Ma arról lesz szó, hogyan leszünk képesek szemlélődésünket úgy „csúcsra hozni”, hogy a gyógymódot meglássuk, és e meglátást ki is tudjuk terjeszteni. Mindéhhez arra van szükségünk, hogy a gyógymódot illetően megfelelő előkészítést kapjunk. Az előkésztés során ma megtárgyalunk néhány dolgot az emberi lény komplett szövedékét illetően, mely az Én, az asztráltest, az étertest és fizikai test együttese. Már említettem, hogy az arzén hatása az asztráltestet és persze az Én-t is úgymond jobban „beleviszi” a szervekbe, mint az illető esetében szokványos. Nos, azáltal hogy az asztráltestet jobban belevisszük a szervekbe, azzal növeljük a szervek ásványi folyamatát. Ha tehát azt látjuk, hogy a szervek „túlságosan vitalizálnak”, túl erőteljes életerőt fejlesztenek ki magukban (bizonyos értelemben éterien burjánzanak), akkor gyógyszerünk az arzén lesz.
Persze megtehetjük azt is, hogy mindazt, ami az emberben belsőleg játszódik le, azt egy külső folyamattal jelöljük, mely az emberi folyamattal rokonságban állónak tekinthető. Ha tehát az asztráltestnek az étertesthez (és ezzel a fizikai testhez) való affinitását szeretnők kifejezni, akkor azt „arzénosodásnak” nevezhetjük. Az emberben szakadatlanul folyik egyfajta arzénosodás, mely az ébredés időszakában a legintenzívebb. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ami a fémekben található, az az emberi szervezetben erőrendszerként lelhető fel. Az emberi szervezetben rokonság van a földi-kozmikus környezettel szemben, mely az emberi folyamatokat hasonlóvá teszi a természetben zajlókhoz, ezek pedig végkifejletüket a fémekben lelik. Ha tehát az emberi szervezetben zajló arzénosodásról beszélünk, akkor ez nem azt jelenti, hogy ott az arzén hat, hanem azt hogy az emberben zajló hasonló ahhoz, ahogyan az arzén a természetben hat. így nyerünk bepillantási lehetőséget arra, hogyan segítsünk az egyes esetekben. Ha tehát az arzénosodást (azt is mondhatnánk asztralizálást), megfigyelik, észreveszik, hogy annak a gyomortájat melegítő hatása van, bizonyos táplálkozási folyamatokat és az emésztést megkönnyíti. Mindez bizonyos értelemben gondot is okozhat, mivel a megkönnyebbülést megnehezítő reakciók követhetik; mindez az ember ásványosodásával függ össze.
Ezeket a dolgokat alaposan ki kellene vizsgálni, itt csak az irányokról tudok beszélni. Itt van például egy jelenség, mely abban áll, hogy azoknál, akik erősen arzenizálódnak, tehát az asztrál erőteljesen vesz részt szervi-fizikai folyamataikban, azoknak a holtteste nehezebben indul oszlásnak, mint akiknél az asztráltest gyengébben kötődik a szervekhez. Extrém formában figyelhető meg mindez az arzénnal mérgezetteknél, ahol a holttest mumifikálódási hajlama lép fel. Az tehát a kérdés, hogy mit tegyünk azokkal, akiknél az arzénosodás illetve az asztralizálódás folyamata túlságosan erős, ha tehát az illető már úgymond „élve mumifikálódik”. Az ilyesmit, látják egy pillanat alatt fel lehet mérni, egyszerűen látni lehet. Nos, hogy radikálisan fejezzem ki magamat ebben az esetben az illetőt tegyük egy időre foggá. Ez azt jelenti, hogy próbáljunk meg a szervezet teljes körű figyelembevétele mellett, abba a magnézium sugárzó erejét bevinni. Ez a Römer professzor által már leírt sugárzó magnézium-erő az egész szervezetben előállítja a megfelelő arányokat az asztráltest és az Én között az egyik oldalon, valamint az étertest és a fizikai test között a másik oldalon. Most vegyük a másik esetet, amikor a páciens asztrálteste és Én-je csekély hajlamot mutat a szervek áthatására, melyek ha a fizikai és éteri ellátásuk biztosított, magukra maradnak.
