"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása (1923/1924) (21)

21. Rudolf Steiner búcsúszavai és előadása: Megfelelően eljutni a szellemi világba. A ránk rótt felelősség.

Dornach, 1924. január 1. este

Kedves Barátaim!

Mivel most utoljára vagyunk együtt ezen az ülésen, melynek erőteljeset, lényegeset kell nyújtania az antropozófiai mozgalom számára, utolsó előadásomat úgy szeretném kialakítani, hogy belső impulzusában hozzákapcsolódjon az előadássorozat egynémely távlatához, másfelől azonban utaljon némiképpen, mondhatnám érzelmileg, a jövőre, főként az antropozófiai törekvés jövőjére.

Ha ma kitekintünk a világba, már évek óta rendkívül sok pusztító elem mutatkozik. A működő erők sejtetik, hogy milyen szakadékokba tart még a nyugati civilizáció. Azt mondanánk azonban: észrevehető, hogy éppen azok az emberek merülnek szörnyű világ-alvásba, akiknek mintegy külsőlegesen kezében van az élet legkülönbözőbb területeinek szellemi vezetése. Hiszen nagyjából azt gondolják, még nemrég talán legtöbben azt gondolták, hogy az emberiség nézete, szemlélete egészen a 19. századba terjedően gyermekded, primitív volt. Aztán érkezett el az újabb tudomány a legkülönbözőbb területeken, ezt most mindörökké „igazságként” kell tovább művelni.

Az így gondolkodó emberek valójában roppant gőgben élnek, csak nem tudnak róla. Ezzel szemben olykor mégis felmerül egy-egy sejtelem a mai emberben, hogy a dolgok mégsem úgy állnak, ahogyan az imént a többség véleményeként leírtam.

Mialatt egy ideje Németországban a Wolff-iroda révén szervezett előadásokat tarthattam és ez olyan rendkívül nagyszámú hallgatóságot vonzott, hogy némelyek már felfigyeltek az antropozófia iránti érdeklődésre, ekkor a sok ostoba ellenséges hang közt feltűnt egy. Ha nem is volt tartalmilag sokkal okosabb a többinél, de mégis különös sejtelmet árult el. Egyik Berlinben tartott előadásomhoz fűzött hírlapi megjegyzés volt. Az újság hangja szerint: ha ilyesmit meghallgatunk - ahogyan berlini előadásomban említettem akkor - felfigyelünk arra, hogy nemcsak a Földön történik olyasvalami, ami más szellemiségre indítja az embert, mint a régi volt, hanem az egész Kozmoszban - nagyjából idézem a megjegyzést. Lássák meg, hogy most nem csak a földi impulzusok követelnek valamit az embertől, hanem mintegy a Kozmosz erői is; a Kozmosz bizonyos felkelése, amelynek éppen az új szellemiségre való törekvést kell eredményeznie.

Ilyen hang mindenesetre megszólalt és ez voltaképpen figyelemreméltó. Hiszen igaz: mint a legkülönbözőbb szempontokból hangsúlyoztam ezekben a napokban, ami Dornachból indul ki, azt nem földi eredetű impulzusnak kell megfelelőképpen mozgásba hoznia, hanem a szellemi világból eredő impulzusnak. A szellemi világ impulzusait követő erőt akarjuk itt kifejleszteni. Ezért beszéltem a karácsnyi ülés folyamán esti előadásaimban a történelmi fejlődésben ható különféle impulzusokról, hogy szívük megnyíljon a szellemi hatások befogadására. Ezek először beáramlanak a földi világba, nem a földi világból kell őket meríteni. Mert a szellemi világból eredt mindaz, ami eddig helyes értelemben hordozta a földi világot. A szellemi világból kell merítenünk az impulzusokat, hogy eredményesen tevékenykedhessünk a földi világért.

Ez annak hangsúlyozására indít, kedves barátaim, hogy az erről az ülésről további működésünk számára magunkkal vitt indítékoknak nagy felelőséggel kell párosulniuk.

