Miután az előzőekben megismertük a magasság állatát a sas által reprezentálva, megismertük a közép állatát az oroszlán által reprezentálva, és a föld-mély állatát is a szarvasmarha, a tehén képviseletében, ma egyenesen az ember és a világmindenség viszonyát vizsgálhatjuk meg abból a szempontból, ahogyan az állatvilág e képviselői az ember benső alakszerűségében adva vannak.

Irányítsuk tekintetünket felfelé, abba a régióba, melyről tegnap el kellett mondanunk, hogy az állat onnan szerzi az őt egészében fej-organizációvá alakító erőket. Tekintsünk hát fel ebbe a régióba, s látjuk, hogy az állat a maga mivoltát a Nap-átszőtt atmoszférának köszöni. Kell ez a Naptól átvilágított légkör az állatnak, ennek köszönhet mindent, ami a napsütötte atmoszférában töltött létében fontos. Tegnap azt mondtam: ebből ered tollazatának különleges alakulása. Az állat mivolta a maga bensejében van, tollazatában a külvilág munkája testesül meg. Ha pedig egy élőlényt nem kívülről ruház fel a napsütötte levegő azzal, ami belőle mint levegőből eredhet, mint a sasnál, hanem bensejéből ad indítékot, mint az emberi idegrendszer esetében, akkor gondolat keletkezik, pillanatnyi gondolat, a közvetlen jelen gondolata.

Mikor ilyen módon, mintegy ennek a szemléletnek a súlyával terhelten emeltük tekintetünket a magasba, figyelmünk éppen a nyugvó légkörre és a rajta átáramló napfényre irányult. Ebben az esetben nem szemlélhetjük magát a Napot. Hiszen a Nap úgy kapja erejét, hogy kapcsolatba lép az univerzum különböző tájaival. Kifejeződik ez a kapcsolat abban, ahogyan az emberi megismerés az ún. állatövre vonatkoztatja a naphatásokat, így a Földnek mindig mást jelent, ha a Nap fénye az Oroszlánból, a Mérlegből, a Skorpióból süt. De mást jelent aszerint is, ahogyan bolygórendszerünk többi planétája a hatásnak erőt ad vagy erejét veszi. A Nap különböző kapcsolatban állhat bolygórendszerünk különböző bolygóival. Más viszony áll fenn a külső bolygókkal: a Marssal, Jupiterrel, Szaturnusszal, más a belsőkkel: a Merkúrral, Vénusszal és a Holddal. És bolygórendszerünk planétái is különböző viszonyban állhatnak a Földdel, melynek más a kapcsolata a külső bolygókkal, amilyen a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, és megint más a belső bolygókkal, amilyen a Merkúr, a Vénusz és a Hold.

A sas szervezetét tekintve azt kell látnunk mindenekelőtt, hogy a Nap együttműködése a Szaturnusszal, Jupiterrel, Marssal mennyiben modifikálja a naperőket, mennyiben erősíti vagy gyengíti azokat. Nem hiába mondja a legenda a sast Jupiter madarának. Jupiter itt mint a külső bolygók reprezentánsa áll. Ha felrajzoljuk a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars szféráját, utána következik az átmenet a Nap szférájába. Ha sematikusan rajzoljuk azt, amiről szó van, először azt a szférát kell felrajzolnunk, mely a kozmoszban, a világtérben a Szaturnuszhoz tartozik, aztán a Jupiter szféráját, aztán pedig a Mars szféráját.

Szemügyre véve az ábrát: itt a Szaturnusz-szféra, itt a Jupiter-szféra és itt a Mars-szféra; aztán itt találjuk az átmenetet a Nap szférájába. Bolygórendszerünk külső részén, mondhatnám, a Nap, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz együttműködését találjuk. Látva a sas körözését a levegőben, a valóságot, a realitást fejezzük ki, mikor ezt mondjuk: a levegőt átsugárzó naperők, a Nap és a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz együttműködéséből adódó erők élnek a sasnak egész alakjában, egész mivoltában, sas-lényében, ugyanakkor az emberi fej képződményeiben is ezek az erők élnek. Ha az embert a maga valódi létének megfelelően helyezzük el a világmindenségben, akkor a sas szférájába kell állítsuk - a feje alapján. Tehát feje szerint az embert a sas szférája előtt állva kell elképzelnünk, s ezzel azt adtuk meg az emberből, ami benne a fent ható erőkkel függ össze.

