A lelkipásztori orvoslást a mi értelmezésünk szerint úgy kell tekinteni, mint olyasvalamit, ami szellemi megismerésből, szellemi kutatásból ered, és akkor van értelme, ha az emberiség felismeri, hogy a szellemiek pozitív erőket tartalmaznak. Mert abban a korban, amely a materializmust fejlesztette és alakította ki, elképzelhetetlen, hogy a szellemiekre úgy tekintsenek, mint amiben van valami, ami legalább egy kezelést megérne. Az ősi misztériumi megismerésben mindenesetre ez a szellemiekre tekintés, a gyógyító értékekhez vezető lehetőségek keresése éppen a szellemiekben, ez a legjobb értelemben volt meg, és amit a vizsgálataink befejezéseként még meg kell beszélnünk, az kapcsolódhat a gyógyászati áramlathoz, amelynek innen, a Goetheanumból kell kiindulnia, az ősi misztériumhoz.

Valójában a dolgot történelmi összefüggésben lehet a leghelyesebben felfogni, ha arra, amit itt akarunk, egészen más természetű kutatási módszerekhez, de az ősi misztérium kutatási módszereihez és művészi gyógyítási eljárásához kapcsolódva gondolnak. Nos, természetesen, kedves barátaim, amit ez a rövid lelkipásztori orvoslási tanfolyam nyújtott, azt tekintsék ösztönzésnek első lépésben, és a lelkipásztori orvoslás kezdetének, amely egyre tovább fog jutni a Frau Dr. Wegman és jómagam által elvégzendő munkával.

Nos, kedves barátaim, először is arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogyan írták le beavatásuk útját az ősi misztériumok beavatottjai, azt az utat, amelyet különösen ott jártak be, ahol a misztériumok belefolytak a gyógyító misztériumokba. Alapjában véve minden misztérium összekapcsolódott a gyógyító misztériumokkal, de az egyik többé, a másik kevésbé. Mindegyik összekapcsolódott, mert a gyógyításra az egész emberi civilizáció fejlődésével összefüggésben tekintettek. Ennek mélyebb okai vannak. Az ősi korok embere azt mondta: Ha az emberi individualitás a szellemi világokból fogantatás és születés által kerül le a fizikai földi világba, akkor a szellemi-lelkiek olyan átalakuláson mennek át, amely fizikailag képes megalkotni az emberi testet. Elmagyaráztuk, hogyan megy végbe ez az első hét életévben, először az individualitás alakítja ki, miközben az ember a testét először az öröklés által fogadja, az emberi testet, amelyet az első hét-nyolc év alatt teljesen levet.

 Az ősi misztériumokban a legszorosabb értelemben így képzelték el az embernek a szellemi világokból a fizikai-érzéki világba való bekerülését. De mindenütt tudatában voltak, hogy az ember nem úgy kapcsolódik össze a fizikai testével, kezdettől fogva nem úgy kapcsolódik össze a fizikai testével, ahogyan azok a szellemi hatalmak egészen eredetileg - ha szabad ezt a kifejezést használnom - eltervezték, amelyek a világnak azt a részét irányítják, ahova az emberiség tartozik. Az emberi erők egy részének, amely örökléssel kerül bele, mindig azt tulajdonították, hogy az egész fejlődés rendellenessége folytán bizonyos értelemben legyőzik azokat az erőket, amelyeket az ember az individualitása által a korábbi földi életeiből hoz magával. Nem láttak valódi harmóniát, sőt azt mondták: Ha a földi emberben a szellemi-lelkiek teljes összhangban lennének a fizikai-testiséggel, akkor először is a halálnak nem lenne olyan az alakja, amilyen, másodszor betegség sem jelentkezne abban az értelemben, ahogyan jelentkezik. A betegséget és a halált olyan ismertetőjeleknek tekintették, amelyek azt mutatják, hogy az embernek mindenképpen több köze van a fizikai földi léthez, mint eredetileg eltervezték. Ez, akkor is, ha ma már nem képesek teljesen megérteni, rendkívül mély eszme, amelyben sok-sok igazság van. Hiszen tényleg úgy van, hogy abban a pillanatban, amikor az ember csak egy kicsit is magasabb tudati fokra jut, nyomban észreveszi: a halálnak például egészen más alakja van. Többnek látszik, mint átalakulásnak, mint egy életszakasz végének és így tovább.

