(Meditációs szoba)

Theodosius:

Átélheted magadban a világot.
Élj hát úgy engem át,
Mint a világ szeretet-erejét.
Ha én egy lényt fényemmel át sugárzok,
Az felfokozva érzi léterőit,
Midőn másoknak adja át magát
Boldogságot hozóan,
A létesülés boldog légkörében
Építem a világot.
Nincs lét erőim nélkül,
Egy lény sem élhet nélkülem,

Johannes:

Te vagy az hát, világot boldogító,
Ki lelki szemem előtt megjelensz.
Szellemi erőimből alkotókedv
Árad belém, ha megpillantalak
Önátélésemnek gyümölcseként,
A templomban már megjelentél
A szellemi szememnek,
De akkor ott még nem tudhattam,
Hogy álom-é az vagy valóság,
Mi nékem megjelent.
Most már levették a kötést szememről,
Amely a szellemi fényt eltakarta.
Valóság vagy, most már felismerem.
Azt akarom, hogy tetteimben
Megnyilvánuljon lényed,
Hogy tetteim a boldogságot
Hozzák el általad.
Köszönet jár Benedictusnak érte,
Hogy Bölcsesség útján, erőt adott
Ahhoz, hogy szellemi szememmel
A te világodba is betekintsek.

Theodosius:

Érezzél engem lelked mélyén,
S erőimet áraszd ki a világba.
Míg szeretettel szolgálsz másokat,
Boldog leszel.

Johannes:

Ó érzem melegítő fényét
Közelségednek, s érzem azt is:
Feltámad alkotó erőm.

(Theodosius eltűnik.)

Elment. De visszatér majd hozzám,
S a szeretet erőt adó forrásait
Megnyitja nékem.
A fénye csak időnként tűnhet el,
Aztán tovább él a saját létemben.
Saját magamra bízhatom magam,
Ha a szeretet-szellemek mivoltát
Átélem önmagomban.
Érzem, hogy felemel a szeretet,
Meg kell hogy nyilvánuljon általam.

(Bizonytalanná válik, ami fokozatosan kifejezésre jut mozdulataiban.)

De oly különösen érzem magam ....
Mintha egy szellemi lény közeledne.
Mióta méltónak találtak arra,
Hogy szellemi szemem megnyíljon,
Mindig ezt érzem, ha gonosz hatalmak
Akarnak megragadni.
De jöjjön bármi is,
Van már erőm hozzá, hogy ellenálljak.
Át tudom élni önmagam - magamban
És e szavak ereje győzhetetlen.
A legerősebb ellenállást érzem,
Ez talán a leggonoszabb ellenség ...
Hadd jöjjön, felvértezve fog találni.

---

Az kell hogy légy,
A jónak ellensége, ő maga.
Érzem hatalmas erődön, hogy az vagy.
Tudom, hogy szét akarod zúzni mindazt,
Mi uralmad alól magát kivonja.
Megnövelem azt az erőt magamban,
Amelyben semmi részed sem lehet.

(Megjelenik Benedictus.)

Ó... Benedictus,
Új életem forrása.
Ez nem lehet, nem! ...
Te nem lehetsz - nem lehetsz ez magad!
Csalóka látszat vagy csupán.
Ébredjetek fel, lelkem jó erői.
Zúzzátok szét ezt a káprázatot.
Amely be akar csapni engem.

Benedictus:

Kérdezd meg lelked, érzi-e
Közelségem mit jelentett neki
Hosszú évek során.
Én érleltem meg benned
A bölcsesség gyümölcsét.
Csak ez vihet előbbre
És a szellemvilágban
Csak ez menthet meg tévedéstől.
Élj át engem magadban.
Hogyha tovább akarsz haladni,
Azt az utat kell járnod,
Mely elvezet a templomomhoz.
Ha akarod, hogy bölcsességen
Továbbra is világítson neked,
Úgy az csak onnan áradhat ki,
Ahol testvéreimmel
Együtt munkálkodom.
Megkaptad az igazság erejét.
Ha tüze benned lángra lobban,
Meg kell hogy az utat találjad.

