"A rózsakeresztes felfogás szerint csak az a tudás számít, mely által hatásosan tudunk beavatkozni az életbe."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Szellemtudományos szempontok a terápiához (3)

3. --

[Az Én hatása a fejben (meleg-differenciálás) és a végtaganyagcserében. A négy éterfajta és viszonyuk ez emberi szervezethez, valamint egymáshoz. A betegség lényisége. Egészségessé és beteggé tevő folyamatok. A fej fizikai folyamatai és ezek jelentősége a szervezet számára. A halál az egész élet folyamán, és az Én-tudat. Az Én és a fizikai folyamat. A halál lényisége. Az asztráltest és viszonya a betegséghez, az étertest viszonya az egészséghez, a fizikai test viszonya a táplálkozáshoz, n és halál. A magasabb lénytagok és a betegség. Foszfor és kén, arzén, antimon. A kémiai test viszonya az ember szervi folyamataihoz.]

Dornach, 1921. április 13.

A betegség tanulmányozásának alapköveként azok a megbetegedések kellenének, hogy szolgáljanak, melyekben az asztráltest helytelen behatása nyilvánul meg. Ezek a betegségek véleményem szerint elsősorban a mellkas által közrefogott területen figyelhetők meg. Ez a terület a betegség tanulmányozásának legfontosabbja, de a gyógyítás számára ugyanakkor a legnehezebb is. Ez a terület az emberi szervezetben a gyógyítás számára különösen nehéz, mint ahogyan ezt Dr. Scheidegger is aláhúzta előadásában a hallgatóság előtt. Ez a szituáció vezetett arra, hogy az újabb-kori medicina inkább a patológia felé fordult, a terápiában pedig egyfajta nihilizmus vált érezhetővé.

Az emberi vér- és cirkulációs-régiónak betegségei nagyban különböznek a fej szervezetének betegségeitől, az érzéki-idegi rendszerétől, de az anyagcsere megbetegedéseitől is, habár mindegyikkel bensőséges összefüggésben vannak. A dolog úgy áll, hogy a fej szervezetét azért kell különleges módon kezelni, mert amint láttuk áteresztő az éteri, az asztrális és az Én-lény számára. A mellkas szervei nem eresztik át az éterit, csak az asztrált és az Én-t. A mellkas szerveiben a fizikai- és az étertest bensőségesen működnek együtt. Ez nem egy a fizikai folyamatok együttese, hanem az éteri és a fizikai együtthatása. Ami a mellkasban történik, az alapjában véve egy „növényivé válás”. Ez a növényivé válás azonban erőteljes módosulást szenved minden az emberi szervezetben ezzel összefüggő esemény által. A mellkas növényi folyamata kölcsönhatásba lép mindennel, mely az asztrálisból illetve az Én-ből érkezik, erre különösen kell ügyelnünk

Nos, tegnap már említettem, hogy az asztrális eredendően betegítő az emberben, tehát az emberi mellkas régiójában szakadatlanul jelen van az indíték arra, hogy a tulajdonképpeni „betegítő” beavatkozzék. A betegítő és egészségessé tevő erők egyensúlya jellemzi a mellkas régióját. A normális emberi állapot csak úgy jöhet létre, hogy ide-oda ingázik, tehát az egészségessé tevő erők szakadatlanul paralizálják a betegítő erőket és viszont. Mert az egészségessé tevő erők, ha hatásuk meghaladja a mértéket, akkor burjánzásra vezetnek, ezt pedig az asztrális betegítő erői képesek megfékezni. E tényállás az emberi mellkas szempontjából azért fontos, mert az egésznek az eredménye maga a ritmus. Ez az eredményritmus egyrészről befolyásoltatik attól, ami fejben végbemegy, másrészről pedig attól, ami az emésztésben zajlik. Ennek az a következménye, hogy az egyensúly oka a mellkason kívül van, tehát azt mondhatjuk: az emberi mellkasban alapjában véve csak a hatások vannak jelen, az okokat másutt kell keresnünk! Nos, ez az oka annak, hogy a dolgok szemléletes felfogásmódja eltávolodott a lényegtől, melyet főleg a bécsi medicina iskola példázza a leginkább. Ott ugyanis egyszerűen azt mondták: „maradjunk a patológiánál, a terápiával úgysem megyünk semmire.” Ez a modern medicinában arra vezetett, hogy a terápiát egyszerűen „leírták”.

