További szemlélődésünk során néhány, az előző napokban már elhangzott dologra támaszkodunk majd, amivel a növényi élettel és az állatok alakulásával kapcsolatos belátáshoz jutottunk. Most arról lesz szó, hogy legalább aforisztikusan, de felidézzük magunk előtt azokat a szellemtudományos képzeteket, melyek a mezőgazdaságban jelentkező növényekkel, a növényi és állati kártevőkkel kapcsolatosak, és azzal, amit növényi betegségeknek neveznek. Ezeket tulajdonképpen csak akkor érthetjük meg, ha egészen konkrétan szemléljük őket. Ezért ott is példákat említek majd, ahol általánosságban keveset mondhatunk, hiszen az esetek mindig speciálisak, de ezek a példák a kísérletek kiindulópontjaként tovább vezethetnek. Először a kártevő növényeknek mondott gyomnövények mibenlétéből indulnék ki.

Ha jól megnézzük, itt elsősorban nem az a lényeg, hogy a gyomnövény definícióját kapjuk meg, hanem hogy átlássuk, hogyan lehet egy adott földterületről eltávolítani azt a növényt, amit nem akarunk ott látni. Néha van az embernek olyan hangulata, amit még tanulmányai idejéből őriz. Akkoriban megpróbáltam utánamenni egy ilyen hangulatnak, s ha nem is nagy kedvvel, de néhány írásban megkerestem a gyomnövény definícióját. Azt találtam, hogy a szerzők jó része, mikor a gyomnövény definícióját akarta megadni, így írt: „gyomnövény minden, ami azon a helyen női, ahol az ember nem akarja.” Ezzel a definícióval azonban nem hatolhatunk a gyomok fogalmának lényegébe, egyszerűen azért nem, mert a természet fóruma előtt a gyomnövénynek éppen annyi joga van tenyészni, mint annak a növénynek, amit mi hasznosnak tartunk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy itt a szokásostól eltérő módon kell néznünk a dolgokat, vagyis az lesz a szempontunk, hogy hogyan lehet eltüntetni egy adott területről a szándékunk ellenére bár, de a természeti összefüggések szerint megjelenő növényeket. Másként nem is felelhetünk erre a kérdésre, csak ha tekintetbe vesszük az előző napokon előadottakat.

Elmondtuk ugyanis, hogy szigorúan meg kell különböztetnünk azokat az erőket, amelyek a növekvő növényben vannak, és azokat, amelyek bár a kozmoszból származnak, de onnan először a föld veszi fel őket, s a földből hatnak a növényi növekedésre. Ezek az erők tehát, melyek lényegében a kozmikus hatásokból származnak, amint elmondtam: a Merkúrból, Vénuszból és a Holdból, hatásukat azonban nem közvetlenül ezekből a bolygókból, hanem a föld kerülő útján fejtik ki. Ezt kell tekintetbe vennünk, ha azt a folyamatot akarjuk figyelemmel kísérni, amikor az anyanövényt utódnövények sora követi. Ezzel szemben mindaz, amit a növény a földön kívüli környezetből vesz föl, amit a távoli planéták mint hatáslehetőséget a levegőre visznek át, azzal kelti fel figyelmünket, hogy éppen ilyen módon veszi fel őket a növény. Tágabb értelemben azt is mondhatjuk, hogy mindaz az erő, ami a közeli bolygókról érkezik a földre, a mész (kalcium) befolyása alá kerül, s mindazt, ami a környezetből hat, a kvarc befolyásolja. És azután úgy van az, hogy amikor a szilícium hatása magából a földből indul ki, akkor is azt közvetíti, ami a Jupiterből, Marsból, Szaturnuszból és a Merkúrból ered, nem pedig azt, ami a Holdból és a Vénuszból származik.

Manapság egészen szokatlan dolog, hogy mindezekre tekintettel legyen valaki. De ezért bűnhődni is kell. A kozmikus hatások nem tudása miatt a civilizáció számos területén meg is bűnhődtek az emberek. Legyen ez az a kozmikus hatás, amelyik a levegőn keresztül a talajszint fölött levőkre van hatással, vagy akár az, amelyik a föld közvetítésével alulról tevékenykedik - ha ezekről nem veszünk tudomást, bűnhődnünk kell, mert belátás hiányában a régi, ösztönös tudomány minden, erre vonatkozó ismerete egészen feledésbe merült. Bizonyára vannak, akiknek ez közömbös lehet, de sok ember számára nem az. Bár a parasztok néha segítettek valamit - mégis: kimerült a talaj, kimerült a tradíció, s így jelent meg a nagy kiterjedésű ültetvények területén a szőlőgyökértetű. Ezzel a filoxérával szemben meglehetősen tehetetlenül álltak szemben az emberek. Sokat tudnék mesélni egy szerkesztőségről, ahol a nyolcvanas években Bécsben egy mezőgazdasági lapot adtak ki. A lapot minden oldalról megrohamozták, adnának valami eszközt a filoxéra ellen, ám ők egészen tanácstalanok voltak, mikor a vész akuttá vált. De napjaink materialista tudományával nem lehet ezeket a dolgokat mélyrehatóan kezelni. Csak akkor találunk megoldást, ha valóban el tudjuk sajátítani a jelzett úton megszerezhető tudást.

