Annak a kis erdei háznak egyik szobája, melyet „A lélek megpróbáltatása” Baldeék otthonaként mutat be. Baldené, Felix Balde, Capesius, Strader, később Theodóra lelke.

Baldené:

Így hát az ő sugárzóan szép lényét
Mi már csak akkor érezhetjük újra,
Ha majd belépünk jómaguhk is
Azon világba, mely mitőlünk
Őt oly korán ragadta el.
Néhány hete hálásan átélhettük
Még itt, a kis lakunkban
Szelídségét, amely minden szavát
Melegséggel hatotta át.

Felix Balde:

Feleségem Felicia és én magam
Szerettük őt teljes szívünkből,
Így hát nagyon megértjük bánatát.

Strader:

A kedves Theodéra életének
Végső óráiban is említette Felix atyát még, és Feliciát.
Hiszen oly jól ismerte mindazt,
Mit itt az élet napról-napra ad.
---
Így hát most már megint csak egyedül kell
Tovább botorkálnom az életemben.
Létemnek értéke s tartalma ő volt.
Mit ő adott nekem, az halhatatlan,
De ő - még sincs itt többé.

Felix Balde:

Mi önnel együtt küldjük
Szerető gondolatainkat
A szellemi világba, és lényével
Együtt leszünk majd a jövőben is.
De meg kell vallanom, hogy meglepett,
Mikor hozzánk jutott a híre annak,
Hogy földi léte végétért.
Hosszú évek során kialakult
A képességem arra, hogy időnként
Meglássam akkor is, ha nem keresném,
Az emberek benső életerőit.
És ez a pillantásom nála tévedett.
Valóban sose hittem volna mást,
Mint azt, hogy Theodóra még sokáig
Sugározhatja itt a Földön
Azt a szeretetet,
Amellyel oly sok embernek segíthetett
 Örömükben és bánatukban.

Strader:

Különösen következett be mindez;
Mióta csak ismertem őt,
Egyenletes, egészséges kedélyű, volt.
Csak amióta észrevette,
Hogy szorongatja szellemét
Egy ismeretlen valami,
S hozzá közel szeretne jutni,
Akkor merült el egyre inkább
Komor töprengésébe,
S egész lényét a fájdalom töltötte be.
Látszott, amint életerői
A lelki küzdelemtől egyre fogytak.
Nagy gondban voltam érte és ezért
Gyakran zaklattam őt kérdéseimmel.
Ő azt a választ adta, hogy úgy érzi,
Olyan gondolatoknak van kitéve,
Amelyek rémülettel töltik el,
S úgy hatnak, mint a tűz.
Ég rettentő az, amit aztán mondott...
Amikor gondolaterőkkel
Próbálta megtalálni
Az átélt szenvedés okát,
Az, aki állandóan megjelent
A szellemi tekintete előtt,...
Thomasius volt, - aki mind a ketten
Oly nagyra értékeltünk.
De élményéből mindig megmaradt
Az az erős érzése, hogy neki
Thomasiustól mégis félni kell...

Capesius:

A sorshatalmak rendelése folytán
Thomasiust és Theodórát
Sosem szabad, hogy életük során
A szenvedély kapcsolja össze.
Világtörvényeknek szegülne ellen
Közülük az, ki a másik felé
Oly érzésekkel közeledne,
Amelyek nem a szellemből fakadnak.
Thomasius megsérti a szívében
A magas sorserők komoly parancsát,
Amely megtiltja, hogy Theodórához
Oly gondolattal forduljon lelkében,
Mely sérti Theodórát.
Azonban ő azt érzi,
Amit érezni néki nem szabad.
És ellenszegülése által már most
Alakítja azokat az erőket,
Amelyek életét sötét hatalmak
Zsákmányául adhatják a jövőben.
Így erőszakkal Luciferhez űzve
Átélte Theodóra öntudatlan,
Hogy ez a fényszellem Thomasiusban
Érzéki szenvedélyt keltett iránta.
Az Istenekkel ellenséges
Világokban egyszerre voltak
Theodóra és Mária,
Kinek a sors gondjára bizta
Szellemileg Thomasiust.
Máriát el kellett választani
Thomasiustól, ez pedig
Hamis szerelme révén Luciferhez
Kell hogy kötődjön a jövőben.
Mit lelkileg így átélt Theodőra,
Az pusztító tűzként hatott lelkében,
S ez hozta el a szenvedéseit.

Strader:

Félix atya, ó mondd, ez mit jelent?
Oly különösen szól Capesius
Oly dolgokról, amelyeket nem értek,
Lelkemre mégis oly félelmesen,
S riasztó módon hatnak.

Felix Balde:

 

Capesius a lélek utjain jár,
Amelyeken most néki járni kell,
És itt időnként egyre inkább
Erőt vesz rajta egy egészen
Különleges szellemi hangulat.
Csak a magas világokban él szelleme,
S figyelmen kívül hagyja mindazt,
Mi az érzékeken, keresztül
Szól a lélekhez.
Csak megszokásból teljesíti azt,
Mit életében tenni megszokott.
Régi barátait meglátogatja
És órákat tölt el velük,
Habár úgy tűnik, hogy körükben is
Csak önmagába mélyed lénye.
De amit szellemével lát,
Az mindig helyes,
Amennyire ezt ellenőrizhettem
A saját lelki kutatásaimmal.
Ezért azt mondom, most is el kell hinnünk,
Hogy a saját szellemi utjain
Fel tudta fogni lelke mélyén,
Mi a valóság Theodóra
Sorsával kapcsolatban.

