Most, amidőn a gyógyszertan felé fordulunk, szeretném elmondani, hogyan képződnek bennem az érzetek akkor, ha egy szerrel kapcsolatban a gyógyszer lehetséges alkalmazása számomra felmerül. Szeretnék tehát egyfajta szemléletmódot közvetíteni egy bizonyos szubsztancia lelkiekben történő színjátékáról, ha ennek a szubsztanciának gyógyértéke volna. Úgy szeretném tehát kezdeni mai megbeszélésünket, hogy próbamérlegeléseket hajtanánk végre abban a témában, hogyan jutunk arra a gondolatra, hogy egy szer gyógyszer lehet. Előjáróban megjegyezném, hogy ehhez az alapokat az antropozófiai ember-elmélet ismerete szolgáltatja. A gyógyszer létrejöttének helyes interpretációja ugyanis a mérlegelés antropozófiai szemléletén keresztül jön létre. Az elmúlt előadásokon hallottak jói felhasználhatók lesznek mérlegeléseink során.

Induljunk ki abból, hogy a növényen jól tanulmányozható az ember és környezetének kölcsönhatása. A növényi folyamatok ismerete jó bepillantást enged (az ásványi folyamatok ismeretével együtt) az ember bensőjének tanulmányozására. Ha valaki egy ilyesfajta mérlegelésbe kezd, akkor számára világosnak kell lennie, hogy a növényképződés folyamatában, a gyökér, a levelek, a virágok, a magvak kialakulásában valami olyan dolog történik, melyet a Kozmoszból érkező erők alakítanak. Ezt a folyamatot nem tudjuk egy szintetikus folyamattal leírni sem, nemhogy helyettesíteni. Példának okáért a következőkkel kell tisztában lennünk: ha egy növény gyökerével van dolgunk, akkor egy olyan folyamatról van szó, mely a Föld felületének erőihez kötődik. Az ember ugyanakkor szellemi-lelki értelemben olyan lény, mely „növényszerűen” felülről lefelé növekszik. Feje tartalmazza tehát azon erőket, melyek a Föld erőivel kölcsönhatásban állnak. Mind az, ami a növény gyökereiben történik mélységesen rokon azzal, ami az ember fejében végbemegy. Mindig gondoljunk erre a rokonságra.

Most azonban szeretnénk végre egy mérlegelést végrehajtani, érzem már szinte égnek a vágytól. Nos, vegyük példaként az encián (Gentiana Lutea) gyökerét, és mondjuk azt, hogy az encián egy olyan növény, mely önmagát kifelé elsősorban virágjaiban fejezi ki. A gyökerekben tehát olyan erőket lelünk, melyek erőteljesen vonzódnak a „virágosság” irányába. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a gyökerek erői gyengék. Az encián sokat ad magából a virágjába, a virág formája mégis azt mutatja, hogy a gyökérszerű még mindig erőteljesen jelen van. Nem számolhatunk tehát azzal, hogy az encián erőteljes hatást fejt ki az emberi fej-szervezetéből kiindulóra, azaz a fizikai külsőre, ehelyett olyasmire számíthatunk, hogy előszeretettel a fejből kiinduló légzés támogatására hat majd. És mivel a szervezetben minden polárisán hat, elképzelhetünk egy az emésztés szerveire történő „légzéserősítő” hatást, amennyiben az encián gyökerét alkalmazzuk. Serkentjük tehát a gyomor és a belek „légzéstevékenységét”, de ugyanakkor meg kell gondolnunk azt, amit már korábbi előadásainkban megbeszéltünk. Arról van szó ugyanis, hogy a légzés tevékenységének serkentéséhez a növényi szubsztanciát további feldolgozásnak kell alávetnünk. Ez a gyökerek megfőzését jelenti, csak így alkalmazhatjuk azokat. Valahogy így lehet az egészet körbejárni…

Most először menjünk bele a külsőségekbe. Azt mondják, hogy az encián gyökere kesernyés, erőteljes szaga van, tehát itt valami asztrális hat kérem. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az asztrális lényiség hat az ember emésztésére. Másrészről az encián gyökere cukortartalmú. Emlékeznek még korábbi előadásaimból arra, hogy a cukor feldolgozása az emberi szervezetben az Én-tevékenységet serkenti? Mindezt tanulmányozhatják azon népek példáján, melyek csekély Én-tevékenységgel rendelkeznek, ilyenek a kelet-Európai népek az oroszok, akiknél az Én háttérbe szorul az évi alacsony cukorfogyasztás következtében. Ugyanakkor az angoloknál az Én rendkívül hevesen tevékeny a magas cukorfogyasztás következtében, mindez statisztikai adatokon nyugvó állítás.

