Úgy tűnhet, mintha az akkoriban leírt, vagy elmondott megállapításaim a kereszténységre vonatkozó egyes későbbi közléseimnek ellentmondanának. Ezzel kapcsolatban a következő a helyzet. Ha ebben az időben a „kereszténység” szót használtam, a keresztény vallások túlvilágra vonatkozó tanítása volt előttem. Ebben a vallásos átélés minden tartalma egy olyan szellemi világra utal, amely az ember szellemi erőivel nem érhető el. Amit a vallás mond, amit erkölcsi parancsként ad, az mind olyan kinyilatkoztatáson alapszik, amelyet kívülről kap az ember. Ezzel fordultam szembe szemléletemmel, amely mind a szellemi világot, mind a fizikai világot a maga észlelhetőségében akarta az emberrel és a természettel kapcsolatban átélni. Ezzel helyezkedett szembe etikai individualizmusom is, amely az erkölcsi szabályokat nem parancsok útján, kívülről akarja kapni, hanem a lelki-szellemi ember fejlődése révén akarja elérni, minthogy az isteni princípium benne él magában az emberben.

Amit abban az időben a kereszténységgel kapcsolatban átéltem, nagy megpróbáltatást jelentett. A weimari munkától való megválásom és a Christentum als mystische Tatsache c. könyvem megírása közötti idő ennek a megpróbáltatásnak a jegyében telt el. Az ilyen megpróbáltatások a sors (karma) által az ember elé állított akadályok, amelyeket a szellemi fejlődésnek le kell győznie.

Azt a gondolkodást, amely a természeti megismerésből következhet - de abban az időben nem következett — tekintettem az alapnak ahhoz, hogy az ember a szellemi világban való látást megszerezze. Ezért erősen hangsúlyoztam a természeti megismerést, amelynek a szellemi megismeréshez kell vezetnie. Magam átéltem a szellemi világot, de aki nem éli át, annak a számára valamely gondolati elmélyedés nem jelent mást, mint puszta gondolati tevékenységet. Annak a számára viszont, aki a szellemi világot átéli, egészen mást jelent. A szellemi világban olyan lényekkel kerül kapcsolatba, akik az ilyen gondolati irányt egyeduralkodóvá akarják tenni. Itt a megismerés egyoldalúsága nem csak absztrakt eltévelyedésre ad alkalmat; itt eleven szellemi érintkezésben van az ember azokkal a szellemi lényekkel, akik az ember világában magát a tévedést jelenítik meg. Később ahrimániának neveztem ezeket a lényeket, amikor erről az irányról volt szó. Ezek számára akik a fizikai világgal közvetlenül határos világban élnek abszolút igazság, hogy a világnak gépszerűnek kell lennie.

Egy pillanatra sem adtam át magam ennek a világnak. Még tudat alatt sem. Mert gondosan vigyáztam, hogy minden megismerésem józan, tiszta tudattal történjék. Éppen ezért nagyon tudatosan küzdöttem azok ellen a démoni hatalmak ellen, amelyek a természeti megismerésből nem szellemi szemléletet, hanem mechanisztikus-materialista gondolkodásmódot akartak kialakítani.

A szellemi megismerésre törekvő embernek ezeket a világokat át kell élnie; nem elég, ha csak gondolkodik róluk. Komoly belső viharokat éltem át, hogy szellemi szemléletemet ezekkel szemben megvédjem. Ezek a viharok külső életem hátterében zajlottak.

A megpróbáltatásnak ebben az időszakában csak úgy tudtam továbbjutni, hogy szellemi látásom segítségével a kereszténység fejlődését állítottam magam elé. Ez ahhoz a megismeréshez vezetett, amely a „Das Christentum als mystische Tatsache” c. könyvemben jutott kifejezésre. Azelőtt mindig arra a kereszténységre gondoltam, amely a meglevő vallásokban élt. Ezt tette maga Nietzsche is.

Önéletrajzom egy korábbi helyén leírtam egy Krisztusra vonatkozó beszélgetést, amelyet a bécsi egyetem katolikus teológiai fakultásának tudós cisztercita professzorával folytattam. Szkeptikus valaki volt.

És én a kereszténységet, amelyet kerestem, a vallásokban sehol sem találtam. Miután megpróbáltatásom kemény lelki küzdelmekkel járt, nekem magamnak kellett a kereszténységbe belemélyednem éspedig a szellemi világban való kutatással.

A kereszténységgel kapcsolatos álláspontomból világosan kitűnik, hogy a szellemtudományban semmit sem kerestem és találtam azon az úton, amelyet némelyek nekem tulajdonítanak. Ezek úgy állítják be, mintha a szellemi megismerést régi hagyományokból állítottam volna össze, gnosztikus és más tanokat dolgoztam volna fel. Ami a Christentum als mystische Tatsache-ban mint szellemi megismerés nyilatkozik meg, azt saját magam hoztam közvetlenül a szellemi világból. A történelmi hagyományokat csak azért iktattam be a könyvbe, hogy a hallgatóknak, illetve a könyv olvasóinak kimutassam a szellemileg látottak egyezését ezekkel a történelmi hagyományokkal. A hagyományokból azonban semmit sem vettem fel a könyvbe anélkül, hogy azt először a szellemi világban ne vizsgáltam volna meg.

Abban az időben, amikor azokat a közléseket tettem, amelyek szó szerinti tartalmukban későbbi közléseimmel szemben ellentmondóknak látszottak, abban az időben történt az is, hogy a kereszténység belső tartalmát kezdtem lassan megismerni. A századforduló körül azután egyre mélyebben ismertem meg. A már említett lelki megpróbáltatásom még a századforduló előtti időre esett. Lelki fejlődésem számára az volt a fontos, hogy a Golgotai Misztérium előtt szellemileg úgy álljak, mint a legbensőségesebb, legmagasztosabb megismerési ünnep előtt.