(A Nap Temploma, a hierophantok Föld feletti rejtett misztériumhelye.)
Retardus (előtte Capesius és Strader):
Hagy bajt okoztatok nekem.
A küldetést, mit rátok bíztam,
Nagyon rosszul láttátok el.
Most ítélőszékem elé idézlek.
Capesius, tenéked
Magas szellemi képességet adtam.
Kellemesen tudtál beszélni
Oly eszmékről, mik emberi törekvés
Célját képezhetik.
És meggyőzően kellett volna hatnod.
Én elvezettelek abba a körbe,
Hol Johannest és Máriát találtad.
Szavaid erejével
El kellett volna űznöd
A szellemi látás vágyát belőlük.
Te ehelyett befogadtad magadba
Az ő hatásukat.
Előtted, Strader, megnyitottam
A biztos tudás útjait.
A szigorú gondolkodással
Meg kellett volna semmisítened
A szellemi látás varázserőit.
De hiányzik belőled
Az érzés biztonsága.
Gondolkodásod ereje
Éppen akkor hagyott el,
Mikor alkalmad nyílt a győzelemre.
Sorsom szorosan összefügg mindazzal,
Amit ti tesztek.
E két igazságkereső felett
Miattatok
Uralmamat örökre elvesztettem.
Át kell hogy adjam lelküket
Testvéreimnek.
Capesius:
Jó követed sosem lehettem.
Erőt csak ahhoz adtál, hogy lefessem,
Hogy élt az ember és mi volt az,
Mi lelkesítette egyes korokban.
De arra lehetőséget nem adtál,
Hogy akkor, mikor a múltról beszélek,
A szavaimba oly erőt vigyek,
Amely a lelket teljesen betölti,
Strader:
A gyengeség, mely elfogott,
Csak a te gyengeséged mása.
Tudást, azt adhattál nekem,
De nem adhattál oly erőt,
Mi csillapítna minden vágyat,
Ami az emberi szívekben
Az igazság után eped.
Bensőmben állandóan
Éreznem kellett más erőket is.
Retardus:
Látjátok, mit okozott gyengeségetek.
Ott jönnek már testvéreim
Azokkal a lelkekkel együtt.
Kikben le fognak győzni engem,
Mária és Johannes immár
Az ő hatalmuk alá tartozik.
(Benedictus jön Luciferrel és Arimánnal, mögöttük Johannes és Mária.)
Benedictus:
A Johannes és Mária lelkében
Nincs többé hely a vak erők számára;
Felemelkedtek a szellemi létig.
Lucifer:
El kell hogy hagyjam lelküket.
A bölcsesség, amit kivívtak.
Erőt ad ahhoz, hogy meglássanak.
Lelkek felett csak addig van hatalmam,
Míg meg nem tudnak látni engem.
De megmarad az a hatalmam,
Mi a világlétesülésben
Örökre osztályrészemül jutott.
Ha lelküket már nem kísérthetem,
Erőm majd akkor fogja szellemükben
Érlelni a legszebb gyümölcsöket.
Benedictus (Arimánhoz):
Johannes és Mária lelke
Elűzte már magából
A terelés homályát.
Felnyílt immár a szellemi szemük.
Arimán:
Le kell hogy mondjak szellemükről,
A fény felé fordulnak ők már.
De megmarad a jogom arra,
Hogy lelküket látszattal boldogítsam.
Nem fogják már azt hinni, hogy valóság,
De látni fogják,
Hogy a valóságot a látszat
Miként nyilatkoztatja meg.
Theodosius (a másik Máriához):
Sorsod szorosan összekapcsolódik
Magasabb rendű nővéred létével.
Megadhattam a szeretetnek fényét,
De melegét nem adhattam neki,
Amíg kitartottál amellett,
Hogy azt, ami benned nemes,
Csak a homályos érzésből merítsed.
Az emberi tévhit maga
Mutatta meg a fényt nekem,
Hogy utam a templomhoz megtaláljam.
Romanus:
Az, hogy utadat ide megtaláltad,
Most már erőt ad nékem,
Hogy Johannes és Mária
Akaratát is megvilágosítsam.
Hogy ne vak erőket kövessen,
Hanem világcélok szabják irányát.
Mária:
Johannes, a szellemi létben
Az én Énemen láttad meg magad.
Mint szellem, saját léted éled át,
Ha a világfény benned
Láthatja önmagát.
Johannes (Felix Baldehoz):
Tebenned látom Felix bátyám
Azt a lelkierőt, mely fogva tartá
Akaratomat saját szellememben.
Te meg akartad az utat találni,
Mely a templomhoz elvezet.
Én pedig szellememben
Az akaraterőmnek
Akarom megmutatni
Útját a lélek templomához.
Retardus:
Johannes és Mária lelke
Uralmamtól megszabadul már.
Hogyan találják meg ezentúl
Azt, ami tőlem származik?
Ameddig saját bensőjükben
Nem volt meg a tudás alapja,
Adományomban részesültek.
De most el kell hogy hagyjam őket.
Balde asszony:
Hogy nélküled az ember
Felgyújthatja gondolkodását,
Azt megmutattam már neked.
Olyan tudás árad belőlem,
Melynek szabad gyümölcsöt hoznia.
Johannes:
Ez a tudás a fénnyel egyesüljön,
Amely a templom forrásából
Világíthat az emberek lelkének.
Retardus:
Te elvesztél, Capesius fiam,
Mert erőimtől elvontad magad,
Mielőtt még a templom fénye
Világíthatna néked.
Benedictus:
Már rálépett az útra.
A fényt már érzi, s majd erőt nyer arra,
Hogy a saját lelkében megtalálja,
Amit Feliciának kellett eddig
Őbenne létrehoznia.
Strader:
Egyedül én látszom csak elveszettnek.
Magam a kételyt nem tudom elűzni,
s az utat, mely a templomhoz vezetne,
Sosem fogom már újra megtalálni.
Theodora:
Kiindul szívedből egy fénysugár.
Egy ember képe alakul belőle.
És hallom is az emberkép szavát,
Amely így hangzik:
„Magamban erőt érzek,
Hogy eljussak a fényhez.”
Barátom, bízzál önmagadban!
Magad fogod kimondani e szókat
Mikor időd beteljesült.
(A függöny legördül.)
