A tegnapi előadásból kiderülhetett, hogy a fejtegetések alapjául szolgáló tényékbe elfogulatlanul kell behatolnunk. Túl kell tennünk magunkat azon, ami egyébként érzésben, érzelemben könnyen erőt vehet az emberen, éppen arról az oldalról, amelyet most objektíve kell jellemeznünk. Amíg valaki hajlamos arra, hogy ennek vagy annak a fajnak, ennek vagy annak a nemzetnek, stb. objektív jellemzését szubjektíven fogja fel, addig nehezen fog eljutni előadássorozatunk tényeinek elfogulatlan megértéséhez. Ezzel az is összefügg, hogy ezekről a dolgokról semmi más talajon nem lehet beszélni, csak a szellemtudomány talaján. Mert bármit halljon is az ember ennek vagy annak a népnek a jelleméről, és bármennyire benne is áll az ember érzelmileg valamely fajban, valamely népben, mint a szellemtudomány képviselője elég ellensúllyal rendelkezik ahhoz, hogy azt a másik serpenyőbe tegye. Ez az ellensúly a karma és a reinkarnáció tanának valódi megértése. Ez arra irányítja tekintetünket, hogy lényünk legbensőbb magjával az egymást követő időkben a legkülönbözőbb fajokba, a legkülönbözőbb népekbe inkarnálódunk. így, ha lényünk eme magjára tekintünk, bizonyosak lehetünk abban, hogy azzal részt fogunk venni minden fajnak, minden népnek nemcsak fényoldalában, vagy talán árnyoldalában is, hanem abban is bizonyosak lehetünk, hogy legbensőbb lényünkben minden faj és nép áldásaiban is részesülhetünk, mivel egyszer itt, máskor ott fogunk inkarnálódni.
Tudatunk, horizontunk tágabb, átfogóbb lesz a karma és reinkarnáció eszméi által. Ezért általuk tanuljuk meg először elviselni azt, aminek ma a fajok és népek összefüggéseinek titkairól szellemi szemeink elé kell tárulnia. Ha helyesen fogjuk fel a fejtegetéseinkben tárgyaltakat, akkor nem fogunk elégedetlenkedni amiatt, hogy ebbe a népbe, vagy abba a fajba inkarnálódtunk.. Ha azonban nem így nézzük a dolgokat, akkor a népi és faji jelleg objektív szemlélete ellenére is békétlenség és diszharmónia jöhet létre. Aki a szellemtudománnyal foglalkozik, az a karma és reinkarnáció tanából megtanulja, hogy minden népnek - még a legkisebbnek is - hozzá kell járulnia az emberiség fejlődéséhez. Az előadások második részében éppen az a jelentős, hogy rámutathatunk, hogyan áramlanak bele a népek misszióinak egyes hatásai az egyetemes emberiségbe, sőt, hogy egyes kis népeknek is, amelyek itt és ott a nagy néptömegek között szétszóródtak, jelentőségük van az emberiségfejlődés harmóniájában. Ez azonban csak fokozatosan fog szellemi szemünk elé tárulni.
Az egyes néplelkek jellegzetességeinek teljes megértésére egyrészt olyan példákhoz kell folyamodnunk, amelyek bizonyos vonatkozásban érthetőbbek, mint a jelenkori népi jellegzetességek, amelyek között civilizációnkkal mi magunk is élünk, másrészt pedig talán olyan népi jellegzetességekkel foglalkozunk, amelyek időben kissé távol esnek, hogy képesek legyünk a népi jellegzetességek, népmissziók megértésére. Ezzel egyelőire a fajiságot, a nemzetiséget csak általánosságban jellemeztük.
Az utolsó előadások folyamán láttuk, hogy egy fajban egy szabályos és egy rendellenes formaszellemnek kell együttműködnie, továbbá, hogy egy népben egy szabályosan fejlődő és egy szabálytalanul fejlődő arkangyal-szellemnek kell működnie, és ez úgyszólván érthetővé tette, hogy a szellemi hierarchiák hogyan avatkoznak be a fejlődésbe.
Most tegyük fel a kérdést: hogy működnek a magasabb rendű szellemi lények a konkrétumokban? Jó lesz, ha ma ehhez alapot teremtünk magunknak azzal, hogy egyáltalán megértsük a hierarchiákat, akikhez - amint tudjuk -, az ember is legalsó tagként hozzátartozik. Ezeknek a hierarchiáknak a legalsó fokán áll az ember, és alatta a három természeti világ, az állat-, növény-, és ásványvilág helyezkedik el. Az ember fölött állnak az angyalok, majd az arkangyalok és az őserő vagy archék következnek. Ez a hierarchiák első csoportja, ha az embertől fölfelé haladunk. A hierarchiák második csoportja a következő:
-
formaszellemek - hatalmasságok
-
mozgásszellemek - erők
-
bölcsességszellemek - uraságok
Azután következik a hierarchiák legmagasabb csoportja:
-
akaratszellemek - trónok (királyi székek)
-
kerubok
-
szeráfok.
