Eddig egy sor előadást tartottam a titkos iskolákról és titkos szövetségekről, és úgy tűnik, az volna a helyes, ha ezt az előadás- sorozatot a szellemtudományos társaságokkal fejezném be, mielőtt a következő alkalommal valami másra térnék át. Nyolc nap múlva annak az ünnepnek a jelentőségéről fogok beszélni, amely az egyházi évben a karácsonyhoz csatlakozik, mindenekelőtt a kisebb jelentőségű újévi ünnepről és a jelentőségteljes epiphaniá- ról, tehát olyan ünnepekről, amelyek a karácsonyhoz kapcsolódnak. Ma inkább egy befejező előadást szeretnék tartani.

Feltehetik a kérdést: miben áll az ilyen titkos, tudományos társaságok mélyebb jelentősége, és azok célja a világfejlődés vonatkozásában? Ha erre válaszolnom kellene, azt válaszolnám, hogy azzal a móddal függenek össze, ahogy az egyes lények kifejlődnek, ahogy a lények világában előre haladnak. Ha önök fejlődni akarnak, tudják, hogy ehhez különböző gyakorlatok szükségesek. Bizonyára hallottak a hátha-jógáról, a rádzsa-jógáról és más gyakorlatokról, és hallottak szellemtudományos szövetségekről, amelyek az embereket különböző módokon beavatáshoz juttatják, és így tovább.

Azt mondhatná valaki, hogy mindezt el lehetne érni ilyen titkos szövetségek nélkül is. Nos, erre azt tudom válaszolni - és az előadás folyamán be fogják látni, hogy ez így van -, hogy ilyen szövetségek nélkül a világ nem tudna működni. Lehetetlen azonban - ezt egyenesen meg kell mondanom -, hogy a nyilvánosság előtt olyan stílusban beszéljünk erről, ahogy például a szabadkőművesek nyilatkozata teszi, amit két héttel ezelőtt idéztem önöknek.

Amit az ember szokás szerint halhatatlanságnak nevez, ahhoz nem jut el anélkül, hogy ne érdeklődne a titkos tudományok iránt. Mindazonáltal a titkos tudományok eredményei különböző módon jelennek meg a világban. A vallásokban sok van jelen belőlük, és mindazok, akik egy vallási közösségben belsőleg részt vesznek, részesülnek ebben a tudásban, és előkészülnek arra, hogy a teljes halhatatlanság birtokosai legyenek. Más dolog azonban a halhatatlanságról szóló tudást teljes tudattal konkrétan átélni, és a szellemi világhoz való tartozást átérezni.

Önök mindnyájan igen sokszor éltek, de nem mindegyiküknek van tudata arról, hogy milyen sokszor éltek. Ezt a tudatot fokról-fokra vívják ki, és ez attól függ, hogy az ember teljes tudattal éli-e az életét. Nem az volt a titkos tudás értelme, hogy az ember számára egy olyan szellemi megismerést közvetítsen, ami a dolgok homályos, hanem teljesen tiszta, tudatos átélését eredményezze. És létezik egy nagy törvény, amely azt mondja ki, hogy mitől függ a tudat előrehaladása az összes jövőbeni életszakaszokban. A tudat fejlődéséhez ugyanis minden hozzájárul, amit az ember nem kizárólag saját tudata számára igyekszik megszerezni. Ez látszólag egy paradox kijelentés: mindaz hozzájárul egy lény tudatának fejlesztéséhez, amit ez a lény nem saját tudatfejlesztésének céljából visz véghez.

Gondolják el, hogy egy építőmester épít egy házat. Nem magának építi, hanem azt a feladatot állítja maga elé, hogy olyan okból építi meg, amelyhez semmi köze sincs. Önök tudják, hogy ez a legritkább esetben van így. Az emberek többsége látszólag nem a maga számára dolgozik, de valójában mégis a maga érdekében teszi ezt.

