Tegnap azzal fejeztem be, hogy bizonyos tünetkomplexumok összefoglalóan jelentkeznek az elalvás és az ébredés állapotában. Mindenekelőtt rendkívül fontos azon tünetek megfigyelése, melyek az elalvás folyamatában foglalódnak össze, és ehhez a következőket kell elmondanom: az elalvási nehézségek arra mutatnak, hogy az asztráltest „ragaszkodik” a fizikai és étertesthez (ehhez különösen!), ezekkel tehát erősen össze van kötve. Az asztráltestnek ez a ragaszkodása a szellemkutató számára azáltal válnak „láthatóvá”, hogy a fizikai szervek ugyanúgy funkcionálnak tovább, mint az ébrenlét állapotában, holott az elalvásnak kellene bekövetkeznie, amikor is a normális ember egyfajta „bénulást” tapasztal.

Már tegnap is említettem, hogy a tökéletlen elalvásról nem lehet rendesen oktatni, ehhez arra volna szükség, hogy összefoglaló pillantásunk legyen azokról a kísérő jelenségekről melyek az ébrenlét állapotát jellemzik. Azt kell, hogy mondjam, hogy mindaz ami a szervezet akaratlan funkciójára mutat, az mind kísérőjelensége a tökéletlen elalvásnak. Tehát az ajkak minden akaratlan rándulása, a szemhéjak szándékolatlan mozgása, az ujjak erőteljes mozgatása, tehát mindaz ami egy páciensnél nem egy belső folyamat kifejezője, minden rángásszerű az ébrenlét állapotában, kifejezője a tökéletlen elalvásnak. Az ilyesmi persze csak akkor követhető, ha eléggé pregnánsan nyilvánul meg kifelé, Amennyiben a belső szervek felé nyilvánul meg a „rángás”, akkor egy megfelelő látást kell kifejlesztenünk e célra, amennyiben bizonyos jelenségeket összefüggésbe hozunk egymással. Elmondom, hogy például a chlorose-ban (sápkórban) szenvedőknél bizonyos zajt lehet hallani a nyaki ütőerek mentén. Korábban ezt a zajt „apáca-zajnak” nevezték, és ez mindenkinél észrevehető, aki a fejét erősen balra, vagy jobbra fordítja. Ezzel ugyanis az asztrális erős kibontakozását érjük el, mely egyébként mindig akkor áll elő, ha egy akaratlagosan kivitelezett mozdulat akaratlanul kerül végrehajtásra. Az asztralitás tehát erősen igénybe lesz véve egy, különben az Én által akaratlagos mozdulatnak akaratlan kivitelezése esetén, tehát a „rángásoknál” is.

Nos, el kell mondanom, hogy a tökéletlen elalvás esetében mindig jelen van egy ilyen önkéntelen szabálytalanság, mely távol áll attól, amit tegnap példaként a mágneses, illetve az elektromos mezőnél említettem. A tökéletlen elalvás esetében gyógyítanunk kell, mégpedig azokkal az eszközökkel, melyek a vegetábilisat váltják ki, tehát főzéssel, odaégetéssel, stb. Ha tökéletlen elalvást állapítunk meg, ott a mellkas betegségéről van szó, ahol mindazon folyamatok játszanak nagy szerepet, melyekben a gyógyszer kinyerése főzéssel (pl. gyökerekből), vagy elhamvasztással történik. Ennek az az oka, hogy az asztrális test rendszertelen kötésben van az emberi szervekkel. Mindaz, ami a gyökérfőzésnél, vagy a növényi hamu előállításánál erőként jelen van, az nagy szerepet játszik ebben az esetben. Ezzel szemben a tegnap elmondottak a tökéletlen ébredés esetén játszanak jelentős szerepet.