Az oroszlán azokat az állatokat reprezentálja, akik eredeti értelemben vett Nap-állatok, bennük a Nap bizonyos mértékig kibontakoztatja a saját lényét. Az oroszlán akkor fejlődik, gyarapszik legjobban, mikor a Nap alatti és Nap feletti csillagzatok konstellációja a legkevésbé befolyásolja magát a Napot. Ilyenkor jön létre az a jellegzetes állapot, amiről tegnap beszéltem, hogy maguk a naperők, a leget átsugárzók éppen egy olyan légzésrendszernek adnak indítékot az oroszlánban, amelynél a légzésrendszer ritmusa teljes egyensúlyban van a vérkeringés ritmusával. Nem számszerűen, de dinamikájában. Csodaszépen egyenlítődik ez ki az oroszlánnál! A vérkeringéssel szembeállítja folytonosan a légzés gátját, s a vérkeringés pedig állandó serkentést jelent a légzés áramának. Elmondtam, hogy mindez már az oroszlán pofájának alakulásában is látható, hogy abban is kifejeződik ez a csodálatos kapcsolat. Ez látható az oroszlán sajátságos, önmagában nyugvó, mégis kifelé irányuló tekintetében is.

Az emberi természet más elemeihez kapcsolódva is megvan az, ami az oroszlán tekintetében él, mégpedig a fej- és az anyagcsererendszerrel kapcsolatot fenntartó mellkasi- vagy szív-organizációban, az ember ritmikus rendszerében.

Állítsuk csak magunk elé a tulajdonképpeni naphatást. Bele kell rajzolnunk az embert, ide, a napszférának megfelelően, úgy, hogy a szívet a hozzátartozó tüdővel egyetemben a naphatékonyság régiójába állítjuk.

Ezen a területen van az ember oroszlán-természete.

Átmenve a belső, a földközeli bolygókhoz, először a Merkúr-szférába jutunk, ennek van dolga az emberi anyagcsere-rendszer finomabb részeivel, ahol a táplálék anyaga nyirokszerű anyagokká alakul, hogy onnan a vérkeringésbe juthasson.

Ezután következik a Vénusz-hatás területe, ezzel kapcsolatos az anyagcsere-rendszer valamivel durvább része, ahol a felvett táplálékot a gyomor dolgozza át. Aztán a Hold szférájába jutunk. Olyan sorrendben rajzolom, ahogyan ma szokásos az asztronómiában, másként is rajzolhattam volna. Most tehát a Hold szférájában vagyunk, ahol a Holddal összefüggésben lévő anyagcsere folyamatokban jelentkezik az emberre gyakorolt hatás.

Ily módon az embert beleállítottuk a világmindenség egészébe. Miután a Napnak Vénusszal, Merkúrral, Holddal közösen adott hatása felé fordultunk, eljutottunk oda, arra a területre, ahonnan a tehén által képviselt állatok merítik erőiket. A tehénhez jutottunk abban az értelemben véve, ahogyan tegnap mondtuk. Itt a Nap a maga tevékenységében nem önmagát adja, mert erőit a földközeli planéták ereje egyenesen a földhöz vezetik. Ha ezek az erők azután mind hatnak, s nem csak a levegőn áramlanak át, hanem különböző módon áthatják a földfelszínt is, akkor hatásuk a Föld mélyéből árad fölfelé. A tehén organizációjában éppen az a szféra testesül meg külsőleg, amelyik itt felfelé küldi hatását.

