"Bizonyos dolgoknak szükségszerűen meg kell történniük, még akkor is, ha ezek valamilyen szempontból károsak. Kell, hogy az ember ki legyen téve ilyen ártalmaknak, hogy ezeket leküzdve bizonyos erőket szerezzen meg."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A szellemi lények működése az emberben (12)

12. --

[Az elemi lények. Az állatok, a növények és az ásványok én-lelke a különböző síkokon. Az ember alvás közben. A fizikai test négy rendszere: érzékszervek, mirigyek, idegek és vér. A „fizikai” és az „ásványi” közti különbség. Az én és az asztráltest elválása a fizikai testtől és étertesttől az alvásban. A magasabb lények áthatják a fizikai testet és az étertestet. E lények részeinek leszakadása a hazugság következtében (fantomok), a helytelen szociális intézmények következtében (kísértetek), és a meggyőzési kényszer következtében (démonok). Az étertest kiemelkedése, és szellemiséggel, azaz, vallási és művészi képzetekkel való feltöltődése. Richard Wagner. Egy jelentős építész szavai (H.v.Ferstel). A pünkösd.]

Berlin, 1908. június 4.

Ezek a már több zweig-estén át tartó fejtegetések alkalmasak kell, hogy legyenek arra, hogy ezt vagy azt pótolják vagy kiegészítsék, amivel a tél folyamán foglalkoztunk. Ezért teljesen természetesnek tűnhet, hogy ezekben a fejtegetésekben más megjegyzések is előfordulnak, amelyek aforisztikusnak látszanak. Ezért e fejtegetések folyamán ezeket vagy azokat a gondolatokat, ezeket vagy azokat a képzeteket, amelyek érdekelnek bennünket, ki akarjuk egészíteni, ki akarjuk kerekíteni.

A legutóbbi fejtegetésekben különböző szellemi lényekkel foglalkoztunk, amelyek úgyszólván a bennünket körülvevő érzéki-fizikai természeti birodalmakban találhatók. Különösen a legutóbbi fejtegetésben láttuk, hogy ott, ahol a lények különböző természeti birodalmakkal érintkeznek, ahol a növények a kövekhez simulnak, mint a forrásoknál, ahol a szokásos kövek a fémekhez simulnak, mint a föld alatt számos esetben, ahol egy olyan közös kapcsolat jön létre, mint a méhek és a világok között, ott mindenütt olyan erők fejlődnek ki, amelyek azokat a különböző lény-fajtákat vonják be a földi létbe, amelyeket elemi lényeknek nevezünk. Ezekkel a lényekkel összefüggésben az a tény foglalkoztatott bennünket, amelyet bizonyos lények leválásának neveztünk, abból a nagy összefüggésből, amelyhez tartoztak. Láttuk, hogy azok az elemi lények, amelyeket a szellemtudományban például „szalamandereknek” nevezünk, részben onnan erednek, hogy állati csoportlelkekről váltak le, amelyek úgyszólván túl messzire merészkedtek fizikai világunkban, és aztán nem találták meg az utat visszafelé, hogy aztán egy állat elpusztulása után újra egyesüljenek ennek az állatnak a csoportlelkével. Mert tudjuk, hogy az élet szabályszerű menetében Földünk lényeinek, az állati birodalom, a növényi birodalom és az ásványi birodalom lényeinek „én-lelkei” vannak - ha szabad ezt a kifejezést használnom - alapjában véve ugyanolyan én-lelkei, mint az embernek, és ezek csak abban különböznek az emberétől, hogy más világokban vannak. Tudjuk, hogy az ember a mostani fejlődési ciklusban olyan lény, akinek individuális énje a fizikai síkon van, legalábbis a napi ébrenlét folyamán. Tudjuk továbbá, hogy azok a lények, amelyeket állatoknak nevezünk, olyan helyzetben vannak, hogy durván kifejezve, az azonos alakú állatoknak van egy csoportlelkük vagy csoport-énjük, és hogy ezek a csoport-ének az asztrális világban vannak. Azok a lények, amelyeket növényeknek nevezünk, a fizikai világban csupán egy álomtalan alvó tudattal rendelkeznek, de csoport-énjeik vannak, amelyek a devaháni világ alsó részében tartózkodnak, és végül a kövek, az ásványok csoportlelkei a devaháni világ felső részében találhatók. Az az ember, aki tisztánlátással rendelkezik, ezekben a világokban, az asztrális és devaháni világban bizonyos módon találkozhat az állat-lelkekkel, amelyek ott csoportlelkek, valamint a növényi lelkekkel és az ásványi lelkekkel, úgy ahogy itt a fizikai világban a nappali ébrenlét folyamán találkozunk az emberi lelkekkel vagy emberi énekkel. 

