Tegnap a húsvéti gondolat ezoterikus szempontjából próbáltam arról beszélni, hogy a természet folyamatához úgy kell a szellemtől áthatott módon kapcsolódnunk, hogy az év ünnepei közé egy őszi ünnepet veszünk fel. Ez az őszi ünnep Michael ünnepe, és az őszi napfordulóval ahhoz hasonlóan kellene egybeesnie, ahogy a karácsony a téli napfordulóval, a húsvét a tavaszival, és a János-nap a nyárival esik egybe.

Ma a korunknak megfelelő húsvét gondolatának inkább az érzelmi tartalmát szeretném közelebbről kifejteni, holnap pedig, ennek a szemléletnek a jelentőségét mutatnám meg.

Amikor ma megünnepeljük a húsvétot, korunk emberiségének tudatát figyelembe véve be kell ismernünk - ha saját emberi mivoltunkhoz őszinték vagyunk -, hogy a húsvéti gondolat ma az emberiség nagy részénél kevéssé világos. Mitől függ a húsvéti gondolat igazsága? Ez az igazság attól függ, hogy az ember mennyire tud képzetet alkotni arról, hogy a Krisztus-lény átélte és legyőzte a halált, átélte a feltámadást, és halálának, feltámadásának átélése után úgy kapcsolódott az emberiséghez, hogy kinyilatkoztatást adhatott azoknak, akik előzőleg apostolok és tanítványok voltak.

A feltámadás gondolata azonban egyre halványabb lett. A kereszténység keletkezésének kezdetén olyan eleven volt, ahogy ebből a korszakból Pál szavai szólnak hozzánk: „Ha pedig Krisztus nem támadott fel, akkor hiábavaló a ti hitetek.” Pál a húsvéti gondolathoz, vagyis a feltámadás gondolatához fűzte a kereszténységet. Akik felvették a mai kor műveltségét, azok csodának nevezik a feltámadást, és mint csodát utasítják el a valóság létének, lehetőégének területéről. A többi keresztény ünnephez hasonlóan már a húsvét ünnepe is voltaképpen csak régi szokás mindazoknak, akik a feltámadás gondolatát nem látják már át.

Ezt az évek során a legkülönbözőbb szempontokból említettük. Először megint arra lesz szükség, hogy magának a szellemi világnak a megismerése kerüljön közelebb az emberiséghez, hogy megértse azokat a történéseket, amelyek nem tartoznak az érzéki világ területére. Ilyen ténynek kell tekintenünk a feltámadás gondolatával kapcsolatos jelenségeket is. Így a húsvéti gondolat is újra valóban elevenné válhat. Ez a gondolat nem lehet élő az olyan ember számára, aki a feltámadást a nem valóságos csodák birodalmába helyezi. Hiszen a húsvét gondolata az emberiség olyan korszakában jött létre, amikor még megvoltak a szellemi világ régi, eredeti emberi megismerésének a maradványai.

Tudjuk, hogy az ember földi fejlődésének kiindulópontján az emberek bizonyos mértékben ösztönös szellemi látással rendelkeztek, ezáltal bepillantást nyerhettek a szellemi világba, és azt úgy szemlélték, hogy egyenértékű volt számukra, a fizikai-érzéki világgal. A földi emberiség az idők folyamán elveszítette eredeti, ösztönös szellemi látását. A kereszténység fejlődésének első három évszázadában azonban ennek még legalább az utolsó maradványai megvoltak. Így ezekben az első századokban helyet kapott még a húsvéti gondolat bizonyos, a régi emberi belátáson alapuló megértése. Ez a megértés a IV. században bénult meg, ekkor készült elő az, hogy az emberek elvont, halott gondolatokban kezdtek élni. Ez a XV. század első harmada óta jelent meg teljes mértékben, ahogyan azt már többször kifejtettem. A húsvéti gondolatnak is el kellett halnia az olyan elvont gondolatok között, amelyek a természettudományt naggyá tették.