A tehén - emésztés-állat. De emésztése olyan, hogy ha emésztése valóban lezajlik, akkor abban egy földöntúlinak földi képmása nyugszik. Mindenütt átjárja az asztralitás világosan és csodálatosan leábrázolva az egész kozmoszt. Egy teljes világ van a tehén asztrális organizációjában, amint azt tegnap is mondtam - de mindent a súlyszerűség hordoz. Úgy van minden elrendezve, hogy a Föld nehézkedési ereje hathasson rá. Gondolják csak el, a tehén saját testsúlyának 1/8 részét kénytelen felvenni táplálékként naponta. Az ember megelégszik 1/40 résszel, és egészséges marad. A tehénnek, hogy szervezetét kitölthesse, földi súlyra van szüksége. Organizációja a súllyal rendelkező anyagokra van beállítva, és súlyának egy nyolcad részét naponta ki kell cserélje. Mindez a tehenet anyagai által a Földhöz köti, s közben asztralitása éppen a magasságoknak, a kozmosznak a képmása.

Látjuk, a hinduk vallásában mekkora tisztelet övezi ezt az állatot, mint már mondtam. Ez azért van így, mert e vallás híve így szólhat: a tehén itt él a földön, és bár itt él, a fizikai, nehéz anyagban mintegy a földöntúlit képezi le - a hindu vallás hívének értelmezésében.

Valóban úgy van ez: az emberi természet akkor szerveződik normálisan, ha minden egyoldalú hatást, a sast, az oroszlánt, a szarvasmarhát, harmóniába tud hozni, ha valósággal összeolvad benne a sas, a tehén vagy bika és az oroszlán. A világ általános haladásának ma olyan korát éljük, melyben egyfajta veszély fenyegeti a világfejlődést, mégpedig az, hogy az egyoldalú hatások az emberben valóban egyoldalúan jelennek meg. A XIV-XV század óta egészen napjainkig egyre fokozódó veszélyt jelent a földi emberiség fejlődésében a sas-hatás, mely egyoldalúan igénybe akarja venni az emberi fejet. Az oroszlán-hatás egyoldalúan az emberi ritmikus rendszert, a tehén az emberi anyagcsere-végtagrendszert akarja egyoldalúvá tenni; az ember teljes földi hatékonyságát akarják egyoldalúan kisajátítani.

Ez korunk szignatúrája: a kozmikus hatalmak mintegy háromba vágják az embert, mindig a kozmikus hatalomnak egy adott formája törekszik arra, hogy a többi elemet elnyomja. A sas az oroszlánt és a tehenet taszítaná le az érvénytelenségbe, az oroszlán a sas és a tehén jelentőségét akarja elvenni, s a tehén a sast és az oroszlánt hasonlóképpen érvénytelenítené. A mai korban az ember tudatalattiját egyfajta kifejezetten csábító hatás éri, mely már csak azért is csábító, mert bizonyos értelemben szép is. Felsőtudatában az ember ma nem is észleli mindezt, de tudat alatt hallja a világot átható, zengő, hullámzó, felszólító kiáltás hármasságát, mely az embert csábítja és csalogatni akarja. Ez a titka a mai időknek: a sas régiójából a sas tollait adó erő, az, ami a sast asztrálisan körüllengi, körülveszi, maga a sas-lény válik láthatóvá az ember tudatalattijában, s csábító bűvigéje, igéző kiáltása így szól:

Tanuld ismerni lényemet!
Én adok erőt neked,
hogy saját fejedben teremts
világmindenséget!

Így szól a sas. Ez a fentről hangzó hívás, az embert ma ez akarja egyoldalúvá tenni.