Azután, kérem, az encián gyökere zsíros olajokban gazdag. A zsíros olaj, ha az emésztésbe kerül, erőteljesen hat az alsó légzésre. A zsíros olaj ugyanis erősíti a gyomor- és a bél-szervek mozgékonyságát. Mindebből láthatják, hogy szinte formálisan leírható mi történik majd az emberi szervezetben. Rögtön észrevesszük, hogy ha az asztrális tevékenységet serkentjük, akkor a gyomor- és a bél „légző tevékenysége” beindul. Elmondhatjuk tehát, hogy a bél heves tevékenységbe kezd, és a gyomor megerősödik. A dolog úgy néz ki, hogy az asztráltest megerősödött. Az egész úgy hat, hogy az ásványi folyamatok, melyek a szerveket stabilizálják, megerősödnek. Ez nem más, mint az Én csendes befolyása a cukron keresztül.

A következőket mondhatnám tehát: ha főtt encián gyökeret alkalmazunk, akkor ezzel az asztráltestet heves tevékenységre serkentjük, a gyökér cukortartalma pedig az Én pótlólagos segítségét váltja ki. Az Én segítségében viszont veszély is mutatkozik, mivel ha az Én alul korbácsként segít, akkor poláris válaszként a fejben megjelenik a fejfájás, persze csak „mellékhatásként”.

Lényegében tehát serkentett bélaktivitást érünk el, ha a betegségi tünetetek étvágytalanságot (dyspepsia) vagy egyéb altesti „akadozásokat” mutatnak. A gyomor és a bél tevékenysége, egyáltalán az anyagcsere kerül serkentésre, melynek következtében a reumatizmus és köszvény tendenciái is csökkennek. Ezen kívül az encián gyökere, ha nem is erőteljesen, de lázfékezően hat. A lanyha béltevékenység ugyanis a felső emberre hat, melyből válaszként lázreakció váltódik ki. Ha tehát az Alsó embert erősítjük, ellensúlyt képezünk a felső emberhez, s ezzel lázelleneset alkalmaztunk.

Így néz ki tehát egy mérlegelés, melyet fel kell állítanunk ahhoz hogy a külvilágnak az ember belsejére gyakorolt konkrét viszonyai világossá váljanak előttünk. Nagyon is helyes arra utalni, hogy az embert kívülről áramlatok érik. Ebben a tekintetben Reichenbach kitűnő előmunkálatokat végzett. Ha azonban csak „áramlatokról” beszélünk, akkor elég nehéz elképzelnünk a konkrét dolgokat. Ha a növényvilág gyökereiről beszélünk, illetve azok hatásairól az emberben, akkor az absztrakt áramlásokból már megfogható dolgok lesznek. Pontosan erről van szó a szellemtudományok esetében, mely az igazán konkrét, dologszerű folyamatok kimunkálására törekszik.

