Ebben az utolsó órában gyakorlati utalásokat szeretnék tenni, kiegészítve előadásomban az eddigieket, amennyire a rövid idő ezt megengedi. A rákövetkező megbeszélés során majd még hozzátehetünk valamit az Önök igényei szerint az elhangzottakhoz. Ma azonban a gyakorlatnak általános formulafélékben rendkívül nehezen megoldható oldaláról lesz szó; annál is inkább, mert az individuális hozzáállás és személyes kezelés szerepe ezen a területen igencsak döntő. Ezen alapul az a szükségszerűség, hogy az embernek magának kell szellemtudományos belátást teremtenie, maga kell belelásson a dolgokba, éppen azért, hogy módszerei értelmesen individuálissá váljanak.

Gondolják csak meg, hogy milyen kevés belátással dolgoznak ma az egyik legfontosabb területen, a mezőgazdasági állatok takarmányozásának területén. Ezen nem is lehet sokat javítani, bármennyi ideirányuló javaslat hangzik is el. Hogyan is kell tehát takarmányozni? Meggyőződésem szerint a helyzet lényegesen javítható, ha a mezőgazdasági oktatás kicsengéseként a tanulók mindinkább belátják, hogy mi is a takarmányozás lényege. Ma ezen a témán szeretnék dolgozni.

Már többször említettem, hogy egészen helytelen felfogás uralkodik arról, amit az ember vagy állat tápláléka jelent. Mert szó sincs arról a durva folyamatról - ahogyan azt az emberek többé-kevésbé elképzelik, egy kis átalakulást is hozzágondolva - , melynek során a kívülről felvett táplálék végül lerakódik a szervezetben. Így képzelik ezt nyersen, durván, hogy hát igen: kívül van az ennivaló, az állat felveszi, szervezetében lerakja, amire szüksége lehet, és kiválasztja, amit nem tud felhasználni. Ezért sok mindenre tekintettel kell lenni, például arra, hogy ne terheljék túl az állatot, tápláló legyen a takarmány, hogy mindabból, amit a tápanyagok tartalmaznak, az állat sokat fel tudjon használni. Mikor a dolgokat oly szívesen meg is különböztetik, akkor tulajdonképpeni tápanyagokról és a szervezetben - ahogyan ők mondják - az égést elősegítő anyagokról beszélnek. Erre a felosztásra sokféle elméletet alapoznak, s a gyakorlati alkalmazás során kiderül, hogy némelyik beválik, mások viszont éppenséggel nem, vagy egy kis idő múltával már nem válnak be, vagy valami miatt módosulnak. Hogyan is várhatnánk el, hogy másképp legyen?

Mert látják kérem: a szervezetben zajló égési folyamatokról beszélnek! De a szervezetben természetesen semmiféle égés nincs; amikor ott egy anyag az oxigénnel kapcsolódik, az valami egészen mást jelent, mint égést. Az égés az élettelen ásványi természet folyamata. Amint egy élő szervezet más, mint a kvarckristály, úgy, amit a szervezetben égésnek neveznek, az sem lehet külsőleg játszódó égési folyamat, hiszen az is valami eleven, sőt érzésre is képes történés. Amikor a fenti kifejezést használják és ezzel a gondolatokat is egy bizonyos irányba terelik, éppen ezáltal valami messze ható visszaélés, „rendbontás” válik lehetővé. Mert az egyik ember csak pongyolán fogalmaz, mikor az organizmusban zajló égésről beszél, és nem árt semmit, ha félig-meddig helyes, amit közben, ösztönösen vagy tradíció alapján a szeme előtt tart. De ha aztán idővel a pongyola kifejezés nyomában megjelenik a Psychopatia professoralis - ezt a kifejezést már sokszor használtam

- és ez birtokba veszi, amiről eddig csak pongyolán beszéltek, szellemdús elméletet épít belőle. Valóban gazdag szellemiségre gondolok. Az emberek azután már-e szerint a teória szerint dolgoznak, s már egyáltalában nem igazodnak a dolgok hoz. Amiről beszélnek, már egészen más lesz, mint ami a növényekben és az állatokban előfordul. Manapság ez a jelenség egészen karakterisztikus: valami egészen mást teszünk, nem azt, ami a természeti történéshez illő. Éppen ezen a területen kell hát megnéznünk, hogy tulajdonképpen miről is van szó.

Tehát hová is jutottunk el tegnapi szemlélődésünk során: a növényeknek fizikai teste és éterteste van, és fönt többé-kevésbé körüllebegi őket az asztralitás. A növény nem jut el az asztralitásig, de az asztralitás szinte körüllengi; ha egészen határozottan kötődik hozzá, mint pl. gyümölcsképzéskor, akkor éppen olyan táplálék keletkezik, ami az állati és az emberi szervezetben támogatni tudja az asztralitást. Ha valaki beletekint ebbe a folyamatba, akkor egyszeriben meglátja, vajon támogat-e valamit az állati vagy emberi szervezetben az adott növény vagy más táplálék. De én úgy gondolom, hogy a vizsgálódást a másik pólus felől kellene kezdenünk, mert itt valami rendkívül fontos dologról van szó. Már említettem, de itt, ahol a takarmányozásnak kívánunk alapot teremteni, megint ki kell emelnünk a következők fontosságát.

Induljunk csak ki az állatból, hiszen takarmányozásról beszélünk. Az állati organizmusban nincsen meg az az éles három részre tagozódás, ami az emberre jellemző. Az ideg-érzékszervi rendszer és az anyagcsererendszer kimondottan elkülöníthető, de a középső, ritmikus organizmus a különböző állatoknál csak elmosódottan található meg. Átvesz valamit, ami az ideg-érzékszervi organizmusból ered, és olyasvalamit is, ami az anyagcsererendszerből való.