Vegyünk egy jogászt. Látszólag az ügyfeleiért dolgozik. Munkájának egy része lehet önzetlen, lényegében azonban mégis a létalapjának megteremtéséről van szó. Amennyire ugyanis egész üzletvitelénél saját létalapja a meghatározó, amennyire egy üzlet csak annak a célnak az eszköze, hogy az életét fenntartsa, annyira kétségtelenné válik, hogy a szellemi nyereség elvész. Ezzel szemben mindaz, ami beépül az objektivitásba, ami összekapcsolódik egy másik személlyel, az hozzájárul ahhoz, hogy tudatunk jövőbeni fejlődését megőrizze. Így teljesen tiszta a dolog.

Nézzük most a szabadkőműveseket. Eredetileg az emberek lelkére kötötték: olyan épületeket építsetek, amelyek semmivel sem járulnak hozzá életviteletekhez, amelyeknek semmi közük sincs saját megélhetésetekhez. Ami még fennmaradt a régi jó szabadkőművességből, azok bizonyos jótékonysági intézmények. A még fennmaradt jóléti intézményeknél még most is megmutatkozik - miután a titkos tudást, az ősi bölcsességbe való belegyökerezettséget a páholyok elvetették -, az egyfajta tovább élő humanitás, amely, ha kiüresedett is, mégis jelen van. Ez olyasvalami, ami a szabadkőművesekhez tartozik: önzetlenül tevékenykedni! Amit a szabadkőművesek eredetileg tettek, az volt, hogy tagjai tartották magukat ahhoz, hogy az emberiség szolgálatában dolgozzanak, hogy beleépüljenek az objektív világba.

Most abban a korszakban élünk, amelyet ásványinak nevezhetünk. Feladatunk abban áll, hogy ezt az egész ásványi világot át- meg áthassuk saját szellemiségünkkel. Ezt pontosan meg kell, hogy értsük. Építenek egy házat. Az építőköveket egy kőbányából nyerik. Úgy szabják ki azokat, hogy illeszkedjenek egymáshoz. Mit kapcsolnak hozzá a durva anyaghoz, amit az ásványi birodalomból vettek? A durva anyaghoz hozzákapcsolják az emberi szellemet. Amikor egy gépet megszerkesztenek, akkor szellemüket beleadják a gépbe. Az egyedi gép tönkremegy, porrá válik, egyszer csak összemorzsolódik. Nem marad nyoma sem. Amit azonban a gép elvégzett, az nem múlik el nyomtalanul, hanem egészen az atomokig hatol. Minden atom hordozza a nyomát az önök szellemének, és ez a nyom tovább él. Nem mindegy, hogy egy atom egészen benne volt-e egy gépben, vagy nem. Azáltal, hogy az atom benne volt egy gépben, megváltozott. És ez a változás, amit önök az atomba bevittek, többé nem vész el. A másik dolog, hogy az önök szelleme, azáltal, hogy az atomot megváltoztatták, összekapcsolódik az ásványi világgal, és így az általános tudatra egy maradandó bélyeget nyomtak rá. Éppen ennyire hagyunk mi is nyomot a másik világban.

Ez tehát úgy van, hogy minden titkos tudomány abból az ismeretből áll, hogy az embernek a külvilágban önzetlenül kell tevékenykednie, hogy aztán önmagában tudatának legnagyobb felemelkedését érje el. Gondolják meg, hogy azok, akik nagyon világosan tudták ezt, annyira önzetlenek voltak, hogy gondoskodtak arról, hogy a nevük ne maradjon fent az utókorra. Példa erre a „Német teológia”. Senki nem tudja, hogy ki írta. Csak annyi áll rajta: „A Frankfurti”. Gondoskodott tehát róla, hogy még a nevét se találhassák ki. Úgy dolgozott, hogy csak az objektív világhoz adjon hozzá valamit, anélkül, hogy saját megbecsülését vagy nevének fennmaradását valamilyen formában igényelte volna. Összehasonlításképpen megemlítjük: a mesterek általában nem történelmi személyekben inkarnálódnak, ha szükséges, akkor persze néha történelmi személyekben is inkarnálódnak, de ez bizonyos mértékig áldozat a részükről. Tudatuk fokával nem egyeztethető össze, hogy önmagukért tevékenykedjenek. És már a puszta név fennmaradása is önmagáért való tevékenység.