Nos, tisztában kell lennünk azzal, hogy az ember több szempontból is igen bonyolult és összetett lény, olyan lény, amelyről mint megfelelően bonyolult lényről különböző fejtegetésekben már beszéltünk. De egyre bonyolultabbnak és bonyolultabbnak fog tűnni, minél tovább elemezzük a nagy kozmikus tényekkel való összefüggését. Hogy érthetővé tegyük, hogy ez az ember nem az a teljesen egyszerű lény, amelynek talán egy naiv szemléletmód tekintheti, csak arra van szükségünk, hogy tekintetbe vegyük, hogy éjszaka, elalvástól felébredésig a jelenlegi fejlődési ciklus embere egészen más lény, mint nappal. Fizikai teste és éterteste az ágyban fekszik, és ebből a fizikai testből és étertestből kiemelkedik az én és az asztráltest. Nézzük meg ezt a kettőt, mindenekelőtt a fizikai testet és az étertestet. Itt fekszenek, és ha eltekintünk az álomteli alvás átmeneti állapotától, az van előttünk, amit tartalom nélküli, érzékletmentes, álomtalan alvási tudatnak nevezünk. Annak is azonban, ami a fizikai és étertestből kiemelkedik, az énnek és az asztráltestnek a mai fejlődési fokon álló embernél pontosan ugyanilyen álomtalan állapota van. Az a tudat, amellyel itt a fizikai világban szétterülő növénytakaró rendelkezik, azzal rendelkezik az alvó ember is, azokban a részeiben, amelyek itt maradnak a fizikai világban, és azokban a részeiben is, amelyek alvás alatt az asztrális világban vannak. Nos, most az alvó embernek ezzel a két elkülönülő részével akarunk egy kicsit foglalkozni.

Más fejtegetésekből tudjuk, hogy a jelenkori ember lassan és fokozatosan jött létre. Tudjuk, hogy fizikai testének első kezdeményeit Földünk egy ősi múltban lezajlott megtestesülése során kapta meg, amelyet Szaturnusz-állapotként jelöltünk meg. Tudjuk, hogy aztán Földünk második megtestesülése folyamán a Nap-állapotban a fizikai testéhez hozzájárul az étertest vagy élettest, és ahogy a Föld harmadik megtestesülésekor, a Hold-állapotban megkapta az asztráltestet, és végül a Földön, a bolygó mostani megtestesülése során azt kapta meg, amit énnek nevezünk. Az ember így lassan és fokozatosan fejlődött ki. A fizikai test, amelyet az ember ma hordoz, ténylegesen a legrégebbi része az embernek, és olyan része, amely a legtöbb átalakuláson ment keresztül. Négyszer alakult át. Az első kezdemény, amit az ember a régi Szaturnuszon kapott meg, és amely azóta háromszor tökéletesedett - először a Napon, aztán másodszor a Holdon, és végül a Földön - azokban az érzékszervekben fejeződik ki, amelyekkel az ember ma rendelkezik. A régi Szaturnuszon egészen más szervei voltak, akkoriban ezeknek az első kezdeményei voltak meg, és az emberi test többi része még nem volt meg. A régi Szaturnuszt, mint egy tisztán érzékszervekkel rendelkező lényt láthatjuk, amelyet csupán az érzékszervek borítanak be. Ehhez jött hozzá a régi Napon az étertest. Az emberi test átalakul, és létrejönnek azok a szervek, amelyeket ma mirigy-szerveknek nevezünk. Akkoriban még nagyon tökéletlenek, de első kezdeményeikben már jelen vannak, az érzékszervek tökéletesednek. A régi Holdon aztán azok a szervek jönnek hozzá, amelyeket ma, miután az asztráltest benyomódásával a fizikai test harmadszor alakul át, idegrendszernek nevezünk. Végül Földünkön ehhez hozzá jött a mai vér-rendszer, mert ez az én kifejeződése, ahogy az idegrendszer az asztráltesté, a mirigy-rendszer az étertesté és az érzékszervi rendszer a fizikai test kifejeződése.

