Fontos, hogy a kőművesség magas fokozatairól beszéljünk, mert ez a fajta tanítás sajátos feladatot feltételez, és a következő időkben erről néhány dolgot meg kell tárgyalnunk. Lényegében egy sajátos rítusról van szó, arról ugyanis, amit a Memphis- és Misraim-féle egyesített rítusként jelölnek meg. Már utaltam rá, hogy ennek a Memphis- és Misraim-rítusnak egy sereg magas fokozata van, hogy kilencvenöt fokozaton kell túljutni, és szokás szerint egy nagypáholy - a nagykelet - legfőbb vezetője - nevezetesen a németországi, nagy-britanniai és amerikai - 96 fokozattal rendelkezik. Ezek a fokozatok olyanok, hogy mintegy a nyolcvanadik fokozat végéig egy bizonyos módszer szerint vannak felosztva. Ezt szeretném elmagyarázni.

A 87. foktól kezdődnek a tulajdonképpeni okkult fokozatok, amelyekbe csak azokat lehet beavatni, akik az igazi okkultizmusnak szentelik magukat. Mindig is voltak fenntartásaim azzal szemben, hogy a kontinensen bárki is lenne, aki ezeket a fokozatokat végigjárta. A kőműveseknek azonban ez nem különösebben árt, mert először megkapják a feladatot, aztán következik a szervezet, a burok, amire szükség van, hogy elérjék azt, amit el kell érniük.

Nos, különböző szabadkőműves áramlatokról és irányzatokról kell beszámolnom, még ha csak röviden is sejtetni akarok valamit. Mindenekelőtt tekintetbe kell venni, hogy az egész magasabb fokozatú kőművesség egy bizonyos személytől ered akit gyakran emlegetnek, de igen gyakran félreértenek. Félreérti az a XIX. századi történetíró is, akinek sejtelme sincs arról milyen nehéz helyzetbe kerülhet az okkultista az életben. Egy olyan személyiségről van szó, akit kevesen ismernek el, a hírhedt Cagliostro-ról. Az úgynevezett Cagliostro gróf mögött egy olyan individualitás rejtőzött el, aki a maga igaz valójában csak a beavatott okkultisták számára ismert. Megkísérelte, hogy Londonban a szabadkőművességet új alapokra helyezze, mert XVIII. század utolsó harmadában már abban az állapotban volt, amelyet jellemeztem. Londonban ez akkoriban nem sikerült. Aztán megkísérelte Oroszországban, majd Hágában is. Bizonyos okok miatt sehol sem sikerült.

Aztán Lyonban sikerült neki az ott élő szabadkőművesek között egy „igazságkereső” páholyt létrehozni, okkult tartalommal, mégpedig azt a páholyt, amelyet a „Győzedelmes bölcsesség” páholyának neveztek el. A páholy célját Cagliostro adta meg. Amit azonban erről olvashatunk, nem más, mint olyasvalami, amit értelmetlen emberek írtak. Amiket róla mondani lehet, azok tulajdonképpen csak utalások. Cagliostro esetében kétféle dologról van szó. Először is tanításról, azzal a céllal, hogy előállítsuk az úgynevezett bölcsek kövét, másodszor a misztikus ötszög, a pentagramma megértésének elősegítéséről. Csak utalásképpen mondom el önöknek, mit jelent ez a két dolog. Sokat lehet gúnyolódni rajtuk, de nem csak szimbolikusan kell érteni őket, hanem tényeken nyugszanak.

