Legutóbbi alkalommal megkíséreltem, hogy megmutassam önöknek, hogyan történt a régi druida-páholyokban a beavatás. Ma szeretnék elmondani valamit, ami rokonságban van ezzel, de talán mégis valamivel eltér tőle. Meg fogják látni azonban, hogy az emberiségfejlődés megértését a maga mélységében egyre inkább meg fogják közelíteni.

Különböző előadásaimból jól láthatják, hogy az egyes népek mondavilágának mély a tartalma, és hogy a mítoszok az ezoterikus igazságok kifejeződései. Nos, ma szeretnék egy érdekes mondáról beszélni, egy olyan mondáról, amely összefüggésben áll ötödik gyökér fajunk egész fejlődésével. Ugyanakkor látni fogják, hogy az ezoterikusok mindig a mondavilág három fokozatát élik át.

A mondák mindenekelőtt valamilyen nép körében jönnek létre, és azokat exoterikusan, külsődlegesen fogják fel. Aztán ez a szószerinti felfogás kezdi hitelét veszteni, és megpróbálják kialakítani a monda szimbolikus, képszerű jelentését. E kétféle jelentés mögött azonban még öt másik jelentés is rejlik, mert minden mondának hétféle jelentése van. A harmadik az, amelyben a mondát bizonyos módon újra szó szerint kell venni. Mindazonáltal először meg kell tanulni, hogy megértsük a nyelvezetet, amelyben a mondát megírták. Ma szeretnék egy olyan mondáról beszélni, amelynek megértéséhez nem könnyű eljutni, a Prométheusz-mondáróL

H. P.Blavatsky „Titkos tanítások” című könyvének második kötetében, az egyik fejezetben találhatnak erről valamit, és azt is láthatják belőle, milyen mély tartalom rejlik ebben a mondában. Mégis, nem mindig lehetséges egy nyomtatott szövegben a végső dolgokat elmondani. Ma az említett könyvben lévő fejtegetéseken egy kicsit megpróbálunk túljutni.

Prométheusz a görög mondavilághoz tartozik. Ő és testvére, Epimetheusz Japetos titán fiai. A titánok a legrégebbi görög istenségnek, Uranosznak és feleségének, Gaiának a fiai. Uranosz, ha lefordítjuk, Eget jelent, Gaia pedig Földet. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy Uranosz a görögöknél ugyanaz, mint Varuna az indiaiaknál. Uranosz és Gaia fiainak egyik utóda, Prométheusz tehát titán, és testvére, Epimetheusz szintén. A titánok legifjabbika, Kronosz, az Idő, ledöntötte trónjáról apját, Uranoszt, és magához ragadta az uralmat. Őt aztán ugyancsak fia, Zeusz fosztotta meg a tróntól, és az összes titánnal együtt a Tartaroszba, a szakadékba, vagyis az alvilágba záratta. Csak Prométheusz titán és testvére, Epimetheusz tartoztak Zeuszhoz. Ők akkoriban Zeusz oldalára álltak, és a többi titán ellen harcoltak.

Zeusz azonban el akarta pusztítani az emberi nemet, mert elbizakodottá vált. Prométheusz az emberiség szószólója lett. Kigondolta, mi módon tud az emberiségnek adni valamit, amivel megvédheti magát, és nem szorul rá Zeusz segítségére. A történet elmondja, hogy Prométheusz megtanította az embernek az írás tudományát, valamint a művészeteket és a tűz használatát. Zeusz ezért a Kaukázushoz táncoltatta, ahol hosszú ideig nagy kínokat kellett elszenvednie.

A továbbiakban még úgy szól a történet, hogy az istenek, Zeusszal az élen meghagyták Héphaisztosznak, a kovácsművészet istenének, hogy készítsen egy női szobrot. Ez a női szobor minden olyan tulajdonsággal el volt látva, amellyel az ötödik gyökérfaj emberisége külsődlegesen rendelkezett. Ez volt Pandora. Pandorának meghagyták, hogy az emberiségnek adjon ajándékokat, mindenekelőtt Prométheusz testvérének Epimetheusznak. Bár Prométheusz figyelmeztette testvérét, hogy ne vegye át ezeket az ajándékokat, ő azonban mégis hagyta magát rábeszélni, hogy az istenektől elfogadja azokat. Minden rászabadult az emberiségre, csak egy dolog maradt meg: a remény. Ezek az adományok nagyrészt gyötrelmet és szenvedést okoztak az emberiségnek, csak a remény maradt meg Pandora szelencéjében.

