Gottgetreu irodája. Berendezése nem túlságosan új stílusú. Úgy képzelhetjük, hogy Gottgetreu egy fa-fűrészárú üzem tulajdonosa.

Titkár:

Georgenheimbeli barátaink is
Közölték, hogy elégedetlenek.

Irodafőnök:

Már ők is! Ó de elszomorító ez.
És az elégedetlenség oka
Mindig csak ugyanaz. De látható.
Hogy fájdalmat okoz barátainknak.
Hogy Gottgertrerutól meg kell válniuk.

Titkár:

Hogy nem vagyunk eléggé pontosak,
Azt írják; és hogy a munkánk nem ér fel
Hasonló művek teljesítményével.
És most az utazásaim során is
Mindig csak újra ezt kell hallanom,
Így tönkremegy a házunk jó híre,
Amelyet Gottgetreu elődei
Hagytak reánk, s amelyet megnöveltünk.
Terjedni kezd már az a vélemény,
Hogy Gottgetreut megszédítik
A fantaszták, s az álmai,
S hogy megfosztják ábrándozásai
A gondosságtól, amely ezelőtt
Világosan rányomta bélyegét
A háza minden teljesítményére,
És megszerezte nékik a világhírt.
Amilyen számosan dicsérték egykor,
Olyan sokan bírálják most a munkánk.

Irodafőnök:

Rég észrevették már, hogy Gottgetreru
Mint engedi, hogy tévedésbe űzzék
Oly emberek, akik különleges
Szellemi képességek
Megszerzésére törekednek.
Mindég is hajlamos volt
Engedni az ily lelki ösztönöknek.
De ezelőtt meg tudta tenni azt,
Hogy távol tartsa őket
Attól a munkájától.
Mit a hétköznapok kívántak tőle.
(Hilarius Gottgetreu. belép a szobába.)

Irodafőnök (a titkárhoz):

Szeretnék most a főnökünkkel
Egy néhány percre négyszemközt beszélni.
(A titkár kimegy.)

Irodafőnök:

Súlyos gond késztet arra,
Hogy egy komoly beszélgetésre
Az alkalmat keressem.

Hilarius:

Mi az, ami tanácsadómat
Ily gonddal tölti el?

Irodafőnök:

Több esemény világosan mutatja,
Hogy munkánk mindinkább hanyatlik,
Hogy már nem teljesítjük azt,
Mit teljesítenünk kellene.
Egyre több hang panaszkodik,
Hogy teljesítményünk értéke csökken,
S más házak a rangunkat elvitatják.
Rég jól ismert pontosságunkat is
Joggal hiányolják sokan,
És nemsokára eljön az idő,
Midőn házunk legjobb barátai
Úgy érzik, Gottgetreu nem nyújtja már azt,
Mi nékik megfelelne.

Hilarius:

Mindezt én is tudom régóta már.
Ám higgye el, egyáltalában
Nem okoz nékem semmi gondot.
De szükségesnek tartom azt, hogy önnel
A helyzetet most megvitassam.
Mert nemcsak mint házunknak munkatársa
Állott segítségemre mindig,
Hanem mint jó barát is
Ott állt az oldalamnál.
Ezért kifejtem most világosan
Mindazt, mire már gyakran rámutattam.
Aki újat akar teremteni,
Annak nyugodtan kell átélni tudni
A régi pusztulását.
Nem akarom többé az üzemet
A régi úton már tovább vezetni.
Az oly ipart,
Amely csak a legszűkebb körben él,
S gondolkodás nélkül csupán
A földi élet piacára küldi
Mit munkájával létrehoz.
Nem nézve, hogy mi lesz aztán belőle,
Méltatlannak találom
Mióta megtanultam, hogy a munka
Milyen nemes formákat ölthet,
Ha olyan, emberek
Adják meg jellegét,
Akik a szellem útját járják.
Ezentúl, mint művész, Thomasius
Vezeti azt a munkahelyet,
Mit a szomszédban építek neki.
Így azt, amit a technikával létrehoztunk.
Művészivé formálja szelleme,
S az emberek mindennapi használatára
Azt szállítjuk, mi hasznos
És egyszersmind nemes szépségű is.
Ipar a művészettel egyesüljön,
Hogy életünknek mindennapjait
Ízléssel hassa át.
Így a halott anyagi testhez
- Mert számomra a munkánk ez csupán -
Hozzáfűzöm a lelket is,
Amely értelmet ad neki.