A tökéletlen ébredés arra utal, hogy az asztrális „túlságosan kevéssé ragadja meg” a szerveket. Amennyiben a mellkas betegségeiről van szó, akkor ez a túlságosan gyenge megragadás valami egészen mást jelent, mint amikor az egész szervezet megbetegedéséről van szó. Az utóbbi esetben ugyanis meg kell kísérelni az egész asztráltest „bevitelét”. Ékkor olyan erők lépnek működésbe, amit korábban az arzénhatásoknál említettem. Ez a módszer azonban csak akkor hatásos, ha az Én-nel átjárt asztráltestet kívánjuk kezelni, miközben az asztráltest egyedüli kezelésére a tegnap említett módszereket kell alkalmazni. A tökéletlen ébredés ébrenléti kísérőjelenségeként olyasmik lépnek fel, mint amilyen a kábaság, a hajlam arra hogy a tudatot zavarosan tartsuk. Ezek lényegében pszichés tünetek. Azon személyek számára, akik a mellkas szervezetének valamilyen hiányát szenvedik, és egyidejűleg ilyen pszichés kísérő tüneteket mutatnak fel, a mágneses és elektromos mezők gyógyhatásai ajánlottak. Arra kérdésre pedig, melyet tegnap Önök feltettek nekem, éspedig hogy az egyenáram avagy a váltakozó áram kerüljön-e alkalmazásra, a következőket szeretném elmondani: ha gyengébb személyekről van szó, akiknél nyilvánvaló, hogy problémáik táplálkozási gondokból erednek, tehát a zavarok a Középső ember alsó részéből erednek, azoknál váltakozó áram alkalmazandó. Ha azonban nyilvánvaló, hogy a zavarok a felső emberből indulnak ki, akkor egyenáram javallott. Meg kell jegyeznem, hogy a különbség nem nagy, tehát ha az egyik esetben a másikat alkalmazzuk, azzal nem követünk el nagy hibát.

Az emberi megbetegedéseknek ezen a területén, mint már említettük, fontos szerepet játszik a diéta, mert ennek alkalmazásával, hogy úgy mondjam a hatások egyfajta szubtilis átmenete áll fenn, mely inkább dinamikus jelleggel bír. Miután kívülről kerülnek az emberbe, a szervezet által feldolgozott, általa megváltoztatott növényi anyagok jönnek létre. Mivel azonban olyan régióban vagyunk, ahol minden a ritmuson nyugszik, rá kell mutatnunk valamire, mégpedig arra, hogy az ilyenfajta kezelésnek mindenfajta fanatizmust nélkülöznie kell. Itt van például a nyerskoszt fanatizmusa, mint diétás előírás. Meg kell gondolniuk, hogy a nyerskoszt, tehát a teljesen főtlen a növényben (a gyökér felé menő rész) egy meghatározott hatással van az emberi szervezetre. Ez a hatás pedig az emberi légzéssel szembenálló befolyás.. Bár az emberi szervezet nem olyan egyszerűen rombolható szét, a nyerskoszt fanatizmusa idővel rombolóan hat, ami például felszínes (rövid) légzésben vagy ehhez hasonlóakban nyilvánulhat meg.

Most jöhet valaki, és azt mondhatja: igen ám, de én kitűnő eredményeket értem el egy gyümölcskúrával. Erre csak azt mondhatom, hogy a gyümölcsök nem gyökerek, a gyümölcsöket a napfény erőteljesen „megdolgozza”, itt már egy földönkívüli folyamat megy végbe, ezzel már igen köze! kerülünk a főzéshez. Ha tehát a páciens gyümölcsöt eszik, azzal sokkal kevésbé ártunk neki, mint a gyökerekkel. Nem szabad tehát egyik irányban sem fanatikussá válni, hanem mindegyiket individualizálnunk kell. Vannak esetek, amikor azt kell, hogy mondjuk: a páciensnél látható, hogy mellkasi zavarainak eredete a cirkulációban van, és bizonyíthatóan nem a légzési ritmusban. Ekkor kénytelen vagyok afelé fordulni, ami az emésztési funkcióból játszik bele a cirkulációsba. Annak, ami itt „hiányzik” segíteni tudok a nyers gyümölcs diétájával, tehát ebben az esetben a nyersgyümölcs terápiája individuálisan helyes. Ha azonban egy másik páciensem a mellkasi problémái a légzésben eredeznek, akkor egy ilyen kezelés semmit sem ér, inkább károkat okozhat.