Az emberi mellkas betegségei az utóbbi időben különösen jellemzőekké váltak, melynek az lett a következménye, hogy a tudományos közök megpróbálták a figyelmet a valóságról elterelni, és egy misztikus fogalmat vezettek be. Ez a fogalom egyáltalán nem kellene, hogy misztikus legyek, de a mai materializmus számára mégis az. Manapság az efféle betegségek esetében úgynevezett „népbetegségekről” beszélnek, ami nem más, mint egy zsák, amibe beleteszünk mindent, amit nem akarunk felismerni, vagy az orvosi művészet számára ködös marad. Egyik ismert orvosunk Bécsben azzal érvelt, amidőn a birodalmi tanácsba szeretett volna bejutni, hogy egyre több páciens keresi fel őt, akiknek jobb ruházatot, jobb lakást, stb. kellene „felírnia”. Tehát, ha tenni akar valamit a gyógyítás érdekében, akkor a szociális küzdelembe kellene magát belevetnie. Ebből láthatják Uraim, hogyan „tolódik el” valami teljesen hamis irányba. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a szociális ténykedés felesleges lenne.

A mellkasban zajló betegségfolyamat az asztrális és az éteri egymásra-hatásából következik, csakis ebből a szemszögből vizsgálható. Ehhez nem kell az érzékfelettibe emelkedni, elég, ha meghallgatják a következőket. A légzés folyamata a belső és a külső világ között zajlik le. Egy olyan folyamatról van szó, melyet lehetetlen felismerni az asztrális megértése nélkül. Az oxigén és a széndioxid különleges kölcsönhatása, szakadatlan játék az asztrális és az éteri között Vegyék figyelembe ugyanakkor Uraim, hogy az ember normális viszonyok között életének egyharmadát úgy tölti el, hogy asztrálisának nagyobb része elhagyja az étertestet, mégpedig alvás közben. Az asztrális jelentősen belejátszik az ember egészségi viszonyaiba, és ezt alvás közben is teszi. Csakhogy ekkor nem a fejből kiindulva, hanem a szervezet egyéb részeiből hat. Az asztrális által alvás közben kibontakoztatott „játék” vissza kell, hogy legyen szorítva akkor is, ha a fej által áteresztett asztrális alvás közben az emberen kívül marad.

Most láthatják, hogy az éteri és az asztrális „kölcsönhatásainak” felismerése az emberi mellkas egészség- és betegség viszonyaiban egy újabb ritmusra utal, éspedig az ébrenlét- és az alvás ritmusára. A tulajdonképpeni alvás, mint ahogyan későbben meglátjuk majd, erőteljesen összefügg az anyagcsere-folyamattal, a mellkas szerveire ugyanakkor nincsen különösebb hatással. Szeretnék utalni Dr. Scheidegger előadására, melyben utalt egyes tünetkomplexumokra, illetve arra a problémára, hogy milyen nehéz az egyes tüneteket megfelelően „csokorba kötni”. Hogy egy példát mondjak, azonnali nehézségekre vezet, ha a felső emberben lejátszódó események szimptómái közé, egy az Alsó emberből származó tünet keveredik. Például az anyagcseréből felnyomakszik egy tünet a felső emberbe, és ezzel az egész betegségkép megítélését meghamisítja. Mert feladatunk az lenne, hogy a tünetkomplexumból csakis a felső emberre vonatkozókat fogjuk.