Ma elérkezett annak az ideje, amikor ennek a húsvéti gondolatnak újra eleven gondolattá kell válnia. Ehhez azonban át kell mennie a halál állapotából az elevenség állapotába. Az elevenséget az jellemzi, hogy további elevenséget sarjaszt ki magából. Amikor a húsvét gondolata az első keresztény századok folyamán elterjedt a kereszténységben, a lelkek befogadóképessége elegendő volt még ahhoz, hogy Krisztus sírjának, és a belőle felkelő, most már az emberiséghez kapcsolódó lényének a meglátása, hatalmas belső élmény lehessen. Az emberek lelke elé táruló hatalmas kép intenzív, belső élmény lehetett. Ez a belső élmény az ember lelki életének realitása volt. Az ember lelki életében csak az a reális, ami valóban úgy ragadja meg ezt az emberi lelket, ahogy egyébként az érzéki külső világ az érzékszerveket. Az emberek úgy érezték, hogy megváltoztak, amikor Krisztus halálának és feltámadásának történését látták. Ennek látása révén, olyan lelki változást éreztek, mint ahogyan az embert földi élete során a fizikai események változtatják meg.

Az embert hét éves kora körül a fogváltás változtatja meg, tizennégy-tizenöt éves kora körül pedig, a nemi érés. Ezek testi változások. Az első keresztények belső, lelki változást éreztek, amikor a húsvéti gondolat hatott rájuk. Úgy érezték, hogy kiemeli őket emberi mivoltuk bizonyos állapotából, és egy másik állapotba kerülnek.

A húsvét gondolata elveszítette az idők folyamán ezt az erejét, hatalmát. Csak akkor kaphatja vissza, ha a feltámadás ismét realitáshoz jut egy olyan tudományban, amely felfogja a szellemiséget, hiszen az természeti törvények révén nem látható be. Amit azonban szellemi módon értettünk meg, csak úgy válhat realitássá, ha a szellemiséget nem csupán elvont gondolatokkal fogjuk fel, hanem az érzékek elé táruló világgal való eleven összefüggésében is megértjük.

Aki a szellemiséget csak elvont állapotban akarja megtartani, és például azt mondja, hogy ne húzzuk le azt a fizikai-érzéki világba, az akár abból a gondolatból is kiindulhatna, hogy az isteni lényt eltorzítja, ha neki tulajdonítják a világ teremtését. Hiszen az istenséget csak úgy foghatjuk fel egész nagyságában és hatalmában, ha nem helyezzük az érzékeken túlra, hanem olyan erőt tulajdonítunk neki, amely benne működik az érzéki világban, és teremtően át is hatja azt. Lealacsonyítja az istenséget, ha mintegy elvont magasságokba, a felhők távolába akarjuk őt helyezni. Ha a szellemiséget elvontan fogjuk fel, és nem tudjuk a világ egész elénk táruló folyamatával összefüggésbe hozni, akkor soha nem élünk szellemi realitásban.

Hiszen a világ folyamata úgy jelenik meg földi életünkben, hogy életünk bizonyos számú évet foglal magában, és ezek bizonyos történések visszatérő, szabályos ritmusát jelentik, ahogyan arra már tegnap utaltam. Egy év múltán térünk vissza az időjárásnak, a Nap állásának és a természeti eseményeknek hozzávetőleg azonos történéseihez. Az év lefolyása, mintegy ritmikusan illeszkedik bele földi életünkbe. Láttuk tegnap, hogy az év lefolyása a Föld lelki-szellemi ki- és belégzését jelenti. Ha még egyszer felidézzük a Föld lélegzési folyamatának négy fő pontját - ahogyan tegnap lelkünk elé tártuk -, úgy azt kell mondanunk: a karácsony ünnepi időszakában a Föld visszatartja lélegzetét, teljesen felszívja szellemi-lelkiségét. Amit a Föld nyár idején azért bontakoztatott ki, hogy a kozmosz megihlethesse, az bent nyugszik a Föld mélyén. Ami nyáron feltárult, és átadta magát a kozmikus erőknek, azt karácsony idején a Föld felszívja, és bent nyugszik a Föld mélyén. Hiszen az ember nem a földi mélységekben él fizikailag, hanem a Föld felszínén. De szellemileg-lelkileg sem a Föld mélyén él, hanem voltaképpen a Föld környezetében, a Földet körülvevő atmoszférában.