Azokon az általános előadásokon, ahol a nyelvtudományokról beszéltem, említettem azokat a sajátos folyamatokat, melyek a szervezetből kifelé „sülnek ki” a nemi érettség idején. Ugyanezek a folyamatok befelé „sülnek ki” a születés és a fogváltás között, amikor az ember beszélni tanul. Az asztráltest, az étertest és a fizikai test közötti változások az emberi szervezetben összefüggenek a beszélni tanulással. Ezek olyan folyamatok a gyermeknél, melyeket okvetlenül figyelemmel kellene kísérni. Amikor a gyermek beszélni tanul, az mindig a szervezet párhuzamos változásaival jár együtt. A változásokat a születéstől fogva kellene előrehaladtukban tanulmányozni, a fogváltástól pedig visszafelé tekintve a beszédtanulás irányában. Van azonban egy jelentős változás, mely most már befelé fordul, és mely nem olyan külsőlegesen mutatkozik meg, mint a második fogak jövetele, vagy a beszéd tanulása - ezeket mindenki pontosan megfigyelheti kívülről.

Az emberi szervezetben lakó Én valami egészen különlegeset tesz. Mindaz, ami az emberben fizikai, éteri és az asztrális is mely csak az oxigénen keresztül áll az ember és külvilága között kölcsönhatásban, ezek mind részei az ember lényiségének, erőteljesen kötődnek az emberi bensőhöz. Alváskor az emberi szervezetből csak az asztrálist viszi magával az Én. Az asztrális erős affinitással rendelkezik a fizikai irányában és az éteri felé. Az Én esetében ez egészen másképpen van. Nos, az Én-nek ebben a viszonyában a külvilághoz, találjuk meg a mélységes különbséget az állat és az ember között. A táplálék felvételekor anyagokat veszünk magunkhoz, melyek a külvilág anyagai. Ezeket az ember belsejében át kell alakítanunk. Mi az, ami az alapvető változásokat az idegen szubsztanciákban az emberi szervezetben végrehajtja? Ki az, aki erre képes?

Nos, erre az emberi Én képes. Az Én az egyetlen, melynek hatalmában áll érzékelőit a külső szubsztanciák erőinek legmélyére lebocsátani. Ha bennünk idegen szubsztancia van, akkor annak erőit le kell bontania ahhoz, hogy azok az emberi szervezetbe beépülhessenek. Az étertest és az asztráltest nem rendelkeznek azzal az erővel, hogy a szubsztanciák legbelsejébe hatoljanak, inkább csak „körüljárják” azokat. Egyedül az Én képes az idegen szubsztanciába való behatolásra, ha tehát egy tápszubsztancia kerül az emberbe, akkor az saját tápszubsztanciájaként van jelen az emberben. Az Én az egész emberi szervezetet áthatja és így a tápszubsztanciába is behatol. Kölcsönhatás jön létre közöttük, a külvilág kémiája és fizikája összecsap az ember anti-kémiájával és anti-fizikájával, ez itta lényeg Uraim!

