Ma igen színes a mondandóm, mely lényegében a mi gyógyszerünk körül forog. Szeretném az ember és az ásványi kölcsönhatásait úgy tárgyalni, ahogyan korábban a növények világával foglalkoztam az emberrel kapcsolatos folyamataikat illetően. A dolgok az ásványok esetében komplikáltabbak a növényekhez mérve, mivel a növény és az ember bizonyos értelemben „lezárt” lényiségek. Ezen kívül olyasmivel van dolgunk, ahol az egyik a másikba közvetlen módon „megy át”, és emiatt a megkülönböztetés igen nehéz. Gyógyszerünk előállításánál nem csupán annyiról van szó, hogy valamilyen anyagot használjunk fel, hanem a növényben zajló folyamatot kell „megfognunk” egy másik folyamatban. Egy gyógyszer hatása abban áll, hogy amit az egyik oldalon kiemelünk, azt a másik oldalon le kell fékezzük. Példaként említhetném az ólom mézzel történő felhasználását. A méz az ólom hatását bizonyos értelemben korlátozza, fékezi. Tudjuk, hogy az ólom erőteljesen hat az Én-ből kiinduló képzőfolyamatokra, melyek az emberben zajlanak.

Azt mondtuk, hogy az ember fejképzéséből egy fizikai hatékonyság indul ki, és csak aztán az éteri-, az asztrális- és Én-lenyomat. (Azt is említettem, hogy az Én lényegében a mozgás rendszerében képződik.) Nos, az ólomhatás erre az Én-lenyomatra valamint az asztrál lenyomatra fejti ki hatását. Az ólom hatásában rejtett természeti erővel van dolgunk, az okkult megfigyelés számára egy ólomhatás rendkívül nagy jelentőséggel bír. Az emberi lény számára az ólomhatások nagyon fontosak, mégpedig még azelőtt, hogy leszállana a fizikai életbe. Az álomnak nemcsak ismert hatásai vannak, hanem igen jelentősek polárisán ellentétei is. Ezek a polárisán ellentett hatások a kozmoszból sugároznak befelé, miközben az ismert ólomhatások a Földről sugároznak kifelé.

Sematikusan az elmondottakat a rajzon szemléltettem. A pirossal jelölt polárisán ellentett sugárzás minden irányból éri a Földet, nincsen centruma, a perifériákról egyenletesen sugárzó erőkről van tehát szó. Ezek a perifériális erők rendkívül szoros kapcsolatban vannak az ember szellemi-lelki képződésével, és sávjuk teljesen elhagyatott kell, hogy legyen, amikor az ember megkezdi leszállását a földi síkra. Emiatt hívatik elő a földi szféra ólomja ellentett erőivel együtt, melyek a mérgező erőket képviselik: mindez univerzális titok, amelyre nem tudunk eléggé ügyelni, jelentősége hallatlan nagy!

Az ember szellemi-lelki lénye térbeli összefüggésben áll azzal, ami az emberi „térben”, az emberi szervezetben méreg! Olyannyira titokzatos ez, hogy hovatovább elő kell vennünk a méreg fogalmának valódi jelentését. Arról van ugyanis szó, hogy az emberi természet Én-lenyomatának erőit érő serkentő, nógató, sőt felkorbácsoló erők jelennek meg. Az ólommérgezéskor megjelenő afelé tendál, hogy az ember alakzatát rombolja széjjel, hogy azt „elembertelenítse”. Minden tünet arra mutat, hogy a beteg testileg semmivé válik (előtte persze meghal), a hangja megszűnik, eszméletét veszti, elkábul. Mindez azt jelzi, hogy veleszületett képzőerői alapjaiban rombolódnak szét.

Közbevetném, hogy hitem szerint az allopátok és homeopátok között zajló, véget nem érő vita akkor dől majd el, ha az ember tagozódása a szellemtudomány értelmében színpadra lép. A homeopátia princípiumaiban nem kételkedhetünk a gazdag tapasztalati anyag figyelembevételével. El kell ismernünk, hogy az emberi szervezetre egy anyag nagy mennyiségben káros hatású, kis mennyiségben gyógyító lehet. Ez a megfogalmazás azonban nem elég precíz, szellemtudományilag pontosabbá tehetjük ezt a következő formában: mindaz, ami nagy mennyiségben az Alsó emberben betegítő hatású, az a felső ember által közvetítve kis mennyiségben gyógyító, és viszont. A homeopatikus szabály ilyen jellegű átformálása dönti majd el a fenti vitát.