Az ezoterikus tudomány ezért midig felismerte, hogy a téli napfordulónál - karácsony idején - a Föld lényege elrejtőzik, az átlagos emberi megismerés erői nem látják át, ez a misztériumok ezotérikus területére tartozik. Minden régebbi kornak volt a mai karácsonyhoz hasonló ünnepe, és úgy tartották, hogy a Föld karácsonykor lejátszódó történése, csak a misztériumi tudásba való beavatás révén érthető meg, Görögországban ezeket alvilági misztériumoknak nevezték. Az ember a misztériumi tudásba való beavatása révén annyira elidegenedett a Föld környezetétől, ahol tulajdonképpen mindennapi tudatával él, hogy abba a szellemi-lelkiségbe merült bele, amelybe fizikailag nem tudott belemerülni: így olyannak ismerte meg a Földet, amilyenné azáltal alakult, hogy télen szellemi-lelkiségét felszívta. Az ember a misztériumokba való beavatás révén tudta meg, hogy a Föld a téli napforduló idején különösen fogékonnyá válik a holderők behatolása iránt. A régi misztériumok titka az volt - modern értelemben karácsonyi titoknak nevezhetem -, hogy karácsony idején megismerjük, hogy a Föld lelki-szellemiségével átitatva, áthatva, különösen fogékonnyá válik arra, hogy a holderők a bensejében működjenek.

Egyes régi korokban például senkiről sem tételeztek fel gyógyító ismereteket, akit nem avattak be a tél titkaiba, és nem értette, hogy a Föld lélegzetének visszatartása révén, különösen fogékony a bensejében működő holderők iránt. Ebben az időben ez különösen a növényeket hatja át gyógyító erőkkel, és egészen átformálja a növényvilágot, de főleg az alacsonyabb rendű állatok világát.

A karácsonyi beavatást az emberek a Föld mélységeibe való leszállásként élték át. Ezzel azonban valami mást is összekapcsoltak, amit az ember lényére bizonyos értelemben veszélyesnek éreztek. Azt mondták, hogy ha igazán szeretettel néznek a Földben karácsonykor élő holderőkre, és ez betölti a tudatukat, olyan tudatállapotba kerülnek, amelyben nagyon sok belső erőre van szükség az ahrimáni hatalmak mindenfelől érkező támadásainak elviseléséhez, mivel ezek éppen a Hold működésének felvétele révén élnek a Földben. Ezeknek az erőknek az ellenállását, csak a lelki-szellemi mivoltukban kifejlesztett erővel törhetik meg, és csak ebben az erőben látták annak a lehetőségét, hogy az ember tartósan elviselje földi életét.

A misztériumtanítók azután kevéssel a karácsonyi misztériumok ünnepe után, összegyűjtötték tanítványaikat, és mintegy kinyilatkoztatásképpen a következőt közölték velük. Azt mondták, hogy a beavatás révén teljesen tudatosan át lehet látni azt, ami a téli napforduló idején a Föld belsejében hat. De különösen tavasz közeledtével az is felszáll a növekedő növényvilággal a Föld mélyéről, amit ott az ahrimáni hatalmak okoznak, és ez áthatja az egész növekedést, sarjadást, és magát az embert is.