A gyermek esetében a fogváltásig mindez a fejből kerül szabályozásra, onnan jön az anyagok szubsztancialitásába történő beavatkozás. A gyermek úgy születik, hogy számára az embrionális fejlődés során megadatik ez a „kerülő út” az anyagok belülről történő feldolgozására. A fogváltás és a nemi érettség ideje között azonban az Alsó emberből ható Én-nek találkoznia kell a felső emberben ható Én-nel (9-10 éves korban kulminál mindez). A gyermeknél mindig a felső emberben ható Én dolgozik az anyagok feldolgozásában, mikor is persze az Én szerszámaira, eszközeire gondolok. Az Én végül is valami egységes, de eszközei, a polaritása, tehát az Alsó és a Felső, a már említett módon kerülnek egymással helyes viszonyba. Az Én úgy lép be a szervezetbe, hogy a nyelv tanulásakor az asztrális oda be kell, hogy avatkozzék. Mindezek a tünetek éppen a azoknál a 9-10 évestől 12-13 éves korú gyerekeknél jelentkeznek, melyek az elemi iskolásra jellemzőek. Szemléljük most a dolgokat erről az oldalról, akkor ezt az időszakot az emberi szervezet „keresésének” külső megnyilvánulásaiban éljük meg. Ez a keresés abban nyilvánul meg, hogy összhangot keres az emberi szervezetbe felvett anyagok és a belső emberi szervezet között. Gondoljanak arra, hogy amikor a fej „nem akar”, a belső erők nem képesek bizonyos anyagok felvételére, akkor ebben a korban (úgy 9-12 évesen) gyermekkori fejfájások lépnek fel. Figyeljék meg a kísérőjelenségeket ebben a korban: az anyagcsere zavarait, a gyomorsavképződést és meglátják, hogy a gyermek folyamatosan szenved az Én felső és alsó részeinek diszharmóniája miatt. Ha komolyan oda figyelnek, rájönnek majd, hogy mindez egyszerűen eltűnik a nemi érettség után, amikor is az asztráltest mindazt kiegyenlíti, amit az Én „nem tudott”. A dolgok „lecsengenek” a 14-15 éves és 20-21 éves kor között. Az a gyermek, aki a fogváltás és a nemi érettség között oly beteges volt, utóbb hallatlanul egészségessé lesz. Mindez rettentően tanulságos, és feltétlenül megfigyelendő Önök már bizonyára többször megfigyelték, hogy a beteges gyermekeknél, akik emésztési zavarokkal, rendszertelen emésztéssel küszködnek a fogváltás és a nemi érettség ideje között, azok gondos kezelés után későbben nagy egészségesekké váltak. Különleges jelentőségű ezeknél a kezeléseknél, hogy a diéta előírásait feltétlenül szem előtt tartsuk. Nagyszerű eredményeket érhetünk el azokkal a szülőkkel illetve nevelőkkel, akik nem tömik a gyermeket szakadatlanul mindenféle táplálékkal, nem nógatják őt állandóan evésre. Arra kellene inkább törekedni, hogy megállapítsuk, mit emészt a gyerek jól, és főleg a kis porciókra való áttérés a javallott, gyakoribb étkezéssel. Mindezzel a gyermeknek igen jót teszünk, a túltáplálás viszont egyértelműen hamis felfogás. Ha az ilyen gyerekeknél gondoskodunk arról is, hogy iskolai feladataikat is „elaprózzák”, akkor ezzel a kis porciókban adagolt étel emésztési feladataihoz is nagymértékben alkalmazkodunk. Nem is gondolják, milyen jelentősége van ezeknek a kis „bűnözéseknek”, és ha sikerül a gyermeket mindezektől távol tartani, akkor ezzel későbbi életében távol tartjuk őt egy sereg betegségi diszpozíciótól.

Nos, a szülők gyakorta panaszkodnak arra, hogy mi a Waldorf-iskolában a házi feladatokkal igen takarékosan bánunk, pedig erre igazán megvan az okunk. Egy valósághű pedagógia nemcsak az absztrakt alapokkal foglalkozik, hanem szemmel tartja az ember fejlődéséhez figyelembeveendőket, és ehhez elsősorban az tartozik, hogy a gyereket ne házi feladatokkal gyötörjük. A házi feladatok ugyanis igen gyakran válnak okozóivá a rossz emésztésnek. Mindezen dolgok persze sokkal később jelentkeznek az élet folyamán, az összefüggéseket csak az érzékfeletti ítélőképesség képes létrehozni a korábbi életfázisok és a későbbi események között.