Most pedig képzeljük el - így, sematikusan rajzolom: ez itt a talaj- felszín, itt van mindaz, ami a Hold, a Merkúr és a Vénusz kozmoszból érkező hatása - és ez újból visszasugárzik úgy, hogy alulról felfelé hat. Mindez pedig elsősorban azt fejleszti ki a növényben, ami által az egy év alatt felnövekszik és már magot is hoz. A magból új növény fejlődik, abból a harmadik és így tovább, és ami ilyen úton érkezik, abból minden a generációk sorába, a reprodukciós erőbe megy.

Ezzel szemben mindaz, ami a másik úton, a talajfelszín felett lévő területről érkezik, az a másik erőből, vagyis a távoli bolygók erejéből származik. Sematikusan így rajzolhatom: ez az, ami a növényben úgy alakul át, hogy a növény a környezetben kiterjed, kövérnek, dúsnak látszik, ez az, amit táplálékként használhatunk, mert mint egy folyamatos áramlás, mindig újra képződik. Amit például alma, őszibarack formájában leveszünk, amit gyümölcshúsként elfogyasztunk, mindaz a távoli bolygók hatásából való. Ezekből a felismerésekből fakadóan rájöhetünk, hogyan kell viselkednünk, ha a növények növekedését valamilyen módon befolyásolni akarjuk. S ha valaki a növényi fejlődésre akar hatni, nem is juthat másként belátáshoz, csak ha a külső erőket figyelembe veszi.

Na mármost nagyszámú növényre, éppen azokra, amelyeket hétköznapi értelemben a gyomok közé sorolunk - ezek gyakran igen erős hatású gyógynövények (éppen a gyomok között kereshetjük a legerősebb gyógynövényeket) - ezekre a növényekre annak van a legnagyobb hatása, amit holdhatásnak nevezhetünk.

A mindennapi életben azt tudjuk a Holdról, hogy a felszínére érkező napsugárzást a Földre vetíti. Ezt láthatjuk is, mert szemünk felfogja a sugarakat; a Föld is ezeket a visszavert napsugarakat veszi fel. Ezek tehát a Nap sugarai, amik így visszaverődnek. A Hold azonban átárasztja rajtuk saját erőit, s így, mióta a Hold elvált a Földtől, mint közvetlen holderők érkeznek a Földre. A kozmoszban éppen ez a holderő erősít mindent, ami földi. Amikor a Hold még a Földben volt, a földszerűség is sokkal elevenebb, inkább termő jellegű volt. Amikor a Hold és a Föld még egyek voltak, egyáltalán nem létezett olyan erős ásványi közeg, amilyet ma ismerünk. De mióta a Hold kivált a Földből, a Föld közönséges állapota - mely éppen csak ahhoz elég, hogy az élőlények növekedjenek - annyira megerősödött, hogy a növekedés a reprodukcióig fokozódhatott.

Mikor egy élőlény növekszik - nagy lesz. Ugyanaz az erő tevékenykedik ilyenkor, mint a szaporodásban, csak éppen a növekedés nem jut el egy hasonló új lény keletkezéséig. Sejt képződik sejt után, így a növekedéskor egyfajta gyengébb szaporodás megy végbe, szaporodáskor pedig egy erőteljesebb növekedés. A Föld maga csak a gyengébb szaporodást, azaz a növekedést tudja közvetíteni. A Hold nélkül nincs olyan képessége, amely a fokozott növekedésre hatna. Ehhez éppen arra van szüksége, ami a kozmikus erőkből a Holdon át, különleges növényeknél a Vénuszon és a Merkúron át süt le a Földre. Az előbb azt mondtam: az emberek úgy képzelik, hogy a Hold csak a Nap sugarait veri vissza a Földre. A holderő esetében így csak a napfényre ügyelnek. Pedig nem ez az egyetlen, ami onnan a Földre érkezik. A Hold sugarai útján az egész tükröztetett kozmosz jön a Földre. Mindaz, ami a Holdra hat - visszaverődik. Így az egész csillagos ég is - anélkül, hogy ezt a mai fizikai módszereidéi, a mai ember számára bizonyítani lehetne - bizonyos módon visszasugárzik a Holdról a Földre. Egy nagyon fontos, szervező hatású, a terméshozást is szolgáló erő sugárzik a Holdról a növényekre. Ennek hatására emelkedik a növekedési erő a szaporodási erő szintjére.

