Láttuk, hogy az atlantisziak még otthonosak voltak tudatukkal a szellemi világban, az volt valójában a nappaluk, és a fizikai világban volt az úgynevezett éjszakájuk. Ezután végig követtük az emberiség leszállását az Atlantisz utáni kor kultúrkorszakain át egészen a görög-latin korig, Jézus Krisztus földi megjelenéséig.

Most nézzük meg a mi korunkat, az ötödik kultúrkorszakot. A mai emberiség, a csak a fizikai síkra irányuló intelligenciájánál fogva, sokkal mélyebb szintre ereszkedett le, mint a többi nagy kultúrában. A materializmus roppant sok értelmi erőt és gondolati munkát fektetett a fizikai kényelem megteremtésébe. Korunk jellegzetessége például az áruházban kristályosodott ki. Jelen korunk kultúrája csak a fizikai síkért dolgozik, de eddig utol nem ért kifinomultsággal. Az okkultista ezért világosan látja, hogy korunkban miért olyan nagy a vallás és a tudomány közti ellentét, amely a legkülönbözőbb mozgalmakban jut kifejezésre, és széles szakadék tátong közöttük. A vallás és a tudomány közti meghasonlás - amelyet a művészet is megszenved - mindig a kultúra színvonalának süllyedésével jön létre. Ezt észrevehetjük a jelenlegi tudománynál, amely teljesen belebonyolódott a materialista és elvont gondolkodásba. A filozófia nem feltételnélküli jelenség, hanem bizonyos feltételekből kellett az emberiség fejlődése során kialakulnia és változnia. A filozófiai szemléletmód létrejötte előtt - ez csak a görögöknél kezdődött el, a kereszténység előtti VI. században - a megismerési módot a misztériumi bölcsességből merítették. Ennek a bölcsességnek a forrása a lélek olyan belső átélése volt, amelyben megnyilatkoztak a kozmikus történés titkai. Amikor az emberi lélek intuitív látásának a régi képessége elveszett, az értelem kezdte irányítani az érzéki és lelki észlelések megfigyelését. Ez eleinte mégis úgy volt még, hogy a filozófusok, még esetleges belső látásuk vagy a hagyományokból megismert régi misztériumok révén, tudtak valamit erről és áthatották a most megjelenő értelmi képességükkel. Püthagorasz és Platón közlései még a látásban gyökereznek. Csak Arisztotelész dolgozik tisztán a gondolkodás technikája révén, és ezzel megalapozza a logikát. Az arisztotelizmus szunnyadt a középkoron át, virágzását a korai skolasztikában élte át. Azonban lassanként szakadék nyílt a tudás és a hit között. Egyfelől az ész és gondolkodás technikája, másfelől az érzékfeletti igazság között jött létre szakadék, amely végső kifejeződését Kantban találta meg. Kant és filozófiája az egyik zsákutca, ahová a materiális gondolkodás vezetett. Kant sajnos az egész modern filozófiát áthatotta. De a szellemi kutató nem azért utal ilyen tényekre, hogy kritikával illesse a modern tudományt. Azért mutat rá ezekre a dolgokra, hogy megvilágítsa azt az utat, amely kivezethet a gondolatok megcsontosodásából. Ennek csak egy útja van: a kultúra három ágát, a tudományt, a művészetet és a vallást újra egyesíteni kell, kölcsönösen át kell hatniuk egymást, spirituális életet kell, hogy kiárasszanak magukból. A nyugati szellemtudomány feladata ennek az elérése. Békét kell teremtenie a két nézőpont között, mert a lélek nem tudja már egyesíteni magában a hitet és a tudást. Anyagi világunkban nem történik semmi olyasmi, amin a szellemi ne dolgoznék. A fizikait mindig a szellemi teremti meg. James nagy feltűnést keltő pragmatikus filozófiai iskoláját csak pszeudo-spiritualizmusnak nevezhetjük, amely a szellemit materialista módon fogja fel. Ugyanakkor létrehozott némi jót is.