A Föld kezdeti korában az ember még isteni erőket hozott magával, és eredeti isteni öröksége révén elviselte az ahrimáni hatalmak támadását, amely ilyen módon szakadt rá az emberiségre a téli holdhatás idején. De elérkezik majd az emberiség olyan kora - mondták tanítványaiknak a beavatottak -, amikor a Föld télen felvett holderői mintegy elkábítják az embereket a szellemiséggel szemben. A tavaszi növekedés és sarjadás, mintegy megrészegíti az emberiséget a szellemmel szemben, és megfosztja a szellemiség létezésének tudatától. Ha az emberiség nem lesz képes ekkor ezeknek a mámorító erőknek ellenállni, úgy áldozatul esik a Földnek, és nem tud vele együtt a Föld-fejlődés más, eljövendő, magasabb rendű állapotaihoz tovább fejlődni. - A beavatottak sötét színekkel festették le a XV. századdal kezdődő korszakot, amikor az emberiség elvont, halott gondolatokban kiváló lesz ugyan, de a szellem befogadására csak azáltal válhat újra alkalmassá, ha új erőre tesz szert a Földből felszálló mámor legyőzésére, mégpedig az emberiség saját, kifejlesztett szellemi ereje révén.

Ha ilyen képzeteket alkotunk, akkor nagyjából belehelyezkedünk az év természetes lefolyásának szellemi összefüggéseibe. Az egyébként elvont fontolgatásokat összekapcsoljuk azzal a természetes érzéki folyamattal, amely például az évszakokban tárul elénk.

A karácsonyi misztérium ellentéte a nyári napforduló János-napi misztériuma. Ilyenkor a Föld teljesen kilélegzett. A Föld teljesen átadja szellemi-lelkiségét a Földön túli kozmikus hatalmaknak, és felvesz magába mindent, ami a Földön kívül van. A régi beavatottak, a karácsonyi misztériumokhoz hasonlóan, a János-napi misztériumokról is azt mondták - a kifejezések természetesen modernek, de a misztériumoknak mindig megvoltak a régi formái is -, hogy a János-nap misztériumtitkainak, vagyis az Egek titkainak átérzéséhez beavatás elérésére van szükség. Mert az ember a Föld környezetéhez tartozik; földi emberként nem tartozik sem a Föld bensejéhez, sem pedig az Egekhez. Ahhoz, hogy a Földön túli titkokat megismerhesse, be kell avatni a Föld alatti titkokba.

A húsvét és az őszi Mihály-nap misztériumát mintegy a Földön túli és a Föld alatti dolgok egyensúlyának tekintették, ennek azonban, mint mondtam, a mi korunkhoz képest, csak az eljövendő korban lesz igazán jelentősége.

A húsvét misztériuma a Golgota titka révén jelent meg teljes nagyságában az emberiség fejlődésében. Mint már mondtam, abban a korban értették meg, amikor megvoltak még a régi szellemi látás maradványai. Az emberek ekkor még fel tudtak emelkedni érzületükkel a feltámadott Krisztushoz. Ezért vonták be a húsvét misztériumát abba a kultuszba, amely nem volt beavatási kultusz, hanem az emberiség általános kultusza lett: a mise kultuszába, a mise cselekményének kultuszába. A régi primitív szellemi látás visszahúzódásával azonban a húsvéti misztérium megértése is odaveszett. Hiszen akkor kezdenek csak valamiről vitatkozni, amikor már nem értik. Az első keresztény századokban kezdődött el a húsvéti misztérium felfogásának megvitatása, és ez már abból eredt, hogy nem tudták közvetlen elementáris megértésükbe befogadni.

Az antropozófus szellemtudomány eredményeit sokszor alkalmaztuk már a húsvéti gondolatra is. A lényeges az, hogy az antropozófus szellemtudomány olyan életformákra utal, amelyek nem merülnek ki az érzéki világban létrejövő születés és halál között, és az érzékek által kutatható jelenségekkel is szembeállítja a szellemi módon kutathatókat. Érthetővé teszi, hogy Krisztus, fizikai testének elporladása után is érintkezhetett a tanítványaival. A szellemi kutatás fényében a feltámadás gondolata is újra elevenné válik. A feltámadás gondolata csak akkor válik azonban teljesen érthetővé, ha összekapcsoljuk az ellentétes pólussal.