Ebben az állapotban nem jön létre az a kölcsönhatás, amely táplálkozáskor az ember és környezete között kellene lezajlani a helyes összhang érdekében. A belső folyamatok erőteljesen fejlesztik vitális erőiket, miközben nem kapnak kívülről befolyást, a tápanyagokat nem hatják át az Én-erői. Az asztráltest is kénytelen eltávolodni az éteritől, emiatt az éteriben és a fizikaiban azok tevékenységének burjánzása következik be. Ez először diarrhoe-ban nyilvánul meg, a székletben vér jelenik meg, sőt a bélfalról szervi szövet szakad le, mely a székletben ürül ki. A széklet „húsvíz”-szerű folyadékot tartalmaz, mely egyértelműen utal az asztrálerők által nem korlátozott vitális erők burjánzására. Végül fehérje is bekerül az exkrementbe, anélkül hogy helyesen kerülne feldolgozásra. Mindez annak a következménye, hogy az Én és az asztráltest nincsenek megfelelően benne az éteri és a fizikai folyamatokban, ideges székelési kényszer jelentkezik, ez az, ami az ilyen eseteket a leginkább jellemzi. Minél tovább mennek a dolgok leírásában, a szokványos diarrhoe-állapotától a vérhas felé közeledve a betegségképben, annál inkább kell azt mondaniuk, hogy ezek a tünetek az arzénosodás vagy asztralizáció ellenképei. És ha megkérdezik maguktól, hogyan tudnak e kórkép ellen valamit tenni, akkor ellenszerként azt a hatást kell alkalmaznunk, ami az arzéntól ered. Biztos vagyok benne, az ilyen esetekben rendkívül fontos tudnunk, hogy alapjában véve minden ellen, ami az emberben zajlik, a külvilágban megfelelő folyamatok léteznek. Ha a mai iskolarendszerből érkezők számára megbotránkozatóan hangzik is, szeretnék olyan kifejezéseket használni melyek a szellemtudomány számára komoly értelemmel bírnak, és ha komolyan veszi őket valaki, akkor segítenek bevezetni bennünket a „dolgokba
Amit az emberben az arzénosodásnál megfigyelhetünk, az egyfajta „darabossá válás”, a fizikai szervezet mumifikálódása, és ez azonos a Föld sziklásodásának folyamatával. Ahol a Föld sziklaképződésben van, ott bizonyos értelemben „arzénosan megmérgezett” állapotban van. Most képzeljék el, hogy a külső asztralitás, mely a virágok kifejlődését végzi, egyáltalán a növények „kihajtását” serkenti a földből. Szóval, ha ennek az asztralitásnak sikerül behatolnia a talajba, és találkoznia a vízzel, akkor a Föld „vérhast kap” (ezeken a vidékeken legalábbis). Ha tehát a külső kozmikus asztralitás képes a talajvízre hatni, akkor ott a Föld vérhast kap. Amiről most beszélek, annak reális háttere van, melyet figyelembe kellene venniük. A folyamat ugyanis felvilágosít bennünket a földalatti dolgok összefüggéseiben, mint amilyen a vérhas is. Mindez persze alaposan tanulmányozandó lenne, hogy például megmagyarázhassuk a földalatti vizeknek az emberre gyakorolt hatásait A lényeg az, hogy az asztrális a dologban nagyon is aktív, és emiatt a gyógyításnál a közepes hatványok és dózisok alkalmazása szükségeltetik. Az asztráltest hatásosságában ugyanis az emberi szervezet középső tagozatára van utalva. Igen fontos felvilágosítást adnom az emberi szervezet bizonyos intimitásairól, melyek diftériaszerűen jelentkeznek. A diftériaszerű tüneteket feltétlenül tanulmányozni kell a gyógymódok szempontjából.
A mai materialisztikus felfogás szerint ugyanis a diftériát lehetőleg lokálisan kellene, hogy kezeljük. Nos, a diftéria (és vele rokon betegségek) létrejöttekor jelentős az emberi szervezet négy szellemtudományi tagozata kölcsönhatásainak ismerete. Más összefüggésben említettem már, hogy a gyermek „beszélni tanulása” mindenféle szervi folyamat kíséretében zajlik. Miközben a gyermek beszélni tanul, légzésrendszerében valami különleges dolog történik, melynek polárisa a cirkulációban zajlik, ez pedig ugyanakkor felveszi magába az emésztés folyamatait. Egy más összefüggésben rámutattam már arra, hogy ami a nemi éréskor az emberben a külvilággal kölcsönhatásban jelentkezik, az belsőleg játszódik le a beszéd tanulásakor. Az aszráltest „nyomakodása” a nemi éréskor kifelé és lentről felfelé nyilvánul meg. Ekkor tehát egy asztralizációs folyamattal van dolgunk, melyről világosan fogjuk látni (lásd az ábrát, zöld), ha ez itt a légzés és a cirkuláció határa, itt egy kölcsönhatás jön létre az alulról felfelé szálló asztralizáció (sárga), és a szervek között, melyek felülről szembekerülnek az asztralizáló erőkkel (piros), és hatásukban a nyelvi készséget erősítik. Ami bennünket érdekel, hogy eközben mi történik alul, mivel ami lenn történik annak az a törekvése, hogy feljöjjek. Az egész folyamat egy alulról felfelé szálló történés. Ha ez a felfelé szálló asztralitás túlságosan erős, akkor a gyermek diftériás tüneteket mutat. Ily módon jönnek tehát létre a diftériás tünetek, ezt az összefüggést nem tudom eléggé figyelmükbe ajánlani.
Most azonban vizsgáljuk meg a Föld külső folyamatát, mely az imént vázolt folyamattal rokonlelkű. Nézzék meg a következő rajzot:
Ez itt a Föld felszíne. Egy növény, mely hogy úgy mondjam „rendesen viselkedik” a Kozmosszal szemben úgy jön létre, hogy a gyökérképződésben a Földnek van szerepe, aztán felfelé a Föld hatása egyre gyengül, a kozmikus pedig egyre erősödik, hogy kibontakozását a virágban érje el (piros). Ami a virágban kibontakozik, az a növény asztralizálódása, mely azután gyümölcsképződéshez vezet.
Ha a világfolyamatban történik mindez (lásd a rajzot), akkor csak a talajvízbe tud „belehúzódni”, és akkor, ahogyan már látták, ilyenkor a Föld vérhasával van dolgunk. Ha növény, ahogyan már mondtam „rendesen viselkedik”, akkor egy darabkát mindig a Föld felszíne fölé visz, oda ahol a virág képződik (lásd a rajzot, piros).
Így jönnek létre a gombák is, ez képződésük magyarázata. Azt gondolhatják magukban: ha egy ilyen sajátos asztralizáció hozza létre a gombát, akkor ugyanez a folyamat kell, hogy létrejöjjék lentről felfelé a fej irányába, mint ahogyan a diftériánál láttuk. És innen ered a gombaképződésre való hajlam is a diftéria esetében, ezt tartsák feltétien szem előtt.
