Ma első ízben beszélhetek ismét önökhöz a Goetheanum Karácsonyi Gyűlése óta. Fejtegetéseim megkezdése előtt el kell mondanom, hogy mivel kapcsolatos az az impulzus, amely a Goetheanum Karácsonyi Gyűlése óta összefügg az antropozófiai mozgalommal. Ezen a Karácsonyi Gyűlésen Dornachban az az öröm ért bennünket, hogy üdvözölhettük ott az angol Antropozófiai Társaság tagjainak egész sorát, mindenekelőtt kedves régi barátunkat, Mr. Collisont, az angliai társaság elnökét. Szeretném most megismételni azt, ahogyan őt annak idején Dornachban, mint az angol Antropozófiai Társaság képviselőjét üdvözöltem.
A Karácsonyi Gyűlésen az Antropozófiai Társaságba került impulzusnak valóban mélyrehatónak kell lennie, és most sok mindent másféle módon kell megbeszélnünk, mint ahogyan a Karácsonyi Gyűlés előtt viszonyultunk a dolgokhoz. Nehéz korszak köszöntött Társaságunkra, belső okkult értelemben is, különösen azáltal, hogy a háború utáni időkben a legkülönfélébb próbálkozások jöttek létre különböző oldalakról az Antropozófiai Társaságon belül. Szükségessé vált, hogy valamilyen megújulás történjen a Társaságban.
Ez a megújulás - itt megjegyezhetem - egy számomra nagyon jelentős tényhez kötődött. Miután már régóta szándékomban állt, hogy a Társaságot karácsonykor bizonyos módon újjáalapítsam, vagy legalábbis újraszervezzem, valamivel karácsony előtt felmerült bennem egy kérdés.
Szükségszerűvé vált, hogy olyan elhatározásra jussak, amit annak idején alapos okból az Antropozófiai Társaságnak, a Teozófiai Társaságból való kilépése idején megtettem. Akkor abból a feltételezésből indultam ki, hogy ha visszahúzódom a Társaság egész vezetésétől, hogy csak tanítói tevékenységet folytassak, akkor kevésbé nehéz lesz bizonyos dolgok kialakítása, mint ha a tanítással egyidejűleg irányítói feladatokat is végzek.
Az Antropozófiai Társaság 1912/13-ban vált ki a Teozófiai Társaságból, de az akkoriban remélt dolgok nem következtek be. Az elvárások nem teljesültek az Antropozófiai Társaságban. Így most már valóban komolyan mérlegelnem kellett azt a kérdést, hogy elvállaljam-e az Antropozófiai Társaság elnökségét, és beláttam: szükséges, hogy az elnökséget átvegyem.
De kedves angol barátaink körében is szeretnék valamit egészen különösen hangsúlyozni, amit nagyon is ki kell emelnem azzal az elhatározással kapcsolatban, hogy átvegyem az Antropozófiai Társaság elnökségét. Ez az elhatározás kifejezetten merészség volt az egész mozgalomban, mert ezzel egy bizonyos határozott eshetőség is adódhatott. Az antropozófiai mozgalom azon alapul, hogy a szellemi világból leáramlanak a szellemi megismerés tartalmainak reális kinyilatkoztatásai. Ha meg akarjuk valósítani az antropozófiai mozgalom művét, akkor azzal nem pusztán egy emberi művet viszünk véghez. Meg kell nyílnunk aziránt, ami a szellemi világból áramlik le. A szellemi világnak egészen meghatározott törvényei vannak, ezek érinthetetlenek. Ezeket szigorúan be kell tartanunk.
A mi korunkban nehéz összeegyeztetni egy külső tisztség követelményeit, még az Antropozófiai Társaság elnöki tisztét is, a szellemi világ kinyilatkoztatásaival szemben vállalt okkult kötelességekkel. Így fel kellett tennem magamnak azt a kérdést, hogy azok a szellemi hatalmak, akik elárasztották kegyelmükkel az Antropozófiai Társaságot, továbbra is ilyen mértékben fogják-e kegyelmükben részesíteni?
Bizonyára méltányolni tudják egy ilyen eshetőség egész kockázatát. Vállalnom kellett azt a lehetőséget, hogy a szellemi hatalmak esetleg így szólnak: ez nem megy, külső tisztséget nem lehet elfogadni.
Ma már valóban kimondhatom az antropozófiai mozgalomhoz kapcsolódó szellemi hatalmak színe előtt, hogy a szellemi világgal fennálló kapcsolat és az antropozófiai mozgalmon átáramló kinyilatkoztatások intimebbekké, mélyrehatóbbakká és bőségesebbekké váltak, mint azelőtt. A két lehetőség közül tehát az történt meg, amelyik a lehető legkedvezőbb az antropozófiai mozgalom további előrehaladása számára. Azt mondhatjuk, hogy az Antropozófiai Társaságnak a Goetheanumban történt megalapítása óta a kinyilatkoztatásaikkal megajándékozó szellemi hatalmak állandóan teljes és még nagyobb jóakarattal tekintenek le ránk, mint régebben. Így e tekintetben egy, már hosszabb idő óta nyomasztó tehertől szabadult meg az Antropozófiai Társaság.
A Goetheanum Karácsonyi Gyűlése előtt sokszor hangsúlyoznom kellett, hogy különbséget kell tennünk az antropozófiai mozgalom és az Antropozófiai Társaság között: az előbbi egy spirituális áramlatnak a Földön tükröződő megjelenése, az utóbbi pedig egy olyan Társaság volt, amelyet külsőleges módon irányítottak, tisztviselőit megválasztották, vagy másképpen nevezték ki.
Karácsony óta ennek az ellenkezőjét kell mondanunk. Az antropozófiai mozgalmat már nem különböztetjük meg az Antropozófiai Társaságtól. Az antropozófiai mozgalom eggyé vált az Antropozófiai Társasággal, az után, hogy én magam lettem a Társaság elnöke.
Ez tette szükségessé, hogy Dornachban karácsonykor ne egy külső, exoterikus értelemben vett elnökséget iktassunk be, hanem egy olyat, amelyet ezoterikusnak tekinthetünk, amely cselekedeteivel a szellemi hatalmaknak tartozik felelősséggel, és nem választják, hanem kialakítják. Karácsonykor minden másképp történt, mint ahogy egy alapító gyűlésen egyébként történni szokott. Ezt az elnökséget iniciatív elnökségnek nevezném, amely feladatát abban látja, hogy cselekedjen. Ezért az alapszabályokat sem a szokásos módon dolgoztuk ki a Karácsonyi Gyűlés során, hanem egyszerűen csak elmondtuk, hogy milyen legyen a kapcsolat az emberek között, az elnökség és a többi tag között, az egyes tagok között, és így tovább. Az elnökség szándékai nem is az alapszabályokban szerepelnek, mert ezek csak formális alapszabályok, mivel tulajdonképpen csak azt beszélik el, amit tenni szándékozunk. Nálunk minden másképp történik, mint az egyéb társaságoknál.
A lényeges az, hogy az Antropozófiai Társaságba egy ezoterikus vonás került. A Társaságon átáramló egész mozgalomnak ezoterikus jellegűnek kell lennie. Ezt egészen komolyan kell vennünk. A Goetheanum vezetősége számára csak a szellemi világból fakadó tisztán emberi tevékenység impulzusai lesznek mérvadóak. Nem az 1. paragrafust, a 2. paragrafust és hasonlókat kell kiviteleznünk, hanem a valódi szellemi életet kell előmozdítanunk, minden egyéb szempont és aggályoskodás nélkül.
Itt egy látszólag egészen jelentéktelen dolgot említenék meg. A tagsági igazolványokat minden tag számára megújítjuk. Mivel világszerte tizenkétezer tagunk van, ezért tizenkétezer tagsági igazolványt kellett kiadnunk. Nekem mindegyiket alá kell írnom. Egyesek javasolták, hogy bélyegzőt készítsünk, és azzal bélyegezzem le az igazolványokat. De az antropozófiai mozgalomban ezentúl mindennek közvetlen, individuális és emberi jelleget kell felvennie! Ezt ilyen apróságnál is be akartam tartani. Minden tagsági igazolványnak a szemem elé kell kerülnie, el kell olvasnom a tulajdonosa nevét, és a nevemet a saját kezemmel kell aláírnom: így távoli, mégis reális emberi kapcsolat alakul ki köztem és minden egyes tag között. Természetesen egyszerűbb lenne, ha valaki lebélyegezné a tizenkétezer igazolványt, de nem így fog történni. Ez jelképesen utal arra, hogy a jövőben minden azon fog múlni, ami a Társaságban emberi módon működik.
Ha a Goetheanum vezetősége ilyen módon bizalmat kap, akkor meg fogják látni, hogy lassanként a Karácsonyi Gyűlés minden szándéka megvalósul. Természetesen mindez fokozatosan történik, türelmesnek kell lennünk, kedves barátaim. De bizalommal kell lennünk a Goetheanum elnökségével szemben, amely az ötödik lépést nem teheti meg a második előtt, de a másodikat sem az első előtt, és bár mostanáig még csak valahol fél lépésnél tart, mégis sikerülni fog és eljön az ideje annak, amikor eléri az ötödik lépést is. Mert ha a dolgokat emberileg akarjuk vezetni, akkor nem maradhatunk meg az absztrakcióknál, hanem mindenütt be kell lépnünk a valóság területére.
Az antropozófiai mozgalomba így valóban egy új jellemvonás kerül. Szellemében válik ezoterikussá, és többé nem a külsőségekben keresi az ezoterikumot. Vannak bizonyos ezoterikus igazságok, amelyeket csak általa lehet közölni, de az ilyen igazságokat csak az tudja befogadni a szívébe, aki elevenen részt vesz mindabban, ami a Társaságban történik. Az előadássorozatokat sem zárjuk el a külvilág elől, mint eddig. Ha nem is kerülnek könyvkereskedelmi forgalomba, de aki igényt tart rájuk, az megkaphatja őket. Csak egy spirituális feltételt szabunk, amint ezt már jeleztem: ellenvetéseket, kritikát csak azoktól fogadunk el, akik az előadások szellemének talaján állnak. Akármit is fognak beszélni az emberek a jövőben, az okkultizmusban mi a pozitív oldalon dolgozunk, nem a negatívon.
Mindezeket lassanként meg kell értenünk. Ha ez megtörténik, akkor egészen új jellemvonást vesz fel az antropozófiai mozgalom. Akkor az emberek megértik azt is, hogy a Goetheanum vezetősége egyedül a szellemi világ lényeinek tartozik felelősséggel, de az egész Társaságban közösséget is fognak érezni az emberek ezzel a vezetőséggel.
Ezzel az új jellemvonással talán elérhetjük azt, hogy az antropozófiai mozgalom olyanná váljon, ahogyan majd az előadások folyamán a szellemi élet benső oldalából kiindulva leírom önöknek.
Ezzel a rövid megjegyzéssel szerettem volna bevezetni itteni előadásaimat, és most elkezdem tulajdonképpeni fejtegetésemet.
Az emberiség az évszázadok során oda jutott, hogy egyre kevésbé tekintett fel a szellemi világra. Jogosan beszélünk arról, hogy a legutóbbi századokkal materialista korszak következett be, és ez a materialista korszak nemcsak az emberi gondolkodásba nyomult be, hanem az emberi akaratba, a cselekvésekbe is, és lassanként már az egész élet a materializmus jegyében folyik. Az Antropozófiai Társaságban azonban tudatára ébredünk annak, hogy ez olyan erőket kíván felébreszteni, amelyek ismét kivezetik az embert az anyagihoz való tapadásából, mindabból, ami a szellemit tagadja.
De ahhoz, hogy az antropozófiai mozgalom az emberiség egész fejlődésének szükséges impulzusává váljon, komolyan kell vennünk azokat a tanításokat, bölcsességeket, amelyek most már évek óta átáramlanak az antropozófiai mozgalmon. Teljesen komolyan szemügyre kell vennünk, tehát, hogy jelenkorunk embere hogyan is él a világban?
A születés révén érkezik az életbe, öröklött tulajdonságait szüleitől és elődeitől kapja, a kor szokásos szemlélete szerint nevelődik, életének bizonyos szakaszában öntudatra tesz szert, és mintegy felébred a külső élet számára. Ekkor rátekint a környezetében található nézetekre, gondolatokra, tettekre, impulzusokra és egyebekre. Átérzi, hogy nemzetének és a jelenlegi emberiségnek a tagja.
Az antropozófiai mozgalomban azonban azzal a fénylő, lángoló igazsággal találkozunk, hogy ahogyan most itt ülünk: ebben az életünkben a régebbi földi életeinket folytatjuk. A mostani földi életünkbe az előző földi életeink eredményeit hozzuk át. Valóban át kellene éreznünk, hogy ne csak visszapillantsunk, akik a jelenlegi nemzetünkben és a jelenlegi emberiségben vagyunk: át kellene éreznünk a mostani életünkhöz vezető fokonkénti közeledésünket, ahogy az egyes földi életeken és a halál és újabb születés közötti másféle életeken áthaladva dolgoztunk énünkön, individualitásunkon, hogy kialakítsuk jelenlegi lényünket.
De milyen messze is van az ember mindennapi tudata attól, hogy egészen komolyan vegye: igen, korábbi földi életeket éltem át, számolok ezekkel a korábbi földi életekkel. Erre csak akkor leszünk képesek, ha életünk egész szemléletét a karma, a földi életek során képződő sors szempontjához igazítjuk. Akkor így szólhatunk: itt-ott kiemelkedő személyiségek jelentek meg a világban, és lényeges hatásuk volt az emberiségre. Megérthetjük-e őket, ha születésüket csak egy bizonyos korra korlátozzuk, és életük folyását csak egyetlen földi élet tartalma alapján ítéljük meg? Ha komolyan vesszük az antropozófiai mozgalmon átáramló tanításokat, akkor ezt kell mondanunk: ha rátekintünk egy személyiségre, azt látjuk, hogy a mai vagy az ezt megelőző földi élete előző földi életek folytatását jelenti, és nem érthetjük meg őt, ha nem úgy nézzük, hogy korábbi földi életeinek eredményei jelennek meg benne.
Ha azonban egy ilyen felfogást, egy ilyen nézőpontot komolyan veszünk, akkor egy egészen másmilyen történelemszemléletnek kell helyet adnunk, mint amilyen az általánosan elfogadott. Manapság elbeszélik az emberiség történelmi fejlődésének különböző korszakaiban történt eseményeket. Eljutnak egy államférfihez, festőhöz vagy valamilyen más jelentős személyiséghez. Elmondják, hogy mit cselekedett születése óta a Földön. De nem veszik komolyan, hogy ezt így tekintsék: itt van ez a személyiség, akinek régebbi földi életei bevilágítanak mostani életébe. Pedig a történelmet igazán csak akkor értjük meg, ha tudunk arról, hogy valamely későbbi korszak történéseit maguk az emberek viszik át a korábbi korokból a későbbibe. Akik ma élnek, vagy századokkal ezelőtt éltek, azok már régebben is éltek, és áthozzák az újabb korba azt, amit a régmúltban gondoltak és átéltek. Nézzük meg ezt az összefüggést.
Hogyan értsük meg például azt, ami megrendítő módon szövi át korunkat? Egyfelől csaknem két évezrede jelen van az európai, a nyugati országok új civilizációjában a Krisztus-impulzus hatása és működése, amelyet a Golgotai Misztérium alapozott meg. De ugyanabban az életben, amelyet szívmelengetően és szellemi világosságot árasztva hat át ez a keresztény impulzus, megtalálunk egy másik vonást is. Ez mindazt magában foglalja, amit már általános iskolás gyermekeink is magukba szívnak a modern tudományt tanulva, és ami mint modern műveltség eláraszt bennünket reggelenként, amikor kávénk mellett újságot olvasunk. Nézzék csak meg az emberről alkotott mai szemléletet: nem mondhatjuk, hogy a Krisztus-impulzus hatja át azt, amit a tudomány visz bele a közgondolkodásba, sem a művészet sokféle teljesítményét, vagy az élet egyéb területeinek alkotásait. Ezek elfordulnak a Krisztus-impulzustól. Sokan éppen azt a célt tűzik maguk elé, hogy a Krisztusimpulzust ne is engedjék az anatómiába, fiziológiába, biológiába, történelembe áramlani, ezeket el akarják attól választani.
Honnan ered ez? Amíg csak azt mondjuk: itt van ez a tudós, valamilyen nevelésben részesült, felnövekedett, valamilyen tudományos kutatást folytatott; vagy azt mondjuk: itt van egy államférfi, a kornak megfelelő nevelésben részesült, politikai intézkedéseiben liberális vagy konzervatív beállítottságot képviselt - addig nem értjük meg annak okát sem, hogy jelenkorunk civilizációjában egyfelől jelen van a keresztény impulzus, másfelől viszont olyasmi is, aminek semmi köze nincs a kereszténységhez. Miből ered ez? Csak akkor értjük meg az ilyesmit, ha például rátekintünk egyes jelentősebb személyiségek ismétlődő földi életeire. Akkor be fogjuk látni, hogy az emberek a régebbi korok civilizációjából átviszik a történelem későbbi korszakaiba azokat a gondolataikat, akarati impulzusaikat, amelyeket a régebbi földi életeikben szereztek meg.
Látjuk, amint korunk fontosabb eseményeiben fellépnek egyes személyiségek. Vegyünk például egy olyan személyt, aki az újabb korban rendkívül meghatározóvá vált a külső életben is, de különösen mindabban, ami a tudomány hatása alatt áll: Lord Ba- conre, Francis Baconre gondolok. Megjelent ez a személyiség, megismerjük az életét, megnézzük a keresztény civilizációban. Bacon külső írói mivoltában semmi nem emlékeztet bennünket a keresztény impulzusokra. Éppen úgy felléphetett volna egy nem keresztény civilizációban is. Amit a kereszténységről elmond, az igen felületesnek hangzik ahhoz képest, ami szívének valódi impulzusa volt. Ezt a sajátságos jellemvonást megfigyelhetjük tudós, filozófusi és államférfiúi mivoltában egyaránt.
Vagy nézzünk meg egy olyan személyiséget, mint Darwin. Darwin jó keresztény volt ugyan, de van-e kereszténységének a legcsekélyebb köze is ahhoz, amit az állatok és emberek eredetéről elgondolt? Nincs. Nála a keresztény impulzustól egy egészen eltérő vonás, egy egészen eltérő impulzus jelenik meg. Nem jutunk dűlőre, ha egyszer nem kérdezzük meg: mi a helyzet Bacon vagy Darwin előző földi életeivel? Mit hoztak át korábbi földi életeikből ebbe a mostani földi életbe?
Az ismétlődő földi életek kérdését nemcsak elvontan kell felvetnünk, ha az Antropozófiai Társaságot a helyes értelemben fogjuk fel. Bizonyára nagyon szép dolog, ha tudunk arról, hogy ismételten élünk itt a Földön, és sok minden át is kerül egyik földi életből a másikba, de ez a gondolat mégis viszonylag erőtlen marad, ha csak általános hitvallás, hit lesz belőle. Csak akkor kezd komollyá válni, ha egy konkrét embert veszünk elő, és valamelyik későbbi korban leélt konkrét életét a régebbi korokban leélt konkrét életéből értjük meg.
Most tehát ilyen irányú fejtegetésekbe kezdünk bele. Először a történelmi jelenségeket figyeljük meg, hogy teljesen komolyan végezzük a karma vizsgálatát. Annak alapján fogjuk az emberiség fejlődésének előrehaladását megérteni mind az emberi civilizációban általában, mind az egyes emberi tevékenységekben, hogy nyomon követjük, ahogy az emberek átviszik a régebbi korok eredményeit az egyik korszakból a másikba.
Látjuk, hogy az egyik korszakban megjelenik Francis Bacon, egy másikban Darwin. Felfedezünk közöttük bizonyos hasonlóságokat. Ha felületesek maradunk, akkor azt tanulmányozzuk, hogy vajon Bacon és Darwin hogyan is juthatott el a maga nézetéhez. Ha viszont mélyebbre akarunk hatolni, akkor megállapítjuk, hogy olyasmit hoznak a keresztény civilizációba, ami ebből a keresztény civilizációból nem is érthető meg. Ha visszapillantunk az időben, felmerül az a kérdés, hogy nem volt-e Baconnek és Darwinnak szükségképpen egy régebbi földi élete is?
Amit ugyanis a későbbi földi életükben megfigyelünk, azt éppen ezekből a korábbi földi életeikből hozták magukkal. Történelmileg csak akkor értjük meg őket, ha előbb individuálisan értettük meg őket. Mert ha a karmát komolyan vesszük, akkor maga a történelem az egyes emberi tettekre bomlik szét, a messze múltból a jelenbe és innen a jövőbe áramló emberi életekre.
Az ilyenféle dolgokról mostantól fogva már tartózkodás nélkül kell beszélnünk. A szellemi élet tényeinek megfelelően beszélünk róluk, hogy a történelem és a természet külső világát úgy ismerjük meg, hogy a mögöttük áramló spirituális történések is kibontakozzanak előttünk.
Az ember kezdetben legtöbbször könnyedén veszi e kérdések felvetését, nem úgy, ahogy az életünk terét alkotó szellemi és fizikai világnak megfelelően kellene felfognia. Mert az ilyen dolgokkal kapcsolatban nem formálhatunk ugyanúgy véleményt, mint ahogy a mindennapi dolgokról szoktunk gondolkodni. Hogy az ilyen kérdéseknél felmerülő mély kérdéseket megismerjék, szabadjon ezen első előadásom végén egy személyes megjegyzést tennem - amit teljesen tárgyilagosan mondok el - mielőtt rátérnék azoknak a kérdéseknek tisztázására, hogy ki volt Bacon előző életében és ki volt Darwin előző életében?
A „Goetheanum” most megjelenő számaiban leírom életutamat. De ebben a külső világ számára is készült írásban nem lehet minden lényegeset megírni, helyenként természetesen kiegészítésekre van szükség azok számára, akik mozgalmunkban komolyan keresik a szellemi világ felé vezető utat. Mielőtt tehát a következő előadásomban majd belekezdek az itt felvetett kérdések megválaszolásába, szeretném megtenni ezt a személyes, egyéni megjegyzést.
Aki hozzám hasonlóan a XIX. század hatvanas éveitől jelenkorunkig élte az életét, az olyan korban élt, amelyben - mint többször jellemeztem - elérkezett Michael korszaka, Gábriel előzőleg három és fél évszázadon át tartó korszaka után. Michael uralma, azaz Michael napszerű impulzusának a földi civilizációba való beáramlása az emberiség előrehaladásában a XIX. század hetvenes éveinek végén jött el. Aki fiatalkori társaival közvetlenül a michaeli behatások megjelenését követő időkben élt, és így értelmi vagy kedélylelkét az 1880-as, 1890-es években kellett kialakítania, amikor Michael befolyása érvényre kezdett jutni a külső történés színfalai mögött - tudjuk, hogy az értelmi vagy kedélylélek kialakítása az ember 28. és 35. éve között történik - akkor, ha igazán benne élt az értelmi vagy kedélylélekben, kívül élt a fizikai világon. Az ember leginkább akkor van kívül a fizikai világon, ha tudatosan éli át önmagát az értelmi vagy kedélylelkében.
Az embert fizikai testre, étertestre és érzőtestre (asztráltestre) tagoljuk. Fizikai testével határozottan a fizikai világba illeszkedik. Étertestével is a külső világban él, érzőtestével ugyancsak erősen benne él a külső világban. Még érzőlelkével is benne él. Amikor azonban teljesen tudatosan az értelmi vagy kedélylelkében él - még tudati lelkének felébredése előtt, amely az ember 35. évében történik - akkor egészen kívül élhet a külső világon. Az ember egészen a lelkiségbe juthat. Így a XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben alkalom adódott, ha valakinek hajlama volt erre, hogy értelmi vagy kedélylelkével többé-kevésbé kívül éljen a fizikai világon.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mivel értelmi vagy kedélylelkével a fizikai világon kívül élt, azért abba a régióba, szférába juthatott, ahová éppen akkor Michael lépett be a földi valóságban.
Mert a nyolcvanas, kilencvenes években sok minden történt ugyan, amit az emberek megcsodáltak, amiben nevelkedtek és teljesen magukba is fogadtak. Éppen az újabb irodalmárok írják le ezt a korszakot fellengzős szavakkal. Nézzék meg mindazt, amit a folyóiratok, a művészetek létrehoztak, ami a XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben jelent meg, 1879-ben, 1880-ban, 1890- ben és így tovább.
De éppen ezekben az években még egyéb is történt. Kozmikusan egy vékony fátyol keletkezett, mögötte pedig ott volt a fizikai világunkkal közvetlenül határos másik világ. Ez volt sajátságos a XVIII. század vége felé. Az volt a Kali Juga leteltét közvetlenül megelőző időszak jellegzetessége - a Kali Juga a XIX. századdal ért véget - hogy a velünk határos szellemi világot csak egy pókháló finomságú fátyol választotta el tőlünk, jóllehet a mindennapi tudat nem tudott ezen sem áthatolni. Ott lejátszódott valami, aminek fokról fokra át kell kerülnie a mi fizikai világunkba, és hatásának meg kell mutatkoznia ebben a fizikai világban is.
Csakugyan volt valami titokzatos a XIX. század végének e korszakában. Fátyol mögött rendkívüli jelenségek játszódtak le, amelyek mind egy szellemi lény köré csoportosultak, akit Michaelnek nevezünk. Jelen voltak Michael nagyszerű hívei, olyan emberi lelkek, akik ekkor nem éltek fizikai testben, hanem haláluk és újabb születésük között tartózkodtak, de olyan hatalmas démoni erők is megjelentek, akik ahrimáni befolyásra fellázadtak az ellen, aminek Michael által kellene megjelennie a világban.
Ha tehát szabad egy személyes megjegyzést tennem: úgy nőttem fel, hogy a szellemi világ megragadása sohasem okozott nehézséget számomra. Ami a szellemi világból áradt, az a lelkembe jutott, eszmékké alakult, gondolatokká formálódott. De éppen az esett nehezemre, ami másoknak könnyű volt. A természettudományos összefüggéseket gyorsan felfogtam, az egyes konkrét dolgok viszont sehogyan sem akartak emlékezetemben megmaradni, nem nyomódtak bele. A hullámelméletet, a matematikusok, fizikusok, vegyészek szemléleteit könnyen megértettem. Egy ásvány megismeréséhez azonban nem volt elég számomra, ha egyszer, kétszer megnéztem, mint mások, hanem harmincszor- negyvenszer is látnom kellett. A külső fizikai világ tényei ellenálltak az emlékezetemben való tarásuknak. Nem jutottam ki tehát egykönnyen a fizikai-érzékelhető világba.
Ezért egész értelmi és kedélylelkemmel a fátyol mögött rejtőző világba kellett illeszkednem, Michael régiójába, és át kellett élnem azt, ami ott lejátszódott. Ekkor támadtak bennem azok a követelmények, hogy komolyan vegyem a szellemi életet, és ilyen nagy kérdéseket kutassak. A külső élet erre nem adott volna alkalmat. A külső életben tovább írták Bacon és Darwin nyárspolgári életrajzát. De a színfalak mögött, a vékony fátyol mögött Michael régiójában felvetődtek az élet nagy kérdései. És itt mindenekelőtt megtudtam azt, hogy mekkora különbség van aközött, hogy ezeket a kérdéseket befogadjuk a szívünkbe, illetve, hogy szavakban is meg tudjuk-e fogalmazni őket.
A mai ember úgy gondolja: amiről tudunk, arról képesek vagyunk beszélni is. Amit a mai ember tapasztal, azt a lehető leggyorsabban szavakba önti és kimondja. Azok a kérdések, amelyek a nyolcvanas, kilencvenes években Michael régiójában körvonalazódtak, tovább hatottak, és átjöttek a XX. századba is, ha képes volt valaki befogadni őket. De valaki, aki már évtizedeken át ezeknek a kérdéseknek a befolyása alatt állt, valahányszor ki akarta őket mondani, mindig az történt, mintha Michael ellenségei megjelentek volna, hogy a nyelvét lebénítsák, és bizonyos dolgokról ne tudjon beszélni.
Még az antropozófiai mozgalomban is sok olyasmit kellett így hordozni legbelül, aminek úgyszólván még Michael titkának kellett maradnia. Ezekhez mindenekelőtt éppen azok az igazságok tartoztak, amelyek az ilyen történelmi, karmikus összefüggésekre vonatkoznak. Egy idő óta azonban már tartózkodás nélkül lehet beszélni erről a témáról. Néhány hónappal ezelőtt jelent meg annak lehetősége - és vált számomra is lehetővé - hogy e témában nyíltan beszélhessek. Ezért történik és történt, és kell itt is megtörténnie annak, hogy most már leplezetlenül beszéljünk az egyes földi életek közötti kapcsolatokról. Mert ez összefügg a Michael-titok feltárulásával, amely olyan módon ment végbe, ahogy leírtam önöknek.
Ez egyike azoknak a konkrét témáknak, amelyekről azelőtt még elvontan beszéltem. Az előadásban említettem azt a lehetőséget, hogy a szellemi világ elfordulhatott volna tőlünk. De nem ezt tette. Valóban, mindannak révén, amit különösen az Antropozófiai Társaság Karácsonyi Gyűlése óta számunkra megadatott, és ahogy azóta én magam módot kaptam az okkult munka végzésére - bár ezek nem új dolgok, okkult téren nem lehet azonnal közölni azt, amit tegnap fedeztünk fel, ezek régi meglátásaim, amelyeket fiatalkoromban olyan módon éltem át, ahogy az imént említettem - mindez hozzájárult ahhoz, hogy hallgatniuk kell azoknak a démonoknak, akik azelőtt nem engedték kimondani ezeket a titkokat.
Ezzel utaltam erre a fordulatra, és azért mondom el önöknek mindezt, hogy a szükséges komolysággal tekintsenek arra, amikor a jövőben jelentős és kevésbé jelentős személyiségek konkrét ismétlődő földi életeiről fogunk beszélni. Nem szabad ezeket a dolgokat könnyedén vennünk, csak akkor fogadhatjuk be őket, ha a szükséges tisztelettel közeledünk feléjük.
Erre akartam most utalni, mindezt a későbbi előadások során kiegészítem, és majd egyéb részletek is kiderülnek. De mielőtt Darwin és mások régebbi megtestesüléséről beszélnénk, fel akartam hívni a figyelmüket arra, hogy ezt a témát milyen szellemi atmoszférában, milyen szellemi megvilágításban kell szemlélnünk. Legközelebb tovább beszélünk erről, amikor a tagok összejövetelén ismét találkozunk.
El kell még mondanom, hogy az antropozófiai mozgalomba egy szorosabb értelemben vett ezoterikus mozgalmat is beleillesztettünk. Ez különböző szekciókból áll. Mindenekelőtt van egy általános szekció, amely az ezoterikumot minden emberi lélek számára közvetíti. Van azután pedagógiai szekciónk - majd jobban megismerik ezeket a dolgokat - és egy orvosi szekciónk. Két művészeti szekció van, az egyik a képzőművészetek számára, a másik a zene és a beszédművészet számára. Azután van egy természettudományos szekció, asztronómiai-matematikai szekció is. Adandó alkalommal mindenről be fogok számolni.
Az általános szekciót, mint osztályt először annak első osztálya képviseli a világ előtt. Dornachban már hosszabb ideje tartok Klasse-órákat, és más különböző helyeken is tartottam ilyeneket, például Prágában, Breslauban, Párizsban. Most a megbeszélni való dolgok között ennek a Klasse-órának is helyet kell kapnia, és jövő keddre tervbe vettünk itt egy Klasse-órát. Ehhez arra van szükség, hogy még felvegyük azokat a barátainkat, akik tagjai lehetnek ennek a Klassénak, általában az ezoterikus mozgalomnak.
A szigorú feltételekről majd az első Klasse-órán fogok beszélni. Egyelőre annyit mondanék, hogy csak azok a barátaink folyamodjanak az első osztályba való felvételükért, akik már legalább két éve az antropozófiai mozgalomhoz tartoznak. Kivételt csak ritka esetben tehetünk. Ezenkívül a Goetheanum iskolájának vezetősége fenntartja magának a jogot, hogy valakinek a Klasse-tagságához hozzájáruljon, vagy azt elutasítsa.
Eleve meg kell mondanunk, hogy a jövőben bárki csatlakozhat az Antropozófiai Társasághoz, akiben megvan az érdeklődés és a vágyakozás a szellemi világ iránt. Nem kötelezzük semmi egyébre, mint ami minden tisztességesen gondolkodó ember kötelezettsége lehet.
Viszont a szellemi világba vezető utat feltáró iskolának nagyon szigorú feltételeket kell támasztania tagjai felé. Aki az iskola tagja akar lenni, annak az antropozófia ügyét valóban képviselnie kell a világ előtt. Ne tekintsük ezt az emberi szabadság csorbításának. Hiszen a szabadságnak kölcsönösnek kell lennie. Aki az iskola tagja lesz, az szabad ember, de az iskola vezetőségének is szabadnak kell lennie. O is dönthessen szabadon arról, hogy az iskola kinek akarja nyújtani a maga szellemi javait. Az iskola vezetősége mintegy spirituális szerződést köt egyes tagjaival. Ennek az iskolának fenn kell tartania magának a jogot, hogy szabadságában álljon annak eldöntése, hogy valaki csak ideiglenesen, vagy akár többé már egyáltalán ne lehessen az iskola tagja, amennyiben kiderülne róla, hogy cselekvése nincs összhangban azzal, ami az iskola impulzusaiból következik, vagy nem úgy cselekszik életében, ahogy az iskola képviselőjétől ez elvárható lenne.
Ezeket a dolgokat szigorúan vesszük, ami abból is kiviláglik, hogy azt megelőzően, hogy az önök körében itt Klasse-órákat tartunk - ami jövő kedden történik első ízben, azután pedig továbbiak követik - már tizenhat-tizenhét tagot kellett az iskola működése során az iskolából kizárnunk. Mert az okkult életre vonatkozó dolgokat teljes valóságukban kell vennünk.
Ha tehát valakinek az a véleménye, hogy valóban képviseli az antropozófia ügyét a világban, és kérheti az iskolába való felvételét, akkor jelentkezzen. Ennek külső feltétele, hogy legalább két éve tag legyen. Azok a barátaink, akik két évnél régebben tagjaink, jelentkezzenek, ha még nem kapták meg a kék igazolványukat. Az Antropozófiai Társaság tagjainak ezentúl piros igazolványuk lesz, az iskola tagjainak pedig kék.
Kérem tehát azokat a barátainkat, akik még nem kapták meg ezt a kék igazolványt, jelentkezzenek ma este vagy legalább is a következő napokban minél előbb Dr. Wachsmuthnál, még ha írtak is már ez ügyben, de írásukat még nem tudtuk elbírálni, a kék igazolványuk kiküldése nem történt meg. Így megkapjuk azoknak jegyzékét, akik még jelentkeztek, és akiket az iskolába felvehetünk. Ezek kezükbe kapják a kék igazolványt az első Klasse-órán, amelyet, mint mondtam, jövő keddre tűztünk ki.