A bölcsek kövének van egy meghatározott célja, amit Cagliostro adott meg: az emberi életet 5527 évre hosszabbítja meg. Ez a szabad szellem számára nevetségesnek tűnik. Ténylegesen lehetséges azonban, hogy bizonyos iskolázással az életet mértéktelenül meghosszabbítsuk, azáltal, hogy az ember megtanulja, hogy többé ne fizikai testében éljen. Aki azonban ezt úgy akarta elképzelni, hogy az adeptust a szó szokásos értelmében nem éri utol a halál, az rosszul képzelte el. Az is, aki azt hiszi, hogy egy adeptust egy tégladarab nem találhatja el, és nem ütheti agyon, annak is rossz elképzelései vannak. Mindazonáltal ez szokás szerint csak akkor következhet be, ha az adeptus megengedi. Nem a fizikai halálról van szó, hanem a következőkről. A fizikai halál annak számára, aki a bölcsek kövét a maga részéről felismeri, és ezt megértette, csupán egy látszólagos esemény. A többiek számára valóságos esemény, és életükben egy nagy törést jelent. Aki azon a módon, ahogy Cagliostro ezt a tanítványaival el akarta érni, megérti, hogy a bölcsek kövét hogy használja, annak számára a halál csak egy látszólagos esemény. Nem okoz különösebben jelentős törést az életben, ugyanis olyasvalami, ami csak a többiek számára van jelen, akik az adeptusnál is megfigyelhetik ezt, és azt mondják, hogy ő is meghal. Meghal ugyan, de a valóságban egyáltalán nem hal meg. A dolog sokkal inkább úgy van, hogy az illető megtanulta, hogy egyáltalán ne éljen a fizikai testében, megtanulta, hogy hagyja, hogy mindazok a folyamatok, amelyek a halál pillanatában a fizikai testben hirtelen végbemennek, élete folyamán fokról- fokra menjenek végbe. Az illető testével így már minden végbement, ami egyébként csak a halálkor megy végbe. Ekkor a halál már nem lehetséges, mert az illető már régen megtanulta, hogy a fizikai teste nélkül éljen. Fizikai testét hasonló módon veti le, ahogy az ember egy esőkabátot levet, és felvesz egy újabb fizikai testet, ahogy az ember egy új esőkabátot vesz fel.

Nos, talán némileg fogalmat alkothatnak erről. Ez Cagliostro egyik tanítása - a bölcsek köve -, ami a fizikai halált jelentéktelennek tünteti fel.

A másik a pentagramma megismerése. Ez az a képesség, hogy az ember öt testét megkülönböztessük egymástól. Amikor valaki azt mondja: fizikai test, étertest, asztráltest, káma-manasz-test, ok-test, akkor ezek csak szavak, illetve absztrakt fogalmak. Ezekkel azonban semmit sem tudunk kezdeni. A mai ember általában alig ismeri a fizikai testet, csak aki a pentagrammát ismeri, az tanulja meg, hogy megismerje az öt testet. Egy testet nem ismer meg az ember, ha benne él, csak akkor, ha azt tárgyként kezeli. Ez az, ami az átlagembert megkülönbözteti attól, aki egy ilyen iskolázáson átment, hogy az öt test számára objektívvá vált. Az ember szokás szerint ebben az öt testben él. De él bennük, így nem tud kilépni belőlük, és nem tudja kívülről nézni azokat. Legfeljebb fizikai testét tudja átlátni, ha megnézi, vagy a tükörben látja azt. Cagliostro tanítványa, ha módszerét megfelelően követné, oda jutna, ahová egy rózsakeresztes jut, mivel alapjában véve az is olyan iskolát végez, amelynek ugyanez a törekvése. Ez a nagy európai adeptusok iskolája volt, amelyben odáig jutottak, hogy az öt test valósággá vált számukra, nem maradt puszta fogalom. Ezt nevezték „pentagramma-ismeretnek”, és „morális újjászületésnek”.