Így hát az állatról tulajdonképpen máshogyan kell beszélnünk, mint az emberről. Az ember esetében egzakt módon szólhatunk az organizmus hármas tagoltságáról. Az állatnál azonban főképpen a fejben lokalizált ideg-érzékszervi rendszerről, és a test hátsó részében meg a végtagokban szerveződő, de az egész organizmust átható anyagcsere-végtagrendszerről kell beszélni. És a középen? Itt az állat anyagcseréje ritmikusabb, mint az emberé, ritmikusabb az ideg-érzékszervi rendszer is, és itt a középen mindkettő egymásba folyik. A ritmikus rendszer nem mutatkozik igazán önállóan, inkább csak a két pólus egymásba csengéseként. Így az állat esetében tulajdonképpen kettős tagoltságról beszélhetünk, melyben a két tag középen összekeveredik, és így létrejön az úgynevezett állati szervezet.

Mindaz, ami szubsztanciaként van a fej-organizmusban, földi matériából áll - így van ez az embernél is, de most maradjunk csak az állatoknál. Tehát: ami a fejben anyagi, az földi anyagból van. Már az embrionális kortól kezdve vezetődik földi anyag a fejrendszerbe. Olyan kell legyen az embrió szervezete, hogy a fej megkaphassa a maga földből adódó anyagait; itt tehát föld-anyagot találunk. Ezzel szemben az anyagcsere-végtagrendszer minden anyagisága - mely beleinket, végtagjainkat, az izomzatot és a csontokat kitölti - nem a földből származik, hanem abból, amit az ember és az állat a föld feletti régiókból, a levegőből és hőből vesz föl. Ez kozmikus anyagszerűség. Fontos, hogy Önök ne úgy nézzenek az állat patájára, mintha fizikai matéria képezné, mintha az rakódott volna le benne, amit az állat megevett. Mert ez éppenséggel nem igaz, a kozmikus anyagot ugyanis a lélegzéssel és az érzékszervek útján lehet felvenni.

Amit az állat megeszik, az pusztán a mozgatóerők fejlesztésére való, hogy így az anyagcsere-végtagrendszerbe beleépüljön az, ami kozmikus eredetű, a patákba is, hogy ott mindenütt megjelenhessen a kozmikus anyagiság. Ezzel szemben az erőknél fordított a helyzet. A fejben, éppen mert az érzékszervek jórészt megállapodottak, és azt észlelik, ami kozmoszból való, kozmikus erőkkel van dolgunk. De gondolják csak meg, mikor az ember jár, folytonosan a Föld nehézkedési erőihez igazodik, és minden, amit végtagjaival tesz, földhöz kötött - az anyagcsere-végtagrendszerben tehát földi, földszerű erőkkel van dolgunk. Tehát: kozmikus anyaggal és földi erőkkel.

Valóban nem mindegy, hogy az igavonó állatot a tehenet, vagy az ökröt úgy etetjük-e, hogy sok kozmikus anyagot vehessen magához; hogy megfelelő összetételű-e a takarmány, meg tudja-e adni azt a sok erőt, ami a kozmikus anyagot beépítheti a végtagokba, izmokba, csontokba. Tudnunk kell azt is, hogy amit a szubsztanciákból a fej használhat, egyenesen a takarmányból kell megkapja, és hogy ez a gyomorban feldolgozásra kerülő táplálék el kell jusson a fejbe. Ebben az értelemben éppen a fej van egyenesen a gyomorra utalva, nem a láb nagyujja; azzal is tisztában kell lennünk, hogy a fej a testtől kapott táplálékot csak akkor tudja feldolgozni, ha megfelelő módon magához vonhatja a kozmosz erőit. Tehát az állatokat nem zárhatjuk be egyszerűen sötét istállókba, ahol nem éri őket kozmikus hatás; a jószágot legelőre kell hajtani, egyáltalában alkalmat kell adnunk, hogy érzékelve-észlelve kapcsolatba kerüljön környezetével. Mert látják, a következőkre kell figyelnünk:

Képzeljenek maguk elé egyszer egy állatot, amint a takarmányos vályú előtt áll a homályos istállóban, és ebbe a vályúba azt kapja, amit az emberi bölcsesség belemért. Mekkora lesz a különbség, ha csak a változatosság kedvéért néha ki nem jut a szabadba - ahhoz a másik állathoz képest, amely maga keresi meg táplálékát, érzékszerveit használhatja, pl. szaglását követi, ehhez mérve keresi szimatolva a kozmikus erőket. Maga keresi meg, maga veszi fel a táplálékot, s közben kibontakoztathatja teljes aktivitását.

A vályúnál tartott állat öröklöttsége következtében nem fogja rögtön megmutatni, hogy nem jutott hozzá a kozmikus erőkhöz. De utódai lassanként már e kozmikus erők nélkül születnek, s azok hiányzanak belőlük. Fejükből eredően lesznek gyengék, azaz a fej nem tudja táplálni testüket, mert a kozmikus anyagot nem veheti fel, éppen azt, ami a testbe kell kerüljön. Ezek a dolgok mutatják, hogy nem lehet általánosságban megmondani: «ebben az esetben ezt, a másikban azt a takarmányt kell adni». Elő kell hívni magunkban annak a képzetét, hogy az egyes takarmányozási módszerek az állati organizmus teljes mivoltában mit is érnek.