Mindez csak akkor van jelen a Föld egy bizonyos táján, mikor ott telehold van. Ha arrafelé éppen újhold van, akkor a táj nem élvezi a Hold jótékony befolyását. Újhold idején csak az tart ki a növényekben, amit telehold idején felvettek magukba. Már azzal is jelentős eredményeket érhetnénk el, ha tanulmányoznánk: mit lehet elérni, ha vetéskor ezt a holderőt felhasználnánk a csírázás elősegítéséhez. Így tettek a régi indiaiak: a holdfázisok szerint vetettek - egészen a XIX. századig. De a természet azért nem olyan kegyetlen, nem bünteti az embereket olyan csekély figyelmetlenség, udvariatlanság miatt, hogy a holderőket vetéskor, aratáskor figyelmen kívül hagyják. Tehát tizenkétszer van telihold egy évben, ez elegendő telihold hatást ad, azaz elegendő termésképző erő érkezik. És ha egyszer egy munkát, ami a növényt terméshozásra készteti, telehold helyett újhold idején végeznek el, akkor az a mag a földben megvárja a következő teliholdat - túlteszi magát az ilyen emberi tévedésen - és a természethez igazodik. Ennyi elegendő lesz a holdhatások hasznosítására anélkül, hogy az embereknek akárcsak sejtelmük is lenne róla. De ennél tovább már nem lehet vele jutni.

Mert látják kérem, ilyen kezelés mellett a gyomnövények éppúgy követelik jogaikat, mint a termesztett növények. S így minden összekeveredik, mert hiszen nem ismerjük belülről a növekedést szabályozó erőket. Ismernünk és használnunk kell ezeket az erőket, mert ezek a növekedést szabályozzák. Akkor megtudhatjuk, hogy a teljesen kifejlődött holderők a reprodukcióra, minden növényi elevenség szaporodására lesznek majd hatással. Azt irányíthatjuk tehát, ami a gyökerektől felfele, egészen a magfejlesztésig tör. Gyomnövényeink akkor fejlődnek a legjobban, ha a Hold jótékony hatásából részesülnek, vagyis ha ezeket az erőket egyáltalán nem tartjuk vissza. Mert a nedves évjáratok idején a holderők hatása jelentékenyebb, mint száraz időszakokban, s akkor pedig a gyomok szaporodni, terjedni fognak. Ha azonban számolunk ezekkel a kozmikus erőkkel, akkor azt mondhatjuk:

Kössük meg a gyomnövényekben a teljes holdhatást, és csak azt engedjük működni, ami kívülről hat befelé, tehát azt, ami nem közvetlen holdhatás - akkor határt szabunk a gyomok szaporodásának, így nem tudnak majd tovább szaporodni. Mivel a Holdat megállítani nem tudjuk, arról van szó, hogy a talajt egy bizonyos kezeléssel alkalmatlanná tegyük a holdhatások befogadására. De nem csak a föld lehet alkalmatlan a holdhatások felvételére, lehet úgy, hogy csak a gyomnövények viszolyogjanak attól, hogy a jellegzetes módon kezelt talajban növekedjenek. Ha ezt el tudjuk érni, az történik, amit akartunk.

Látjuk, hogyan szaporodik el a gyom egy adott évben. Ezt elfogadjuk; nem ijedünk meg, hanem azt mondjuk: most kell közbelépni! Az adott gyomnövényből bizonyos mennyiségű magot gyűjtünk, azt a részt tehát, amelyik azt az erőt zárja magába, amelyről beszéltem. Azután tüzet gyújtunk - legjobb egyszerűen fát égetni -, és elégetjük a magvakat. A hamut gondosan összegyűjtjük. Aránylag kevés hamu marad vissza. De betű szerint az történik így, hogy amelyik növényt így kezeltük, vagyis úgy, hogy magvait elégettük, hamuvá változtattuk, tehát átvezettük a tűzön, azzal ellentétes erőt koncentráltunk a hamuban, ami a holderők vonzására a magban kifejlődhetett volna. Szétszórjuk ezt a kis készítményt, s közben nem is kell nagyon aprólékosan eljárnunk, mert az ilyen dolgok széles körben hatnak - ha tehát a többféle gyommagból készült hamut szétszórjuk a szántóföldön, már a következő évben megláthatjuk: mennyivel kevesebb ily módon kezelt növény terem a szántóföldön. Nem női olyan erősen, és mivel a természet sok dolgában jelen van a négyéves ciklus, látni fogjuk, hogy a negyedik év után a szóban forgó gyomnövény, amelynek hamuját évente kiszórtuk, megszűnik létezni ezen a szántóföldön.

A Biológiai Intézet bizonyította, s itt a gyakorlatban is megláthatjuk, hogy a legkisebb entitások hatásosak. Így valóban rendkívül sokat el lehet érni. Ha Önök eljárásaik során törődnek ezekkel a dolgokkal, ha számolnak a figyelembe nem vett hatásokkal, úgy rendkívüli eszköz lesz a kezükben. Így valóban megtehetik, ha például any- nyi pitypangot telepítenek be valahova, amennyire a tegnap elmondottakhoz szükség van, és a hamukísérlethez ennek a pitypangnak a magjait felhasználják, és a hamut a földeken szétszórják, elérhető lesz, hogy a pitypang ott teremjen, ahol az kívánatos. Az elhamvasztott magvakkal kezelt terület pedig érintetlen marad a pitypangtól.