Ha most közbevetésem után visszatérek a mi gyógyszerünkhöz, ahol az ólom és a méz összedolgozásával szeretnénk valamit elérni, akkor láthatják hogyan hatunk alulról erős hígítással az ólommal szemben, az ember alakzatát széjjelrombolóval szemben. Most azonban előbb próbáljuk meg az ember Én-alakító erőit felépíteni. Ekkor az Én-tevékenységét a fizikai szervezetbe kell áthelyeznünk, és az embert azáltal tesszük egészségessé, ha az egyik oldalon testileg lesz egészséges, a másik oldalon viszont lelkileg gyenge mindabban, melyben ami alulról kellene hassék, vagyis szervileg is hatnia kellene. Ez a „gyengévé tétel” addig mehet el, hogy az embert visszavisszük az emberképzéshez. Bizonyos betegségfolyamatok esetén ugyanis a képzőfolyamatok hiánya az ólomhatás alkalmazását javallja, mivel ez a pácienst képzőfolyamatainak fejlesztésére ösztönzi úgy, hogy az Én-ből és az asztráltestből kiinduló erőket aláaknázzuk. Úgy is mondhatnánk, hogy azt kúráljuk, amit az ember hiányosan szerzett meg, amikor belépett a fizikai életbe, de legyengítjük abban az értelemben, ami érte szervileg kellene, hogy dolgozzék. Az Én-ből kisugárzó erőknek szolgál segítségére az, ami a méz hatásában jelentkezik. Amint látják egy gyógyszer létrejöttéhez egyszerűen szükség van arra, hogy az emberben zajlót képesek legyünk átlátni.

Ha azonban az ásványinak az emberben történő hatásait meg akarjuk érteni, akkor feltétlenül szükség van az ásványinak a földben zajló általános hatásainak ismeretére. Meg kell értenünk, mit jelentenek a Föld történetében a sók. A sók a Föld fejlődésében tulajdonképpen azt jelentik, amit a Föld létrehoz. Amennyiben a Föld sókat fejleszt, annyiban építi fel önmagát. Ha a sókról a savakra térünk át, tehát a Föld régióiban a folyékony, nedves talajban a savasat vizsgáljuk, akkor abban az emberben zajló belső emésztési folyamat poláris ellentétét (a gyomor után történőket) találjuk.

Amennyiben ezeket a folyamatokat a földdé-válásban szemléljük a sók és a savak szemszögéből, azaz egyfajta vegyi szemlélődést végzünk, akkor a következőket mondhatjuk: a lúgos, a savas és a sós folyamatok olyanok, hogy lefedik a Föld-képzőfolyamatát. Ez a folyamat lényegében egy negatív elektromos folyamat. Ez pontosabban azt jelenti, ha e folyamat külső térbeliségét szeretnénk kifejezni, hogy a folyamatnak a szellemiből a fizikaiba történő kilengése, a lúgosból a savakon keresztül halad a sók felé. Ezzel csak a hatás irányát kívánom leírni (lásd a rajzot, piros nyíl), de ezzel végül is egy lerakódási folyamatot jellemzünk sematikusan.

Ha most a folyamatot úgy írjuk le, hogy a sókból kiindulva a savakon át érkezünk a lúgoshoz, vagyis a folyamatot fordítottan szemléljük, akkor a „lerakódási vonalakat” el kellene távolítanunk. Ellentétes irányú sugarak jönnek így létre, melyek kifelé sugároznak (lásd a rajz jobb oldalán). Itt egy pozitív elektromos folyamattal van dolgunk. Ha a dolgokat jobban megnézik, látják, hogy itt a természet maga rajzolja ezt a sémát. Nézzék meg egyszer maguknak az anódokat és a katódokat, és máris látják a természet rajzoló kezét.