Nem akarom azt mondani, hogy Cagliostro tanítványai nem vitték semmire. Általában odáig vitték, hogy az asztráltestet megragadják. Cagliostro rendkívül ügyes volt abban, hogy őket az asztráltest szemléletéhez eljuttassa. Sokkal azelőtt, hogy a katasztrófa megtörtént vele, sikerült neki, hogy a lyoni iskolán kívül Párizsban, Belgiumban, Szentpéterváron és Európa más helyein is, iskolákat alapítson, amelyekből később legalább néhány olyan ember kikerült, akik az alapját képezték azoknak, akik a szabadkőművesség magasabb fokozatait elérték. Így Cagliostro gróf, mielőtt életét egy római börtönben bevégezte volna, jelentős befolyást gyakorolt Európa okkult kőművességére. A világnak egyáltalán nem kellene ítélkeznie Cagliostro felett. Már utaltam rá, hogy amikor az emberek Cagliostróról beszélnek, általában úgy vannak, mintha az afrikai hottentotta a magasvasút intézményéről beszélne, mert nem látják be, hogy a külső, látszólag amorális cselekedetek milyen viszonyban vannak a világeseményekkel.

Korábban már megjegyeztem, hogy a francia forradalom az okkultisták titkos egyesületéből bontakozott ki, és hogy ha az áramlatokat tovább követjük, egészen az adeptusok iskolájáig követhetnénk.

Lehetséges, hogy amit Mabei Collins „Flita” című regényében ábrázol, az nehezen érthető. Ebben groteszk módon azt írja le, hogy egy adeptus egy rejtett helyen egy világ-sakktábla előtt ül, a figurákkal játszik, és rendkívül egyszerű lapocskákkal egy kontinens karmáját határozza meg. Ez nem közvetlenül úgy van, ahogy itt ábrázolják, hanem ahogy ez történik, az valami nagyon is grandiózus dolog. Ahogy a „Flita” ezt ábrázolja, az csak egy torz képmás.

Nos, a francia forradalom teljesen ilyen dolgokból indult ki. Ismert történet, amelyet Adhémar grófnő könyve tartalmaz. Ebben az áll, hogy a francia forradalom kitörése előtt Adhémar grófnőt, Mária Antoinette egyik udvarhölgyét, meglátogatta Saint-Germain gróf. Közölni akart valamit a királynővel, és kihallgatást kért a királytól. XVI. Lajos minisztere azonban Saint-Germain gróf ellensége volt, és nem engedte a király elé. A királynőnek azonban aprólékosan és pontosan leírta, milyen nagy veszély fenyegeti. Figyelmeztetéseit azonban, sajnos, nem vették figyelembe. Ekkor mondta azokat a jelentőségteljes szavakat, amelyek az igazságon alapultak: aki szelet vet, vihart arat. És hozzáfűzte még, hogy ezeket a szavakat már évezredek előtt elmondta, majd Krisztus is elismételte azokat. Ez olyan kijelentés volt, amit egyetlen kívülálló sem értett meg.

Saint-Germain grófnak azonban igaza volt Csak még néhány dolgot szeretnék hozzáfűzni ehhez, amelyek teljesen igazak. A Saint-Germain grófról szóló könyvekben olvashatják, hogy 1784-ben a Hesseni őrgróf udvarában halt meg, aki aztán az egyik legmagasabb fokozatú német szabad- kőműves lett. Haláláig gondját viselte. Adhémar grófnő azonban emlékirataiban elmondja, hogy jóval 1784 után megjelent neki, és ezt követően még hatszor látta őt. Valójában azonban 1790-ben Bécsben járt néhány rózsakeresztesnél, és azt mondta - ami ugyancsak igaz volt -, hogy nyolcvanöt évre keletre vonul vissza, és nyolcvanöt év után tevékenysége Európában újra észlelhető lesz. 1875 a Teozófiai Társaság alapítási éve. Ezek a dolgok bizonyos módon összefüggenek.

Abban az iskolában is, amit a Hesseni őrgróf alapított, kétféle dologról volt szó: a bölcsek kövéről, és a pentagramma megismeréséről. A Hesseni őrgróf által akkoriban alapított kőművesség valamennyire megváltozott formában él tovább. Az egész kőművesség ugyanis, amit ábrázoltam, egyiptomi rítusúnak, Memphis- és Misraim-rítusúnak nevezte magát. Létrejöttét Misraim asszír királyra vezette vissza - tehát keletről származott -, akit az egyiptomi hódítás után beavattak az egyiptomi misztériumokba. Ezek olyan titkok, amelyek még a régi Atlantiszból erednek. A hagyomány innen kezdve folyamatos. Az új szabadkőművesek csak annak folytatását jelentik, amit egykor Egyiptomban alapítottak meg.