Van egy másik csábító hívás is. Ez a középső régióból jön, ahol a kozmosz erői az oroszlán-természetet formálják, ahol a kozmikus erők a légzésre, a vérkeringésre, általában a ritmusoknak arra a kiegyenlítettségére hatnak, mely egybefolyva a Nap és a levegő erejével az oroszlán természetét építik. Az pedig, ami mintegy oroszlán-értelemben remeg át a levegőn, s az ember saját ritmikus-rendszerét akarja egyoldalúvá tenni, az így szól:

Tanuld ismerni lényemet!
Én adok erőt neked,
hogy légkör-ragyogásban
testesítsed meg a világmindenséget!

Így szól az oroszlán.

Nagyobb e tudat alatt zengő hangok hatása, mintsem gondolná az ember. Igen, kedves barátaim, a Földön a különböző emberi organizációk e hatások felvételére speciálisan szerveződnek. Így például a Nyugaton lakókat különleges szervezettségük a sas hangjának csábítására, kísértésére teszi érzékennyé. Nevezetesen az amerikai kultúra embere, különös organizáltsága alapján, a sas szavának csábítására különösen fogékony. Az európai Közép, mely oly sokat hordoz az antik kultúrából - Goethét is ez késztette, hogy élete felszabadításáért Itália felé vonuljon - különösen ki van téve az oroszlán szavának.

A keleti civilizáció mindenekelőtt a tehén szavára fogékony. Ahogyan a másik két állat szava is felhangzik a maga kozmosz-képviseletében, úgy szól dörögve és dübörögve lentről, a föld mélyéből az, ami a tehén súlyosságában él. Valóban - amint azt Önöknek már tegnap is leírtam - ha a legelőn jól- lakottan heverő csordát nézzük, ahogyan a maga sajátos, földi súlynak átadott módján hever, ahogyan már alakjában is kifejezi, hogy át van adva a földi súlyszerűségnek, alá van vetve helyzetének, mely szerint testének I/8-át kell naponta kicserélje, hogy magát elég nehézzé tegye. A Nap, a Merkúr, a Vénusz és Hold a Föld mélyéből szinte démonikusan dörgő erővel zeng egy ilyen csordában e szavakkal:

Tanuld ismerni lényemet!
Én adok erőt neked,
hogy a mérleget, latot és számot
a világmindenségtől elragadd.

Így szól a tehén. Csábító hívásának leginkább a Kelet van kiszolgáltatva. A Keletnek ez a kitettsége úgy értendő, hogy ott a tehén tisztelete már megvan a hinduizmusban. Ha azonban a csábító hívás az emberiséget valóban annyira megragadná, hogy győzne is az, ami a csábító bűvige nyomán létrejön, és hatása a Keletről átterjedne a Középre és Nyugatra, ott gátló, a civilizáció hanyatlását előidéző erőként jelentkezne. A föld démonikus erői egyoldalúan hatnának a földi civilizációra. Mi is történne akkor tulajdonképpen? A következő történne: Technikánkat a külső tudomány hatása alapján kaptuk az utóbbi évszázadok folyamán, külsődleges technikai életként. Ez a mi technikánk minden területen csodálatra méltó. Benne a természeti erők élettelen alakulásukban működnek, és ha sikerül ezeket a természeti erőket érvényesíteni, mozgásba, játékba hozni, velük a Föld körül egy teljes, mondhatnám civilizációs réteget csinálni, ez az lenne: a mérleg, a lat és a szám. Mérleg és mérővessző, mérlegelés, mérés és számolás - ez a mai tudomány ideálja, és a mai technika a külsődleges tudománytól kapja egész hivatását. Már annyira vittük, hogy egy híres matematikusa korunknak arra a kérdésre, hogy mi igazolja a létet, így felelt: minden kor filozófusai megpróbáltak megfelelni arra a kérdésre, hogy mi az, ami valóságos. Ez a kiváló fizikus azt mondta: csak az igaz, amit mérni tudunk, amit nem lehet mérni, az nem valóság. Bevinni a laboratóriumba, mérni, mérlegelni és számolni, és abból összeállítani a tudományt, mely kiáramlik a technikába: csak ezt tekintik érvényesnek...

Nos, amíg az emberek csak a saját értelmük szerint alkalmazzák a mérést, mérlegelést és számolást, a dolog nem különösen rossz. Mert bár az emberek nagyon okosak, de még messze nem olyan okosak, mint a világmindenség. Így hát nagy rosszat nem okozhat, amíg a méréssel, számolással dilettáns módon ügyetlenkednek a világmindenséggel. De ha a mai civilizáció beavatássá változna, és megmaradna szemléletmódjánál, az már rossz lenne. Ez jöhet létre, ha a Nyugat civilizációját, mely teljesen a mérleg, a méter és a számolás világában él, elöntené az, ami Keleten bizony megtörténhetne: beavatási tudomány által ki lenne kutatva, ami szellemileg a tehénben él. Mert ha behatolnak a tehén szervezetébe, és megtanulják annak megismerését, ahogyan a táplálék 1/8-a, földi súllyal terhelve, mindazzal leterhelve, amit mérni, mérlegelni és számolni kell, ami a tehénben szellemileg azt a földi súlyt organizálja, ha megtanulják a tehén egész szervezetének ismeretét, ahogyan a legelőn fekszik és emészt, és amit emésztésében megnyilatkoztat asztrálisan a világmindenségből, ha ezt az egészet megismerik - akkor meg lehet tanulni mindennek a beillesztését egy kozmikus rendszerbe; mindazt tehát, amit megmértek, mérlegre tettek és megszámoltak. Így az egész földkerekségnek olyan civilizációt lehet adni, mely csak mérni, mérlegelni és számolni tud, és mindent eltüntet a civilizációból, ami ezen felül van. Mert mi is adódna a tehén szervezetén nyugvó beavatásból? Ez egy végtelenül mélyreható és fontos kérdés! Igen, nagyon különböző lehet a gépek szerkesztési módja, egy tendencia azonban látszik: minden még nem tökéletes gép átalakítása a rezgés irányába halad, abba az irányba, ahol rezgés van, ahol az oszcilláció, a szakaszosan futó mozgás hatása hozza létre a gép hatékonyságát. Ha egyszer a gépek együttműködésre szerkesztve úgy tudnának dolgozni, ahogyan az a tehén szervezetében a tápanyagok szétoszlásából megtanulható, akkor a földkerekség gépeinek együttes rezgése, a kis lengések futása olyan lesz, hogy a föld felett levő is, bolygórendszerünk is kénytelen lesz együtt lengeni, együtt rezegni földi rendszerünkkel. A megfelelően hangolt húr is együtt zeng a megütött másik húrral, ha azzal egy teremben van.

Ez a rezgések egybecsengésének félelmetes törvénye, mely érvényesülne, ha a Kelet engedne a tehén kísértésének annyira, hogy az meggyőző módon át tudná hatni a Közép és a Nyugat szellem nélküli, tisztán mechanikus civilizációját. Így az univerzum mechanikus rendszeréhez pontosan illeszkedő mechanikus földi rendszer keletkezne. Ezáltal az emberi civilizációból ki lenne irtva minden levegő-hatás, minden környezeti és csillaghatás. Úgy, hogy például az évszakokból minden, amit az ember átél, mikor a sarjadó, kibomló tavaszi élettel, vagy az ősz megölő, bénító életével együtt cselekszik, minden elvesztené jelentőségét az ember számára. Az emberi civilizációt áthatná a rezgő-lengő gépek csattogása-zakatolása, és a kozmoszból ugyanez a csattogás-zakatolás visszhangzana, mint a földi mechanizmus reakciója. Ha a jelenünkben ható tényezőket megfigyelik, egy részükre már azt mondhatják: jelen civilizációnk részben már azon az úton jár, melynek célja a fenti félelmetes hanyatlás.