Mit jelent hát valójában a feltámadás gondolata? A Krisztus-lény szellemi magasságokból szállt le a Földre, belehúzódott Jézus testébe, és benne élt. Így, mintegy Földöntúli erőket hozott a Földszférába. Ezáltal ezek a földöntúli erők ettől az időponttól, a Golgotai Misztérium időpontjától fogva, összekapcsolódtak az emberiség fejlődésének erőivel. Azóta élhetjük át a földi emberiség fejlődésében azt, amit a régi korban az emberek csak odakint a kozmikus messzeségekben láthattak. Krisztus a feltámadás után összekapcsolódott az emberiséggel, és attól kezdve nemcsak a földöntúli magasságokban él, hanem a földi életben, az emberiség fejlődésének áramlatában is.

Ezt a történést mindenekelőtt nemcsak földi szempontból kell szemlélnünk, hanem földön kívüli szempontból is. Azt mondhatjuk, hogy ne csak úgy tekintsünk Krisztusra, ahogyan égi messzeségekből a Földre érkezik és emberré válik, vagyis az embereké lesz, hanem úgy is, ahogyan a szellemi világból a Földre távozik. - Az emberek, mintegy saját területükön látták Krisztus érkezését. Az istenek pedig azt látták, hogy Krisztus elhagyja az égi világot, és elmerül az emberiségben. Az embereknek megjelent, de bizonyos szellemi körökből eltűnt. Ahogy áthaladt a feltámadáson, bizonyos Földön kívül élő szellemi lényeknek a Földről kiragyogó csillagnak tűnt, amely most a Földről sugárzik a szellemi világba. A szellemi lények úgy jellemzik a Golgotai Misztériumot, hogy egy csillag kezdett a Földről a szellemi birodalomba beragyogni. Rendkívül lényegesnek érezték a szellemi világ számára, hogy Krisztus emberi testbe merült, és emberi testben élte át a halált. Mivel ugyanis emberi testben élte át a halált, így közvetlenül halála után olyasmit vihetett véghez, amelyre régebbi isteni társai nem vállalkozhattak.

Régebbi istentársaival olyan ellenséges világ állt ugyanis szemben a Földön, amelyet a régebbi korokban pokolnak neveztek. De ezeknek a szellemi lényeknek a tevékenysége lényegében határához is ért a pokol kapujánál. Ezek a szellemi lények hatottak az emberre. Az ember erői belenyúlnak a pokolba is, és ez nem más, mint az ember nem-tudatos, tudatalatti belenyúlása az ahrimáni erőkbe a téli időszakban, valamint ezeknek az ahrimáni erőknek a felszállása tavasz idején. Az isteni-szellemi lények mindezt egy velük szembenálló világnak érezték. Látták ezeknek az erőknek a Földből való felszállását, és ezt így egy rendkívül nehéz, súlyos világnak érezték; ezzel a világgal ők csak az ember kerülőútján voltak kapcsolatban, bizonyos tekintetben csak a szemlélésére voltak képesek. Krisztus alászállott a Földre, és maga is emberré lett, ezáltal vált képessé alámerülni az ahrimáni erők birodalmába, csak így győzhette le őket. Ezt fejezi ki a pokolra szálás hitbeli megfogalmazása is.

Ez megadja a feltámadás másik pólusát. Krisztus azt vitte véghez az emberiségért, hogy az isteni magasságokból leereszkedve emberi alakot öltött, és így valóban le tudott szállni az embert fenyegető veszélyek régiójába. Ide régebben nem szállhattak le azok az istenek, akik nem vállalták az emberi halált. Krisztus ezzel győzte le a maga módján a halált, és így a szellemi világba való felemelkedés, mint a pokolra szállás másik pólusa járult hozzá ehhez, holott itt maradt a Földön: Krisztus úgy egyesült az emberiséggel, hogy leereszkedett az emberiséget fenyegető veszélyhez. A téli és tavaszi időszakban uralma alá vonta az emberek számára azt a Földön túli régiókból eredő hatást, amely Já- nos-naptól egészen őszig jut a Földbe. Így a húsvéti gondolatban azt látjuk, hogy a pokol régiójába való leszállás mintegy egyesül az égi régiónak e leszállás útján történő meghódításával az emberiség további fejlődése érdekében.

Mindez hozzátartozik a húsvéti gondolat helyes megértéséhez. De mi is lenne a húsvéti gondolat, ha az nem elevenedhetne meg! A régi korokban csak azáltal fűzhettek megfelelő érzést a téli napforduló gondolatához, hogy megvolt a János-nap gondolata. Vázlatosan felrajzolva: a mélyen elrejtőzött, téli jellegű (narancsszínnel jelölve) földiséghez az tartozott, ami nyáron, a Földön kívüli környezetben jelent meg (narancsszínnel jelölve). Mind a kettőt, csak beavatással érhették el, ami azonban ezeket összetartotta, az ott volt a földi, atmoszférikus környezetben (zöld színnel rajzolva).

A karácsony a János-napot igényli, a János-nap pedig a karácsonyt. Az ember megmerevedne az ahrimáni hatalmak hatására, ha nem volna kitéve a feloldó luciferi hatalmaknak, akiknek révén gondolatai újra szárnyakat kapnak. Így nem kell megmerevednie, a fény hatására újra felengedhet.

Az emberiség fejlődésének, először csak az egyik pólusa van meg, a húsvéti pólusa, és ez a pólus, megbénult. A húsvét ünnepének nincs már belső elevensége. Ezt akkor kapja vissza, ha a következőképpen tudunk rágondolni, és azt mondhatjuk: a pokolra szállás jelképes kifejezése valójában - amit feltámadásnak értelmezhetünk

-   ellensúlyt adott az embernek a szellemi szemlélet lebénulása, a földi életben szükségszerűen bekövetkező elhalás ellen. - Jézus Krisztus szükségképpen prófétikusan elejét akarta venni a következőknek: annak, hogy az ember születése és halála közti földi életében annyira megfeledkezzék a Földön túli szellemiségről, hogy mintegy elhaljon a szellemiség számára. A húsvéti gondolat a Földön kívüli életnek a földi élet felett kivívott győzelmét jelenti, és szembeszegül az ember földi életében bekövetkező elhalásával.

Az ember egyfelől születése előtti életéből száll alá. De a XV. század első felével olyan korszak kezdődött el, amikor az ember ebben a földi életében mindjobban megfeledkezik földöntúli eredetéről, és lelki mivolta mintegy elhal benne. Másfelől azonban volt egy olyan égi szellemi lény, aki az Egekből hatott a Földre, és ezáltal az ellentétes képet állította az ember elé: ez a szellemi lény emberi testbe szállt alá, és feltámadásában, saját lénye révén hozta el a Földön túli szellemiséget a földi emberek közé. Ennek emlékezetére tárja a húsvét ünnepe Jézus Krisztus sírba tételét és feltámadásának képét az emberiség elé.

A kozmikus bölcsességekbe illeszkedő húsvéti gondolat szerint sírba tették és azután feltámadt. Ember tekints önmagadra: földön túli világokból szállsz le, és az a veszély fenyeget, hogy lelki mivoltod elhal ebben a földi életben. Ekkor megjelenik Krisztus, és szemed elé tárja, hogy a halált az a Földön túli szellemiség győzi le, amelytől te is származol. Ez az emberiség elé táruló legnagyobb képben áll előtted: Jézus Krisztus sírba tételében és feltámadásában. Sírba tették, feltámadt sírjából, és megjelent azoknak, akik megláthatták.