Irodafőnök (hosszabb gondolkodás után):

Egy ily csodálatos mű terve
Nem illik a kor szelleméhez.
Hiszen ma minden teljesítmény
Szigorúan csak a legszűkebb körben
Kell hogy tökélyre törekedjen.
Azon erők, amelyek az életben
A részt beleárasztják az egészbe,
Személytelenül és hatékonyan,
Nem gondolkodnak, s mégis minden tagnak
Olyan értéket adnak,
Minőt a bölcsesség nem képes adni.
De hogyha ez az útjában nem állna,
Szándéka akkor is
Hiú ábránd maradna.
Hogy megtalálja azt az embert,
Ki megvalósítja majd ezt a tervet,
Amelyet ön ilyen szépen kigondolt,
Én ebben hinni - képtelen vagyok.

Hilarius:

Ön tudja jól, barátom,
Hogy álmokat nem kergetek.
Hogy tűzhetnék ki ily nagy célokat.
Ha jó sorsom nem küldte volna hozzám
A férfiút, ki majd véghezviszi,
Ami után törekszem.
Csodálkozom, hogy ön nem látja meg
Straderben ezt a férfit.
Ki az ő szellemét valóban ismeri,
S az ember legmagasabb rendű
Kötelességei iránt érzéke van,
Azt nem szabad ábrándozónak tartani,
Ha kötelességének érzi,
Hogy tért nyisson e férfi munkájának.

Irodafőnök (miután bizonyos csodálkozás látszott rajta):

Straderben lássam ezt a szellemet!
Hát nem mutatkozott világosan
Őrajta meg, miként vakulhat el
Az ember szelleme, ha nincs meg benne
A valóság iránti érzék,
A mechanizmus, amit feltalált,
A szellem fényének köszönhető
Ezt nem lehet tagadni.
Ha egyszer majd meg is valósul,
Úgy sok jó származik belőle
Minden bizonnyal.
És mindezt Strader már közel hihette.
De még sokáig csak modell marad,
Mert rejtve vannak még azon erők,
Melyek a megvalósulást
Számára megteremtik.
Elszomorít, hogy ön azt képzeli,
Hogy bármi jó származhat abból,
Ha üzemét rábízza majd e férfire,
Kinek hajótörést kellett szenvednie
Merészen, elgondolt művével.
És bár ez oly magasságok felé
Irányította szellemét,
Melyek az ember lelkét
Mindig is csábították,
Feljutni akkor fog csak majd oda,
Ha a kellő erők
Rendelkezésre állnak.

Hilarius:

Hogy kénytelen dicsérni
E férfi szellemét,
Midőn oly indokok után kutat,
Melyek alapján elmarasztalhatná,
Értékét még külön is bizonyítja.
Azt mondta, hogy nem rajta múlt,
Hogy munkája nem járhatott sikerrel.
Ezért tehát helyénvaló,
Hogy itt legyen körünkben.
Most semmilyen külső körülmény
Nem fordulhat majd szembe szellemével.

Irodafőnök:

Ha most mindazzal kapcsolatban.
Mi itt elhangzott, megpróbálnám
Belső ellenkezésemet legyőzve
Az ön gondolkodását elfogadni,
Még akkor is maradna más egyéb,
Ami ellenkezésre kényszerítene.
Ki lesz az, aki majd értékeli
Amit önök így létrehoznak,
S kiben lesz majd olyan megértés,
Hogy felhasználja azt, amit csináltak?
Amije most van, elnyeli
Az új üzem a kezdet kezdetén.
Aztán már nem lehet tovább vezetni.

Hilarius:

Belátom én is azt, hogy terveim
Nem bizonyulnának tökéletesnek,
Ha nem teremtenénk először
Megértést az új munkamód iránt.
Mit Strader és Thomasius csinál majd,
Azon a helyen fog beteljesedni,
Melyet a szellemi tudás számára
Szándékozom megalapítani.
Mit Benedictus, mit Capesius,
S mit Mária fog majd hirdetni ott,
Utat kell hogy mutasson
Az ember szellemének,
S fel kell támassza benne az igényt,
Hogy áthassa a földi létet azzal,
Ami a szellem megnyilvánulása.

Irodafőnök:

Így ön boldoggá fogja tenni
A kis kört, mely csak önmagának él,
Eltávolodva a világ lététől.
És ezzel elzárkózik ön
Az emberek valódi életétől.
Bár abból ki akarja irtani
Az önzést, ám saját területén
Majd gyakorolni fogja.

Hilarius:

Úgy látszik, azt gondolja rólam,
Hogy álmodozva mindazt elvetem
Gondolkodás nélkül, amit az élet
Tapasztalatként nyújt nekem.
Akkor viselkednék így,
Ha csak egy pillanatra is
Úgy értelmezném a sikert,
Ahogyan ön értelmezi.
Lehet, hogy amit én értékelek,
Sikertelen marad,
Mert az egész világ lenézi,
S így össze kell omolnia,
De akkor is megtörtént általa,
Hogy emberlelkek egyszer példaként
A Földön megvalósították.
Ez szellemileg akkor is tovább hat,
Ha az érzéki létben nem marad fenn,
És megteremti az erők egy részét,
Amelyek végül egybefűzik
A szellem céljait,
S a földi tetteket.
Ezt hirdeti a szellemtudomány.

