Nagyobb fogadó szoba Hilarius házában. Amikor a függöny felgördül, Hilarius és Romanus beszélget.

Hilarius:

Fájdalmasan kell hogy közöljem önnel,
Kedves barátom, hogy a sorscsomó,
Amely körünkben formálódik,
Már szinte összezúz.
Mire építhetünk, ha minden meginog?
Benedictus barátait a céljainktól
Ön tartja távol;
Stradert most súlyos kétségek kínozzák.
Egy férfi, aki okosan és - gyűlölettel
Már többször szembeszállt
A misztikus törekvésekkel,
Be tudta bizonyítani neki,
Hogy alaposan tévedett
A mechanizmusával;
Hogy önmagában véve lehetetlen,
Nemcsak a külső ellenállás
Akadályozza sikerét. -
Az életem nem volt gyümölcsöző.
Tettekre vágytam. - Hiányzott azonban
Belőlem mindig az a gondolat,
Amelyből tettek érlelődnek.
Lelkem sivársága erősen kínzott.
Csak szellemi látásom
Adott erőt, hogy fenntartsam magam.
És mégis meg tudott téveszteni -
Straderrel kapcsolatban.

Romanus:

Gyakran éreztem úgy,
Mintha lidércnyomás akarna
Fájdalmasan lelkemre telepedni.
Ha az ön szavai
Az események menetében
Csak súlyos tévedésnek bizonyultak,
S így a szellemi látás
Csalásnak látszhatott.
Ez a lidércnyomás bensőmben
Titokzatos mesterként működött;
Felébresztett egy érzést bennem,
Amely ítéletem
Most megvilágosítja. -
ön elvakultan bízta rá magát
A szellemi látásra,
Ezért ez tévedésnek tűnhetett
Ott is, ahol minden bizonnyal
Igazsághoz vezette önt.
Jól látta ön Stradert
Mindannak ellenére,
Amit az a túl okos férfiú
Bebizonyíthatott.

Hilarius:

Hem ingott meg tehát hite?
Fenntartja Straderről korábbi véleményét?

Romanus:

Igen, mert oly alapra építettem,
Melyhez Strader barátainak nincs közűk,
És helytálló attól függetlenül,
Hogy mechanizmusa beválik-e.
Ha tévedett is ezzel kapcsolatban,
Jól tudjuk azt, hogy az igazság sokszor
Csak tévedéseken keresztül érhető el,

Hilarius:

Önt nem téveszti meg
Ez a sikertelenség, -
Önt, akinek az élet
Mindig sikert hozott csak?

Romanus:

Sikeres az lehet csupán,
Ki nem fél a kudarctól.
A misztikát csak értelemszerűen
Kell alkalmazni a mi esetünkben,
S világosan mutatja meg nekünk,
Hogy Straderről miként kell vélekednünk.
Megállja győzedelmesen a harcot,
Amely a szellem kapuit kinyitja;
Az Őr mellett majd bátran elhalad
A szellemi világnak küszöbén.
Átéreztem saját lelkemben, mit mond
Ez a szigorú Ör a küszöbön. -
Úgy sejtem, ott áll Strader oldalán most.
Hogy látja-e, vagy öntudatlanul
Közeledik hozzá, azt nem tudom;
De azt hiszem, elég jól ismerem
Stradert ahhoz, hogy tudjam róla azt,
Bátran belátja: az önismeretből
Szükségszerűen fájdalom fakad.
Az akarat így társául szegődik,
S ez bátran néz majd a jövő elébe;
És a remény erőforrásából merítve
Áll szembe majd a fájdalommal,
Amelyet a megismerés fakaszt.

Hilarius:

Hálás vagyok e szavakért, barátom,
Amelyek a misztériumok szelleméből
Fakadtak. Már gyakran hallottam őket.
De most érzem csak meg rejtett tartalmukat.
A világ utjain nehéz eligazodni,
Így én, kedves barátom,
Legjobb, ha illendően várok addig,
Amíg a szellem megmutatja nékem,
Milyen irányba vegyem utamat,
Amely a látásomnak megfelel.

(Hilarius és Romanus jobbra távozik. Balról Capesius és Felix Balde lép be. A titkár vezeti őket a szobába.)