Ezáltal azonban az ember nevelése közel került a gyógyításhoz az egész ősi tudat számára, és az emberiség fejlődésének nagyon régi korában az egész nevelési folyamatot általános gyógyításként fogták fel. Ezzel azt, amit az embernek az emberrel tennie kellett, kezdettől fogva bizonyos értelemben orvosilag képzelték el, és ehhez kötődött az a tudat, amely az ősi misztériumokban az orvosi és papi hivatáshoz kapcsolódott, mindkettőnek a földi ember gyógyítása volt a dolga. Az orvos és a pap az ősi időkben többnyire egy személyben egyesült, olyan folyamat volt, amely csak az ősi ösztönös tudatban lehetett jelen, amely ma nem lehet jelen, legalábbis nem szabályos intézményként. Ez a gyógyítás jelentőségének tudatával, aminek a normális életben jelen kellene lennie, minden ember számára össze volt kapcsolva azután, hogy a metamorfózist követően, amin az emberek a halállal átmentek, kiváltképpen tehát a halál és az új születés közötti életben, azok a lelkek, amelyek a Földön orvosok vagy papok voltak, a Nap útjára vezették. Az első útmutatást a halál után a Nap útjának megtalálásához, amit mindenkinek meg kell találnia, mert ott kell annak egy részét teljesíteni, ami a halál és az új születés között teljesítendő, a halál kapuján átlépett ember első lépéseit - így képzelték el az ősi időkben - az orvosnak vagy a papnak kellett irányítania. Mindez azonban a legmélyebb misztériumi bölcsességbe merült, amire ma másképpen kell tekintenünk, mert az ősi módszerek nekünk már nem felelnek meg, de a mai időpontban képesek a megújulásra, arra a megújulásra, amit éppen itt kell megkísérelnünk.

Nos, kedves barátaim, ha egy ősi beavatott leírta a beavatását, akkor ezt mondta: Miután átlépte a küszöböt, először az elemek működésével ismerkedett meg, és az ősi időkben azt nevezték elemeknek, amit ma halmazállapotoknak neveznénk: a szilárdat, amit földként jellemeztek, minden folyékonyat, amit vízként jellemeztek, minden levegőszerűt, amit levegőként jellemeztek és minden gázszerűt magában foglalt, és minden hő-szerűt, amit a hő-éternek tulajdonítottak, ezt nevezték elemeknek. Ez olyasmi, amiről a modern fizikus azt mondja: Ilyesmi egyáltalán nincs is. -- Számára nem létezik ez a négy elem. Számára hetven-nyolcvan elem van, amelynek tulajdonságai vannak. A világ bizonyos körülményei között az egyik folyékony, a másik szilárd vagy gáznemű. A hőállapot mindegyikhez hozzájön. De az, amit az ősi időkben elemekként ábrázoltak, ma nem létezik. Azok csupán a realitások tulajdonságai, nem valóságok. Na igen, de az, amit ma elemeknek neveznek, tulajdonképpen csak az egészen durva fizikai világon belüli valóságok, és azt, amit az ősi időkben neveztek elemeknek, úgy fogták fel, hogy azáltal nem az anyagba jutottak be, hanem az anyag életébe és működésébe.

Látják, az ősi orvos számára kevésbé volt jelentősége, hogy valami ilyen vagy olyan szubsztancia, ilyen vagy olyan külső névvel. Természetesen van jelentősége, de ez csak akkor látható, ha a másik jelentőséget észrevesszük az anyagiak életének és működésének vonatkozásában. És így tekinthetünk bármilyen szubsztanciát, kívül, azon a helyen, ahol elporlad. Az ősi orvos különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a szubsztancia az egész földi folyamatban ki van téve az elporladásnak ott, ahol megtalálja, vagy különösen ügyelt arra, hogy valamilyen szubsztanciát ne az ásványvilágból nyerjen, ha az a növényvilágból is kinyerhető. Mindenütt figyelt tehát a szubsztanciának a világ folyamatában meglevő, élő tevékenységére. Ahhoz, hogy ezt átlássuk erre a négy elem szerinti tagolásra van szükség, mert egy szubsztanciánál az a fontos, hogy milyen hőmérsékleten lesz föld, azaz milyen hőmérsékleten lesz szilárd vagy folyékony vagy víz vagy levegő. Ez volt fontos az ősi időkben, ügyelni arra, aminek világ folyamatában végbe kell mennie, hogy valamilyen meghatározott szubsztanciának meghatározott formája legyen. Ez volt az első. Eszerint ítélték meg a szubsztanciát. Ma először a szubsztanciából indulnak ki, akkoriban a folyamatból indultak ki. És minden szubsztancia csak egy rögzített folyamat, valamilyen fokon rögzített folyamat. Mindenekelőtt az anyagiakban való élet és működés hatotta át őket. És így írta le a beavatott, hogy először abba a látásba vezették be, amellyel a szubsztancia életét és működését úgy látta, hogy az a négy elem szövedékeként jelent meg. Ez volt az első.

