(Ugyanaz a meditációs szoba, mint a második képben. Mária és Arimán.)

Arimán:

A gondolatok szálait,
Amelyeket követtél,
Ravaszul fonta Benedietus
És ezzel tévedésbe ejtett.
Thomasius, s Capesius
Ugyanezen csalóka látomásnak
Az áldozatja lett.
Tevéled egy időben
Korábbi földi életekre
Esett tekintetük.
Azóta azt az életet,
Mely megelőzte a jelenlegit,
Abban a régi korban
Akarjátok keresni.
Csak tévedést fakaszt a tévedésből,
Ha ez vezérli elhatározástok,
Midőn e földi pályán magatoknak
Kötelességeket akartok szabni,
Melyek csupán téves tudásotoknak
Következményei.
Hogy Benedictus csak a te agyadból
Ragadta ki a képekét,
S régmúlt időkbe vitte őket át,
Saját tudásod is világosan
Fel tudja fedni néked.
Saját korodnak embereit láttad
A régmúlt emberekben,
Alig volt közöttük különbség.
Nőt nőnek, férfit férfinek láttál viszont,
S tulajdonságaikban is hasonlítottak.
Ezek után kétségtelen,
Hogy szellemi szemed
Csupán a lelked tévhitét
Helyezte vissza a régmúlt időkbe.

Mária:

Minden megtévesztés atyját látom tebenned,
De azt is jól tudom, hogy gyakran igazat szólsz.
Ki elvetné minden tanácsodat,
Az áldozatul esne
Sok súlyos tévedésnek.
Amily igaz, hogy téves képzetek
A valóság álarcát ölthetik fel,
Hogy lelkünk biztosabban megragadják,
Olyan igaz az is, hogy az az ember,
Aki csak gyáván el akar osonni
A tévedés minden forrása mellett,
Könnyen csalódás áldozatja lesz.
A lélek nemcsak tévedését
Köszönheti neked:
A megtévesztés szellemétől származik
Az az erő is, mely az embereknek
Biztos ítélőképességet ad.
Ezért szabadon szállok szembe véled.
Lelkemnek azt a részét
Igyekszel megragadni,
Amelynek mindig ébernek kell lennie.
Ha mérlegelve nézem mind az érveket,
Amelyeket oly okos számítással
Szegeztél énnekem,
Úgy látszik akkor, hogy csupán
Saját agyamnak képalakjait
Helyeztem át égy régi földi korba.
De azt kérdem tetőled:
Bölcsességed előtt megnyílnak-e
Az összes földi kornak kapui?

Arimán:

Oly lények nem találhatok
Egyetlen szellemi szférában sem,
Kik ellenség gyanánt
Állnának szembe vélem,
Ha földi korszakokba kell belépnem.

Mária:

A magasságos sorshatalmak
Oly bölcsen állítottak téged
Magukkal szembe ellentéterőként;
Mindent segítesz, mit gátolni kívánsz.
Te vagy, aki a szabadság erőit
Az emberek lelkébe elhozod,
Midőn a lelkük mélyéig hatolsz.
Te adtad a gondolkodás erőit;
És bár tudásunk tévedései
Nekik köszönhetők, de ők vezérlik
Valóságérzetünket is.
A szellemi világnak egy területén
Kovácsolják csupán a kardot.
Amelynek láttán el kell tűnnöd,
Ez az a tér, ahol az emberlelkek
Az értelem erőivel, tudást szereznek,
Amelyet ezután a szellem
Bölcsességévé alakítanak át.
S ha én e pillanatban
Az igazság szavából
A kardot helyesen kovácsolom meg,
Akkor te kénytelen leszel
Elhagyni ezt a helyet.
Hallgasd tehát minden megtévesztésnek atyja,
Hogy én most te előtted
A győztes igazságot mondom-é ki.
A földi fejlődésben vannak korszakok,
Midőn elhalnak lassan a régi erők
És közben nőnek már az újak.
Mikor korábbi földi életünk kerestük,
Az időknek ily fordulóján
Találtuk azt én és barátaim,
Hogy bennünket a szellem egyesített.
Oly emberek, kik céljukat
A misztika világában keresték,
S kiket valóban a szellem vezérelt,
Testvéri közösségben egyesültek.
Az ily korok az emberek lelkébe
Csirákat ültetnek el gondosan,
Amelyek hosszú ideig fejlődnek.
Legközelebbi életükben
Az emberek ilyenkor
Korábbi életükből származó
Tulajdonságokat hoznak magukkal.
A férfiak az ily korokból
Gyakran ismét csak férfinak születnek
És sok nő újra nő lesz.
Az életek között eltelt idő is
Rövidebb lesz ilyenkor, mint egyébként. -
Hiányzik a biztos tekinteted
Az időknek ily fordulóihoz,
S így nem tudod alakulásukat
Úgy áttekinteni, hogy meg ne tévedj.
Emlékezz rá, miként találkoztunk
A szellemi testvérek otthonában:
Te hízelgő szavakkal önteltségemet
Akartad lelkem mélyéről eloldani.
Emlékezésem erre az időre
Erőt ad most, hogy néked ellenálljak.

(Arimán kelletlenül távozik. Mennydörgés.)

Mária:

Így hát el kellett hagynia e helyet,
Mely Benedictus áldásában
Oly sokszor részesült.
De nékem nagyszerűen megmutatta,
Mily könnyen tévedésbe eshet lelkünk,
Ha biztos utakat kerülve
Éberség nélkül nyit ja meg magát
A szellemi hallásnak.
A kísértő erősén képes arra,
Hogy életünk ellentmondásait
Kihangsúlyozza és ezáltal
A lelkünk biztonságát elrabolja.
De el kell hogy némuljon ő
Mihelyt a fény, amely
A bölcsesség forrásából fakad,
Megjelenik, s világosságot ad
A szellemi tekintetűnknek.

(A függöny legördül, mialatt Mária még a szobában van.)