Ezek olyan dolgok, bár ma az emberek nem hiszik el, amikkel a régi ösztönös paraszti bölcsesség rendelkezett. Akkor behatárolt területekre egymás mellé tudtak ültetni, amit csak akartak, mert az ilyen dolgokat valamikor ösztönösen végezték. Mindezzel kapcsolatban olyan adatokkal tudok szolgálni, amik láthatóan egy helyes, valóban gyakorlati alkalmazás kiindulópontjai lesznek. És mivel ma fennáll az az ítélet - nem akarom előítéletnek nevezni hogy utólag mindent igazolni kell, hát jó, akkor próbáljuk meg igazolni. Látható lesz, hogy a kísérletek beigazolódnak, ha helyesen végzik őket. Csakhogy én nem várnék az igazolásra, ha lenne egy gazdaságom, hanem hozzáfognék a dologhoz. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy az menni fog. Mert számomra így áll a dolog: a szellemtudományos igazságok önmaguk által igazak. Nincsen rá szükség, hogy más körülmények között és külső módszerek által bizonyítsuk őket. Minden tudósunk elkövette azt a hibát, hogy külső módszerekre tekintett, az adott igazságokat külső módszerekkel akarta igazolni. Az Antropozófiai Társaságon belül is így tettek. Ott azonban tudni kellene az embereknek, hogy a dolgok önmaguk által is igazak lehetnek. De ha ma el akarunk érni valamit, azt kifelé is igazolnunk kell, kompromisszumot kell kötnünk - a kompromisszumra itt szükség van. Elméletileg nincs rá szükség. Mert hogyan is tudjuk belsőleg a dolgokat? Úgy, hogy minőségük által bensőleg szilárdan állnak, olyan szilárdan, mint ahogyan az is megközelítőleg biztos, hogy ha egy munkát 50 emberrel végeztetek el, s most azt mondom: én háromszor annyit akarok termelni - akkor 150 embert fogok alkalmazni. Jöhet egy tréfás ember, aki így szól: nem hiszem el, hogy 150 ember háromszor annyi munkát végez, próbáljuk ki először! Az adott helyzetben megtörténhet, hogy a tapasztalat meghazudtolja az embert, ha valóban kísérletbe fog. Mondjuk, elvégeztetünk egy munkát először egy, azután két, majd három emberrel. Ezután statisztikusan megállapíthatjuk, hogyan dolgozott a három ember. De ha ez a három sokat fecseg, lehet, hogy kevesebbet végez, mint az egy. A feltételezés így hibásnak bizonyul, a kísérlet az ellenkezőjét mutatja. De az még semmit sem jelent, ha egy kísérlet az ellenkezőjét bizonyítja. Ha a vizsgálat egészen egzakt, akkor az ellentétes eredményt is egészen pontosan figyelembe kell venni. Akkor külsőleg is megerősödik, ami bensőleg igaz. Tehát földjeink növényi károsítóinál így, általánosságban is beszélhetünk; az állati kártevők esetében ezt már nem tehetjük meg ugyanilyen mértékben. Először is, hogy meglássuk, hogyan is igazolódnak a dolgok, egy olyan példát szeretnék választani, amely igen alkalmas lesz a kísérletezésre.

Vegyük példának a gazdák igen jó barátját, a mezei pockot. Mit meg nem tesznek, mi mindent el nem követnek a pocok leküzdésére! Mezőgazdasági munkákban olvashatjuk, hogy elsősorban különféle foszforkészítménnyel kell kezdeni, vagy hogy sztrichnin-szacharin preparátumot lehet alkalmazni. Az is felmerült mint radikális eszköz, hogy ha egy bizonyos baciluscsoportot kitenyésztünk, és ezt burgonyapépben elkeverve a földekre szórjuk, olyan tífuszt terjeszthetünk el, ami csak ezekre a rágcsálókra káros. Ilyesmit is csinálnak, legalábbis ajánlják. Tehát valóban emberségesnek nem nevezhető eszközökkel igyekeznek hozzáférni ehhez a tulajdonképpen aranyos kis állathoz, ha egyszer megjelenik. Igen, azt hiszem még az állam is megmozdult, ugyanis az efféle pocokirtás nem segít, ha a szomszéd gazda nem tesz ugyanúgy. Hogy az állatok át ne jöjjenek a másik szántóról, segítségül kell hívni az államot! Így kell mindenkit kényszeríteni a pocokűzés bizonyos módjára. Az állam nem bocsátkozik részletekbe, bizonyos előírásokat ad meg, ha egy módszer jónak találtatik, függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz, mindenkinek aszerint kell cselekednie.

Mindez, láthatjuk, kívülről való próbálgatás és igazgatás. Az embernek pedig mindig az az érzése, hogy a próbálgatás valahogyan nem találja el a dolgot magát, mert a pockok mindig újra megjelennek. A dolog nem működik egészen jól, mert újra visszajönnek. Igen, ilyesmit nem lehet egyedül egy birtokon belül elvégezni, de bizonyos fokig egy birtokon is lehet segíteni. Ez persze nem lesz maradéktalan megoldás, ezért kell próbálkozni, hogy a szomszédok is azt tegyék, amit kell. De állítom, hogy a jövőben sokkal inkább a belátásra kell törekedni, mint a rendőri módszerekre. Ez a szociális életben már valódi előrelépésnek számítana.