Az eddigi előadásokból láttuk, hogy földfejlődésünk folyamán tulajdonképpen a vér-rendszer jelent meg először. Ma látjuk a fizikai testet és feltesszük a kérdést: miért folyik a vér a mai formában a vérünkben? Mit fejez ki ez a vér? - Azt mondjuk: ez a vér az én kifejeződése. Itt szeretnénk egy lehetséges félreértést eloszlatni, azt ugyanis, hogy az ember a mai fizikai emberi testet tulajdonképpen félreérti. Ez a mai fizikai emberi test úgyszólván csak egy formája annak, amilyen ez a fizikai test lehet. Jelen volt a Holdon, a Napon, a Szaturnuszon, de mindig másképpen. A Holdon például még egyáltalán nem volt meg az a természeti birodalom, amit ma a Föld ásványi birodalmának nevezünk, a Napon nem volt meg a mai értelemben vett növényvilág, és a Szaturnuszon nem volt meg a mai értelemben vett állatvilág, hanem pusztán az ember a maga első fizikai kezdeményében. Ha ezt meggondoljuk, tisztában kell lennünk vele, hogy a mai emberi test tulajdonképpen nemcsak fizikai test, hanem fizikai-ásványi test, mert elsajátította a fizikai világ törvényeit - ezért „fizikai” test - és az ásványi birodalom szubsztanciáit és törvényeit, amelyek ma áthatják. A Holdon ez a fizikai test még nem sajátította el az ásványi birodalom törvényeit, ha az ember akkoriba elégette volna, nem maradt volna semmiféle ásványi hamu. A mai földi értelemben vett ásványiság akkoriban még nem volt meg. Tehát fontoljuk meg: a fizikai lét és az ásványi lét két teljesen különböző dolog. Az emberi test fizikai, mert ugyanazok a törvények uralják, mint a köveket, ugyanakkor az emberi fizikai test ásványi is, mert átitatta magát az ásványi anyagokkal. A fizikai test első csírái a Szaturnuszon jelentek meg. Ekkor azonban még nem volt sem szilárd test, sem víz, sem gáz. A Szaturnuszon csak hő volt, csak hő-állapot volt jelen. A mai fizikus ezt a hő-állapotot nem ismeri, mert úgy hiszi, hogy a hő csak a gázoknál vagy a víznél, vagy a szilárd testeknél jelenhet meg. Ez azonban tévedés. Ez a fizikai emberi test, amely ma magába fogadta az ásványi birodalmat, a Szaturnuszon összhangban volt a fizikai törvényekkel. Ezek olyan fizikai törvények voltak, amelyek a vonalakban, a formákban működtek, ezeket a fizikából, mint törvényeket ismerjük. A Szaturnuszon ez a fizikai emberi test külsőleg úgy nyilvánult meg, mint olyan lény, amely a hőben él. Így kétségkívül meg kell különböztetnünk az ásványiságot attól, ami az emberi test tulajdonképpeni fizikai princípiuma. Ezek olyan fizikai törvények, amelyek a fizikai testet uralják. A fizikai princípiumhoz tartozik például, hogy fülünk, szemünk úgy van kialakítva, hogy a hangot, a fényt egészen meghatározott módon felvegye magába. A fül, a szem ásványiságához hozzátartoznak azok az anyagok, amelyek a fizikai törvényeknek ezekbe a kereteibe belenyomódtak.

Miután ezt tisztáztuk, illetőleg figyelmünket arra irányítottuk, ahogy az érzékszervek a mirigyek, az idegek és a vér a négytagú embert kifejezik, most ismét vissza akarunk fordulni az alvó ember szemléletéhez. Az alvó embernél a fizikai test és az étertest az ágyban fekszik, és az asztráltest és az én kívül van. Gondoljuk meg azonban, hogy az asztráltest az idegrendszer princípiuma, és az én a vér-rendszer princípiuma. Az asztráltest tehát az éjszaka folyamán azt hagyja a fizikai testben, aminek úgyszólván ő az előidézője, az idegrendszert. Mert csak amikor a Holdon az asztráltest beletagolódott az emberbe, akkor jött létre az idegrendszer. Az asztráltest tehát galád módon elhagyja azt, ami hozzá tartozik, amivel tulajdonképpen az embert el kell, hogy lássa, és az én ugyanígy elhagyja azt, amit az életben maga hívott elő. A vér-rendszer és az idegrendszer princípiuma az alvó fizikai testen és az alvó étertesten kívül van. Ezek most teljesen egyedül vannak. Nos, semmilyen materiális, semmilyen fizikai dolog soha nem állhat fenn azonban abban a formában, ahogy egy szellemi princípium előhívta, e nélkül a szellemi princípium nélkül. Ez teljesen ki van zárva. Egy idegrendszer soha nem képes élni anélkül, hogy az asztrális lény tevékeny lenne benne, és a vér-rendszer sem anélkül, hogy az én tevékenykedne benne. Így tehát az éjszaka folyamán mindnyájan galádul elhagyjuk énünkkel és asztráltestünkkel idegrendszerünket és vér-rendszerünket, és átengedjük őket más asztrális természetű lényeknek. Most úgyszólván énünkhöz hasonló természetű lények ereszkednek alá organizmusunkba. Minden éjszaka az emberi organizmust ténylegesen olyan lények töltik be, amelyek alkalmasak arra, hogy fenntartsák. Az ember fizikai testét és étertestét, amelyek az ágyban fekszenek, ténylegesen áthatják ilyen asztrális és én-lények, amelyek tulajdonképpen a fizikai testben vannak. Behatolóknak nevezhetnénk őket, de ez nem mindig helyes. Inkább védő szellemeknek kellene nevezni őket, mert ők a fenntartói annak, amit az ember galádul elhagy az éjszaka folyamán.

