Elképzelhetjük, mennyire bonyolult, ha a különböző hierarchiák szellemeinek úgy kell erőiket összehangolniuk, hogy a Föld-misszió beteljesedhessék, úgy kell hatniuk, hogy végül is egyensúlyi helyzet jöjjön létre. Ezért is érthető, hogy az olyan közlések, amelyek elhangzottak, a fejlődésnek mindig csak egészen meghatározott pontjára vonatkozhatnak, és hogy az egész azonnal megváltozik, ha a fejlődést egy másik pontról szemléljük. Ezért ha ennek a nagyon bonyolult dolognak pontos megértéséhez el akarunk jutni, akkor az egyik előadásciklust össze kell vetnünk a másikkal.

Csak egy pontot akarok kiemelni, és amit most e pillanatban mondok, csupán egyfajta megjegyzés. Földi egyensúlyunkban úgy jelentkezik a hierarchiák együttműködése, hogy a harmadik hierarchiára - az akaratszellemekre, a kerubokra és szeráfokra - az jellemző, hogy az egyensúlyhelyzetre a Föld belsejéből kifelé hat. Természetesen ezt úgy kell elképzelni, hogy ez a hierarchia eredetileg a Világmindenségből a Föld középpontja felé fejti ki erőit, és ahogy az ember ezeket az erőket észleli, az nem felel meg egyenes irányuknak, hanem a megfordított iránynak, és akkor tapasztaljuk őket, amikor visszaverődnek. Ezért pl. az itt végbemenő egészen bensőséges folyamatokról csak akkor alkothatnak egységes képet, ha a tegnap elhangzottakat összehasonlítják a düsseldorfi előadásciklusomban a hierarchiákról mondatokkal, amelyben a három hierarchia működésének mennyei részét zárt egységben ábrázoltam.

Ezek a dolgok valóban nem egyszerűek és a Föld-misszió megértéséhez a szempontok olyan megválasztása szükséges, hogy a hierarchiák szellemeinek visszasugárzását meglássuk abban, amit a Föld-lét elemeinek nevezünk.

Ha ezt tekintetbe vesszük, akkor egyúttal átérezzük azt a végtelen bölcsességet, amely az Univerzum erőinek összefüggésében, a Kozmosz erőiben nyugszik. Azt is érezni fogjuk, hogy a megismeréssel szüntelenül előre kell haladni, hogy nincs határa, mert a dolgok annyira bonyolultak, hogy ha egy szempontot megragadni vélünk, azonnal egy másikra kell áttérnünk, amely a dolgot ismét más oldalról világítja meg. Csak lassanként tudunk a megismerésben fölfelé jutni, mégis a tegnapi előadásom végén utalásaim talán segíthettek annak megértésében, hogy a szabályos és szabálytalan formaszellemek együttműködésére azért volt szükség, hogy földi életünk alatt ne csak egy egységes, az egész Földön elterjedő, egyforma emberiség jöjjön létre, hanem olyan emberiség, amely az egyes fajok különbözőségében, változatosságában teljesedhet ki. Az egységes emberiség kialakulásához, amelyhez az ember csak a Föld-fejlődés folyamán érhet el ismét, a szabályos formaszellemek tiszta tevékenységére lett volna szükség. Ők azok a szellemi lények, akiket a Genezis Elohim néven nevez meg. Tulajdonképpen a Földet körülvevő, és vele együtt egy egészet alkotó Univerzumban hét ilyen szabályosan fejlődött formaszellemet ismerünk. Tehát hét formaszellem, illetve hét Eloha van. Ha ezt a hét Elohát el akarjuk képzelni különböző misszióikkal és azzal a küldetéssel, amely abból áll, hogy az egyetemes Föld-misszióban az egyensúlyt, vagyis a szere- tetet megteremtsék, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a hét formaszellem a világmindenség összefüggésében úgy fejtené ki hatását, hogy valóban az jönne létre, amit egyik előadásomban „az ember életének második harmadaként jellemeztem. Akkor formálódna ki a tulajdonképpeni én-ember, ha mind a hét formaszellem úgy működhetne, ahogy maguk határozták el a saját közösségükben. Mivel azonban más szellemi lények is együttműködnek velük, és ez az egységes embervilágot változatossá teszi, ezért a Kozmoszban egy egészen sajátos intézkedésre volt szükség. Ha ma meg akarjuk keresni azt a helyet a Kozmoszban, ahonnan a szabályos formaszellemek tevékenykednek, vagyis akik, ahogy jellemeztem, a fényben sugároznak felénk mai Kozmoszunkon belül, akkor a Napon kell keresnünk őket. Mindig a Nap irányában kell keresnünk azt a kozmikus páholyt, azt a közösséget a világmindenségben, ahol ezek a forma-szellemek a földi egyensúly helyreállítására a Föld-misszió beteljesedésére vonatkozó tanácskozásaikat tartják.