Az emberben egy okkult folyamat játszódik, minden külső tünet arra utat, hogy belül rendszertelen asztrális áramlatok uralkodnak. Egy pofon a patológiának, mely csak a külső tünetekkel szeretne foglalkozni, miközben a belső „torlódások” kívülről egyszerűen észrevehetetlenek. Persze egyfajta szkepszis elfogadható a leírtakkal szemben, de csak addig, amíg a szemlélő az elbeszéltekben el nem mélyed kissé. Valóban az a helyzet, hogy a fertőzésveszély a diftériánál komoly. De vajon miért komoly? Azért, mert a diftéria tünetei feltétlen összefüggésben állnak a beszédtanulással, ezért lépnek fel elsősorban a 2-4 éves gyermekeknél, később aztán a hajlam visszaesik. Hozzá kell tennem, hogy az emberi szervezetben normálisan zajló folyamat abnormálisán is felléphet. A diftéria folyamata például, mely tipikusan gyermekkori, felléphet más életkorban, ha módosításokkal, vagy akár metamorfózisában is. Ha a diftéria később lép fel, akkor valamiféle infantilis hat az emberben. És ha már erről beszélünk, akkor elmondom, hogy az infantilis alapkaraktere az emberben az utánzás. Ez pedig „keresett” dolog az életben. A másik oldalon a szervezet utánzóvá válik, ha diftérikus lesz. Érezhetővé válik benne egy hajlam ebben az irányban. Ha szellemtudományilag vizsgáljuk a dolgot, akkor úgy találjuk, hogy az Én a diftériával való fertőzésben egyfajta szerepet játszik. Ezért van az, hogy a gombaszerű, a parazita jellegű a diftériánál „fertőzőbbnek tűnik” mint más betegségeknél, ugyanis a az emberis szervezet utánzási ösztönével a bajt még inkább elősegíti. Amikor (durván szólva) észreveszi a diftéria-mérget, akkor fogadó készen utánozva fogadja azt. Emiatt fontos egy pszichikai utalás a diftéria kitörésének állapotában, vagyis egy lelki „jó tanács” feltétlenül kedvező hatású.
Egyedül ezzel persze nem érünk el sokat a szervezetbe behatoló folyamatokkal szemben, meg kell tehát keresnünk azt a specifikumot, mely a betegséggel szemben hatni képes. Keresésünket a közepes hatványozású cinóberben találhatjuk meg, a cinóber képes ellene hatni a fent leírtaknak. Már külső megjelenésében is megmutatja ellenhatását. Persze az ilyesmit csak belső látnoki képességgel vagyunk képesek meglátni. A cinóber vöröse mégis mindenkinek elárulja, hogy a gombásodás ellentétét hordozza magában. Mert a gomba az elszíntelenedést viseli magán, ami színtelen ugyanis, az lehet gombás is. Ha a gombássá válásban egy a földfelszín túlzott asztralitása játszik szerepet, akkor a cinóberben ennek az asztralitásnak az ellenhatása található, innen jön a vörössége. Mindenütt, ahol a természeti folyamatokban a vörösség jelentkezik, ott az asztralitás ellentéte van jelen. Amidőn a rózsa vöröslik, megpróbál védekezni az asztralitás ellen.
Ezek a patológiai-terápiás régiói a szemlélődésnek, melyek egymással igenis kapcsolatban állnak. Bevezetik a szemlélőt egy világba, ahol láthatóvá válnak az Én és az asztráltest, valamint a többi szervek egymáshoz való viszonya. Ilyen módon lassanként áttekintést nyerünk az egész emberi test felett. Mert azt „át lehet látni”, ha szemlélődésünkhöz még valamit hozzáveszünk.