De menjünk tovább. Mit tartalmaz valójában a fej? Földi anyagszerűséget. Ha tehát az állat legnemesebb szervét, az agyát kioperáljuk, abban földi anyagot találunk. Az ember agya is földi anyagból van, anyaga földi, de kozmikus erőket hordoz. És mire szolgál ez az emberi agy? Alapot ad az „én”-nek. Jegyezzük ezt jól meg: az állatnak még nincsen én-je, agya még csak úton van az én-képzés felé.

Az embernél ez a folyamat egyre tovább halad az én-képzés irányában. De milyen módon keletkezett az az agy, amit az állat hordoz?

Vegyük az egész szerves folyamatot. Minden, ami itt lezajlik, ami az agyban földi-materiális anyagként megjelenik: kiválasztás - egyszerűen az organikus folyamatból kiválasztott anyag, mondhatnánk: váladék. Itt csapódik ki a földi anyag, hogy alapul szolgálhasson az énnek. Nos a földi anyag bizonyos mennyisége - a táplálék felvételének, emésztésének és az anyagcsere-végtagrendszerbe való anyagelosztásának folyamata alapján - képes lesz, hogy a földi táplálékot a fejbe és az agyba vezesse fel. Így a fejbe, az agyba bizonyos mennyiségű földi anyagszerűség jut, mely végigjárta a fenti utat, és valóságosan kiválasztásra kerül az agyban. De a táplálék anyaga nemcsak az agyban válik ki, hanem a bélműködés útján a bélben is. Ami tovább már nem dolgozható fel, az kiválik a bélben - lám, itt egy rendkívül paradoxnak tűnő rokonság áll Önök előtt. Ha az állati és az emberi szervezetet meg akarják érteni, figyelembe kell vegyék ezt a rokonságot! Mert mi is az agytömeg? Nem más, mint végsőkig vezetett béltartalom. Az éretlen, korai agytartalom halad át a beleken. Folyamata szerint a béltartalom igencsak rokon az agytartalommal.

Groteszk módon szólva azt mondhatnám: az agyban egy előrehaladott trágyahalom terpeszkedik! Ez tárgyilagosságában teljesen helyes kijelentés. A trágya az, amit saját organikus folyamataink az agy nemes tömegévé változtatnak, hogy ott az én-fejlődés alapjává válhasson. Az ember a hasi trágyából sokat alakít át „agy-trágyává”, hiszen az ember itt a földön hordozza énjét. Az állat kevesebbet alakít át, s így több marad meg hastrágyaként, és az valóban trágyázásra használható. Ebben a trágyában több én-adottság marad. Éppen mert az állat nem jut el az énig, több én-adottság marad a trágyájában. Ezért az állati trágya és az emberi trágya, a fekália - két egészen különböző dolog. Az állat trágyájában még én-alap van. Amikor trágyázunk, amikor a növénynek, a gyökérnek kívülről trágyát adunk, ént adunk a gyökérnek: ha a teljes növényt így (rajzolva) nézzük, azt tapasztaljuk: lenn van a gyökér, fenn vannak a fejlődő levelek és a virág, tehát itt fenn az asztralitás a levegővel való kapcsolat révén segít hozzá a fejlődéshez, lenn pedig a trágyával kapcsolódva én-adottsághoz jut a növény.

Valóságos mezőgazdasági organizmus áll előttünk. Fenn kibontakoztatja asztralitását és ebben az erdő, a gyümölcsös jelenléte segíti. És mikor az állatok jót esznek a föld felett növekvőből, akkor trágyájuk én-erőket fejleszt, ez pedig a gyökér oldaláról a nehézkedés irányába segíti a növényi növekedést. Ez egy csodálatos kölcsönhatás, de ezt a kölcsönhatást lépésről lépésre kell megértenünk.

Láthatják, hogy ez így van, és hogy a mezőgazdaság ezáltal lesz egyfajta individualitás. Belátható, hogy ebben a kölcsönhatásban állat is, növény is-többé vagy kevésbé benne kell legyen. Ha az istállótrágyát nem a gazdaság saját állatai adják, hanem - az állattartást megszüntetve - Chiléből hozatunk trágyázószert, már korlátoztuk a természetet. Ezzel ugyanis kiléptünk a zárt körforgásból, elhagytunk valamit, ami az önfenntartást biztosítja. Mert természetesen úgy kell berendeznünk a gazdaságot, hogy önfenntartó legyen. Annyi és olyan fajú állatot kell tartanunk, hogy elegendő és megfelelő legyen a trágya. És arra is figyelni kell, hogy olyasmit vessünk, amit a tartani kívánt állat szívesen fogyaszt, amit ösztönének engedve keres.

Itt már bonyolultak a kísérletek, mert individuálissá válnak. De hát éppen arról van szó, hogy irányt adjunk a szükséges kísérletek beállításához. Sok mindent kell majd kikísérletezni. Ebből majd használható szabályok adódnak, de minden szabály abban kell összegződjön, hogy a gazdálkodás hogyan hoz létre lehetőség szerinti zárt rendszert, amely önmagát hordozni képes. De nem teljesen. Miért? Aki a szellemtudomány értelmében tárgyilagosan nézi a dolgokat, sosem válhat fanatikussá. A mai gazdasági rendszerben sosem érhető el teljesen, amit itt leírtunk, de amennyire csak lehetséges, keresni kell a megközelítés módját.

No mármost: mindezek tudatában konkrétabban is meg kell keresnünk, mi a kapcsolat az állati szervezet és a növény, azaz a takarmánynövény organizmusa között. Először tekintsük át a nagy egészben, általánosságban ezt a dolgot.

