Különböző mítoszokról beszéltünk már, melyeknek képei ezoterikus igazságokat tartalmaznak. Ezeket a mítoszokat korábban úgy közölték az emberekkel, hogy azokban bizonyos igazságokat - amíg nem voltak elég érettek magukra az ezoterikus igazságokra - képszerű formában közvetítettek. Ezek a képek hatalmukba kerítették a kauzális testet, és az embereket úgy készítették elő, hogy későbbi inkarnációikban az ezoterikus igazságokat megérthessék.
Nos, ma szeretnék önöknek egy olyan ezoterikus irányvonalat ábrázolni, amely csak néhány évszázaddal ezelőtt jött létre, és máig különféle módokon tovább él. Ez a következő.
A XV. század kezdetén megjelent Európában egy személyiség, aki keleten bizonyos titkokba beavatást kapott. Ez volt Christian Rosenkreutz. Mielőtt akkori inkarnációja befejeződött volna, egy bizonyos számú személyt - számuk alig haladta meg a tízet - beavatott abba a tárgykörbe, amelyben ő is beavatott volt, amennyire ez európai embernél akkoriban lehetséges volt. Ez a kis testvéri közösség, amelyet Rózsakeresztesek Testvériségének neveztek - Fratemitas rosae crucis - egy nagy, inkább külsődleges testvériség útján létrehozott a világ számára egy bizonyos mítoszt.
Christian Rosenkreutz akkoriban a rózsakeresztes misztérium legmélyebb titkait ábrázolta, ahogy azokat érzékelni tudták azok az emberek, akik a megfelelő előkészületeket megtették. De ahogy mondják, a kis testvériségben nem voltak többen, mint tízen, ők voltak a tulajdonképpeni beavatott rózsakeresztesek. Amit Christian Rosenkreutz tanított, azt nem tudta sok emberrel közölni, de ezt egyfajta mítoszba öltöztette. Létrejötte óta - ez a XV. század kezdetén volt - ezt a mítoszt gyakran elmondták és értelmezték a testvériségben. A mítosz elmesélése nagyobb közösség előtt történt, az értelmezés csak szűk körben, azok számára, akik érettek voltak rá.
A mítosz tartalma nagyjából a következő.
Volt egy idő, amikor az egyik Eloha megteremtette az embert, akit Évának hívtak. Az Eloha kapcsolatba került Évával, és Éva megszülte Káint. Ekkor Jahve vagy Jehova Eloha megteremtette Ádámot. Ádám is kapcsolatba került Évával, és ebből a kapcsolatból született Ábel.
Káin esetében tehát közvetlenül egy istenfiúval van dolgunk, Ábel esetében pedig egy olyan ivadékról, akit két ember, Ádám és Éva hozott létre. A mítosz a következőképpen folytatódik.
Az áldozati adományt, amelyet Ábel Jahve istennek hozott, az isten elfogadta. Káin adományát azonban nem, mert Káin nem közvetlenül Jahve parancsára jött létre. Ennek az lett a következménye, hogy Káin testvérgyilkosságba esett, agyonütötte Ábelt. Ezért a Jahvéval való közösségből kizárták. Káin egy távoli területre ment, és ott ősapja lett egy külön nemzetségnek.
Ádám ismét kapcsolatot létesített Évával, és Ábel pótlására megszületett Szét, akit a Biblia is megemlít. Így két emberi nemzetség jött létre: az első Éva és az Eloha leszármazottjának, Káinnak a nemzetsége, a másik a pusztán az emberektől származott, akik Jahve parancsára keltek egybe.
Káin nemzetségéből származtak mindazok, akik a Földön a művészeteket és a tudományokat hívták életre, például Methusáel, aki az írást, a Tau-írást találta fel, és Tubal-Káin, aki az érc és a vas megmunkálását tanította. Így jött létre közvetlenül az Elohától az a vonal, az az emberiség, amely a művészeteket és a tudományokat kialakította.
Káinnak ebből a nemzetségéből származott Hirám. Ő volt mindannak örököse, ami Káin fiainak különböző generációin keresztül a tudományokban, művészetekben és a technikában felhalmozódott. Hirám volt a legjelentősebb építőmester, akit csak el lehet képzelni.