Nézzünk most meg egy rendkívül tanulságos növényt, mégpedig a gyömbért (Geum Urbanum), és vegyük ennek is a gyökerét, és főzzük is meg. Ha most a gyömbérről készítünk egy mérlegelést, akkor emlékezzünk vissza az encián gyökerénél mondottakra. Megint csak a fej erőivel kerülünk kölcsönhatásba, mivel ismét egy gyökérről van szó. A gyömbér fanyar ízű, rendkívül fanyar. Éteri olajai a szervezet olyan részeire hatnak, melyek nincsenek messze a béltől, de nem a bélben találhatók, mint az enciángyökér esetében. Valószínűleg a gyomor, vagy a nyelőcső tájékán sejtjük ezeket a régiókat. Azután észre kell, hogy vegyük a gyömbér keményítőtartalmát, melyek nyilván azon erőkre lesznek hatással, melyek intenzívebb módon dolgoznak fel, mint a cukor feldolgozása esetén (ahol előbb a keményítőt kell lebontani). Láthatják, hogy a dolgokat folyamatukban kell követnünk. Aztán a gyömbérben (persze mindig a gyökeréről van szó), csersav is található, melyet a gyógyhatás vizsgálatánál mindig figyelembe kell venni. A csersav jelenléte azt mutatja, hogy a keményítő még a fizikaiban hatva fordul elő. Az ellen hat, mely a csersav képében áll szemben vele. A gyömbérnél tehát az összhatást inkább az Én tevékenysége alá rendelném, mint az asztráltesté alá. Másképpen fogalmazva a gyömbér esetében az Én tevékenységének serkentését látjuk, mégpedig az Alsó ember szervezetében. Tehát a fej serkentésének poláris ellentéte áll előttünk, az ő hatásán keresztül.

Ami itt lezajlik, arra azt mondhatnám: a külső emésztés, a szubsztanciáknak még a valódi emésztés előtt történő megragadása, mielőtt még azok a béltevékenységbe torkollanának. Úgy is mondhatnám, hogy a bél idegi-érzéki apparátusa kerül serkentésre az Én elősegítésével.

No és mi lesz a következmény?

Először is a gyömbér gyökerében erőteljes lázellenesség mutatkozik. A második hatás abban áll, hogy az inkább elől található emésztéssel az inkább hátul lévőre (ami a tulajdonképpeni béltevékenység) vagyunk befolyással, ugyanis arra kevesebbet bízunk rá. Például hasmenést tudunk ezzel kezelni, a bél nyálkafolyásait, azaz olyan régiókat melyek a hátsó emésztés tevékenységét végzik. Újra láthatják, hogyan vagyunk képesek a külső erők átvilágítására az ember belsejére való hatásukat illetően.

Folytassuk a gyökerek szemléletét, és vegyük most szemügyre a nőszirmot (Iris Germanica). Főzzük meg ennek a gyökerét is. A nőszirom már látványával is elárulja, hogy az Én-re hat. Undorító szaga és a keserű íz azonnal elmondja, hogy itt az Én erőteljes fizikai kölcsönhatásba lép a külvilággal. A nőszirom gyökerében csersav van, mely ezt a fizikai tevékenységet erőteljesen serkenti. És megint itt van a keményítő, mely az Én tevékenységére hat. Végül van még valami a nőszirom gyökerében, melyen keresztül fizikai hatása mindenütt jelentkezik, ahová csak eljut: a gyanta. Mindezek következménye az, hagy az Én heves tevékenységbe kezd, melyet elsősorban a purgáló urintevékenységen keresztül veszünk észre. Ha tehát például vízkórsággal van dolgunk, akkor a nőszirom gyökerének főzete lesz a mi fegyverünk. Látják ilyenfajta mérlegeléseket kell végeznünk e témában.

Szálljunk most kissé feljebb a növényben általában, és vegyünk egy jellemző példányt, mondjuk a majorannát (Majorana Hortensis). Legyen azonban világos, ha a szárba szállunk felfelé, akkor ott olyan jelenségekkel számolhatunk, melyek természetesen zajlanak, nem úgy mint a gyökérben. Ezzel azt akarom mondani, hogy a szárat nem kell feltétlenül megfőznünk. A szár esetében a finom erők kivonatolására elegendő, ha azt leforrázzuk. A szár szükséges erői már egy forrázás alkalmával átmennek az így nyert folyadékba. Ezt érzékekkel is felfoghatjuk, ha az ilyen forrázás izét (melyet felmelegítő íznek nevezhetünk) megvizsgáljuk. Ez az íz valahogyan kesernyés, de ugyanakkor érezzük az aromatizáló illatot is, az éteri olajok illatát. Ehhez járul még valami, ami fizikai hatását nem túlzottan korán árulja el. Csak akkor, ha a gyomron keresztül a belekbe jut. Ezek pedig a szárban lévő sók, melyek különösen erőteljesek a majoránna esetében. A szár forrázásából keletkező tea különösen a belső szervek légzési tevékenységére hat. Ez kifelé abban nyilvánul meg, hogy izzadás lép fel. Ez az izzadás reakciójában erősítőleg hat a belső szervek felé. így segíthetünk a katarrhális meghűléseken, de a másik oldalon segíthet a méh gyengesége esetén is.

