Mai előadásom elején szeretnék egy megjegyzést tenni, amely tegnapi előadásom végéhez kapcsolódik. Láttam, hogy hallgatóim közül egyesek jelentőséget tulajdonítottak annak - és természetesen jöhet ilyen gondolatuk - hogy azon a vázlaton, amit felrajzoltam, az összes planéta egy sorban áll a Nappal, tehát ahogy mondani szokták, egy általános együttállást vázoltam fel, de kifejezetten hangsúlyozom, hogy ennek semmi jelentősége sincs annak szempontjából, amiről itt szó van. Fontos, hogy ne legyenek hamis elképzeléseink.

Először felrajzoljuk a kopernikuszi rendszer értelmében a Napot; azután azt, amit ma Merkúrnak, de az ezotériában Vénusznak neveznek; azután a Vénuszt illetve ezoterikus nevén a Merkúrt. Ezután következik a kopernikuszi rendszer szerint a Föld a Holdjával, majd a Mars pályája, a Jupiter pályája és a Szaturnusz pályája. Ez volna tehát a kopernikuszi világrendszer. S most azt mondtam, hogy szeretném az egészet úgy felállítani, ahogy azt egy Zarathustra-iskolában tanították. Nem szabad azt gondolnunk, hogy mindig Zarathustrának magának kellett ezt tanítania; ezek elemi igazságok, melyeket a Zarathustra-iskolákban tanítottak. (lásd az előző ábrát)

Ha most elképzeljük, hogy itt van az Ikrek csillagkép, egyszerűen csak azokat a pontokat vették figyelembe, melyek az Ikrektől a Napig terjedő vonalon vannak. Kössék össze a Napot az Ikrek csillagképpel, mindegy, hogy egy ilyen együttállás fennáll-e vagy sem. Mindegy, hogy hol áll a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz, az egészet csak azért rajzoltam fel, hogy a pályájukat megjelöljem. Mert ezek az egyes hierarchiák hatókörének határai.

Ha például a Szaturnusz hatókörét akarjuk felrajzolni, nem a Napot, hanem a Földet kell középpontnak venni, és egy kört - valójában nem kört, inkább egy bizonyos tojásformát - kell rajzolnunk úgy, hogy a Föld legyen a középpontja. Ugyanezt kell tennünk, ha a többi égitestről van szó. Kérem tehát, hogy a rajznál ne a mellékest tartsák lényegesnek. A lényeg az, hogy megkapjuk a hierarchiák uralmi területeinek ábráját.

Ma a magasabb hierarchiáknak azokkal a tagjaival fogunk behatóbban foglalkozni, akik közvetlenül az ember felett állnak. Ennél a stúdiumnál jó, ha az emberből indulunk ki. Mert csak akkor tudunk a magasabb hierarchiák tagjainak mivoltához felemelkedni, ha tökéletesen tisztában vagyunk mindazzal, amit már sokszor elmondtam az ember lényéről és fejlődéséről.

Tudjuk, hogy az ember, ahogy a Földön megjelent és itt a Földön fejlődik, lényegében négy tagból áll: fizikai testből, étertestből, asztráltestből és énből. Rajzoljuk most fel sematikusan az emberi lénynek ezt a négy tagját.

Rajzoljunk először egy kört az ember fizikai testének ábrázolására, majd egy-egy másikat az étertest és asztráltest jelölésére, végül egy kis kört, amely az ént jelöli. Tudják, hogy hogyan halad az ember fejlődése. Földi fejlődése folyamán az ember énje elkezd az asztráltestén dolgozni. Általában azt mondhatjuk, hogy amennyit az ember énje révén asztráltestéből átdolgozott úgy, hogy ez az átalakított rész az én uralma alá került, annyit nevezünk belőle manasznak vagy szellem-énnek. Tehát, mint már sokszor hangsúlyoztuk, a manaszt nem szabad úgy tekinteni, mint valami újat, ami csak úgy odarepült az emberhez, a manasz egyszerűen csak az emberi asztráltest átalakult része. Hangsúlyozom, hogy mindez csak az emberre vonatkozik. Fontos, hogy ne általánosítsunk, legyünk tisztában avval, hogy a világ lényei nagyon is különböznek egymástól.