A második azonban, amit mindenki elmesélt, és ami a második fokozatot jelentette a számára, az volt, hogy azt mondta: Odavezették, ahol a „felső és alsó isteneket” megismerhette. - Mit jelent, hogy odavezették, ahol a felső és alsó isteneket lehet megismerni? Igen, látják, kedves barátaim, ezt tulajdonképpen már leírtuk, csak modern formában tettük. Azt mondtam Önöknek, ha a szellemi-lelkiek olyan mélyen lehúzódnak a fizikai testbe és az étertestbe, hogy a fizikai test és az étertest legyűrik a szellemi-lelkieket, akkor patologikus állapot keletkezik, a szellemi-lelkieknek a fizikai-testiekben való eltévelyedése miatt. Patologikus állapot keletkezik. Abban a pillanatban, amikor ez történik, az ember mélyebben száll magába, mint ahogy a szokásos felébredéskor kellene, ahogy az ébrenlét alatt kellene leszállnia a fizikai szervezetébe, és ott lent emberen kívüli, természet alatti hatásokkal találkozik. Mert csak akkor élünk természetesen, ha normális viszony van szellemi-lelki és a fizikai-testi szervezetünk között. Abban a pillanatban, hogy mélyebben lemerülünk, intenzívebben lemerülünk a fizikai testiségünkbe, a természet alattival kerülünk kapcsolatba. Akkor azzal kerülünk kapcsolatba, amiben a fejlődésük különböző fokán levő elemi lények, a magasabb hierarchiák lényei is belehatnak az emberbe. És ez egyszerűen tény: az istenekkel kerülünk kapcsolatba, akik a természeti hatások alatt fejtik ki tevékenységüket.

Hogyan fogalmazhatta volna meg tehát az egykori beavatott, ha semlegesebb kifejezést használt volna, mert senki más nem értette meg, csak a szintén beavatottak, hogyan mondhatta volna: Az alsó istenekhez vezették? - Azt mondhatta volna: Megismertem az emberi betegségek természetét, mert az vezet az alsó istenekhez.

Vegyük a másikat, ami abban az értelemben, ahogyan a patologikus és normális határán bemutattam: a szentek életébe vezethet az, amikor a szellemi-lelkiek kilépnek, a kelleténél jobban kilépnek, hogy úgy mondjam, élénkebbé teszik az alvási állapotot. A megismerést az ősi beavatott a felső istenekkel való együttlétként írta le. Így tehát sematikusan azt látjuk, ami a valóságnak megfelel: természet, természet alatti, természet feletti (lásd a rajzot). A látnokiságot, a látó életet, az embert a szellemi világba bevezető életet nevezte a beavatott a felső istenekkel való együttlétnek.

Nos, kedves barátaim, ha így beszélünk a felső és alsó istenekről, az emberben könnyen téves elképzelés alakul ki a ragsorról. Látják, így kell elképzelniük a dolgot. Amikor egyszerűen azt mondom: természet, természet alatti, természet feletti, betegség, látnoki élet, akkor abba a kísértésbe esem, hogy az alsó isteneket alárendelteknek is tekintsem. De látják, a dolog nem így áll. A valóságban így van: Képzeljük el, itt van a természet, és fölfelé egy körbe vezet, lefelé egy körbe vezet (lásd a rajzot), és az, amit itt fent találunk, a másik oldalon egyesül az alsóval. Ha a kört nagyobbnak rajzoljuk, ezt kapjuk, ha még nagyobbnak, ezt kapjuk, és ha egyre nagyobbnak rajzoljuk, akkor végül egy egyenest kapunk. Itt egy darab kör, amely eltávolodik, de miután a végtelenbe ért, visszajön a másik oldalról.