(Elmegy.)

Johannes:

Most itt hagyott.
A káprázatot űztem el vajon? ...
Vagy a valóság az, mi itt hagyott? ...
Hogyan tudnám én ezt eldönteni?

---
Most már erőt érzek magamban.
Nem káprázat volt, ő volt az, maga.
Ó Benedictus, átéllek magamban.
Olyan erőket kaptam tőled,
Amelyek tovább élve bennem
Elválasztják saját énemben
A tévedést a valóságtól.
De... átadtam magam a tévedésnek,
Közelséged borzongó érzést keltett
És megtévesztést láttam benned.
Mikor itt álltái szemben énvelem.

(Theodosius újra megjelenik.)

Theodosius:

Megszabadulsz a tévedéstől,
Ha erőimmel töltöd el magad.
Benedictus elvezethetett hozzám,
Mostantól fogva már
Saját bölcsességed kell hogy vezessen.
Ha csak azt éled át,
Mit ő oltott beléd,
Nem élheted át önmagad.
Szabadon törj a fényes
Magasságok felé,
S fogadd erőimét törekvésedhez. (Eltűnik.)

Johannes:

Milyen csodálatosak szavaid,
Át kell hogy éljem őket önmagámban.
Megszabadítanak káprázatomtól,
Ha lényemet majd teljesen betöltik.

---
Hassatok hát tovább a lelkem mélyén
Magasztos, szép szavak!
A templomból kell hogy származzanak,
Hisz Benedictusnak testvére volt az,
Aki őket kimondta.
Bensőmből érzem már feltörni őket.

---
Önmagamból fognak felhangzani
És Így válnak számomra majd
Valóban érthetővé.
Szellem, ki a bensőmben élsz,
Rejtekhelyedről lépj elő
És mutasd meg valódi lényedet.
Már érzem közeledtedet.
Meg kell hogy jelenjél nekem.

(Megjelenik Lucifer és Arimán.)

Lucifer:

Ó ember, ismerjél fel engem,
Ó ember, erezd önmagad.
Leráztad vállaidról
A szellem vezetését,
S  elmenekültél
A szabad földi világba.
Saját lényed kerested
A földi zűrzavarban,
És megtaláltad önmagád,
Ez lett a béred.
Használd a béred.
Őrizd meg önmagad
Mikor a szellemvilágba merészkedsz.
Idegen lényt találsz
A nagy, magas világban.
Aki száműzni fog
Az emberek sorsába,
S nyomasztóan fog hatni rád.
Ó ember, érezd önmagad,
Ó  ember, ismerjél fel engem!

Arimán:

Ó ember, ismerd meg magad,
Ó ember, érezzél meg engem.
Elmenekültél
A szellemi sötétből
És megtaláltad
A földi fényt.
Szívd az igazság erejét
Biztonságomból.
Talajodat én megszilárdítom,
De ezt el is veszítheted.
Ingadozásod
Szétszórja letérőidet.
Magasságok fényében
Eltékozolhatod
A szellemi erődet.
Összeomolhatsz önmagadban.
Ó ember, érezzél meg engem,
Ó ember, ismerd meg magad.

(Eltűnnek.)

Jobannes:

Ó mi volt ez? Belőlem Iucifer …
És őt követve, Arimén is!
Újabb csalódást éltem át
Mikor oly forrón áhítottam
Az igazságot?
Benedictus testvére hívta hozzám
Ezen erőket,
Akik az emberi lélekben
Csak tévedést okoznak.

Szellemi hang a magasból:

Felszállnak gondolataid
A világ ősokaihoz.
Mi lelki káprázatba űzött,
Mi tévedésben tartott,
Azt most szellemi fényben látod,
Amelynek gazdagságát
Az emberek ha látják,
Az igazságban gondolkodnak;
Melynek bőségéből merítve
Az emberek törekvéseik közben
Egymással szeretetben élnek.

(A függöny legördül.)