Nos, gondolják csak el, mi történne ezzel szemben, ha a Közép csábulna el az oroszlán szavára? Igen, a gépi szerkezetek akkor lassan eltűnnének a földekről, mechanikus nem lenne ez a civilizáció, az ember azonban egyoldalú erővel adatna át mindannak, ami szél és időjárás, ami az év körforgásában él. Belefeszítve az évjárásba, kénytelen lenne különösképpen a saját légzési és vérkeringési ritmusának kölcsönhatásában élni. Amit az önkénytelen élet ad, az fejlődne ki benne, mintegy a mellkasi természete lenne különlegesen fejlett. Olyan egoizmust hozna ez a földi civilizációba, hogy senki sem törődne mással, mint jelenlegi jólétével, csak önmagának akarna élni. Ennek a veszélynek a Közép civilizációja van kitéve, annyira, hogy képes lenne ilyen életet vinni az egész Föld civilizációjába.

És hasonlóképpen, ha a sas csábító hívására elcsábulna a Nyugat, annyira, hogy képes lenne gondolkodásmódját és érzületét az egész Földön elterjeszteni, és maga is egyoldalúvá válna ebben a gondolkodásmódban és érzületben, akkor megszületne az emberiségben a törekvés arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön a földöntúli világgal, úgy, ahogyan a földi idők kezdetén, valamikor kapcsolatban volt. Arra törekedne, hogy mindent kioltson, amit az ember önállóan, szabadságban megszerzett, s csakis abban az öntudatlan akaratban éljen, mely az emberi izmokat és idegeket élteti. Primitív állapotokhoz, ősi, kezdetleges szellemi látáshoz térne vissza. Az ember úgy próbálna szabadulni a Földtől, hogy visszatérne a kezdetekhez.

Azt mondhatnám, hogy a tisztánlátó tekintet számára ez a dolog még keményebb azáltal, hogy a legelő tehén újra és újra egyfajta hanggal hatja át a világot így szólva: ne nézz fölfelé, minden erő a Földből árad! Ismerkedj meg mindazzal, ami a Föld hatásaiban nyugszik, így leszel a Föld ura! Amit a Földön megmunkálsz, örökké fog tartani. - Igen, ha az ember követné ezt a hangot, ha az ember ennek a bűvígének a hatása alá kerülne, a veszélyt, amiről beszéltem, a földi civilizáció mechanizálódását nem lehetne elkerülni. Ha az ember követni fogja ezt a hangot, valóban így lesz, mert az emésztés állata a jelent akarja tartóssá tenni, örökkévalóvá akarja tenni a jelent. Ami éppen nem akarja örökkévalóvá, tartóssá tenni a jelent, sőt, inkább oly illékonnyá, amennyire csak lehet, az az oroszlán organizációjából ered, és ez azt akarja, hogy a jelen az ismétlődő évszakok játékává, a szél és időváltozás, a napsugarak és a levegő játékává váljon. Hatására a civilizáció is felvenné ezt a jelleget.

Ha valóban megértéssel szemléljük a levegőben tovalengő sast, úgy tűnik, mintha a földi lét kezdeteinek emlékét hordozná tollazatán. A valaha felülről a földbe ható erőket őrizte meg tollazatában. Azt mondhatnánk, hogy minden sas földi évezredeket hordoz, de fizikaiságával nem érinti a földet, hacsak nem a zsákmány megragadása kedvéért. Saját élete kiteljesítéséért semmiképpen sem, mert azt akkor gondozza, mikor a levegőben kering. Ami a földön keletkezett, az számára közömbös, örömét, lelkesedését a levegő erőiből meríti. A földi életet meg is veti, s abban az elemben akar élni, melyben maga a Föld is élt, mikor még nem vált Földdé, mikor még átszőtte magát az ég erőivel. A sas az a büszke állat, aki nem akart együttműködni a szilárd föld létesülésével. Kivonta magát a Föld fejlődésből és csakis a földi lét kiindulási erőivel akart együtt maradni.