Ez bizonyítja, hogy az alsó és felső istenek megnevezését nem rangsorként kell felfogni, hanem csak az emberek megközelítésének különböző módja szerint, de egymással nagyon is egyforma rangsorban működőként, és a végtelen távoli pontban egymáshoz közelítőként. Ezért tekintettek a régi korokban mindenre, ami betegség és látnokság, úgy, hogy ha ezt átlátja az ember, akkor a szellemi világba tekint bele. A szellemi világ átlátásának egyik módja ez: valóban megismerni a betegséget és látnokságot.

Ha ezt felfogjuk, akkor egyben lehetőségünk van arra, hogy beemeljük az újabb időbe azt, ami az ősi időkben megvolt az emberek tudatában. Mert kérdezzük meg magunktól a modern tudaton belül: Mit azonosíthatunk a modern tudatunkban az alsó istenek területeként? - Látják, az, amit az isteni hármasságot elképzelve az Atyának nevezünk, ez az, ami a legjobb értelemben a természet alattihoz tartozik. Az Atya a természet alattihoz tartozik, és hogyan kell a valóban szellemi felfogás szerint ehhez viszonyulnunk az Atyaistenhez a megismerésben?

Nos, kedves barátaim, az emberre tekintünk, az emberre tekintünk nappali éber állapotában, rá tekintünk éjszakai alvó állapotában, összehasonlítjuk a két állapotot. Tekintsük az embert teljesen éber állapotában, akkor tudhatjuk, hogy olyan, ahogyan beilleszkedett a fizikai világba, ennek a fizikai világnak a rendjébe. Mert úgy, ahogyan a Föld egykor kialakult az megelőző állapotokból, ahogyan a további evolúció felé vezető úton van, úgy kell felismerni a Szaturnuszból, Napból, Holdból. Éber állapotában ebbe a Földdel való kapcsolatba tartozik, természetszerűen áll a Földben. Éber állapotában a természet szintjén áll.

Más a helyzet, ha az ember alszik. Ha az ember alszik, kedves barátaim, akkor a fizikai test és az étertest fekszik az ágyban, az asztráltest és az én a fizikai testen és étertesten kívül van. De nézzük meg a fizikai testet és étertestet. Mije van ennek az emberrésznek, amely a fizikai testben és étertestben itt fekszik? Az, amit az ősi Nap-fejlődésben, az ősi Szaturnusz-fejlődésben kapott, de előrehaladottabb állapotban. Ez továbbhaladt. De most, az alvásban az embernek a Szaturnusz- és Nap-lét továbbfejlődése van meg, a Hold-lét egyáltalán nincs meg abban, ami az ágyban fekszik. Ez egyáltalán nincs benne. Így azt kell mondanunk: ahogy a természet fejlődött, a Hold-létből átlépett a Föld-létbe. De amennyiben az embernek szüksége van az alvási állapotra, a természet megőriz maga alatt az alvó emberben egy természet alattit, olyan természetet, amely tulajdonképpen csak a Szaturnusz- és Nap-korszakban volt meg. Ez a természet alatti. Ez minden lény alapja azáltal, hogy jelen van egy emberi fajta. Az ember az alvás állapotában valóban alámerül a természet alattiba, és ebből az alámerülésből - ezt már megmutattam Önöknek a tanfolyam napjai során - merülnek fel a betegségek. Ez az Atyaisten területe. Alváskor belemerülünk az Atyaisten területébe, a természet alattiba merülünk, az Atya területébe.

Vegyük az ember látnokiságát, ezt jelenti az emberi lény azon tagjainak átvilágítása, amelyek alváskor a fizikai és étertesten kívül vannak, az éné és az asztráltesté. Ha az ember tudatosan van benne, akkor ez a betegséggel ellentétes állapot, a betegség másik pólusa. És az ember a szellem területébe merül az asztráltestével és énjével.