Mielőtt a részletekbe belemennék, szeretném elmondani, hogy a magas fokozatú kőművesség olyan, hogy teljesen különbözik a szokásos János-kőművességtől. A János-kőművesség ugyanis egyfajta demokratikus princípiumon alapszik, és ha a demokratikus princípiumot a megismerésre vonatkoztatjuk, akkor magától értetődik, hogy ez oda vezet, hogy az összegyűlt testvérek semmi mást nem csinálnak, minthogy mindegyik elmondja a maga véleményét. A valóság azonban nem olyasmi, amiről az embernek véleménye lehet. A valóságot vagy tudja az ember, vagy nem. Senki sem mondhatja, hogy a háromszög szögeinek összege 725 fok a 180 helyett.

Amikor az emberek összeülnek és beszélnek, akkor a véleményüket mondják el, adott esetben a magasabb dolgokról is.

Mindez azonban a tévedés síkján mozog, és éppen annyira nem helytálló, mintha valaki azt mondja, hogy nem tudja mennyi a háromszög szögeinek összege, csak véleménye van róla. Ugyanúgy, ahogy nem lehet vitatkozni azon, hogy mennyi a háromszög szögeinek összege, annyira nem lehet vitatkozni a magasabb igazságokról sem. Ezért megismerési dolgokban a demokratikus princípium lehetetlenség, mert nincs alapja. Amiben a felső fokozatú kőművességtől különbözik az az, hogy az igazságot fokozatosan lehet megismerni. Aki megismeri, annak nem lehet más a véleménye. Az ember vagy megismerte vagy nem. A kilencvenhat fokozatnak ezért van bizonyos létjogosultsága.

A csúcson az úgynevezett szuverén szanktuarium áll, ami azonos azzal, amit a kőművességnél nagykeletnek neveznek. Ez birtokolja a tulajdonképpeni okkult ismereteket, és ismeri az útját és a nyelvét annak, ami a kőművesség nyilatkozataiban olvasható, és ami lehetővé teszi, hogy „a keleti emberek bölcsességének” hangját meghalljuk. Aki ezt a fokozatot eléri, képes lesz arra, hogy a bölcs mesterek hangját meghallja. Addig azonban az embernek dolgoznia kell magán, úgy hogy egy bizonyos tudás birtokába kerüljön, majd a továbbiakban bizonyos belső minőségre, belső tulajdonságokra tegyen szert, amelyek egyáltalán nem csupán a szokásos polgári erényekből állnak, hanem sokkal bensőségesebbek és jelentékenyebbek. Megjegyzem, hogy ez kapcsolatban áll mindazzal, amiről itt szó van. Amit a teozófiai könyvek elméleti és gyakorlati vonatkozásban közölnek, csupán egy elemi részét képezik ennek, úgyhogy a felsőbb fokozatú kőművesség elmélete jóval túlmegy azon, amit a népszerű teozófia ismertet. Ami itt elterjedhet, az az adeptusok engedélyén nyugszik, és az ismeretek bizonyos fokú népszerűsítéséig terjed. Az összes ismeret elterjesztése azonban nem lehetséges.