Nézzük a gyökeret, ahogyan általában a földben fejlődik, ahogyan a trágya a leendő én erőivel átszövi, ahogyan az egész földben-létezésével abszorbeálja ezt a létesülő én-erőt; és ha a földben a helyes mennyiségű sót is megtalálja, az is ebben az én-erő abszorbeálásban támogatja.

Tegyük fel, hogy az eddigi szemlélet alapján áll előttünk a gyökér; ki kell mondjuk, hogy ez az a táplálék, ami az emésztés útján a legkönnyebben jut el a fejhez, ha az ember szervezetébe kerül. Akkor fogjuk tehát alkalmazni a gyökértáplálékot, amikor elhatároztuk, hogy materiális szubsztanciát akarunk adni a fejnek, mert ezáltal a kozmikus erők a fejen át ható plasztikus tevékenységükhöz megfelelő anyagra lelhetnek. Mikor valaki kimondja ezt a mondatot: gyökértakarmányt kell adnom az állatnak, hogy szubsztanciákat vezessek a fejhez ezzel eleven érzékszervi, azaz kozmikus kapcsolódást teremtve a környezethez -, ugye Önök is mindjárt a borjúra és a murokrépára gondolnak? Mikor a borjú murkot eszik, ez az egész folyamat lezajlik. Abban a percben, hogy kimondják, és tudják is, hogyan vannak és élnek ezek a dolgok - máris arra néznek, aminek történnie kell. Csak ismerni kell a folyamatok egymásra hatását.

Lépjünk tovább. Miután a folyamatot elvezettük a fejbe, vagyis a borjúnak felszolgáltuk a murokrépát, megindulhat a fordított folyamat is. A fej legyen képes akaratlagosan úgy dolgozni, hogy az organizmusnak erőket teremthessen, amelyeket a szervezet magába beledolgozhat. Nem pusztán a répatrágya fejben való raktározásáról van szó, hanem a raktározódnak, azaz a lebontásban lévőnek erőket kell sugároznia a szervezetbe, azaz még egy táplálékra lesz szükségünk. Miután a test egyik tagját, itt például a fejet szolgálta, lehetővé teszi, hogy ez a tag az organizmus többi részében is helyes módon dolgozzon.

Most már adtam murokrépát, és azt akarom, hogy a testet átjárják a fejből kiinduló erők. Olyasmire lesz szükségem, aminek sugárzó formája van a természetben, vagy a sugárzó formát valóban magába tudja gyűjteni, mondjuk így: egy képződménnyé koncentrálja. Mire is lesz szükség? Egy második takarmányféleségre a répa mellé, valamire, ami a növényben sugárzóvá válik, majd ezt a sugárzó erőt újra összefogja. Lenmag után nézünk, vagy valami hasonló után. Ha lenmagot adunk a növendék állatnak, vagy valami hasonlót, ami másképpen bár, de így egymáshoz illik, mondjuk, friss füvet és murkot, akkor az egész állatra átfogóan ható takarmányt kevertünk, és ez az állatot a maga adottságainak megfelelő útra tereli. Így hát meg kell kísérelnünk, hogy olyan takarmányt adjunk a fiatal állatnak, mely egyrészt az én-erőt, másrészt a felülről lefelé ható erőt, az asztrális kitöltöttséget segíti. Ilyen minden hosszú szárú növény, amikor ebben a hosszúszárú jellegben saját fejlődését követheti, szénának való lesz. Szálastakarmány, széna. Így kell a dolgokra nézni, az egész mezőgazdálkodást is így kell néznünk, és mindenről tudnunk kell, hogy mi történik vele, ha az állatból a talaj felé veszi útját vagy a növényből az állatba.

Ha tovább haladunk ezen a területen, láthatjuk, van olyan állat, amelyik éppen a közép táján kell erős legyen, ott, ahol a fejorganizáció, az ideg-érzékszervi organizáció a légzés irányába fordul, másfelől pedig az anyagcsere organizációja fejlődik ritmikussá, ahol ez a kettő tehát átjárja egymást. Miféle állatnak kell ilyen értelemben erősnek lennie? Éppen a tejelő állatoknak! Nekik kell itt az erősítés. Mire kell itt vigyáznunk? Mivel éppen a tejtermelés követeli, hogy az állat ezen a középtájon erős legyen, vigyáznunk kell, hogy a fejből hátrafelé haladó, elsősorban erőjellegű áramlás és a hátulról előre irányuló, elsősorban anyagjellegű áramlás között megfelelő együttműködés legyen. Ha ez úgy történik, hogy a hátulról előrehaladó áramlást az elölről hátrafelé haladó jól át tudja dolgozni, akkor jó és bőséges tej képződik. Mert a jó tej olyasmit tartalmaz, ami ugyan az anyagcserében képződik, de anyaga úgy van átdolgozva, hogy a leghasonlóbb legyen ahhoz, ami átmegy a szexuális emésztés folyamatán, azonban mint tej, mégsem megy még át a szexuális rendszeren. A tej egyszerűen nem más mint a szexuális mirigyek átalakult váladéka. Átalakulását a beáramló fejerők okozzák. - Az ember beletekinthet a valóságosan itt zajló folyamatokba.