Ez a szabály nehezen látható be. De meg fogják érteni, hogy a szabadkőművesek arra törekszenek, hogy a legtöbbet tegyék a világban, úgy, hogy tevékenységük bevésődjön a nagy dómokba, a társadalmi intézményekbe és szervezetekbe, vagy jelen legyen a jótékonysági egyesületekben. Mert az önzetlen tevékenység a halhatatlanság tulajdonképpeni alapja: ez a külvilágban végzett önzetlen tevékenység reflexe. Nem szükséges, hogy ezek nagy tettek legyenek. Ha valaki valakinek önzetlen módon egy pfenniget ajándékoz, ez olyan tevékenység, amit ugyanilyen módon lehet felfogni. De a halhatatlanságba csak annyi megy át belőle, amennyi önzetlenségből fakadt. És csak igen kevés dolog önzetlen. Ha például ez valakiben megelégedettséget kelt, a jótett nagyon is önző dolog lehet. A jótett gyakran önző érdekekből fakad. Ha egy szegénynek, aki mellettünk lakik, nincs karácsonykor sültje, és szükségét érzem, hogy valamit adjak neki, hogy ezáltal a saját sültem mellett jól érezzem magam, ez önzés.

A középkorban számos dómról és képről nem tudták megmondani, hogy ki építette, illetve festette. Csak a mi korunkban kezdődött el, hogy egyes emberi neveket oly nagy becsben tartottak. A korábbi időkben az egyes emberi névnek csekélyebb értéket tulajdonítottak. A korok még szellemibbek voltak. És a spiritualitás a valóságra irányult, míg korunk a látszatra ad, a közvetlen időbelit akarja megőrizni.

Ezzel csak azt akartam önöknek megmutatni, hogy ezekben a titkos társaságokban mi volt a lényeges. Az volt számukra a fontos, hogy önmagukat, mint személyiségeket teljesen kikapcsolják, és hogy az, amit tesznek, kifejthesse a hatását. És így felismerhetjük a titok magvát is. Sokkal kevésbé arról van szó, hogy valamit titokban tartsanak, inkább arról, hogy az ebben való részvétel titokban maradjon. Azáltal, hogy valaki saját részvételét eltitkolja, biztosítja magának a halhatatlanságot. A szabály tehát tiszta és világos: amennyit te magad belehelyezel a világba, annyit ad vissza a világ a tudatod számára. Ez a világ legnagyobb törvényeivel függ össze.

Valamennyiünknek van lelkünk és szellemünk. Ez a lélek és szellem arra hivatott, hogy egyszer a legnagyobb teljességet érje el. Mielőtt fizikai testünket megkaptuk, már akkor is léteztünk, akkor, amikor első fizikai inkarnációnkba beléptünk. Fizikai inkarnációban az előző fajban csak a hiperbóreus és poláris faj korában voltunk jelen. Korábban tisztán lelki lények voltunk. Lelki lényekként a világlélek egy részét alkottuk, és szellemként az általános világszellemhez tartoztunk. A világszellem és világlélek körülöttünk terült el, úgy ahogy most a természet. Ahogy most az ásványvilág, a növényvilág és az állatvilág van körülöttünk, úgy terült el annak idején körülöttünk a lélekvilág és a szellemi világ. És ami akkoriban kívül volt, az most a lelkünk: ami először külsődleges volt, az most belsővé vált. Ami ma belső világunk, az valamikor kívül terült szét. Most azonban a lelkűnkké vált. És a szellem is egykor ilyen kiterjedt volt. És ami most körülöttünk szétterül, az majd a belső életünk lesz. Ami ma ásványiság, azt majd felszívjuk, és belső világunk lesz. A növényvilág is belső világunkká válik, fel fogjuk szívni. Az, ami most kint van a természetben, hozzánk fog tartozni, mint saját belső világunk.