Ez az a tanítás, amit az állatoknak ez a hármassága, az Állathármasság (Dreigetier) ad nekünk, ha képesek vagyunk azt nagy, hatalmas írásként szemlélni, melyet a világrejtély megoldására írtak bele a mindenségbe. Alapjában véve a világegyetem minden dolga egy-egy írásjel, már ha el tudjuk olvasni. Akkor értjük meg a kozmosz rejtélyét, ha e jeleket összefüggően olvasni tudjuk.

Ez a modern beavatási tudomány. Így kell ma a szellemi élet mélyéből szólni, és ez jelentős dolog: amit összeállítunk, mikor körzővel, méterrel vagy mérleggel mérünk, az tulajdonképpen csak töredék; egésszé úgy lesz, ha felfogjuk a tehén szervezetének belső rendjét. Ez jelenti, hogy olvasunk a világ titkaiban. A világ titkaiban olvasva jutunk el a világ és az ember megértéséhez.

Tulajdonképpen nehéz ma embernek lenni, mert az ember úgy viselkedik az Állathármassággal szemben, mint a tegnapi mesében az antilop. Az, ami egyoldalúvá akar tenni, ma különleges formát ölt. Az oroszlán megmarad oroszlánnak, de ragadozó társait veszi maga mellé, mint a másik két állat metamorfózisát. A tulajdonképpeni sas helyébe egyik ragadozó társát, a hiénát akarja venni, ez a ragadozó voltaképpen a holtakból él, abból a halottságból, ami a mi fejünkben terem, s halálunkhoz minden pillanatban atomnyi kis részeket készít nekünk. A mese ezért a sast a hiénával, a pusztulót zabáló hiénával helyettesíti, a tehén helyébe, a néger kultúrának megfelelően az oroszlánt teszi, és jelezve annak hanyatlását - a legenda a néger kultúrában keletkezett - a farkast állítja be. Így jelenik meg a mesében a másik állati hármasság: az oroszlán, a hiéna és a farkas. Fel- hangzanak a csábító kiáltások, a kozmosz szimbólumai, s mikor felhangzanak, a sas a földre száll, s hiénává válik, a tehén sem nyújtja szent türelemmel a mindenség képmását, mert szaggató, ragadozó farkas lesz belőle, íme a legenda, lefordítva mai civilizációnk nyelvére!

Tegnap mintegy néger érzülettel kellet elmesélnem: vadászni ment az oroszlán, a farkas meg a hiéna, és leütöttek egy antilopot. Először a hiénának kellett elosztania a zsákmányt. Hiéna-logikával ő így szólt: mindenkinek egyharmad jár, egyharmad az oroszlánnak, egyharmad a farkasnak és egyharmad nekem. Ezért falta fel az oroszlán a hiénát. Ekkor így szólt az oroszlán a farkashoz: most osszál te! A farkas így szólt: az első harmad a tiéd, mert te ölted meg a hiénát, az ő része hát neked jár; a második harmadot megkapod, mert a hiéna szava szerint mindenkinek egyharmad jut, és az úgy is a tiéd lett volna; a harmadik harmadot is te kapod, mert te vagy a legbölcsebb és a legbátrabb állat! A logika mindkettőnél azonos, de a valóságra alkalmazva valami egészen más jön ki belőle, ha a hiéna, vagy a hiéna esetéből már tapasztalatot szerzett farkas alkalmazza a logikát. A lényeg abban van, ahogyan a logikát a valóságra alkalmazzuk.

Most szeretném elmondani, hogy a modern civilizáció nyelvére lefordítva ez a dolog kissé másképpen hangzik. De vegyék figyelembe, hogy én mindig a kultúra folyamata szerint mesélem el a történetet. Modem kifejezésekkel talán így szólhatna:

Az antilopot leütötték. A hiéna tartózkodik a szavazattól, nem meri elsőként felkelteni az oroszlán dühét, inkább a háttérbe húzódva vár. Az oroszlán és a farkas verekszik a zsákmányolt antilop felett, s addig küzdenek, míg mindkettő bele nem pusztul sebeibe. Most jön a hiéna, felfalja a romlásnak indult antilopot, fel a farkast és az oroszlánt is. - A hiéna: az emberi természetben lévő gyilkos erőnek, az emberi intellektusban rejlő valaminek a képmása, visszája ő, karikatúrája a sas-civilizációnak. Ha érzik, mit is akartam közölni ennek az európaizált néger legendának az elmondásával, akkor meg fogják érteni, hogy mindezt ma helyesen kellene felfognunk. Érteni fogják, megítélni, hogy mit fog szembe helyezni az ember a három csábító kiáltással, mely sibboletként (ismertető jelként) felel meg az emberi erőkifejtésnek, gondolkodásnak és effektivitásnak, hatékonyságnak.

Meg kell tanulnom erődet,
ó, tehén,
a csillagok bennem
megnyilatkozó beszédéből.

Nem a földi nehézkedést, nem csak a mérést, mérlegelést és számolást, nem csak a tehén fizikai organizációját, de azt kell tanulnom, ami abban megtestesül. Félő tisztelettel fordítani el a szememet a tehén szervezetétől a benne megtestesülő magasságok felé.

A második, amiről az ember így kell szóljon:

Meg kell tanulnom erődet
ó, oroszlán,
a környezetemből bennem ható
évek, napok beszédéből.

Figyeljék meg: „megnyilatkozó” és „ható”. A harmadik  pedig, amit az embernek meg kell tanulnia, így szól:

Meg kell tanulnom erődet
ó, sas,
földből való
teremtettségem beszédéből.

Így kell szembeállítsa az ember a maga hármas igéjét, versszakát, az egyoldalú csábigékkel, azt a hármas igét, melynek értelme képes harmóniába hozni egyoldalúságukat. Meg kell tanulnia, hogy a tehénre tekintsen, de miután alaposan átérezte, nézzen fel arra, amit a csillagok beszéde kinyilatkoztat. Meg kell tanulnia, hogy tekintetét a sas magasságába vesse, s miután a sas természetét önmagában alaposan átérezte, azzal a tekintettel, amit a sas adott, lefelé kell néznie a földből-sarjadóra, mely az emberi organizációban is hat, alulról felfelé; és meg kell tanulnia, hogy úgy nézze meg az oroszlánt, hogy maga az oroszlán nyilatkoztassa meg számára a körülölelő szelet, a rávillanó villámot, körbedübörgő mennydörgést. Mindazt, ami áthatja az ember saját, de a szél, az időjárás, az egész földi élet adta környezetbe feszített, abba beleszőtt életét. Ha a fizikai tekintet felfelé fordul, a szellemi tekintet lefelé néz, ha a fizikai tekintet lefelé néz, a szellemi felfelé, ha egyenesen kelet felé fordul a fizikai, s vele együtt a szellemi tekintet éppen ellentétesen nyugat felé néz - ha az ember így képes a fentit-lentit, az elülsőt és a hátulsót, a fizikai tekintetet és a szellemi tekintetet egymásba szőni, akkor fogadja a valódi, erősítő és nem legyengítő hatást, a sasét a magasságból, az oroszlánét a környezetből és a tehénét a föld belsejéből.

Tanuld lényem ismeretét! Én adok erőt, hogy saját fejedben teremts   világmindenséget!	Szól a sas  Nyugaton
Tanuld lényem ismeretét! Én adok erőt neked,           hogy légkör-ragyogásban  testesítsd meg a világmindenséget!	Szól az oroszlán Középen
Tanuld lényem ismeretét! Én adok erőt neked,  hogy a mérleget, latot és számot a mindenségitől elragadd!	Szól a tehén  Keleten

Meg kell tanulnom erődet,
ó, sas,
földből való teremtettségem
beszédéből.

Meg kell tanulnom erődet
ó, oroszlán
a környezetemből bennem ható
évek, napok beszédéből.

Meg kell tanulnom erődet,
ó, tehén
a csillagok bennem
megnyilatkozó beszédéből.