Gondolják csak el kérem, ha az ember egy meglehetősen fiatal pockot megfog, azt meg is nyúzhatja, és így megkaphatja a pocok gereznáját. Arról van szó, hogy ezt a bőrt - több egérféle is előfordulhat, de ha kísérletezni akarunk, minden esetre mezei pocok kell legyen -, tehát ezt a gereznát akkor kell megszerezni, mikor a Vénusz a Skorpió jegyében áll. Látják, ezek a régi fickók a maguk ösztönös tudományával nem is voltak olyan buták. Ha a növényekről áttérünk az állatokra, éppen az állatövhöz érkezünk. Nem volt értelmetlenség, hogy az állatövet éppen állat-övnek nevezték. Ha a növényvilágban akarunk elérni valamit, megállhatunk a bolygórendszernél. Az állatoknál ez már nem megy. Ott már olyan képzetekre van szükség, amely tekintetbe veszi a körben lévő állócsillagokat, éppen azokat, melyek az állatövben vannak.

Nos, a növények szaporodásához szinte teljesen elegendő a Hold hatása. Az állatvilágban azonban a Hold hatását a Vénusznak kell alátámasztania. Sőt, az állatvilágban nem is kell annyira figyelembe venni a holdhatást, mert azt az állatvilág konzerválja, s mivel önmagában hordja a telehold erejét, attól időszak szerint függetlenné válik. De a többi planetáris erővel nem így áll a helyzet.

Arról van szó, hogy egy meghatározott dolgot végezzünk el a pocok gereznájával. Mikor a Vénusz a Skorpió jegyében áll, ezt a gereznát égessük el, és az égés során keletkező hamut, minden részt, ami kiválik, gyűjtsünk össze. Nem lesz sok, de elegendő lesz annyi, amennyit néhány állatból meg tudunk szerezni. Az elégetett pocokgereznához éppen a Skorpióban álló Vénusz idején juthatunk hozzá. Amit itt a tűz megsemmisített, abban a pocok szaporodási erejének negatívja marad meg mint erő. Ha Önök az így kapott szert szerteszórják a földeken - ha egy tájon nehéz volna hozzájutni, akkor homeopatikusan is csinálhatják, nem kell mindjárt egy levesestányérnyi belőle -, és ha azt valóban a Vénusz- Skorpió teljes együttállásakor vezették át a tűzön, olyan eszközük lesz, mely által a pockok elkerülik az így kezelt területet. Szemtelen állatok ezek, s így megint csak előjönnek, ha úgy szórjuk ki a szert, hogy a közelben kezeletlen terület van. Oda megint befészkelik magukat. A hatás ugyan messzire kisugárzik, mégis megtörténhet, hogy a dolgot nem lehet teljesen végrehajtani. De egészen biztos, hogy radikális lesz a hatás, ha minden szomszéd ugyanezt teszi. Azt hiszem, hogy az ilyesmi örömöt okozhat. Ilyen módon oly ízletessé tehető a mezőgazdálkodás, mint-a jól fűszerezett étel.

Mint látják, arról van szó, hogy a csillaghatásokkal számoljunk, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is babonásak lennénk. Mert sok minden változott puszta babonává, ami azelőtt tudás volt. Természetesen nem eleveníthetjük föl a babonákat. Újból a tudásból kell kiindulnunk, de ezt a tudást teljesen szellemi módon kell megszereznünk, nem pedig pusztán érzéki fizikai úton. Nos, ha valamilyen kellemetlen magasabb rendű állat ellen kell harcolni, akkor így kezelhetjük a földeket. Az egérfélék rágcsáló állatok és a magasabb rendű állatokhoz tartoznak. Ezzel a módszerrel azonban nem tudunk hozzáférni a rovarokhoz. A rovarok egészen más kozmikus befolyás alatt állnak, és minden alacsonyabb rendű állat más kozmikus hatás alatt áll, mint a magasabb rendűek.

Ezután megpróbálok egy kényes kérdést érinteni, mert az eddig tárgyaltakkal kapcsolatban most a répanematódát hoznám fel példának, hogy valami közelállóról is szóljunk. A fonalférgek okozzák, hogy a gyökérszálak megduzzadnak és a levelek reggelre hervadtak lesznek. Ezek a külső jelek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a növény középső része, vagyis a levelek, amelyek itt változást szenvednek, a levegőből veszik fel a kozmikus hatásokat; a gyökér azonban olyan erőket vesz fel, amelyek a kozmoszból jőve a talajon át érkeznek vissza a növényhez. Mi történik, amikor a nematóda megjelenik? A kozmikus erők felvételének folyamata - amelynek egyébként a levelek régiójában kell történnie - most leszorul abba a régióba, ahol a gyökereket éri.