Az ember valóban beletekinthet ezekbe a folyamatokba és megkeresheti a táplálékokat, melyek nem fognak annyira a fej irányába hatni, mint a gyökér a maga én-jellegű erőivel. Mivel a szexuális erőkkel kell rokonságban maradjon, az asztralitásból sem kaphat túl sokat, abból tehát, ami már a virág és a termés felé hajlik. Vagyis ha tejet akarunk termelni, a gyökér és virág között levőre kell néznünk, mindarra, ami a levélzetben, a zöld hajtásban fejlődik. Ha egy állat tejhozamát még fokozni szeretnénk, ezt úgy érjük el biztosan, ha a következőt tesszük.

Tegyük fel, hogy az adottságokhoz igazodva lombos, száras takarmánnyal látok el egy tehenet. Fokozni akarom a tejhozamot, és feltételezem, hogy erre mód van. Mit fogok tenni? Olyan növényt alkalmazok, mely a terméshozás folyamatát, ami a virágzás és a megporzás között játszódik, bevonja a lomb, a leveles hajtás folyamatába. Ez történik például a hüvelyes termésű növényeknél, nevezetesen a hereféléknél. A vöröshere anyagiságában különböző termésjellegű folyamatok zajlanak, úgy, mintha egyéves hajtásról lenne szó. Az így etetett tehén maga még nem mutat sokat, de mikor megborjadzik, borjából majd jól tejelő tehén válik. A takarmányozás reformjának általában egy generáció után mutatkozik eredménye. Egy dologra különösen kell figyelni.

Némely fogást az emberek akkor is megtartottak, mikor az ösztönös bölcsesség ezen a területen már eltűnt; az orvosok is megtartottak néhány gyógyszert, bár ma már nem tudják, hogy miért. Megtartották, mert mindig segített. Így itt - az állattartásban is - maradt a régi tradícióból, amiről nem tudjuk, hogy miért kell használni. Ezenfelül ma csak próbálkozás folyik, általában csak kipróbálják, mennyit kell adni a hízómarhának, a tejelő tehénnek, és valóban úgy van ezeknél a próbálkozásoknál is, mint minden emberi próbálkozásnál, mikor egészen a véletlenre bízza magát az ember. Gondolják csak meg, ha egy nagy társaságban valakinek fájni kezd a torka, mi történik? A beteg mindenkitől kap valamit, aki csak szereti őt. Fél óra alatt egész patikát gyűjt össze. Ha ezt mind bevenné, az egyik szer akadályozná a másik hatását, a gyomrát alaposan elrontaná, de a torokfájás nem javulna. Az egyszerű, szükséges eljárás komplikálttá változik a körülmények miatt.

Valami egészen hasonló történik a takarmányozással kapcsolatos próbálkozásoknál. Felhasználunk valamit, és az bizonyos irányban megfelel, másikban nem. Most egy másik szert alkalmazunk, az elsőhöz hozzáadva. Így egész sorát kapjuk a takarmányoknak, mindegyiknek van bizonyos jelentősége a hízómarhánál, a növendék állatoknál; mindez végül áttekinthetetlenül bonyolult lesz, mert az erőviszonyokat már senki nem látja át. Az is lehet, hogy a szerek egymás hatását akadályozzák, sőt ha valaki félműveltséggel dolgozik a mezőgazdaságban, ez sokszor be is következik. Utánanéz könyvekben, vagy eszébe jut, mit is tanult: „a hízómarhának ez a takarmánya, a növendéknek az”. Utána lapoz, de ebből sem sok jó lesz, mert amit a könyvekből kiolvas, bizonyos körülmények között éppen ellentéte lehet az eddigi etetésnek. Racionálisan csak akkor járunk el, ha a jelzett gondolkodási módból indulunk ki. Sokkal egyszerűbbé, áttekinthetőbbé válik az állatok táplálása.

Mondjuk: sárgarépa és lenmag - ezt átlátom, ilyen úton hat. Az ember ezt átlátja. Nem kell mindent összekeverni. Az ember áttekinti a hatást, amit a takarmánnyal elér. Gondolják csak el, ahogyan a gazda a gazdaságában benne áll, egészen tudatosan, józanul, ha így dolgozik. Ismeretekhez jut, s ezekkel nem bonyolítja, hanem egyszerűsíti a takarmányozást. Van olyan dolog, több is, ami a próbálkozással szerzett tudásban helyes, de rendszertelen és pontatlan. A pontosságnak éppen a ma alkalmazott módja maga pontatlan, mert benne a dolgok összekeverednek, át nem láthatók, míg az itt elmondottakban a dolgokat a maguk egyszerűségében jól lehet követni, egészen az állati szervezetig.

Vegyünk valami mást. Nézzük a virágszerűt, azt, ami a virágban terméshozó módon hat. Tovább is kell mennünk: a terméshozó módon ható elvet a növény egyéb részeiben is meg kell keresnünk. A növényeknek van egy tulajdonsága, ami már Goethének is igen tetszett, az ugyanis, hogy a növény egész teste minden részében adott-

Ságként hordozza mindazokat a képességeket, melyek egyes részekben specializálódnak. Nemde más növényeknél azt tesszük a földbe, ami a virágban a termés adottságaként (magkezdeményként) megjelenik, de a burgonyánál nem abból várunk új növényt, hanem a gumó szemeiből. Sok más növénynél is így teszünk, a terméshozó elvet más részben keressük. Ha a természettől végig nem futtatott terméshozó elvet fokozni kívánjuk - a természetben nem bontakozik ki minden a végsőkig! -, hatásuk növelhető a külső égéshez bizonyos módon hasonlító folyamatok segítségével.