Nos, meg fogják érteni, hogy függ ez össze az első példával: a templomot önök már nem a maguk számára építik, hanem másoknak. Fel tudnak szívni egy nagy, szép és fenséges világot, ha azt naggyá, széppé és fenségessé teszik. A magasabb én érdekében tenni valamit nem önzés, mert ezt nem csupán magunkért tesszük. Ez a magasabb én egyesülni fog a többi magasabb énnel, úgy, hogy ez egyidejűleg mindenkiért történik.

Ez az, amit a szabadkőművesek tudtak. Tudták, hogy ha együtt építkeznek az ásványi világ szellemivé tételén - és „építeni” nem jelent mást, mint az ásványi világot szellemivé tenni - akkor ez egyszer majd lelkük tartalmává válik. Ez a jelentős dolog: Isten egykor megteremtette számunkra a természetet, amely mint ásványi, növényi és állati természet, körülvesz bennünket. És mi fel fogjuk venni magunkba. Nem tehetünk róla, hogy létezik, csak elsajátítjuk a magunk számára. Amit azonban magában a világban elvégzünk, az az, ami általunk jövőbeni életünket majd megjeleníti.

Az ásványi világot érzékeljük, amit belőle csinálunk, azok leszünk a jövőben. Amit a növényvilágból csinálunk, azok is mi leszünk. Ugyanez a helyzet az állatvilággal, és az emberi világgal. Ha megalapítanak egy jótékonysági intézményt, vagy hozzájárulnak ehhez valamivel, akkor azok lesznek, amivel hozzájárultak. Ha az ember semmit sem csinál, amit ő ezen a módon leikébe kívülről beszívhat, akkor üres marad. Ezért az emberiség számára meg kell, hogy legyen a lehetőség, hogy azt a három, vagy négy természeti birodalmat - az ember is ide tartozik - amennyire csak lehetséges, szellemivé tegye. A mindenkori titkos társaságoknak ez a feladata: az egész külvilágba belevinni a szellemet.

Megérthetik, hogy ennek így kell lennie. Nézzék meg a gyereket, aki olvasni és írni tanul. Az eszközök kitárulnak előtte. Ma elkezd tanulni olvasni. Nincs még tudatában, hogy a tanár, az ábécés könyv és minden egyéb a rendelkezésére áll. Nos, a dolog halad előre, és ami kívül volt, az bekerül a gyerekbe. És a gyerek megszerzi a képességet, hogy olvasni tudjon. Így van ez a természettel is. Ami a természetben körülöttünk kiterjedt, azt magunkba szívjuk. A szellemet is ugyanígy felszívjuk, és a természetet is magunkba fogjuk szívni, hogy tevékeny képességgé váljon bennünk.

Ez az a nagy gondolat, ami a titkos társaságok alapját képezi, hogy minden haladás az involúción és evolúción nyugszik. Az involúció a felszívás, az evolúció a kiárasztás. A kettő között váltakozik minden kozmikus állapot. Amikor látunk, hallunk, szagolunk és ízlelünk, belélegezzük a természetet. Amit látunk, nem tűnik el nyomtalanul. A szem tönkremegy, a tárgy tönkremegy, de amit láttunk, az megmarad. Most megérthetik, hogy bizonyos korokban szükséges lehet, hogy ilyen dolgok iránt meglegyen a megértés. Olyan kor következik, amelyben - ahogy erre már utaltam - a megértésnek az atomig kell terjednie. Az emberek meg fogják érteni - még maga a közvélemény is -, hogy az atom nem más, mint megalvadt elektromosság, és a gondolat ugyanebből a szubsztanciából van.