Most megkérdezhetjük: mivel a szellemi lények valamilyen módon megnyilatkoznak, úgy, hogy a mayának vagy illúziónak a birodalmában megjelennek, hol tudjuk őket e megnyilatkozás legalsó fokán, a megtévesztés fokán felkeresni? Az ember átlagos természet- és szellem-szemléletében csak a maya vagy illúzió területét, ezeknek a szellemi lényeknek legkülsőbb megnyilvánulását ismeri. Szeretném egy példán megmutatni, hogy az ember ezeknek a lényeknek csak a legkülsőbb manifesztációját, a legkülsőbb megnyilatkozását ismeri.
Az ember pl. egy északi, sziklás talajon jár. Erről azt mondja: itt anyag terül el; és ezt a tömör sziklakövezetet, amelyen jár, mindenekelőtt úgy írja le, ahogy látja, és a mindennapi beszédben kemény kőzetanyagnak nevezi. Aki behatol a dolgok lényegébe, az ebben az anyagban valami egészen mást lát. Mi az tulajdonképpen, amire rálépünk, és ami ellenállást fejt ki? Amiről az ember azt hiszi, hogy előtte van, az egyáltalán nincs, az ámítás. Földünk külső felszíne nem más, mint megtévesztés. A valóság az, hogy alulról erők hatnak felfelé, amelyek bizonyos lényekből áradnak ki, így azt mondhatjuk: egy ilyen talajon azt látjuk magunk előtt, ami a Földből minden irányba ható erőként jelenik meg. Ezek az erők valóban léteznek, és minden irányba kisugároznak a térbe. Az ember természetesen nem járhatna a földön, ha csak ezek az erők hatnának. Egymagában ezek az erők az embert szédítő sebességgel kirepítenék az űrbe. Hogy szilárd talajon állhat, ezt annak a körülménynek köszönheti, hogy a világűrből minden oldalról más erők is behatolnak. Szakadatlanul találkozik a besugárzó erők szférája a kisugárzó erők szférájával, és ott, ahol találkoznak, úgyszólván határt képeznek, és ez a föld felszíne. Tehát az, amit a föld felszínének látunk, megtévesztő, az a be- és kisugárzó erők eredménye, amelyek úgy hatnak, hogy azon a bizonyos felszínen egymást kölcsönösen feltartóztatják. Ami ott kisugárzik, lényegében ugyanaz, amit a trónok, az akaratszellemek hatásának kell neveznünk. Ezek a szellemek a földből minden oldalra kisugározzák erőiket, és ami a világűrből jön, az lényegében nem más, mint bizonyos mozgásszellemek lefelé sugárzó, befelé dolgozó erői. Az erőknek ez a két fajtája találkozik tehát itt, és a trónoknak a mozgás szellemeivel való együttműködése - azáltal, hogy a trónok hatását a mozgásszellemek feltartóztatják - eredményezi a különbözőképpen kialakult felszíni formákat, így az, amit kívül földfelszínnek látunk, merőben megtévesztő valótlanság. Ami valóban jelen van, az az erők kiegyenlítődése, egyfajta egyezség az akarat szellemei és a mozgás szellemei között, amelyet úgy kötöttek meg, hogy általa a Földet a legkülönbözőbb módon alakíthassák.
Mindenesetre mindez még nem elég ahhoz, hogy Földünk olyan bolygóvá váljék, mint amilyen most. Az akarat szellemeinek és a mozgás szellemeinek együttműködése ehhez még nem volna elég. Ez valami egészen mást eredményezne. Ha ugyanis csupán csak az akarat szellemei hatnának kifelé a Föld belsejéből, és mint ellenfelek a mozgás szellemei működnek, akkor a Föld folytonos mozgásban, folytonos belső áramlásban lenne. A bolygó nem tudna megnyugodni. Nem lenne ugyan olyan folyékony, mint a tenger; nem lenne olyan könnyen hullámot vető és hullámképző elem mint a víz, de sűrűbb tömegben vetne hullámot.