A másik vonalon, Szét nemzetségéből származott Salamon, aki kitűnt mindabban, ami Jahvétól, illetve Jehovától eredt. A világ bölcsességét birtokolta, mindazt a nyugodt, tiszta, leszűrődött bölcsességet, ami a Jehova-fiak útján került a világba. Ez olyan bölcsesség volt, amit az ember szavakban ki tudott fejezni, ami a szív mélyére hatolt, fel tudta emelni az embert, de nem olyan volt, amely közvetlenül a tárgyra irányult, és valamilyen technikai, művészeti vagy tudományos dolgot hívott életre. Olyan bölcsesség volt, amelyet közvetlenül isten adománya inspirált, nem egy alulról kimunkált, az emberi szenvedély és az emberi akarat útján létrejövő bölcsesség. Ez a Káin-fiaknál volt megtalálható, azoknál, akik közvetlenül a másik Elohától származtak. Kemény munkások voltak, akik mindent saját maguk akartak kidolgozni.
Nos, Salamon elhatározta, hogy épít egy templomot. Ehhez felfogadta építőmesternek a Káin-fiak ivadékát, Hirámot. Ez volt az az idő, amikor Sába királynője, Balkis, Jeruzsálembe jött, mert hallott Salamon bölcsességéről. És amikor megérkezett, ténylegesen el volt ragadtatva Salamon szépségétől és világos bölcsességétől. Az megkérte a kezét, és ő beleegyezését adta. Sába királynője hallott a templom építéséről is, és Hirám építőmesterrel is meg akart ismerkedni. Amikor meglátta, mély benyomást tett rá, és teljesen rabul ejtette.
Nos, Hirám és bölcs Salamon között egyfajta féltékenység alakult ki. Ennek az lett a következménye, hogy Salamon szívesen tett volna valamit Hirám ellen, de meg kellett, hogy tartsa őt, hogy a templom építését be lehessen fejezni.
A következő történt. A templom egy bizonyos szintig elkészült. Egy dolog hiányzott még, aminek Hirám mesterművének kellett volna lennie: az érctenger. Hirámnak ez a mesterműve az óceánt volt hivatva ábrázolni, ércből kiöntve, hogy a templomot díszítse. Hirám csodálatos módon mindenféle ércet összevegyített, és minden elő volt készítve az öntéshez. Három mesterlegény dolgozott a műnél, akiket Hirám tehetségtelennek tartott ahhoz, hogy mesterek legyenek. Ezért bosszút esküdtek ellene, és meg akarták akadályozni az érctenger megvalósítását. Hirám egyik barátja, aki ezt megtudta, elmondta Salamonnak a mesterlegények tervét, hogy ezáltal azt meghiúsítsa. Salamon azonban szabad folyást engedett Hirám elleni féltékenységének, mert Hirámot tönkre akarta tenni. Ennek az lett a következménye, hogy Hirámnak végig kellett néznie, ahogy az egész öntés kudarcba fullad, mert a három mesterlegény a masszába egy nem megfelelő anyagot kevert bele. Megkísérelte ugyan, hogy a felgerjedt tüzet vízzel lehűtse, de a helyzet csak rosszabb lett. Amikor már közel volt ahhoz, hogy a munka menete miatt kétségbeessen, megjelent neki Tubal-Káin, őseinek egyike. Azt mondta neki, hogy nyugodtan vesse bele magát a tűzbe, az nem fog ártani neki. Hirám megtette ezt, és eljutott a Föld középpontjáig.
Tubal-Káin elvezette Káin-hoz, aki eredeti isteni állapotában tartózkodott ott. Hirám beavatást nyert a tűzzel való teremtés titkaiba, az ércöntés titkába. Kapott Tubal-Káintól egy kalapácsot és egy arany háromszöget, amit a nyakában hordott. Aztán visz- szatért, és képes volt az öntést rendbe hozni, és az éretengert valóban megvalósítani.
