Mély hálával gondolok vissza a szavakra, melyeket Keyserlingk gróf úr előttem elmondott. Mert nem csak azok mondanak jogosan köszönetet, akik valamit átvehetnek az antropozófiából, de úgymond magának az antropozófia ügyének is mélyen átérzett köszönetet mondhatunk. Hiszen a mostani nehéz időkben minden antropozófiai érdekeltségű résztvevő érzi ennek az ügynek a súlyát. És így éppen az antropozófiai érzület szelleméből fakadóan, a legszívélyesebben szeretnék köszönetet mondani az elhangzott szavakért.

Az a tény, hogy a mezőgazdasági kurzust éppen itt, Keyserlingk gróf és grófnő házában tarthatjuk meg, mély elégedettséggel tölt el. Korábbi látogatásaimból tudom, hogy itt, Koberwitzben, csodálatos az atmoszféra, elsősorban a szellemi-lelki atmoszférára gondolok. Éppen ez az itt élő szellemi-lelki atmoszféra a legszebb előfeltétele annak, amit a kurzus során ki kell mondani.

A gróf felhívta a figyelmet, hogy esetleg egyik-másik vendégnek némi kényelmetlensége adódhat - ebben az esetben az euritmista hölgyekre gondolt, de más hallgatókat is érinthet a dolog -, másfelől azonban, arra vonatkozóan, ami itt minket összehozott, ki kell mondanom: azt hiszem, hogy ennek a- mezőgazdasági kurzusnak sehol sem találhattunk volna jobb helyet, mint éppen egy ilyen kitűnő és mintaszerűen vezetett gazdaságban. Mindehhez, ami az antropozófia talaján megjelenik, hozzátartozik egy - hogy úgy mondjam - érzésbeli környezet is. És éppen ez az, ami a mezőgazdaság számára itt megadatott.

Nos, mindez arra késztet, hogy a Keyserlingk grófok házának mélyen átérzett köszönetét mondjak. Dr. Steinerné asszony is egyetértően fogadja, hogy ezeket az ünnepnapokat - gondolom, egyben munkanapok is lesznek - épp itt élhetjük meg. Azt is meg kell gondolnom, hogy éppen mert ezeken az ünnepnapokon Koberwitzben vagyunk, az antropozófiai mozgalommal összekapcsolódott mező- gazdasági szellem uralkodik majd. Hiszen Keyserlingk gróf volt az, aki mezőgazdasági törekvéseink kezdete óta, amikor a „Kommenden Tag”-ból kiindulva a mezőgazdaság érdekében Stuttgartban tevékenykedni kezdtünk, tettel és tanáccsal, önfeláldozó munkával mellettünk állt, s amit a mezőgazdaság érdekében tenni tudtunk, abban az ő, mezőgazdálkodással oly alapvetően összenőtt szelleme is hatékonyan működött. Ezáltal valami olyan erő tevékenykedett mozgalmunkban, mely bizonyos magától értetődőséggel vonzott ide minket, amikor a gróf itt akart látni bennünket. Így hát biztosíthatom, hogy mindenki szívesen jött ide Koberwitzbe, erre a rendezvényre. Ez az alapja a köszönetnek, melyet mi, akik idejöttünk, ki kell mondjunk, s ezt szívesen meg is tesszük. Köszönjük, hogy a Keyserlingk ház készen állt arra, hogy ezeken a napokon befogadjon minket.

Ami engem illet, teljes szívemből átérzem a hálát, s kérem a Keyserlingk házat, hogy tőlem kiemelkedően fogadja a köszönetét. Tudom, mit jelent ennyi látogató fogadása több napon át, úgy, ahogyan érzésem szerint az végbemegy majd, s így köszönetemet a szükséges árnyalattal színezhetem, s kérem, fogadják is úgy ezt a köszönetet, ahogyan én is tisztában vagyok azzal, hogy ebben a várostól oly távol eső házban milyen nehézségekkel jár egy ilyen kurzus. Meg vagyok győződve róla, hogy a kényelmetlenségek, melyekről Keyserlingk gróf - nem mint belső, hanem mint a kifelé irányuló politika képviselője - szólt, az előadások rendezése során, nem fognak előfordulni; ami pedig a vendéglátást és fogadtatást illeti, minden körülmények között mindannyian elégedetten fogunk innen távozni.