Még mielőtt az ötödik korszak véget ér, az ember ténylegesen el fog jutni oda, hogy képes lesz még az atomra is hatni. Ha a gondolat és az atom közötti anyagi vonatkozást fel tudja fogni, akkor hamarosan azt is megérti, hogy hogyan tud hatni az atomra. És semmi sem lesz elzárva bizonyos hatások elől: itt fogok állni, észrevétlenül megnyomok egy gombot, amely a táskámban lesz, és egy távolban lévő tárgyat, mondjuk Hamburgban, a levegőbe röpítek, úgy, ahogy most a drótnélküli távíró működik: előidézek egy bizonyos hullámmozgást, és ez egy meghatározott helyen meghatározott módon kifejezésre jut. Ez abban a pillanatban létrejön, amikor azt az okkult igazságot, hogy a gondolat és az atom ugyanabból a szubsztanciából áll, a gyakorlati életbe átvezetjük.

Lehetetlenség elgondolni, mi minden történhet ilyen esetekben, ha az emberiség nem jut el az önzetlenségig. Csak az önzetlenség elérése útján lesz lehetséges, hogy az emberiség megmeneküljön a pusztulástól. A jelenlegi gyökérfaj hanyatlása a moralitás hiánya miatt következik be. A lemúriai fajt a tűz pusztította el, az atlantiszit a víz, a miénket a mindenki háborúja mindenki ellen fogja elpusztítani, a gonoszság, az emberek egymás elleni küzdelme. Az emberiség a kölcsönös küzdelem útján fogja megsemmisíteni magát. És azért lesz ez vigasztalan - vigasztalanabb, mint a többi hanyatlás - mert az ember maga lesz vétkes benne.

Egy kis csoport fogja magát átmenteni a hatodik korszakba. Ez a kis csoport a teljes önzetlenséget fogja magában kifejleszteni. A többiek kifinomult módon fogják a fizikai természeti erőket átdolgozni, és szolgálatukba állítani, de anélkül, hogy az önzetlenség szükséges mértékét elérnék. Ők fogják kezdeményezni a mindenki elleni harcot, és ez lesz a jelenlegi gyökérfaj hanyatlásának oka.

Ez a mindenki harca mindenki ellen konkrétan a hetedik alfaj idején fogja magát a legszörnyűbb módon kitombolni. A felfedezésekből hatalmas erők fognak kiindulni, amelyek az egész földgolyót egyfajta önműködő elektromos készülékké fogják átalakítani. Az említett kis csoport olyan módon fog megmenekülni, amelyről most nem lehet beszélni.

Most világosabban el tudják képzelni, mint annak alapján, amit a múlt alkalommal mondtam el, hogy miért keresi a megfelelő formát a szabadkőművesség, és hogyan ébredt a tudatára annak, hogy egy olyan építményt kell létrehoznia, ami megfelel az önzetlenségnek. Könnyebb a régi jó formákkal a jövőbe, az új emberiség kis csoportjához menekülni, mint a káoszból kiindulni.

Ma könnyen lehet gúnyolódni a kiüresedett formákon, de ezeknek mégis nagy jelentőségük van. Illeszkednek fejlődésünk struktúrájához. Végül is az emberi természet és a lelki fejlődés szükséges fokozataival van dolgunk. Gondolják el, hogy az ötödik gyökérfaj ötödik alfajában vagyunk, és az ötödik gyökérfajnak még két alfaját kell végigjárnunk. Aztán következik a hatodik gyökérfaj hét alfaja, és a hetedik gyökér- faj hét alfaja. Ez a jövőbeni fejlődés összesen tizenhat fokozatát jelenti. Ezt a tizenhat fokozatot kell az embereknek még végigjárniuk. Aki valamit tapasztal a még szükséges állapotokról, az bizonyos fokig beavatott. Ezek a fokozatok bizonyos módon a jövőbeni fajok titkaihoz tartoznak.