Sematikusan ábrázolva mindezt, azt mondhatjuk: itt a talajfelszín, itt a növény, itt működnek azok a kozmikus erők, amelyeknek itt: fenn kellene hatniuk, de a nematódáktól megtámadott növényben itt: alul hatnak. Tulajdonképpen erről a jelenségről van szó. Bizonyos kozmikus erők túl mélyre csúsznak. Ez hozza létre a növény külső képét. De az állatnak is ez ad lehetőséget, hogy kozmikus erőkhöz jusson, ott a földben, ahol élnie kell. Különben fenn kellene élnie a levélben, de egy ilyen dróthoz hasonló féreg ezt mégsem teheti, hiszen az ő környezete a talaj.

Bizonyos élőlények, sőt minden élőlény olyan jellegű, hogy csak bizonyos létfeltételek között élhet. Próbáljuk csak meg, tudnánk-e 70 fokos melegben vagy hidegben élni! Mi is egészen rá vagyunk utalva egy meghatározott hőmérsékletre, amiben élünk. Efölött és ez alatt a nívó alatt nem élhetünk. A nematóda sem. Nem tud létezni, ha nincs körülötte a talaj, s egyszersmind a kozmikus erők. Enélkül ki kellene pusztuljon. Egy élőlénynek egészen határozott életfeltételei vannak. Az egész emberi fajnak ki kellene halnia, ha bizonyos életfeltételek hiányoznának.

A nematódaféle élőlényeknek az szükséges, hogy a talajba kozmikus erő jusson, épp az a fajta kozmikus erő, mely különben csak a földkörnyezetben érvényesül. Ezek a hatások tulajdonképpen négyévesek. A nematódánál van valami egészen abnormális dolog - ha valaki igényelné az ismereteket, ki lehetne kutatni -, ugyanazok az erők működnek itt, mint a cserebogárpajoroknál, azok is négyévenként jelentkeznek. Ugyanezek az erők adják a földnek a képességet, hogy benne a burgonya kihajtson. Ezekhez az erőkhöz jut a föld, hogy cserebogárpajort hozzon létre, amely négyévenként jelenik meg a burgonyával együtt. Adott tehát egy négyéves ritmus, abban lép fel, ha nem is a nematóda, de az, amit ellene tennünk kell.

Nem a féreg egy bizonyos részét kell vennünk, mint a pocoknál, hanem az egész „rovart”. Mert tulajdonképpen egy ilyen „rovar”, mely a gyökérben kártékonyán megtelepszik, a maga egészében kozmikus hatások eredménye. Csak támaszként van szüksége a földre. Az egész „rovart” kell elégetni. Legjobb, ha elégetjük,- így jutunk leghamarább célhoz. Hagyhatnánk elenyészni is, de a bomlástermékeket nehéz összegyűjteni. Bár talán alaposabb hatást lehetne elérni; de egészen biztosan elérjük, amit akarunk, az egész „rovar” elégetésével is. Arról van szó tehát, hogy ezt az égetést elvégezzük. Még azt is megtehetjük - ahol ez lehetséges -, hogy a rovart megszárítjuk, és később megszárított állapotban égetjük el. Az égetést akkor kell elvégeznünk, amikor a Nap a Bika jegyében áll; ez éppen ellenkezője annak a konstellációnak, amikor a pocokgerezna szert készítjük. Mert a rovarvilág azokkal az erőkkel áll összefüggésben, melyek azalatt fejlődnek, amíg a Nap a Vízöntő, a Halak, a Kos, és az Ikrek előtt halad, egészen a Rákig. Itt már ezek az erők nagyon gyengék, s a Vízöntőnél újra legyengülnek. Miközben a Nap áthalad ezen a régión, kisugározza a rovarvilággal kapcsolatos erőket.

Látják kérem: nem is tudjuk, milyen specializált teremtmény a Nap! A Nap ugyanis nem ugyanaz, mikor a Bikából vagy amikor például a Rákból süt le a Földre évi vagy napi útja során. Mindannyiszor valami más lesz. Meglehetős értelmetlenség, bár megbocsátható, ha a Napról általánosságban beszélünk. Tulajdonképpen azt kellene mondanunk: Kos-Nap, Bika-Nap, Rák-Nap, Oroszlán-Nap. Mindannyiszor egészen más lényről van sző, s ez igazodik a több féle, összetett hatásokból eredően a napi és az évjáráshoz is, melyet a Nap állásából a tavaszpontban határozunk meg. Látják kérem, ha ezt elvégzik, s előteremtik ezt a fonalféreg-szert, akkor szétszórhatják a répaföldeken, s így a fonalférgek lassanként tehetetlenné válnak. A negyedik év után ez az ájulásszerű állapot nagyon erős lesz. Nem tudnak tovább élni, iszonyodni fognak az élettől, ha olyan talajban kell élniük, melyet átjárt ez a szer.

Láthatják, itt egészen különös módon merül fel, amit régen csillagászatnak neveztek. Mai csillagászatunk csak a matematikai tájékozódást szolgálja. Más egyébre igazából nem használható. De más időkben nem ezt jelentette a csillagok tana. Olyasmit láttak a csillagokban, amihez a földi életet igazítani lehetett, minden tevékenykedést és munkálkodást. Ez a tudomány mindenestül elveszett.