Ez a kép nem elevenedhet meg, ha a lelkierők megbénultak. Hol válhat mindez elevenné mai bénult lelki erőinknél? Az ember a hagyományos hitben tekinthet még a húsvéti ünnep adományaira: a sírba tétel és a feltámadás hatalmas képére. Belső lelki erejéből semmit sem tud már önállóan a húsvéti gondolathoz, a sírba tétel és feltámadás gondolatához kapcsolni. A szellemi megismerésből kiindulva kell valamit újra hozzáfűznie. Mégpedig csakis ezt: az ember magához engedheti a szellemi megismerést, és megérthet még valami mást is. Ezt a másik dolgot tárjuk önmagunk elé, hogy az mélyen a lelkünkbe vésődjék!

A húsvéti gondolat: sírba tették, feltámadt. Most tárjuk azt a másik gondolatot magunk elé, amelynek el kell érnie az emberiséghez: feltámadt, és megnyugodva sírba tehetjük. - A húsvét gondolata: sírba tették feltámadt. Michael ünnepének gondolata: feltámadt, és megnyugodva sírba tehetjük.

Az első a húsvéti gondolat Krisztusra vonatkozik, a második gondolat pedig arra az emberre, aki éppen a húsvéti gondolat erejét érti meg: amikor belépett korunk földi életébe, lelki-szellemisége elhal, lelkét a szellemi megismerés feltámaszthatja, így elevenedhet meg születése és halála között, így válhat bensőleg elevenné ebben a földi életben. Ezt a benső feltámadást, feleszmélést kell az embernek a szellemtudomány által megértenie, akkor megnyugodva teszik sírjába. Különben sírja révén az ember azoknak a hatalmaknak kellene, hogy martalékul essen, akik ahrimáni hatalmakként működnek a Föld régiójában a téli napforduló időszakában.

A másik ünnep gondolata: feltámadt, és megnyugodva sírba tehetjük. Ennek az ünnepnek, arra az időszakra kell esnie, amikor a levelek sárgulni kezdenek és lehullnak a fákról, érnek a gyümölcsök, és a Nap hatalma megérleli a tavaszi sarjadást, rügyezést, növekedést, de el is hervasztja, és újra a Föld belseje felé tereli. Ilyenkor a sír jelképe lesz mindaz, ami a Földön fejlődik.

A húsvét ünnepét olyan időszakra tesszük, amikor az élet sarjadni, rügyezni kezd, és a növekedés erői a legmagasabbra szökkennek. A

másik ünnepet - amelynek tartalma: feltámadt, és megnyugodva tehetjük a sírba - arra az időszakra helyezhetjük, amikor a földi természet hervadásnak indul, síri hangulat terjed szét benne, és az ember lelke előtt megjelenik a sír jelképe. Ekkor Michael gondolata mozdul meg az emberben: ennek azonban a gondolat az alapja, nem a szemlélés, mint az első keresztény századok húsvéti gondolatának. Az első keresztény századokban a szemlélés, a sírba tett és feltámadt Krisztus felé fordult. A lelket ennek szemlélése töltötte be a legnagyobb erővel: megerősödött. Az őszi napforduló ünnepi gondolatánál a léleknek nem a szemléléssel, hanem az akaratával összefüggésben kell az erejét éreznie: fogadd be az ahrimáni hatalmakat legyőző michaeli gondolatot, ez a gondolat ad erőt, hogy megszerezd a Földön azt a szellemi megismerést, amellyel legyőzheted a halál hatalmait.