Például: a szárított répaszeletbe belekerül valami a növényből, és ennek hatása fokozható, ha a szeleteket a napon szétterítve pároljuk; ezzel az adottságként benne lévő folyamatot vezetjük kissé tovább, a terméshozás felé. Mindezek mögött egy csodás ösztön dolgozik. Ha értően nézzük a világot, feltesszük magunknak a kérdést: tulajdonképpen hogyan is jutott az ember eszébe, hogy táplálékát megfőzze? Igen, ez kérdés, csakhogy általában nem kérdezzük, mert minden nap körülöttünk van. Hogyan is jutott az ember eszébe, hogy táplálékát megfőzze? Úgy, hogy lassanként rájött: ahol a természet a terméshozás felé hajlik, ott a főzésben is működő folyamatok hatnak; égés, melegedés, párolódás és száradás folyik. Mindezek a folyamatok alkalmassá teszik a takarmányt arra - elsősorban a növény virágszerű, termésszerű részeit, de indirekt módon a többi, felül elhelyezkedő részt is -, arra tehát, hogy az állatban kifejlessze az anyagcsere-végtagrendszer szükséges erőit. Ha csak magát a virágot, a magot nézzük, látjuk, hogy a virág és a mag jellegzetesen hat az állat anyagcsere- és emésztőrendszerére, mégpedig az erők fejlesztésével és nem anyagiságával. Az anyagcsere-végtagrendszernek földi erőkre van szüksége. Meg is kell kapja, szükséglete szerinti mértékben.

Vegyük az Alpokban tartott állatot; nem úgy él, mint a síkvidéki állat, hiszen nehéz terepen kell járjon-keljen; nehéz a terep, mert nem egyenes. Nem mindegy, hogy sík területen vagy lejtőn kell járjon a jószág. Így ezeknek az állatoknak is kell kapniuk a végtagjaikba fejlesztendő akarat szította erőt, különben sem igásállatnak, sem pedig tejelő- vagy hízómarhának nem lesznek jók. Gondoskodni kell elegendő és aromatikus alpesi füvekben gazdag táplálékról, melyben a természet maga fejlesztette tovább, a Nap főzőfolyamata segítségével a terméshozó, virágoztató elvet. De további mesterséges kezeléssel is juttatható erő a végtagokba, ha ez a kezelés főzésből, forrázásból áll. Legjobb lesz a növény virágzó, terméshozó részéből való takarmány, főként ha olyan növényt kezelünk (meleggel), ami már eleve virágzásra, terméshozásra állt be. Ami kevés hajtást és levélszerű részt hoz és hamar termőre fordul. Olyasmit főzzünk meg, ami kevésre értékeli a lombosodást, de dúsan virágos és sok termést hoz.

Az emberek sem jutnának az elnehezedés, vagyis az ellustulás lejtőjére, ha az ilyen dolgokra figyelnének. Mert lejtőre juthat az ember, amellett nyugodtan elmondhatja: nem lehetek igazi misztikus, ha egész nap rohangálok. Igazi misztikus csak akkor lehetek, ha egészen nyugodt vagyok, ha sem magam, sem környezetem nem késztet újabb és újabb cselekvésre. Ha olyanná válók, hogy környezetemnek kijelenthessem: nincsen erőm mindenféle munkára - akkor igazi misztikus leszek. Megpróbálok ennek megfelelő táplálékkal élni. - így lesz valakiből nyerskoszt fogyasztó, nem fog magára főzni. De látják kérem, a dolgok keresztezik egymást, nem jelentkeznek tisztán. Mert persze ez megint csak így áll: ha egy ember, aki ezen a módon máris a misztika ferde lejtőjén van, nyerskoszt fogyasztó lesz, és a fizikuma már eleve gyenge, akkor előrejut, nagy haladást tesz és egyre lustább és lustább lesz, azaz egyre misztikusabb. Ami az emberre áll, azt alkalmazhatjuk az állatra is; tudni fogjuk, hogy hogyan tegyük mozgékonnyá.

Az embernél a másik eset is bekövetkezhet. Lehet, hogy valakinek erős fizikuma van, és csak később jut arra a nyakatekert gondolatra, hogy misztikával foglalkozzon. Lehet, hogy nagy a fizikai ereje, és a saját erői meg a nyerskoszt evéssel szerzett erők belül tovább dolgoznak, fejlődnek. Így a nyerskoszt fogyasztás keveset fog ártani. És ha ezzel megszólítja a reuma, a köszvényokozó erőket és átdolgozza őket, mint nyerskoszt fogyasztó még erősebbé válik.

Minden dolognak két oldala van, amint a mérlegnek is két tányérja. Érteni kell hozzá, hogy egy helyzet hogyan individualizálható, általános elveket nem lehet megadni. A vegetárius életmódnak az az előnye, azért tesz erősebbé valakit, mert a szervezetben parlagon maradó erőket, ugyanazokat, melyek a reumát, a köszvényt, a cukorbajt okozzák, előcsalja a szervezetből. Ha csak növényi ételt fogyaszt valaki, ezekkel az erőkkel kell a növényt az ember számára megérlelnie. De ha valaki egyenesen az állatot fogyasztja, ezek az erők használatlanul raktározódnak a szervezetben, és végül önmagukat használják fel, anyagcseretermékekből lerakódásokat okozva a szervezet különböző helyein, vagy olyan anyagokat igényelnek maguknak, kihajtva azokat a szervezetből, melyekre ott az embernek szüksége lenne, például a diabetes esetében. Mindez csak úgy érthető meg, ha az ügyet átlátjuk.