Nos, nem olyan rossz, ha az ember minden nap elhagyja a testét. Már említettem, hogy az asztráltest és az én az éjszaka folyamán állandóan tevékeny. Eltünteti a fizikai testből azt, amit napközben elhasznált, amit tágabb értelemben elfáradásnak nevezünk. Az ember reggel friss és összeszedett, mert az éjszaka folyamán asztrálteste és énje eltüntette a fáradtságot, ami napközben a mindennapi élet benyomásai útján hatalmába kerítette. A tisztánlátó megfigyelés számára tény, hogy az asztráltestnek ez az egész éjszakán át tartó tevékenysége a fáradtság anyagait eltünteti. Az én és az asztráltest kívülről dolgozik a fizikai és étertesten. Nos, az ember fejlődésének mai ciklusában még nem jutott el oda, hogy egy ilyen tevékenységet önállóan véghez tudjon vinni. Csak más, magasabb rendű lények vezetésével tudja ezt megtenni. Így az embert minden éjjel mintegy ölbe veszik azok a magasabb rendű lények, amelyek azt a képességet kölcsönzik számára, hogy fizikai és étertestén a helyes módon dolgozzon. Ezek ugyanakkor azok a lények - ezért nem lehet őket behatolóknak nevezni - amelyek éjszaka a megfelelő módon szellemileg gondoskodnak vér- és idegrendszeréről.

Amíg semmilyen rendellenesség nem jelenik meg, az embernél az éjszaka folyamán ez a szellemi lényekkel való együttműködés szabályosan történik. De ilyen rendellenességek igencsak megjelennek, és itt a szellemtudománynak egy olyan fejezetéhez érünk, amely rendkívül fontos a gyakorlati életben, és amelyről szeretnénk, ha a legszélesebb körben nemcsak elméletileg lenne ismert, hanem a legszélesebb körben alapot adna a lelki élet bizonyos tevékenységeihez. Az ember szokás szerint nem gondolja azt, hogy a lelki életnek ezek a tényei széleskörű hatást gyakorolnak. Bizonyos összefüggésekben már felhívtam a figyelmet arra, hogy a lelki élet tényeit helyes megvilágításban csak azáltal találjuk meg, hogy szellemtudományos értelemben szemléljük őket. Mindnyájan ismerjük ennek a kijelentésnek a mély értelmét: szellemtudományosan nézve a hazugság egyfajta gyilkosság. És már mondtam, hogy lényegében az asztrális világban egyfajta robbanás történik, amikor az ember valamilyen hazugságot mond - bizonyos módon már akkor, amikor még csak gondolja -, hogy ott a szellemi világban valami végbemegy, ha az ember hazudik, ami a szellemi világ számára sokkal nagyobb pusztító hatást eredményez, mint valamilyen hiba a fizikai világban. Az ilyen dolgok azonban, amelyeket az ember a szellemtudományos szemlélet egy bizonyos fokán megemlít, és a továbbiakban még jellemez is, ahogy ez itt már lehetséges, egyre inkább megvilágítja és megalapozza a dolgokat, ha az ember a szellemtudományos megismerésben előrehalad.