Nos, hogy Önök magáról a kurzusról is ily elégedetten fognak-e távozni - ez természetesen még kérdés, mely valószínűleg egyre vitatottabb lesz, bár mi mindent meg akarunk tenni, hogy a későbbiekben elhangzókat illetően minden vitás kérdésben egyetértésre jussunk. Meg kell értsék, hogy bár sokfelől és régóta hangoztatott kívánság előzte meg a kurzust, mégis ez az első eset, hogy én, az antropozófia kebeléből származó törekvésekből kiindulva, egy ilyen feladatot elvállalok. Egy ilyen kurzus némi követelést támaszt, s magunk is meg fogjuk látni, hogy a mezőgazdaság érdekei az emberi élet körülményeivel minden oldalon össze vannak nőve; tulajdonképpen alig van az életnek olyan területe, mely ne kapcsolódna össze a mezőgazdasággal. Az emberi élet minden ügye valamelyik oldalával, valamelyik csücskével a mezőgazdasághoz tartozik. Magától értetődik, hogy itt most a mezőgazdaságnak csak a központi területeit érinthetjük. Igaz, hogy ez az út önmagától bizonyos mellékutakra kell vezessen, de talán éppen azért van ez így, éppen azért kínálkozik szükségszerűen, mert amit itt mondani fogunk, annak teljesen az antropozófia talajából kell fakadnia. Meg kell bocsássák nekem még külön azt is, hogy nem láthatja mindenki azonnal, milyen kapcsolatban van bevezető témánk a speciálisan mezőgazdasági témákkal. Mégis, mai mondanivalónkon kell alapuljon, amit fel akarunk építeni, még ha az olyan távolinak tűnik is.

Az újkori szellemi élet éppen a mezőgazdaságot érinti, méghozzá a legkomolyabb módon. Mert látják, az egész újkori szellemi élet éppen gazdasági jellegű vonatkozásában mutat romboló formákat. Romboló jellegüket ma sok ember még csak nem is sejti. Az a szemlélet, mely antropozófiai mozgalmunkból kiinduló gazdasági vállalkozásainknak sajátja - az ilyen dolgok ellen akar dolgozni. Ezeket a gazdasági vállalkozásokat gazdálkodók és kereskedők teremtették, csak hogy ők nem voltak képesek rá, hogy az eredeti indítékokat mindenoldalúan megvalósítsák. Már csak azért sem, mert jelen korunkban túl sok ellentétes erő dolgozik ahhoz, hogy az ilyen dolgok valódi megértésre találhassanak. Az egyes ember sokszorosan tehetetlen a működő hatalmakkal szemben, s így a legalapvetőbb témák, melyek ezekkel az antropozófiai mozgalomból eredő gazdasági törekvésekkel kapcsolatosak, még csak vitára sem kerülhettek. Mert miről is van szó praktikus értelemben?

Meg akarom ezt világítani a mezőgazdaság példáján keresztül, hogy ne általánosságban, hanem konkrétan beszélhessünk. Itt vannak manapság az úgynevezett nemzetgazdasági könyvek és előadások. Ezekben egyes fejezetek szociálökonómiai szempontból a mezőgazdasággal is foglalkoznak. Azon gondolkodnak, hogyan kell a mezőgazdálkodást szociálökönómiai elvek alapján alakítani. Vannak tehát ilyen írások, a mezőgazdaságban alkalmazható szociálökonómiai eszmékről és arról, hogy milyen formát kapjon a mezőgazdaság. Mindez, a nemzetgazdasági előadások éppúgy, mint a szociálökonómiai könyvek: nyilvánvaló értelmetlenség. De hát az emberek ma a legszélesebb körben foglalkoznak nyilvánvaló értelmetlenségekkel! Mert magától értetődően mindenkinek el kellene ismerni, hogy a mezőgazdaságról csak akkor beszélhet valaki, beleértve a mezőgazdaság szociális átalakítását is, ha magát a mezőgazdaság ügyét veszi alapul, ha valóban tudja, mit jelent répát, burgonyát, gabonát termeszteni. Enélkül senki nem beszélhet nemzetgazdasági elvekről. Mert magából az ügyből, és nem valami elvi mérlegelésből kell a megállapításokhoz eljutni. Azok számára, akik az egyetemeken a kollégák mezőgazdasággal kapcsolatos nemzetgazdasági előadásait hallgatták, olyannyira stabilnak tűnik saját dolguk, hogy mindezt egészen abszurdnak fogják tartani. A helyzet azonban mégsem úgy áll, ahogyan ők gondolják, mert a mezőgazdaságról csak az dönthet, aki ítéletét az erdők, földek, rétek világából, az állattenyésztésből meríti. Egyszerűen meg kellene szüntetni minden fecsegést a mezőgazdaságról a nemzetgazdálkodással kapcsolatban, ami nem magából a mezőgazdaságból ered. Amíg az emberek nem látják be, hogy mindaz, amit a dolgokról a nemzetgazdasággal kapcsolatban mintegy fölöttük lebegve mondunk, nem több mint puszta fecsegés, addig nem jöhet létre semmi előremutató dolog, sem a mezőgazdaságban, sem más területeken.