Így látjuk, hogy az ember a földi szervezetével két irányban szakadhat ki a természetből, a természet alatti irányába, az Atyához, a természet feletti irányába, a szellemhez, és a Golgotai Misztérium óta Krisztus a közvetítője mindkét világnak, a természeti lét szellemmel áthatott lénye, a normál emberi lét szellemmel áthatott lénye, akinek mindig a természet alatti és a természet feletti közötti harmóniát kell megteremtenie. A természet alatti az alvás és ébrenlét normális lefolyása során mindig kiegyenlítődik. A természet feletti azoknál a látnokoknál egyenlítődik ki, akiknek van lehetőségük arra, hogy saját akaratuk szerint visszatérjenek a szokásos emberi életbe. Ha az ember ébren nem tudja kiegyenlíteni azt, amit a természet alattiban átélt, akkor jön a betegség, amely a fizikai és étertestben éli ki magát. Ha az ember azt, amit látnokként élhet meg a szellem területén, nem képes a teljesen éber állapotba, földi életének természetes folyamatába bevinni, akkor jönnek a lelki vagy elmebetegségek, és ezzel a másik pólus.

Nos, nézzük a fizikai betegséget. Mi történik, ha megjelenik a gyógyítási folyamat? Az embert a természet alatti átéléséből a természet átélésébe vezeti, az Atyától Krisztushoz, mert Krisztus a szellemi élet a természetben. Az Atyától Krisztushoz, és az orvos lényegében ezt teszi. Lényegében az orvos feladata, hogy felismerje, hogyan kell a természet alattitól megszállt embert visszavinni Krisztushoz, miután az Atya, ahogyan szemléletesen kifejezzük, átadta a hatalmat Krisztusnak, a Fiúnak. Ez az, amit a misztériumi bölcsesség modernebb nyelven kifejezne. Azt mondanák: miután a beavatottnak itt, a Földön helyes Krisztus-tudata van, egyrészt az Atyához, másrészt a szellemhez vezetik. És az Atyától, ha tudatában lesz annak, hogy megvan az út, amin haladni kell az Atyától Krisztushoz, ezen az úton van minden gyógyítási folyamat.

És itt kezdődik a modern misztérium, kedves barátaim, a valódi gyógyszertant kozmikus próba elé állító misztérium. És a lelkipásztori orvoslási tanfolyam végén rá kell mutatnom arra, hogy ebből kell kiáramlania annak, aminek először is gyógyulásként be kell kerülnie az orvosba. Tegyük csak fel, hogy az orvos, ahogyan utaltunk rá ezen a tanfolyamon, lassanként megtanulja az egyes gyógyítási folyamatokat, amennyiben megismeri az elromlott szerveket, megismeri azt, ami kint, a természetben szellemmel áthatva működik a szerveknek megfelelően, úgy hogy a szellemet gyógyítóként visszük be az emberi testbe. Megtanulja, hogyan kell ezt csinálni ebben az esetben vagy abban az esetben. Mindez a tudás összességeként kapcsolódik össze benne. De ahogyan előrehalad az igazi tudásban, az más, mint az előrehaladás a mai tudásban. Ha ma kézbe vesznek egy patológiai anatómiát vagy gyógyszertant, és gondosan tanulmányozzák, a végén csak annyival vannak előrébb, hogy az egész dolog benne van Önökben - ha benne van -, de az egyes fejezetekkel nem jutottak előrébb az egész emberi magatartásukban. De a tudás összességének lényege éppen az, hogy az egész emberi magatartásunkkal előrehaladunk.

Ha ebben az értelemben veszik fel az orvostudományt, ahogy itt, ezen a lelkipásztori orvoslási tanfolyamon gondoljuk, akkor lépésről-lépésre előrejutnak. És az, ami végül eredményként adódik, az, kedves barátaim, nem kisebb dolog, mint hogy azt mondhatják maguknak: Most, miután túl vagyok az egész orvosi tudományon, látom mindazt, ami Golgotai Misztérium során történt, addig a pillanatig, amikor Krisztus a Golgotán átlépte a halál kapuját. Megértik Krisztus útját az Atyától a golgotai halálig. Ez a misztérium. Először el sem hisszük, hogy az egyik a másikkal összekapcsolódik, de összekapcsolódik. Úgy kapcsolódik össze, hogy valóban a gyógyítási folyamatba való bepillantással fogják fel, mi történt a Kozmoszban, hogy az Atya a Fiút küldte, miáltal átment a golgotai halálon; és abban, ami a golgotai halálban történt, kedves barátaim, ne a halált lássák, hanem mindannak az együtthatását, ami a halálban történt, ami nem is halál, hanem a halál legyőzése, az egész emberi lény meggyógyítása. Ez az orvos útja az Atyától a Fiúig, amíg az utóbbi meg nem hal a Golgotán. Minden egyes gyógyítási ismeret közelebb visz ahhoz, hogy ezt végül felfogjuk.

A lelkipásztori orvoslás nem csak az, amit a lelkipásztornak és az orvosnak együtt kell gyakorolnia, nem csak az, hanem a lelkipásztori orvoslás olyasmi, amit először össze kell gyűjteni, hogy az orvos képes legyen átlátni a Golgotai Misztérium egy részét. Ez az orvoslás csúcspontja, kulminációja, az ember minden betegségét felfogni, hogy a Golgotai Misztériumot egészen a halálig nagy gyógyítási folyamatként láthassuk. A fejlődő emberiség patológiája, terápia: a meghalás a kereszten - összefüggésében fogják látni, ha megjelenik az igazi orvoslás.

A papnak követnie kell mindazt, amit az ember átél, amikor a testéből kilép a másik világba, ami a Szellem világa. Ezzel a pap egyre jobban megismeri azt, ami az emberben rokon a Szellemmel, a Spiritus Sanctusszal, a nagyon is Szent Szellemmel. És az útja az, hogy átvegye a közvetítést a Szellem és a Fiú, Krisztus között, ezen belül alakítsa ki a teológiát, megtalálja az utat Krisztustól a Szellemhez, a Szellemtől Krisztushoz. Megint az ismeretek, az élettartalmak összességét lehet megszerezni ezen az úton, amelyen az embert kell a Szellemtől Krisztushoz, Krisztustól a Szellemhez vezetni. És ennek az útnak abban kell kicsúcsosodnia, hogy a teológia egyes szakaszai érthetővé teszik az ember számára, mi volt Krisztus útja az emberiség számára, miután átment a golgotai halálon, ami a nagy gyógyítási folyamat volt. Így most felmerül a kérdés: Ezzel a gyógyítási folyamattal milyen képesség keletkezik az emberben, amivel bejuthatna a szellemi világba? - Ezzel csúcsosodik ki mindaz, aminek teológiának kell lennie, annak megragadásában, ami a Krisztus-individualitással történik, miután átment a golgotai halálon.

Krisztus útja a Golgotára: az orvos útjának legmagasabb tetőpontja. Krisztus útja tovább a Golgotától: a pap útjának legmagasabb tetőpontja.

Az újabb kor sok teológusának úgy tűnik, hogy a két dolog nem tartozik össze. Mert vannak ma teológusok, akik semmit sem akarnak tudni a feltámadt szellemről és a tovább ható Krisztusról. De ha misztériumok megújításáról beszélünk, akkor itt van a golgotai esemény, a Golgotai Misztérium, és akkor azt mondhatjuk, a beavatott beavatási útjának régi formulájának, ami így hangzott: Keresztülvezettek az elemeken, majd utána az alsó és felső istenekhez -, ennek a régi formulának ma így kell szólnia: Keresztülvezettek azon, ami az elemeket a folyamataikban feloldja - az elemek most a kémiai elemek, a nyolcvan, ezek feloldódnak a folyamatokban - és továbbvezetnek, amennyiben lent az Atyához, fent a Szellemhez megyek, és mindkét úton észlelem Krisztus hatását.

És ha az ezoterikus elmélyüléshez, kedves barátaim, szeretnék magukkal vinni ennek a lelkipásztori orvoslási tanfolyamnak az összefoglalását, akkor vigyék magukkal ezeket a szavakat:

Járni fogom az utat,
Amely az elemeket a történésbe feloldja
És elvezet lent az Atyához
Aki a karma kiegyenlítésére a betegséget küldi
És elvezet fent a Szellemhez
Aki a tévelygő lelket a szabadság megszerzéséhez vezeti
Krisztus vezet lefelé és felfelé
A földi emberben megmutatva a harmonikus szellemi embert.

Ha egészen áthatja Önöket, ami ebben a vázlatos meditációban rejlik, akkor a szellemükben élőn viszik magukkal azt, amit ezen a lelkipásztori orvoslási tanfolyamon adni akartam.