Prométheuszt tehát leláncolták a Kaukázushoz, és máját folyamatosan tépdesi egy keselyű. Itt szenved. Tud azonban valamit, ami kezeskedik a megszabadulásáról. Tud egy titkot, amit Zeusz nem tud, de tudni akar. Nem árulja el, annak ellenére, hogy Zeusz az istenek hírnökét, Hermészt küldi hozzá.

Nos, a monda elmeséli csodálatos megszabadulását. Elmondja, hogy Prométheusz csak egy beavatott segítségével szabadulhat meg. Ilyen beavatott volt a görög Héraklész, aki tizenkét munkát végzett el. A tizenkét munka elvégzése egy beavatott teljesítménye. Ez a tizenkét beavatási próba szimbolikus kifejezése. Ezenkívül Héraklész azt mondta, hogy az eleuziszi misztériumokba nyert beavatást. Képes volt Prométheuszt megszabadítani. Még valakinek fel kellett azonban áldoznia magát, és ez Kheiron kentaur volt. Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Félig állat volt, félig ember. Elszenvedte a halált, és Prométheusz ezáltal megszabadult. Ez a Prométheusz-monda külső szerkezete.

Ebben a mondában benne van az ötödik gyökérfaj egész története, és igazi misztériumi igazságokat tartalmaz. Ezt a mondát Görögországban ténylegesen mondaként tartották számon, a misztériumokban azonban úgy ábrázolták, hogy a misztériumi tanítvány Prométheusz sorsát maga előtt látta, és az ötödik gyökérfaj múltját és jövőjét kellett látnia benne. Ennek megértéséhez csak úgy juthatunk el, ha tekintetbe vesszük a következőket.

A lemúriai kor közepén értük csak el azt, amit emberré válásnak tekinthetünk, abban az értelemben, ahogy ma emberek vagyunk. Ezt az emberiséget nagy tanítók vezették, akiket a „tűzkőd fiaidnak nevezhetünk. Ma az ötödik gyökérfaj emberiségét szintén nagy beavatottak vezetik, de a mai beavatottjaink másfélék, mint az akkori emberiség vezetői voltak.

Ezt a különbséget most tisztáznunk kell. Ez egy nagy különbség a két korábbi faj és a mi ötödik gyökérfajunk vezetői között. Az akkori fajok vezetői is egy fehér testvéri páholyban egyesültek. Korábban azonban nem a mi Földünkön fejlődtek, hanem más színtereken. A Földre már mint magasabb rendű, érett emberek ereszkedtek alá, hogy azokat az embereket, akik még első megjelenési formájukban gyermeki szinten álltak, tanítsák, és az első, számukra szükséges mesterségekre kioktassák. A tanulóidő a harmadik és negyedik gyökérfaj folyamán tartott, és benyúlt egészen az ötödik gyökérfajig.

Ez az ötödik gyökérfaj egy kis csoport embertől eredt, akik a korábbi gyökérfajtól különültek el. A Góbi sivatagba vonultak, és sugárszerűen terjedtek szét a Földön. Az első vezető, aki ehhez a fejlődéshez megadta az impulzust, az úgynevezett manuk egyike volt, az ötödik gyökérfaj Manuja. Ez a Manu az emberiségnek azok közé a vezetői közé tartozott, akik a harmadik gyökérfaj idején szálltak alá a Földre. Még egyike volt azoknak a vezetőknek, akik nem a Földön érték el fejlődésük akkori fokát, hanem már megfelelő érettséggel jöttek Földünkre.

Csak az ötödik gyökérfaj idején kezdődött az a fejlődés, amelyet olyan manuk vezetnek, akik ugyanolyan emberek, mint mi, akik csak a Földön fejlődtek. Vannak tehát emberek, akik már magasabb vezető és mesteri személyiségek, és olyanok, akik azon fáradoznak, hogy ilyenekké váljanak. Az ötödik korszakban vannak tehát csélák és más mesterek, akik a korábbi fajokhoz tartoznak, és olyan csélák és mesterek, akik mindazt végigjárták, amit az emberek a lemúriai kor közepétől végigjártak. A mesterek egyikét, akik az ötödik gyökérfaj vezetője volt, arra szemelték ki, hogy a hatodik gyökérfaj vezetője legyen. A hatodik gyökérfaj lesz az első, amelyet egy földlakó fog vezetni, mint Manu. A korábbi mesterek, a más világok manui, átadják a földlakóknak az emberiség vezetését.

Ötödik gyökérfajunk felvirradásával egybeesett mindaz, amit a művészetek fejlődésének nevezünk. Az atlantisziak élete egészen más volt. Találmányaik, felfedezéseik egyáltalán nem voltak. Egészen más módon dolgoztak. Technikájuk és művészetük is egészen más volt. A tűz volt a legfontosabb felfedezésük. Legyünk ezzel tisztában, és legyünk tisztában azzal is, hogy mai elterjedt technikánk, iparunk és művészetünk a tűztől függ. Úgy hiszem, a technikusok igazat adnak nekem, ha azt mondom, hogy a tűz nélkül az egész technika nem lenne lehetséges. Úgyhogy azt mondhatjuk: a tűz feltalálásával ahhoz az alapvető találmányhoz jutottunk. el, amely impulzust adott az összes többi találmányhoz.

Ehhez még hozzá kell vennünk, hogy abban az időben, amikor a Prométheusz-monda létrejött, a tűz fogalmába mindazt beleértették, ami valahogyan összefüggött a hővel. A villám okát is ide értették. Minden hőjelenség okát a tűz fogalmában egyesítettek. Az arról való tudat, hogy az ötödik faj emberiségét a tűz használata jellemzi, mindenekelőtt a Prometheusz-mondában fejeződik ki. Prométheusz tehát nem más, mint az egész ötödik gyökérfaj reprezentánsa.

Testvére, Epimetheusz. Mindenekelőtt fordítsuk le a két szót. Prométheusz azt jelenti, hogy az előre gondoló, Epimetheusz pedig a töprengő. Itt az emberi gondolkodás két tevékenységét látjuk világosan egymás mellett a töprengő és az előre gondoló emberben. A töprengő ember az, aki a világ dolgait hatni engedi magára, aztán elgondolkodik rajtuk. Ilyen gondolkodás a káma-manasz gondolkodás. Egy bizonyos nézőpontból a káma- manasz gondolkodás azt jelenti: először hagyjuk, hogy a világ hasson ránk, aztán gondolkodunk róla. Az ötödik gyökérfaj embere ma főképpen úgy gondolkodik, mint Epimetheusz.

Amennyiben azonban az ember nem azt hagyja hatni magára, ami már megtörtént, hanem jövőt teremt, vagyis felfedező és feltaláló, akkor ő Prométheusz, az előre gondoló. Soha nem lehetne találmányokat létrehozni, ha az ember csak Epimetheusz lenne. Egy találmány azáltal jön létre, hogy az ember teremt valamit, ami még nincs meg. Ez először gondolatban jelenik meg, aztán a gondolat megvalósul. Ez a prométheuszi gondolkodás, és az ötödik korszakban ez jelenti a manasz-gondolko- dást. A káma-manasz és a manasz-gondolkodás két áramlatként halad egymás mellett az ötödik korszakban. A manasz-gondolkodás fokozatosan egyre jobban el fog terjedni.