Igaz az, hogy kifejleszthető egy érzés a tünetkomplexum egyes elemeinek összefogó meglátására. A másik oldalon elmondható, hogy bár a természet segít nekünk ezen a területen, ennek a segítségnek a hasznosítását azonban rendkívülien megnehezíti. A természet ugyanis a tünetkomplexumokat összefoglalja, tulajdonképpen ugyanazt teszi, amit mi, amikor egy képet alkotunk az egyes szimptómákból. Csakhogy ennek az összevont tünetkomplexumnak a megfigyelése igen nehéz. A természet ugyanis a tünetkomplexum egyes aktusait az „elalvás és ébredés” állapotába sűríti bele. Ami az elalvás és az ébredés állapotában történik valóban zseniális összefoglalója annak, ami éppen fontos, ami számit. Persze az orvos nagyon ritkán kerül abba a helyzetbe, hagy a dolgokat ilyenkor tanulmányozza, többnyire közlésekre kell, hogy hagyatkozzon, melyek pontatlansága ismeretes. Ha az elalvás, vagy az ébredés zavarairól van szó, akkor persze erről mesél a páciens. Éspedig úgy, ahogyan ezek az emlékek tudatába magukat befészkelték. Nem kell mondani, hogy ilyenkor a helyes megítélés bázisa kissé zavaros. Képesnek kell lennünk ugyanis arra, hogy „átlássunk” mindazon, amit a beteg mesélget. Ebben a helyzetben a leginkább az segít majd Önöknek, hogyha tapasztalatra tesznek szert az éteri és az asztrális összefüggéseinek megfigyelésében, ha megfigyelik például hogyan hat az aggodalom, vagy a féltés a betegre. Ebben az esetben persze nem elég csak az utóbbi idő aggodalmait megfigyelni, hanem olyanokat is, melyek lényegesen korábbra datálódnak. El kell ugyanis telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy a gondok, az-aggodalmak egy emberre úgy hassanak, hogy azoknak szervi lenyomata is van. A tünetek tehát későbben jelentkeznek a szervi anomáliákban, vagy a ritmikus hatásokban. Elmehetnek egészen a ritmikus szervezet rendszertelenségéig, és aztán következik az anyagcserére való átterjedés. Mindezt alapvető tényként kell elfogadnunk.

Az ideges gondolkodás, amikor „az egyik gondolat a másikra lép rá”, vagy éppen egymást átugorják, nos talán értik mire gondolok: ez az állapot egy idő után utóhatást vált ki az emberi szervezetben, mégpedig annak ritmikus rendszerében. A lelki eseményeket nem szabad szem élői tévesztenünk, ha az emberi ritmus-szervezet abnormitásait, vagyis a mellkas szerveinek problémáit meg akarjuk érteni. Ebbe a szervezetbe természetesen bele kell, hogy vonjuk azt, ami bizonyos értelemben az emberi organizmus perifériáját képezi: a táplálkozás- és- az ürítés ritmusát. Ha mindezeket összefogjuk, akkor kapjuk meg a teljes ritmikus rendszert. A másik oldalon persze megjelenik valami különlegesen fontos dolog. Az anyagcsere, az emberi lény másik pólusa visszahat a ritmikus rendszerre, mégpedig igen sajátosan. Ehhez meg kell értenünk a következőket: az éhség és a szomjúság olyan dolgok, melyeket az emberi asztrál nyilvánít ki. Az átlagos ember az éhséget és a szomjúságot asztrális jelenségként éli meg, mielőtt az a tudatot elérné. Amit nem asztrálisként élünk meg, az éteri ugyanis, oly mélyen van a tudatalattiban, hogy arról semmit sem tudunk. Az éhség és a szomjúság tehát asztrális élmények, de alvás közben megszűnnek annak lenni, habár az alváskor ható asztráltesttel együtt maradnak, vagyis a lentről felfelé hatóval. Az ebből az irányból ható éhség és szomjúság az ember ritmikus rendszerére hat, rendszertelenné, beteggé téve azt. Persze mindez nem arra az éhségre és szomjúságra vonatkozik, melyet az érintett napon szenvedtünk el, és amivel „aludni tértünk”. Hiba lenne azt hinni, hogyha az ember éhesen fékszik le (akár hosszabb időn keresztül is), akkor ez problémákat okozna. A gondot az okozza, ha az éhség szokássá válik, és azáltal jön létre, hogy az anyagcsere-rendszere nincsen rendben, melynek következtében a szervezet többi részei nem kapnak megfelelően táplálékot. Más szóval az éhség és a szomjúság effajta hatásai nagyon is képesek arra, hogy a légzés- és cirkuláció rendszerében rendellenességeket okozzanak.