Most rajzoljuk fel, mint ötödik részt, az átalakított asztráltestet, tehát a manaszt, mint külön kört - tulajdonképpen az asztráltestbe kellene belerajzolni. Efölé rajzoljuk az átalakított étertestet, mert amennyit az étertestből átalakítottunk, annyit buddhinak vagy életszellemnek nevezünk belőle és ha az egész átalakult, akkor az egész buddhi lesz. A fizikai test pedig atmává alakul át, ha majd az ember olyan tökéletes lesz, amilyenné a Jupiter-Vénusz-Vulkán fejlődésen át válhat. Ha tehát az ember a Vulkánon eléri majd legnagyobb tökéletességét, akkor a következő sematikus rajzzal ábrázolhatjuk: atma, buddhi, manas, én, asztráltest, étertest, fizikai test. Erre a sémára az a jellemző, hogy a hét princípium mind áthatja egymást és a hét principium együtt alkotja az egész embert. Ez a lényeg.

Ha most áttérünk a következő hierarchia tagjaira, az angyalokra, náluk már nem ez a helyzet. Az előbbi sémát csak az emberre alkalmazhatjuk, de egyetlen angyal-lényre sem. Velük kapcsolatban azt kell mondanunk, hogy az angyal kifejlesztette fizikai testét (1), étertestét (2), és asztráltestét (3) úgy, hogy ezek bizonyos tekintetben egy egészet alkotnak. S most ezektől külön kell felrajzolnunk az ént (4), a manast (5), a buddhit (6), és az atmát (7). Ha tisztán akarjuk látni egy angyal organizációját, akkor úgy kell elképzelnünk, hogy magasabb rendű tagjai közül, amelyeket már kifejlesztett és amelyeket még kifejleszthet - valójában még csak a manaszt fejlesztette ki teljesen, a másik kettőt még csak ezután fogja kialakítani - ezek a magasabb rendű részek tehát úgyszólván egy szellemi világban lebegnek afölött, ami belőle fizikailag megvan. Ha tehát egy angyal organizációját akarnánk tanulmányozni, azt kellene mondanunk, hogy az angyalnak nincs egy olyan, a testében közvetlenül a Földön vele járkáló énje, mint az embernek. Manaszát sem fejlődésének mai fokán a Földön fejleszti. S ami belőle a Földön van, az sem olyan, mintha valami szellemi lényhez tartozna. Ha egy emberrel találkozunk, látjuk rajta, hogy összes princípiumát magában hordja, s ezért mindene szervesen tagolt. Ha egy angyalt keresnek, figyelembe kell venniük, hogy fizikai része itt lent csak olyasvalami, mint szellemi princípiumainak tükörképe; ez utóbbiak pedig csak szellemileg láthatók. A hömpölygő folyóban, a csörgedező patakban, a páraként felszálló vízben, a levegő szellőiben, a levegőn átcikázó villámokban és ehhez hasonlókban kell az angyalok fizikai testét keresnünk. S itt az első nehézség abban áll az ember számára, hogy azt hiszi: egy testnek minden oldalról határozottan körülhatároltnak kell lennie. Nehéz az embernek így gondolkodnia: Itt állok a leszálló vagy felszálló ködben, itt állok egy forrás szétporladó vízcseppjei előtt, itt állok a zúgó szélben, látom, hogyan csap le a villám a felhőkből és tudom, hogy ezek az angyal megnyilatkozásai; s e mögött a fizikai test mögött, amely nincs úgy körülhatárolva, mint az emberi test, valami szellemit kell látnom.

Az embernek összes princípiumait önmagában lezárva kell fejlesztenie; ezzel függ össze, hogy nem tudja elképzelni, hogy egy fizikai test elmosódó, szertefoszló is lehet és az sem fontos, hogy részekre legyen osztva. Gondolják el, hogy például nyolcvan angyal, akiknek valamely vízfelület egyetlen kis részében van fizikai testének legsűrűbb része - összetartozik. Egyáltalán nem úgy kell felfogni az angyalok fizikai testét, hogy körül van határolva; itt egy kis víz tartozhat hozzá, ott távolabb megint egy kis víz. Röviden: mindazt, ami a Földön, mint víz, levegő, tűz körülvesz bennünket, úgy kell elképzelnünk, hogy bennük van az ember felett álló legközelebbi hierarchia teste. Ahhoz azonban már szellemi látó szemmel kell az asztrális világba tekinteni, hogy az angyal-ént és angyal-manaszt meglássuk - ezek a magasabb világból tekintenek le ránk. Naprendszerünknek az a területe, ahol kutatnunk kell, ha angyal-lényeket keresünk, a Hold jeléig terjed. Az angyaloknál aránylag még egyszerű a dolog, mert ha például itt lent egy víztömegben vagy valami másban megtaláljuk egy angyal fizikai testét és ezt a vízterületet vagy egy szelet tisztánlátó szemmel szemléljük, akkor abban megtaláljuk étertestét és asztráltestét is. Ezért rajzoltuk ezt, a hármat egybe. Természetes, hogy ami a szélben elzúg mellettünk, ami a vízben elfolyik vagy elpárolog, az nemcsak az a materiális képmás, amit a durva értelem lát; a vízben, levegőben és tűzben a legkülönfélébb módon él az ember felett álló legközelebbi hierarchia, az angyal éteri és asztrális része is. Ha viszont az angyalok lelki-szellemi lényét keressük, azt az asztrális világban kell keresnünk. Akkor ide kell szellemi látással betekintenünk.

Ha a következő fokozatot, az arkangyalokat akarjuk lerajzolni, itt megint másként áll a dolog. Az arkangyalok asztrálteste nincs összekapcsolva fizikai és étertestükkel; alsó tagjukat tehát így kell lerajzolnunk: fizikai test (1) és étertest (2). Ez a részük el van választva az összes magasabb princípiumtól, amely egy magasabb világban van. Csak akkor kapjuk meg tehát egy arkangyal teljes képét, ha két helyen keressük; náluk sem egyesül minden egy lényben, mint az embernél, hanem mintegy fent van a szellemi részük, lent pedig tükröződik ez a szellemi rész. Egy fizikai test és egy étertest önmagában csak akkor egyesülhet, ha a fizikai test a levegőben vagy tűzben van. Az arkangyalok fizikai testét ezért nem érezhetnénk meg valamely víztömeg morajlásában, hanem csak a szélben és a tűzben; az elzúgó szélhez és a tűzhöz tartozó szellemi részüket pedig szellemi látással a szellemi világban kellene keresnünk. Ez sem fizikai, sem étertestükkel nincs összekapcsolva.

Végül eljutunk azokhoz a lényekhez, akiket archéknak, őskezdeteknek, őserőknek, vagy a személyiség szellemeinek nevezünk. Itt már csak fizikai testüket rajzolhatjuk alulra, összes többi részük fent van a szellemi világban. Egy ilyen fizikai test csak a tűzben tud élni. Csak a tűz lángjában észlelhetik az archék fizikai testét. Valahányszor a villám cikázó tüzét látják, elmondhatják, hogy van benne valami az archék testéből, de fent a szellemi világban tisztánlátó szemmel megtalálható a hozzá tartozó szellemi kép, mely ez esetben a fizikai testtől el van választva.

A személyiség szellemeivel kapcsolatban a szellemi látó képességnek aránylag könnyű dolga van. Azon a területen élnek, mely az asztronómiai Merkúrig, vagyis a misztériumi bölcsesség szerint a Vénuszig terjed. Tegyük fel, hogy valaki eljutott odáig, hogy meg tudja figyelni a Merkúron folyó fejlődést: akkor észlelni tudja ezeket a magasan fejlett lényeket, a személyiség szellemeit. Ha szellemi látással feltekint valaki a Vénuszra, hogy megfigyelje a személyiség szellemeinek gyülekezetét, azután látja a villámot átcikázni a felhőkön, akkor a villámban tükröződni látja a személyiség szellemeit, mert benne van a testük.

Ezután még magasabb szellemi lényekhez érkezünk fel, akik a Nap jeléig érnek el. Ezek az exuziák vagy hatalmasságok. Ma nem fogunk velük részletesebben foglalkozni, csak annyit említünk meg, hogy végrehajtó szerveik a Vénusz-lények és a Merkúr-lények. A Vénusz-lények fizikai teste a tűzben, a Merkúr-lényeké a tűzben és szélben van. Fordítsuk ezt le magunknak úgy, hogy a Napon élő lények megtették alárendelt szerveiknek a tűz lángjában lévő Vénusz-szellemeket és a szél zúgásában lévő Merkúr-szellemeket. „És Isten a tűz lángjait teszi szolgálóivá és a szeleket követeivé.”^[1] Ha ilyeneket olvasnak a vallásos iratokban, ez szellemi tényekből ered és teljes mértékben megfelel a szellemi látók megfigyeléseinek.

Láttuk tehát, hogy saját létünkkel elsősorban a közvetlenül felettünk álló három hierarchia áll kapcsolatban. Az ember azáltal az, ami, hogy kapott valamit a szilárd elemből, a földből is. Ez választja el ennyire az összes többi lénytől, ez teszi őt összetartozó tagokból álló lénnyé. A Holdon az ember is olyan volt még, mint a többi lény, akkor még úgy változtatta alakját, mint a víztömegek, amelyek egy örökké változó testet képeznek. Csak a Földön zárták be bőrébe úgy, hogy most már lezárt lény és elmondhatjuk róla, hogy fizikai testből, étertestből, asztráltestből és énből áll. Ez a lezártsága alapjában véve nem is olyan régi keletű. Ha visszamegyünk a régi atlantiszi időkbe, annak első korszakában olyan emberrel találkozunk, aki még nem érezte úgy, hogy énje teljesen benne van, aki úgyszólván még arra várt, hogy teljesen megkapja énjét. S ha még messzebb mennénk vissza a fejlődésben, azt látnánk, hogy, ami az emberből itt lent van a Földön, az csak fizikai testből, étertestből és asztráltestből áll. Ha egészen a lemuriai időkbe megyünk vissza, csak olyan embert találunk, akinek a maga módján éppúgy csak fizikai teste, éterteste és asztrálteste van itt lent a Földön, mint az angyaloknak. Az egyesülést az ember énné-válása hozza létre az atlantiszi korszak folyamán. A lemuriai időkben olyan emberek élnek a. Földön, akiknek csak fizikai, éter- és asztrálteste van, de nem olyan emberek, akik a mai értelemben gondolkodni, a mai értelemben emberileg fejlődni tudnának.

Ekkor azonban valami igen érdekes történik Földünkön. Ezek az emberek, akik a lemuriai időkben jártak-keltek a Földön és csak fizikai testük, étertestük és asztráltestük volt, úgyszólván magatehetetlenek voltak: nem ismerték itt ki magukat, nem tudták, mit tegyenek. S ekkor leszálltak ezekhez a lényekhez az ég térségeiből először a Vénusz lakói; összekapcsolódtak egy-egy fizikai testtel és ezáltal az első földlakók fizikai testét átsugározták, lélekkel töltötték be. Voltak tehát a lemuriai emberek között egyesek, akik egészen sajátságos módon jártak-keltek a tömegben, más volt a. fizikai testük, mint a többieké. Az ilyen különös kegyelemben részesült embernek nem közönséges fizikai teste volt, hanem olyan, amit egy Vénusz-szellem, egy arché lelkesített át. Azáltal azonban, hogy ez a régi lemuriai ember fizikai testében egy Vénusz-szellemet hordozott, hatalmas befolyása lett egész környezetére. Az ilyen lemuriaiak külsőleg nem különböztek különösebben társaiktól, de mert fizikai testükben saját lelkük helyett egy arché lakott, ezek a kiválasztott egyének a legnagyobb mértékben szuggesztíven hatottak környezetükre. Ma már nincs a Földön ahhoz fogható tisztelet, hódolat, engedelmesség, amilyet irántuk tanúsítottak. Ha az emberek vándorútra keltek, hogy a Föld egyes részeit benépesítsék, mindig olyan lények voltak vezetőik, akikbe egy arché költözött. Nem volt szükség beszédre, ez akkor még nem is volt; nem volt szükség jelekre sem, elég volt egy ilyen személy jelenléte. S ha egy ilyen személy úgy látta jónak, hogy nagy tömegeket vezessen el az egyik helyről a másikra, akkor a tömeg gondolkodás nélkül követte, mert akkor még gondolkodás sem volt, ez is csak később fejlődött ki.

Így szálltak tehát le a Földre a személyiség szellemei mint Vénusz-szellemek a régi lemuriai időkben. Elmondhatjuk róluk, hogy bár a Földön emberi ábrázatot viseltek - már amilyen akkor ez az emberi ábrázat lehetett - a nagy kozmikus összefüggésben valami egészen mást jelentettek. Ha kozmikus jelentőségüket nézzük, az egészen a Vénuszig ért fel, és tetteik hatása az egész kozmikus rendszer összefüggésére kiterjedt. Azért tudták az embereket egyik helyről a másikra vezetni, mert ismerték azokat az összefüggéseket, amelyek csak akkor láthatók be, ha az ember nemcsak a Földet, hanem a szomszédságát is ismeri.

Az emberiség fejlődése tovább haladt. Szükségessé vált, hogy a merkuri szellemek, az arkangyalok is bekapcsolódjanak a fejlődés irányításába; most nekik kellett a földi lényeket lélekkel áthatni. Ez főként az atlantiszi időkben történt. Leszálltak tehát ezek a merkuri szellemek, az arkangyalok, és kiválasztott emberek fizikai és étertestét áthatották saját lelkükkel; szellemükkel. Így tehát az atlantisziak között ismét voltak olyan lények, akik külsőleg nem különböztek különösebben a többiektől, de akiknek fizikai és étertestében egy arkangyal lakott. Ha visszagondolnak a tegnap elmondottakra, vagyis hogy az arkangyalok feladata, hogy egész népeket irányítsanak, akkor megértik, hogy az ilyen ember, aki egy arkangyalt hordozott magában, minden további nélkül képes volt rá, hogy egy egész atlantiszi néptörzs számára meghozza az égben kijelölt megfelelő törvényeket.

A régi lemuriai időkben tehát, amikor a nagy vezetőknek még átfogóbb hatáskörük volt, Vénusz-szellemek laktak bennük. Az atlantisziak vezetőinek már kisebb néptömegeket kellett irányítaniuk, őket arkangyalok lelke hatotta át. Akiket az atlantiszi idők pap-királyainak nevezünk, egyáltalán nem azok, akiknek kívülről látszanak - ez mind csak maja. Fizikai és étertestükben egy arkangyal lakik, ő az, aki tulajdonképpen működik bennük. Visszatérhetünk az atlantiszi időkbe és felkereshetjük az emberiség vezetőinek titkos székhelyeit. Ezekről a titkos helyekről hatottak, itt kutatták a világmindenség titkait. Amit ezeken az atlantiszi titkos helyeken kikutattak és az innen kiinduló parancsokat az „orákulum” szóval jelölhetnénk, bár ez a szó csak későbbi eredetű. Az „orákulumhely” kifejezés nagyon jól illik ezekre a helyekre, ahol azok az atlantiszi emberek tanítottak és uralkodtak, akik az arkangyalokat hordozták magukban. Itt működtek, mint nagy tanítók és más embereket is odavonzottak, akiket azután az orákulumhelyek szolgáivá és papjaivá tettek meg.

Fontos tudnunk, hogy az atlantiszi időkben voltak olyan emberek, akik tulajdonképpen arkangyalok voltak, akiknek fizikai és étertestében egy arkangyal testesült meg. Ha a szellemi látó pillantás találkozott volna egy ilyen emberrel, valóban látta volna a fizikai embert és mögötte az őt inspiráló arkangyalt, mint hatalmas alakot, aki felfelé belevész a végtelen régiókba. Az ilyen személy kettős lény volt, mintha a fizikai ember mögött ott állt volna a ködös, messzi térségekből kinőtt, őt inspiráló arkangyal. Amikor az ilyen emberek meghaltak, fizikai testük az atlantiszi idők törvényei szerint az enyészeté lett. Fizikai testük, amelyet az arkangyal természetesen szintén inspirált, feloszlott, de étertestük nem. Van egy szellemi gazdálkodás^[2], mely az általános szellemtudományos igazságok alól megköveteli néha a kivételt. Azt mondjuk - és ez általánosságban teljes mértékben igaz is - hogy ha egy ember meghal, leteszi fizikai testét, azután egy idő múlva étertestét is és éterteste egy kis extraktum kivételével feloszlik. De ez csak általában van így. Óriási különbség van egy közönséges étertest és az atlantiszi orákulumok szóbanforgó beavatottainak éterteste között, akiket arkangyalok hatottak át. Az ilyen értékes étertest nem megy veszendőbe, ezt megőrzi a szellemi világ. Így az atlantiszi orákulumok legmagasabb vezetője megőrizte az orákulumok hét nagy vezetőjének hét legkiválóbb étertestét, amelyek úgy váltak ilyenné, hogy arkangyalok laktak bennük, akik a beavatottak halálakor természetesen visszatértek a magasabb világokba. Az ilyen étertesteket persze nem skatulyákban, hanem a szellemi törvények szerint őrzik meg.

Az atlantiszi Nap-orákulum beavatottja nem volt más, mint az, akit oly gyakran Manunak neveznek, aki az atlantiszi lakosság maradványát átvezette Ázsiába, hogy megalapítsa az Atlantisz utáni kultúrákat. Összegyűjtötte kis csoportját és átvezette Ázsiába. Generációkon keresztül nevelte az embereket, és amikor kinevelte közülük a hét legalkalmasabbat, akkor beleszőtte étertestükbe azt a hét megőrzött étertestet, melyet a régi atlantiszi időkben még az arkangyalok szőttek. Ők heten, akiket a nagy vezető elküldött, hogy az első Atlantisz utáni kultúrát megalapítsák, az indiai kultúra hét szent risije. A nagy atlantiszi vezetők étertestét hordozták magukban, akik viszont még az arkangyalok révén jutottak ezekhez az étertestekhez.

Így működött együtt a múlt, a jelen és a jövő. Ha láttuk volna ezt a hét embert, akiket szent risiknek neveztek, egyszerű embereknek találtuk volna őket, mert asztráltestük és énjük nem ért fel étertestük magasságáig. Amit tudtak, az étertestükbe volt beleszőve, ezért időnként néhány órára hatott étertestükben az inspiráció. Ilyenkor olyan dolgokat mondtak, amelyek magasságáig egyébként ők maguk nem értek fel; ajkukról olyan szavak folytak, amelyek inspirációként jutottak étertestükbe. Tehát egyszerű emberek voltak, amikor saját véleményükre hagyatkoztak; amikor azonban eljött az inspiráció órája, amikor étertestük működésbe lépett, olyankor naprendszerünk, sőt az egész világ legnagyobb titkait nyilatkoztatták ki.

Még az Atlantisz utáni időkben sem jutott odáig az emberiség, hogy felülről semmire se lett volna szüksége, hogy ne lett volna szükség arra, hogy magasabb rendű lények lelke éljen bennük. Ez még ebben a korban is megtörtént. Láttuk, hogy a lemuriai korban a személyiség szellemeknek lelke hatotta át az emberek fizikai testét; az atlantiszi korban arkangyalok hatották át az emberek fizikai és étertestét; most pedig, az Atlantisz utáni korban, angyalok szálltak le az emberiség nagy vezetőinek fizikai testébe, étertestébe és asztráltestébe. Az Atlantisz utáni első idők nagy vezetőinek tehát nemcsak emberi fizikai testük, étertestük és asztráltestük volt, hanem egy angyal is lakott bennük. Ezáltal ezek a nagy vezetők vissza tudtak tekinteni korábbi inkarnációikra. A mindennapi ember ezt nem tudja megtenni, mert még nem fejlesztette ki magában a manaszt; előbb neki magának kell angyallá válnia. Ezek a lakosság soraiból származó vezetők fizikai, éter- és asztráltestükben egy angyali lényt hordoztak, aki átlelkesítette, áthatotta őket. Ez megint csak maja volt, ők is másféle lények voltak, mint amilyennek itt a Földön mutatkoztak. A homályba vesző őskorban az emberiség nagy vezetői egészen mások voltak, mint aminek külsőleg látszottak. Személyiségük egy angyalt rejtett és ez sugalmazta nekik mindazt, amire szükségük volt, hogy az emberek tanítói és vezetői legyenek. A nagy vallásalapítók és vallási vezetők voltak ilyen angyaltól megszállott emberek. Angyalok beszéltek belőlük.

Ha a világ dolgait ábrázoljuk, akkor azoknak szabályszerű menetét kell leírnunk; a valóságban azonban a fejlődési folyamatok mindig egymásba tolódnak. Amit így teljesen szabályszerűen ábrázolunk, az nem ilyen teljes szabályszerűséggel folyik le. A lényeges dolgokban természetesen érvényesül a szabály: a lemuriai korban a személyiség szellemei beszéltek az emberi lényeken keresztül, az atlantiszi korban az arkangyalok, az Atlantisz utáni korban pedig az angyalok. De előfordulnak még az Atlantisz utáni korban is olyan lények, kiknek fizikai testét a személyiség szellemei hatják át, akik tehát annak ellenére, hogy az Atlantisz utáni korban élnek, ugyanolyan helyzetben vannak, mint lemuriai elődeik, akikből a személyiség szellemei szóltak. Így előfordulhatnak az Atlantisz utáni korban is olyan emberek, akik külsőleg teljesen népük jellegét viselik, akik azonban - mivel az emberiségnek ilyen nagy vezetőkre is szüksége van - még egy személyiség szellemet is magukban hordoznak, akik egy arché megtestesülései. Vannak aztán olyan emberek is az Atlantisz utáni korban, akik egy arkangyalt, egy merkúri szellemet hordoznak magukban, aki átjárja fizikai és étertestüket. S végül van egy harmadik fajta ember is, akiket fizikai, éter- és asztráltestükben egy angyali lény inspirál, akikből tehát egy angyal beszél.

A keleti tanok szerint külön elnevezésekkel illetik az emberiség szempontjából ilyen fontos személyeket. Az olyan személyt, aki külsőleg ugyan az Atlantisz utáni kor embere, de tulajdonképpen egy archét hordoz magában, akinek fizikai testét egy arché tölti be lélekkel, a keleti tanok dhyani buddhának nevezik. Dhyani buddha tehát az általános neve az olyan emberi lényeknek, kiknek fizikai testét egy arché hatja át. Azokat a személyeket, akik az Atlantisz utáni korban egy arkangyalt hordoznak magukban, aki őket étertestükig áthatja - bodhiszattvának nevezik. Azokat pedig, akik egy angyalt hordoznak magukban úgy, hogy ez fizikai, éter- és asztráltestüket áthatja, emberi buddhának nevezik. Így hát három fokozatról van szó: a dhyani buddhákról, a bodhiszattvákról és az emberi buddhákról. Ez a buddhákról, a buddháknak a hierarchiák megnyilatkozási módjával összefüggő osztályairól és kategóriáiról szóló igaz tanítás.

Az a csodálatos, ha visszatekintünk a korábbi fejletlen emberekre, hogy találunk közöttük olyanokat, akiken keresztül tulajdonképpen a magas hierarchiák szólnak le a kozmoszból planétánkra és a felettünk álló hierarchikus szellemek, akik már Földünk létrejötte előtt is működtek, csak lassan, fokozatosan, úgy engedik el és hagyják magára az itt lent élő földi embert, amilyen mértékben megérik rá. Mérhetetlen bölcsességbe pillanthatunk itt be, és rendkívül fontos, hogy megértsük ezt a bölcsességet úgy, ahogy azt a régi időkben tanították, amikor az emberiségnek az ősi világbölcsességet átadták.

Ha tehát buddhákról hallanak - a keleti tanok nemcsak egy Buddháról beszélnek, hanem buddhákról, akik tökéletességben természetesen különböznek egymástól - gondoljanak rá, hogy ha egy buddha járt a Földön, úgyszólván mögötte járt a bodhiszattva, sőt a dhyani buddha is. De az is előfordulhatott, hogy a dhyani buddha és a bodhisattva nem szállt le odáig, hogy a fizikai testet is átjárja, hanem a bodhiszattva például csak az étertestet hatotta át, azt inspirálta. Ilyenkor az is megtörténhetett, hogy egy ilyen fizikailag egyáltalán nem látható bodhiszattva - mert ha csak étertestben jelenik meg, akkor fizikailag nem látható és valóban voltak olyan bodhiszattvák, akik fizikailag láthatatlanok voltak - tehát hogy egy ilyen bodhiszattva mint magasabb rendű lény az emberi buddhát még külön inspirálta. Ilyenkor az angyali lény által inspirált buddhát étertestében még egy arkangyal is inspirálta.

Az emberi lény csodálatosan bonyolult mivoltába pillantunk itt be. Ha visszatekintünk a múltba, sok olyan individualitást találunk, akit csak akkor érthetünk meg, ha úgy tekintjük, mint különböző lények gyújtópontját, akik rajta keresztül élik ki magukat, rajta keresztül nyilvánulnak meg. Vannak olyan korok, amikor nincs elegendő nagy ember, akit a magasabb szellemek, akiknek hatniuk kell, inspirálhatnának. Ilyenkor egyetlen személyt kell a különböző magasabb hierarchiáknak áthatniuk, átlelkesíteniük. Néha nemcsak Merkúr lakói, hanem Merkúr és Vénusz lakói szólnak hozzánk valakinek a szájából.

Az ilyen fogalmak vezetnek el az emberiség fejlődésének megértéséhez, így ismerünk meg bizonyos személyeket valódi mivoltukban, akiknek fizikai megjelenése - ha csupán erre tekintünk - nem más, mint maja.

Holnap azzal fogjuk kezdeni, hogy megpróbálunk közelebb jutni az egyes fizikai planéták keletkezésének megértéséhez, hogy miután eddig csak jelenek tekintettük őket, most már úgy foghassuk fel őket, mint a különböző lények lakóhelyét.

[1] Zsoltárok 104/4

[2] Lásd Rudolf Steiner: „A spirituális ökonómia elve az újratestesülés kérdéseivel kapcsolatban” (GA 109/111)