Korunk nagy és döntő jelentőséget tulajdonít az örökletes terheltségnek. A szellemtudomány a fizikait a szellemi következményének tekinti, nézőpontja szerint azt kell mondanunk az örökletes terheltségre vonatkozóan, hogy az erre visszavezetett beteges jelenségeknél a fizikai gátolja a szellemit, nem engedi működni. A szellem azonban csak leszállt a fizikai anyagba, és amikor tapasztalatait összegyűjtötte benne, ismét felemelkedik. A világon minden fejlődik, a fizikai ember és a szervei is. Tudjuk, hogy a fizikai emberi testnek vannak olyan szervei is, amelyeknek ma nincs már rendeltetésük; ezek a múlt szervei, csökevényeiket hordjuk magunkban. Ugyanígy megvannak a jövő szerveinek a kiindulásai, amelyek ma átmeneti állapotban, átalakulóban vannak. Mindenekelőtt az emberi szívet említjük. Ez olyan szerv, amelynek harántcsíkolt izomzata van. A szív a materialista tudományos anatómia gyötrelme, mert nem önhatalmúlag működő szerv és izomrostjai mégsem hosszantiak, hanem harántcsíkoltak, mint az ember minden önhatalmúlag működő izmának. A tudomány nem sejti, hogy ez a jövő szerve és azon az úton van, hogy az ember önhatalmúlag működő szerve legyen. A beavatottaknál ez már ma kialakult. A gégefő is a jövő szerve. A nemzés mélységes titka ezzel van kapcsolatban. Jelenkorunkban ez a nemi érettség időszakában a hang megváltozásán mutatkozik meg. A jövőben az ember szavak kiejtése útján fog magához hasonló lényeket létrehozni, a gégefő teremtő szerv lesz. Az emberiségnek az a jövője, hogy a belső lelki-szellemiséget anyagi alakban formálja meg. Az emberiség a spiritualizálódás útján halad, hogy egyre tudatosabban dolgozzék testének átdolgozásán. Eljövendő feladatunkhoz a spirituális világszemléletből kell erőt merítenünk. Örömmel és erővel kell áthatnia bennünket annak az érzésnek is, hogy ennek a hatalmas fejlődésnek a munkatársai lehetünk.

Elmondanék még néhány szót a karma és a reinkarnáció két nagy kozmikus törvényéről. A régi Holdon ez a két törvény még nem létezett. A mostani reinkarnáció kezdetéről csak azóta beszélhetünk, amióta az én megjelent a Földön, a lemuriai-kor közepétől körülbelül az atlantiszi-kor közepéig. Az állat énje a csoportlélek, és ma sincs reinkarnációja. Egy állatfajnak a hozzátartozó énhez való kapcsolódását az asztrális világban találjuk meg. Az oroszlán csoportlelkének például egy oroszlán fizikai síkon bekövetkező elhullása annyit jelent, mint amikor önök levágják a körmüket. Egy ilyen állat, egy oroszlán, asztrális képződmény, amely kötélszerűen nyúlik le a csoportlélekből; leereszkedik a fizikai síkra, megsűrűsödik és az egyes oroszlán elhullása után ez az asztralitás újra visszatér az asztrális síkra. A csoportlélek megint magába húzza, mint egyik tagját. A rég Holdon még az emberi lélekkel is ugyanez a folyamat játszódott le. Csoportlelkének egyik tagja volt és visszatért ennek a kebelébe. Ahogy a Biblia kifejezi, védett volt Ábrahám atya kebelén. A reinkarnáció és karma kifejezésnek csak a lemúrai korban kezd értelme lenni, és egykor ismét nem lesz majd értelmük. Az ember akkor majd tartósan belép a szellemi világba, és ott fog tovább dolgozni. Amikor az ember kifejlesztette már magában a testvériség impulzusát, akkor megszűnik a faji fejlődés, leküzdötte ezzel. A hatodik kultúrában az emberek jobban tudnak majd tagolódni; ekkor nem érvényesülnek többé a faji fogalmak. Az emberek akkor belülről, a szellemiből fognak rendeződni, nem pedig kívülről, a fizikai összefüggések révén. A hetedik kultúra az indiait fogja visszatükrözni ekkor újra lesz kasztrendszer, de önként. A fejlődésben folyton minden változik; mégis állandó előrehaladásról adhatunk számot. Földfejlődésünk közepe az atlantiszi kor, itt mutatkozik meg az a fontos pont, amelyet az énnek a fizikai emberi testbe való teljes behúzódása jellemez. Ez a lemúriai kor közepén kezdődik el, miután a Hold kivált a Földből. Az emberiség ezután egyre tovább fejlődik, és amikor gyakorlatilag már megvalósul a Földön a testvériség fogalma, akkor megtörténik a fajok leküzdése. Akkor küzdjük majd le a karmát is.

Mi a karma törvénye? Az a tendencia, hogy ami egyik előző inkarnációban nem volt jó, azt jóvátegyük egy következő inkarnációban. Itt meg kell különböztetnünk egy belsőleg ható karmát, és egy inkább külsőleg működőt. A belsőleg hatóhoz tartozik a jellem, a tulajdonságok és a szokások kialakítása. Viszont inkább külsőleg jelennek meg azok az életfeltételek, amelyekbe belekerülhetünk, ilyen a család és a nép. Nézzük meg pontosabban, hogyan hat a karma a fizikai életben. Ami az egyik életben például, mint ösztön, vágy, képzet jelenik meg, az a következőben, vagy az egyik következőben szokássá alakul. Jó szokásokból szép, jól felépített, egészséges fizikai test jön létre a következő életben; egy rossz szokás betegségként, vagy egy betegség hajlamaként jelenik meg egy másik életben. Így a betegségek okait régebbi életek hajlamaiban és szokásaiban kell keresnünk. Az ember sorsa viszont régebbi tetteinek az eredménye. Aki egyik életében sok szeretetet ad, az egy másikban külsőleg is sokáig fiatal marad. Aki az egyik életében sok gyűlöletet érez, az egy másikban korán megöregszik. Akik átadják magukat a spiritualitás ellen dolgozó rest, átlagos életnek, olyasmit mulasztanak el későbbi életeik számára, amit nehezen tudnak pótolni.