Az emberek az egyes életszférákban nem tudnak az alapokhoz visszanyúlni, ebből adódik, hogy azt hiszik, beszélhetnek a legkülönbözőbb szempontokból valamiről, akkor is, ha a dologról magáról mit sem tudnak. Ránézünk egy répára, s meg lehet mondani róla, hogy így és így néz ki, könnyebben vagy nehezebben szeletelhető, ilyen a színe, ezek a részei. De ettől még távolról sem értettük meg, hogy mi a répa, s főként azt nem, hogy hogyan él együtt a szántófölddel, az évszakkal, amelyben érik. A következőkkel kell tisztában lennünk:

Gyakran használtam egy hasonlatot, hogy mindezt tisztázzam az élet más területein. Azt mondtam: ha egy mágnestűt látunk, felfedezzük, hogy annak egyik vége mindig északnak, másik vége pedig délnek mutat. Elgondolkozunk róla, miért van ez így. Az okot azonban nem magában a mágnestűben fogjuk keresni, hanem az egész Földben, hiszen annak egyik oldala adja az északi mágneses pólust, a másik pedig a déli mágneses pólust. Ha valaki magában a mágnestűben keresné az okot, mely miatt az ilyen sajátos módon viselkedik, - értelmetlenséget mondana. A mágnestű állását csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy milyen kapcsolatban van a Föld egészével.

Mindazt, ami a mágnestű esetében értelmetlen, az emberek sok más dologban értelmesnek tartják. A répa abban a pillanatban lehetetlenné válik, ha csak úgy tekintjük, ahogyan a maga szűk határai között adva van, hiszen a répa növekedése esetleg számtalan körülménytől függhet, s ezek még csak nem is a Földhöz, hanem annak kozmikus környezetéhez tartoznak. Ma sok mindent magyarázunk úgy a praktikus életben is, s úgy is rendezkedünk be, mintha csak szűken behatárolt résszel, s nem az egész világból érkező hatásokkal lenne dolgunk. Mérhetetlenül szenved ettől az életnek nem egy területe, s még jobban is szenvedne, ha - mondhatnám: dacára minden újabb kori tudománynak - nem élnének még valamelyest a régi ösztönök, amik abból az időből maradtak fönn, amikor az emberek nem tudományosan, hanem ösztönszerűen dolgoztak. Van egy másik terület, ahol mindig örülök: mikor az orvosok megszabják, hány gramm húst, hány gramm káposztát kell egyen valaki, az emberi fiziológia kívánalmaival egyezően (némely ember kis mérleget tart keze ügyében, s mindent megmér, ami a tányérjára kerül!). Én azt gondolom - bár igencsak szép dolog a tudásra törekvés -, mégiscsak jó, hogy éhség is jelentkezik az illetőknél, ha a kimért adag nem elegendő, szóval jó, hogy az ösztön még működik. Az ösztön volt tulajdonképpen minden emberi tevékenység alapja, mielőtt az adott területen a tudomány megjelent volna. Ez az ösztön néha egészen biztosan működött. Még ma is rendkívül meglepő, ha régi csíziókban a paraszti regulákat olvassuk, milyen hihetetlenül bölcs és egyben érthető is, amit kifejeznek.

Azért a biztos ösztönű embernek is módja volt arra, hogy ilyen dolgokban ne legyen babonás. Épp úgy találunk a vetésre és az aratásra vonatkozó mély értelmű szólásokat, mint - elszórtan - minden lehetséges nagyképűsködést elutasítandó ilyen szólásokat is: „Ha a kakas trágyadombon kukorékol, az idő esőre fordul, vagy marad amint volt.” A babonát elutasító szükséges humor azért mindig ott volt az ösztönösség mellett.

Ha most antropozófiai szempontból nézzük a dolgot, nem arról van szó, hogy a régi ösztönökhöz visszatérjünk, hanem, hogy mélyebb belátás alapján leljük meg azt, amit a bizonytalanná váló ösztön egyre kevésbé tud megadni. Ehhez látószögünket erősen ki kell szélesítenünk mind a növényi, az állati élet felé, mind a Föld élete, a kozmikus oldal felé.