Az Én bekapcsolódása az emberi szervezetbe alulról, nos ez a veszély minden ember számára fennáll, de különösen a mai idők úgynevezett kultúrembere számára, amikor ők gyermekek. És az oka annak, hogy ezt figyelembe vegyük, hacsak az illető nem kimondottan robosztus, mondhatnám „parasztvérű” igen nagy a különbség e tekintetben a parasztvérűek és a többi földi népesség között. Utóbbiak hajlamosak arra a veszélyre, mely: az Én tökéletlen bekapcsolódása következtében lépnek fel. A légzésrendszerből és a fej rendszeréből kiinduló egyensúlyproblémákra a női nem különösen érzékeny. A férfiak mellkasi szervezetük tekintetében, ha nem is stabilabbak, de robosztusabbak, vagyis kevéssé érzékenyek. Bár ugyanazok a károk következnek be, náluk ezek megnyilvánulása gyengébb. Az Én helyes bekapcsolódása esetén az ember egészségessé válik, ha a bekapcsolódás nem megfelelő, akkor viszont sápkór következik be. A sápkór, bár későbben jelentkezik, direkt folytatása mindannak, ami a hetedik életévet követően abnormálisán folyik le.

Itt utalnom kell valamire, melynek megkülönbözetése rendkívül fontos. Ha a cirkuláció rendszerét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ez mozgások összessége. Ezen mozgásokból azonban ki kell vennünk azt a mozgást mely az előbbiekkel bensőséges összefonódásban van, tehát bizonyos értelemben „beletolódik” a keringésbe. Ez pedig az anyagcsere. A keringés rendszerében adott egyfajta kiegyenlítődés az emésztés rendszerével szemben. Eközben a légzés rendszerében létezik egy kiegyenlítődés a ritmikus rendszer és az idegi-érzéki rendszer között. Ha tehát a Középső embert, ezt a mellkas-embert szemügyre vesszük, akkor meg kell állapítsuk hogy az két irányba, polárisán szerveződik. A légzésen át a fej irányába, a cirkuláción keresztül pedig az anyagcsere-végtag rendszer felé szerveződik. Mindaz, ami az anyagcserében, vagy az ezzel szorosan összefüggő (mint az ember mozgékonysága - mely rendkívül fontos az első emelkedő életfázisban) elemekben található, az anyagcsere-erőként „csúszik át” a keringési erőkbe. Ebben az átcsúszásban az Én anyagcserében található erői működnek, azok az erők, melyek az anyagok felvételében, azok belső erőibe történő beavatkozásával függenek össze. Mindez „felvándorol” a keringésen és a légzésen keresztül egészen a fej rendszeréig, és persze a fogváltás és nemi érés ideje között „rendesen” kellene, hogy szerveződjék. A folyamat azonban igen komplikált, melyet úgy szeretnénk tanulmányozni, hogy befolyásolhatóságát is „elkapjuk”. Ezzel azt akarom mondani, hogy a külső emésztési traktusban, ahol az anyagok a külsőhöz még nagyon hasonlóan vannak jelen, a belső erők még alig „ragadták meg” azokat. Mert mi is tulajdonképpen az első „megragadása” a külső anyagoknak? Mit csinál az Én, amikor először megragadja azokat?

A külső anyagoknak az Én által történő első megragadása az ízlelésben történik. Ez a belső erők első megragadása a külső anyagok irányába. Az ízlelés az úton tovább folytatódik, a belső emésztési szerv, mely a bélfal túloldalán van, és a vérbe történő átvezetést végzi, az még mindig egy gyengülő ízlelési szerv. Mindez felvezet a fej szervezetébe, ahol is az ízlelés megbénításra kerül, ebben áll ugyanis a fej szerepe az ízlelési illetően, azaz ellene fordulni az ízlelésnek. Ennek a folyamatnak helyesen kell lefutnia, akkor ugyanis az Én sokkal erőteljesebben avatkozik bele az anyagok erőibe, jobban megragadja azokat, mintha csak egy úgynevezett külsőleges, szubjektív ízlelésről lenne szó.

Mindaz, ami a külső emésztési traktusban zajlik, erőteljesen befolyásoltatik az ásványi sók által. Az ásványi sók gyógyanyagokként képesek minden egyes szakaszt harmonizálni. Gyógyanyag, de mi is ez a gyógyanyag?

Nos, nem gyógyanyag az, amit a szervezet egészséges állapotában meg tud emészteni. A gyógyanyag ott kezdődik, amikor a szervezetnek olyasmit adunk be, melyet egészséges állapotában nem tud megemészteni, melyet azonban az abnormális állapotban lévő szervezet meg képes emészteni. A gyógyítás tulajdonképpen egy meghosszabbított emésztés, mely azonban fokozatosan az emberi szervezet belsejébe kerül áthelyezésre.

A sápkór kísérő tünetei a következők: fáradékonyság, ernyedtség, tökéletlen elalvási és ébredési készség. Ha ezek a tünetek lépnek fel egy gyermeknél a már említett életkorban, akkor a külső emésztés traktusával kell kezdenünk valamit. Valamelyes ásványit kell alkalmaznunk, de nem tisztán ásványit, és a hatást megfigyelnünk. Például azt tapasztaljuk majd, hogy olyan tünetek lépnek fel, melyek az Én-nek a külső anyagokból érő hatásait jelzik, mondjuk a szénsavas vas hatásait. A szénsavas vas olyasmi, ami alátámasztó hatású az Én bénító beavatkozó hatásával szemben. Ha most egy fokozattal továbbmegyünk, és azt látjuk, hogy az Én elégtelenül avatkozik be a cirkuláció szervezetébe, akkor ezt a hiányosságot például Ferrum Muriaticum segítségével támogathatjuk, mely már egy tisztán ásványi gyógyszer.

Térjünk most át egy fokozattal még magasabbra, és nézzük, mi történik a légzés szervezetében. Azt állapítjuk meg majd, hogy az Én támogatására egy igen hatásos szert nyerünk a növényi savakban. Menjünk most tovább fel a fej rendszeréhez, a tiszta fémeken keresztül, melyek természetesen csak ott alkalmazhatók, ahol külsőleg nem tisztán fémek, mert így nincsen vonatkozásuk az emberi szervezettel, hanem csak annak legfinomabb erőivel. Ezért mondtam az első kurzuson, hogy az emberi szervezet allopatikus vonalon nem tud mit kezdeni a fémekkel, hanem homeopatizálja, széjjelforgácsolja azokat magának, amennyiben az emésztés rendszeréből a fej rendszerébe viszi át azokat. Ezt a folyamatot persze alátámaszthatjuk hatványozás segítségével. Későbben meglátják majd egy másik oldalról, hogy a hatványozás mennyire fontos dolog. Arról van ugyanis szó, hogy elképzeljük a hiány centrumát. Minél mélyebben van a hiány centruma, azaz minél messzebb fekszik a fej organizációjától, annál alacsonyabbnak kell lennie a hatványozásnak (sűrűbb szötty). Fordítva, ha a fej szervezetéhez közel esik, akkor magasabb hatványok alkalmazása (hígabb) ajánlatos.

Ha a szempontokat az Én „a külső világ megragadása” címszó alatt szemléljük, akkor képesek leszünk a szimptomatikus jelenségeket sikeresen kezelni. Már utaltam arra, hogy az emberi testet nem lehet vonalakkal leírni, lerajzolni, mert az annak csak a szilárd része. Az emberi szervezet lényegében szervezett folyadékból szervezett levegőből és szervezett melegből is áll. Ezekbe a különböző halmazállapotú tagozatokba is az Én-nek kell beleavatkoznia. Különlegesen fontos és ugyanakkor rendkívül szubtilis az Én beavatkozása a test meleg-viszonyaiba.