Igaz, hogy az emberiséget a következő időkben néhány felfedezés bámulatba fogja ejteni. Ezek azonban túl korán érkeznek, és ezért bajokat fognak okozni. A Teozófiai Társaságnak lényegében az a feladata, hogy ezekre a dolgokra felkészítsen. Az például, amit a bevezetőben jeleztem, mint a bölcsek kövének megismerését, valamikor sokkal elterjedtebb volt, mint ma, már az atlantiszi népesség körében is. Itt valóban volt lehetőség a halál legyőzésére, ez mindennapos dolog volt. Csak azt szeretném megjegyezni, hogy nem akarom, hogy ezek az igazságok éppen most napvilágra kerüljenek. Ezért a „Luciferében annál a helynél, ahol az atlantiszi korral kapcsolatos tudnivalókat közölni kell, kipontoztuk azt a részt, amit még nem lehet közölni. Minden nem közölhető. A „Theosophical Review”-ban egy igen jó képességű médium részéről egy teljesen hasonló közlés jelent meg, aki éppen ennek a dolognak egy egészen más formát adott. A halál legyőzése az atlantiszi korban természetesen élt az individualitások emlékezetében, anélkül, hogy ezt tudták volna. Ma sok olyan ember születik meg újra, aki korábbi inkarnációjában ebben a korban élt, és saját emlékezete ilyen ismeretekhez vezeti el. Ez mindenekelőtt bizonyos orvosi felfedezések túlértékeléséhez fog vezetni. Az emberek azt fogják hinni, hogy a természettudományos orvoslás ilyen felfedezéseket tehet. Valójában az emberek az atlantiszi időkre való emlékezésük útján eljutnak majd ide.

A következő korban bizonyos dolgok be fognak érni, ezért lehet beszélni róluk. Ez szükségessé teszi, hogy az ember belássa a fokozatos felemelkedés szükségszerűségét a megismerésben. Ezért ezt a fokozatos felemelkedést jogosan hangsúlyozta az, aki ma a Misraim- és Memphis rítust újra fel akarja éleszteni. Ha ez a következő években nem sikerül, akkor sem szabad azt hinni, hogy a sikertelenségnek ilyen dolgokban jelentősége van. Az amerikai Misraim-mozgalom csúcsán egy olyan férfi áll, akinek sajátos karaktere bizonyos garanciát jelent arra, hogy az előrehaladás folyamatos lesz. Ez a kiváló kőműves John Yarker.

Hogy Nagy-Britanniában és Németországban milyen alakot ölt a dolog, ezt ma nehéz megmondani. Be fogják látni, hogy az ilyen dolgoknál a vonatkozó emberanyaggal kell számolni, és hogy ezért a német mozgalomnak - ha ilyen ügyekkel kell foglalkoznia - számolnia kell azzal, ami ebben az irányban lehetséges. Ha az igazi okkultisták részesülni akarnak ilyen dolgokban, akkor vagy az egyik vagy a másik irányban kell elkötelezniük magukat. Nem lehet mindig részt venni ezekben a dolgokban. A mesterek is, ha valami ilyesmit előírnak, igazodnak a nagy, átfogó törvényekhez.

Ha tehát hallanak valamit a német Misraim-Memphis irányzatról, nem szabad azt hinniük, hogy ennek ma van valamilyen jelentősége a jövőre nézve. Ez csak egy keret, amibe egyszer majd egy jó képet be lehet illeszteni. Ez a német Misraim rend egy bizonyos Reuss vezetése alatt áll, aki tulajdonképpen a nagy-britanniai vezetést is a magáénak tudja. Ebben az irányban működik az ismert Carl Kellner is. A tulajdonképpeni írói munka dr Franz Hartmann kezében van, aki tollát legtöbbször ennek a Misraim rítusnak a szolgálatába állítja. Ez az, ami erről a mozgalomról töredékesen innen vagy onnan eljuthat önökhöz.

Csak egy általános jellemzést tudok adni arról, hogy miről is van szó. Ennek a Misraim rítusnak négyféle tanítási módja van. A kilencvenhat fokozatot négy különböző tanítási mód vagy elv szerint lehet elérni. Ez a négy elv, amelynek alapján fel lehet emelkedni, a következő. Az első az úgynevezett szimbolikus tanítási mód vagy elv. Ezáltal bizonyos szimbólumokat tényékként lehet elismerni. A jelöltet bevezetik az okkult természeti törvényekbe, amelyek az emberiségből ciklikusan konkrét hatásokat hívnak elő.