Most térjünk át a tulajdonképpeni fémfolyamatokhoz, magukhoz a fémekhez. A fémek a Földön széjjelesőben vannak, nem konszolidálódnak, nem konzerválódnak, hanem éppen ellenkezőleg a széjjelforgácsolódás folyamatában vannak. Ennek az a következménye, hogy egy (a szemlélő számára nem érzékelhető) sugárzást fejtenek ki. E sugárzás különös jelentőségű a fémek gyógyhatásait illetően. Érdekes az egyes fémeket sugárzásuk szerint megfigyelni, és a megfigyelteket táblázatba foglalni. A megfigyelésnél mindent össze kell vetnünk, az értékek csak akkor érvényesek, ha az érzékeltekhez megfelelő interpretáció kapcsolódik. Gondolkodásukat szeretném megfelelő irányban terelni egy ilyesfajta táblázat létrehozásához.

Nézzük meg a fémeket, vagy úgy is mondhatnám, hogy a fémességet, melyet az imént Önöknek egy sugárzással jellemeztem. Ez a sugárzás különböző formákban van jelen az egyes fémeknél. Azt mondhatnám, hogy e sugárzás a fémek földi széjjelrombolásának a kozmoszba történő közvetítése. Mindez különösen az ólomhatásban van jelen. Az ólomhatáson keresztül kerülnek az emberi szervezetbe beépítésre azok az erők, melyek őt ki szeretnék repíteni a világűrbe. Ez egy sugárzó hatás, ehhez hasonlóak lépnek fel más fémeknél is, példaként a magnéziumnál. Fontos megjegyezni, hogy a magnézium esetében ennek a fogakra nézve igen nagy a jelentősége. Ez olyan fémhatás, melyet az emberi szervezetben megtalálhatunk. Hozzá kell tennem, hogy e fémhatás metamorfózisra képes, amit úgy fejezhetnék ki, hogy a sugárzás csak az irányt adja meg, ami valójában történik az oszcilláció, vagyis egy rezgés.

Nos, az ilyen hatásokat kell megfigyelnünk az egészséges és a beteg emberen. Az egészséges embernél a rezgések a születés előtti, az egzisztencia előtti lét kisugárzásaiként vannak jelen az érzékszervekben Ezek azonban mindig jelen vannak. Amit az érzékszerv kisugároz azok alapjában véve ólom-utánhatások, az ólom hiányában. Az egész szervezetben, minden érzéki tevékenységnél megtaláljuk ezeket a kisugárzásokat Az idegi tevékenység, tehát az idegek funkcionalitása lényegében egy legyengült érzéki tevékenység, vagyis egy gyengébb sugárzás.

Mindebből láthatják, mi az oka annak, hogy „A lélek rejtélyei” (GA 21) című könyvemben azt kellett leírnom, hogy a tulajdonképpeni idegi-érzéki tevékenység igen nehezen magyarázható. Mindazt, amit most megbeszélünk, azt előzetesen kellett volna a könyvben tárgyalnom, leírnom.

Ha ezzel az ingázó, oszcilláló jelenséggel van dolgunk, ha tehát a sugárzás csak irányában meghatározott, akkor megvan az a funkció mely az emberi szervezet minden „légzésének” alapja, melytől valamennyi ritmikus tevékenység függ. A ritmikus tevékenység tehát egy ingázóvá váló mozgáson nyugszik, nem pedig a sugárzó konszolidálódott mozgásán. A fémek környezetében találunk ilyen mozgást, elsősorban az ón esetében. Ezen nyugszik az ón magas hatványaiban megnyilvánuló, az ember ritmikus rendszerére gyakorolt gyógyhatása. Ez a sugárzó és ingázó mozgás rendelkezik még egy harmadik modifikációval is, melynek különösen nagy jelentősége van.

Ez a harmadik modifikáció tartja látensen az irányt és az ingázást. Golyók szakadatlan képzéséből és megszűnéséből áll, melyek a sugárzás irányában jönnek létre, illetve szűnnek meg. Ezen erőkön nyugszik mindaz, ami az ember anyagcseréjében hat. A fémek közül pedig a vas az, mely ezeket az erőket különösen fejleszti. A sugárzó hatás harmadik metamorfózisaként a vas ezért hat az anyagcserehatás ellenében a vérben. Amennyiben az első metamorfózissal van dolgunk, akkor annak hatása elsősorban az Én-t érintő szerviekre észlelhető. Ha a második metamorfózisról van szó, akkor annak hatása szerviekben az asztráltest régióit érinti, a harmadik metamorfózis pedig az étertesttel kapcsolatos szervi hatásokra hat.