Ma a hazugságnak, a rágalmazásnak egy másfajta hatásával fogunk megismerkedni, még ha a hazugságot és rágalmazást itt egyáltalán nem olyan módon értelmezzük is, mint ahogy ezeket a szavakat a szokásos durva értelemben használjuk. De már akkor is, ha az ember finomabb értelemben, például konvencióból vagy mindenféle társasági vagy párt-érdekből a valóságot így vagy úgy színezi, szellemtudományos értelemben mindig hazugsággal van dolgunk. Sokszor az egész emberi életet, ha nem is a hazugság, de a hazugságszerűen színezett megnyilvánulások itatják át. A felvilágosult materialista éppenséggel belátja, hogy fizikai testére hatást gyakorol, ha valaki egy fejszével fejbe vágja. Éppenséggel azt is belátja, hogy fizikai testére hatást gyakorol, ha a vonat elgázolja, vagy ha a testének valamelyik részén kelés jön létre, vagy ha bacilusok lepik el. Itt a felvilágosult ember érthetőnek találja, hogy a fizikai testre valami hatást gyakorol. De hogy az ember, mint szellemileg felépített lény egységet alkot, hogy ami testiségének magasabb tagjaiban, asztráltestében és énjében végbemegy, azt úgy kell tekinteni, hogy hatását testiségére egészen a fizikai részekig kiterjeszti, erre szokás szerint egyáltalán nem gondolnak. Nem gondolnak például arra, hogy a hazugságok és valótlanságok kimondása, igen, már a mindennapi életvitelünkben megjelenő valótlanságoké is, ténylegesen hatást gyakorol az emberi fizikai testre. Tisztánlátással a következőket élhetjük át: ha az ember, mondjuk, napközben egy hazugságot mond, ennek a hazugságnak a hatása megmarad a fizikai testben, és a tisztánlátó érzékelés számára látható, mialatt az ember alszik. Tegyük fel, hogy valaki egy krónikus hazudozó, halmozza a hazugságokat. Akkor fizikai testében sok ilyen hatás jön létre. Mindez az éjszaka folyamán bizonyos módon megkeményedik, és ekkor valami rendkívül jelentős dolog történik. Ezeket a zárványokat, ezeket a megkeményedéseket a fizikai testben nagyon rosszul viselik el azok a lények, amelyeknek az éjszaka folyamán a fizikai testben helyet kell foglalniuk, amelyek tehát, ahogy láttuk, a szellemi világokból a fizikai testen azokat a funkciókat veszik át, amelyeket napközben az asztráltest és az én valósít meg. Ennek az a következménye, hogy az élet folyamán egy ilyen, mondjuk így, hazugságokkal átitatott test útján részek szakadnak le azokról a lényekről, amelyek éjszaka az emberbe leereszkednek. Itt ismét leszakadási folyamatokkal van dolgunk. Ezek ahhoz vezetnek, hogy amikor az ember meghal, fizikai teste nemcsak azt az utat járja be, amelyet a lét szokásos lefolyása során kell, hogy bejárjon, hanem bizonyos lények visszamaradnak, amelyek úgyszólván a hazugság és rágalmazás hatása folytán a fizikai testben létrejöttek, és a szellemi világtól elszakadtak. Ilyen kerülő úton leszakadt lények is lopakodnak világunk körül. A lényeknek azokhoz az osztályához tartoznak, amelyeket „fantomoknak” nevezünk. Az elemi lényeknek olyan csoportját alkotják, amelyek fizikai testünkkel rokonságban vannak, külső fizikai szemmel nem láthatók, és a hazugságok és rágalmazások útján szaporodnak. A hazugságok és rágalmazások ténylegesen benépesítik földünket ilyen fantomokkal. Ilyen módon az elemi lények egy új osztályával ismerkedhetünk meg.