Hogy fogalmat alkothassunk arról, hogyan működtek eredetileg az akaratszellemek és a mozgásszellemek, ezt egy példával világítanám meg, és kérném, kísérjenek el engem egy kicsit a térképen. Először is nézzük az Alpok mai szilárd vonulatát, amely kemény kőzettalajként választja el az Itáliai-félszigetet Európa többi déli területétől. Tulajdonképpen hogy is jött létre az Alpok-láncolata? Volt egy idő - a távoli múltban -, amikor az Alpok tömege egyáltalán nem volt még meg, de észak és nyugat felé már voltak megszilárdult domborulatok. Ezek sűrű, vastagon folyó hullámok voltak, amelyek azután dél felől feltornyosultak. Képzeljük el ilyen formán:
Itt, A-nál lenne a cseh síkság. Aztán képzeljék el, hogy délről egy hatalmas hullám tornyosul fel, amely kettévált és szétterült jobbra a cseh fennsík felé és balra a francia középfennsík felé. Ez a hatalmas hullám alkotta tehát ősrégi időben az Alpok tömegét. Ez a népi képzeletben is így jelenik meg. Aki állt már az Alpok egyik nagy csúcsán, és végigtekinti az Alpok láncolatának sajátságos konfigurációját, látja - még ha nem is tudná, amit a szellemtudomány régóta megállapított, sőt a mai geológusok is megállapítottak - hogy ez a sajátságos hullámképződés abban az időben jött létre, amikor a Föld ősi tömege még sűrű, vastagon folyós állapotában volt. Az akaratszellemek és a mozgásszellemek együttműködésének következtében így alakulna ma is a Föld, ha egy másfajta hatás nem érvényesülne, egy olyan hatás, amely rendkívül tartós, és amely Földünk felszínén úgy nyilvánul meg, hogy a mozgás szellemeivel együttesen ható akaraterőkbe bekapcsolódnak a formaszellemek is. Képzeljék el, hogy ezek a formaszellemek, mintegy a hullámokon táncolva, a mozgásban lévő tömegeket lecsendesítik, formálhatóvá teszik. Így tehát háromféle erő együttműködését kell megállapítanunk. Ez a három erő háromféle lénycsoportra vezethető vissza. Egyik oldalon látjuk a formaszellemeket, akik mind felfelé, mind lefelé, mind az akaratszellemek szférájában, mind a mozgásszellemek szférájában hatnak. Ami Földünkön külsőleg elsősorban folyékony elemként jelenik meg - persze nem a mai víz, hanem a régi folyékony elem, amit a formaszellemek csendesítettek le - azt az akaratszellemek, vagyis a trónok legszélsőségesebb megnyilvánulásának kell felfognunk. Ebbe a működésbe azonban mindig belevegyül egy másik elem: a kerubok és a szeráfok az akaratszellemek, a trónok segítségére sietnek. A kerubok a levegőelemben nyújtanak segítséget, mindenben, ami mint légnemű a Föld látszólagos anyagát átjárja. A levegő tulajdonképpen illúzió, és mögötte állnak azok a hatalmas lények, akiket keruboknak nevezünk. A szeráfok abban hatnak, amit mi hőnek ismerünk, mindenben, ami hőként jelen van.
Mindez azt tárja felénk, ami bolygónk középpontjából kiindulva kifelé sugárzik. Tehát azt mondhatjuk: bolygónk olyan összetételű, hogy középpontjából hatnak az akaratszellemek vagy trónok, a kerubok és a szeráfok. Bolygónkat úgy kell felfognunk, hogy ahol levegőjének és hőjének határa van - a levegőtenger éppen úgy bolygónkhoz tartozik, mint a víz, vagy a szilárd föld -, ott mintegy felszín képződik. Ezen a felszínen a formaszellemek mintegy a hullámokon táncolva lecsendesítik, formába öntik az anyagot.
Azért nevezzük őket így, mert a sűrű, pépszerű elemnek nyugodt formát adnak. Mögöttük állnak a mozgásszellemek. Ezeknek az elemébe vegyülnek bele a bölcsességszellemek úgy, hogy ha bolygónk középpontja felé tekintünk, azt mondhatjuk: ott magasztos lények, trónok, kerubok, szeráfok működnek. Ha kitekintünk, akkor a formaszellemek szféráján keresztül, akik a levegőt és a hőt maguk elemével átjárják, a mozgás szellemeit és a bölcsesség szellemeit látjuk. Mindazt, ami a természeti erőkben és jelenségekben nyilatkozik meg, amikor tekintetünket Földünk környezetére kifelé irányítjuk, és feltekintünk a magasságba, lényegében a második hierarchiának köszönhetjük. Mindazt, amit látunk, ha a Föld mélységeibe tekintünk, a harmadik hierarchia lényeinek a műve. Környezetünk konfigurációja a második és a harmadik hierarchia sajátságos együttműködésének eredménye.