Ehhez szeretnék még hozzáfűzni néhány szót, a beavatásról. Az emberiség vezetői mindig ennek a forrásaiból merítettek. Az emberiséget azok a nagy individualitások irányították és vezették, akik a misztériumok élén álltak, és mestereknek nevezzük őket. Ennek jobb megértése érdekében foglalkozunk a beavatás elvével. Az emberek beavatásban való részvételéről tulajdonképpen csak az atlantiszi katasztrófa ideje óta beszélhetünk. Mert a beavatás is fejlődésen ment keresztül és nemcsak külső formáiban változott az emberek igényei szerint.

Miért nem észlel az ember alvás közben érzéki benyomásokat, holott körülveszi az érzéki világ? Mert az értelme éjszaka nem dolgozik. Az alvó embernél a fizikai és az étertest az ágyban marad, az asztráltest és az én eloldódik, a szellemi világban van. Miért nem észlel azonban a körülötte lévő szellemi világból semmit, ahová éjszaka asztrálteste és énje belép? Mert a fizikai testét éjszaka elhagyó átlagember asztráltestének nincsenek asztrális érzékszervei, így nem tud asztrálisan észlelni. A beavatás vagy iskolázás révén az átlagember zűrzavaros asztrális csomóként mutatkozó asztrálteste úgy szerveződik, hogy lassanként szerveket kap, és akkor éjszaka is észlelni tud. Az ember megszokott életében nem elég erős még ahhoz, hogy asztráltestében szerveket alítson ki. Ehhez lényegesen meg kell erősítenie belső erejét. Ezt egészen meghatározott meditációs és koncentrációs gyakorlatokkal és egyéb útmutatások révén éri el. A tanítványnak érzelmi és gondolati életében egészen meghatározott képzeteknek kell átadnia magát és a valóságnak kevéssé vagy egyáltalán nem megfelelő tárgyakat kell választania. A külső tárgyakat leíró képzetek ugyanis nem alkalmasak az asztráltest organizációjának kialakítására. Ha azonban egy olyan alakzatot képzelnek el, mint például a rózsakereszt, a fekete kereszt hét piros rózsával, akkor - ha a gyakorlathoz szükséges energiával és türelemmel végzik - fejlődési fokuknak megfelelően hosszabb vagy rövidebb idő múlva átélnek valamit. Ezzel átalakítják az asztráltestüket, szerveket illesztenek bele. Ezek nem lehetnek pusztán elvont képzetek, megfelelő érzelmi életnek kell hozzájuk fűződnie. Csak így lehet helyes eredményeket elérni.

A beavatásnak háromféle módját kell megkülönböztetnünk, mind a három ugyanahhoz a célhoz vezet el. Három út létezik, ezek közül az embernek individualitása szerint kell választania. Az egyik a bölcsesség beavatása: az indiai vagy keleti iskolázás ennek felel meg. A második az érzésé, ez a keresztény. Manapság kevés ember tud ezen az úton haladni, mert ehhez az odaadás és vallásosság igen nagy ereje szükséges. Az első, az indiai út viszont nagy veszélyeket jelent az európai nyugati ember számára, ezért nem helyes. A beavatás harmadik útja a rózsakeresztes iskolázás, a gondolkodás és akarat beavatásának az útja. Ez elvezet oda, hogy a többi beavatási út erőihez kapcsolódjunk. Minden beavatásnak megvan a meghatározott befejezése, de a fejlődés során alkalmazkodnia kell a lelkek mindenkori igényeihez, amelyek az emberi test révén adottak.

A régi beavatás tanítványának három és fél napig sírban kellett feküdnie, és a halotthoz volt hasonló. Éterteste és asztrálteste kint volt és átélte a szellemi világot. Ezt a folyamatot a beavató pap őrizte, ő hozta vissza az új beavatottat az életbe, aki felébredése után a szellemi világ tanúja lett. Ez a régi beavatás alapja, ilyen módon már nincs rá szükség. A keresztény és a rózsakeresztes beavatás olyan erősen hat az emberre, hogy a három és fél napos érzéketlen állapot nélkül is el tudja érni, hogy a szellemi világ benyomásai bevésődjenek asztrál- és étertestébe, aminek a régi beavatásnál az ember magasabb rendű tagjainak a fizikai testből való kihúzódásával kellett megtörténnie. A modern beavatás - nevezzük így - az asztráltest megtisztítása, katarzisa után idéz elő olyan hatásokat, amelyek reális látáshoz vezetnek, és tapasztalati tudást nyújtanak a szellemi világról, mert a lélek szellemi világban nyert benyomásai belevésődnek az asztrál- és étertestbe. Az okkult fejlődésben ezt megvilágosodásnak nevezik.