Mindez sokkal világosabbá válik majd, ha a virág hatásaira térünk át. A virág hatásai megmutatkoznak abban, ahogyan a növény külsejét felénk megnyilvánítja, gondoljanak az orgona vagy a bodza apró virágaira. Itt a növénynek azon erői törnek elő, melyek a Föld környezetével, a kozmikus áramlásokkal közvetlen kapcsolatban vannak. A leginkább az éteri olajokon keresztül győződhetünk meg erről, például a bodza esetén. Itt valójában még többről van szó, mert a bodza virágai ként is tartalmaznak. Ebben az ásványit láthatjuk, mely számunkra különösen hatásosan bizonyítja a légzés serkentésének tényét, de a másik oldalon is hatnak, nevezetesen az emésztés szerveinél is. A bodza virágának forrázása esetén az emberi szervezet éteri tevékenységét serkentjük, és ezen a kerülő úton át érjük el az asztráltestet, mely a légzést jelenti a Felső-hátsó szervekben. A fej szervezete, és a tulajdonképpeni légzőszervek ekkor alig kerülnek befolyás alá. Persze itt is létrejönnek reakciók, melyek kiválasztódásokra, izzadmányokra vezetnek. Nos, végül is a légzés szervei kapnak serkentést, de ezen keresztül létrejön egyfajta vérhatás is, a vér cirkulációjának „beindulása”. A leírtak jól megfigyelhetők egy katarrhális meghűlés esetén tapasztaltak esetében, amikor a bodzatea remek hatást ér el rekedtség, köhögés ellenében. Ehhez polárisán remekül hat a reumatikus problémák esetén is.

Nézzék, Uraim, itt arról van szó, hogy egy szer hatékonyságából azt olvassuk le, ami abban gyógyerőt tartalmazhat. Most gondolják meg, hogy szükségessé válik egy hatás kiváltása a fej organizációjára. Mi is az, ami a fej organizációjától függ?

A fej organizációjától függ annak poláris ellenoldala, az emésztés, és annak is durvább oldala, az az oldal, amely okává válik oly sok súlyos betegségnek. Világosan kell tehát látnunk, hogy a fejjel tudjuk az emésztés durvább oldalát befolyásolni. Ha tehát valamit a szervezetbe juttatunk az emésztés javításának céljával, akkor olyasmit adagoljunk, mely a fejbe bizonyos mértékben kisugároz. Ezzel tényleg a fejből érkező hatást érünk el. Mindez a leginkább a magvak alkalmazása esetén figyelhető meg. A magvak természetüktől fogva alkalmasak a durvább emésztés befolyásolására. Amikor a durvább emésztésre hatnak, akkor valójában a fejben okoznak reakciókat. Nagyon nehéz azonban az emésztés hatását egészen a fejig eljuttatni.

Ha a magvaknál maradunk, akkor egy speciális főzetet kell készítenünk, amennyiben a páciens ezt jól viseli. A legjobban figyelhetők meg az elmondottak a kömény főzetének tanulmányozásakor. A főzet éteri olajai elsősorban az Én-re hatnak, viasz és a gyanták a fizikaiban fejtenek ki erős hatásokat. A főzetben nyálkacukor is található.