De menjünk most tovább. Mindazt, ami folyamatos golyósugárzásként létrejön, a felső emberből az Alsóba irányul, és itt folyamatos fogadtatásban kell, hogy részesüljön. Az egész ugyanis csak az éteriig jut el! De kérem, a fizikainak is fogadnia kell azt egy polárisán ható ellenerővel, másképpen a golyóképződést fogadnia kell a „golyóburkoló”-nak.

Nos, lehet, hogy a burkoló és a golyóképző egymással körülbelül egyensúlyt tartanak. Ez a normális esetben azáltal jön létre, hogy a felső emberből érkező, az Alsó hatásaival egyensúlyba kerül. Az egyensúly a szív torlódásában alakul ki. Ha az egyensúly problémákkal küzd, akkor a kiegyenlítő fémünk az arany lesz (Aurum). Az arany hozza megint létre az egyensúlyt a „beburkoló” és a Közép között.

Az aranyat az embernél akkor kell alkalmazni, ha cirkulációs és légzési zavarokat tapasztalunk, melyekre semmiféle magyarázatot nem találunk sem szervi szempontból, sem pedig a „másik organizmusból11 nem jöhet az ok. Ha ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a „másik organizmus” az okozó, akkor azt kell mondjuk: itt nem jön létre elég a „beburkoló” folyamattal szemben (a többnyire éteri-szellemi folyamattal). Ha ebben a bélfalon túli tevékenységbe kívánunk beavatkozni (a „beburkoló” folyamatról van szó) azt serkenteni kívánjuk, akkor rezet kell adagolnunk. A réz adagolásának szükségessége az alultápláltság esetén ajánlatos, amikor is melléktünetként cirkulációs problémák merülnek fel. Összefoglalva, ha a cirkulációs problémákat nem az alultápláltság következményeként kell beazonosítanunk, akkor az arany, ha pedig a cirkulációs bajok az alultápláltság következményei, akkor a réz a megoldás.

Persze a sugárzás más folyamataira is kell, hogy legyenek ellenfolyamatok, azaz anyagi ellenfolyamatok az éteri-szellemi folyamatok számára. Ha az oszcillációt kiváltó belső folyamat, abnormálissá válik, akkor a feldolgozás után a bél által felvettek kifelé „nyilvánulnak meg”. A szexualitásban jelentkező jelenség egyfajta sugárzás, mely az emberből indul ki és a 76. oldalon látható ábra szerint, azt mondhatnám a merkuriálishoz hasonló módon nyilvánul meg. Mindez látható a régi szimbólumok létrejöttében. Ami itt hatni kíván, annak ellene kell állnunk, ha nem kívánjuk elfajzását. Az anyagi képzőerőknek ellene kell állnunk, és a korlátok között tartás lényegében a Merkúr erőiben található. Egy olyan területre mutatok most rá, melyet már a korábbi kurzuson érintettem. Ha a most leírtakat az akkor elhangzottakkal összekötik, akkor a komplett folyamat áll Önök előtt. Ez pedig olyasvalami, ami az asztrálisba „játszik bele”, a létrejövő ingamozgás és annak ellenképei.