Hirám ezután elnyerte Sába királynőjének a kezét. A három mesterlegény azonban rátámadt és megölte. Mielőtt meghalt, sikerült neki az arany háromszöget egy kútba dobnia. Minthogy nem tudták Hirámról, hogy hol van, elkezdték keresni. Salamon maga is megijedt, és ki akarta vizsgálni az ügyet. Attól tartottak, hogy a három mesterlegény elárulja a régi mesterszót, ezért új jeligét beszéltek meg. Ha Hirámot megtalálják, az első kiejtett szó kell, hogy a mesterek új jeligéje legyen. Amikor Hirámot megtalálták, néhány szót még tudott mondani. Azt mondta: Tubal-Káin megígérte nekem, hogy lesz egy fiam, akinek sok fia lesz, benépesítik a Földet, és művemet - a templom megépítését - befejezik. Aztán megjelölte még a helyet, ahol az arany háromszöget meg lehet találni. Azt az érctengerhez vitték, és a templom egy bizonyos helyén, a legszentebb helyen őrizték. Csak azok találhatják meg, akikben megvan a megértés aziránt, hogy mit jelent a Salamon templomáról és annak építőmesteréről, Hirámról szóló templom-legenda.
Most még egyszer végigmegyünk a legendán, hogy azt megmagyarázzuk.
Ez a legenda az ötödik gyökérfaj harmadik negyedik és ötödik alfaját ábrázolja. A templom a titkos testvériség temploma, illetve az, amit a negyedik és ötödik alfaj emberisége épít, és a legszentebb hely a titkos testvériség tartózkodási helye. Ez az a tudás, amit az érctenger és az arany háromszög jelent.
Kétféle emberi nemzedékről van szó tehát, arról - ezt Salamon képviseli amelyik az isteni bölcsességet birtokolja, és Káin nemzedékéről, Káin utódairól, akik megértik a tűz mibenlétét és azzal bánni tudnak. A tűz nem a fizikai tűz, hanem a szenvedélyeknek, az ösztönöknek és a vágyaknak az asztrális világban égő tüze.
Kik Káin fiai? Káin fiai - a legenda értelmében - annak az Elohának a fiai, akik a Hold-korszak idején az Elohák csoportjából visszamaradtak. A Hold-korszakban a káma működött. Ezt a kámát, vagy tüzet akkoriban áthatotta a bölcsesség. Nos, az Eloháknak két csoportja van. Az egyik csoportjuk nem maradt meg a bölcsesség és a tűz szövetségénél, túljutottak rajta. És amikor az embereket formálták, már nem hatották át őket a szenvedélyek, úgy, hogy azokat nyugodt, leszűrődött bölcsességgel látták el. Ez a tulajdonképpeni Jahve- vagy Jehova-vallás, az a bölcsesség, amely mentes minden szenvedélytől. A többi Eloha, akiknél még a bölcsesség össze volt kötve a Holdkorszak tüzével, a Káin-fiak megteremtői voltak. Ezért Szét fiaiban azokkal az emberekkel van dolgunk, akik a letisztult bölcsességgel rendelkeznek, Káin fiaiban pedig azokkal, akikben az az impulzív elem van jelen, amely lelkesedést tud gyújtani a bölcsesség iránt. Ez a két nemzedék tevékenykedett a korokon és fajokon keresztül. A Káin-fiak szenvedélyéből jött létre minden művészet és tudomány, az Ábel-Szet áramlatból pedig a lelkesedés nélküli bölcsesség és jámborság.
Ez a két típus mindig jelen van, és tovább halad gyökérfajunk negyedik alfajáig.
Aztán jött a kereszténység megalapítása. Ezáltal a korábbi jámborság, amely egy felülről származó jámborság volt, olyan jámborsággá vált, amely mentes a kámától. Belemerül abba az elembe, ami Krisztus útján került az emberiségbe. Krisztus nem pusztán a bölcsesség, ő az inkarnálódott szeretet, egy magasrendű isteni káma, ami egyúttal buddhi is, egy tisztán áramló káma, amely semmit sem akar önmaga számára, hanem minden szenvedélyt végtelen önátadással kifelé irányít, egy fordított káma. A buddhi a fordított káma.