Mert mégiscsak úgy van ez, hogy egyrészt helyes, ha az esős időjárást nem hozzuk kapcsolatba a Hold fázisaival, másrészt mégis igaz, ami egyszer megtörtént: - Többször elbeszéltem már más körökben, hogy Lipcsében két professzor tevékenykedett. Egyikük Gustav Theodor Fechner, a szellemi dolgokba némi biztonsággal betekintő férfiú, aki külső megfigyelések alapján és nem csak babonaságból, elvárta, hogy egyes időszakokban esős vagy száraz idő következzen, összefüggésben a Holddal és annak földközeli útjával. Statisztikai vizsgálódásai alapján adódott ez szükségszerűségként számára. Kollégája azonban, a híres Schleiden professzor, abban az időben, mikor a tudományos értelmességre hivatkozva az ilyen témák felett átsiklottak, mindezt vitatta. A két professzornak itt, a lipcsei egyetemen, felesége is volt. A humorra hajló Gustav Theodor Fechner így szólt: döntsenek hát asszonyaink! Nos, akkoriban Lipcsében élt egy szokás. Mivel a mosáshoz szükséges vizet nem volt könnyű megszerezni, messziről kellett hordani, ezért dézsákat és korsókat állítottak fel, abba fogták az esővizet. Így tett professzor Schleiden felesége is, Fechner professzoré ugyancsak. De nem volt elég helyük ahhoz, hogy a dézsákat és korsókat egyszerre tegyék ki. Professzor Fechner tehát így szólt: Ha egészen mindegy a dolog, és tisztelt kollegámnak igaza van, akkor Schleiden professzorné állítsa ki edényeit abban az időszakban, mikor számításaim szerint a Hold fázisa kevesebb esőt ígér, az én feleségem pedig akkor, mikor több esővíz várható. Ha mindez értelmetlenség, akkor Schleiden professzorné ezt szívesen meg fogja tenni. És lám, Schleiden professzornénak nem tetszett a dolog, ő inkább Fechner professzor adatai szerint szeretett volna eljárni, mint saját férje szerint.

Ez már így van. A tudomány helyes lehet, de a gyakorlat nem hagyatkozhat rá. De most már nem akarunk ilyen módon beszélni, hanem igencsak komolyan. Csak azért kellett mindezt elmondanom, hogy utaljak rá: messzebb kell tekintenünk, mint ahogyan ma szokás, ha arra nézünk, ami az emberi életet egyedül lehetővé teszi a Földön, ez mégis a mezőgazdaság. Nem tudhatom, hogy minden irányban kielégítő-e, amit ma az antropozófiából eredően elmondhatunk, de megpróbáljuk elmondani, amit az antropozófia alapján a mezőgazdaságnak nyújtani lehet.

Azzal szeretném kezdeni bevezetésképpen, hogy a mezőgazdaság számára utaljak földi létünk legfontosabb dolgaira. Ma az a szokásunk, hogy ha valamiről beszélünk akkor annak kémiai-fizikai alkotórészeit tartjuk legfontosabbnak. Most az egyszer ne ezekből induljunk ki, hanem olyasmiből, ami a kémiai-fizikai alkotórészek mögött áll, és mégis különösen fontos egyrészt a növények, másrészt az állatok életében. Látják kérem, ha az ember életét nézzük, és bizonyos fokig akkor is, ha az állat életét nézzük, az élet erőteljes emancipációját vehetjük észre; minél inkább felfelé a haladunk, az ember felé, annál jobban tapasztaljuk ezt a függetlenné válást, az emancipációt. Olyan jelenségeket kell találnunk az emberi és állati életben, melyek elsőre teljesen függetlennek tűnnek a földön kívüli, sőt a közvetlen földközeli atmoszferikus és más hasonló befolyásoktól. Ez nem csak így tűnik, hanem az emberi életben sok helyen nagyon is igaz. Igaz ugyan, és tudjuk is, hogy egyes atmoszferikus hatások fokozzák bizonyos betegségekben a fájdalmakat, hogy bizonyos betegségek, sőt más életjelenségek is, lefolyásuk során időbeli arányaikban a külső természeti folyamatokat leképezik. Kezdetük és végük azonban nem egyezik ezekkel a természeti folyamatokkal. Emlékezzenek csak az egyik legfontosabb jelenségre, a női mensesre. Ennek lefutása a holdfázisok sorának időbeli leképezése, csupán kezdete és vége nem egyezik azzal. Számos más, finomabb jelenség is van a férfi és a női szervezetben, mely a természeti ritmusok szerint alakul.