Időzzünk néhány percet az ülés folytán ránk rótt nagy felelősségnél. Ha az ember, a legutóbbi évtizedekben, a szellemi világ iránti érzékkel, szellemi megfigyeléssel ment el némely személyiség mellett, úgy e szellemi megfigyelésből keserű érzései fakadhattak a földi emberiség eljövendő sorsáról. Szellemileg lehetséges módon elhaladva a földi embertársaink mellett, megfigyelve, amint elhagyták alváskor fizikai- és étertestüket és énjükkel és asztráltestükkel a szellemi világban tartózkodnak. Igen, az alvó emberek énjének és asztráltestének sorsát bevándorolva, olyan tapasztalatokra nyílik alkalom az utóbbi évtizedekben, melyek súlyos felelősségre utalnak, ha ismerjük ezeket a dolgokat. Látható volt, amint ezek a lelkek, fizikai- és étertestüket hátrahagyva az elalvás és ébredés közt, gyakran közelítettek a küszöb őréhez.

A szellemi világ küszöbének őre a legkülönfélébb módon jelent meg az emberiség fejlődése során az emberek tudatában. Számos legenda és monda utal a régebbi korok egyik-másik személyiségének a küszöb őrével való találkozására, - hiszen a legfontosabb dolgok ilyen alakban maradtak fenn, nem történelmi hagyományként - aki megtanította őket a szellemi világba jutni és ismét visszatérni a fizikaiba. Mert ha helyesen jutunk a szellemi világba, akkor minden pillanatban vissza tudunk térni a fizikai világba és igazán praktikus, megfontolt emberként állunk meg itt a lábunkon, nem pedig rajongó misztikus módjára.

Alapjában véve ezt kívánták a küszöb őrével szembekerülő, szellemi világba törekvő embertől az évezredek során. De főként a 19. század utolsó harmadában már alig látható olyan ember, aki éber állapotban jutott a küszöb őréhez. A mi korunkban az egész emberiség történelmi feladata, hogy valamilyen formában áthaladjon a küszöb őrénél. A szellem világát bejárva annál inkább tapasztalható, mint említettem, az alvó lelkének, én-jének és asztráltestek, közelítése a küszöb őréhez. Ma a következő jelentőségteljes képet kaphatjuk. A küszöb komoly őre körül csoportosulnak az alvó emberi lelkek, akiknek éber állapotban nincs erejük a küszöb őréhez jutni és alvás közben közelítenek hozzá.

Az itt lejátszódó jelenetet látva, olyan gondolatunk támad, ami - mondhatnám - éppen a szükségszerű nagy felelősség kibontakozásával kapcsolatos. A küszöb őréhez alvó állapotban közelítő lelkek alvó tudatállapotukban bebocsátást kérnek a szellemi világba, a küszöbön való áteresztésüket - éber állapotuk számára ez nem tudatos vagy tudat alatt marad. És számtalan esetben hallani a küszöb komoly őrének hangját: saját üdvödre nem léphetsz át a küszöbön. Nem kaphatsz bebocsátást a szellemi világba. Vissza kell térned. Mert ha a küszöb őre minden további nélkül bebocsátaná ezeket a lelkeket a szellemi világba, úgy olyan fogalmakkal lépnék át a küszöböt és jutnának a szellemi világban, amilyeneket a mai iskola, a mai képzés, a mai civilizáció nyújt nekik és az embernek ma alapjában véve hat éves korától földi élete végéit ezekkel kell felnövekednie.

E fogalmaknak és eszméknek az a sajátossága, hogy ha az ember úgy lép be a szellemi világba, amilyenné a jelenlegi civilizáció és iskola révén vált, akkor lelkileg megbénul. És gondolati-eszmei ürességben érne vissza a fizikai világba. Ha küszöb őre nem taszítaná vissza ezeket a lelkeket, sok mostani emberi lelket, ha bebocsátaná őket a szellemi világba, akkor felébredőben ismét visszatérve, a döntő ébredéskor visszatérve azt éreznék: nem tudok gondolkodni, gondolataim nem ragadják meg az agyvelőmet, gondolatok nélkül kell járnom a világban. Mert az absztrakt eszmék világa, amit az ember ma mindenhez hozzáfűz, olyan, hogy be lehet velük jutni a szellemi világba, de nem lehet velük visszatérni. És ezt a jelenetet látva, amit alvás közben ma valóban több lélek él át, mint általában hiszik, azt gondoljuk: ó, bárcsak sikerülne megóvni e lelkeket attól, hogy halálukban is át kelljen élniük, amit alvás közben átélnek. Mert ha a küszöb őre előtt így átélt helyzet elég sokáig folytatódna, vagyis az emberi civilizációban sokáig uralkodna az, amit ma az iskolák nyújtanak, amit a civilizáció közvetít, akkor álom-lét alakulna ki. Az emberi lelkek áthaladnának a halál kapuján a szellemi világba, de következő földi életükbe nem hozhatnák el az ideák erejét. Mert a mai gondolatokkal be lehet jutni a szellemi világba, de nem lehet velük visszatérni. Csak lelkileg bénultan lehet újra visszatérni.

Látják, a jelenkor civilizációja megalapozható a szellemi élet oly hosszú ideje művelt formájával. Az életet azonban nem lehet vele megalapozni. Ez a civilizáció folytatódhatna egy ideig. A lelkek ébrenlétük folyamán semmit sem sejtenének a küszöb őréről, aki alvásuk folyamán visszautasítaná őket, hogy ne bénuljanak meg, és ezt végül oda vezetne, hogy a jövőben olyan emberi nem születne, mely eljövendő földi életében nem tanúsítana értelmet és az eszmék alkalmazásának lehetőségét. Eltűnne a Földről a gondolkodás, az eszmékben való élés. Beteges, pusztán ösztönös emberi nemnek kellene benépesítenie a Földet. Az emberiség fejlődésében csak a gonosz érzések és emóciók harapódznának el, az eszmék irányító ereje nélkül. Igen, a helyzet az, hogy a szellemi szemlélő elé nem csak a küszöb őre előtt álló, a szellemi világba nem bebocsátott lélek megfigyeléséből tárul a már leírt módon szomorú kép, hanem más vonatkozásban is.

Ha nem nyugati, hanem keleti civilizációból származó emberi lényt viszünk el a jellemzett vándorútra, az alvó lelkek megfigyelésére a küszöb őre előtt, akkor szellemi szavakkal iszonyú szemrehányásokkal illeti az egész nyugati civilizációt. Látjátok, ha ez így folytatódik, akkor barbár lesz a Föld, amikor a ma élő ember újabb inkarnációban jelenik meg a Földön. Az emberek már csak ösztöneikben fognak élni, ideák nélkül. Ide jutottatok, mert elhagytátok a régi napkeleti spiritualitást.

A szellemi világba vetett pillantás, amint leírtam, valóban intenzív felelősségérzetet ébreszthet az ember feladata iránt. És ez itt, Dornachban, legyen olyan hely, ahol beszélni lehet a szellemi világ minden fontos, közvetlen átéléséről azok számára, akik hallani akarják. Ez legyen olyan hely, ahol elég erősek, hogy ne csak a jelenkor okoskodó, dialektikus-empirikus tudományosságával utaljanak a szellemiség itt-ott meglévő nyomaira. Ha Dornach be akarja tölteni feladatát, akkor itt az embernek nyíltan kell hallania arról, ami a szellemi világban történelmileg végbemegy, ami a szellemi világban végbemenő impulzusokból a természeti létbe jut és uralkodik a természeten, tehát igazi élményekről, igazi erőkről, igazi szellemi lényekről. Itt az igazi szellemtudomány főiskolájának kell lennie. Ezentúl nem szabad meghátrálnunk a mai tudományosság követelményei előtt, amely az alvó embereket a küszöb komoly őre elé vezeti, ahogyan leírtam. Mintegy erőt kell meríteni Dornachban, igazán - szellemi értelemben - szemtől-szemben állni a szellemi világgal, értesülni a szellemi világról.