Mint az említett eljárásokból látják, van rá lehetőségünk, hogy távol tartsuk az állatokat a károkozástól, s ez azon múlik, hogy vagyunk-e olyan viszonyban a földdel, hogy tudhatnánk: egyrészt jó, hogy a föld egy olyan képességgel rendelkezik, hogy a Hold és a víz hatására növényzetet tud sarjasztani önmagából. De a növény és minden élőlény magában hordja azt is, ami egyben önmaga elpusztításának csírája. Amennyire a víz a termékenység alapfeltétele, úgy a tűz az elpusztítója. A tűz elemészti a termékenységet. Ha tehát azt kezeljük tűzzel, amit a termékenység céljából vízzel kell kezelni - a növényt - akkor a természet háztartásában pusztítást végzünk. Erre kell tekintettel lennünk. A mag termékenysége messzemenően a Hold átjárta vízből fejlődik. A Hold átjárta tűztől, általában a kozmikus erővel átitatott tűztől azonban pusztító erő fejlődik a magban, amint azt a fenti példán is láttuk.

Azért ez a dolog mégsem ijesztően furcsa, hiszen itt nagy kiterjedésű erőkkel kell számolnunk, és egzakt módon kell figyelnünk az időbeli hatásra is. Mert a magerő a tágulás irányában hat. A pusztító erő is messzire terjed. Ami a magban van, az tágító erejű, kiterjeszkedő erő. Sajátossága ez a szétterjesztő, ez a tágító képesség. Így az is, amit elkészítünk, terjeszkedő erőt hordoz. Különben olyan a kinézete, mint a borsnak.

Hátravan még, hogy a növényi betegségekről szót ejtsünk. Látják kérem, itt egy olyan fejezethez érkeztünk, melyben azt kell mondanunk: valójában nem is beszélhetünk növényi betegségekről. Vannak némileg abnormális jellegű folyamatok, melyek növényi betegségként fordulnak elő, de ezek mégsem nevezhetők olyan értelemben betegségnek, mint az állatoknál. Majd ha az állatokról beszélünk, még jobban megragadhatjuk a különbséget. Mindenekelőtt ezek nem olyan folyamatok, mint a beteg ember esetében. Mert valódi betegség az asztráltest jelenléte nélkül nem lehetséges. Állat és ember esetében az asztráltest a fizikaival az étertesten át kapcsolódik. Itt egy bizonyos normával állunk szemben, vagyis egy meghatározott összefüggés lesz a normális. A legtöbb betegség abból ered, hogy az asztráltest a fizikai testhez, vagy annak egy szervéhez normálisnál intenzívebben kapcsolódik; ha tehát az étertest nem párnázza ki elegendően a fizikai testet, abba az asztráltest erőteljesen beáradhat. A növényben azonban nincsen benne a tulajdonképpeni asztráltest. Ezért a megbetegedések állatra és emberre jellemző speciális módja a növénynél nem fordulhat elő. Ennek tudatában kell lennünk.

Most tehát arról van szó, hogy belássuk: mi is okozhat betegségeket a növényeknél. Nos, az eddig ábrázoltakból láthatták, hogy a növény környezetében lévő talajnak van egy bizonyos élete, ha nem is olyan intenzív, hogy a növényi formát létre tudja hozni. Mégis, bizonyos intenzitással jelen van minden lehetséges növekedési erő, csendesen jelzett szaporodási erő és minden más, ami a telehold erőinek befolyása alatt és a víz közvetítésével a földben működni képes.

Jelentős összefüggések sokaságával találkozhatunk. Vegyük a földet, a vízzel telített földet, és itt van a Hold. A Hold beleárasztja sugarait a földbe, bizonyos fokig élővé teszi, éteriségében át- meg átszövődő hullámzást kelt. Könnyebben végzi mindezt, ha a föld vízzel telített, s nehezebben, ha száraz. Éppen ezért - a víz csak közvetítő. Ami megelevenítésre vár, az maga a föld, a szilárd ásványiság. A víz is ásványi jellegű, itt természetesen nincsenek éles határok. Így tehát a talajban jelen kell lennie a holdhatásnak is.

Előfordulhat, hogy a talajban túl erős a holdhatás - ez nagyon egyszerűen bekövetkezhet -, jöhet egy nedves tél és azután egy esős tavasz. A Hold hatása ekkor túlságosan is belemegy a földbe, túl eleven lesz a talaj - ezt piros pontokkal jelölöm a rajzon. Ha nem volnának itt ezek a pontok, ha a Hold nem éltetné ilyen túlságosan a talajt, akkor egészséges növényzet fejlődhetne, egészen a maghozásig, mondjuk rozs, mely termést hoz. Éppen akkor hoz termést a növény, ha a Hold a talajban a megfelelő életteljességet árasztja szét, s ez az életteljesség odáig tud hatni, hogy a magvak létrejöhetnek.

Tegyük fel, hogy a Hold hatása túl erős, azaz a növény fejlődését alulról fölfelé erősebben befolyásolja a kelleténél, és korábban bekövetkezik, aminek csak a magképződéskor kellene megjelennie. S ez a túl erős hatás aztán intenzitása miatt megmarad alul, mert ahhoz már nem elegendő, hogy helyére fölkerüljön. Ekkor a Hold hatása miatt a magképzésre már nem jut elég erő. Így a mag egyfajta elhaló életet kap, s ez az elhaló élet az első talajszint felett egy másik szintet hoz létre. Bár ez nem talaj, de ugyanazok a hatások vannak benne is, fölötte is. Ebből következik, hogy a növény felső része, a magja, más organizmusok számára talajként szolgál. Paraziták, gombás képződmények lépnek fel. Így keletkeznek az üszögbetegségek és más hasonlók. A túl erős holdhatás miatt a felső résztől éppen az van visszatartva, aminek a talajból fölfele kellene hatnia. A termékenységi erő éppen attól függ, hogy a holdhatások nem túl erősen, hanem normális módon működnek-e. Figyelemre méltó, de így van: nem a Hold hatásának gyengülése, hanem éppen erősödése okozza a bajt. Ha töprengenénk és spekulálnánk a dolgok fölött, nem pedig megfigyelnénk azokat, akkor talán ellenkező eredményre kellene jutnunk. De ez a vélemény hamis lenne.

Mert miről is van szó? Arról, hogy a talajt mentesítsük a benne rejlő fölösleges holderőktől. Ezt meg lehet tenni. Csak rá kell jönnünk, hogy mi az, ami a földben a víz közvetítő erejét elvonja, s a földnek több földszerűséget ad, hogy ne tudja felvenni a benne lévő vízből a túlzott holdhatást. Mindezt azzal érhetjük el - külsőleg minden marad ahogyan van -, ha az Equisetum arvenséből egy meglehetősen koncentrált teát készítünk, felhígítjuk, s mint trágyázó levet alkalmazzuk a földeken, ahol erre szükség van, ahol a gabonaüszög vagy más gombabetegség ütötte fel a fejét. Itt is elegendő lesz egy csekély mennyiség, egyfajta homeopatikus hígítás.

Megint látható, hogy itt is szükséges az élet különböző területeinek egymásba hatása. Aki megérti, hogy az Equisetum arvense - a vese funkcióján keresztül - milyen különös hatással van az emberi organizmusra, vezérfonalat találhat arra nézve (spekulálni, kiagyalni ezt persze nem lehet, de egy vezérfonalat kaphatunk annak megértéséhez), hogy a zsurló - ha ilyen levet készítünk belőle, s azt kipermetezzük, még különös készülék sem kell hozzá - hogyan fog hatni távolra is, akkor is, ha egészen kis mennyiséget szórunk szét. Rájövünk majd, hogy ez igen jó gyógyszer. Nem valódi gyógyszer, hiszen a növények nem tudnak megbetegedni. Nincs is szó valódi gyógyítási folyamatról, amit itt leírtam, az annak éppen az ellenkezője. Az ember így, ha a természet működésének különböző területeibe tekint, irányítani tudja a növényi és - később látni fogjuk, hogy normalitásával és abnormitásával együtt - az állati növekedést is. Végső soron ez a valódi tudomány. Mert amit ma tesznek, az nem nevezhető tudománynak. A dolgokat csak kipróbálják és a tényeket feljegyzik. Valódi tudomány akkor keletkezik, ha a hatóerőket kezelni tudjuk.

De valójában sem az élő növények, sem az állatok, sem pedig a növényeken élősködő paraziták nem foghatók fel önmagukban. S helyeset állítottam az első órában, amikor értelmetlennek neveztem, ha a mágnestű északra fordulásának az okát magában a mágnestűben keressük. Ezt nem is teszi senki, hanem az egész Földet, annak északi és déli pólusát tekinti, és a magyarázathoz az egész Földet hívja segítségül. Éppen úgy, ahogyan a mágnestű elmozdulásának magyarázatához az egész Földre kell hivatkoznunk, a növényekre is ez áll. Nem nézhetünk a növényvilágra, az állatvilágra, de az emberekre sem pusztán önmagukban, hanem segítségül kell hívnunk az egész univerzumot. Hiszen egészében minden élet az univerzumból indul, s nem csupán abból, amit a Föld nekünk átenged. A természet teljes egész, és az erők mindenhonnan hatnak. A természet mibenlétét csak az érti meg, aki nyitott a nyilvánvaló erők érzékelésére.

Mit tesz azonban a mai tudomány? Tálkára helyezi a preparátumot, gondosan eltávolít mellőle minden mást, s beletekint. Mindent kizár, ami a készítményre hathatna. Ez a mikroszkóp. Éppen az ellenkezője annak, amit a távlatok megértéséhez tennünk kell. Bezárva egy szobába nem lehetünk elégedettek; és a mikroszkóp csövéből az egész pompás világot zárjuk ki, s csak az maradhat, ami a műszer lencséje alá került. Lassan-lassan csak a mikroszkóp felé vezető út maradt. Majd ha a makrokozmoszba vezető utat fogjuk keresni, megint megérthetünk valamit a természetből, és más dolgokból is.