Ezáltal az emberiség jámbor típusán belül, a bölcsesség fiain belül előkészül egy magasabb rendű jámborság, amely mindazonáltal lelkes is tud lenni. Ez a krisztusi jámborság. Ez először az ötödik gyökérfaj negyedik alfajában készült elő. Ez az áramlat azonban még nem tud kapcsolódni a Káin-fiakhoz. Elsősorban ellenfelek. Ha ugyanis a kereszténység mindenképpen minden embert gyorsan meg akart volna hódítani, így bár szeretettel lett volna átitatva az egyedi emberi szív, az individuális emberi szív nem lenne mellette. A jámborság nem lenne szabad, Krisztus nem születne meg benne testvérként, hanem csak úrként. Ezen még az egész ötödik alfajon keresztül a Káin-fiaknak dolgozniuk kell. A beavatottjaik útján működnek, és építik az emberiség templomát a világi művészet és a világi tudomány segítségével.
Látjuk tehát, hogy a negyedik és ötödik alkorszak folyamán a világi elem egyre inkább kifejeződik, a világtörténelmi fejlődés megjelenik a fizikai síkon. A materializmus világi elemével megjelenik a személyes jelleg, az egoizmus, amely a mindenkinek mindenki elleni harcához vezet. Még ha a kereszténység jelen volt is, mégis bizonyos módon csak kevesek titka volt. De azt idézte elő, hogy az emberek a negyedik és ötödik alkorszak folyamán ráébredtek: mindenki azonos volt Isten előtt. Ez a kereszténység alapelve. Az emberek azonban ezt nem egészen tudják megérteni, amíg elfogult módon materialisták és egoisták.
A francia forradalom aztán világi értelemben megvalósította azt, ami a keresztény tanításból következik. A spirituális tanítást: mindenki egyenlő Isten előtt, tisztán világi tanítássá alakította át: itt mindenki egyenlő. Az újkor ezt még inkább átültette a fizikaiságba.
A francia forradalom előtt a királynőnél, Mária Antoinette-nél megjelent egy személyiség, aki a forradalom minden fontos eseményét előre megmondta, hogy figyelmeztessen. Ez Saint-Germain gróf volt, az a személyiség, aki régebbi inkarnációjában megalapította a rózsakeresztesek rendjét. Akkoriban azt az álláspontot képviselte, hogy az embereket a világi kultúrából csendesen át kell vezetni az igazi keresztény kultúrába. A világi hatalmak azonban a szabadságot materiális módon, rohammal akarták meghódítani. Bár látta a forradalmat, mint szükségszerű következményt, mégis előre figyelmeztetett. Ő, mint Christian Rosenkreutz XVIII. századi inkarnációja, az érctenger és a szent arany háromszög őrzőjeként figyelmeztetően lépett fel: az emberiségnek lassan kellene fejlődnie. Mégis látta azt, hogy mi fog történni.
Belülről szemlélve ez az a folyamat, amit az emberiségfejlődés végigjár gyökérfajunk negyedik és ötödik alkorszaka folyamán. Az emberiség kulturális építményét Salamon nagy templomát megépítették. Annak azonban, ami tulajdonképpen meg kell, hogy koronázza, még titokban kell maradnia. Ezt csak egy beavatott tudja felépíteni. Ezt a beavatottat félreértik, elárulják, megölik. A titok még nem kerülhet napvilágra. Csak néhány beavatott keresztény titka marad. Az érctenger kiöntése és a szent háromszög zárja magába. Ez nem más, mint Christian Rosenkreutz titka, aki Krisztus születése előtt egy igen magasrendű inkarnációban testesült meg, és akkoriban egy figyelemreméltó kijelentést tett.
Engedjék meg, hogy néhány szóval felidézzem a jelenetet, ahogy Christian Rosenkreutz a francia forradalom előtt újólag ezt a kijelentést tette. Azt mondta: aki szelet vet, vihart fog aratni. Ezt már akkor elmondta, mielőtt Hoseás kijelentette volna, és leírták volna. Ez Christian Rosenkreutztól származik.
Ez a kijelentés: aki szelet vet, vihart arat, gyökérfajunk negyedik és ötödik alkorszakának a vezérelve kellene, hogy legyen: szabaddá fogjátok tenni az embert, az inkarnálódott buddhi maga fog a szabadságotokkal összekapcsolódni, és az embereket Isten előtt egyenlővé teszi. A szellem azonban (a szél szellemet - ruach - jelent) mindenekelőtt viharrá válik (mindenki harca mindenki ellen).
A kereszténység mindenekelőtt a kereszt kereszténységévé vált, amelynek fejlődése át kellett, hogy menjen a tisztán világi szférán, a fizikai síkon. A kereszten függő Krisztus nem kezdettől fogva volt a kereszténység szimbóluma. Amikor azonban a kereszténység egyre inkább politizálni kezdett, akkor lett a megfeszített Istenfia szimbólummá, aki a világtest keresztjén szenved. És külsőleg ez maradt a negyedik alfaj még hátralevő részében és az egész ötödik alfajban.
A kereszténység mindenekelőtt a negyedik és ötödik alfaj tisztán materiális kultúrájával fonódott össze, és emellett létezik a jövő tulajdonképpeni kereszténysége, amely az érctenger és az arany háromszög titkának birtoklásában fejeződik ki. A kereszténységnek van egy másik szimbóluma is, nem a megfeszített Istenfia, hanem az a kereszt, amelyet rózsák fognak körül. Ez lesz a hatodik alfaj új kereszténységének a szimbóluma. A rózsakeresztes testvériségből fog kifejlődni a hatodik alfaj kereszténysége, amely ismerni fogja az érctengert és az arany háromszöget.
Hirám reprezentálja a Káin-fiak beavatottját a negyedik és ötödik alkorszakban. Sába királynője - minden női alak a lelket jelenti az ezoterikus nyelvben - az emberiség lelke, amelynek döntenie kell a letisztult, de a Földet nem meghódító jámborság és a Földet meghódító bölcsesség között, amely valójában a Földdel összekapcsolódott bölcsesség és a szenvedések legyőzése útján jön létre. O reprezentálja a valódi emberi lelket, amely Hirám és Salamon között áll középen, és Hirámon keresztül a negyedik és ötödik alfajhoz kapcsolódik, mert ő még a templomot építi.
Az érctenger az az öntvény, amely akkor jön létre, ha az érchez megfelelő módon vizet adunk. A három mesterlegény ezt helytelenül végzi el, az öntvény szétesik. Amikor azonban Tubal-Káin Hirám előtt leleplezi a tűz misztériumát, Hirám képessé válik arra, hogy a vizet és a tüzet a helyes módon vegyítse. így jön létre az érctenger. Ez a rózsakeresztesek titka. Akkor jön létre, ha a nyugodt bölcsesség vizét összevegyítjük az asztrális terület tüzével, a szenvedély tüzével. Ezáltal egy olyan kapcsolatnak kell létrejönnie, amely „érces”, és a következő korok is hordozhatják, ha hozzáadódik a szent arany háromszög titka, az atma-buddhi-manasz titka. Ez a háromszög, mindazzal, ami következik belőle, a hatodik alfaj megújuló kereszténységének lesz a tartalma. Ezt készítik elő a rózsakeresztesek, és aztán az, amit az érctenger szimbolizál, összekapcsolódik a reinkarnáció és a karma ismeretével. Ez az új okkult tanítás, ami bele fog illeszkedni a kereszténységbe. Az atma-buddhi-manasz, a magasabb én, az a titok, amely majd nyilvánvalóvá válik, ha a hatodik alfaj ehhez érett lesz. Akkor Christian Rosenkreutzra nem lesz szükség, mint figyelmeztetőre, hanem mindaz, ami küzdelmet jelentett a külső síkon, megtalálja a békességet az érctenger és a szent arany háromszög útján.
Ez a világtörténelem jövőbe vezető útja. Amit Christian Rosenkreutz a templomlegendával a testvériség útján a világnak átadott, azt a rózsakeresztesek feladatként tűzték ki: nemcsak a vallásos jámborságot tanították, hanem a külső tudományt is, nemcsak a külső világot kell megismerni, hanem a szellemi hatalmakat is, és a hatodik korszakba mindkét oldalról be kell hatolni.