Ha el is tekintünk az emberi mellkas szerveit érő ilyen hatásoktól, akkor még mindig itt van harmadikként az, ami a légzésen keresztül külvilágként hat az emberre. Azzal a figyelemreméltó tényállással állunk szemben, hogy mindaz, ami az emberi mellkasban található, az részben a hasüreg felé folytatódik ritmusában. Továbbá itt hat a felső ember és a külvilág is. Ennek a traktusnak a vizsgálatánál meg kell, hogy állapítsuk, itt olyan hatások játszódnak le, melyeknek eredete másutt van, tehát azok megszüntetése is másutt keresendő.

Ebből a régióból kell természetesen kiindulnunk, hogy más területeken legyünk eredményesek.

A legfeltűnőbb az, hogy az okok e régióban lényegében az emberen kívül találhatóak, mivel az oxigén és a széndioxid kölcsönhatásában játszódnak le, az asztrális befolyása úgymond ebben a traktusban az emberen kívül található. Meg kell hát keresnünk ennek a traktusnak a megfelelő összefüggéseit a külvilággal. A szellemtudományi kutatás szemszögéből a következők derülnek ki: a Föld is rendelkezik egy kölcsönhatással a felszíne feletti, és a felszíne alatti események között. A szokványos tudomány számára egyelőre láthatatlan folyamat zajlik a Föld és környezete között. Ez a folyamat rendkívül érdekes dolgokat mond el nekünk, csak észre kell vennünk őket. Különösen az által tanulmányozhatóak ezek a dolgok, ha a Földi lét azon területeit hasonlítjuk össze, ahol a földies és a földönkívüli folyamat bensőségesen fonódik egymásba. Ez a régió a trópusok világa. Itt találjuk a legbensőségesebb kapcsolatot a földönkívüli, a levegő, a fény és a meleg, valamint az között, ami maga a Föld.

Ha összehasonlító módon szeretném magamat kifejezni, akkor úgy mondanám, hogy a Föld a trópusi zónában szívja magába a legtöbbet a földönkívüliből és ebből a magába-szívottból „ereszti ki” azt, ami vegetációként jelenik meg. És ez bizony eléggé látványos! Ahol pedig a Föld poláris, ott kevesebbet szív magába a földönkívüliből, mintegy visszavetve az. Úgy is mondhatnám, hogy a trópusokon fénylik a legkevésbé a Föld kívülről nézve, mert ott sugároz vissza a legkevésbé, ott szívja magába a legtöbbet. A Föld a pólusokon csillog a leginkább, mert ott sugározza vissza a legtöbbet az űrbe, ott a legfényesebb.

Mindez hallatlanul fontos tény, mivel ezen keresztül pillanthatunk be a földönkívüli asztrális és a földi éterinek a trópusokon észlelhető különlegesen erős bensőségességébe. Eközben az asztrális a pólusok felé közeledve egyre inkább visszavetésre kerül. Ez a fajta szemlélődés azonban igen gyümölcsözőnek bizonyul, mivel a következők derülnek ki. Tegyük fel, hogy egy beteget olyan viszonyok közé helyezünk, ahol a fény túlzottan hat, körülfogja őt. Azt is mondhatnánk, hogy erősen a földönkívüli hatásainak tesszük ki, mert a napfényben benne van mindaz, amit a Föld nem használ fel, hanem visszaveti azt. Tehát ebbe a „földönkívüli hatás régióba” helyezzük bele a beteget. Ezzel kiváló módon hatunk ritmikus organizációjára, mégpedig úgy hogy szabálytalan anyagcseréje a fénynek kitéve magától rendbe jön, mert a fény ritmusa rendbe hozza azt.

Ez az összefüggés vezet bennünket a nap- és fénykúrák hatásának megértéséhez. Ha úgy véljük, hogy valaki különösen csekély védekezőképességet mutat a parazitákkal szemben általában, akkor annak számára egy ilyen kúra igen ajánlatos. Nem kell a baciluselmélet hívének lennie valakinek ahhoz, hogy belássa: a paraziták jelenlétének, elszaporodásának mélyebb okai vannak. A bacilusok nem a valódi betegségokozók, hanem csak jelzői a páciensben ható betegségokozónak. A baciluskutatás emiatt fontos, mint felismerési alap. A betegség szervi okai az emberben találhatóak, melyek leküzdésében segítenek a Kozmoszból a Földre áradó, de attól nem felvett, visszavert, „túlmennyiségű” nap- és fényhatások. Ahol a Föld nem burjánzó vegetációjával tűnik ki, hanem ahol elkezd „fényleni” reflexiója miatt, ott vannak az igazán jó kúrahelyek.