Nos, a tulajdonképpeni sugárzási folyamat az emberi szervezetben a legkülönbözőbb módon van jelen. Jelen van abban, ahogyan a bőr kifelé sugároz, benne van abban a folyamatban, mely a vizelet kiválasztást előidézi, tehát minden kiürítő folyamatban. Az embrió-folyamatban, amikor a gasztrula képződése a külsőből a belső felé fordul, akkor is ezzel a sugárzási folyamattal van dolgunk. Általában a polárisról beszélünk, ha valami a másik irányba nyilatkozik meg, itt azonban olyasmivel van dolgunk, mely a másik irányban nyilvánul meg, mégis azonos. Persze legyünk óvatosak, mert a világon semmit sem szabad sematizálni. Ha teóriákból indulunk ki, akkor egészen biztosan tévedést produkálunk. Ha tehát valaki azt állítja: a világban a polaritás hat, és erre sémát kreál, akkor előbb utóbb (ahogyan a tények során keresztül vándorol), anélkül hogy észrevenné, elérkezik egy pontra, ahol a sémája már nem érvényes. Ha ezt a tirannuszt egyszer megfoghatnánk, most a teóriák képzésének szörnyetegére gondolok. Mert ugyebár teóriákra van szükségünk ahhoz, hogy a tünemények területét valahogyan átfoghassuk. De ugyanakkor meg kellene lennie a bátorságunknak arra is, hogy esetenként elhagyjuk az elmélet vonalát, ha úgy tűnik nekünk, hogy az már nem érvényes. Mindezt a természettudományok területén is követni kellene. Ha például evolúciós elméletet követünk, akkor azt úgy kellene tennünk, hogy időnként elhagyjuk, módosítjuk, aztán megint visszatérünk hozzá. Ha az embert szeretnénk megérteni, akkor ahhoz kell magunkat tartani, amit az antropozófia mond. De ez sem tarthatja magát minden esetben, bizonyos pontokat elérve ki kell lépnünk belőle, és például az antropológiában kell utunkat keresnünk. Elhagyjuk tehát az antropozófia szellemi-lelki területét és áttérünk az érzéki-külső tünemények világába. Ezt az utat követhetik nálam is korábbi írásaimban, amidőn az egyiket a másikkal próbáltam meg „átfogni”. A balgák természetesen az ellentmondásokat látják mindezekben és ebből konstruálják meg ellenérveiket. A német újságok pedig aggódnak azon embertársainkért, akiknek nincsen véleményük semmiről, akik egy gyatra verekedést többre tartanak, mint egy antropozófiai disputát… no de nem kívánok ebbe belemenni.

Ott hagytuk el, hogy amit az ember szemügyre vesz, pl. egy sugárzást, azt le lehet írni. Mármost ennek a sugárzásnak kellene ellene hatni, mégpedig úgy hogy mindent igénybe veszünk, ami például az ezüst sugárzásában hat eredeti sugárzásunk ellen. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az ezüstöt kenőcs formájában kell alkalmaznunk ahhoz, hogy például egy a bőrön kiütés formájában megjelenő belső sugárzás ellen felléphessünk. Injekcióban kell bejuttatnunk ezzel szemben akkor, ha egy a kiválasztással kapcsolatos tevékenységről, van szó. A kezelés módja éppen olyan fontos, mint a gyógyszer ismerete.

Az Önök által a kurzus menete során feltett kérdések közül szeretnék egy jellemző kérdést kiemelni, melyről azt gondolom, hogy a realitás talaján áll. Valaki azt kérdezte, hogy mi a véleményem arról a népies hitről, miszerint azok a nők, akik a havi ciklusukban vannak, a környezetükben lévő virágokra hervasztó hatással lennének. Ha tehát környezetük virágait megfogják, akkor azok hervadásnak indulnak. Nos, csak annyira van szükségünk ennek megítélésében, amit itt ezen a kurzuson már valamennyien megismertek az ember lényét illetően. Gondolják csak meg; ami a virágban hat, azt virágzásra készteti, az a Földön alulról felfelé törekszik. Ami az emberben ezt a virágerőt követi, az pedig fentről lefelé. Ez nem más, mint egy kozmológiai-szervi polaritás. El tudják hát képzelni, hogy mindaz, ami a növényben felfelé törekszik, az az emberben zajlóval ellentétes (lásd az ábrát).

A kettő között egyensúlynak kell uralkodnia, ez az eset a normális embernél. Amikor azok az erők, melyek fentről lefelé hatnak felerősödnek (ez az eset a havi ciklus ideje alatt), akkor az emberben a virágzó erőkkel szembenálló erők erősödnek meg. Lám milyen egyszerű „átlátni” ezen a problémán, ha a szellemtudomány szemléletmódját alkalmazzuk. A régi instiktív népi szemléletben mindez hosszú idő alatt alakult ki.

Egy másik kérdés, melyet Önök feltettek, a következőképpen hangzik: ha asztmával van dolgunk, mely görcsölődésen keresztül jön létre, és jellemző tünete hogy alul vértolulás, felül pedig vérhiány van, akkor mit tehetünk? Miről van szó egy ilyen asztma esetében? Nos, egy ilyen asztma esetén arról van szó, hogy az érzéki-idegi folyamat „lecsúszott” a légzési folyamatba. A légzési folyamatban egy „túlreakció” következik be, mert az érzéki folyamat „belecsúszott”.