Ha mindazt, amit a napokban tárgyaltunk összeszedjük, megállapíthatjuk, hogy ezek a szerek különlegesen erősítőén hatnak az Én-tevékenységére. Egy formális hatásról van szó, mely az emésztési szervekben található gyenge érzéki-idegi tevékenységre hat. Az Alsó emberben egy főzet a külső érzéki észlelet tudatalatti metamorfózisaként hat Serkentést kapunk arra, hogy emésztőrendszerünkkel észleljük azt, ami ott folyamatként zajlik. Ez az eszköz kitűnően használható beöntéseknél. Ott úgy teszünk, mintha egy folyamatot hívnánk életre, mely az érzéki-idegi tevékenységre kell hasson. A finom erők kívülről történő bevezetése a köménymagokban, az emésztőszervek tudatalatti észlelésé váltja ki. Ennek következtében a letargikus szövetfolyadék különösen felserken, mivel egyfajta érzéki-idegi erősítő folyamat áll elő, így az észlelési készség mélyen az emberi bensőbe helyeződik be. Az ember észlelővé válik saját emésztőszerveiben, és ez hat ellene pólusként egy szervi tevékenységnek, mely belső, erupciószerű megnyilvánulás. Azáltal, hogy ezt a belső szervi tevékenységet észlelni tudjuk, ez arra bénítóan hat, tehát egészségessé tesz bennünket, így ha gyomorgörcsök, kólikus vagy puffadásos állapotok lépnek fel, ezzel az eszközzel igen eredményesen tudunk védekezni.

Van még egy folyamat, melynek megfigyelése rendkívül érdekes. Képzeljék el, hogy mi is az alapjában véve, mely tudatalatti tevékenységgé fejlődik! Ez a tudatalatti tevékenység nagyon is hasonló a külső észlelőképesség tevékenységéhez. Gondoljanak arra, hogy az észlelés és a reflextevékenység egymással összefüggésben állnak. Bizonyos észleletek, ha tudat alatt lépnek fel, azonnali védekező mozdulatokat idéznek elő nálunk. Figyeljék meg az észleleti tevékenység és a védekezés együttműködését, és vigyék ezt át a szövetfolyadék belső tevékenységére! Ha mondjuk a levegőben úsznak, akkor véghezviszik a külső észlelés tevékenységét.

Ha mindezt sematikusan megrajzolom, akkor a világos (hell) rész a levegő, fény által átjárva. Pirossal (rot) jelöltem a külső észleletet, a nyíl irányában, és vele szemben a belső reakció (kék, blau) nyilát látják. Minden érzékszervben együttműködés játszódik le a külső akció és a belső reakció között. Ha egy külső absztrakt képet szeretnénk kreálni, akkor nem úgy kell ezt látnunk, ahogyan az újabb kori materialisztikus szemléletmód teszi, mely szerint itt egy centrifugális és centripetális idegtevékenységre kerül sor. Ez a leírás nem bölcsebb annál, mint amikor egy labda összenyomásakor az eredeti alakot egy az összenyomó erővel ellentétes erő állítja helyre. Az sem túl bölcs, amikor motorikus idegekről beszélünk és a labda rugalmasságának magyarázatára annak belsejébe egyfajta központot helyezünk, mely kifelé „nyom” amikor „be-nyomás” éri. Lényegében itt az eredeti alak helyreállítása történik, melyhez semmiféle különös ideg nem szükséges, mivel az egész, a hatás és az ellenhatás is, be vannak ágyazva az asztralitásba és az Én lényiségébe.

Az egész folyamatot úgy kell elképzelniük, hogy az kerülő úton, a szövetfolyadék éteri tevékenységén keresztül zajlik (lásd a rajzot, sárga).

Egy érzéki folyamat persze normális körülmények között nem a szövetfolyadékban zajlik, de bizonyos körülmények között előfordulhat ilyesmi.

Azután létrejön egy összehúzódási tendencia, melyet itt az észlelés akciójaként jelöltem. Ez a folyamat (piros) bizonyos értelemben megrohamozza a kifelé irányuló erőket (lila) a szövetfolyadékban. Az persze szeretne érvényesülni, tehát ellenáll. Tehát egy érzéki folyamat, ül. az érzéki folyamat metamorfózisa „belecsúszik” a szövetfolyadékba. Most keresgélnünk kell a normális életben valami hasonló után, ahol egy érzéki folyamat metamorfózisa, vagyis egy „besűrűsödött” érzéki folyamat jön létre a szövetfolyadékban. S találunk is ilyet, mégpedig az anya tejkiválasztásában. Ez ugyanis tényleg egy „befelé vitt”, megsűrűsödött metamorfózisa a külső érzéki folyamatnak. Most tegyük fel, hogy a dolog hiányosan működik, és mi szeretnénk ezt a szövetfolyadékba „bevitt” megsűrűsödött érzéki folyamatot megerősíteni. Na, kérem, a kömény főzetében (a szoptatós levesben), pontosan olyan folyamatot váltunk ki, mely a tej kiválasztást fokozza.