Akkor az a kérdés is kezelhető lesz, hogy hogyan hizlaljuk az állatokat; azt mondhatjuk: mint a zsákba, úgy kell az állatba is a lehető legtöbb kozmikus energiát beletöltenünk. Ez kell történjen! Ó, azok a disznók, a hízódisznók, olyan mennyei állatok! Zsíros testükben tisztán kozmikus szubsztancia van, nem földi - eltekintve ideg-érzékszervi rendszerüktől. Amit elfogyasztanak, amit mindenfelől fel kell vegyenek, csak azért szükséges, hogy a kozmikus szubsztanciák bőségét az egész testben eloszlassák. A sertés el tudja osztani, amit a kozmoszból fel kell vennie. Ezekre az erőkre tehát a szétosztáshoz van szüksége, ugyanígy más hízóállatoknak is. Akkor híznak ezek az állatok, ha terméshozó jellegű takarmányt kapnak, legjobb, ha továbbkezelt, azaz főzött vagy gőzölt formában. - Olyasmi legyen ez, amiben a terméshozó jelleg valamennyire már fokozott formában található, pl. takarmányrépa, ami eredeti, vad formájához képest már megnagyobbodott, kultúrformát öltött.

Így hát megint megkérdezhetjük: mit kell adni a hízóállatnak? Olyasmit, ami segít a kozmikus szubsztancia szétosztásában, tehát ami a terméshozás felé halad és amit megfelelő módon kezeltünk is. Megfelel ezeknek a feltételeknek némelyik olajpogácsa is és az ehhez hasonlók. De el kell érnünk azt is, hogy az ilyen állat feje ne legyen elhanyagolt, hogy a földi szubsztanciából valami átjusson a fejbe a hizlalás alatt is. Valami ellenkezőt kell adni a fentiekhez, de csak kis mennyiségben, mert a fej nem igényel túl sokat. Tehát kis adagot kell adnunk. Ezért a hízóállatoknak gyökérfélét is adnunk kell, bár csak kis mennyiségben, a takarmány közé keverve.

Nézzék kérem: van még egy anyagféleség, a tiszta anyag - melynek nincsen speciális feladata. Általában azt mondjuk, hogy a gyökérfélék feladata a fej, a virágféléké az anyagcsere ellátása, a lombszerű, a hajtásjellegű pedig a ritmikus rendszert látja el a maga szubsztanciáival az emberi szervezetben. Hatásukat alá kell támasztani sófélével, mert az az állati szervezet minden részéhez kapcsolódik. Mivel az ember és az állat tápláléka legkevesebbet éppen sóból tartalmaz, ebből látható, hogy nem mindig a mennyiség számít, inkább a megfelelő minőség; arról van itt szó, hogy megfelelő minőségben a kis mennyiség is betölti feladatát.

Most még ki kell térnem egy bizonyos táplálékra, és kérem, végezzenek ezzel kapcsolatban pontos kísérleteket, emberre is kiterjesztett megfigyeléseket, amennyiben az ember is megkívánja ezt a táplálékot. Tudják ugye, hogy a paradicsom, csak újabban, viszonylag rövid idő óta került bevezetésre, mint egy fajtatáplálék. Sokan nagyon is kedvelik. Mint tanulmányozásra méltó tárgy is nagyon fontos, termelésének és fogyasztásának alakulásából igen sokat lehet tanulni. Vannak már szép számmal emberek, akik ezeknek a dolgoknak utánagondolnak, és jó joggal úgy találják, hogy a paradicsom fogyasztásának nagy jelentősége van az ember számára, az állatokra is kiterjeszthetnénk ezt, ha rászoktatnánk őket a paradicsomra. A paradicsomnak mindenütt nagy jelentősége van, ahol a szervezetből valami kikapcsolódik, és a szervezet egészén belül saját szervezetet hoz létre. Látják kérem, ebből két dolog is adódik. Megerősítése egy amerikai kutató adatának, mely szerint a paradicsom diétás hatása jónak mondható az emberi máj betegségre való hajlamai esetében - mert a máj az a szerv, amely a legönállóbban működik az ember szervezetében; így a májbajok, amelyek inkább az állatok esetében állnak fenn, a paradicsom segítségével leküzdhetők volnának.

Itt először is növény és állat összefüggésébe látunk bele. Csak mellékesen, parentetikusan: azok, akiknek karcinómája van, tehát szervezetüknek egy bizonyos része eleve önállóvá tette magát, embernél vagy állatnál, így rákbeteg embernél azonnal meg kellene tiltani a paradicsom fogyasztását. De megkérdezhetjük, miből is adódik, mivel függ össze az, hogy a paradicsom különösen az önállósodó, specializálódó részre hat a szervezetben?

Ez azzal áll összefüggésben, amit a paradicsom a maga keletkezésénél akar és igényel. Akkor érzi magát a legjobban fejlődése során, ha trágyája még mutatja az eredeti formát, ahogyan az állattól elkülönült, vagy valami másból elkülönült. Ha a trágya még nincs átdolgozva a természetben, ha még egészen nyers, ha a hulladékot rendezetlen halomba dobják össze trágyának, komposztnak, és benne még sok minden úgy van, ahogyan keletkezett, nincs preparálva, feldolgozva - ha ilyen halomra palántázzák, meg fogják látni, hogy itt nőnek a legszebb paradicsomok. Pláne, ha olyan komposztot használnak, ami a paradicsom zöldjéből készült, akkor fog ragyogóan fejlődni. Mert a paradicsom egyáltalában nem akar kilépni önmagából, kiválni erős elevenségéből, sőt abban akar megmaradni. A paradicsom a növényvilágnak legkevésbé társas lénye, nem fogad el semmi idegent. Elsősorban az érési folyamaton áthaladt trágyát utasítja el, az nem kell neki. Ezzel függ össze, hogy az emberi és állati organizmusban is az önálló szervezetekre hat.