Titkár:

Úgy gondoltam, hogy Benedictus mára
Útjáról visszatér,
De még nem érkezett meg.
Ha holnap ide fáradnának, biztosan
Találkozhatnának vele.

Felix Balde:

És Gottgetreu barátunk,
Beszélhetnénk vele?

Titkár:

Mindjárt megyek, s behívom.
(A titkár elmegy.)

Felix Balde:

Jelentős az valóban, amit átélt.
Nem mondaná el még egyszer nekem?
Csak akkor értékeljük helyesen
Az ilyen dolgokat, ha szellemünkben
Egészen pontosan felfogjuk őket.

Capesius:

Ma reggel történt; éreztem, hogy lelkem
Misztériumok hangulata tölti el.
Érzékeim hallgattak;
És az emlékezés is hallgatott.
Várakozás töltött el és csupán
A szellemi történéseknek élten.
Először jött, mit már jól ismerek.
De azután egész világosan
Mutatkozott meg Strader lelke
A szellemi tekintetemnek.
Először nem beszélt. Volt rá időm,
Hogy éberségem ellenőrizhessem.
De aztán tisztán hallottam szavát.
„Ne távolodjon el az igazi
Misztikus hangulattól.”
Úgy hangzott, mintha lelke legmélyéről
Jönnének a szavak. Aztán azt mondta,
A szavakat erősen hangsúlyozva:
„Nem törekedni semmire; -
Békés nyugodtság töltse be a lelket;
A lélek mélyén csak várakozás van! -
Ez a misztikus hangulat. -
Ez önmaga ébreszti fel magát
Az élet áramában,
Anélkül hogy keresnénk,
Ha megerősödik az ember lelke, -
Ha gondolat-erőivel kutatja
A szellemet.
E hangulat gyakran jelentkezik
A csendes óráinkban, ámde eljön
A tettek viharában is.
Ilyenkor azt kívánja, hogy a lélek
Gondolkodás nélkül ne vonja el magát
Szellemi történések
Finom meglátásától.

Felix Balde:

Ez majdnem úgy hangzik, mint szavaim
Visszhangja, - ámde nem egészen
Azonos értelemben.

Capesius:

Ha jól meggondoljuk, szavainak
Ellentétét is megtaláljuk benne. -
Egész közel visz az értelmezéshez,
Ha mérlegeljük, hogy beszélt tovább:
„Aki azonban mesterségesen
Ébreszti fel magában
A misztériumok hangulatát,
Az bensőjét csupán saját magába
Vezeti el, s a fényvilág elé
A saját lelki működése
Sötétségét szövi.
Aki a misztikában ezt keresné,
Az misztikus káprázatával
A látást csak megölné.

Felix Balde:

Ez nem lehet más, mint saját beszédem,
Amelyet Strader szellemi mivolta
Kifordított, s amely most
Mint nagy misztikus tévedés
Visszhangzik önben.

Capesius:

És végül még ezeket mondta Strader:
„Az ember nem találja meg
A szellemi világot, ha keresve
Akarja azt feltárni önmagának.
Nem csendülhet fel az igazság
A lélekben, ha az sok éven át
A hangulatot keresi csupán.”

(Megjelenik Philia, de csak Capesius észleli; Felix Balde viselkedése azt mutatja, hogy nem fogja fel a kővetkezőket.)

Philia:

Capesius, hogyha figyelmedet
Majd nemsokára arra fordítod.
Mi keresetlenül mutatkozik meg
A keresésed közben,
Erőt kapsz akkor a sokszínű fénytől;
Képekben, lényszerűen hat reád.
Mert lelkednek eröi
Teszik nyilvánvalóvá néked ezt.
Mit énednek Nap-jellege sugároz,
Letompítja Szaturnusz érett bölcsessége.
Lelepleződik látásodnak ekkor,
Amit mint földi ember meg tudsz érteni.
Magam vezetlek el az Őrhöz aztán,
Aki ott őrködik
A szellemi világok küszöbén.

Felix Balde:

Számomra idegen körökből
Szavak hangoznak el,
De fénylő létet nem fakaszt hangzásuk;
Ezért nekem nem teljesen valószerűek.

Capesius:

Az intés, melyet Philiától kaptam,
Vezessen engem, hogy ezentúl immár
A szellememnek is megnyilvánuljon,
Amit mint földi ember
Az életem körében már megértek.
(A függöny legördül.)