Amikor az ember megszületik, akkor megjelenik képmása. Azt mondtam korábban, hogy az Én képmása a fejben található. Ez a képmás a fejből hatva úgy nyilvánul meg a gyermeki korban, hogy onnan az egész szervezetre „átmelegítően” hat. Énnek az „átmelegítés”-nek a görbéje eső jellegű, ami azt jelenti, hogy a legerősebb a születéskor, és későbben csökkenő jellegű. Az ember későbbi életkorában arra szorul, hogy ezt a meleg-görbét bizonyos szinten tartsa az Én-nek alulról érkező, meleg-viszonyokra gyakorolt beavatkozása segítségével. Későbben tehát az eső jellegű görbével szembe kell állítanunk egy másik, emelkedő jellegű görbét. Ez az emelkedő jellegű görbe lényegében a táplálék szubsztanciális erőinek megragadásából, és ezeknek a cirkulációba, a légzésbe és végül a fejbe való átvezetéséből adódnak.

Most tegyük fel, hogy a leírtak nem működnek helyesen. A táplálék szubsztanciális külvilági erőinek átvezetése az emberi szervezetbe tehát tökéletlenül megy végbe. Vegyük úgy, hogy az egész gyenge, nem képződnek megfelelő intenzitású folyamatok, azaz az Én útján nem vezetünk a szervezethez megfelelő mennyiségű meleget. A fej, mely az eső jellegű görbét produkálja, hűteni kezdi a testet, mely először a perifériákon lép fel. Figyeljék csak meg azokat a személyeket, akiknek a már említett, bizonyos ernyedtségi állapota fellép. Mindez a kéz és a láb „fagyosságának” állapotából indul ki. Szinte kézzelfogható a dolog, ahogyan az Én képmása felülről lefelé vonul és semmi sem áll vele szemben a lent aktívan ható Én részéről, azon Én részéről, melynek ki kell fejlődnie, és amely a meleget elviszi egészen a periféria legkülső részeibe is. Ez az a képszerű látásmód, melyet Önöknek közvetíteni szeretnék, és amely tapinthatóan közvetíti a „néző” számára az Alsó és a Felső különböző erőinek érzékelését. A fagyos kezek és lábak közvetítik a képeket ahhoz, hogy megértsék, mi megy végbe a szervezetben. Megtanuljuk a tüneteket úgy értékelni, hogy az egész ember szimptómái válnak láthatóvá. A képek arra utalnak, hogy az Én nem képes életkora előrehaladtával megfelelően beavatkozni. Ha ezeket a jeleket megértjük, akkor a szellemtudományi összefüggések válnak előttünk világossá: megértjük az emberi szervezetet. Ha nem megyünk bele ebbe a szemléletmódba, akkor hamarosan elveszítjük ezt a képességet, az átlátás képességét, és elveszünk a részletekben. Ha ellenben belemegyünk a szellemtudomány által felkínáltakba, akkor szinte „belenövünk” az emberi szervezet összefüggéseinek meglátásába.

A szellemtudomány szakadatlanul hangoztatja, hogy az ember „felegyenesedési erejében van valami, ami az Én felfelé való törekvésével, fejlődésével kapcsolatos. Ezt a valamit támogatja egy „fentről lefelé áramló dolog”. Amikor a fogváltás lezajlott, akkor ez a felegyenesítő erő teljesítette feladatát, elért egy végpontot, és a bensőbe tér, ahol a fentről lefelé és a lentről felfelé ható erők között kell kiegyenlítést teremtenie. Ebben az életkorban találkoznak tehát azok az erők, melyek fentről illetve lentről érkeznek. Most gondoljanak a chlorose-ra hajlamos egyénekre, akik „nagyon fáradtak”. Többnyire nem akkor lesznek fáradtak, ha a horizontálisban mozognak, hanem akkor, ha a lépcsőn másznak felfelé, a sápkórosok éppen ilyenkor panaszkodnak a leginkább. Amint láthatják, a tünetekben rejlenek a lét megnyilvánulásai, ezekben „fogható meg” a szellemi, ami az ember mögött áll. Mindezt odáig fejleszthetjük, hogy úgy mondjam diagnosztizáló patológiát nyerünk, tehát egyszerűen „leolvassuk” az abnormális tüneteket. De erről majd holnap.