Ha sokkal elmélyültebben foglalkoznánk a dolgokkal, sok mindent jobban megérthetnénk, például ami a szociális életben lejátszódik - feltéve, hogy valóban értenénk a napfolttevékenység periódusosságát. Az ilyesmire azért nem figyelünk, mert ami a szociális életben a napfolttevékenység periódusainak megfelelhet, nem akkor kezdődik, amikor a napfoltok tevékenysége kezdődik, s nem is akkor végződik, amikor azok befejeződnek. Ugyanazokat a periódusokat mutatja, ugyanazt a ritmust, de ezek időben nem esnek egybe. A periódusokat és a ritmust belülről megtartják, de úgy, hogy önállóvá teszik azt, tehát emancipálódnak tőle. Jöhet bárki, akinek azt mondjuk: az emberi élet mikrokozmosz, hiszen utánozza a makrokozmoszt - jöhet, s így felelhet: ez értelmetlenség. Ha azt állítjuk, hogy bizonyos betegségeknek hétnapos láz-periódusa van, az illető azt vetheti ellene: a külső jelenségekkel együtt meg kell jelennie a láznak is, mely velük párhuzamosan fut, s akkor kell megszűnnie, amikor a külső jelenség is megszűnik. A láz azonban nem ezt teszi, mert annak ellenére, hogy az időbeli kezdet és vég nem esik egybe a külső jelenséggel, megtartja a belső ritmust. Az emberi élet emancipációja a kozmosztól már majdnem teljesen lezajlott. Az állatoké kevésbé, és a növényvilág még nagyfokban benne él a természeti történésben, a földön kívüliben is. Ezért a növényi életet egyáltalán nem lehet megérteni, ha a megértés során nem vesszük figyelembe, hogy a Földön minden létező tulajdonképpen csak visszaverődő fénye a kozmoszbeli történésnek. Az ember esetében ez szétválik, mert az ember emancipálódott. Csak a belső ritmust hordozza. A növény esetében ez az egybeesés még egyértelmű. Éppen erre szeretnénk utalni ezekben a bevezető szavakban.

Látják kérem: a Földet az égi térben először is a Hold veszi körül, azután bolygórendszerünk többi bolygója. Régi ösztönös tudományában az ember a Napot is a bolygók közé sorolta, így ez a sorrend adódott: Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz. Minden asztronómiai fejtegetés nélkül szeretnék a planetáris életre utalni, arra, ami ebben a planetáris életben a földi dolgokkal összefügg. Következésképpen ha a földi dolgokat átfogóan tekintjük, figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy itt átfogó értelemben az elképzelhető legjelentősebb szerepet játssza mindaz, amit így nevezhetünk: a szilíciumszubsztancia élete a világban. Szilícium szubsztanciát találunk például a szép kvarcban, piramis és prizma formájába zárva. A szilícium szubsztancia a kvarckristályokban az oxigénhez kötődik. Ha eltekintünk ettől az oxigéntől, marad az szilícium. Kovának is mondhatjuk. A kova szubsztanciát ma a kémiai elemek közé soroljuk, úgy mint az oxigént, nitrogént, hidrogént, ként. Kémiai elemként látjuk magunk előtt ezt a szilíciumot is, mely az oxigénhez kapcsolódik. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ami a kvarcban mint szilícium megtalálható, az Földünk felületén 47-48% -ban elterjedt anyag. Minden más szubsztancia kisebb százalékban szerepel, például az oxigén csak 27- 28%-ban. Szilíciumból igen sok van.

Biztos, hogy a szilícium olyan ásványokban is előfordul, mint a kvarc, formája azonban, ha külsőleg tekintjük a növényekkel benőtt talaj anyagiságában, nem látszik jelentősnek. Ugyanis nem oldódik vízben. Átengedi a vizet. Látszólag nincs sok köze a hétköznapi, sőt triviális életfeltételekhez. De ha a mezei zsurlót, az Equisetumot megnézzük, abban 90% kovasav van, ugyanaz, mint a kvarcban, finom eloszlásban. Mindebből láthatjuk, milyen mérhetetlen jelentős kell legyen a szilícium. Majd a fele mindannak, amivel a Földön találkozunk, kovasavból áll.

Mégis figyelemre méltó dolog, hogy ezt a szilíciumot az emberek alig veszik észre, sőt ma még onnan is mintegy ki van zárva, ahol hatását igen jótékonyan fejthetné ki. Az antropozófiából eredő orvoslásban sokféle gyógyszernek lényeges alkotórésze a szilícium. A betegségek egész sora gyógyítható kovasavval, belsőleg adagolva, vagy pedig fürdőként alkalmazva. Ugyanis mindannak, ami a betegségek esetében az érzékszervek abnormális állapotában jelentkezik, nem magában az érzékszervben van az oka, az érzékszerv - a belső érzékszerv is - csak jelzi, hogy mi okozza valamelyik szervben a fájdalmakat - mindezt érdekes módon éppen a szilícium tudja befolyásolni. De a szilícium különben is az elgondolható legnagyobb szerepet játssza abban, amit régi szóval a természet háztartásának nevezünk. Mert nem csak a kvarcban vagy más kőzetekben találjuk meg, hanem a légkörben is, természetesen rendkívül finom eloszlásban A szilícium tulajdonképpen mindenütt jelen van. Földünk rendelkezésünkre álló részének mintegy fele kova, hiszen 48%-ot tesz ki. Lássuk hát, mit is művel ez a kova? Igen, ezt a kérdést hipotetikus formában kell feltennünk.

Tételezzük fel, hogy a földkörnyezetben csak fele mennyiségű kova lenne. Ebben az esetben minden növény többé-kevésbé piramisszerű formát öltene. A virágok mind elkorcsosulnának, s szinte minden növény a számunkra abnormálisnak tűnő kaktuszformát mutatná. A gabona komikusan nézne ki: az alul kövér szalmaszár, talán még húsos is, elkorcsosult kalászt hordana - telt kalászt nem is találnánk.

Mint láthatják: ez az egyik oldal. Másfelől a Földön mindenütt megtalálható kell legyen, ha nem is olyan elterjedten, mint a kova, a mész-szubsztancia, és ami vele rokon: kalcium-, kálium-, nátrium-szubsztancia. Ha ezekből kevesebb volna, mint amennyi van, akkor kizárólag vékony szárú növények sarjadnának, legtöbbjüknek csavarodott lenne a szára, csupa kúszónövény teremne. A virágzat kibontakozna, de a virág meddő lenne, és különösebb tápanyagot sem szolgáltatnának. Csak az egyensúlyban, a két erő együttműködése révén - ha kettőt emelek ki a mészhez és a kovához hasonló szubsztanciák egymásra hatása mellett alakul a növényi élet úgy, ahogyan azt ma látjuk.

Most menjünk tovább. Látják kérem: mindaz, ami a kovaszerűben él, az nem a földből származó erőket, hanem az úgynevezett napfölötti bolygók, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz erőit tartalmazza. Ami ezekből a planétákból árad, az a szilícium és a szilíciumhoz hasonló anyagok kerülő útján át működik a növényi életben. Ellenben mindazok az erők, melyek a földközeli planétákból származnak, a Holdból, Merkúrból, Vénuszból, a mész kerülő útján át jutnak a Föld növényeibe, sőt az állati életbe is. Így hát minden megművelt szántóföldről elmondhatjuk, hogy benne a kovaszerűség és a mész-szerűség működik. A kovaszerűségben a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars, a mésszerűben a Hold, a Merkúr és a Vénusz hatása érvényesül.

Ezzel szemben nézzük meg magát a növényt. Kétfélét kell a növényi életben megfigyelnünk. Elsőként azt, amit a növény mivolta, maga a növényi faj is önmagában hordoz, a reprodukciós erőt, a szaporodás képességét. Ez az egyik. A másik tulajdonság azzal függ össze, hogy az alacsonyabb természeti létformában élő növény a magasabb természeti világoknak táplálékul szolgál. Ennek a két áramlásnak a növény kialakulása során kevés köze van egymáshoz. Hiszen az anyanövény- leány- unoka stb. sorozat viszonylatában a természet alakító erőinek egészen közömbös, hogy megesszük-e a növényt, táplálkozunk-e vele vagy sem.

Ebben két egészen különböző érdek nyilatkozik meg, mégis a természet erőösszefüggéseiben a dolgok működése szerint mindabban, ami a belső reprodukciós erővel és a növekedéssel kapcsolatos, ami növénygenerációt növénygeneráció után sorakoztat, a Holdról, a Merkúrról, és a Vénuszról - a mész kerülő útján a Földre érkező erők hatnak! Tekintsük ezeket az ételül nem szolgáló növényeket, melyek mindig megújhodnak, s nézzük őket úgy, mintha csak a Vénusz, a Merkúr, és a Hold kozmikus erőhatásai érdekelnének minket, akkor látjuk, hogy ők a földi növénytakaró reprodukciójának munkásai.

Ha a növények elsődlegesen táplálékot adnak, ha úgy fejlődnek, hogy anyaguk ember és állat táplálékául szolgál, akkor ebben a szilícium kerülő útján a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz működik. A szilícium feltárja a növény lényét a kozmosz irányába, felébreszti a növényi lét érzékeit, így aztán a növény a világmindenség teljes környezetéből fel tudja venni mindazt, amit a földtől távol járó planéták kibontakoztatnak. Ebben szerepel a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. A Hold, a Vénusz és a Merkúr környezetéből pedig felvehető, ami a növényt szaporodóképessé teszi. Nos, mindez egyelőre úgy tűnik, nem több, mint „a tudás tárgyát képező dolog”, azonban az ilyen tág horizontból származó megismerés önmagától vezet el a gyakorlathoz is.

Látják kérem, most meg kell kérdeznünk, hogy ha itt erők, a Hold, a Merkúr, a Vénusz erői áradnak be a földbe és a növényi életben hatékonnyá válnak, mivel lehet ezeket serkenteni, esetleg többé-kevésbé gátolni? Hogyan segíthetjük elő a Hold vagy a Szaturnusz növényi életre gyakorolt hatását és hogyan gátolhatjuk mindezt?

Ha az ember megfigyeli az év járását, láthatja, hogy esős napok és eső nélküliek követik egymást. A fizikus ma tulajdonképpen csak azt vizsgálja, hogy esőben több víz hull a földre, mint az eső nélküli napokon. A víz az ő számára hidrogénből és oxigénből álló absztrakt anyag. Ha elektrolízissel felbontjuk a vizet, az két anyagra esik szét, ebből az egyik így, a másik úgy viselkedik. Ezzel azonban még semmi átfogóbbat nem mondtunk a vízről. Sok mást is rejt a víz, azon kívül, hogy hidrogénként és oxigénként megjelenik. A víz elsőrendűen alkalmas arra, hogy például a Holdról érkező erők útját a földi terekre irányítsa. Hatására oszlanak el a holderők a földi világban. A Föld vizei és a Hold bizonyos összefüggésben állnak egymással. Tegyük fel, hogy éppen elmúltak az esős napok és ezután telihold következik. Igen, a teliholdkor érkező holderőkkel itt a földön valami kolosszális dolog történik: az egész növényi növekedésbe belevágnak. Ezt nem tudják megtenni, ha azelőtt nem volt eső. Beszélnünk kell tehát arról, hogy vajon van-e annak jelentősége magvetéskor, ha bizonyos eső is adódott, s utána a telihold fénye ragyog, vagy gondolkodás nélkül bármikor vethetünk-e? Persze, valami mindig ki fog kelni a vetésből. A kérdés tehát adott: hogyan tudunk a vetéssel az esőhöz és a teliholdhoz igazodni? Mert éppen az, amit a telihold okoz, egyes növényeknél erőteljes és dús hatású, ha előtte eső volt, máskor, gyenge és hiányos lesz, ha napfényes idő után hat. Ilyesmi állt a régi csízióban. Az emberek elmondtak egy verset, s tudták, hogy mit kell tenni. Ezek a versek ma ósdi babonává váltak, s erről szóló tudomány még nincsen, nincs, aki a fáradságot venné hozzá. (Ez a mondat késztette Maria Thunt, a jelen idők kutatóját munkára. A ford. megj.)

Továbbá: Földünk körül atmoszférát, légkört találunk. Igen, a légkörnek - azonkívül, hogy légnemű - az a tulajdonsága, hogy néha melegebb, néha hidegebb. Bizonyos időszakokban jelentős hő halmozódik fel benne, s ha a feszültség túl erős, zivatar hozza a megkönnyebbülést. Nos, hogyan is állunk a hővel? A szellemi megfigyelés azt mutatta, hogy míg a víz semmilyen vonatkozásban sincs a szilíciummal, a hő rendkívüli módon összefügg vele; épp azokat az erőket, melyek a kovaszerűn át hatnak, különleges hatékonyságra segíti a hő, és ezek épp a Szaturnuszból, Jupiterből erednek. Ezeket a Szaturnusz, Jupiter és Mars erőket, melyek a kovaszerűn át hatnak, különleges hatékonyságra segíti a hő, és ezek épp a Szaturnuszról, Jupiterről erednek. Ezeket a Szaturnusz Jupiter és Mars erőket egészen másképp kell szemlélni, mint a Hold erőit. Meg kell gondolnunk: a Szaturnusznak 30 évre van szüksége, hogy körülkerülje a Napot, a Holdnak csak 30 vagy 28 napra a maga fázisaihoz. - A Szaturnusz tehát csak 15 évig látható. Összefüggése a növényekkel egészen más kell legyen.

Igaz, nem csak akkor hat, mikor süti a Földet, hanem akkor is, mikor sugarainak át kell hatolniuk a Földön.

Mikor így lassan, 30 év alatt körbejár, lerajzolva itt lenne a Szaturnusz pályája, s látható, hogy időnként a Föld egy-egy területét süti, de azután azt a foltot a Földön keresztül is át tudja dolgozni. Ilyenkor mindig a levegő hőállapotától függ. hogy a Szaturnusz erői mennyire férkőznek hozzá a Föld növényi életéhez. Hideg levegőn át nem érik el, meleg levegőn keresztül elérik a növényeket. Es hol láthatjuk tevékenységüket a növényi életben? Ott láthatjuk, ahol nem egyéves növények keletkeznek (melyek egy év alatt kifejlődnek s el is múlnak, csak magvaikat hagyva vissza), hanem, ott ahol s ez az, amit a Szaturnusz a hőerők segítségével Földünkön művel - évelő növények jönnek létre. Mert a fásodó héjakban, a fák kérgében, mindabban, ami a növényt évelővé teszi, azoknak az erőknek a hatását látjuk, melyek a hő kerülő útján jutnak a növényekbe.

Ez abból adódik, hogy a növények egyéves volta és rövid életre korlátozottsága összefüggésben áll a rövid keringési idejű planétákkal. Ezzel szemben minden, ami ebből az átmenetiségből kiszakítja magát, ami a fákat kéreggel és fás héjjal veszi körül - hosszú életűvé téve azokat - összefügg a meleg és hideg kerülő útján át ható bolygók erőivel. Ezek keringési ideje is hosszú, a Szaturnuszé 30, a Jupiteré 12 év.

Ezért olyan fontos, hogy ismerjük a Mars-periódusokat, mikor tölgyfát akarunk ültetni. Mert ha a tölgyet helyesen, a megfelelő Mars-periódusban telepítik, bizony másképpen fog gyarapodni, mintha csak gondolkodás nélkül, akármikor ültetnék. Vagy például tűlevelű fák telepítésekor a Szaturnusz erők játszanak olyan nagy szerepet, hogy egészen más jön létre, ha a fenyvest a Szaturnusznak úgynevezett felszálló szakaszában ültetik, mint ha más periódusban. Az, aki áttekinti az ilyen dolgokat, egészen pontosan meg tudja mondani, sőt látja is abban, ahogyan a telep növekedni akar vagy nem akar, hogy az erőösszefüggések ismeretében vagy anélkül végezték-e a munkát. Mert ami nem jelenik meg a szemünk előtt nyíltan, az élet intimebb viszonyaiban mégis előtűnik.

Tegyük fel például, hogy olyan fát használunk tüzelésre, amit a kozmikus periódusok megértése nélkül ültettek a földbe. Ez a fa nem ad olyan egészséges meleget, mintha megértéssel telepített fával fűtenénk. Éppen a hétköznapi élet intimebb viszonyaiban, ahol mindez így jelentkezik, éppen itt tűnik fel az ilyen dolgok hihetetlenül nagy jelentősége - de az emberek számára az élet ma már egészen gondolat nélkülivé lett.

Örülnek, ha nem kell ilyesmire gondolniuk. Azt gondolják, hogy mindennek úgy kell működnie, mint egy gépnek: adott a megfelelő berendezés, s ha a gépet felhúzzák, akkor jár is. Materialista módon azt képzelik, hogy az egész természet is így jár. Így jutnak aztán olyan dolgokhoz, amik a gyakorlati életben szörnyűségesen hatnak.

S akkor jelentkeznek a nagy rejtélyek. Mért lehetetlen ma olyan burgonyát találni, amilyet az én gyermekkoromban még ettünk? így van, mindenfelé megpróbáltam. Ma már ott sem ehet az ember olyan burgonyát, ahol annak idején még megtehette. Éppenséggel a belső tápláló erőkből veszett ki valami az idők folyamán. Az utóbbi évtizedek ezt kiválóan mutatják, mert az emberek már egyáltalán nem értik meg az intimebb hatásokat, az univerzumban is működő erőket. Ám ezeket újra meg kell keresni egy olyan úton, amit ma bevezetésképpen csak jeleztem. Csak utalni akartam rá, hogy hol vannak a mai látókörön messze túlmutató kérdések. Ezt a témát nem csak folytatjuk, de elmélyítve majd a gyakorlatra is alkalmazni fogjuk.