Egy valamire szükség volt azonban, nehogy a rendellenes formaszellemek tevékenységükkel túlságosan nagy rendetlenséget idézzenek elő az emberre vonatkozóan. Arra volt szükség, hogy a formaszellemek közül az egyik kiváljék a közösségből úgy, hogy csak hat formaszellemet vagy Elohát kell a Nap irányában keresnünk. Egyiküknek ki kellett válnia, nehogy a rendellenes formaszellemek egyidejű hatása - a mozgásszellemeké - az egyensúlyt teljesen felborítsa. Ez a formaszellem az, akit a Biblia a Genezisben Jahvénak vagy Jehovának nevez.

Ha az ő tevékenységét meg akarjuk keresni a világmindenségben, nem szabad abban az irányban keresnünk, ahol a Nap áll, hanem ott, ahol jelenleg a Hold található. Erre a "Geheimwissenschaft"-ban is rámutattam, csak más oldalról, amikor elmondtam, hogy a formaszellemek a Nap kiválásával elmennek, de csak ezzel a sajátságos intézkedéssel teremtődött meg az ember későbbi fejlődésének előfeltétele, amely a Hold kiválásával jött létre. Mert ha a Hold a Földdel együtt maradt volna, akkor az ember fejlődése nem mehetett volna végbe. Az ember további fejlődését csak az tette lehetővé, hogy az egyik Eloha, Jahve a Holddal együtt kivonult, míg a többi hat szellem a Napon maradt, és hogy Jahve az ellenhatásban együttműködött többi hat társával.

Most feltehető a kérdés: egyáltalán miért vált le a Nap?

A következő okból volt ez szükséges: miután korábbi mozgásszellemek, akik erősebbek a formaszellemeknél - mert a hierarchiák sorában magasabban állnak - elhatározták, hogy visszamaradnak, a szabályosan fejlődött formaszellemeknek hatóerejüket, tevékenységüket gyöngíteniük kellett egyikük leválásával. Másként nem tudták volna létrehozni azt az egyensúlyt, amelyet a további fejlődés megkívánt.

Ha megfelelő fogalmat akarunk alkotni ezeknek a szabályosan fejlődött formaszellemeknek a hatásáról, akkor a legjobb, ha azt mondjuk: a napfényben sugároznak felénk. Ha pedig a rendellenes formaszellemekről akarunk fogalmat alkotni, hogyan működnek együtt a szabályos formaszellemekkel, akik mintegy koncentrálódnak a Napban (mert csak azért maradt le Jahve a Hold irányában, hogy az egyensúly helyreállítható legyen), akkor ezt úgy kell elképzelnünk, hogy a normális formaszellemekben felénk áradó bizonyos naperőt megváltoztat a rendellenes formaszellemek ereje, akik tulajdonképpen mozgásszellemek. Az ő középpontjuk a többi öt bolygón van - hogy a régi planéta-stílusban beszéljek. Ott kell keresnünk ezeknek a rendellenes formaszellemeknek középpontját, vagyis a Szaturnuszon, a Jupiteren, a Marson, a Vénuszon és a Merkúron.

Ha kitekintünk a Kozmoszba, akkor most már megérthetjük a szabályos és rendellenes formaszellemek eloszlását. A szabályos formaszellemek hatan a Napon csoportosulnak. Az egyik - Jahve vagy Jehova - az egyensúlyt tartja a Hold felől azáltal, hogy a Holdat kormányozza és vezeti. Ezeknek a formaszellemeknek hatásait befolyásolják a Szaturnuszból, a Jupiterből, a Marsból, a Vénuszból és a Merkúrból kiinduló hatások. Ezek az erők lesugároznak a Földre, a Föld feltartja, majd ismét visszasugározza őket oly módon, ahogy tegnap leírtam.

Ha tehát a földfelszínnek egy darabjára tekintünk, amelyre a Napból egy bizonyos hatást gyakorolnak az Elohák, vagyis a szabályos formaszellemek, akkor a Földnek ezen a pontján semmi más nem keletkeznék, mint a teljesen szabályos én. Az jönne létre, ami az embernek normális létét, egyetemes ember voltát jelenti. Most a formaszellemek erőibe, akik egyébként az egyensúlyhelyzet következtében a Föld felszínén táncolnának, beavatkoznak a Merkúr-erők. Ezért abban, ami a formaszellemek erejeként kibontakozik, nemcsak a szabályos erő táncol és vibrál, hanem az is, ami belevegyül az Elohák szabályos erőibe, a formaszellemek szabályos erőibe, nevezetesen az, ami az egyes bolygók középpontjában összpontosult rendellenes formaszellemektől származik. Ebből adódik, hogy a rendellenes formaszellemek öt középponton tudják érvényesíteni befolyásukat, és ez az öt középpont eredményezi a föld középpontjából az emberiség felé visszavetődve azt, amit a földi lét öt alapfajának nevezünk.

Ha a múltkor az Afrikában megjelölt pontot most közelebbről megnézzük, akkor látjuk, hogy a szabályos formaszellemek és a Merkúron koncentrálódott rendellenes formaszellemek együttműködése a néger faj. Ezért helytálló az okkult megjelölés, amely a néger fajt „Merkúr-fajnak" nevezi.

Kövessük tovább azt a vonalat, amelyet az egyes faji kisugárzások középpontján át akkor meghúztunk. Akkor Ázsiába jutunk el és megtaláljuk a „Vénusz-faj "-t, vagyis a maláji fajt. Aztán Ázsia hatalmas területein áthaladva a mongol fajban megtaláljuk a „Mars-faj"-t. Innen európai területre megyünk át, és az európai emberekben megtaláljuk, ősjellegükben, faji jellegükben a „Jupiter-ember"-t. És ha a tengeren túl eljutunk Amerikába, ahol az a pont, az a hely van, ahol a fajok vagy a kultúrák elhalnak, megtaláljuk a sötét Szaturnusz faját, az eredeti indián fajt, az amerikai fajt. Az indián faj tehát Szaturnusz faj, így ha a dolgot okkult módon egyre pontosabban képzeljük el, eljutunk azokhoz az erőkhöz, melyek a világ e pontjain, az öt bolygón jutottak külső materiális megnyilvánulásokhoz.

Ha erről mind világosabb és konkrétabb fogalmat alkotunk, akkor ennek a Földön elterjedt sajátságos faji jellegnek, a szabályos és a rendellenes formaszellemek sajátságos együttműködését belsőleg ismerjük meg. Ezzel mintegy megrajzoltuk a képet, ahogy az egy bizonyos ponton megragadható. Amit azonban a Föld bizonyos pontjaira nézve mondtam, az a fejlődésnek csak egy egészen meghatározott időpontjára érvényes. Csak arra az időpontra érvényes, amikor a régi atlantiszi fejlődés egy bizonyos időszakában a népcsoportok Atlantisz egy pontjáról kiindulnak és oda vándorolnak, ahol a nekik megfelelő faji jelleg kialakulhat bennük. Ezért mutattam rá a „Geheimwissenschaft"-ban arra, hogy a régi Atlantiszon bizonyos misztérium-helyek, az atlantiszi orákulumok az emberek földi elosztását úgy irányították, hogy létrejöhetett az az egyensúlyhelyzet, ami a megfelelő faji elkülönüléshez vezetett. Az ilyen misztériumorákulumokban mindig kutatták az ilyen igazságokat, és eredetileg teljesen azokhoz igazodtak. igy azt, ami a Földön történt, ilyen centrumokból irányították a megfelelő módon.

Így tehát abban a népáramlásban, amely átvonult Afrikán, és az etiópiai fajban kristályosodott ki, olyan impulzust kell látnunk, amely a Merkúr-orákulumból eredhetett, ahol egész pontosan megfigyelték a szabályos formaszellemek, a hat Eloha együttműködését Jahvével vagy Jehovával, és e mellett a rendellenes formaszellemek hatását a Merkúr középpontjából. Az erők ilyen különböző pontjainak asztrológiai együttműködése szerint keresték ki Földünkön az egyensúlyi pontot, és azután ezt az egyensúlyi pontot tekintették kisugárzási pontnak a megfelelő faj részére.

Hasonló módon irányították a többi faj létrejöttét is. Ennek megfelelően rajzolták meg később a nagy térképet, amelybe bejegyezték a népekre, nemzetségekre vonatkozó hatásokat. Ez az a nagy térkép, amely az égi működés képmása, és úgy keletkezik, hogy az égi tevékenység erői belesugároznak a Földbe, onnan visszaverődnek és meghatározzák az embert.

Minek nézhetjük tehát a Merkúr-faj, az etiópiai faj emberét? Azt mondjuk róla: ezt az embert az Elohák eredetileg arra szánták, arra tették alkalmassá, hogy önmagában az egyetemes emberit annak teljességében kifejezze. De a Merkúr-középpontból nagy erőivel hatottak a rendellenes formaszellemek, és úgy módosították az embert, hogy az etiópiai faj formája jött létre. Ehhez hasonlóan alakult ki minden egyes faj. De az a vonal, amelyet pár nappal ezelőtt felvázoltam, csak azáltal alakult ki, hogy a népáramlatokat az eredeti középpontból egészen meghatározott módon irányították. Ezt úgy kell tehát elképzelni, hogy a formaszellemek egy középpontból sugározták ki. Ezt a középpontot az ősi Atlantisz bizonyos időpontjára tehetjük. Ez az, ami alászállt az atlantiszi kontinensbe, és úgy alakította ki azt, hogy az ember-szellemek az illető rendellenes formaszellemek uralma alá kerültek.

Ez teremtette meg a népek alapját, és ha az ember felnéz az égi tér végtelen messzeségeibe, ott találhatja azokat az erőket, amelyek megalkották, de a Földből visszaverődve alkották meg. Amikor az ember felnéz a szabályos formaszellemekre, az Elohákra, akkor arra néz föl, ami őt tulajdonképpen emberré teszi, amikor pedig arra tekint, ami az egyes bolygó-szellemekben összpontosul - kivéve a Napot és a Holdat -, azt látja, ami egy bizonyos fajjá teszi.

Hogyan dolgoznak az emberen és az emberben a fajszellemek? Nagyon sajátságos módon, úgy, hogy szinte „átfőzik" az ember ereit egészen a fizikai testig.

Tudjuk, hogy az ember fizikai testének megfelelő részeiben tükröződik, megjelenik az, amit lénye négy alapvető részének nevezünk: az én a vérben, az asztráltest az idegrendszerben, az éter vagy élettest a mirigyrendszerben, és csak a fizikai test az önmagában létező saját lényének képmása, amelynek a mai ember számára zárt törvényei vannak. Az én tehát tükröződik a vérben, az asztráltest az idegrendszerben, és az étertest a mirigyrendszerben.

Azok a szellemi lények, akik itt az emberben munkálkodnak, hogy faji jellege létrejöjjön, nem tudnak közvetlenül hatni a magasabb részekre. Egyelőre a fizikai testben tükröződő magasabb részek képmásaira hatnak. A fizikai testre nem tudnak közvetlenül hatni, de a magasabb részek képmásaiban munkálkodnak, abban, ami az én képmása, vagyis a vérben, abban, ami az asztráltest képmása, vagyis az idegrendszerben, és abban, ami az étertest képmása, a mirigyrendszerben. Ebben a három, fizikai testhez tartozó rendszerben, amelyek a magasabb részek képmásai, ebben munkálkodnak a fajszellemek, a rendellenes formaszellemek.

Látják ebből, hogy az ember fizikai teste belülről meghatározott, a különböző szellemi lények belenyúlnak a fizikai test részeibe, amelyek a magasabb részek kivetülései, árnyképei. Hol nyúl bele ebbe például a Merkúr? (Azt mondom Merkúr, annak összefoglalására, ami rendellenes formaszellemekként a Merkúrban található.) Úgy nyúl bele, hogy más erőkkel együtt a mirigyrendszerben hat. Ott fortyog a mirigyrendszerben, és ott élik ki magukat a Merkúr erők túlsúlyából keletkezett erők, amelyek az etiópiai fajban működnek. Mindaz, ami az etiópiai faj sajátos ismertető jeleit kölcsönzi, onnan származik, hogy az illető emberek mirigyrendszerében a Merkúr-erők fortyognak és bugyognak. Onnan származik, hogy kimunkálják azt, ami az egyetemes egyforma emberalakot sajátos fajjá, az etiópiai fajjá teszik - fekete bőr, gyapjas haj, stb. Az egyetemes emberalaknak ez a módosulása tehát ezektől az erőktől ered.

Ha átmegyünk Ázsiába, ott is találunk valamit, amit Vénusz-erőknek nevezhetünk, és ami a formaszellemek rendellenes hatása. Ezek a Vénusz-erők viszont, mivel támadási pontjukat főleg az asztráltest képmására helyezik, az idegrendszerben működnek. De különleges módon hatnak az idegrendszerre, nem közvetlenül, mint a Vénusz-szellemek. Az idegrendszerre ugyanis két kerülő úton lehet hatni. Az egyik kerülő út a lélegzés. Ha ugyanis főleg a lélegzésre irányul a hatás, akkor ez az emberben a légzési- és idegrendszerben rögződik, és annak egy meghatározott formát ad. Ezt a kerülőutat választják azok a rendellenes formaszellemek, akiket Vénusz-lényeknek nevezünk, és így hatnak a maláji fajra, Dél-Ázsia és a maláji szigetvilág sárgás bőrű fajaira. Ahogy az etiópiai területen elterjedt a mirigyemberiség, itt ezen a területen az az emberiség terjedt el, amelynél a rendellenes formaszellemek a légző rendszer útján át hatnak az idegrendszerre. Az idegrendszerben a légzési rendszer kerülőútján működnek. Az idegrendszerben alakítják ki azt, amiből sajátos módosulásokkal a többé-kevésbé sárgás bőrű emberiség lesz. Az előidézett átalakulás elsősorban az idegrendszernek abban a részében jut kifejezésre, amit „napfonadék" (Sonnengeflecht) néven foglalhatunk össze, tehát tulajdonképpen nem a magasabb idegrendszerben, hanem az idegrendszernek abban a titokzatos részében, amely két kötegben párhuzamosan fut a gerincvelővel, és a legkülönbözőbb módokon szétágazik. Tehát a légző rendszer kerülő útján az idegrendszernek arra a részére hatnak, amely a mi értelmezésünkben még nem tartozik a magasabb szellemi tevékenységhez. Az emberiség e fajának tudatalatti szervezetét mélyen felbolygatják a Vénusz- erők.

Most menjünk tovább a tágas mongol térségre. Ott főleg azok a formaszellemek hatnak, akik a vér kerülő útját választották. Ott a vérben működve érik el azt, ami az emberiség egyik változásaként megadja az alapvető faji jelleget. De ennél a mongol fajnál sajátos jelenséggel találkozunk. Itt a vérbe hatolnak a Mars-szellemek. Meghatározott módon dolgoznak a vérben, úgy, hogy a Napban összpontosult hat Elohával szemben ellenhatást tudnak kifejteni. Tehát ezzel a hat Elohával szemben ellenhatást fejtenek ki a mongol fajban. Ezenkívül rendkívül erős támadást intéznek a másik oldal ellen, Jahve vagy Jehova ellen, aki hatósugarának területét a többi hat Elohától leválasztotta. De a Mars-szellemeknek a mongol fajt eredményező kapcsolatán és a hat Elohával és Jahvéval való együttműködésén kívül még egy másik sajátságos dologra kell figyelnünk. Ha ezt a különleges befolyást jellemezni akarjuk, azt kell mondanunk: ahogy a mongolságra a hat Eloha a Napról, Jahve a Holdról, és velük szemben a Mars-szellemek hatnak, úgy egy másik esetben fel kell tételeznünk, hogy a Hold irányából a Jahve erők ismét összefognak és együttműködnek a Mars-szellemekkel, és ezáltal egy sajátos módosulás jön létre. Az okkult háttér megmagyarázza az emberiség egyik különleges módosulását, nevezetesen azt, ami a sémiséghez tartozik. A sémiség- ben az egyetemes emberiségnek egy ilyen módosulását látjuk, amelynél Jehova vagy Jahve kiválik a többi Eloha közül, és együttműködik a Mars szellemeivel azért, hogy ennek a népnek sajátos jelleget kölcsönözzön. Ezáltal érthető lesz a sémita nép rendkívüli küldetése is. Mélyen okkult értelemben mondhatja a Biblia írója, hogy Jahve vagy Jehova ezt a népet saját népévé tette, és ha ehhez még hozzávesszük a Mars-szellemek közreműködését is, és hogy ezek főleg a vérben működnek, akkor azt is megérthetjük, miért olyan különösen fontos a sémi-héber nép számára a vérnek nemzedékre való átöröklése és miért mondja magáról Jahve a sémi nép számára, hogy ő az az Isten, aki Ábrahámtól, Izsáktól, Jákobtól kezdve a vérben van jelen. Ezen az úton áramlik a vér nemzedékeken át. Amikor Jehova így nevezi meg magát: „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene", akkor azt mondja: „Én működöm a ti véretekben." A Mars szellemekkel való együttműködése, ami a vérben állandóan hat, amiért a vérben meg kell harcolni, ez egyike azoknak a misztériumoknak, amelyek mélyen belevezetnek minket a Föld egyetemes emberiségének bölcs irányításába.

Látjuk tehát, hogy az emberiség vérét kettős hatás éri és hogy ezáltal két faj keletkezik. Az egyik oldalon van mindaz, amit a mongol fajnak nevezünk, a másik oldalon az, ami a sémita fajhoz tartozik. Ez egy nagy polaritás az emberiségben, és erre a polaritásra valami végtelenül jelentőség teljeset kell majd visszavezetnünk, ha a néplelkek mélységeit meg akarjuk érteni.

Most kövessük, hogyan fortyognak és bugyognak azok a szellemek és lények, akiknek középpontja a Jupiteren van. Ezek a második támadási pontot választják, hogy közvetlenül az idegrendszerre hassanak. Az egyik támadási pont az emberi érzékeken megy keresztül, a másik, amelyik az idegrendszerre hat, a légző rendszer kerülő útján hatol be a napfonadékba. A Jupiterből kiinduló támadás az érzékek benyomásainak kerülő útján hatol be a napfonadékba. A Jupiterből kiinduló támadás az érzékek benyomásainak kerülő útján halad, majd onnan kiáramlik az idegrendszernek azokra a részeire, amelyek az agyban és a gerincvelőben összpontosulnak. Tehát a Jupiter-emberiséghez tartozó fajoknál ide áramlanak azok az erők, amelyek a faji jelleget különösképpen kifejezésre juttatják. Ez vonatkozik többé- kevésbé az árja, az elő-ázsiai és európai népekre, akiket a kaukázusiakhoz sorolunk. Az egyetemes emberiségnek a rendellenes formaszellemektől származó módosulása azáltal jön létre, hogy akiket Jupiter-szellemeknek nevezhetünk, az érzékekre hatnak. A kaukázusiakat tehát az érzékek határozzák meg.

Azt is megérthetjük, hogy egy olyan egészen szembeszökően és tudatosan a Jupiter- vagy Zeusz-befolyás alatt álló népet, mint a görög, akik magukat a Zeusz-befolyás középpontjának érezték, elsősorban az határozott meg, ami az érzékeken át az idegrendszerbe beárad. Természetesen a görögöket is befolyásolták a Napból beáramló Elohák. De a dolog úgy ment végbe, hogy a görögöknél minden, ami az érzékekre hat, a Jupiter- vagy Zeusz-hatásnak volt kitéve, és ez a nép ezáltal jutott el nagyságához. A görögök számára nagy jelentősége volt mindannak, amit külső formaként, külső életként érzékeltek. Látták a szellemit az érzékelhetőben, és ezáltal minden szobrászat, minden külső megformálás alapját ők teremtették meg. Ezzel már rá is mutattunk a görög nép sajátságos missziójára, amely kiváltképpen Jupiter- vagy Zeusz-nép, és magát akkor is Zeusz-népnek érezte, amikor a beálló csillagkonstelláció következtében a Zeusz- vagy Jupiter-erőknek az egyetemes Eloha-erőkkel való együttműködése végbement.

Alapjában véve az elő-ázsiai és főleg az európai népek ennek a Jupiter-befolyásnak a módosulásai, és sejthetik - mivel az embernek számos érzékszerve van -, hogy sok módosulás jöhet létre, és hogy az alapfajon belül az egyes népek kialakulásánál, amelyeket az érzékszerveknek az idegrendszerre gyakorolt hatása hoz létre, vagy az egyik, vagy a másik érzék lehet az uralkodó. Ezáltal a különböző népek a legkülönbözőbb alakot vehetik fel. Aszerint, hogy a szem, vagy a fül, vagy egy másik érzékszerv kerül-e előtérbe, aszerint hajlanak a különböző népek ebbe vagy abba az irányba, egy bizonyos nép felé a faji jellegen belül. Ezáltal állítja őket meghatározott feladatok elé. A kaukázusi faj egyik sajátos feladata az, hogy az érzékeken át meg kell tennie az utat a szellemiséghez, mert ennél a fajnál az érzékek a meghatározóak.

Ebben van valami, ami az okkultizmus mélyebb kiindulópontjához vezet el, és megmutatja, hogy azoknál a népeknél, akiknek jegye úgyszólván a Vénusz-jellegben rejlik, a fő kiindulópont - az okkult képzésnél is - ott keresendő, ahol a lélegzés a legfontosabb. Ezzel szemben, ha nyugatabbra megyünk, az érzékelhető világban megjelenő dolgok elmélyítéséből és átszellemítéséből kell kiindulni. A magasabb megismerési fokokkal, az imaginációval, inspirációval és intuícióval abban az értelemben, ahogy a Jupiter-szellem eredetileg a jelleget módosította, azok a népek rendelkeznek, amelyek nyugatabbra helyezkedtek el. Ezért volt meg mindig az emberiség fejlődése folyamán ez a két központ: az amelyet úgyszólván inkább a Vénusz szellemei igazgattak, és az a központ, amely inkább a Jupiter-szellemek vezetése alatt állt. A Jupiter-szellemekre főleg azokban a misztériumokban figyeltek, amelyekben végül összetalálkozott - akik tavalyi müncheni előadásciklusomon részt vettek, azok tudják - három individualitás, Buddha, Zaratustra, vagyis későbbi inkarnációjában Zarathasz szellemi lénye, és az emberiségnek az a nagy vezetője, akit Szkítiánosz nevével illetünk. Ez az a kollégium, amely egy még nagyobb személyiség vezetésével azt a feladatot tűzte maga elé, hogy fokozatosan felkutassa azokat a titokzatos erőket, amelyeket ki kell fejleszteni az emberiség fejlődése érdekében. Ezek egy bizonyos pontból kiinduló erők, amely eredetileg a Jupiter-erőkkel függ össze, és amelyet a Föld említett térképén előre meghatároztak.

Az összes többi rendszerek kerülőútján át a mirigyrendszerre azok a rendellenes formaszellemek hatnak, akiknek középpontja a Szaturnuszon van. Mindabban, amit Szaturnusz-fajnak nevezünk, ami a Szaturnusz-jelleget adja, megtalálható valami, ami úgyszólván összefogja azt, ami az emberiség fejlődését bizonyos módon lezárja, végkifejlethez, elhaláshoz vezeti. Az indián fajnál láttuk, hogy a mirigyrendszerre gyakorolt hatás ilyen módon jut kifejezésre. Erre vezethető vissza kihalása, eltűnése. A Szaturnusz-befolyás az összes többi rendszerben érezteti hatását, de legerősebben a mirigyrendszerben hat. Ez kiválasztja az ember legkeményebb részeit, és ezért elmondhatjuk, hogy ez az elhalás egyfajta megcsontosodásban jelentkezik, ahogy ez a külsőben világosan meg is mutatkozik. A régi indiánokat ábrázoló képeken szinte kézzelfoghatóan látszik ez a folyamat, amely a faj kipusztulásához vezetett. Ebben a fajban mindaz megjelent, ami a Szaturnusz-fejlődés sajátja: ez azután visszahúzódott önmagába, az embert kemény csontrendszerével magára hagyta, és elhaláshoz vezette. Még érezhető valami ebből a valóban okkult hatásból, amikor a XIX. században a régi indiánok egyik képviselője elmondja, hogy benne él még az, ami korábban az emberek számára nagy és hatalmas volt, de ami a további fejlődésben képtelen volt részt venni. Egy szép jelenet leírásában olvashatjuk, hogy a pusztuló indiánok egyik vezetője egy európai betolakodóval szemben áll. Gondolják el, mit érez ott a szív a szívvel szemben, amikor két ilyen ember áll szemben egymással. Emberek, akik Európából átjöttek, és emberek, akik igen régen, amikor a fajok szétoszlottak, nyugat felé vonultak. Akkor az indiánok mindent átvittek nyugatra, ami nagy volt az atlantiszi kultúrában. Mi volt egy indián ember számára a legnagyobb? Az, hogy ő még sejteni tudott valamit Atlantisz régi nagyságából és fenségéből, amikor a faji szakadás még nem volt teljes, amikor az emberek felnézve a Napra észlelni tudták a ködtengeren áthatoló formaszellemeket. Egy ködtengeren keresztül tekintett fel az atlantiszi ember arra, ami számára nem szakadt hatosságra, vagy hetességre, hanem együttműködött.

Ami a hét formaszellemből együtt hatott, azt nevezte az atlantiszi ember a Nagy Szellemnek, aki a régi Atlantiszon az embernek megnyilatkozott. Ezért nem vette fel azt, amit a Vénusz- Merkúr-, Mars- és Jupiter-szellemek hoztak létre keleten. Ezáltal alakultak ki mindazok a kultúrák, amelyek Európában a XIX. század közepén felvirágoztak. Mindezt ő, a barna faj gyermeke nem élte át. Ő megmaradt az ősrégi múlt Nagy Szelleménél. Amikor eléje tartottak egy papírlapot sok kis jellel, betűkkel, amelyekből ő semmit sem értett, mindaz szeme elé tárult, amit a többiek - akik a Nagy Szellemet a távoli múltban velük együtt szintén felvették - azóta átéltek. Mindez idegen volt neki, de lelkében élt még a Nagy Szellem. Jellemző, amit mondott, mert rámutat arra, amit elmondtam: „Országunk hódítói azon a földön járnak, ahol testvéreim csontjai nyugszanak. Miért járhatnak legyőzőink lábai testvéreim sírjain? Mert birtokában vannak annak, ami a fehér embert naggyá teszi. A barna embert másvalami teszi naggyá. Őt a Nagy Szellem teszi naggyá, aki beszél hozzá a szél fúvásában, az erdő susogásában, a víz hullámzásában a forrás csobogásában, a villámban és mennydörgésben. Ő az a Szellem, aki nekünk igazságot mond. A Nagy Szellem igazat beszél! A ti szellemeitek, akik itt vannak a papíron, és akik azt fejezik ki, ami nektek nagy, nem mondják az igazságot." Ezt mondta az indián főnök a maga álláspontja szerint. A Nagy Szellemé a barna ember, a sápadt ember azoké a szellemeké, akik fekete alakban törpe lényekként - a betűket értette - a papíron ugrálnak, akik nem mondanak igazat. Ez egy világtörténelmi párbeszéd, ami a hódítók és a barna férfiak egyik utolsó nagy főnöke között folyt le. Ebből látjuk, mi tartozik a Szaturnuszhoz, hatásával együtt, és mi keletkezik a Földön a más szellemekkel való együttműködésből egy olyan pillanatban, amikor két irány egymással találkozik.

Láttuk, hogy Földünk felszínén az Elohák, vagyis a szabályos formaszellemek megalkották az egyetemes emberiséget, és hogy azután az egyetemes emberiségből, az egyetemes emberáradatból kiemelkedik az öt főfaj, és hogy ezek összefüggnek azokkal a vezető rendellenes formaszellemekkel, akiket az öt bolygótól kölcsönzött névvel kell neveznünk, míg a szabályos formaszellemeket a Napban és a Holdban kell keresnünk. Innen haladunk majd tovább, és áttérünk olyasvalamire, ami érthetőbb lesz, mert ismert dolgokhoz, törzsekhez és népekhez tudjuk mondanivalónkat kapcsolni.