Ennek a manasz-gondolkodásnak az ötödik korszakban van még egy különleges sajátossága. Ezt akkor értjük meg, ha visszatekintünk az atlantiszi gyökérfajra. Ennek inkább ösztönös volt a gondolkodása, amely még kapcsolatban állt az életerővel. Az atlantiszi gyökérfaj még képes volt arra, hogy a csíraerőből mozgási erőt hozzon létre. Ahogy ma az ember a szénbányákban egyfajta erőtartalékkal rendelkezik, amelyet gőzzé alakít át, hogy mozdonyokat és különböző terheket megmozgasson, úgy volt az atlantisziaknak bányájuk növényi magvakból. Ezek azt az erőt tartalmazták, amelyet át tudott alakítani mozgási erővé, és ezzel hajtani tudta azokat a járműveket, amelyek Scott-Elliot Atlantiszról szóló brosúrájában vannak leírva. Ez a tudás elveszett. Az atlantiszi ember szelleme még le tudta győzni az eleven természetet, a magerőt. Az ötödik faj szelleme csak az élettelen természetet tudja legyőzni, a kőben, az ásványiságban rejlő erőt. Az ötödik gyökérfaj manasza le van rögzítve az ásványi erőkben, ahogy az atlantiszi faj össze volt kötve az életerőkkel. Minden prométheuszi erő oda van rögzítve a sziklákhoz, a földhöz. Ezért Péter az a szikla, a- melyre Krisztus épített. Ez ugyanaz, mint a Kaukázus sziklája. Az ötödik faj emberének a maga fejlődését teljesen a fizikai síkon kell keresnie. A szervetlen, ásványi erőkhöz van kötve.

Kíséreljék meg egyszer, hogy átgondolják, mit jelent az, ha az ember az ötödik fajnak erről a technikájáról beszél. Miért jelent ez meg? Ha ezt átgondolják, azt fogják látni - bármilyen nagyszerűek és hatalmasak is az eredmények -, hogy amikor az értelmi erőt, a manasz-jellegűt a szervetlen, az ásványi felé fordítjuk, az ötödik gyökérfaj minden találmányát és felfedezését létrehozó erő végső soron nagyjából és egészében az emberi egoizmust, az ember személyes érdekeit szolgálja.

Induljunk ki az első felfedezésből és találmányból, egészen a telefonig, a legújabb felfedezésekig és találmányokig, meg fogjuk látni, hogy bár hatalmas erőket mozgósítunk általuk a saját érdekünkben, milyen célt szolgálnak? Mit hozunk vasúton és gőzhajón a távoli országokból? Élelmiszereket hozunk, élelmiszereket igényelünk telefon útján. Alapjában véve az emberi káma igényli az ötödik korszakban ezeket a felfedezéseket és találmányokat. Ez az, amit objektív szemlélettel tisztán kell látnunk. Aztán azt is tudnunk kell, hogy az a magasrendű ember, akit belehelyeztek a matériába, az ötödik gyökérfaj folyamán mennyire hozzákapcsolódott a matériához, azáltal, hogy kámája az anyagon belüli kielégülést követeli.

Ha az ezoterikában körülnéznek, azt fogják találni, hogy az ember princípiumai a test meghatározott szerveivel állnak kapcsolatban. Ezt a témát még pontosabban ki fogom fejteni, ma csak azt akarom elmondani, hogy az ember hét princípiuma milyen szervekkel áll kapcsolatban.

Mindenekelőtt rendelkezünk az úgynevezett fizikaisággal. Okkult vonatkozásban ez az emberi arc felső részével, az orrgyökkel áll kapcsolatban. Az ember fizikai felépítése, amely valamikor elkezdődött - korábban az ember csupán asztrális lény volt, és így épült be a fizikaiba - ebből a részből eredt. A fizikaiság először az orrgyökből indult ki és épült fel, úgyhogy az ezoterikus az orrgyököt a tulajdonképpeni fizikai-ásványi részhez sorolja.

A második a prána, a kettős étertest. Ezoterikus megfelelője a máj. Ez a szerv okkult kapcsolatban áll vele. Aztán jön a káma, az asztráltest. Tevékenységét a táplálkozási szervek felépítésénél fejtette ki, jelképe a gyomor. Ha az asztráltestnek nem lenne az a meghatározott hatása, amit az emberre kifejt, akkor az egész emberi emésztőrendszernek a gyomorral együtt, nem lenne az a meghatározott formája, mint amelyikkel ma rendelkezik.

Ha az embert nézzük, először fizikai alapjaiban, másodszor kettős étertestében, harmadszor asztráltestében, akkor megkapjuk az alapokat, amelyek - ahogy látjuk - le vannak kötve abban, ami az ötödik gyökérfaj ásványi bilincseit jelenti.

A magasabb testek útján az ember kiszabadul ezekből a bilincsekből, és magasabbra emelkedik. A káma-manasz újra felküzdi magát. Az ember itt megszabadul tisztán természeti alapjaitól. Ezért van okkult összefüggés a káma-manasz és a között, ami által az ember a természeti alapokból kiemelkedik, kifűződik. Ez az okkult összefüggés az alacsonyabb rendű manasz és az úgynevezett köldökzsinór között. Ha nem lenne káma-manasz az emberi alakban, akkor az embrió nem fűződne le az anyától ezen a módon.

Ha a magasabb manaszt nézzük, ennek ugyanilyen okkult kapcsolata van az emberi szívvel és vérrel. A buddhi okkult módon függ össze az emberi gégefővel, és a garattal. Az atmá- nak viszont azzal van okkult kapcsolata, ami az egész embert kitölti, nevezetesen az emberben lévő akasával.

Ezek az okkult vonatkozások. Ha ezeket szem előtt tartjuk, akkor mint a legfontosabbakat a mi ötödik fajunk számára, kiemelhetjük a kettős étertestet és a kámát. És ha hozzávesszük azt, amit korábban mondtam arról, hogy az atlantisziak uralták a pránát - az életerő az, ami a kettős étertestet áthatja -, akkor azt mondhatjuk, hogy az atlantisziak bizonyos vonatkozásban még egy fokkal mélyebben álltak. Az ő étertestük még eredetileg rokonságban állt a külvilág minden éteriségével, és a prána útján uralták a külvilágot. Azáltal, hogy az ember egy fokkal magasabbra emelkedett, a munka egy fokkal mélyebbre került. Ez egy törvény: ha egyik oldalon felemelkedés következik be, a másikon hanyatlásnak kell végbemennie. Míg az ember korábban a kámán dolgozott a prána útján, most a kámával a fizikai síkon kell dolgoznia.

Most már megérthetik, milyen mélyen szimbolizálja ezeket az okkult összefüggéseket a Prométheusz-monda. Egy keselyű tépi Prométheusz máját. A keselyű a kámát szimbolizálja, ami tulajdonképpen az ötödik faj igazi erőit emészti fel. A keselyű az ember máját tépi, az alapokat, és így az ötödik faj erői az ember tulajdonképpeni életerőit tépi, mert az ember az ásványi természethez van láncolva, Péterhez, a sziklához, a Kaukázushoz.

Az embernek fizetnie kellett Prométheuszhoz való hasonlóságáért. Ezért kell, hogy legyőzze saját természetét, hogy ne legyen tovább az ásványisághoz, a Kaukázushoz láncolva.

Csak azok hozhatják el a leláncolt ember megszabadítását, akik az ötödik korszak folyamán beavatáshoz jutnak. Héraklésznek, mint emberi beavatottnak, a Kaukázushoz kell mennie, hogy Prométheuszt megszabadítsa. A beavatottaknak is így kell az embert felemelniük a leláncoltságból, és ami hanyatlik, annak fel kell áldoznia magát.

Fel kell áldoznia magát annak az embernek, aki még az állatisággal van kapcsolatban, Kheirón kentaurnak. Az előző kor emberének fel kell áldoznia magát. A kentaur áldozata az ötödik faj fejlődése számára éppen olyan fontos, mint az ötödik faj beavatottjai útján való megszabadulás.