Irodafőnök:

Üzemének alkalmazottjaként
Kötelességszerűen megbeszéltem
Önnel, amit szükségesnek találtam.
Ámde az ön viselkedése
Feljogosít most arra is,
Hogy úgy nyilatkozzam meg önnek,
Ahogy barát beszélhet a baráttal.
Hogy ön mellett tevékenykedtem,
Már évek óta arra késztetett,
Hogy ismereteket szerezzek
Azon dolgok felől,
Amelyeknek ön szenteli magát,
S melyekre sok erőt is áldoz.
Csak könyvekből szerezhettem tudásom,
Melyek a szellemtudományt tanítják.
És bár el vannak zárva énelőlem
Azon világok, melyekről beszélnek,
De sejtelmem van mégis arról,
Hogyan vannak hangolva lelkileg
E szellemi irányzat hívei.
És igazolták töprengéseim,
Amit az ily irányú kutatások
Jó néhány ismerője tart azokról,
Kik jártasak a szellemi világban.
A legjelentősebbnek azt találom,
Hogy a valóságot a tévedéstől
A legnagyobb elővigyázatosság
Mellett sem tudják elválasztani,
Amikor természetszerűen
Ismét meg kell találják önmaguk
A szellemi magaslatok után
A földi életükben. -
A szellemi világból,
Amelyben átélik maguk,
Előtűnnek oly lelki képződmények,
Melyek a léleknek nem engedik,
Hogy az érzéki létre
Helyes módon tekintsen,
És ámításukkal, csak megzavarják
Ítélőképességét,
Amelyre földi életében
Az embernek szüksége van.

Hilarius:

Amit ön kifogásként válaszol,
Csak megerősít engem,
Hiszen világosan mutatja nékem,
Hogy kutatásaimnál
Az ön személyében ezentúl
Eggyel több ember fog mellettem állni.
Hogy is sejthettem volna eddig,
Hogy ismeri azon lelkeknek jellegét,
Akiknek szándékában áll
Munkámban vélem egyesülni.
Ön tudja azt, hogy ők
Milyen veszélyeknek vannak kitéve,
De tetteik majd azt is megmutatják,
Hogy ismerik az utakat,
Melyek megvédik őket.
Rövidesen megismeri a helyzetet,
S én önben megtalálom
Ezentúl is tanácsadómat.
Akit nem nélkülözhetek.

Irodafőnök:

Erőmet nem fordíthatom
Oly tettekre, melyekről nem tudom,
Mi módon hatnak.
Úgy látom, hogy azok az emberek,
Akikre ön magát rábízni kész,
Olyan csalódás áldozatai,
Miről beszéltem. És káprázatuk
Majd félrevezeti azokat is,
Kik őket meghallgatni készek,
Mert túlharsogja a gondolkodást,
Melyet a céltudat vezérel.
Minden időkben megtalálhat
Tanácsadóként oldalánál,
Ha munkássága oly alapra épül,
Mely támaszték a földi létben.
De ez az új mód nem nekem való.

Hilarius:

Ellenkezése veszélyezteti
A művet, mely a szellem céljait
Kell hogy szolgálja, mert megbénulok,
Ha nélkülöznöm kell tanácsait.
Gondolja meg, milyen komoly
Kötelességet ró reánk,
Ha sorsunktól olyan intést kapunk,
Mint amilyen nekem mutatkozott meg
Ez emberek révén, világosan.

Irodafőnők:

Minél tovább beszél ezen a módon,
Annál inkább arról tanúskodik,
Hogy máris áldozatja lett,
Bár öntudatlanul, a tévedésnek.
Ön azt hiszi, hogy az emberiségnek
Tesz most szolgálatot, pedig
Valójában csak azt a kört szolgálja,
Amely, ha ön így támogatja,
Egy rövid ideig továbbra is
A szellemi álmának élhet.
Ezért itt nemsokára
Oly munka fog kibontakozni,
Amelyet a szellem parancsol
Ezeknek a lelkeknek;
Nekünk viszont csak légvárként mutatkozik,
S munkánk gyümölcsét felemészti.

Hilarius:

Ha nem akarja kezét nyújtani.
Borús jövőnek nézek majd elébe.
(Jobbról belép dr. Strader.)

