A magasabbrendű lények és világunkkal való kapcsolatuk ábrázolása során olyan fejezethez érkeztünk, amely a legkérdésesebbnek tűnhet a mai ember számára, aki a világra vonatkozó ismereteit a mindennapi, népszerű tudományból meríti. Olyan dolgokat kell most érintenünk, amelyekkel kapcsolatban a modern tudós egyáltalán nem tud semmit sem elképzelni. Nem mintha ellentét volna az okkult kutatás és a modem tudomány megállapításai között. Aki az okkultizmus talaján áll, saját nézőpontjából tökéletesen át tudja látni a modern tudomány tényeit. Sohasem fognak ellentmondást találni aközött, ami ezen előadásokban elhangzik és a modern tudomány megállapításai között, csak néha nem olyan könnyű köztük a harmóniát létrehozni. Akik azonban önök közül elég türelmesek ahhoz, hogy mindent pontról-pontra kövessenek, látni fogják, hogy az egyes dolgok egy nagy egységgé állnak össze.

Ez alkalommal azt is meg kell említenem, hogy sok mindent, amiről ezekben az előadásokban szó van, már más oldalról is megvilágítottam a stuttgarti és lipcsei előadásaim^[1] során és aki ezeket az előadás-sorozatokat csak külsőleg nézi és összehasonlítja, nem egy ellentmondást találhat egyik-másik megállapítás között. Ez kizárólag abból ered, hogy feladatom nem az, hogy előadásaimban spekulatív teóriákról beszéljek, hanem a szellemi látó tudatnak megmutatkozó tényekről kell szólnom és a tények másként mutatkoznak, ha az egyik oldalról és megint másként, ha a másik oldalról nézzük őket. Hasonlatképpen gondolják meg, hogy másképp látnak egy fát, ha az egyik oldalát festik le és másképp, ha a másik oldalát, pedig ugyanarról a fáról van szó. Így van ez a szellemi tények ábrázolásával is, ha más-más oldalról világítjuk meg őket. Nem vitás, hogy könnyű egy eleve absztrakt rendszert felállítani, ha néhány fogalomból indulunk ki, és ezekből konstruáljuk meg a rendszert; de mi alulról felfelé haladva dolgozunk és munkánkat a harmonikus egység fogja megkoronázni.

Különösen fontos, hogy minden kijelentésnél jól meggondoljuk, milyen értelemben és milyen irányban hangzott el. Amikor például azt mondtam, hogy egy népszerű munkában az található, hogy a Jupiteren a levegőnek - a gáznak - olyan sűrűnek kell lennie, mint a kátrány vagy a méz, és hogy ez a szellemtudomány szempontjából bizonyos tekintetben groteszk elképzelés - a kifejezés, amit használtam, éppen arra szolgált, hogy a dolog groteszk mivoltára mutasson rá - erre a modern tudomány szempontjából természetesen ezt mondhatnánk: Hát nem tudod, hogy a fizikus ma már elő tud állítani olyan sűrű levegőt, mint a méz vagy a kátrány? Persze hogy elő tud állítani, és magától értetődő tény a tudomány terén, de nem erről van szó, mert szemlélődésünk nem ezen a vonalon halad. Azt, amit a tudomány nevez levegőnek, össze lehet így sűríteni, de a szellemtudományos szemlélet számára ez nem más, mint egy másik esete annak, hogy a vizet olyan keménnyé lehet tenni, mint a kő, vagyis jéggé lehet fagyasztani. Nem vitás, hogy a jég is víz, de arról van szó, hogy a dolgokat elevenen nézzük-e, működésükben, vagy pedig a mai tudomány szerinti holt értelemben. Hogy a jég is víz, az természetes; de ha valakinek, akinek malmát egész éven át víz hajtja, azt tanácsolnánk, hogy próbálja meg jéggel hajtani, mit szólna. hozzá? Tehát nem az az absztrakt fogalom a lényeges, hogy a jég víz, hanem az a lényeges, hogy a világot működésében értsük meg. Egészen más szempontoknak kell itt érvényesülniük, mint a sűrűséggel kapcsolatos tisztán anyagi átalakulásokról szóló absztrakt beszélgetésnél. Ahogy jéggel nem lehet malmot hajtani, éppoly kevéssé lehet a méz vagy kátrány sűrűségű levegőt belélegezni. Ez a lényeges a szellemtudományos szemléletben. Mi nem úgy nézzük az égitesteket, ahogy ma teszik; mi nem tekintjük őket bizonyos nagyságú materiális pacniknak az égen, amelyek a világűrben ide-oda mozognak és amelyekben a modern asztronómiai mitológia nem lát mást, mint anyagi természetű gömböket. Mi eleven lelki-szellemi létüket nézzük, más szóval egészükben nézzük őket. Tehát így, egészében kell néznünk azt is, amit szellemtudományos értelemben az egyes égitestek keletkezésének nevezünk.

Egy égitest keletkezésére első példaként a régi Szaturnuszt választjuk; azt a régi Szaturnuszt, amelyről tudjuk, hogy róla indult ki fejlődésünk. Már mondtam önöknek, hogy ez a régi Szaturnusz eleinte olyan nagy volt, mint egész mai naprendszerünk. Az tehát, amit átfogóbb értelemben a régi Szaturnusznak nevezünk, kezdeti állapotában körülbelül olyan nagy volt, mint mai naprendszerünk. De nem szabad ezt a régi Szaturnuszt pusztán anyagi gömbnek elképzelnünk. Tudjuk, hogy abból a három anyagi állapotból, amit ma szilárdnak, cseppfolyósnak és légneműnek nevezünk, még egyik sincs meg rajta, hanem csak hőből vagy tűzből áll.

Ábrázoljuk most ezt az ősrégi hőgömböt ezzel a körrel. Emlékeznek még rá, hogy azt mondtuk, amikor a Szaturnusz-gömb Nap-gömbbé fejlődött, tisztán kivehetően megjelentek körülötte azok a lények, akik az Állatövet alkotják. De már akkor jeleztem, hogy ez az Állatöv, ha nem is olyan sűrű, kompakt állapotban (nehéz erre egészen megfelelő kifejezést találni), mint a naplét idején, de már a régi Szaturnusz körül is megvolt. Képzeljük el tehát a régi Szaturnusz körül a trónokat, a kerubokat és a szeráfokat és tulajdonképpen ők azok, akik szellemi értelemben az Állatövet alkotják. Azt kérdezhetnék: Hogy egyezik ez meg az Állatöv mai megjelölésével? Az utolsó előadások során majd meggyőződhetnek róla, hogy pontosan megegyezik, de egyelőre a következőképpen képzeljék el:

Tegyük fel, hogy elhelyezkedhetnének ennek a régi Szaturnusznak egy bizonyos pontján. Most emeljék fel kezüket és mutassanak az ujjukkal kifelé, akkor az önök által elfoglalt hely fölött bizonyos trónok, kerubok és szeráfok régiójára mutatnak. Ha tovább mennek és ismét kifelé mutatnak, most más trónok, kerubok és szeráfok vannak ott, ahova mutatnak, mert ennek a három lénycsoportnak a körtánca veszi körül a régi Szaturnuszt. S most gondolják el, hogy meg akarnák mutatni azt az irányt, ahol bizonyos trónok, kerubok és szeráfok vannak. Egyik sem olyan, mint a másik, nem olyanok, mint 12 teljesen egyforma katona, hanem erősen különböznek egymástól; mindegyik külön individuum, úgyhogy különböző lényekre mutatunk, ha különböző pontokról mutatunk kifelé. S hogy a megfelelő trónokra, kerubokra és szeráfokra tudjunk rámutatni, bizonyos csillagkonstellációkkal jelöljük meg őket. Ezek tehát jelek és azt mondjuk, hogy ebben az irányban vannak azok a trónok, kerubok és szeráfok, akiket Ikreknek nevezünk, egy másik irányban vannak azok, akiket Oroszlánnak nevezünk és így tovább. Ezek tehát jelek, amelyek megadják azt az irányt, ahol az illető lények vannak. Fogjuk fel ezeket a csillagkonstellációkat egyelőre úgy, mint ilyen jeleket. Mást is jelentenek, de először azzal kell tisztában lennünk, hogy ha az Állatövről beszélünk, szellemi lényekkel van dolgunk.

Először is a trónok azok, akik kifejtik hatásukat erre a tűzképződményre, amit régi Szaturnusznak nevezünk. Olyan messzire jutottak fejlődésükben, hogy ki tudják árasztani saját szubsztanciájukat a szaturnuszi masszába és ezáltal, amint elmondtam, körös-körül képződmények jönnek létre, melyeket kissé groteszk módon „tojásoknak” neveztünk, de valóban ez a formájuk.

Most azt kérdezhetnék, hogy áll a dolog tulajdonképpen ezzel a szubsztanciával? Azelőtt is volt ott hőszubsztancia? Ami azelőtt ott volt, azt tulajdonképpen csak egy bizonyos fajta semleges világtűznek tekinthetjük, ami azonos a világűrrel, úgyhogy azt is mondhatnánk, hogy korábban csak az űr volt ott, ezt azután elhatárolták, s most rápermetezik a felületére azt, amit a régi Szaturnusz hőszubsztanciájának nevezhetünk. Abban a pillanatban, amikor rápermetezik a hőszubsztanciát a régi Szaturnuszra, az itt közreműködő lények mindkét oldalról tevékenykednek. Már mondtuk, hogy a Szaturnusz belsejében vannak az exuziák vagy formaszellemek, a dünamiszok vagy a mozgás szellemei és a kürioszok vagy a bölcsesség szellemei. Ők belülről működnek. Kívülről befelé hatnak a kerubok, szeráfok és trónok. Így jön létre az együttműködés a kívülről és belülről ható lények között.

Az első előadás keretében említettük, hogy megkülönböztethetjük a belső, lelki tüzet, amit kellemes belső melegségként érzünk és a külsőleg érzékelhető tüzet. E között a kettő között középen áll a semleges meleg.

A semleges meleg tulajdonképpen itt van, ebben a tojásformában. Körülveszi a lelki meleg, mintha kívülről befelé akarna sugározni, de visszatartaná magát a belül lévő semleges tűz elől; az érzékelhető meleget viszont befelé veri vissza a tojás. Így az, amit korábban mint hőtojást lerajzoltunk, tulajdonképpen két áramlat közé van zárva: egy külső, lelki meleg áramlat és egy belső, érzékelhető meleg áramlat közé. Tehát csak az a fizikailag érzékelhető meleg, ami belül van. S most a külső és belső meleg együttműködése folytán minden egyes szaturnuszi tojás keringésbe kezd. Minden egyes szaturnuszi tojás körbejár és a körülöttük lévő trónok, szeráfok és kerubok közül egymás után mindegyiknek a hatása alá kerül. Ezután valami nagyon különös történik. Amikor a tojás vándorlása során végül visszaérkezik arra a pontra, ahol létrejött - a szellemtudomány megfigyeléseinek eredményét mondom itt el - akkor megáll, nem tud tovább menni, valami feltartóztatja. Minden egyes tojás egy bizonyos meghatározott ponton keletkezik, körbemegy, és amikor visszaérkezik arra a pontra, ahol keletkezett, megállítják. A hőtojások létrehozása azonban csak bizonyos ideig tart, azután megszűnik, már nem teremtenek többet. Amikor az összes tojás visszaért eredeti helyére és ott azon az egy helyen megáll, mintegy fedi egymást, akkor az történik, hogy a tojások egymásba hullanak, egyetlen tojássá állnak össze. Ily módon egy gömb keletkezik a Szaturnusz kerületén, de ez a gömb természetesen csak az idők folyamán, fokozatosan jön létre. Ez úgyszólván a legsűrűbb tűzanyag; ez az, amit a szó szoros értelmében Szaturnusznak nevezhetünk, mert ott áll, ahol a mai Szaturnusz áll. S minthogy bizonyos módon minden megismétlődik, Földünk keletkezésekor is megismétlődött ez a folyamat. A mai Szaturnusz is úgy keletkezett, hogy egy bizonyos helyen megállították. Nem pontosan azon a helyen, ahol a régi Szaturnuszt, mert a dolgok bizonyos okokból eltolódnak, de a mai Szaturnusz keletkezésének folyamata is ugyanaz. A hierarchiákhoz tartozó összes világhatalmak együttműködése folytán tehát egy kis Szaturnusz-gömb születik a nagy, terjedelmes, eredeti Szaturnuszból.

Vegyük most szemügyre ezt a pontot, ahol a legelső Szaturnusz összes hőtojásai végül megálltak. Erről a pontról az ősi világbölcsesség bölcsei a következőket mondták: Ezen a régi Szaturnuszon alakult ki az ember fizikai testének első kezdeménye. Legelőször tulajdonképpen csak hőből formálták, de ebben a hőtestben csírájában megvan már az összes későbbi szerv. Ezen a ponton, ahol az először megindított mozgás ismét nyugalmi állapotba kerül, itt keletkezett az emberi testben annak a szervnek első kezdeménye, amely majd később, ha mozgását megszünteti, ezzel az egész fizikai test működését megszünteti - ez a szív. Innen indul ki a mozgás első megindításával a szív első kezdeménye, de ez a kezdemény csak azért tud létrejönni, mert ugyanezen a ponton a mozgás ismét nyugalmi állapotba megy át. Ezáltal válik a szív azzá a szervvé, amely ha megszűnik dobogni, a fizikai test összes tevékenysége is megszűnik.

A. régi nyelvhasználatban az emberi test minden tagját bizonyos meghatározott névvel jelölték. A szívet úgy nevezték, hogy az Oroszlán a testben. Az ősi világbölcsesség így gondolkodott: Milyen irányba kell az Állatövre felmutatnunk, ha azt a régiót akarjuk megtalálni, ahonnan az emberi szív első alapját megvetették? Felmutattak és azokat a trónokat, szeráfokat és kerubokat, akik onnan hatottak, az Oroszlán régiójának nevezték. Az ember saját testi berendezéseit kivetítette a világűrbe és testének azt a belső régióját, amit Oroszlánnak szokott nevezni, kint az Állatövön is az Oroszlán régiójának nevezte el. Így függnek össze ezek a dolgok.

Az ember többi szerveit is az Állatöv alakította ki. A szívet az Oroszlán régiójából hozták létre. Azt, ami a szív közelében van, a mellkast, tehát azt, aminek a szívet védelmeznie kell, az emberi testben mellvértnek nevezték. Ennek a kezdeményét természetesen az előző régióba kellett kialakítani, a szív kialakítása előtt. Az Állatövön más nevet adtak ennek a régiónak, egy olyan állat nevét, amelynek a természet adott ilyen páncélt: Ráknak nevezték. Ez az Oroszlán mellett van az egyik oldalon.

Ugyanezen elv szerint nevezték el az Állatöv többi régióját is. Valójában a világűrbe kivetített embertől kapták nevüket az Állatöv egyes régiói. Csak néha egyáltalán nem könnyű a sokszorosan eltorzított nevekben megtalálni az eredeti szándékot, mint ezt a Rák példáján is láthatjuk. Az elnevezések sokszor nem egyenes vonalban származtak át hozzánk, gyakran vissza kell mennünk a dolgok eredeti értelméhez, ha tisztán akarunk látni.

Most pedig tekintsünk el attól, hogyan fejezi be életét ez a régi Szaturnusz, hogyan bomlik fel újra. Inkább beszéljünk arról, hogy a pralaya befejeztével hogyan folytatódik a fejlődés. Miután tehát a szaturnusz-képződmény ismét felbomlott, új fejlődés kezdődik, új képződmény keletkezik. Először pontosan ugyanaz történik, ami előzőleg már a Szaturnuszon lejátszódott. Amikor aztán így az egész szaturnuszlét megismétlődött, befelé, a középpontja felé egy második képződmény kezd kialakulni. A felé a fejlődési fokozat felé haladunk, amit általában az ősrégi Nap-fejlődésnek szoktunk nevezni. Ez úgy történik, hogy amint korábban a trónok áldozták fel magukat, most ugyanúgy feláldozza magát a szellemi hierarchiák egy másik fokozata, azok a lények, akiket kürioszoknak vagy a bölcsesség szellemeinek nevezünk. A trónok hatalmasabb lények, ők fizikai szubsztanciát, hőszubsztanciát tudnak kibocsátani magukból. Ezért tudják, amint leírtuk, a Szaturnusz szubsztanciáját kipermetezni saját testükből. A bölcsesség szellemei csak egy ennél ritkább étertestet tudnak áldozatul adni. A fizikai test kezdeményével már rendelkezik az ember; ehhez most megkapja étertestét a bölcsesség szellemeitől. Ez pedig, úgy is mondhatnánk, hogy egy második körzetben történik.

Ide rajzolom a második körzetet. Ez a régi Nap eredeti nagysága, a Nap ugyanis összehúzódott a korábbi tágabb kerületéhez képest. Azáltal, hogy összehúzódott, sűrűbbé vált. Ennek következtében a régi Napon már nemcsak hőszubsztancia van, hanem megsűrűsödött hőszubsztancia, gáznemű, levegőszubsztancia is. Kívülről, a külső környezetéből hatnak most a bölcsesség szellemei is a már korábban említett lényekkel együtt, belülről pedig az exuziák és a dünamiszok, vagyis a formaszellemek és a mozgás szellemei.

Most pedig éppen úgy, mint hajdan a régi Szaturnuszon, a következő történik. Bizonyos áramlatok keletkeznek, amelyeket a Napot körülvevő szellemi lények hoznak létre, s ebben most a bölcsesség szellemei is részt vesznek. Ezáltal ezek az áramlások valamivel sűrűbbek, mint azok, melyeket a régi Szaturnuszon csupán a trónok keltettek fel. Belül a Nap tömege összehúzódik és a két áramlat között az egyik füstgömb a másik után tömörül össze. A Nap gömbje abban különbözik a Szaturnusz gömbjétől, hogy a Szaturnusz alapjában véve összes lényével együtt csak hőszubsztanciából állt, és benne minden úgyszólván csak sürgött-forgott a térben, a Napon azonban mindent átjár az éter, az éterikus testiség. Ha gázsűrűségű is, de áthatja az éterikus testiség, és ezáltal az egész gömb él, bensőleg eleven lény. Míg a Szaturnusz bensőleg mozgékony lény, csupa mozgás, amíg mozgását az Oroszlán meg nem állítja, a Jupiter - nevezhetjük Jupiternek is, mert az égen lévő Jupiter bolygó annak idején arról vált le, ami a régi Nap ismétlődéseként létrejött - a Jupiter bensőleg eleven. A régi Napon tehát ott keringenek a gömbök, melyek eleven gömbök, nagy élőlények.

Az Oroszlán helyett most gondoljanak az Állatöv egy másik régiójára, arra, amit korábban a Sas régiójának neveztem. Itt keletkeztek eredetileg ezek a gömbök, innen indult ki eredetileg a Nap gömbjének, ennek a kozmikus térségben lévő eleven gömbnek a létrejötte. Amikor ez az eleven gömb egyszer körbejárt, az egész kört megtette, ismét visszaérkezik a Sas régiójába. Most azonban valami más történik. Míg korábban ez a gömb ezen a helyen kezdett el bensőleg élni, most, amikor ugyanerre a helyre visszaérkezik, ugyanaz a hatás, amely eredetileg életre keltette, megöli. Egyik gömb a másik után hal meg. Amikor aztán már mind meghalt és nem keletkezik új helyette, véget ér a régi Nap élete. Éppen abban állt az élete, hogy itt mindig új gömbök keletkeztek, amelyek végül itt fedték egymást, azon a helyen, ahol a világűrből jövő hatás megölte őket. Ezt a halálos döfést, amit a Nap a világűrből kapott, a skorpiócsípéshez érezték hasonlónak és elnevezték a Skorpió régiójának. Így az égnek ezen a részén két csillagkép látható: a Sas, amely a holt anyagot életre kelti és a Skorpió, amely a gyilkos erőket küldi le.

Azt mondhatjuk tehát, hogy az Oroszlán régiójában az Állatöv azon erői működnek, amelyek az emberkezdemény fizikai testének kezdeti mozgását nyugalmi állapotba hozták, a Skorpió régiójában pedig azok az erők hatnak, amelyek képesek magát az életet megölni. Meg fogunk még ismerkedni mindezeknek a mai megváltozott viszonyokkal való összefüggésével is, de ez csak lassan, fokozatosan történhet. Az eredeti körülményeket ugyanis ma már sűrű maja, sűrű fátyol vonja be.

De most menjünk tovább. Az ezután következő viszonyokat már nem kell olyan részletesen elemeznünk, hiszen már tisztában vagyunk az elnevezések és a folyamatok értelmével. Csak egy dologra szeretném még emlékeztetni önöket, ez pedig a következő: Tulajdonképpen milyen test a Szaturnusz? Hőtest. Ha a Szaturnuszt látják, teljesen hibás volna feltételezni róla, hogy olyan test, amely más égitestekkel, például a Jupiterrel vagy a Marssal összehasonlítható. Ami a Szaturnuszon van, valóban nem más, mint hőtér. S az, hogy ilyennek látják, amilyennek látják, onnan ered, hogy egy megvilágított téren keresztül nézik. Győződjenek meg róla, hogy milyennek mutatkozik egy meg nem világított tárgy, ha egy megvilágított téren keresztül nézzük; kékesnek látszik. Tanulmányozhatják ezt az egyszerű gyertyalángon is; a fényes láng közepe kék. Ha valami sötétet megvilágított rétegen keresztül nézünk, az mindig kék. Tudatosan mondom ezt, tudom, hogy az a veszély fenyeget, hogy a modern idők mechanikus optikája szempontjából badarság, amit mondok. De megint csak ez a badarság a valóság. A mai fizika nem tudja, hogy miért látszik az égbolt kéknek. Azért látszik kéknek, mert sötét, mert fekete, és mert az átvilágított térségen keresztül látjuk. Minden, ami sötét, kéknek hat, ha átvilágított rétegen keresztül látjuk. Ezért látszik a Szaturnusz is, ha megfigyeljük, kissé kékes égitestnek.

Az itt elmondottak teljesen megegyeznek a tudomány tényeivel, csak a tényekkel kapcsolatban kitalált fantasztikus elméletekkel nem egyeznek meg. Túl messzire vezetne, ha kitérnék a Szaturnusz ún. gyűrűinek keletkezésére a mai szemszögből nézve. Itt ugyanis arról van szó, hogy minden Szaturnusznak van egy neutrális, egy lelki meleg rétege és egy fizikailag érzékelhető meleg rétege. Ezeknek a különböző rétegeknek a megvilágított térségen át való szemlélése azt a csalódást kelti, mintha egy gázgömbbel volna dolgunk, amit bizonyosfajta porból álló gyűrű vesz körül, pedig csak optikai csalódással van dolgunk. A Szaturnusz ma is csak hőből álló égitest.

Ezeket a dolgokat ilyen összefüggésükben kell elmondani, különben nem érthetnénk meg őket. Minden Szaturnuszt úgy kell tehát tekintenünk, hogy lényegében hőszubsztanciából áll, és vele kapcsolatban mindent így kell magyarázni. Minden Jupiter - ami nem más, mint egy Nap-fokozat - olyan képződmény, amely lényegében gázból és hőből áll. Ez áll a mai Jupiterre is, amely a régi Jupiter ismétlődése. A tér és mozgási viszonyok azóta természetesen kicsit megváltoztak. A mai Jupiter nem is áll ugyanott, ahol a korábbi állt, de lényegében mégis ugyanaz.

Továbbmenve ugyanígy kell a Marsot is megmagyaráznunk. Egy nagy, a vizes állapotig lehűlt gömbből kell tehát kiindulnunk, és nyomon követnünk, amint az általános, nagyon ritka halmazállapotú vízből végül egy ponton összesűrűsödik egy vízgolyó. Ez megint csak úgy keletkezik, hogy a kerületén létrejött egyes vízgolyókat egy bizonyos meghatározott helyen megállítják. Ahogy a Szaturnuszon az Oroszlán megállítja a mozgást, a Jupiteren a Skorpió elhozza a halált, a Marson is feltartóztatja valami ezeket a vízgömböket. De a Marson ez egy kicsit más körülmények között történik, mint a Jupiteren és a Szaturnuszon.

A mai Mars tehát a régi Hold ismétlődése. Azon a helyen áll, ameddig a régi Hold terjedt. Ő a régi Hold másik része. Egyik része a mai Holdunk, mely nem más, mint salak; az elevenen maradt rész, mint ennek ellenpólusa, az ismétlődés során a mai Marsban maradt fenn. Ha a Marsról mint planetáris fejlődésünk harmadik állapotáról beszélünk, ez az állapot a régi Hold-állapotnak felel meg. A Mars tehát lényegében víztest. A régi Holdon - vagy úgy is mondhatjuk, hogy régi Marson - tagolódott be az emberbe asztrálteste, vagyis tudata. Az ember fizikai teste pedig a Mars vagy Hold vízanyagából állt. Ahogy az emberi test ma a Föld szubsztanciáiból van felépítve, akkor tűzből, levegőből és vízből épült fel. Legsűrűbb szubsztanciája szerint az akkori embert „víz-embernek” nevezhettük volna. Főként azáltal vált ilyenné, hogy beleoltották az asztráltestet. Még nem volt én-ember, de asztrális tulajdonságokkal rendelkező ember volt. Ez azután történt, hogy a planéta egy bizonyos helyen megkapta az indítást, azután körbejárta pályáját és végül visszaérkezett kiindulópontjára. Ez az Állatövnek az a régiója volt, amelyet Vízöntőnek neveznek. (Németül Wassermann = Víz-ember) Az Állatövnek a Vízöntő jele volt tehát az, amelyik az embernek a régi Holdon - vagy régi Marson - egyszeri körforgás után a tudatot adta.

Most pedig haladjunk tovább a Földhöz. Ez a fejlődés negyedik állapota. Megismétlődik a három előző állapot: először egy Szaturnusz képződik, azután egy Nap képződik és hátrahagyja a Jupitert, ami nem más, mint a Nap ismétlődése; egy Hold képződik és hátrahagyja a Marsot, végül létrejön a Föld mindazzal, amit már leírtam, vagyis azzal, ami mint mai Nap válik ki belőle és azzal, ami mint Hold-salak válik ki. Tudják, hogy az én első alapjait a lemuriai korban kapta meg az ember, amikor a jelenlegi Hold elvált a Földtől. Ez csak azáltal történhetett, hogy környezetéből ismét megkapta az indítást a forgásra, azután az, ami az indítást kapta, az első körforgás után megérett arra, hogy az én első kezdeményét magába fogadja.

Ez a régi lemuriai időkben történt. Ha az ember felmutatott az égre, az Állatövnek arra a részére mutatott, melyet ma Bikának nevezünk, mert az emberek akkor, amikor ezeket az elnevezéseket adták, nagyon szemléletesen és konkrétan érezték meg a dolgokat. Ez a megjelölés az egyiptomi-kaldeus titkos tanokból származik. A szó valódi értelméről ma már csak a valódi okkult tudománynak van fogalma. Az „én vagyok” legelső alapja a beszédben, a hangban fejeződik ki. De minden hangképzés kapcsolatban áll - olyan okokból, amelyeket most nem részletezhetünk, de amelyeket minden okkultista ismer és melyeket egy szűkebb körű előadás-sorozat keretében egyszer majd ismertethetünk - tehát a hangképzés pontosan meghatározott viszonyban áll a szaporodási folyamatokkal, aminek jele az is, hogy a férfiaknál a nemi érés idején hangváltozás áll be. Rejtett összefüggés van köztük. Mármost mindazt, ami az embernek ezekkel a képességeivel és folyamataival összefügg, a régi tudat összefoglaló néven az ember bikatermészetének nevezte. Innen származik tehát a neve annak a csillagképnek, amelynek ugyanaz a jelentősége a Föld számára, mint az Oroszlánnak a Szaturnusz számára, a Skorpiónak a Jupiter számára és a Vízöntőnek a Mars számára.

Az egyiptomi időkben alakult ki az Atlantisz utáni harmadik kultúra. Első volt az ősindiai, második az ősperzsa, harmadik az egyiptomi kultúra. Ezek a kultúrák az egész Föld fejlődési folyamatainak ismétlődései. A lemuriai kor a földfejlődés harmadik korszaka. Az egyiptomi titkos tanok ezért lényegében a lemuriai korszak folyamatainak szellemi tükröződését tartalmazzák. Az egyiptomi okkult tanok papjai azt tudták legjobban, hogy mi játszódott le a lemuriai időkben, mert ez tükröződött a sajátságos egyiptomi kultúrában. Érezték azt is, hogy kultúrájuk rokonságban áll a Bika csillagképével és általában a Bika szolgálatával.

Látják tehát, hogy nem olyan könnyű rámutatni arra, hogy valójában milyen folyamatok is játszódtak le égitesteink keletkezésénél. Mert hogyan keletkeznek az égitestek? Szaturnuszunk, Jupiterünk, Marsunk tulajdonképpen úgy keletkezett, hogy eredetileg burkok képződnek, majd ezek egymás után elhalnak, és amikor már nem kelnek életre újak helyettük, a burkot alkotó gömbalakú képződmények végül mind összetömörülnek egy képződménnyé. Minden olyan égitest, mint a Szaturnusz, Jupiter, Mars valóban úgy keletkezett, hogy kezdetben volt egy bizonyos fajta burok és ez azáltal, hogy az őt képező egyes gömbök egymásra rakódtak, azzá a képződménnyé sűrűsödött, ami aztán láthatóan megjelent az égen. Szó sincs itt a világ keletkezésére vonatkozó sivár Kant-Laplace elmélet mechanikus folyamatairól; a Szaturnusz, Jupiter, Mars és a többi planéta, amelyet ma az égen látunk, mind a hierarchiák eleven szellemi tevékenysége folytán keletkezett. 

[1] „A világ a föld és az ember lényege, fejlődése és tükröződése az egyiptomi mítoszok és a jelenlegi kultúra összefüggésében” (GA 105), valamint „Egyiptomi mítoszok és misztériumok kapcsolata a korunkban működő szellemi erőkkel” (GA 106)