A példákban leírtak fokozzák a képességet arra, hogy az emberi szervezet és a külvilág együttműködését felismerjük. Figyeljék csak meg a következőket: a kömény főzetében gyanta és viasz található, melyek konzisztenciájukban erőteljes fizikai hatásokat idéznek elő. A gyanta és a viasz rend-kívül hasonlóvá válik (csak befelé megsűrűsödve) ahhoz, ami az érzékekre kívülről benyomást tesz. Másrészről a magban éteri olajok és nyálka-cukor is van. Ezek az Én reaktivitását serkentik. Minden együtt van, ami egy érzéki folyamatban benne kell, hogy legyen: a hatás kívülről, és az Én reakciója belül. Most átalakítjuk ezt az érzéki folyamatot azáltal, hogy nem érzéki benyomást szerzünk, hanem ezt a kölcsönhatást a szövetfolyadék erőrendszerének belsejébe helyezzük át, és akkor elértük, hogy egy belső érzéki folyamatot hívtunk életre, mint amilyen a tej kiválasztódásának folyamata. Ezzel az egész organizációt áttekinthetjük..

Ilyen szemléletmódra van szükségünk, ha a külsőben találhatót anyaghatásaiban az emberi bensőben fel akarjuk ismerni. Tegyük most fel, hogy ásványi-fémes gyógyszerrel próbálkozunk. Amit a növényi gyógyszereknél megtanultunk, az viszonylag könnyen áttekinthető. Az ásványival azonban több történt, ebben folytatódott a növényi folyamat. Ami itt történt azt úgy nevezhetnénk, hogy az ásványiasodás és az átnövényesiedés erői ásványi erőkké formálódtak át. A gyógyfolyamat tehát az ásványi erők átformálódásán nyugszik. Képzeljék el, hogy berendezünk egy kórházat, melyet termőföld vesz körül. A termőföldet trágyázzuk meg különféle ásványival, és vessünk bele mindenféle növényt. Ha most a növény gyökerét, szárát, virágát használjuk fel, akkor az ásványi trágya helyének ismeretében, az ott termett növényben kezünkben tartjuk a „folyamatot”, a növény az ásványt gyógyszerré alakította át. Mindezt „fokozhatjuk” azzal, hogy az így termésként nyert növényeket használjuk fel újra trágyaként. Ezzel a nyert gyógyszert „élesebbé” tehetjük. Stuttgarti intézetünkben, szándékunkban áll ilyen kísérleteket végezni. Végeredményben olyan szert kapuk, mely a fizikai bedörzsölést lényegesen hatékonyabbá teszi, mivel abban a természet ható erői tevékenyek.

Feltehetjük a kérdést: mi hat az ásványi-fémes szerben? Hát a sók hatnak az emberi bensőre. A periférikus tevékenység éppen a legkonzisztensebb ásványi-fémes szubsztanciák által befolyásoltatik. Most állítsunk fel egy mérlegelést, de a szellemtudomány megfontolásai alapján, mert különben gondolataink széjjelforgácsolódnak a legkülönbözőbb irányokba. A szellemtudományos megfontolások adják meg gondolataink helyes irányát. Tudjuk, hogy egy fémet az emberi szervezet nagyon nehezen képes megragadni, ahhoz az Én tevékenységét kell felserkenteni. Az Én az, mely bizonyos értelemben „belenyúl” a szubsztanciába, annak erőit a maga céljai szerint átrendezve. Az Én tevékenységét az asztráltesttel tudjuk megerősíteni. Ha egy fémet (vagy más ásványit) alkalmazunk, akkor tudnunk keli, hogy az Én- és az asztráltest tevékenysége kerül serkentésre, melyek egymással kölcsönhatásban végzik majd munkájukat. A serkentést a következőképpen hajthatjuk végre: készítünk egy fém-kenőcsöt, melyet felkenünk, mondjuk egy bőrkiütésre. Ezzel ott az Én perifériális tevékenységét serkentjük. Ez az Én tevékenység reakciót vált ki a szervezet belsőbb részeiben, éspedig ott egy szerv idegi-érzéki tevékenységén keresztül, mely kiélezett légző tevékenységet kiváltva megy át az asztrálisba. Énnek eredményeképpen kapjuk meg a bensőből azokat az erőhatásokat, melyek a bőrkiütés ellen lépnek majd fel.