Nos, nemcsak a lélekben lévő hazugságok és rágalmazások gyakorolnak hatást az ember testiségére, hanem a belső lelki élet egyéb dolgai is. A hazugságok és rágalmazások úgy hatnak a fizikai testre, hogy azok fantomok leválását eredményezik. De vannak más dolgok is, amelyek hasonló módon hatnak az étertestre. Ne csodálkozzanak a lelkiélet ilyen eseményein, a szellemi életben a dolgokat teljes nyugalommal kell felfogni. Ilyen tények például, amelyek rossz hatást gyakorolnak az étertestre, a rossz törvények, vagy rossz szociális berendezkedések valamilyen közösségben. Minden például, ami békétlenséghez vezet, vagy általában az emberek között rossz kapcsolatot idéz elő, annak a hangulatnak az útján, ami az emberek közötti együttélés folytán létrejön, úgy hat, hogy hatása folytatódik az étertestben. És ami itt az étertestben az ilyen lelki tények hatására összegyűlik, ismét csak az ilyen szellemileg működő lények leválásához vezet, amelyek környezetünkben találhatók. Ezeket „kísérteteknek” nevezzük. Ezeket a lényeket, amelyek az étervilágban az élet világában találhatók, látjuk, amint ismét kinőnek az emberi életből. Így vannak néhányan körülöttünk, akiknek fizikai teste - azok számára, akik ezeket a dolgokat szellemileg fel tudják ismerni - tele van tűzdelve, mondhatjuk így, fantomokkal, étertestük kísértetekkel és mindez úgyszólván szabályszerűen szétszóródik, és az ember halálakor vagy egy kis idővel azután benépesíti a világot.

Látjuk így, hogy az életünk szellemi eseményei, mint a hazugságok, rágalmazások és a rossz szociális intézkedések, milyen finom módon folytatódnak, és hogy azok teremtményei szellemileg itt Földünkön lerakódnak közöttünk. Azt is megérthetjük azonban, hogy amikor a normális mindennapi életben a fizikai test, étertest, asztráltest és én összetartozik, és úgyszólván a fizikai testbe és étertestbe még más lények is benyomulnak vagy tesznek vele valamit, akkor az asztráltest és az én nincs normális állapotban a maga fejlődési ciklusában. A fizikai testtel és étertesttel szemben más helyzetben vannak. A fizikai testnek és étertestnek, amíg az ember alszik, ugyanolyan tudata van, mint a növényeknek. A növények énje azonban a devahánban van. Ezért az alvó ember fizikai testéről és étertestéről olyan lényeknek kell gondoskodniuk, akik a devahánban bontakoztatják ki a tudatukat. Nos, bár az ember asztrálteste és énje egy magasabb világban van, álomtalanul alszik, mint a növények. Az, hogy a növényeknek fizikai testük és étertestük van, és az embernek alvó állapotban még asztrálteste és énje is van, ez a növényi természet vonatkozásában nem jelent különbséget. Bár az ember felhatol a szellemi világba, az asztrális világba, de énjével mégsem hatol fel olyan messzire, hogy ez ne igazolná azt, hogy alszik. Ennek az a következménye, hogy az ember asztráltestébe is lényeknek kell benyomulniuk. És ez így is van: az ember asztráltestébe folyamatosan hatások kerülnek be a devaháni világból. Ezek a hatások egyáltalán nem abnormálisak, onnan származnak, amit az ember magasabb énjének nevezünk. Mert az ember fokozatosan éli bele magát a devaháni világba, amikor egyre inkább szembekerül szellemivé válásával, és amit itt előkészít, az ma már befolyásolja őt alvási állapota közben.

Nos, azonban nem csak ilyen normális hatások vannak. Így egyedül és kizárólag az történne, hogy az emberek tökéletesen megértenék egymás között azt, amit a másik lélek szabadon megbecsül és értékel. Ettől azonban a jelenlegi emberiség még igen távol áll. Gondoljanak csak arra, hogy a mai lélek még legnagyobb részben le akarja győzni a másik lelket, és mennyire tud szenvedni, ha a másik lélek mást gondol és szeret, mennyire le akarja győzni a lélek a másikat, és mennyire akar hatni rá. Mindannál, ami világunkban lélektől lélekig hat a helytelen döntések folytán, amelyeket hoznak, egészen azokig a hatásos eszközökig, amelyeket az emberek felhasználnak, hogy a lelkeket legyőzzék, mindannál, ami nem úgy hat, hogy szabad lélek áll szabad lélekkel szemben, hanem még ha csak kis mértékben is, de a meggyőzés, a rábeszélés kényszerítő eszközeit használják, ahol nem pusztán azt ébresztjük fel, ami a másik lélekben még szunnyad, ott az emberi lelkek között mindenütt olyan erők működnek, amelyek ezeket a lelkeket úgy befolyásolják, hogy ez éjszaka az asztráltestben kifejeződik. Az asztráltest benyomásokat kap, és ezáltal bizonyos lények most ismét itt nyüzsögnek világunkban. Ezek a lények a „démonok” osztályába tartoznak. Csak azáltal vannak jelen világunkban, hogy bennük különböző módon a gondolatok intoleranciája, a gondolatok erőszakossága jelenik meg. Ezeknek a démonoknak a serege ellepi világunkat.