Melyik természeti elemben nyilvánulnak meg a formaszellemek? (A három természeti elemet: vizet, levegőt, tüzet, amelyek az akaratszellemekkel, a kerubokkal és szeráfokkal függnek össze, már ismertettem.) Ők a legközelebbi lények, akik azon a felszínen táncolnak, amelyen mi cselekszünk, élünk és vagyunk. Ők a kozmikus térből jönnek, de erejüket abban fejtik ki, ami a földből fölfelé árad. Megfigyelésünk számára abban koncentrálódnak, amit a kiáradó napsugárnak nevezünk. A fény tehát az az elem, amelyben a formaszellemek működnek és élnek. Mivel azonban a fényhatások mindazzal, amit tartalmaznak, azon a határon bontakoznak ki, ahol a mozgás szellemei és az akarat szellemei közösen hatnak, itt teremtődnek meg a szilárd formák.
Az embernek egyelőre nincsenek olyan szervei, amelyekkel feltekinthetne oda, ami túl van ezeken a fény-erőkön, akiket formaszellemeknek ismerünk, nincsenek olyan szervei, amelyekkel beletekinthetne abba, ami a fénybe bele van szőve. Mindaz, ami Földünkön szétbomlást és összetevődést idéz elő, ami kémiai erőként hat, itt még beleszövődik a fénybe, és lényegében ez az a terület, amelyen a mozgás szellemei tevékenykednek.
Ha az ember megtanul valamit észlelni abból, amit egyébként a kémiai összetevődés és felbomlás hatásában csak mayának lát, akkor hallja ezeket a mozgásszellemeket, akkor észleli a szférák zenéjét, amelyről a pitagoraszi és más titkos iskolák beszélnek. Ez az, amit Goethe is leír, amikor a Napról nem mint a fény ajándékozójáról beszél, hanem azt mondja: „A nap zeng az régi módon, testvérszférák versenydalában, és megszabott utazását mennydörgéssel fejezi be." (Jékely Zoltán fordításában: „Szférái közt most s mindörökre zengi a Nap versenydalát, s a megszabott pályán dörögve fejezi be rohanatát. - Faust I. Égi prológus)
A szférák zenéje még mindig szól, csakhogy a hétköznapi emberi tudat nem hallja. Ez a szférák zenéje valóság, amely minden ember felé asztrális hatásként árad kívülről. Csak az ember nem hallja. Ha a szférák zenéjénél is olyan váltakozás lenne, mint a fénynél, hogy bizonyos időben, a sötétség beálltával nem látunk, akkor időnként hallanánk is. Ez azonban éjjel és nappal zeng, és ezért csak akkor hallhatja az ember, ha bizonyos okkult iskolázást végez, bizonyos okkult fejlődésen megy keresztül. Míg a fény nappal, mint fény árad felénk és éjjel felvett és elnyelt fényként továbbhat, addig a szférák zenéje éjjel-nappal zeng. Az ember úgy van vele, mint a molnár, aki a malmot csak akkor hallja, ha megáll.
Ezen kívül vannak még bölcsességszellemek, akik hatásukat kívülről küldik hozzánk, és akik hatnak a működő fényre, és a teret átszövő szférák zenéjére. Ez a világéternek a Földbe beleáradó élete. Elet árad be a Földbe a világtérből, amit az egyes lények felfognak. Ez a bölcsességszellemektől jön.
Így tekintünk a kozmikus távolságokba, és fölnézünk a Napra, ahol részünkre ezek az erők koncentrálódnak, és látjuk, amint a térből behatol az áramló élet, az alkotó hang, a formáló fény, a második hierarchia hármassága.
Alulról föláramlik hozzánk a legmagasabb hierarchia, a szeráfok, kerubok és trónok. A föld fölött szétterülő minden hatásban, inkább a lények belsejében az első hierarchia működik. Ehhez tartoznak először is az archék, akik mint korszellemek működnek. Ezek a korszellemek abban tevékenykednek, amit részükre a magasabb hierarchiák előkészítettek, és irányítják azt, amit emberi történelmünknek, földi kultúrfejlődésnek nevezünk. Azután megtaláljuk az arkangyalokat, a néptörzsek szellemeit, és végül az egyes emberek és az arkangyalok közti közvetítőket: az angyalokat.
Tehát azt mondhatjuk: a Földgolyó természeti erőiben, a földben, vízben, levegőben és tűzben kiáramlanak a harmadik hierarchia lényei és szembeáramlanak a kívülről jövő formaszellemek hatásával. Kívülről áramlanak felénk a második hierarchia lényei, és a Föld környezetében vannak az első hierarchia lényei. Ez a hierarchia jelenleg a leggyengébb erőkkel rendelkezik. Gondolják el, milyen hatalmas erőkkel rendelkeznek azok a magasztos lények, akiket akaratszellemeknek nevezünk, és akik tulajdonképpen faragják a talajt, amelyen járunk. Azután azokat az erőket, amelyek kívülről áramlanak be. Vegyük a hozzánk legközelebb állókat, a formaszellemeket, akik a fajokat plasztikusan kialakítják. Azután azokat, akik az emberi lélekben intim módon működnek, az angyalokat, és archékat. A harmadik hierarchiában tehát azokat a természeti erőket ismertük meg, amelyek a legerősebbek, az alap természeti erőit, szilárd földünk erőit. A második hierarchiában azokat az erőket, amelyek körülöttünk az éteri elemben élnek és működnek, és az első hierarchia az, amely minket, saját magunkat intim módon élettel tölt el, és át meg át hat.
Ha e három hierarchia együttműködésében látjuk, hogyan dolgoznak Földgolyónkon, és hogyan alakítják ki azt a világmindenség egyetemes anyagöléből, akkor fogalmat kapunk arról, mi minden volt szükséges ennek a Földnek a létrehozásához. A Földnek különböző megtestesüléseken kellett keresztülmennie, mielőtt Földdé válhatott - a Szaturnusz-, a Nap-, és a Hold-állapoton. Ha a "Die Akasha- Chronik", és a „Geheimwissenschaft" című könyveimben leírtakat elolvassák, láthatják, hogy már Földünk korábbi megtestesülései alatt is együttműködtek ezek a különböző szellemi lények, csakhogy ez az együttműködés a jelenlegitől eltérő módon ment végbe. Minden új megtestesülésnél, vagyis a Szaturnusz-, a Nap-, a Hold- és a Föld-állapotnál ezek a hierarchikus lények más módon működtek együtt, mert más-más különleges feladatot tűztek maguk elé a Föld különböző állapotaiban. Határozottan mondhatjuk, hogy mindegyik állapot, amelyen Földünk átment, és amelyeken még át fog menni, sajátos missziót jelent és jelentett a kozmikus fejlődésben.
Rendkívül nehéz meghatározni, hogy mi volt a régi Szaturnusz-, a régi Nap- és a régi Holdkorszak missziója, mert minden bolygóállapotban változnak a fogalmak. Nem könnyű, mert most Földünk misszióját nagyon absztrakt módon kell jellemeznünk. Legkönnyebben úgy lehet fogalmat alkotni róla, ha megértjük, hogy a világtérben megnyilvánuló erők milyen jellegűek. Ha az emberi bensőre, a lelki életre tekintünk, akaratot, érzést, gondolkodást találunk, viszont ha az emberi burkokra nézünk, az emberi természet külsejére, fizikai-, éter-, és asztráltestet találunk. Ha tehát a mai embert nézzük, és ha egyelőre énjétől eltekintünk, a fizikai, éter-, és asztráltest szövedékének foghatjuk föl, amelybe mint külső burokba beleszövődött az akarat, az érzés és a gondolkodás.
Ezek az erők mind a külső, mind a belső emberben mindig rokonok valamely korábbi misszióval, amely Földünk előző megtestesüléseihez kötődött. Ott van például a Szaturnusz-misszió. Ha megközelítő fogalmat akarunk al- kötni a Szaturnusz-misszióról, akkor rokonnak kell gondolnunk egyrészt az emberi fizikai testtel, másrészt az emberi akarattal. Ezt úgy kell elgondolni, hogy ha Földünknek nem lett volna Szaturnusz-megtestesülése, akkor egyrészt az ember akarata, másrészt fizikai teste mai kialakulásához nem juthatott volna el. Az ember akaratát és fizikai testét a régi Szaturnusznak köszönheti. Az Akasha-Chronikából tudjuk, hogy fizikai testét a régi Szaturnusznak köszönheti. Azonban minden előző állapot a következő állapotban is érezteti hatását. Ami tehát ma mint akarat nyilvánul meg, a szaturnuszi elem utóhatására vezethető vissza. Ennek az az eredménye, hogy az ember lénye belülről, mint akarat nyilvánul meg. A Nap-állapot missziójáról úgy alkothatunk fogalmat, hogy az emberi test a régi Napig vezethető vissza. Az utóhatás következtében azonban az ember az érzés benső erőit később tudja kifejleszteni. És ha végül a Hold-állapotra tekintünk, akkor látjuk, hogy az ember asztrálteste, és az emberi gondolkodás ehhez kapcsolódik. így azt mondhatjuk: ahhoz, hogy a belső és külső ember erői - fizikai-, éter- és asztráltest, akarat, érzés, gondolkodás - úgy fejlődjenek ki, hogy azok ma az ember külső és belső életét lehetővé tegyék, három egymást követő kozmikus misszióra volt szükség. Ahhoz, hogy a Föld három egymást követő megtestesülésének feladatai teljesedhessenek, és az ember megkaphassa azt, ami mai felépítésében elénk tárul, a hierarchiák lényeinek minden alkalommal megfelelő kölcsönhatásban kellett együttműködniük.
Tehát a régi Szaturnusz-állapotnak be kellett teljesülnie, különben az ember a fizikai test és az akarat adományát nem kaphatta volna meg. A Nap missziójának be kellett teljesülnie, különben az étertestet, és az érzést nem kaphatta volna meg, és végül a Hold missziója kellett ahhoz, hogy megkaphassa az asztráltestet, és azt, amit a gondolkodás erejének nevezünk. így Földünk három előző megtestesülése főleg annak érdekében jött létre, amit személyes énünk egy-egy uralkodó elemének nevezhetünk. Tény ugyanis, hogy a régi Szaturnusz lényéből, az akarat szellemeiből kiáradt külső fizikai test kívülről nézve nem más, mint az akarat. Nálunk az akarat, mint belső élet a belsőből hat. Ezeket a szavakat egészen pontosan választottam; ezek nem fantasztikusak, hanem a dolog természetének egészen pontosan megfelelnek. Sokat lehet belőlük tanulni. A Nap-periódust azért élte át a Föld, hogy a bölcsességszellemek hatására megalapozza egyik oldalon az étertestet, és hogy a másik oldalon a bölcsességelem további működése által megalapozza azt, ami a belső bölcsességet tükrözi: az érzést. A Hold-misszió hasonló módon függ össze az asztráltesttel, és a gondolkodással.
Most felmerül a kérdés: milyen sajátos missziót választottak a Földön ható és főleg a Földet formáló formaszellemek?
Azt mondhatjuk: azoknak a szellemeknek, akik a Szaturnuszon a főszerepet játszották - az akarat szellemei vagy trónok - az volt a missziójuk, hogy beleszőjék azt az elemet, amely később, a Földfejlődés alatt az akaratban nyilvánul meg. A nagy Szaturnusz-misszió: az akarat beoltása, az akaraterők beültetése. Amikor ezt látjuk, tisztelet ébred bennünk a kormányzó kozmikus hatalmakkal szemben. Akkor mérhetjük fel igazán ezeknek a hatalmaknak a nagyságát, ha látjuk, hogy a fizikai testben élő külső akarat és a belső akarat művészi összeszövéséhez egy különleges planetáris misszió volt szükséges.
A hierarchiák egyesült világának egy bolygót kellett létrehoznia és megszüntetnie annak a viszonynak kialakítására, ami mint külső és belső akarati elem belénk szövődött. Ugyanígy kellett a régi Napnak létrejönnie, hogy az étertest és az érzés-elem, a belső bölcsességelem létrejöhessen. Ahhoz, ami azután a gondolkodási elemben, asztralitásunkban mint belső gondolati elem tükröződik, ahhoz a Holdmisszió volt szükséges.
Mi tehát a formaszellemek missziója, mi a tulajdonképpeni Föld-misszió? Ha a Szaturnusz missziójához az akarat adományozását kapcsoljuk, a Nap-misszióhoz főleg az érzés-elem adományozását, a Hold-misszióhoz elsősorban a gondolat-elem adományozását, vagyis azt, ami az asztráltestben van, akkor a Földbolygóhoz azt a missziót kell kapcsolnunk, hogy a három elem teljes, tökéletes egyensúlyát hozza létre, - amelyek közül mindegyik bolygónk valamelyik korábbi állapotában túlerőben volt - úgy, hogy e három elem egyensúlyi állapotban együttműködjék. Ez Földünk missziója. Ezeknek az elemeknek a harcát lecsendesíti azáltal, hogy helyes egyensúlyi viszonyba kerüljenek: ez a Földmisszió. Az ember bele van szőve ebbe a Föld-misszióba, hogy ezt az egyensúlyt először saját bensőjében a gondolkodásból, érzésből és akaratból fölépítse. Az ember ebben a vonatkozásban a Föld keletkezésénél valóban a gondolkodás, az érzés és az akarat szabálytalan szövedéke volt. Aki csak egy kis önismerettel is rendelkezik, az saját magán érezheti, hogy a belső egyensúly még a mai embernél sem tökéletes, sőt gyakran diszharmónia, rendetlenség jellemzi. Az ember arra hivatott, hogy saját bensőjében a gondolkodás, érzés és akarat között az egyensúlyt helyreállítsa. Ezáltal magából kisugározhatja, és átviheti a Földre azt, amit a gondolkodás, érzés és akarat egyensúlya jelent.