Hilarius:

Már vártam érkezését, kedves Strader,
De úgy adódott, hogy jobb lesz előbb
Most néhány fontos dolgot megbeszélni,
S utunk későbbre elhalasztani.
Öreg barátom most közölte éppen,
Hogy amit elkezdünk, nem tartja jónak.
Hadd adjam át a szót a férfinek,
Aki munkánkhoz szellemét ígéri.
Mert sok függ attól, hogy e pillanatban
Hogyan talál egymásra lelkileg
Két ember, aki két külön világként
Találkozik, de egyesülve
Nagy alkotásra van hivatva.

Strader:

Úgy látom, Gottgetreu hű munkatársa
Nem óhajt közreműködni mivélünk
Sokat ígérő munkánkban, amelyre
Barátunk bölcsessége
Most lehetőséget teremtett.
Ám tervünket csak úgy tudjuk sikerre vinni,
Hogyha a rég bevált életművészet
Jövő célokkal bölcsen kapcsolódik.

Irodafőnök:

Nemcsak magam kívánom távoltartani;
Kedves barátomnak szintén szeretném
Bebizonyítani, hogy ez a tette
Mily kilátástalan.

Strader:

Nem lep meg, hogyha úgy találja,
Hogy elhibázott az a terv,
Amelyet Strader forgat elméjében.
Nagyobb művet kellett pusztulni látnom,
Mivel korunk előtt még rejtve vannak
Azon erők, amelyek
A jól kigondolt tervet az anyagban
Jól működő művé tehetnék.
Mindenki tudja azt,
Hogy szellemi sugallatnak köszönhetem
Találmányom, mely jónak bizonyult,
De nem tudott életre kelni.
Ez ítélő erőm ellen tanúskodik,
S megöli a hitet is, hogy a szellem
Az igaz földi alkotás alapja.

-

Nehéz lesz most majd bizonyítanom,
Hogy egy ily élmény erőt ad nekem
Ahhoz, hogy a következő esetben
Már megmeneküljek a tévedéstől.
Tévednem kellett az első esetben,
Hogy a valóság buktatóit
Ezúttal biztonsággal elkerüljem....

-

De érthető, ha ebben kételkednek.
És az ön szellemi szemléletének
Különösen úgy kell találnia,
Hogy a mi utunk nem sokat ígér.

-

Különösen, dicsérik önben
A finom érzékét, amellyel
A szellemi életben részt vesz,
S időt s erőt szentel reá,
Hogy azt elősegítse.
De azt is mondják: az a véleménye,
Hogy szigorúan el kell választani
Az életben kifejtett munkásságot
Mindattól, ami szellemi törekvés,
Ami saját erőivel akar
A lélek életében
Teremtően működni.
Ön azt szeretné, ha mindez csupán
A munkával ki nem töltött idő
Tartalma lenne. -
Hogy azt, amit a szellem szellemünkben
Kimunkál, összekössük oly művekkel,
Melyek a földi létben létrejönnek
Ezt tűzi az a szellemi irányzat
Céljául, melyhez engem
Az élet fejlődési menete
Irányított igen világosan.

Irodafőnök:

Amíg a szellem azt.
Mit szabadon alkotva létrehoz,
A szellemnek áldozza csak,
Addig a lelkeket felemeli,
Emberi méltóságit ad nekik,
Mi földi létük értelmét megadja.
De ha magában át akarja élni
A létet is, sőt még más léten is
Uralkodni akar,
Olyan területekre téved,
Hol a valóság gyakran már a tévhit
Veszélyeinek van kitéve.
Magatartásomat az indokolja,
Hogy ezt tanultam én
A szellemi tevékenység során,
S nem szívem hajlama, mi erre késztet,
Amint ön azt
A híremből folyóan képzeli.

Strader:

A szellemi tudás egy tévedése
Tehát ami ily ellenségesen
Áll szemben önnél az én nézetemmel.
A nehézségeket ez csak fokozza.
Könnyű, a szellemkutatónak
Oly emberekkel egyesülni
Közös munkálkodásra,
Kik előzőleg engedték, hogy őket
A természet és az élet tanítsa
Az élet értelmére.
De hogyha oly gondolatoknak, melyek
A szellemből származtatják maguk,
Ellenkezés árán kell egyesülni
Más gondolatokkal, amelyek
Hasonló forrásból fakadtak,
Harmónia ritkán remélhető.

-
(Bizonyos ideig tartó elmélkedés után.)
De történjék, minek történni kell.
A terveim újabb vizsgálata -
Talán megváltoztatja véleményét,
Mit az első meggondolás alapján
Szükségszerűen alkotott.
(A függöny legördül, mialatt gondolkodásba merülve mindhárman ottmaradnak.)