A második tanítási mód vagy elv az úgynevezett filozófiai. Ez az egyiptomi-hermetikus módszer, és inkább elméleti jellegű. A harmadik az úgynevezett misztikus mód, ami inkább a belső fejlődésen alapul, és ha helyesen alkalmazzák, mindenekelőtt a bölcsek kövének megfelelő használatához vezet, nevezetesen a halál legyőzéséhez. Ez lényegében ismét arra a mondatra utal, amelyet felolvastam önöknek, és azt állítja, hogy a szabadkőművességben mindenki meggyőződhez a halhatatlanságról. Ez attól függ - ahogy a kabbala mondja -, hogy ezt valaki igényli, vagy nem. A negyedik tanítási mód a kabbalisztikus. Ez abból áll, hogy az ember a világrend princípiumait a maguk valóságában elismeri-e. (Hiány a szövegben)

Az ember mind a négyféle módon felemelkedhet a Misraim rítus útján a magasabb megismeréshez. A szabadkőművességen belül azonban jószerivel senki sincs, aki ma felelősséget vállalna azért, hogy valakinek igazi útbaigazítást adjon, az érdekeltek ugyanis nem tudják a dolgot maguk végrehajtani, mert az egész dolog ideiglenes, és csak keretet alkot valami számára, aminek jönnie kell. Lehetséges, hogy ezt a keretet okkult tudás töltse meg. Az okkult tudást olyan formába kell önteni, amely jelen van.

Hogy a formák jelen legyenek a világban, ez fontos. Ha olvadt fém van a birtokunkban, és nincs hozzá forma, akkor nem tudunk vele mást kezdeni, minthogy hagyjuk, hogy szétfolyjon. Így van ez a szellemi áramlatokkal is. Fontos, hogy a formák jelen legyenek, amelyekbe az ember a szellemi fémet beleöntheti. Ezt jelképezi az érctenger. Ezt akkor fogjuk elismerni, ha az, ami most csak látszólag vegetál, a nyilvánosság számára alakot ölt.

Legutóbb idéztem az angol miniszterelnöknek Balfoumak az egyik beszédéből. Figyelemreméltó, hogy bizonyos dolgok, amelyek ősi, okkult ismeretek voltak, ma fizikai valósággá váltak. Ha Blavatsky „Titkos tanítás” című könyvében utána néznek, találnak ott egy helyet az elektromosságról, ami betű szerint ugyanazt mondja, amire a fizikusok most lassanként rájönnek. Amit találnak, az azonban pusztán megsejtése annak, amiről szó van. A fizikai atomról van ugyanis szó. Négy-öt évvel ezelőtt ezt minden külső - nem okkult - tudomány felismerte. A teret betöltő tömegnek tartották. Ma ezt a fizikai atomot kezdik olyasvalaminek tartani, ami valóban létezik. Rájöttek, hogy ez a fizikai atom úgy viszonylik az elektromos erőkhöz, ahogy egy jégtömb a vízhez, amiből létrejött. Ha elképzelik a vizet, ahogy jéggé fagy, akkor tudják, hogy a jég is víz. Ugyanígy a fizikai atom sem más, mint megfagyott elektromosság. Ha ezt teljesen megértik, aztán áttanulmányozzák az összes közlést, ami néhány évvel ezelőtt valamennyi tudományos írásban az atomról megjelent, és azokat ostobaságnak tekintik, akkor nagyjából eljutnak a helyes képzethez. Csak rövid idő óta képes a fizika fogalmat alkotni arról, hogy mi a fizikai atom. Úgy viselkedik, mint a jégtömb a víztömeggel szemben, amelyből létrejött. A fizikai atom kondenzált elektromosság. Balfour beszédét ezért úgy tekintem, mint ami rendkívül fontos.