Nos, ebben a tekintetben az összes fémeket, illetve ásványi szubsztanciát tanulmányozni kellene. Az ólomról például tudjuk, hogy rendkívül erős módon hat az idegi-érzéki tevékenységre, illetve a belső légzési tevékenységre, de arra a belső légzési tevékenységre is, mely például a külső perifériális szervekben játszódik le. Ha tehát ólmot alkalmazunk nagy hatásokat érhetünk el kenőcsös formában, de orálisan is. Természetesen világosan kell látnunk, hogy ha beadjuk, akkor az emésztés szerveit serkentjük, melyek a felső emberben reakciókra vezetnek. Ha a felső emberen óvatosan elkészített ólomkenőcsöt alkalmazunk, akkor direkt hatunk a Felső organizációra. Ha olyan páciensünk van, aki valamilyen formában a fej gyengesége miatt szenved, tehát a felső ember nem fejleszt megfelelő idegi-érzéki tevékenységet, és emellett légzése sem megfelelő, egy ilyen ólomkúrával sokat érhetünk el. Csak arra ügyeljünk, hogy ne mérgezzük meg a beteget.

Van itt azonban egy nagy ellentmondás! Minden, ami inkább az ezüst irányába megy, az fémesen értelmezve polárisa az ólom irányába menőnek. Ebben a tekintetben rendkívül szegényesek az ásványi rendszereink. Egy természetszerű ásványi rendszer figyelembe kellene, hogy vegye a fémek ilyen jellegű rokonságát. Akkor látnánk ugyanis, hogy egy ilyen rendszerben pólusok találhatók pl. az egyik oldalon az ólom és kötései, a másik póluson pedig az ezüst, középen meg az arany. A többi fém pedig ekörül lenne megfelelően elrendezve. Az ólom és az ezüst egymás polárisai, mert az ezüst közvetlenül hat az anyagcsere-végtag rendszerére, mégpedig meglehetősen periférikusán, arra, ami a végtag-anyagcsere szervezetéhez mérve „kívül” van. Az ólom pedig a fej szervezetétől „kifelé” elhelyezkedőkre hat. Az ezüst tehát az idegi-érzéki tevékenységre hat az anyagcsere-végtagrendszerben és onnan serkenti azt a tevékenységet, mely az egész testet áthatja. Serkenti a légzést mindenütt, amiről azt mondtam tegnap, hogy a központi szívszerv metamorfózisa.

Mindennek ellene hat az, ami az ólomból indul ki. Ez a fej idegi-érzéki tevékenységére hat, a légzés tevékenységére. Serkentően hat mindenre, ami éppenhogy a „másik metamorfózisban” található, a fej alakításában, a tüdő alakításában, a máj alakításában, tehát azokban a szervekben, melyek az ember más organizációját körülzárják. Mint ahogyan a tüdő körülzárja a szívet, jelezve ezzel azt az ősi alakzatot mellyel az ember keringési lényegét látnunk kell. A tüdő körülzárja a szívet, a légzés szerve átöleli a keringés szervét. Ha az egész embert tekintjük meg agyképződményét illetően, vagy tüdőképződményét, májképződményét illetően, tehát a Felső-Hátsó embert szemléljük, akkor találunk még egy további „légzést”, mely átfogja az összes keringési edényt a szívvel egyetemben. Ami aztán az emésztés szervezete és a szexuális szervezet is, azt ezen a módon fogja össze a Felső és Hátsó ember. Ha mindezt átfogóan „érezzük”, a különböző tagozatok együttlétét, ahogyan egymáson, egymás körül elrendeződnek, akkor képesek leszünk az ember összes folyamatait megérteni és uralni.

Holnap áttérünk speciális megbeszélésünkre, melyen saját gyógyszereinkről lesz majd szó.