Azt mondják, hogy a görög misztériumokban megjósolták az embereknek a jövőt. Ezalatt nem egy bizonytalan absztrakt elbeszélést kell érteni arról, hogy mi fog történni a jövőben, hanem egy út kijelölését, amely az embert eligazítja abban, hogy mit kell tennie, hogy a jövő érdekében fejlődjön. És amit emberi erőként ki kell fejleszteni, az Prométheusz nagy misztériumdrámájában fejeződik ki.

A három isten-nemzedék, Uranosz, Kronosz és Zeusz alatt három egymásra következő vezető lényt kell elképzelnünk. Uranosz az eget jelenti, Gaia a földet. Ha visszamegyünk Lemúriába, a harmadik faj közepén túlra, nem olyan embereket találunk, akiket ma ismerünk, hanem olyan embert, akit a titkos tanítások, Adam Kadmon”-nak neveznek, olyan embert, akinek még nincs neme, aki nem tartozott azelőtt a Földhöz, aki még nem fejlesztette ki a földi látáshoz szükséges szerveket, még uranoszi volt, az éghez tartozott. Uranosz és Gaia násza következtében jött létre az az ember, aki leszállt a matériába, és ezzel egy időben megkezdődött az idő. Kronosz - az Idő - a második isten-nemzedék uralkodója lett a lemúriai kor közepétől az atlantiszi kor kezdetéig. A görögök a vezető lényeket szimbolizálták, elsősorban Uranoszban, majd később Kronoszban és aztán eljutottak Zeuszhoz. Zeusz azonban egyike azoknak a vezetőknek, akik iskolájukat nem a Földön végezték el. Egyike azoknak, akik halhatatlanok, ahogy az összes többi görög istenség is az.

A halandó emberiségnek az ötödik korszak folyamán a saját lábára kellett állnia. Ezt az emberiséget reprezentálja Prométheusz. Először az emberi mesterségeket hozta el, aztán a tűz használatát. Zeusz féltékeny lett rá, mivel az emberek fel fognak nőni saját beavatottjaikhoz, akik a hatodik korszakban majd kezükbe veszik a vezetést. Először azonban az emberiségnek el kell jutnia ide. Ezért az ős-beavatottnak az egész szenvedést magára kell vennie.

Prométheusz az ötödik gyökérfaj ősbeavatottja, aki nemcsak a bölcsességbe, hanem a cselekvésbe is be van avatva. Végigjárja a szenvedés útját, és az szabadítja meg, aki éretté válik arra, hogy az emberiséget lassanként szabaddá tegye, és kiemelje az ásványiságból.

Így ábrázolja számunkra a monda a nagy kozmikus igazságokat. Ezért mondtam önöknek az elején, hogy aki a harmadik értelmezésig felemelkedik, az képes újra szó szerint értelmezni. A Prométheusz-mondánál látjuk, hogy a keselyű tépdesi a májat. Ezt szó szerint kell venni. A keselyű valóban eszi az ötödik gyökérfaj máját. Ez a gyomor küzdelme a májjal. Az ötödik korszakban minden egyes emberben megismétlődik a prométheuszi szenvedés-küzdelem. Teljesen szó szerint kell venni azt, ami itt a Prometheusz-mondában kifejeződik. Ha ez a küzdelem nem lenne, akkor az ötödik faj sorsa egészen másképpen alakulna.

A mondának tehát háromféle értelmezése van: először az exoterikus-szószerinti, másodszor az allegorikus - az emberi természet küzdelme harmadszor pedig az okkult jelentés, ahol ismét a mítosz szó szerinti interpretálása lép előtérbe. Láthatják ebből, hogy ezek a mondák - legalábbis mindazok, amelyek ilyen jelentést hordoznak - a misztériumiskolákból származnak, és nem jelentenek mást, mint annak visszaadását, amit a misztériumiskolákban az emberiség sorsának nagy drámájaként ábrázolnak. Ahogy a druida-misztériumoknál kimutattam, hogy a Baldur-monda azt ábrázolja, ami a druidamisztériumokban végbement, a Prométheusz-mondában arról van szó, amit a görög misztérium-tanítvány a misztériumon belül átélt, hogy erőt és energiát merítsen jövőbeni életéhez.