Így ma ismét megismerkedtünk olyan lényekkel, amelyek jelen vannak, olyan világosan jelen vannak, mint azok a dolgok, amelyeket fizikai érzékszerveinkkel érzékelünk, és hatásuk igencsak kifejeződnek az emberi életben. Az emberiség például egészen másképpen haladna előre, ha az emberek intolerancia útján nem hoznák létre ezeket a démonokat, amelyek világunkat áthatják és az emberekre folyamatosan hatást gyakorolnak. Ugyanakkor ők az előítéletek szellemei is. Így értjük meg az életet a maga finomságában azáltal, hogy ezeket a magasabb értelemben vett szellemi világok és a mi emberi világunk közötti szövődményeket felismerjük. Mindezek a lények, ahogy mondtuk, jelen vannak, és itt nyüzsögnek abban a világban, amelyben élünk.

Nos, emlékezzünk még valami másra is, amit már említettem. Utaltunk arra, hogy az atlantiszi áradás előtti embereknél az atlantiszi kor utolsó harmadában az emberi étertestnek a fizikai testhez való viszonya egészen más volt, mint az előző időkben. Ma az emberi fejnél ez a viszony olyan, hogy a fizikai rész és a fej éteri része lényegében fedi egymást. A régi Atlantiszon ez még másképpen volt. Akkor a fej éteri része magasan kiemelkedett, nevezetesen a homlok tájékán. A fej étertestének van egy centrális pontja, és van a fej fizikai testének is, nagyjából a két szemöldök között. Ez a két pont az atlantiszi kor utolsó harmadában egybeesett, és ma fedi egymást. Ezáltal vált képessé az ember, hogy „ént” mondjon önmagáról, és hogy önálló embernek érezze magát. Így a fej éterteste és a fej fizikai teste egymáshoz illeszkedett. Ez azért történt, hogy az ember érzékelni tudja azt, ami a fizikai világunkban van, hogy amit a fizikai érzékszervek benyomásai útján szaglása, ízlelése, látása, és így tovább útján felvesz magába, azzal belső életét gazdagíthassa. Mindez bekerül belső világába, hogy amit ezáltal megszerez, azt az egész kozmosz további fejlődésére fordíthassa. Ezt semmilyen más módon nem szerezheti meg. Ezért mindig is azt mondtuk, hogy a szellemtudományt nem szabad aszkétikusan felfogni, nem úgy, mint a fizikai világból való menekülést, hanem mindazt, ami itt történik, el kell vennünk a fizikai világból, és ha itt nem gyűjtenénk össze, elveszne a szellemi világ számára.

Nos, az ember azonban egyre inkább egy új állapot felé közeledik. Az Atlantisz utáni időkben különböző kultúrkorszakokon mentünk keresztül: az indiai, az ősi perzsa korszakon, aztán azon, amit úgy jelöltünk meg, hogy a babilóniai-asszíriai-káldeai-egyiptomi korszak, aztán a görög-latin korszakon, és most az Atlantisz utáni kor ötödik kultúrkorszakában vagyunk. A mi korunkat követni fogja egy hatodik és egy hetedik kultúrkorszak. Míg ezeknek a korszakoknak a folyamán egészen a mi időnkig az étertest és a fizikai test szerkezete egyre inkább megszilárdult, belsőleg egyre szilárdabb és tartósabb lett, az ember a jövőben egy olyan periódus felé halad, amelyben az étertest fokról-fokra elválik, és önálló lesz. Az út most újra visszafelé vezet. Ma már vannak emberek, akiknek jobban kiemelkedik az éterteste, mint a többieké. Az étertestnek ez az elválása csak akkor megfelelő az ember számára, ha a különböző megtestesülések útján az említett kultúrkorszakok folyamán olyan sok mindent felvett magába, hogy amikor újra eltávozik a fizikai-földi világból, megfelelő gyümölcsöket vigyen magával, olyan gyümölcsöket, amelyek alkalmasak arra, hogy amikor az étertest egyre inkább önállóvá válik, magába fogadja őket. Minél szellemibbek az ember gondolatai itt a fizikai világban, annál inkább magával viszi azokat az ember étertestében. Mindaz, amit az ember a jelenlegi földi élet folyamán, mint hasznos fogalmakat, gépies, ipari fogalmakat vesz fel magába, amelyek csak a külső szükségleteket, a külső életet gazdagítják, nem alkalmas arra, hogy az étertest magába fogadja őket. Mindaz azonban, amit a művészet, a szépség, a vallásosság fogalmaiként felvesz magába - és mindaz, ami a bölcsesség, a művészet és a vallás szférájába merül - az étertestének képességet és lehetőséget nyújt, hogy önálló szervezettségű legyen. Minthogy ez előre látható, azért hangsúlyoztuk itt már többször is, hogy a szellemtudományos világnézetnek a maga hatását és impulzusait a gyakorlati életbe kell belevinnie, és hogy a szellemtudománynak sohasem szabad teadélutánok szórakoztató témájává válnia, vagy, hogy a szokásos élettől eltérő szellemi tevékenység legyen, hanem bele kell dolgoznia magát egész kulturális életünkbe. Ha az emberek egyszer majd megértik a szellemtudományos gondolatokat, akkor újra meg fogják érteni, hogy mindazt, ami korunkat betölti, át kell, hogy hassák a szellemi princípiumok.