Ahogy a húsvéti gondolat a szemlélethez, úgy ez a gondolat az akarat hatalmához fordul: a michaeli erők felvétele azt jelenti, hogy a szellemi megismerés erejét felvesszük az akarat erőibe. Így elevenedhet meg a húsvét gondolata, és közvetlenül eljuthat az ember lelki-szellemiségéhez. Ahogyan a János-nap gondolatát a karácsonyi gondolat ellenpólusának érezték, úgy Michael őszi ünnepének gondolatát, a michaeli gondolatot is polárisan ellentétesnek érezzük a húsvéti gondolattal. Ahogy a karácsonyi gondolat belső elevenségével fél év

múlva kisarjasztotta a János-nap gondolatát, úgy kell kisarjasztania a húsvéti gondolatnak Michael gondolatát. Az emberiségnek olyan ezoterikus érettségre kell szert tennie, hogy absztrakt jellegű gondolkodása konkréttá váljék, és így újra képes legyen az ünnepek megalkotására. Akkor az érzéki jelenségek folyamatait megint összekapcsolhatja valamilyen szellemiséggel.

Gondolataink elvontak maradnak. Ha azonban elvontak maradnak, bármennyire nagyszerűek és szellemesek is, nem képesek áthatni az életet. Az emberiség ma azon gondolkodik, hogy a húsvét ünnepét ne a csillagok konstellációinak megfelelően, hanem valamilyen elvont napra helyezze át. Mára már minden magasabb megismerés elhomályosult, veszendőbe ment a morális-szellemi, és a természetes-fizikai erők összefüggésének megértése. Ma ismét olyan erőnek kell ébrednie az emberben, hogy a világ érzéki jelenségét közvetlenül valamilyen szellemiséghez kapcsolhassa.

Miben is állt az embernek az a szellemi ereje, amivel az évi jelenségek folyamatának megfelelő ünnepeket alkotott az év során? Ez az eredeti szellemi erőből állt. Az emberek ma régi hagyományos szokások szerint folytatják az ünnepek megülését, de az emberiségnek ismét olyan ezoterikus erőre kell szert tennie, hogy önállóan, a természet folyamatainak megfelelően szólhasson a természethez. Meg kell találnia annak a lehetőségét, hogy Michael őszi gondolatát a húsvéti gondolat kivirágzásának fogja fel. Míg a húsvét gondolata az érzéki virágzásból ered, a húsvét gondolatának kivirágzását - a michaeli gondolatot - a fizikai hervadás következményeként kell az év folyamatába iktatnunk.

Az embereknek újra meg kell tanulniuk, hogy összekapcsolják gondolkodásukban a szellemiséget a természeti folyamatokkal. Az emberek ma, nemcsak elmélkedhetnek az ezoterika terén, hanem az is szükséges, hogy cselekedjenek. Erre azonban csak akkor képesek, ha gondolataikat olyan konkrétan, elevenen alakítják ki, hogy gondolkodásukban nem húzódnak vissza minden történéstől, hanem együtt gondolkodnak ezek lefolyásával. Michaeli módon gondolkodnak együtt a hervadó levelekkel, az érlelődő gyümölcsökkel, úgy, mint ahogyan a húsvét mivoltával tudtak a virágzó, rügyező növényekkel, sarjadó virágokkal együtt gondolkodni.

Amikor majd együtt tudunk gondolkodni az év folyamatával, gondolatainkba olyan erők vegyülhetnek, amelyek révén az ember, újra párbeszédet folytathat a csillagokból megnyilatkozó isteni-szellemi erőkkel. Az emberek, a csillagokból hozták le a belső emberi érvénnyel bíró ünnepek megalapozásának az erőit. Az ünnepeket az embereknek belső, ezotérikus erővel kell megalapozniuk. Akkor a hervadó, érlelődő növényekkel, az elhaló Földdel folytatott párbeszéd révén, újra párbeszédet folytathatnak az istenekkel is, és hozzákapcsolhatják az emberi életet az isteni léthez, hogyha megtalálják ehhez a helyes, belső ünnepi hangulatot. Akkor újra megjelenik a húsvét igazi gondolata is, és olyan elevenné válik, hogy kisarjaszthatja magából a michaeli gondolatot.