Ez olyasmi ... (hiány a szövegben), ami 1875 óta jött létre. Az okkultisták számára ez a tény már évezredek óta ismert. Nos, az emberek most elkezdenek tudomást venni arról, hogy a fizikai atom kondenzált elektromosság. De még más- valamiről is szó van, arról, hogy tudjuk, mi az elektromosság.

Ez még ismeretlen előttünk. Egy dolgot ugyanis nem tudunk: hol kell keresnünk az elektromosság lényegét. Ezt nem találjuk meg külső kísérletezés vagy külső szemlélődés útján A titok, amire rátalálunk, az, hogy az elektromosság pontosan ugyanaz - ha egy bizonyos síkon figyeljük meg -, mint az emberi gondolat. Az emberi gondolat lényegében ugyanaz, mint az elektromosság: egyszer belülről nézzük, egyszer kívülről.

Aki tudja, hogy mi az elektromosság, az tudja azt is, hogy él benne valami, ami létrehozza az atom megfagyott állapotát. Itt van a híd az emberi gondolat és az atom között. Az ember megismerkedik a fizikai világ építőköveivel, ezek kis kondenzált monádok, kondenzált elektromosság. Abban a pillanatban, amikor az ember ezt az elemi igazságot a gondolatról, az elektromosságról és az atomról megismeri, olyasmit fog felismerni, ami a jövő számára, az egész hatodik alfaj számára a legfontosabb lesz. Az atomokkal, a gondolkodási erő útján építkezni fog tudni.

Ez lesz az a szellemi áramlat, amely bele fog ömleni azokba a formákba, amelyeket az okkultisták évezredek óta megteremtettek. Minthogy azonban az emberi fajnak keresztül kellett mennie az értelmi fejlődésen, és el kellett tekintenie a tulajdonképpeni belső munkától, burokká váltak. Mint formák azonban megmaradtak, és ezekbe kell beleömlenie a helyes megismerésnek.

Az okkult kutató az egyik oldalról jut el az igazsághoz, a fizikai világ kutatója a másik oldalról. Ahogy a szabadkőművesség a dolgozó kőművességből, a dóm- és templomépítésből alakult ki, ugyanúgy kell majd a jövőben a legkisebb építőkövekkel, a kondenzált elektromos mennyiségekkel építkezni. Ehhez egy új kőművességre lesz szükség. Akkor az ipar nem úgy fog működni, mint ma. Amíg az ember nem tudja, hogy mit kell gondolatok formájában ebbe a burokba beleönteni, addig kaotikus lesz és csak a tiszta létért való küzdelemre fog törekedni. ... (Hiány a szövegben) Akkor lehetséges lesz, hogy valaki Berlinben konflissal utazik a városban, és Moszkvában történik egy baleset, amit Berlinből ő okozott. És senki nem is fogja sejteni, hogy azt a balesetet ez az ember okozta. A drótnélküli távíró ennek a kezdete. Amit elmondtam, az a jövő. Csak két lehetőség van: vagy továbbra is kaotikusán mennek a dolgok úgy, ahogy az ipar és a technika idáig haladt, és akkor ez oda vezet, hogy aki uralja ezeket a dolgokat, az nagy szerencsétlenséget idézhet elő, vagy a morális formákba beleárad a kőművesség.

Kérdés: A katolikus egyház miért áll szemben olyan ellenségesen a szabadkőművességgel?

Válasz: A katolikus egyház nem akarja azt, aminek a jövőben be kell következnie. IX. Piust beavatták a szabadkőművességbe. A Clairmont-i káptalanban megkísérelt kapcsolatot teremteni a jezsuiták és a szabadkőművesség között. Ez nem sikerült, és így a két társaság között fennmaradt a régi ellenségeskedés. Jezsuitáink keveset tudnak ezekről a dolgokról, és a klérus sem tudja, hogy miről van szó ... (Hiány a szövegben)

A trappistáknak hallgatniuk kell, mert tudott dolog, hogy a hallgatás útján a következő életben kialakul egy fontos képesség, a lelkes szónoklás képessége. Mindazonáltal ez csak az újraszületés ismeretében érthető.