Ezért itt se beszéljünk dialektikus tirádákban a mai tudományelmélet hiányosságairól, hanem arra kell figyelmeztetnem, hogy az ember milyen helyzetbe kerül a küszöb őrével szemben a szokványos iskolába torkolló tudományelméletek folytán. Ha most ezen az ülésen komolyan beismertük ezt saját lelkünk előtt, akkor ez a karácsonyi ülés erős impulzust ad a léleknek, amit intenzív tevékenységéhez magával vihet, ahogyan az emberiségnek ma szüksége van rá, hogy az emberekre úgy virradjon következő inkarnációjuk, hogy valóban találkozhassanak a küszöb őrével - tehát olyanná váljon a civilizáció, hogy civilizációként megállhasson a küszöb őre előtt.

Hasonlítsák össze a mai civilizációt a korábbiakkal. Minden korábbi civilizációban voltak eszmék, fogalmak, amelyek előbb az érzékfeletti világba emelkedtek, az istenekhez, az alkotó, teremtő, létrehozó világhoz. Azután tekintettek le a földi világra e fogalmakkal, melyek elsősorban az istenekhez való feltekintésért voltak, hogy most ezt a földi világot is az istenekhez méltó fogalmakkal és ideákkal értsék meg. Ha ezekkel az istenekhez méltón és istenekre érdemesen kialakított ideákkal járultak a küszöb őre elé, akkor a küszöb őre azt mondta: tovább mehetsz, mert olyasmit viszel az érzékfeletti világba, ami fizikai testben élő földi léted folyamán is az érzékfeletti világhoz igazodik. Akkor a fizikai-érzéki világba visszatérve még elég erőd marad, hogy az érzékfeletti világ látványa ne bénítson meg. Ma az ember olyan fogalmakat és eszméket képez, melyeket, a kor szellemének megfelelően, csak a fizikai-érzéki világra akar alkalmazni. Ezek a fogalmak és eszmék mindenféle mérlegelhetőről, mérhetőről stb. szólnak, csak az istenekről nem. Nem méltóak az istenekhez, nem érdemesek az istenekre. Ezért dörög a küszöb őrénél elhaladó alvó lelkek felé, akik immár teljesen áldozatul estek az istenekhez méltatlan és istenekre érdemtelen eszmék materializmusának: ne lépd át a küszöböt! Visszaéltél eszméiddel az érzéki világ kedvéért. Ezért ott kell maradnod velük az érzéki világban, nem léphetsz be velük az istenek világába, ha nem akarsz lelkileg megbénulni.

Látják, el kell mondani ezeket a dolgokat, nem azért, hogy töprengjünk rajtuk, hanem hogy átjárhassák és áthathassák kedélyüket, és megfelelő hangulatot vigyünk magunkkal az Antropozófiai Társaság oly komoly karácsonyi üléséről. Mert a legfontosabb, amit magunkkal viszünk, a szellemi világ biztonságot adó hangulata lesz, hogy Dornachban a szellemi megismerés központját alkotják meg.

Ezért hangzott igazán szépen ma délelőtt, amit dr. Zeylmans az itt Dornachban művelésre kerülő területről, az orvostudomány területéről beszélt, hogy ma már nem lehet a szokványos tudománytól ahhoz hidat verni, ami itt Dornachban kerül megalapozásra. Ha a talajunkon sarjadó orvosi dolgokat azzal a becsvággyal írjuk le, hogy értekezéseink megfeleljenek a jelenlegi klinikai követelményeknek, akkor sohasem érjük el feladatainkkal meghatározott célunkat, mert akkor a többiek azt mondják: nos hát, új gyógyszer, mi is készítettünk már új gyógyszereket.