Az okkult szimbolikában a Földnek ezt a misszióját mindig egészen különleges módon egy formával fejezték ki. Az összes geometriai formák között egyet sem találunk, amely az egyensúly értelmében az összhatásnak olyan pontosan megfelelne, mint az egyenlő oldalú háromszög. Ha az egyenlő oldalú háromszöget fölrajzoljuk, a három oldalt egyenlőnek találjuk, a három szög egymással egyenlő, mindegyik egyenlő távolságra fekszik a középponttól. Az egyenlő oldalú háromszög középpontja az egyensúlyhatásnak abszolút szimbóluma. Ha tehát az okkultista a háromszöget nézi, annak az abszolút kiegyensúlyozott együttműködésnek a szimbólumát látja, ami Földünk korábbi három megtestesülésében minden egyes esetben a hegemóniát gyakorolta. Az én cselekedetei az emberi természetben egy tevékeny, aktív középpont megteremtését jelentik, és ezáltal ez az egyensúlyi állapot belülről előkészíthető. Az ember valóban nagyra hivatott Földünkön, ugyanis arra, hogy belülről, egész lénye által annak egyensúlyát hozza létre, ami korábban a legkülönbözőbb módon és különböző korokban hangadó volt.
Ez egyelőre Föld-missziónknak absztrakt meghatározása, de benne van abban, amit elmondtunk. Ennek a missziónak a titka az, hogy a három erő együttműködésének egyensúlya révén a benső ténylegesen produktív újat hoz létre. Ez valóban egy negyedik elem, a szeretet eleme. A szeretet a világfolyamatban csak akkor fejlődhet ki, ha bekövetkezik a korábbi időszakokban egymást felváltó és meghatározó szerepet játszó erők abszolút egyensúlya. A következő napokban erről még többet beszélünk. Egyelőre vegyék ezt absztrakt jellemzésnek.
Bolygónk tehát a szeretet bolygója, és ezért ez a három erő-együttműködéséből létrejövő egyensúly „szeretethatást" eredményez. Ennek a szeretethatásnak kell a Föld minden eljövendő megtestesülésén át éppen a Föld működésének missziója által az egyetemes fejlődésbe beleszövődnie. Ezáltal a hármasság négyességgé válik, és ez a négyesség a maga negyedik elemével a legalsó fokon kezdődik, a szeretetnek úgyszólván a legalsó formájával, amely meg fog tisztulni és nemesedni oly mértékig, hogy az egyetemes Föld-fejlődés végén a szeretet teljesen egyenrangú elemként jelenik majd meg. Földbolygónk egyensúlyi misszióját akkor tölti be, ha a hármasságot négyességgé fejleszti. A földlét titkát okkult módon általában ezekkel a szavakkal fejezik ki: „a hármasság négyességgé alakítása". A negyedik elem természetesen ma még igen tökéletlen. De ha majd a Föld betöltötte misszióját, éppen olyan ragyogó lesz, mint a Szent Háromszög, amely egyensúlyi helyzetével a földi esemény legmagasabb szimbólumaként ragyog majd, amikor a Föld múltjára emlékezünk.
A gondolkodás, érzés és akarat elemeinek ez az együttműködése az ember bensőjében olyan, ahogy ez a tulajdonképpeni benső a szeretet szubsztanciájává válik. Ezt nevezzük a földi létben bensőleg produktívnak. Ezért a formaszellemeket a maguk összességében, mivel éppen az az ő missziójuk, hogy a korábbi állapotokat ellensúlyban tartsák, egyúttal a szeretet szellemeinek is nevezhetjük.
Ha a földi létet e szerint nézzük, akkor mindenekelőtt az akaratot, érzést, gondolkodást jellemeztük, és a szeretet működését Földbolygónkon kívül, és láttuk, hogy a formaszellemek sajátos feladata a szeretet beoltása, beárasztása, amit az egyensúly eredményének nevezhetünk. Ebben áll tehát a Föld missziója. Ennek a Földet átható szeretet-erőnek a létrehozására mindannak együttműködése szükséges, amit a legalsó hierarchiák munkája hoz létre. Ahogy előző fejtegetésemben már említettem, a szeretet hálójának meg kell szövődnie, és a szeretetnek ezt a szövedékét úgy kell megszőni, hogy a fő szálakat a szabályos formaszellemek szőjék bele - mert ez az ő missziójuk.
Azután a rendellenes formaszellemek, akik tulajdonképpen mozgásszellemek, beleszövik azt, ami a fajokat formálja. Ezt követően a szabályos és rendellenes korszellemek beleszövik a történelem fejlődését, majd a szabályosan és rendellenesen kifejlődött arkangyalok beleszövik az egyes népek és nyelvek fejlődését, végül azok a lények hatnak, akik az embert a megfelelő helyre állítják a földön, az angyalok, így szövik meg a szeretet hatalmas hálóját. A szeretet hálója a tulajdonképpeni Föld-misszió, csak visszfényként, mayaként látható Földünkön.
A fizikai világ feletti első terület az asztrális világ, ahol ezt a hálót látni lehet. De ha az ember felemelkedik az asztrális világból az alsó és felső devachan világába, akkor egyre világosabban láthatja a külső maya alapját képező igazságokon dolgozó hierarchiák munkáját. Akkor látja, hogyan szövődik ez a szövedék. Ha az ember felemelkedik az asztrális világba, akkor még nem látja azt, ami főleg belülről tevékenykedik, nevezetesen az akaratszellemeket, a kerubokat és szeráfokat. Ha ezeket a szellemeket munkájuk közben meg akarja találni, akkor még magasabb világokba kell emelkednie. De valamit már az asztrális világban is megtalálunk: rendellenes formaszellemeket, akiknek kívülről kellene munkálkodniuk, ha a szabályos fejlődést elérték volna. Láttuk, hogy a második hierarchia lényeinek kívülről kell dolgozniuk, itt pedig azt látjuk, hogy belülről dolgoznak. Tehát azt mondhatjuk: ebbe a hálóba, amelyet kívülről a mozgásszellemek, az akaratszellemek és bölcsességszellemek szőnek, belülről pedig az akaratszellemek, a szeráfok és kerubok, belülről még olyan lények is beledolgoznak, akiknek tulajdonképpen kívülről kellene hatniuk. Ok azonban a felszín alatt úgy dolgoznak, mint ahogy például a selyemhernyó a gubót szövi. Belül van az, amit először az asztrális világban látni lehet.
Ezek a sajátságos mozgásszellemek, akik nem a helyükön álló bukott szellemek, a szellemi Föld-atmoszférán szövő és hullámzó szellemi lények közül legelőször válnak láthatóvá az asztrális síkon, még mielőtt a normális módon megjelenő angyalok láthatókká válnak. A szellemi látó számára tulajdonképpen - noha a fajok megteremtéséhez a legmélyebb értelemben szükségesek - bizonyos módon mégis kísértő szellemek. Ezek a szellemek, akik közül mindegyiknek sok alárendeltje van - mivel mindegyik sok szellemileg alárendelt lényt hoz létre - a szellemi világban a megfelelő hierarchiáknak alárendelt lényekbe vannak beburkolva. A magasabb szellemeknek is vannak ilyen alárendelt lényei, az akaratszellemeknek az undinék, a keruboknak a sziliek, a szeráfoknak a szalamanderek. De ezeknek a rendellenes formaszellemeknek, akik tulajdonképpen mozgásszellemek, és akik a csúf szellemi lények egyik fajtájaként jelennek meg az asztrális síkon, szintén vannak alárendelt szellemeik. Ők azok a szellemek, akik abban működnek és élnek, ami az emberi fajok keletkezésével függ össze, ami tehát az embernél azzal függ össze, mondhatnám arra az elemre tapad, ami a Földhöz kötött, a fajfenntartással és hasonlókkal. Ők olyan lények, és egyáltalán olyan terület ez, amely az asztrális világ legtarkább és legveszedelmesebb része, és sajnos az a terület - ez ebben az összefüggésben mondható el a legjobban - amelyet azok az emberek találnak meg a legkönnyebben, akik helytelen módon jutnak a látáshoz. Legkönnyebben nekik jelennek meg azok a szellemek, akik a faj továbbplántálásánál tevékenykednek, és annak szolgáló tagjai. Sok embernek, akik idő előtt és helytelen módon hatoltak be az okkult területre, drágán kellett megfizetnie, hogy ezeknek a szellemi lényeknek a seregével más szellemi lények harmonizálása nélkül találkoztak.
így világíthatunk be abba, ami reálisan fonódik és szövődik, hogy megszője azt a szövetet, amelyből azután az ember tulajdonképpeni lelki világa kibontakozik. Hogy ez az alap, amelybe most kissé belelátunk, mi módon jelenik meg a faj és a nép keletkezésében, arról holnap tovább fogunk beszélni.