Az emberi Én sajátossága, hogy spirituálisán, pszichésen, szervileg és ásványilag szemlélve is a foszfor hordozója. A foszfor hordozójának szerepét az Én úgy látja el, hogy e tekintetben egészen az emberi szerves perifériáig elmegy. Az egész emberi test „átfoszforizálása” az Én feladata. Az emberi szervezet szervi határainak legkülsejéig történő foszforhordozás - hogy úgy mondjam - művészi kivitelezése abban áll, hogy a foszfort az Én csak úgy képes hordozni, ha az más anyagokkal van vegyi kötésben. Az Én tehát meg kell, hogy akadályozza a foszfor vegyileg értendő szabaddá válását. Ha ugyanis a foszfor szabaddá válna, akkor egy intenzív hatást váltana ki az emberi szervezetből, egy különleges folyamat lenne ennek következménye. A korábbi előadásokban elmondtam Önöknek, hogy amikor az ember belép ebbe a világba, azaz megtestesül mindaz, ami benne előtte szellemileg-lelkileg volt jelen, akkor először létrejönnek az éteri test, az asztráltest és az Én lenyomatai. Ugyanakkor azt is elmondtam Önöknek, hogy mind az ami az Én lenyomata, az tulajdonképpen a dinamikus rendszerekben, a mozgásrendszerekben nyugszik, melyek egyensúlyba kerülnek. Ez valami különleges dolog, melyet jelenlegi szemléletünkben figyelembe kell vennünk. Amennyiben az Én az egyensúly helyreállításán munkálkodik olyan rendszerekben, melyekben egyensúlyzavarok vannak, akkor ehhez a tevékenységéhez feltétlenül igényli a foszfort, ténykedése valóban a foszfor segítségével történik. Az Én foszforizálása nem merül ki az emberi dinamika statikussá tételében, a foszfor többre képes, mint a dinamikusnak statikussá tétele. Már említettem, hogy az embert folyadékszerűnek, légiesnek és meleglénynek kell tekintenünk. Ha arra gondolnak, hogy a folyadékemberben, melyben az Én lenyomata, és az asztrál lenyomata az étertestben jelenik meg, ebben az étertestben egy szakadatlanul zajló dinamikus átmenet létezik az egyensúlytalanság és az egyensúly között.
Mindez hallatlanul finom hatásokon keresztül jut érvényre, melyek úgy kerülnek szabályozásra, hogy az egész szervezet belső mozgásával összefüggő, szabadon lebegő „golyócskák” vannak az emberi testben. Ezek a golyócskák a vértestecskék. A vértestecskéken keresztül „üt át” az Én tevékenysége, mégpedig azok mozgásán keresztül. Ennek eredménye például belejátszik a melegmozgékonyságba. A vértestecskéknek már a formája is azt mutatja, hogy golyószerűségükkel alkalmasak mozgások egyensúlyba hozására. Az, amit az Én tesz, amikor beleavatkozik az emberi szervezet mozgékonyságába, mindaz a vértestecskékkel határos. Ez az a pont, ahol az emberi szervezet és az Én a legbensőbb módon van kölcsönhatásban. Itt zajlik az a „rejtett harc” is mely az ember szakadatlan foszforizálását eredményezi az alakító vérfolyamatban. Ha ugyanis a foszfor szabadon kerül az emberbe, akkor a vértestecskéket széjjelrombolja. Éppen ez az, ami számukra képszerűén mutatja az Én sajátságos kölcsönhatását, mely szellemi, melynél szellemibbet el sem lehet képzelni, s mely ugyanakkor szakadatlan kölcsönhatásban áll a vértestecskéken keresztül a fizikaival. Ilyen tekintetben a vér egy különleges „zaft”, nemcsak Goethe, hanem egy régi mondás is azt mondja, hogy különleges zafttal van dolgunk. Mert ott lép az ember külső fizikai oldala kölcsönhatásba a szellemivel, melyet magában hordoz, és ahol a legrombolóbb események lépnek fel, ha az Én ebbe a kölcsönhatásba helytelen módon lép fel. Egy ilyen helytelen kölcsönhatás eredményeképpen sok minden roncsolódhat: hámszövet-bomlás, zsírosodási tünetek egészen az izomszövet belsejéig (különösen a harántcsíkos izomzaté, melyben az Én különösen hatékony), a vértestecskék feloldódása stb. Egészen a csontok belsejéig hatolhat el a szétesési folyamat, ha a foszforhatások nincsenek rendben!