Arról van szó, hogy az antropozófus életbe valóban bekerüljön az életpraxis olyan ága, mint az orvostudomány. Ez dr. Zeylmans vágyakozása, ha jól értettem ma délelőtt. Hiszen e célból mondta: aki ma orvos lett, azt mondja: hát orvos lettem - de vágyik valamire, ami a világ új szögletéből adja impulzusait. Látják, az orvostudomány területén a jövőben Dornachból egyértelműen úgy kell működni, ahogyan az antropozófiai tevékenység sok más ága tevékenykedett, az antropozófia kebelében maradva. Így dolgozzuk ki segítőtársaimmal, Wegman doktornővel, éppen azt a teljesen az antropozófiából eredő orvosi rendszert, amelyre az emberiségnek szüksége van, és ami nemsokára az emberiség elé kerül. Az is szándékomban van, hogy a Goetheanum minél előbb, a közeljövőben, szoros kontaktusba, a lehető legbensőségesebb kapcsolatba kerüljön az áldásosan működő arlesheimi klinikai-terapeutikus intézettel, így valóban az antropozófia irányvonalába kerül, ami ott kifejlődik. Wegman doktornőnek is ez a szándéka.

Dr. Zeylmans egy területtel kapcsolatban utalt arra, amit a dornachi elnökség az antropozófiai tevékenység valamennyi területén feladatául tűz ki. Tehát a jövőben tudni fogják, mint állnak a dolgok. Nem fogják azt mondani: vigyük el oda az euritmiát. Ha az emberek először az euritmiát látják és nem hallanak antropozófiáról, akkor tetszeni fog nekik. Akkor talán eljönnek később, és mivel az euritmia tetszett nekik és megtudták, hogy az euritmia mögött az antropozófia rejlik, az antropozófia is tetszik majd. Vagy: először meg kell mutatni az embereknek a gyógyszereket a gyakorlatban, meg kell mutatni, hogy ezek megfelelő gyógyszerek, akkor meg fogják venni. Később azután megtudják egyszer, hogy e mögött az antropozófia rejlik és akkor eljönnek az antropozófiához is.

Legyen bátorságunk ahhoz, hogy az ilyen eljárást hazugnak találjuk. Az antropozófia csak akkor találja meg útját a világban, ha meglesz a bátorságunk ahhoz, hogy az ilyen eljárást hazugnak találjuk, és belsőleg irtózunk tőle. És ilyen vonatkozásban itt Dornachból a jövőben éppen az igazságra való törekvésért kell küzdeni, nem fanatikusan, hanem becsületes, egyenes igazságszeretettel. Talán éppen ezzel tehetjük jóvá az utóbbi évek némely súlyos vétségét.

Az Általános Antropozófiai Társaság megalapításához vezető ülést nem könnyed, hanem komoly gondolatokkal kell elhagynunk. De úgy gondolom, hogy pesszimizmust senkinek sem kell magával vinnie abból, ami itt karácsonykor lejátszódott. Bár minden nap elmentünk a szomorú Goetheanum-rom mellett, de úgy gondolom, hogy amikor az üléshez a dombra feljövőben elhaladtak a rom mellett, mégis minden lélekben felötlött az itt megbeszélt és a barátaink szívében láthatólag helyesen értett dolgok nyomán egy gondolat: Megvalósulhatnak a szellemi tűz lángjai, az újjáéledő Goetheanumból az emberiség üdvére fakadó igaz szellemi élet, ez fakad a jövőben szorgalmunk, odaadásunk nyomán. És minél több bátorságot viszünk magunkkal az antropozófiai ügyek vezetéséhez, annál jobban éreztük a gyűlésünkön e napokban átáramló reményteljes szellemi fuvallatot. Mert a leírt, oly sokszor látható jelent: a küszöb őre előtt alvó, dekadens kultúrájú és iskolájú mai ember - ez voltaképpen még sem fordul elő az érző antropozófusok köreiben. Itt bizonyos körülmények közt csak egy intelemre, arra az egy intelemre van szükség, hogy a szellem országának hangját úgy hallod meg, ha e hangot erős bátorsággal vallod; mert ébredezni kezdtél. A bátorság fog ébren tartani, csak a bátortalanság altathatna el.