Különösen kedvezően hat ebben az értelemben a következő. Ha találunk egy pácienst, akinek rendszertelenül működő cirkulációs rendszere következtében különösen erős a parazita behatása, akkor őt a megszokott tartózkodási helyénél magasabbra visszük a tengerszinthez mérve. Természetesen figyelembe kell vennünk az összes egyéb körülményt is, mert a magaslati kúráknak káros hatásai is lehetnek. Az általunk mesterségesen megválasztott hatások közé tartozik ez is, csak úgy mint az élelmezésben alkalmazott főzési szokások megváltoztatása. Bizonyos gyümölcsöket nyers állapotukból enyhe párolással, vagy egy étel elégetésekor nyert hamujával a földi termékeket egy a kozmoszból érkező hatásaival dolgozó folyamatnak vetjük alá. Így az eredmény földönkívüli hatásokat tartalmaz majd. Az ilyenfajta élelmezés, tehát a főzés, vagy akár az elégetés is hasonló hatást fejt ki, mint a fokozott napfény, vagy a magaslati kúra. Egyrészről tehát meg kell változtatnunk a páciens helyzetét azáltal, hogy bizonyos vonatkozásokat megváltoztatunk például egy diétával. Másrészről pedig valamiféle gyógyszert kell számára adagolnunk. Ha egy rendszertelenül működő ritmikus rendszerrel van dolgunk, arra kell figyelmünket irányítanunk, hogy olyasmit adjunk a betegnek, ami vegetábilis elégetéséből ered. Ezzel „túlkínáljuk” a szokványos vegetábilis folyamatot, folytatjuk földönkívüli segítségével, melyet az elégetés ad.

Különös jelentősége van még a következőknek. A földi folyamatok, vagy azok összegzése elektromosság, vagy mágnesesség formájában játszódik le. Az elektromosság és mágnesesség hatásainak vizsgálata az egészséges és a beteg ember számára rendkívül fontos lenne, mert manapság még csak tapogatódzunk ebben a témában. Nézzék meg a következő rajzot:

Itt van a Föld belseje alul, felül pedig a környezete. Mindaz, ami elektromossággal vagy mágnesességgel függ össze, bensőséges kapcsolatban magával a Földdel. A morzetelegráf árama is földvezetéken keresztül záródik, ebből látjuk, hogy a Föld vezetőképeséggel rendelkezik. A dolog azonban úgy áll, hogy a Föld az elektromosságot és a mágnesességet (melyek földönkívüliek) felveszi (kék), de azok hatásait, az elektromos- és mágneses hatásokat visszatartja (piros).

Ha egy darab vasat mágnesessé teszünk, akkor ez a Földdel szemben azt jelenti, hogy ezt a mágnest egy tolvajjá tettük. Reá ruháztuk azt a képességet, ahogyan a Föld a mágnesességet világűrből átvenné, de a mágnese ellopja tőle azt és megtartja magának (persze csak egy kis részt). Megvan a belső ereje ahhoz, hogy amit a Föld szívesen magához venne, azt magában megtartja. Minden elektromos és mágneses mező, melyet az ember saját használatára hozott létre, azt ellopta a Földtől, a földönkívüli a Föld felett tartva. Pedig a Föld szeretné ezt a földönkívülit megkapni, hogy az belülről hathasson kifelé. Mi azonban nem hagyjuk, hogy onnan bentről hathasson kifelé, hanem megtartjuk a felszín felett. Ezért kell az elektromos és mágneses mezőkben keresnünk az emberi ritmusok hiányosságainak gyógyítási eszközét. Ki kellene fejlesztenünk egy terápiát, mely arra szolgálna, hogy például erős aritmia esetén kisebb, vagy nagyobb távolságban erős mágnest helyeznénk el a pácienstől. A távolságot persze előbb ki kellene kísérletezni. Mind azt amit Önöknek itt elmondok még nem lehet alkalmazni, szeretném azonban felhívni figyelmüket erre a terápiái lehetőségre.