Ennek most polárisán kell ellene hatnunk, a másik oldalról kell a dolgot megközelítenünk. Azzal, ami a természetből kívülről behatolt, szembe kel! helyeznünk azokat az erőket, melyeknek iránya ellentétes. Ezt úgy érjük el, hogy a bőrön keresztül egy savfolyamatot vezetünk be, ami szénsav- vagy egyéb savas fürdők alkalmazását jelenti. Asztmás betegünk számára ez nagyon jót tesz majd.

További kérdés hangzott el a blenorrhoe esetében alkalmazott tej-injekciókkal. Összevethetik ezt mindazzal, amit a tejkiválasztással kapcsolatban elmondtam Önöknek. A tejkiválasztás sem más, mint egy „lecsúszott” érzéki folyamat. Itt egy folyamat folytatódik az injekcióban, mely a szervezetben már megkezdődött, tehát ha injektálják, hatni tudnak egy hasonló dolgokon nyugvó folyamat ellenében. Az egész dolog meglehetősen empirikusan jött létre, nevezetesen egyszerű próbálkozásokon keresztül. Rá kell éreznünk a folyamatok metamorfózisára, a metamorfózisok olvasata rendkívül fontos a dolgok valódi megítélésében.

Felmerült egy kérdés a megfázásokkal kapcsolatban is, vagyis mindennel kapcsolatban, amit így nevezünk. Hát kérem, ebben az esetben is az érzéki tevékenységnek a légzésbe történő „belecsúszásáról” van szó, a fellépő kiválasztódások csak reakciókként alakulnak ki. A szervezetben történik valami, ami az organizmus mélyén zajló idegi-érzéki- és az anyagcsere tevékenysége közötti szakadatlan kölcsönhatást a felszín felé mozdítja el. Az ilyesmit úgy tudjuk megfelelően kezelni, hogy pakolásokat és ehhez hasonlókat alkalmazunk kívülről, melyek segítségével az idegi-érzéki tevékenységet oda „toljuk”, ahonnan jött. A bebugyolálás nem más tehát, mint az idegi-érzékinek a szervezetbe történő „visszatuszkolása”. Arról is érkezett kérdés Önöktől, hogy hogyan viselkednek az izomerők a csonterőkkel szemben. Az izomerők és a csonterők úgy viszonyulnak egymáshoz, hogy az izmokban a mozgáshoz létrejövő erők a csonterőkben „halnak el”. A csontok ugyanis átváltozott izmok, persze nem genetikai, hanem idealizált értelemben. Az izmok és a csontok között (vagy éppen a csontok és a porcok között) nem lehet genetikai összefüggést találni. Bunge például rámutat arra, hogy milyen nehézségekkel keli megküzdeni egy ilyesfajta összefüggés tanulmányozásakor. Nem mondja el ugyanakkor, hogy ezek a nehézségek honnan származnak. Nos, onnan hogy ebben az esetben is egy metamorfózissal van dolgunk. Gondoljanak csak arra a fázisra, amikor az izomképződés még nem ment át a szervileg-láthatóba. (lásd az ábrát, piros).

Ugyanerről van szó a porcképződésnél is, ahol az izom-és csontképződés még differenciálatlanok (világos, hell). A differenciálatlanság állapotát a folyamatok egyidejű differenciálásakor polaritásában rendkívül nehéz „megfogni”. Egy külső genetikai metamorfózist csak akkor vagyunk képesek konstatálni, ha átmenetében (az egyikből a másikba) lényegében még nem a polaritás hat, hanem megmarad az irány. Ha a polaritás rögtön hatni kezd a differenciáláskor, akkor egy teljesen más kép áll elő, mely az előzőhöz egyáltalán nem hasonló. Volt még pár kérdés, melyek tárgyalása a következő órában történik majd. Van itt azonban egy kérdés, mely konfúz területre vezet, és melyet lehetőleg nem volna szabad analogizálni. Az ízletes, tehát az édes, keserű, savanyú, lúgos és sós spektrumáról van szó, és arról hogy lehetséges volna egy ízlelési spektrumot konstruálni, melyet persze rögtön követ a szaglás spektrumának megkonstruálásának lehetősége. Ezen dolgok esetén tényleg az a helyzet, hogy nagyon kevés objektív dologgal találkozunk, szemben a szem, vagy a fül által érzékeltek esetén. A szem és a fül esetében olyasmivel találkozunk, melyek az éteriben nyilvánulnak meg. Az ízletes és a szaglás pedig olyasmivel áll kapcsolatban mely anyagi folyamatokkal, anyagi hatásokkal függ össze. Utóbbi érzéki folyamatokban tehát a robosztusabbhoz tarthatjuk magunkat, mely végül az anyagcserében is kifejezésre jut. Van itt még egy kérdés, amelyre ki szeretnék térni, az összes többit majd a következő órában tárgyaljuk meg. Egy kérdésről van szó, melynek elvi jelentősége van: képes-e az ember arra, hogy jódot, kinint, arzént vagy más gyógyszert „produkáljon”, anélkül hogy bevenné azt? Nos nézzék, ez a kérdés az emberi szervezet mélységeibe vezet el bennünket. Az anyagokat ugyanis nem vagyunk képesek előállítani, de képesek vagyunk a megfelelő folyamatokat létrehozni. Példaként itt van az ólom esete, természetes hogy nem vagyunk képesek ólmot magunkban létrehozni, de igenis képesek vagyunk arra, hogy az ólomfolyamatot az éteriben előállítsuk, és azt a fizikai testbe kisugározzuk. Arról van tehát szó, hogy a fémesből kiinduló sugárzási folyamatot „fogjuk be” fém nélkül.

Ha persze valaki leragad az allopatikus gondolkodásmódnál, akkor mindezt sohasem fogja megérteni. De vegyük a következő példát: a fogképző folyamatban a magnézium sugárzó folyamatai játszanak szerepet. Ezek olyan erők, melyek az egész emberi szervezetre kiterjednek, mert a fogak az egész szervezet által „lökődnek ki” az emberből. Alkalmazzunk példaként egy magnéziumsót, mondjuk kénsavas magnéziumsót, mégpedig úgy hogy az allopatikustól eltekintve erős hígításban, magasan hatványozva adjuk be. És akkor kettős hatást érünk el. Egyrészt itt van a magnézium hatása mely alapjában véve megszűnik a fogakon túl, a normális embernél a magnézium erői a fogakon túl „megállnak”. Ahhoz, hogy tovább hassanak, szükség van egy impulzusra, hogy az egész embert áthassák. Ez azáltal válik lehetségessé, hogy egy sót, egy kénsavas sót használunk, mely a magnézium sugárzását a fej erőibe továbbítja, majd onnan azok megint visszasugároznak. És tényleg létrejön egy az éteriből kiinduló, az éteriben homeopatizáltan megmaradó folyamat, melyben már csak az erők vannak jelen, ahol az anyag már nincsen jelen, mindegy milyen anyagból indultunk ki. Önök tudják, hogy empirikus alapon használjuk a kénsavas magnéziumot, de ebben az esetben a kénsav csak feleannyira fontos. Itt a magnézium erőiről van szó. Az elmondottakhoz még annyit tennék hozzá: ahhoz hogy a hatásokat megértsük, a megfigyeltekből az egyes eseteket ki kell ragadni. De azután rögtön megint az egészet kell együtt látnunk. Az előadás során azt reméltem, hogy Önök képesek a dolgokat együttesen szemlélni. Ha nem, akkor most elmondom hogyan lehetséges ez. Megkérdeztek engem Morbus Basedow ügyében. Gondoljanak csak arra, amit az első euritmia órán elmondtam Önöknek! Arra utaltam, hogy a pajzsmirigy valami olyasmi, mint egy agyvelő, ami nem tudott kifejlődni. Ha tehát tudják, hogy a pajzsmirigy egy kifejletlen agyvelő, és ismerik azokat az erőket, melyek a Basedow-kór esetében arra hatnak, akkor rájönnek, hogy valami olyasmit kellene itt alkalmazni, mely az ember túlzottan fejjé válását megakadályozzák. Ekkor lassan feldereng számunkra, hogy ilyen esetekben egy ésszerű mozgás, egy harmonizáló mozgás rendkívül jótékony hatású lehet. Önök remek eredményeket érhetnek el egy kitörő Basedow-kór esetén, ha azt alkalmazzák, amit az euritmia órán megbeszéltünk. Ez kérem itt az összefüggés.

A dolgokat ezzel semmi esetre sem kívánom lezárni, inkább remélem, hogy alkalmunk lesz egyszer e témát folytatnunk.