Baldené:

Oly különös, ahogy viselkedik.
Figyelmen kívül hagyja teljesen
Mindazt, mit körülötte
Az emberek beszélnek;
Úgy tűnik, mintha lelke
Testétől elszakadva
A szellemi világba nézne csak.
De néha egy-egy szó úgy hat reá,
Hogy a zárkózottságából kilép,
S a szellemi birodalmakból
Oly dolgokról beszél,
Melyek ahhoz a szóhoz
Valamiképpen kapcsolódnak.
Egyébként bármiről
Beszélhetünk előtte,
Úgy megy el lelke mellett, mint a semmi.

Strader:

Ó hogyha igazat szólt,
Ez rettentő, ez oly kegyetlen. -

(Theodóra lelke megjelenik)

Capesiusnak megengedtetett,
Hogy tudomást szerezzen
Szellemilágbeli létemről.
Valóság az, mit nektek hírül ad.
Thomasiusnak nem szabad elbuknia;
A szeretet erőiből fakasztva
Az áldozat tüzét ím Mária
Erős szívében meggyújtotta már,
És szellemi magasságokból
A szeretet erők áldó sugarát
Küldi majd Theodóra rá.

Felix Balde:

Maradjon most nyugodtan, kedves Strader.
Theodóra önnel akar beszélni.
Én értem a jelzéseit; figyeljen.

Theodóra, aki Strader felé intett kezével:

Thomasius látóerőivel
Majd rám talál a szellemi világban.
Ennek akkor szabad csak megtörténnie.
Ha szenvedélye már nem tartja fogva.
Szüksége lesz a te segítségedre is,
Ezt kérem most tetőled.

Strader:

Ó Theodórám, aki most is
Csak szeretettel fordulsz énfelém,
Mondd meg, mit óhajtasz, s én teljesítem.
(Theodóra Capesius felé int)

Felix Balde:

Azt jelzi, hogy nem tud tovább beszélni,
Capesiust hallgassuk, azt kívánja.
(Theodóra eltűnik)

Capesius:

Thomasius láthatja Theodórát,
Ha szellemi szemével látni kíván. Így Theodórának halála
Nem fogja semmiképpen
Kiölni őbelőle szenvedélyét,
Mely néki káros.
Csak másként kell eljárnia,
Mint mikor Theodóra
Még földi testben élt.
Most azt a fényt kutatja szenvedéllyel,
Mely Theodórának nyilatkozik meg
A szellemi világokból, habár ő
Földi tudással nem rendelkezik.
E fényt Thomasius azért kutatja,
Hogy azt zsákmányul ejtse
És általa Lucifer kapja meg.
És akkor ez, az isteni fény által
A tudományt, melyet Thomasius
A Föld erőivel szerezhetett meg,
Megtarthatná örökre
Saját birodalmában.
Hisz Lucifer a földi kezdet óta
Oly emberek után kutat,
Kik az isteni bölcsességet
Rossz ösztönző erők segítségével
Szerezték meg maguknak.
A tiszta szellemi látást akarja most
Az emberi tudással egyesíteni,
Mely így a jóból átváltozna rosszra.
De biztosan letéríti
A rossz útról Thomasiust,
Ha Strader oly célok felé irányul,
Amelyek a jövőben
Az emberek tudását
Átváltoztatják szellemi tudássá,
S így közelebb viszik
Az isteni tudáshoz.
Hogy megtalálja majd e célokat,
Benedictushoz kell fordulnia,
S tanítványként hozzá szegődnie,
(Szünet)

Strader:

Félix atya, ó adj tanácsot,
Valóban Theodóra bízta meg
Capesiust, hogy ezt elmondja nékem?

Felix Balde:

Gyakran történt meg mostanában
Az, hogy komoly tanácskozást folytattam
Saját bensőmmel, hogy tisztába jöjjek
E férfiúval kapcsolatban.
Elmondom szívesen, amit tudok.
Capesius helyes formában éli
A szellemi tanítvány életét,
Még akkor is, ha mást mutat esetleg
A mostani viselkedése.
A sors által szabott rendeltetése,
Hogy egykor majd sokat tegyen
A szellemi élet terén.
Csak akkor fogja tudni teljesíteni
Magasrendű feladatát,
Amelyre lelke kiválasztatott,
Ha szelleme már most készül reá.
De lénye már amúgy is arra hajlott,
Hogy fényt ne a szellem útján keressen,
Hanem a téves tudománynak
Szentelje csak magát.
Amely most oly sok lelket elvakít.
A szigorú őrnek, ki ott áll
Azon a komoly küszöbön,
Amely az érzékek világát
A szellemi világtól elválasztja,
Kötelességet kellett teljesíteni
Midőn Capesius állt ott a kapunál.
A komoly kutató előtt
Meg kellett nyitni a kaput,
Ám de amint belépett, már mögötte
Be is kellett zárulnia azonnal,
Mert oly módon, ahogy korábban
Ő az érzéki létben
Erőit megszerezte,
Nem juthatott volna előbbre
A szellemi világban.
A nagy szolgálatokra, melyeket majd
Az emberiségnek kell tennie,
Legjobban úgy tud felkészülni,
Ha a jelenkor mellett úgy megy el,
Hogy teljesen figyelmen kívül hagyja.

Baldené:

Egyetlen egy van, mire még figyel,
És ez pedig nem más, mint a mesék,
Amelyeket neki gyakran meséltem,
S amelyek - úgy vélte - gondolkodását
Termékennyé teszik,
Mikor úgy érzi, kiürült a lelke.

Capesius:

Eljutnak a mesék
A szellemi világba
Még akkor is, hogyha csak gondolatban
Mesélik őket el.

Baldené:

Akkor tehát, ha majd képes leszek
Magamat összeszedni,
S meséimet magamban elmesélem,
Szeretettel fogok gondolni önre,
Hogy hallhatóvá váljanak
Az ön számára is
A szellemi világban.