Glóbuszunkon van hét gyökérfaj, és minden gyökérfajnak van hét alfaja. Ez együttesen negyvenkilenc állapot. A következő glóbusznak megint negyvenkilenc állapota van. Így a következő fejlődési fázis titkainak kikutatásához meghatározott fokozatok vezetnek. A szabadkőművesség felső fokozatai eredetileg nem akartak mások lenni, mint az emberiség jövőbeni fejlődési fokozatainak kifejeződései. Ezáltal ténylegesen van valami a szabadkőművességben, ami nagyon szép volt, nevezetesen az, hogy aki elért egy fokozatot, tudta, hogyan kell belehelyezkednie a jövőbe, úgy, hogy egyfajta úttörő lehessen. Azt is tudta, hogy aki magasabb fokon áll, az jobban tud hatni. Ezeket a fokok szerinti felosztásokat az ember nyugodtan megtehette, mert megfelelt a tényeknek.

Ha tehát ezekbe a formákba új tudással ismét új tartalmat lehetne beleönteni, akkor ez nagyon jó lenne. Akkor a szabadkőművességet újra áthatná az igazi szellemiség. Az egészhez azonban hozzátartozik a tartalom is és a forma is. Ma a dolog úgy áll, ahogy elmondtam: a fokozatok megvannak, azonban valójában senki sem szerzi meg őket. Ennek ellenére nem haszontalan, hogy jelen vannak. A jövőben újra élettel telítettek lesznek.

Az ötödik alfaj egy tisztán értelmi faj, az egoizmus faja. Jelenleg az egoizmus tetőpontján állunk. Az értelem egoista, és alfajunk alapvető jellegzetessége az értelem. Az értelem útján tehát fel kell küzdenünk magunkat a spiritualitáshoz, ami korábban jelen volt. . ..(Hiány a szövegben)

A titkok titka tehát az, hogy az ember képes legyen titokban tartani az egóját, hogy ne azt, hanem a cselekedeteit tartsa mértékadónak. A cselekedetek, és az ego legyőzése a cselekvések útján jelentik tulajdonképpen a titkok titkát. Az egónak a cselekvés folyamán titokban kell maradnia. Ez tartozik az első fokozathoz: az ego kiirtása a karma folyamatából. Ami a karma útján éri az egót, azt a karma ezáltal eltörli. Nemzetek, fajok, nemek, állások, hitvallások - ezek mind olyan dolgok, amelyek az emberi egoizmuson dolgoznak. Csak ha az ember mindezeket legyőzte, akkor szabadulhat meg az egoizmustól.

Az asztráltestben egészen határozott színek szerint kimutatható minden nemzet, faj, minden korszak. Mindenütt találhatnak egy alapszínt, amellyel az ember rendelkezik, aszerint, hogy ebben a felosztásban, ebben a differenciáltságban hová tartozik. Ezeknek először le kell foszlaniuk. A Teozófiai Társaság azon dolgozik, hogy tagjainak asztráltestében ezeket a színeket kiegyenlítse. Ennek az alapszínnek a vonatkozásában a tagoknak azonos színűeknek kell lenniük. Ez az alapszín egy meghatározott anyag... (Hiány a szövegben)

Hogy ez a kiegyenlítés létrejöjjön, ehhez ténylegesen véres háborúk kellenek, olyanok, mint a nemzetgazdasági háborúk, a ki- zsákmányolási háborúk, a pénzügyi és ipari háborúk, és a hatalmi háborúk, amelyeknél az emberek egyre inkább képessé válnak arra, hogy bizonyos előkészületek útján embertömegeket hozhassanak mozgásba vagy egyszerűen erre kényszerítsenek. Az egyes ember egyre több hatalmat kap bizonyos embertömegek fölött. Mert a fejlődés menete nem az, hogy demokratikussá válunk, hanem hogy brutálisan arisztokraták leszünk, miközben az egyes ember egyre nagyobb hatalomra tesz szert. Ha nem jön létre a szokások megnemesedése, akkor ez a legbrutálisabb dolgokhoz kell, hogy vezessen. Ez el fog jönni, ahogy az atlantiszi vízkatasztrófa is bekövetkezett.