Ilyen irányban hat bizonyos értelemben a burgonya is. Hatásában szintén igen önálló, akkor mindenképpen, amikor az emésztési folyamaton könnyen áthaladva behatol az agyba, és az agyat is önállóvá, teszi, még az emberi szervezet többi részének hatásától is függetleníti. És hogy ember és állat materiálissá vált a burgonyatermesztés európai meghonosodása óta, ennek egyik oka a túlzásba vitt burgonyafogyasztás. Fogyasztani csak annyit szabad ebből a táplálékból, amennyi az agy, a fej működését serkenti, de túlzásba vinni éppenséggel nem szabad. Mindezeknek a megismerésén át megmutatkozik, a mezőgazdaság bensőségesen összefügg a szociális élettel, mégpedig egészen tárgyilagos módon. És az, hogy a mezőgazdaság az egész szociális élettel összefügg, végtelenül fontos dolog.

Természetesen mindezzel kapcsolatban csak egy-egy irányvonalat tudtam megadni, de ezek hosszú ideig szolgálhatnak alapul a különböző kísérletekhez. Kísérletileg jól átdolgozva ragyogó eredményeket lehet kihozni mindebből. A kurzuson tárgyalt témák kezeléséhez egy vezérfonalat kaptak, és én teljesen egyetértek a kurzus gazdász résztvevőivel, akik elhatározták, szigorúan elhatározták, hogy amit itt bemutatunk, egyelőre szigorúan a gazdálkodók körében kell maradjon. Először meg kell erősíteni kísérletekkel, aztán az itt megalakult gazdaközösség, a Kör fogja megállapítani, hogy a kísérletek eredménye mikor lesz közölhető a nyilvánossággal.

A mindenesetre elismerésre méltó tolerancia következtében számos nem-gazdálkodó érdeklődő is részt vett ezen a kurzuson. Ők emlékezzenek az ismert operára (Mozart: Varázsfuvola), és tegyenek lakatot a szájukra, nehogy az antropozófusok általános hibájába essenek, s ahol csak lehet, hirdessék az itt hallottakat. Mert éppen az okozott sok kárt nekünk, hogy emberek, akiknek nem volt impetusuk (lelkes tudásuk) a hozzászóláshoz, a dolgokat egyszerűen csak szajkózták; a dolgokat lelkes tudás alapján kell tovább adni.

Nagy különbség, hogy ezekről a dolgokról gazdász beszél-e, vagy olyan valaki, aki a mezőgazdaságtól távol áll. A különbséget mindjárt észre lehet venni. Mi jönne ki abból, ha a nem-gazdálkodók mindezt érdekes antropozófiai tananyagként széthordanák? Ugyanaz, ami más előadási ciklusokkal is előfordult: az emberek, a gazdászok is mindezt más oldalról hallanák. Igen, ha egy gazdálkodó gazdásztól hallja, azt mondhatja: milyen kár, hogy ez az ember megbolondult! Ezt mondja majd először, másodszor. De mikor egy gazdaember lát valamit, azt már nem utasíthatja el olyan könnyen. Ha azonban nem hivatásos oldalról, csak az érdeklődőktől hallja, az egész dolgot légből kapottnak fogja tartani. Így diszkreditálva nem is hathat tovább, ami elhangzott. Szükséges, hogy érdeklődő barátaink, akik nem tartoznak a Mezőgazdasági Körhöz, amit hallottak, magukat megtartóztatva őrizzék meg, és ne hordják szét mindenüvé, ahogyan azt az emberek máskor oly szívesen teszik az antropozófiával. Így határozta ezt el a Mezőgazdasági Kör, ahogyan a mi igen tisztelt Keyserlignk grófunk közölte is, és ezzel én a szó teljes értelmében egyetértek.

Egyébként most, mikor már csak a megbeszélés van hátra, és az előadásnak is végére értünk, legyen szabad megelégedésemet kifejeznem először azért, hogy Önök el akartak jönni ide, részt akartak venni abban, amit itt elmondhattunk, s abban is, ami ebből létre kell jöjjön, tovább kell fejlődjön. Másrészt ki kell fejeznem, hogy Önökkel teljesen egyetértek, mikor azt mondják, hogy ami itt lejátszódott, annak hasznos munkának kell lennie, és így intenzív belső értékeket hordoz. És gondoljanak még két dologra: Hogy így folyjon le ez a kurzus, ahhoz Keyserlignk grófnak és Keyserlingk grófnőnek mennyi energiájára volt szükség! Energia, céltudatosság, antropozófiai valóságérzék, teljes benne állás az antropozófia dolgaiban, áldozatkészség és sok minden más kellett hozzá. Ebből adódott, hogy amibe annyi munkát fektettek - munkát az egész emberiség érdekében! - olyan keretet adott ittlétünknek, úgy volt elrendezve minden, no igen, úgy, hogy valóságos ünnep lett belőle. Öt perc múlva ismét példát látnak erre! Végül, de nem utolsósorban, megköszönöm a házhoz tartozó személyzet rendkívüli szeretetreméltó szívélyességét; mindez együtt tette munkánkat csodálatos ünneppé; a mezőgazdasági konferencianapok alatt valóban mezőgazdasági ünnepet ültünk. Fogadja Keyserlignk gróf és grófnő mélyen átérzett, szívből jövő köszönetünket egész háznépével együtt mindazért, amit ebben a tíz napban az ügy szolgálatában és a mi szeretetre méltó baráti szíveslátásunk érdekében tettek.