Moriz Benedikt professzor érdekes kísérleteteket végzett sötétkamrában az emberi aura kisugárzásait illetően. Minderről magam is írtam korábban a „Teozófia” című könyvemben. Nos, ezek olyan kisugárzások, melyeket érzékfeletti, látnoki szemmel látni lehet. Benedikt olyan személyeket vizsgált a sötétkamrában, akik érzékenyen reagáltak a vízkereső vessző mozgására. Olyan személyeket tehát, akiknél a vessző különlegesen erős kilengéseket mutatott. Benedikt leírja, hogy ezeknél a személyeknél az aura kisugárzásai egészen mások, mint a normálisoknál, nevezetesen aszimmetriáról beszél a jobboldal és a baloldal között. A fejsugárzásuk is egészen más.

Arról van tehát szó, hogy már megkezdődött az ember kisugárzásainak fizikai demonstrációja, ha még szkeptikus fogadtatása is van az efféle közleményeknek. Mindig világosnak kell lennie előttünk annak, hogy itt a legalsó, a fizikai szervezettel összefüggő kisugárzásokról van szó. Ezzel még nem léptünk be az érzékfelettiekbe, de itt van a kezdete a terápiái eredmény létrejöttének. Meg kellene vizsgálni, milyen tényállás jön létre, ha egy páciensnél mondjuk kezdődő tuberkulózis esetén egy erős mágnest helyezünk a hátára, vagyis az illetőt átsugározzuk egy mágneses mezővel. Ezt még fokozhatjuk azzal, hogy a mágnest alulról felfelé, majd felülről lefelé mozgatjuk, miáltal az egész mellkas szervezete besugárzásra kerül. Egy fénymező alkalmazása egyidejűleg felesleges, azzal csak zavart okoznánk. A pácienst nyugodtan beültethetnénk egy sötétkamrába és megfigyelhetnénk az ujjak kisugárzását, melyek teljesen nyilvánvalóan megjelennének. Ha mindezt végrehajtjuk és megfigyeljük az ujjak végén megjelenő finom kúpszerű kisugárzásokat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a mágneses mező átvilágította a pácienst. Ily módon elmondhatjuk, hogy a mágneses mező segítségével rendkívül kedvező eredményeket érhetünk el a tuberkulózis tünetei esetén.

Ezek olyan dolgok, melyek azt mutatják, hogy a helyzet ebben a régióban következményekből, hatásokból áll, azaz ha gyógyítani akarunk, akkor a környezethez keli fordulnunk, olyasmit kell alkalmaznunk, ami az ember környezetéhez tartozik, például fényt, a magaslatok klimatikus befolyását, vagy éppen a mágneses mező jöhet számításba. Éppen így van ez az elektromos mezővel is, csak figyelembe kell venni ennek az alkalmazásnak a sajátosságait. Mert ugyebár az elektromosság egyik pólusának a szervezetre történő rákötése áramot folyat át az emberen. Megint más a helyzet, ha a pácienst egy elektromos mezőbe ültetjük be anélkül, hogy rajta áram folyna keresztül. Kísérleteket kell tehát végrehajtanunk, melyeknek eredménye rendkívül jelentős lehet. Végül is azonban az a legkedvezőbb eljárás, mely az anyagcsere rendszerének befolyásolásán keresztül éri el a ritmikusrendszerre gyakorolt hatást. A sötétkamrában láthatóvá vállnak a már előbb leírt kúpszerű kisugárzások az ujjak hegyénél, és ez azt jelenti, hogy gyógyítóan avatkoztunk be, még azoknál a pácienseknél is, akiknek rendezett emésztésük van, és ennek ellenére a tuberkulózis tüneteit mutatják.

Ma eddig a környezetre való utalással foglalkoztunk. Felhívtam a figyelmet a természetnek az alvásban és az ébredésben történő összefoglalására. Holnap e pontnál folytatom, hogy ennek diagnosztikai fontosságát aláhúzzam majd. Az ébredés és elalvás pillanatának megfigyelése tünetkomplexumaink számára döntő jelentőségű, mivel fontos utalásokat tartalmaz a krónikus és akut betegségek kezelésénél.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként