(Ugyanaz a táj, mint a második képben. A sziklákból és forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Ó ember, éld át önmagad!
Három évig kerestem
A bátran szárnyaló erőt lelkemben,
Hogy megvalósítsam e szavakat,
Melyek által az ember
Megszabadítva önmagát
Győztes lehet,
S legyőzve önmagát
Szabadságot találhat:
Ó ember, éld át önmagad!
(A sziklákból és forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Bensőmben már jelentkezik,
De még halkan ez az erő,
Szellemi hallásommal
Alig felfoghatóan.
Magában hordja a reményt,
Hogy megnövekszik,
S az ember szellemét
Létének szűk köréből
Kivezeti a világtávlatokba,
Éppoly titoktelin,
Mint ahogyan a kicsiny mag kitágul,
S az óriási tölgyfa
Hatalmas teste lesz belőle. --
A szellem önmagában
Életre keltheti mindazt, ami
A légben és a vízben működik,
S ami a földet megszilárditotta.
Az ember meg tudja ragadni
Mindazt, ami az elemekben,
A lelkekben és szellemekben,
Az időben és öröklétben
A létet birtokába vette.
A világ egész léte
Lelkünk létében él,
Ha szellemünkből oly erő sugároz,
Hely megvalósítja e szavakat:
Ó ember, éld át önmagád!
(A sziklákból és a forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Érzem, amint lelkemben hangzik,
Ott hullámzik erőt adóan.
És bennem él a fény,
Köröttem a világosság beszél,
A lelki fény csírázik bennem,
És a világ világossága
Teremtően működik bennem.
(A sziklákból és a forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Hová e szavak ereje követ,
Ott mindenütt biztonságban vagyok.
Világítani fog nekem
Az érzékek sötétségében
És meg fog tartani
A szellemi magasságokban.
Lelkem létével fog betölteni
Már mindörökké.
A világlétet érzem önmagamban,
S meg kell magam találnom a világban.
Látom magamban lelki lényemet,
Melynek saját erőm ad életet.
És önmagamban nyugszom.
A sziklákra és forrásokra nézek:
Saját lelkem nyelvét beszélik.
Ismét ott találom magam
Abban a lényben,
Kinek keserű bánatot okoztam.
Belőle kiáltok ki önmagomnak:
„Újra meg kell találjál,
Hogy fájdalmaim enyhítsd.”
Erőt ad majd nekem a szellem fénye,
Hogy átéljem a másik Ént
Saját Énemben.
Reményteljes szavak
Minden felől erőt
Árasztotok felém:
Ó ember, éld át önmagad!
(A sziklákból és a forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Megéreztetitek velem
A gyengeségemet,
S magas isteni célok
Elé állítotok;
S boldogan érzem én
A magas cél teremtő erejét
Bennem gyenge földi emberben.
Meg kell belőlem nyilvánulnia,
Hogy a csirát mért rejtették belém.
Azt akarom, a világé legyen
Az egész életem.
Erezni akarom A szavak minden erejét.
Amelyek még csak halkan
Csendülnek bennem.
Ők töltsenek be éltető tüzűkkel
Lelkem erőiben,
S szellemi utamon.
Érzem, miként hatol gondolkodásom
A világ rejtett mélységeibe.
Melyeken fénylőn átsugárzanak.
Így hat e szavak csiraereje:
Ó ember, éld át önmagád!
(A sziklákból és a forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Fénylő magasságokból
Egy lény világit énfelém;
Érzem, szárnyaim nőttek,
Hogy felvigyenek hozzá.
Megszabadítom önmagam,
Mint minden lény, ki önmagát legyőzte.
(A sziklákból és a forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Nézem e lényt
És a jövőben majd
Hasonlóvá akarok válni hozzá,
A bennem élő szellem
Megszabadítja majd magát
Teáltalad, magasztos célom.
Követni foglak.
(Bejön Mária.)
A lelki szemeimet megnyitották
A szellemlények, akik befogadtak.
És minthogy látok a szellemvilágban,
Érzem Énemben az erőt:
Ó ember, éld át önmagad!
(A sziklákból és a forrásokból felhangzik: Ó ember, éld át önmagad!)
Ó hát itt vagy barátnőm!