Az antropozófus számára a jelen kulturális életében a bátorságra intő hang, a bátorság révén ébrenlétre intő hang a másik változat. A nem-antropozófusok azt hallják: maradj a szellem országán kívül, visszaéltél az ideákkal pusztán földi tárgyak kedvéért, nem gyűjtöttél istenekhez méltó és istenekre érdemes ideákat. Ezért megbénulnál a fizikai-érzéki világba való visszatéréskor. Az antropozófus lelkeknek azt mondja: Még próbára tesszük bátorságotokat ama hang vallására, amit jól hallhattok kedélyetek, szívetek hajlama révén.

Kedves barátaim, tegnap volt egy éve, hogy megláttuk a régi Goetheanumot elemésztő lángnyelveket, ma azonban már reménykedhetünk abban, hogy ha a fizikai Goetheanum itt áll, akkor úgy fogunk dolgozni, hogy a fizikai Goetheanum csak külső szimbólum lesz szellemi Goetheanumunknak, amit most ideaként viszünk magunkkal a világba távozóban - hiszen egy éve sem zavartattuk magunkat a munka folytatásában, míg odakint égtek a lángok.

Letettük itt az alapkövet. Erre az alapkőre épüljön az épület, ennek egyes kövei azok a munkák, amit egyenként végeznek most valamennyi csoportunkban kint a nagyvilágban. Most tekintsünk e munkákra és ébredjünk ár ma elmondott felelősségünkre a küszöb őre előtt álló jelenkori emberrel szemben, akitől meg kell tagadni a szellemi világba bocsátást.

Eszünkbe sem juthat, hogy ne a legmélyebb fájdalmat és bánatot érezzük az egy éve történtek miatt. De arra is gondolhatunk, hogy a világon minden fájdalomból született, ami bizonyos nagyságot ért el. Így szülessen fájdalmunkból erős, ragyogó Antropozófiai Társaság az önök munkája nyomán, kedves barátaim.

Ezért merültünk bele azokba a szavakba, amelyekkel ezt a karácsonyi ülést megkezdtem és velük szeretném zárni a karácsonyi ülést, és ez szenteste, szentelő ünnep legyen számunkra, nem csak az év kezdetére, de a világ korszakváltásának kezdetére is. Ennek szenteljük magunkat a szellemi élet odaadó ápolására:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem,
A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ők ezt mondják:
Ex Deo nascimur[1].

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata
Működik
A világ ritmusában kegyelmet
Osztva a lelkeknek.
Kürioszok, dünamiszok, exuziák,
Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur.[2]

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.
Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ez így hangzik:
Per spiritum sanctum reviviscimus.[3]

*

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Kedves barátaim, vigyétek ki a világba meleg szíveteket, ahová beépítették az Antropozófiai Társaság alapkövét, vigyétek ki meleg szíveteket, erőteljes, gyógyító munkára. És megkapjátok a segítséget, hogy megvilágosodott elmével, céltudatosan vezethessétek, amit most valamennyien akartok. Ezt ma teljes erőnkkel megfogadjuk. Meglátjuk, ha ehhez méltónak mutatkozunk, akkor jó csillag uralkodik itt kiinduló akarásunkon. Kövessétek, kedves barátaim, ezt a jó csillagot. Meglátjuk, hová vezetnek az istenek e csillag fénye nyomán.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd szívünket,
Világosítsd meg elménket.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként