Utolsó fejtegetésem kezdetén elmondhatom, hogy még igen sok megbeszélni való volna, és hogy csak nagyon keveset mondhattam el abból, ami még ehhez a gazdag témához tartozik. Remélem azonban, hogy nem utoljára beszélhetünk itt minderről, és ezért most meg kell elégednünk azzal, hogy kezdetnek csak utalásokat tehettem, mert korunkban a további ilyen fejtegetések bizonyos vonatkozásban némi nehézségbe ütköznének. Ugyanakkor utolsó előadásaimon vörös fonalként vonult végig az, hogy az északi-germán mitológia vagy istentan olyasvalamit tartalmaz, ami imaginatív formában csodálatosan kapcsolódik ahhoz, amit megismerésszerű formában meríthetünk a jelenkor szellemi kutatásából. Ez is reményt nyújt arra, hogy az a népszellem, az az arkangyal, aki nevelő és vezető tevékenységét kiterjeszti az ország fölé, a századok folyamán kifejlesztett képességeivel áthatja a modern filozófiát, a modern szellemi kutatást, és hogy ettől ez a modern szellemi kutatás népies kifejezéssel élve megtermékenyül.

Minél mélyebbre hatolnánk az északi-germán mitológia részleteibe, annál inkább látnánk, hogy ennek a mitológiának a képeiben a legnagyobb okkult igazságok olyan csodásan jutnak kifejezésre, ahogy egyetlen más mitológiában sem. Némelyek Önök közül, akik „Geheimwissenschaft" című könyvemet olvasták, vagy más fejtegetéseimet végighallgatták, talán emlékeznek arra, hogy a földfejlődés folyamán volt egy olyan időszak, amelyben visszatértek a Földre azok az emberlelkek, akik az ősrégi időkben, a régi lemúriai korszak előtt különleges okoknál fogva bolygórendszerünk egyes bolygóira, a Szaturnuszra, a Jupiterre, a Marsra, a Vénuszra, és a Merkúrra költöztek át, és hogy az utolsó lemúriai és az egész atlantiszi koron át arra törekedtek, hogy egyesüljenek azzal, amit az emberi test lassanként kifejlesztett, és képességekként kialakított, és ami a Holdnak a Földből való kiválása révén vált lehetővé.

Ekkor szálltak le ezek a Szaturnusz-, Jupiter-, Mars-, Vénusz-, és Merkúr-lények. Ez olyan folyamat, amit még ma is látni lehet az Akasha-Krónikában. Ezeknek a lelkeknek a leszállásával függött össze az az állapot, hogy a vizek ködszerűen hatották át Atlantisz levegőjét, és ezt az atlantiszi kor régi szellemi látásával még észlelni lehetett. Valahányszor egy új lény született az akkoriban még plasztikus, lágy, hajlékony, képlékeny testben, ha úgyszólván a szellemi magasságokból alászállt, akkor ezt úgy tekintették, mint annak külső kifejeződését, hogy a szellemi környezetből, az atmoszférából, a planetáris létből lelkek szálltak alá, hogy egyesüljenek a földi testekkel.

Az északi-germán mitológiába beleplántálódott és fennmaradt annak a folyamatnak a szemlélete, hogy a földi testek mintegy kitárulkoznak annak befogadására, ami az égi magasságokból megtermékenyítőén alászáll. Az erről való ismeret olyan sokáig fennmaradt, hogy maga Tacitus is rátalált abban az időben, amikor megfigyeléseit végezte a déli germánoknál, és ezt „Germánia" című művében le is írta. Senki sem tudja megérteni, amit Tacitus Nerthus istennőről ír, ha nem tudja, hogy valaha létezett ilyen folyamat. Nerthus istennő kocsiját a vizek felett repítik. Ez később rituálisan, rítusként maradt fenn. A régebbi korokban észlelték. Ez az istennő azt nyújtotta, amit az emberi testek nyújthattak a planetáris szférákból aláereszkedő emberi lélek számára. Ez a titokzatos folyamat a Nerthus-mítosz alapja, és fennmaradt mindabban, amit a fizikai ember létesülésére utaló régi mondák és legendák ránk hagyományoztak. Njordr, aki belsőleg rokon Nerthus istennővel, az ő férfi ellenképe. Ő jelképezi az ősi emlékezést a lelki-szellemi emberek alászállására, akik egykor felemelkedtek a planetáris magasságokba, majd az atlantiszi korban újra alászálltak, hogy ismét egyesüljenek a fizikai embertestekkel.

„A vér egy egészen különös nedv" című kis írásomból megállapíthatják, hogy a népi összefüggések, a népek keveredései egy bizonyos korban milyen nagy szerepet játszottak. De nem csak a népi kapcsolatok és a népek keveredései játszottak itt nagy szerepet - ami a vérkeveredésben jutott kifejezésre -, hanem a népszellemek lelki-szellemi ösztönzései is. Ez az alászállás a legtisztábban abban a mondavilágban maradt fenn, amely a régi időkben ezen az északi területen keletkezett. A legősibb emlékezés ezekre az eseményekre a vánok mondáiban maradt fenn. Különösen itt északon a finn hagyományokban élt elevenen az emlékezés arra, hogy a planetáris magasságokból alászálló lelki-szellemi hogyan kapcsolódott ahhoz, ami a Föld-testből jött létre, és amit az északi hagyomány az „óriások birodalmának" nevez. Ami a Föld-testből fejlődött, az az óriások birodalmához, a Reisenheimhez tartozik. így érthető, hogy a germán ember mindig ebből az irányból érezte az impulzust, érezte, hogy lassanként kifejlődő lelkében, a régi istenek tekintete dolgozik, amely akkor volt még otthonos ezen a vidéken, amikor Atlantisz ködvizei még idáig értek. Az északi-germán ember érzett lelkében valamit egy istenség eredetéről, aki egyenesen azoktól az isteni-szellemi lényektől, azoktól az arkangyaloktól származott, akik a lelki-szellemiségnek a földi fizikaisággal való összekapcsolódását vezették. Freyr isten és húga Freya itt északon egykor igen szeretett istenségek voltak, és az emberek érzéseiben és gondolataiban azok közé az angyali lények közé tartoztak, akik beleárasztották az emberi lélekbe mindazt, amire ennek az emberi léleknek szüksége volt, hogy közvetlenül a fizikai síkon továbbfejlessze a régi szellemi látás képességével megszerzett erőket. Freyr volt a fizikai-érzéki világon belül, a külső érzékekre korlátozódó világon belül mindannak a folytatója, amit az ember korábban szellemi látással szerzett meg. Ő volt a szellemi látással szerzett erők eleven folytatása. Ezért össze kellett kötnie magát azzal, ami fizikai-testi eszközként magában az emberi testben a lelkierőket szolgálja, és ami azután beleviszi a fizikai síkba azt, amit az ősrégi szellemi látás észlelt. Ezt tükrözi Freyr házassága Gerd-del, az óriások lányával, aki magának a Föld-létesülésnek fizikai erőiből vétetett. Ezekben a képekben még visszatükröződik az isteni szellemiség leszállása a fizikaiságba. Egészen csodálatosan fejeződik ki ebben a Freyr-alakban, ahogy Freyr felhasználja azt, ami az ember számára a fizikai síkon lehetővé teszi, hogy életébe belevigye korábbi szellemi látó észleléseinek eredményét. Bluthuf (Vérpatkó) a neve annak a lónak, amely Freyr rendelkezésére áll, ez utalás arra, hogy a vér legfontosabb tényezője az én kifejlesztésének. Freyr egy különös, csodás hajóval is rendelkezik, amelyet ki lehet tágítani és olyan kicsire össze lehet hajtogatni, hogy a legkisebb szekrénybe is belefér. Mi lehet ez a csodahajó? Ha Freyr az a hatalom, aki a szellemi látó erőiket beleviszi azokba az erőikbe, amelyek a fizikai síkon teljesednek ki, akkor ez nem más, mint a nappali ébrenlét, és az éjjeli alvás közti váltakozás. És ahogy az emberi lélek az alvás alatt a következő felébredésig kitágul a makrokozmoszba, úgy tágul ki a csodahajó, és húzódik össze ismét az agyredőkbe, hogy a nappali idő alatt a legkisebb szekrénybe, az emberi koponyába szoruljon bele. Mindez csodálatos módon megtalálható ebben az északi-germán mitológiában, ezekben a képi leírásokban.

Akik Önök közül jobban belemélyednek majd ezekbe a dolgokba, lassanként meggyőződnek arról, hogy nem fantasztikus, hanem valóban a beavatottak iskoláiból származik mindaz, ami ezekkel a képekkel beleplántálódott, beleoltódott a néplélekbe, a nép lelkületébe. így északon a vezető arkangyalban, a népszellemben igen sok maradt meg abból, amit a régi szellemi észlelés oltott bele az olyan lélekbe, amely a fizikai síkon fejlődését a szellemi látó észleléssel kapcsolja össze.

Ha a külső mást mutat is, az északi-germán arkangyalnak megvan ez az adottsága, és ezzel az adottsággal vált különösképpen alkalmassá annak megértésére, hogy mi a modern szellemtudomány, és annak olyan átalakítására, amilyenné a népi erő értelmében át kell alakulnia. Ezért érteni fogják, ha azt mondom, hogy éppen az északi-germánságban adottak a legjobb feltételek annak megértésére, amit csupán érintettem az itt tartott nyilvános előadásomban Krisztus újabb megnyilatkozásáról. A mai szellemi kutatás megmutatja, hogy a káli-juga leteltével, amely 5000 évig tartott (kb. Kr. előtt 3100-tól Kr. után 1899-ig) új képességek fejlődnek ki az emberben. Ezek a képességek eleinte csak kevés embernél mutatkoznak, olyanoknál, akik erre különösen alkalmasak. Az történik majd, hogy képességeik természetszerű fejlődése folytán látnak valamit abból, amit ma csak a szellemtudomány hirdet a szellemi kutatás alapján. A jövőben mind több olyan ember lesz, akinél az étertest szervei kifejlődtek, és szellemi látáshoz jut, amihez ma csak iskolázással lehet eljutni. És miért lesz ez így? Milyen lesz az étertest egyes emberek számára? Lesznek olyan emberek, akik észlelni fognak bizonyos dolgokat. Említek egy példát: az ember tesz majd valamit a külső világban, és közben kényszerítve érzi magát arra, hogy valamit észrevegyen. Ez álomképszerűen tárul majd a szeme elé, és egyelőre meg sem érti. Ha azonban hallott valamit a karmáról, a világtörténés törvényszerűségéről, akkor lassanként megérti, hogy amit látott, az tetteinek karmikus ellenképe az étervilágban, így alakulnak ki lassanként a jövőbeli képességek első elemei.

Azok az emberek, akikre a szellemtudomány hatni tudott, lassanként - a XX. század közepétől kezdve - átélhetik annak megújulását, amit Pál éteri tisztánlátásban észlelt, mint eljövendő misztériumot, mint az élő Krisztus misztériumát. Ez Krisztusnak új megnyilatkozása lesz, olyan megnyilatkozás, amelynek jönnie kell, ha az emberi képességek természetes módon odáig fejlődnek, hogy az emberek Krisztust láthatják abban a világban, ahol mindig is volt, és ahol a beavatottak a Golgotai Misztérium óta meg is találják.

Ebbe a világba nő bele az emberiség, hogy a fizikai síkról észlelhesse azt, amit egyébként csak misztérium-iskolákban, magasabb síkokról láthatott. Ennek ellenére a misztériumiskolázás nem lesz fölösleges, mert az a dolgokat mindig más módon tárja fel, mint ahogyan azok a nem iskolázott lélek elé tárulnak. De amit a misztérium-iskolázás nyújtani fog, az az emberi test átalakulása folytán az élő Krisztus misztériumát új módon mutatja meg, úgy, ahogyan a következő 3000 év folyamán eleinte egyes emberek, azután egyre többen és többen a fizikai síkról az éterben láthatják. Amit Pál látott mint élő Krisztust, akit a golgotai esemény óta az étervilágban meg lehet találni, azt egyre több ember látja majd.

Krisztus egyre magasabb fokon fog megnyilatkozni. Ez Krisztus fejlődésének a misztériuma. Mivel az embereknek abban az időben, amikor a Golgotai Misztérium végbement, mindent a fizikai síkról kiindulva kellett felfogniuk, szükséges volt, hogy Krisztust a fizikai síkon is lássák, hogy halljanak róla és cselekedeteiről a fizikai síkon bizonyosságot tegyenek. Az emberiség azonban haladásra, magasabb erők kifejlesztésére hivatott, és a haladást tagadja az, aki azt hiszi, hogy Krisztus megnyilatkozása ugyanolyan módon ismétlődik meg, ahogyan 1900 évvel ezelőtt történt. Abban az időben a megnyilatkozás a fizikai síkon történt, mivel az ember erői a fizikai síkon működtek. De az ember erői fejlődni fognak, és így Krisztus a következő 3000 esztendő folyamán az egyre magasabbra emelkedő emberi erőkhöz intézheti majd szavait.

Amit most mondtam, olyan igazság, amelyet az ezoterikus iskolák régóta közöltek egyes emberekkel, olyan igazság, amelyet ma főleg a szellemtudomány talaján kell megtalálni, mert a szellemtudomány előkészítője annak, ami jönni fog. Az emberiség most a szabadságra törekszik, arra, hogy saját erejéből ismerje meg azt, ami benne alakul, mert megtörténhetne, hogy azokat, akik Krisztus szemlélésének első úttörői lesznek, bolondnak nyilvánítják azért, amit nyújtani akarnak, és az emberiség még mélyebbre süllyedne a materializmusba, mint amennyire már úgy is benne van, és eltipornák azt, ami az emberiség számára a legcsodálatosabb kinyilatkoztatás lehetne. Minden, ami a jövőben történhet, bizonyos fokig az emberiség akaratára van bízva, úgy, hogy az emberek el is mulaszthatják azt, ami üdvükre szolgálna. Rendkívül fontos, hogy a szellemtudomány előkészíti az új Krisztus-megnyilatkoztatást.

A materializmus itt két hibát követhet el. Az egyik, amit a Nyugat hagyományait követve valószínűleg el fog követni az, hogy fantáziának, értelmetlen bolondságnak fogják tekinteni azt, amit az új Krisztus-megnyilatkozás első úttörői saját szemléletük alapján hirdetnek a XX. században. A materializmus oda vezet, hogy az emberek félreismerik a magasabb fokon történő Krisztus-megnyilatkozás magasabbrendűségét, és bekövetkezik az, amit itt annyiszor elmondtam, és újból és újból elmondom, hogy a materiális gondolkodás Krisztus megjelenését materialista szemléletűvé teszi. Megtörténhet, hogy a szellemtudományi igazságok hatása alatt beszélnek ugyan arról, hogy Krisztus újra megjelenik, de az emberek azt hiszik majd, hogy Krisztus anyagi testben fog megjelenni. Ennek eredménye aztán egy más színezetű materializmus lenne. Akkor csak az folytatódna tovább, ami századok óta folyik.

Ezt a hamis materializmust minduntalan kihasználták, éspedig úgy, hogy egyesek az újra megjelent Krisztusnak adták ki magukat. Az utolsó ilyen jelentős ál-Krisztus a XVII. században jelent meg, Szmirnából származott és Sabbataj Cévinek hívták. Nagy feltűnést keltett. Nemcsak olyan emberek zarándokoltak el hozzá akik, közvetlen környezetében éltek, hanem Magyar-, Lengyel-, Német-, és Franciaországból, Itáliából és Észak-Afrikából is. Sabbataj Céviben mindenütt egy messiás fizikai inkarnációját látták.

Nem kívánom részletezni azt az emberi tragikumot, ami Sabbataj Cévi személyéhez fűződik. Igaz, hogy a XVII. században ez még nem volt annyira tragikus. Az embernek akkor még nem volt meg olyan mértékben a szabad akarata, de megismerése révén - ami egy spirituális megérzés volt, - fel tudta ismerni az igazságot. A XX. században azonban nagy szerencsétlenség lenne, ha a materializmus nyomása alatt úgy értelmeznénk Krisztus megnyilvánulását, mintha fizikai testben jönne el újra. Ezzel az emberiség csak azt bizonyítaná be, hogy sem szemlélete, sem belátása nincs arról, hogy az emberi fejlődés igazi haladása magasabb erők megszerzése felé irányul. Bizonyosan fel fognak lépni hamis messiások, és korunk materializmusa éppúgy körül fogja rajzani őket, mint Sabbatajt a XVII. században. Kemény próbatétel lesz a szellemileg felkészült emberek számára, vajon felismerik-e, hol van az igazság, vajon a spirituális elméletekben valóban van-e igazi szellemi erő, vagy csak rejtett materializmus. Az lesz a szellemtudomány továbbfejlődésének a próbája, hogy lesz-e elég szellemtudományosán fejlett ember, aki tudja, hogy a szellemet kell látnia, hogy az éteri világba kell feltekintenie, ha látni akarja Krisztus új megnyilvánulását, vagy pedig az emberek megállnak a fizikai síkon és Krisztus megjelenését megint fizikai testben várják. Ezt a próbát mozgalmunknak még ki kell állnia. De azt mondhatjuk, sehol sincs a talaj jobban előkészítve az igazság felismerésére, mint ott, ahonnan az északi-germán mitológia ered.

A jövő jelentőségteljes víziója jelenik meg az istenek alkonyában, és ezzel olyan fejezethez érünk, amelynek kiindulópontját már érintettem. Említettem, hogy az egyik rövid szellemi látó múltra visszatekintő népközösség vezető népszellemében egy tisztánlátó érzék is kifejlődött annak megértésére, ami bennünk emberekben szellemi látással ismét kivirágzik majd.

Akik új emberi képességekkel azon a talajon élik át az új korszakot, ahol az északi-germán mitológia virágzott, azoknak meg kell érteniük, hogy a régi szellemi látásnak új alakot kell öltenie, miután az ember a fizikai sík fejlődésén átment. Ami a régi tisztánlátás útján szólt, elhallgatott egy időre; az ember mögé állt. Odin és Thor, Baldur és Hödur, Freyr és Freya világa elrejtőzött az emberi tekintet elől. De ismét előjön majd egy olyan időben, amikor más erők már elvégezték munkájukat az emberi lelken. Ha az emberi lélek az új szellemi látással - ami éteri látással kezdődik - belelát majd az új világba, akkor látni fogja, hogy nem ragaszkodhat a lelket nevelő erők régi formájához. Ha ragaszkodna hozzá, akkor az összes ellenerők is fellépnének az ellen az erő ellen, amely a régi időkben az emberi erőket egy bizonyos magasságra emelte. Odin és Thor újra megjelennek majd az emberek tekintete előtt, de most úgy, hogy az emberi lélek közben új fejlődésen ment át. Az emberi lélek előtt meg fognak jelenni Odin és Thor ellenerői. Hatalmas képben ismét látható lesz mindaz, ami mint ellenerő kifejlődött. De nem haladhatna előre az emberi lélek, nem védekezhetne az ártalmak ellen, ha csak azoknak az erőknek vetné alá magát, amelyeket a régi szellemi látás tárt eléje. Thor adta egykor az embereknek az ént. Az én a fizikai síkon nevelkedett fel, kibontakozott abból, amit Loki, a luciferi hatalom az asztráltestben visszahagyott a Midgard-kígyóból. Amit egykor Thor adhatott, és amin az emberi lélek túlnőtt, az harcban áll azzal, ami a Midgard-kígyóból árad. Ez az északi mitológiában a Midgard-kígyóval küzdő Thor. Kölcsönösen tartják az egyensúlyt, azaz megölik egymást. Éppúgy hadakozik Odin is a Fenrir-farkas ellen, és megsemmisítik egymást. Freyr felett - aki egy ideig az emberi lelkierőt formálta - győzedelmeskednie kellett annak, amit időközben a fizikai síkon megerősödött én magából a Föld erőiből kapott. Freyr elesik a földből sarjadt Surtur lángkardja által.

Mindezek a részletek, amelyeket az istenek alkonya elmond, megfelelnek annak, ami egy új, valóban a jövőbe mutató éteri vízióban az emberek előtt fog állni. A Fenrir-far- kas megmarad. Mély igazság rejlik abban, hogy ez a Fenrir- farkas felülkerekedik az Odin elleni harcban. A legközelebbi jövőben semmi sem lesz olyan veszedelmes, mint az, ha az új erőkkel kifejlesztett szellemi látás helyett a régihez való ragaszkodás arra csábítaná az embereket, hogy megálljanak annál, amit a régi asztrális szellemi látás az ősidőkben adhatott, nevezetesen olyan lelki képeknél, mint a Fenrir-farkas. Ismét kemény próba várna arra, ami a szellemtudomány talaján nő ki, ha netán ezen a talajon is hajlanának mindenféle homályos, kaotikus szellemi látásra, és nem becsülnék ennél többre az értelemben és tudomány által megvilágosodott szellemi látást.

Rettenetes erővel bosszulnák meg magukat a régi látás ilyen maradványai, amelyek kaotikus képekkel zavarhatnák meg az emberek szemléletét. Az ilyen szellemi látáson nem vehetne erőt az, ami maga is a régi szellemi látásból keletkezett, hanem csak az, ami a káli-juga alatt egészséges erőként új szellemi látássá alakult. Nem az, amit a régi Odin arkangyal adott, nem a régi szellemi látó erők szabadítanak meg, valami egészen másnak kell jönnie. Ezt a mást azonban ismeri az északi-germán mitológia is. Tudja, hogy létezik. Tudja, hogy él az az éteralak, akit ismét látnunk kell, akiben inkarnálódik az éterikus Krisztus. Csupán neki fog sikerülni, hogy kiűzze az embereket megtévesztő homályos szellemi látóerőket, ha Odin nem semmisíti meg a Fenrir-farkast, ami éppen a visszamaradt szellemi látóerőt képviseli. Vidar fogja a Fenrir-farkast legyőzni, aki egész idő alatt hallgatott. Ezt is elmondja számunkra az istenek alkonya.

Aki Vidar jelentőségét felfogja és lelkében érzi, az tudja, hogy a XX. században az emberek megkaphatják azt a képességet, hogy Krisztust láthassák. Vidar, aki mindnyájunknak közös istene, Észak-, és Közép-Európában ismét előtte áll majd. A misztériumokban és titkos iskolákban titokban tartották őt, mint olyan istent, aki csak a jövőben kapja meg misszióját. Még a képéről is csak határozatlanul beszélnek. Erre utal, hogy Köln közelében találtak egy képet, amelyről nem tudják, kit ábrázol, pedig nem mást, mint Vidart.

A káli-juga alatt fejlődtek ki azok az erők, amelyek az új embereket képessé tehetik arra, hogy az új Krisztus-megnyilatkozást meglássák. Akik arra hivatottak, hogy az új idők jeleiből megértsék azt, aminek jönnie kell, tudják, hogy az új szellemi kutatás ismét életre kelti Vidar erejét, aki mindazt kiűzi majd az emberek lelkéből, ami a kaotikus, régi szellemi látás maradványaként zavaróan hathatna, és aki az újonnan kifejlődő szellemi látást életre fogja hívni az emberi lélekben.

Láthatjuk tehát, hogy az Istenek alkonyából, az északi-germán mitológiából Vidar csodálatos alakja reményt sugároz felénk a jövő számára. Amikor rokonnak érezzük magunkat Vidar alakjával, akinek valódi lényét igyekszünk megérteni, azt reméljük, hogy mindaz, ami minden szellemtudományos felfogás alapja és eleven esszenciája kell, hogy legyen, azokból az erőkből fog kifejlődni, amelyekkel az északi-germán világ a modern kor fejlődéséhez hozzájárulhat. Az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak számára az emberiség és a szellem fejlődésének csak egy része valósult meg, a másik résznek még ezután kell megvalósulnia. Ehhez a teljesítményhez az északi-germán népek közül azok fognak leginkább hozzájárulni, akik érzik, hogy elementáris, friss, népi erőt hordoznak magukban. Ez a jövőben ott lesz az emberek lelkében. Nekik kell munkához látniuk. A XX. században lehet tévedni, mert az embereknek bizonyos mértékig szabad akaratból és minden kényszer nélkül kell a kitűzött célt elérniük. Ezért fontos, hogy helyesen értsük meg azt, aminek be kell következnie. így láthatjuk, hogy ha a mai szellemtudomány a Krisztus-lény megismeréséről szól, és ha a Krisztus-lény igazi megismeréséhez kapcsoljuk azt, amit magából az európai népszubsztanciákból merítünk, ha ahhoz kapcsoljuk jövőbeli reményeinket, akkor ennek valóban nem valamiféle elfogultság vagy valamilyen temperamentumbeli adottság az alapja.

Gyakran mondtuk, hogy nem az a fontos, milyen néven nevezzük az emberiség-fejlődés legfontosabb lényét. Aki a Krisztus-lényt megismeri, nem fog mereven ragaszkodni magához a Krisztus névhez. De ha a Krisztus-impulzust helyesen értjük meg, akkor sohasem fogunk így beszélni: él egy lény az emberiség fejlődésében, a keleti és a nyugati emberiségben, és ennek úgy kell lennie, hogy az emberek szimpátiájának ez vagy az az igazság feleljen meg. Mert ez nem okkultista magatartás. Okkultista magatartás az, hogy abban a pillanatban, amikor felismerjük, hogy egy lényt Buddha nevére kell keresztelni, fenntartás nélkül megtesszük, függetlenül arról, hogy szimpatikus vagy antipatikus-e nekünk. Tehát nem a szimpátián vagy antipátián fordul meg a dolog, hanem a tények igazságán.

Mihelyt a tények mást mondanának, készek volnánk másként cselekedni. Csupán a tények lehetnek irányadók. Mi nem akarunk sem keleti, sem nyugati irányzatot belevinni abba, amit a szellemtudomány tulajdonképpeni vérkeringésének tekintünk, és ha az északi-germán arkangyalvilágban meg kellene találnunk azt, ami az igazi szellemtudomány megtermékenyítő csírája lehet, akkor az olyasvalami, amit nem egyes népek, vagy egyes törzsek kapnak meg, hanem az egész emberiség. Amit az egyetemes emberiség fog megkapni, amit meg kell kapnia, az keletkezhet bármelyik területen, mégis az egész emberiség közkincse lesz. Nem teszünk különbséget kelet és nyugat között, bensőséges szeretettel vesszük fel, amit a szent risik ősi kultúrájának lenyűgöző nagyságaként igazi alakjában ismerünk. Szeretettel vesszük fel a perzsa kultúrát, szeretettel vesszük fel az egyiptomi-kaldeai és a görög-latin kultúrát; és teljes tárgyilagossággal vesszük fel azt, ami az európai talajból nőtt ki. Csak a tények szükségszerűsége kényszerít minket arra, hogy úgy beszéljünk, ahogy tesszük.

Akkor járunk el a Krisztus-princípium szellemében, ha az egyetemes emberiségtől elfogadjuk azt, amivel minden vallás hozzájárul az emberiség kultúrfolyamatához, és belevisszük abba, amit ma megismerünk, amit az emberiség közös kincsének nevezünk. Mivel ez a princípium fejlődőképes, le kell győznünk azokat a nehézségeket, amelyekkel az első évszázadokban és évezredekben meg kellett küzdenie, amikor még a kezdet kezdeténél tartott. Mi nem nézünk vissza ebbe a múltba, nem abból merítünk. Nem ezekre a hagyományokra támaszkodunk, hanem elsősorban arra, ami a szellemi világból kikutatható. Ezért ami a Krisztus-princípiumban a legfontosabb, azt nem abban látjuk, amit a hagyomány megőrzött - bármennyire hangsúlyozzák is -, hanem abban, ami a jövőben lesz. Nem hivatkozunk annyira a történelmi hagyományokra, hanem igyekszünk megtudni azt, ami jönni fog. A Krisztus-princípium súlypontja a keresztény kor kezdetére esik; a külső történelemre nem sokat adunk. Miután a kereszténység átélte a gyermekbetegségeket, tovább fog fejlődni. Idegen országokba is eljutott, és el akarta fogadtatni az egyes korszakok keresztény dogmáit. Lelkünk előtt azonban egy olyan kereszténység áll, amelyről tudjuk, hogy Krisztus minden időben működött, és hogy Krisztust mindenütt megtaláljuk, bárhová megyünk, hogy a Krisztus-princípium a legszellemtudományosabb princípium. És amíg a buddhizmus csak azokat ismeri el buddhistának, akik Buddhára esküsznek, addig a kereszténység nem esküszik egyetlen prófétára sem, mert nem áll egy nemzeti vallásalapító befolyása alatt, hanem az egész emberiség Istenét ismeri el.

Aki a kereszténységet ismeri, tudja, hogy olyan misztérium, amely a Golgotán a fizikai síkon valósult meg, és hogy szemlélhetjük ezt a misztériumot, ez vezet minket abba az irányba, amelyet leírtunk. Azt is tudjuk, hogy a szellemi élet a Golgotai Misztérium idejében olyan volt, hogy ezt a misztériumot éppen abban az időben és úgy kell átélni, ahogy azt az emberiség átélte. Nem hagyjuk, hogy dogmákat kényszerítsenek ránk, még a keresztény múlt dogmáit sem, és ha az egyik vagy másik oldalról dogmát akarnának ránk erőszakolni, akkor a helyesen felfogott Krisztus-princípium értelmében visszautasítanánk. Bármennyien akarnák is a történelmi Krisztust valamilyen felekezetbe szorítani, vagy másnak nevezni azt, amit mi a jövő Krisztusának látunk, nem engedjük megtévesztetni magunkat azoktól, akik előírják, hogy Krisztusnak milyennek kell lennie, még ha azok mondják is, akiknek meg kellene érteniük Krisztus kilétét. A Krisztus-lényt éppúgy nem nyomhatja el, és nem szűkítheti le a keleti hagyományból származó dogma, a keleti dogma- tizmus sem. Szabadon, minden tradíciótól és tekintélytől függetlenül akar az emberiség elé állni az, amit az okkultizmus forrásaiból éppen erről a jövőbeni fejlődésről el kell mondani.

Csodálatosnak tűnik számomra, ahogyan az emberek ezen a területen meg tudják érteni egymást. Ismételten elmondták a napokban nem-északi barátaink, mennyire szabadnak érezték magukat a skandináv észak személyiségeinek körében. Sokan fejezték ezt ki. íme egy bizonyíték arra, mennyire meg tudjuk érteni egymást a szellemi megismerés legmélyebb kérdéseiben - ha némelyeknél talán ez még öntudatlanul megy is végbe - nevezetesen abban, amit már a legutóbbi teozófiai kongresszuson Budapesten kiemeltem, és amit megismételtem Berlinben tartott közgyűlésünkön is, amelyen nagy örömünkre északról jött barátok is részt vettek. Baj lenne a szellemtudomány számára, ha annak, aki a szellemi területre még nem tud betekinteni, vakhit alapján kellene elfogadnia a mondottakat. Kérem önöket, és Berlinben is kértem, ne fogadjanak el a hit vagy a tekintély alapján semmit abból, amit valaha is mondtam, vagy mondani fogok. A szellemi látás elérése előtt is van lehetőség annak megvizsgálására, ami a szellemi látó megfigyeléséből származik. Amit Zarathustráról, a Názáreti Jézusról, Hermesról és Mózesról, Odinról és Thorról, vagy magáról Krisztus Jézusról mondtam, ne higgyék el és szavaimat ne fogadják el tekintélyi alapon, erre kérem Önöket. Szokjanak le a tekintélyelvről, mert e tekintélyelv kárt okoz nekünk.

Egészen biztosan tudom, hogy ha elfogulatlan igazságérzékkel elgondolkodnak és így szólnak: azt mondják nekünk, vizsgáljuk meg a hozzáférhető forrásokat, a vallási és mitológiai dokumentumokat, ellenőrizzük, amit a természettudomány mond - és akkor a mondottak helyességét be fogják látni. Hívjanak mindent segítségül, és minél több dolgot hívnak segítségül, annál jobb. Nem aggódom. Amit a rózsakeresztesség forrásaiból mondok, minden eszközzel ellenőrizhetik. Vizsgálják meg materialista kritikával az evangéliumokban, amit Krisztus Jézusról mondtam. Vizsgálják meg a fizikai síkon rendelkezésünkre álló minden hozzáférhető forrás alapján, amit a történelemről mondtam. Meggyőződésem, hogy minél alaposabban végzik az ellenőrzést, annál inkább látni fogják, hogy mindaz megfelel a valóságnak, ami a rózsakeresztesség misztérium - forrásaiból származik. Számítok arra, hogy ezeket a közléseket nem elhiszik, hanem megvizsgálják, és nem felületesen, a mai tudomány felületes módszereivel, hanem egyre lelkiismeretesebben. Ellenőrizzenek mindent, amit a legújabb természettudomány a legújabb módszereivel nyújthat. Vizsgálják meg a történelmi vagy vallási kutatások eredményeit, nyugodt vagyok. Minél alaposabban kutatnak, annál igazabbnak fogják találni mindazt, amit ebből a forrásból merítettem. Semmit se fogadjanak el tekintélyi alapon. Azok a szellemi megismerés legjobb tanítványai, akik ösztönzésnek tekintik a hallottakat, az élet szolgálatába állítják, és ezen mérik le annak igazságát. Mert az életben is, az élet minden területén megvizsgálhatják azt, ami a rózsakeresztesség forrásaiból elhangzik. Amit így elmondok, attól távol áll, hogy dogmaként megkövetelje: ez így és így van, és el kell hinni. Ellenőrizzék mindezt azon, amit már most is láthatnak a testileg és lelkileg egészséges embereknél, és beigazolódik, amit az eljövendő Krisztus-megnyilatkozásra vonatkozó prófétai utalásként mondottam. Ehhez csak nyitott szem és elfogulatlan lélek kell, nem kell hozzá semmiféle tekintélytisztelet. Ennek az alaphangulatnak kell áthatnia mindazt, ami a szellemi tartalmak befogadására vonatkozik.

A lelkükre szeretném kötni tehát, hogy nem szellemtudományos szemlélet, ha valamit dogmaként elfogadnak, mert ez vagy az az ember mondta: az igazi szellemtudományos szemlélet ösztönzést kap a szellemtudományból, és amit kap, azt ellenőrzi az életben. Akkor eltűnik az, ami szemléletünket bármely oldalról is színezhetné. Se keleti, se nyugati árnyalat ne színezze világnézetünket. Aki a rózsakeresztesség értelmében beszél, nem ismer orientalizmust, sem okcidentalizmust, számára mindkettő egyformán rokonszenves. Csupán a tények belső természetéből ábrázolja a valóságot. Ezt kell szem előtt tartanunk, főleg abban a fontos pillanatban, amikor arra a népszellemre mutatunk rá, aki az északi területen működik. Itt él az északi-germán mitológiai szellem - ha ma még csak a felszín alatt is -, és sokkal messzebbre terjed Európában, mint ahogy gondolják. Ha az északi nemzetek közt egyszer viszály keletkezne, akkor ez nem állhatna abból, hogy az egyik nép azon vitatkozna a másikkal, hogy mit kell adnia, hanem csak abból, hogy mindegyik nép önismeretre törekszik és felteszi magának a kérdést: mi a legjobb, amit én adhatok? Akkor a közös oltárra kerül az, ami az egyetemes haladáshoz, az emberiség egyetemes jólétéhez vezet. Amit hozhatunk, annak forrásai az individualitásban rejlenek. Az északi-germán arkangyal az egész emberiség kultúrájának jövője számára azt fogja elhozni, amire a magával hozott adottságok késztetik, ahogy ezt megközelítően jellemeztük. Működése elsősorban arra irányul, hogy ami az Atlantisz utáni kultúrkorszak első felében még nem volt megadható, az a második felében megtörténjék, az ugyanis, amit mint szellemi elemet, prófétailag, csíraszerűen a szláv filozófiában és népérzületben kimutattam.

Mindaddig, amíg ez előkészületi stádiumban van, az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak első felének le kell játszódnia. Először csak egy finom, szublimált szellemi szemléletet lehetett elérni, mint filozófiát. Ezt aztán a népi erőknek fel kell fogniuk és áthatniuk, hogy általános emberi kinccsé váljék, és érthető legyen földi életünk távoli területein is. Próbálják meg, vajon ezen a területen, megérthetjük- e egymást. Ez az egyébként veszedelmes téma akkor nem hoz gonosz gyümölcsöket, ha mindazt, ami itt Észak-, Dél-, Kelet-, Nyugat- és Közép-Európából egybeáramlott, fontosnak érezzük az egyetemes emberiség számára, ha úgy érezzük, hogy nem csak a nagy népeknek, hanem a kis néptöredékeknek is meg van a maguk missziója, amivel hozzájárulnak az egészhez. Néha kis néptöredékek, mivel régi vagy új lelki motívumokat kell megőrizniük, igen-igen fontos szerepet játszanak. így tehát, amikor ezt a veszedelmes kérdést fejtegetésünk tárgyává tesszük, ebből nem származhat egyéb, mint az az alapérzés, hogy lelki közösségben vagyunk mindazokkal, akik a szellemtudományos gondolkodás, érzés és a szellemtudományos eszmék jegyében egyesültek.

Az elhangzottakból csak akkor támadhatnak félreértések, ha még mindig szimpátiánk és antipátiánk vezetne bennünket, ha az egész világra kiterjedő mozgalmunk magvát nem értettük volna meg világosan. De ha megértettük az előadásokban működő szellemet, akkor az elhangzottak hozzásegíthetnek ahhoz, hogy szilárd elhatározásra jussunk, és azt a magas eszményt állítsuk magunk elé, hogy küldetésünk értelmében hozzájárulunk az egyetemes célhoz - mindenki a maga helyén, a maga területén. Legjobban azzal járulunk hozzá, ami énünkből, adottságunkból származik. Akkor szolgáljuk az egyetemes emberiséget a legjobban, ha sajátos adottságainkat kifejlesztjük, hogy azokat áldozatként az egész emberiségnek, a továbbhaladó kultúráramlatnak átadjuk. Ezt meg kell értenünk.

Meg kell értenünk, hogy nagy baj lenne, ha a szellemtudomány nem járulna hozzá az ember, az angyal, és az arkangyal fejlődéséhez, hanem ahhoz járulna hozzá, hogy az egyik nép gondolkodása legyűrje a másikat. Nem arra való a szellemtudomány, hogy egy ország uralkodó vallása ürügy legyen a terület meghódítására. Ha valaha a Nyugatot meghódítaná a Kelet, vagy fordítva, akkor ez egyáltalán nem felelne meg a szellemtudományos felfogásnak. A szellemtudományos szemléletnek az felel meg, ha azt, ami a legjobb bennünk, a tisztán emberit odaadjuk az egész emberiségnek. És ha teljesen önmagunkban élünk, de nem magunkért, hanem minden emberért, akkor ez az igazi szellemtudományos tolerancia. Ezek azok a szavak, amelyeket hozzá kellett fűznöm kényes témánkhoz.

A szellemtudomány útján - ezt egyre inkább be fogjuk látni - minden emberi szétszórtság megszűnik. Éppen ezért ez most a megfelelő időpont a néplelkek megismerésére, mert a szellemtudomány jelen van, és arra késztet bennünket, hogy a néplelkeket ne állítsuk szembe egymással, hanem harmonikus együttműködésre szólítsuk fel őket. Minél jobban megértjük ezt, annál jobb tanítványai leszünk a szellemtudománynak. Szavaim ezt célozzák elsősorban. Az összegyűjtött ismeretek hassák át érzésünket, gondolkodásunkat, és szellemtudományos eszméinket. Minél inkább ebben élünk, annál jobb tanítványai vagyunk a szellemtudománynak. Sokan, akik velem jöttek ide északra, a legjobb benyomást szerezték, amit így fejezek ki: "milyen jó itt lenni északon".

A hallgatag Vidar szavai arra intenek: ha bennünk a jövőben magas erők ébrednek fel, - ami bizonyosan meg fog történni -, akkor ő tevékeny, aktív barátja lesz a közös munkálkodásnak és szorgalomnak, amelynek jegyében mindnyájan együtt voltunk. Néhány napi ilyen értelmű együttlét után térbelileg ismét elválunk, de szellemileg mindig együtt maradunk. Bárhonnan jövünk is, mint a szellemtudomány tanítványai, közelről vagy távolról mindig harmóniában vagyunk együtt, még ha olyan témát tárgyalunk is meg, ami az egyes földterületek individualitásaival foglalkozik. Tudjuk, hogy' ezek csak egyes áldozati lángok, nem szétfutó, hanem egyesülő lángnyelvek, a hatalmas áldozati oltár tüzében, amelynek egybe kell áramlania az emberiség üdvére, a szellemtudományos világszemlélet révén, ami annyira szívünkön fekszik, és mélyen lelkünkben gyökerezik.