Az ismeretelmélet magát a megismerést, vagyis azt vizsgálja meg tudományosan, amit minden más tudomány anélkül feltételez, hogy megvizsgálna. Ezzel már eleve a filozófiai alaptudomány jellegét kölcsönöztük számára, hiszen csak rajta keresztül tudhatjuk meg a többi tudománnyal elért eredmények értékét és jelentőségét. Ebben a tekintetben minden tudományos törekvés alapját az ismeretelmélet alkotja. De világos, hogy feladatának csak akkor tehet eleget, ha ő maga mentes az előfeltételektől, amennyire az emberi megismerőképesség természete lehetővé teszi. Ezt nyilván általánosan elismerik. De az ismertebb ismeretelmélet-rendszereket alaposabban megvizsgálva mégis azt találjuk, hogy már vizsgálódásuk kiindulópontjain egy egész sor, további fejtegetéseik meggyőző hatását később lényegesen csökkentő előfeltételhez kötik. Nevezetesen azt vesszük észre, hogy általában már az ismeretelmélet alapproblémáinak felvetésekor burkoltan elfogadnak bizonyos dolgokat. De amikor egy tudomány hibásan tesz fel kérdéseket, valóban eleve kételkednünk kell már a helyes megoldásban. A tudományok története arra tanít ugyanis, hogy számtalan, egész korszakokat beteggé tevő tévedést egyes-egyedül bizonyos problémák helytelen felvetésére kell visszavezetnünk. Állításunk igazolása érdekében nem kell visszanyúlnunk egészen Arisztotelész „Fiziká”-jáig, vagy az „Ars magna Lulliana”-ig, elegendő példát találunk rá az újabb idők során is. Bizonyos organizmusok esetében csökevényes szerveik jelentőségére vonatkozó számos kérdést akkor leheti csak feltenni, amikor már megtalálták a biogenetikus alaptörvényt és ezzel megteremtették hozzá a feltételeket. Mindaddig, amíg a biológiát befolyásuk alatt tartották a teológia nézetei, bizonyos problémákat lehetetlen volt úgy felvetni, hogy kielégítő választ lehessen rájuk kapni. Miféle bizarr elképzelése volt például az embereknek az úgynevezett agyalapi mirigy feladatáról az emberi agyban, amíg feladata iránt egyáltalán érdeklődni kezdtek! Akkor jutottak el csak valamilyen célhoz, amikor az összehasonlító anatómia módszereivel kezdték kutatni és feltették a kérdést, hogy vajon ez a szerv nem pusztán csak a fejlődés alacsonyabb formáiból maradt-e vissza az embernél. Vagy a fizikában bizonyos kérdések felvetése mennyire módosult azóta - hogy még egy példát említsünk -, hogy a mechanikai hő egyenértékének törvényét és az energia megmaradásának elvét felfedezték! Egyszóval, a tudományos kutatások sikere nagymértékben függ attól, képes-e a tudomány helyesen felvetni a problémákat. Bár az ismeretelmélet, mint minden más tudomány előfeltétele, egészen különleges helyet is foglal el, mégis előre látható, hogy kutatásában szintén csak akkor haladhat sikeresen előre, ha helyesen teszi fel az alapkérdéseket.

Az itt következő fejtegetések elsősorban a megismerés kérdésének olyan megfogalmazására törekednek, ami szigorúan megfelel az ismeretelmélet, mint teljesen feltételek nélküli tudomány természetének. Ekkor azután majd rá kíván világítani J.G. Fichte tudományelméletének az ilyenfajta filozófiai alaptudománnyal való viszonyára is. Kutatásaink folyamán magától kiderül majd, hogy miért éppen Fichte próbálkozását hozzuk közelebbi kapcsolatba a feladattal, hogy a tudományok számára egy feltétlenül biztos alapot teremtsünk.