Néhány szellem, mint például Richard Wagner, bizonyos területeken megsejtett valamit ennek a szellemi princípiumnak a működéséről. Az emberek megértik majd, hogy egy pályaudvart úgy építsenek fel, hogy abból ugyanúgy áradjon a bölcsesség, mint egy templomból, ha az valóban kifejezetten megfelel annak, ami benne él. Itt még igen sok a tennivaló. Ezeknek az impulzusoknak hatniuk kell, és akkor fognak hatni, ha a szellemtudományos gondolatokat egyre inkább megértik. Élénken emlékszem még arra, hogy mintegy huszonöt évvel ezelőtt egy ismert építész[1] rektori beszédében az építészet stílusáról beszélt, és ezt a meglepő kijelentést tette: az építészeti stílust nem kitalálják, hanem a szellemi életből nő ki! - És ugyanakkor kimutatta, hogy korunk, amikor építészeti stílusokat éleszt fel, miért csak a régi építészeti stílusokat éleszti fel, és miért képtelen arra, hogy egy új, építészeti stílust találjon, azért, mert semmiféle belső spirituális élete nincs. Ha a világ újra létrehoz egy spirituális életet, akkor minden lehetséges lesz. Akkor át fogjuk élni, hogy mindabból, amit szemügyre veszünk, az emberi lélek fog felénk fényleni, úgy, ahogy egy középkori városban minden ajtózárban, minden kulcsban a szellem fejeződött ki. A teozófiát csak akkor fogják megérteni, ha az ezen a módon kikristályosodva a maga formájában lép majd elénk. Akkor az ember is úgy él majd a többi ember között, mint szellem a szellemek között. Az ember egyre inkább előkészít majd valamit, amit magával visz, amikor újra felemelkedik a szellemi világba, ha az éterteste önállóvá válik. Így kell az embernek belemerülnie a szellemi világba, amikor a fejlődés megfelelő módon tovább halad.

A szellemmel átitatott ént semmi sem szimbolizálhatja szebben, mint a pünkösdi csoda története. Gondoljuk meg, mennyire prófétikusan utal erre az, hogy a világot áthatja spirituális élettel a „tüzes nyelvek” leszállása[2]. Mindezt újra fel kell, hogy elevenítse a spiritualitás. Annak az absztrakt fogalmi-értelmi viszonynak, amivel az ember az előttünk álló ünnepekhez viszonyul, újra konkréttá kell válnia. Kíséreljük meg, hogy lelkünk olyan gondolatokkal viszonyuljon ahhoz az időszakhoz, amelyet pünkösdi időszaknak nevezünk, amilyenek a mai fejtegetésből adódnak. Akkor egy olyan ünnep, ami spirituális okokból jött létre, újra valami eleven dolgot fog jelenteni az embereknek, amikor étertestük érett lesz a szellemi teremtés számára. Ha azonban az ember nem veszi fel magába a pünkösd szellemiségét, akkor az étertest úgy fog kiemelkedni a fizikai testből, hogy mindenekelőtt nem lesz elég erős, hogy legyőzze mindazt, ami korábban létrejött, azt a kísértet-, fantom- és démonvilágot, amelyet a világ, mint a maga melléktermékét megteremtett. Amit prófétikusan mondhatunk arról, hogy a fejlődést hogy követeli meg a szellem, az a következő fejtegetésünk tárgya lesz.


[1] báró Heinrich von Ferstel (1828-1883), a bécsi Votivkirche építője.

[2] Ap.Csel. 2,3

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként