Eddig azokat az eseményeket követtük a fizikai és érzékfeletti világban, amelyek mindannak alapját képezik, ami pillanatnyilag antropozófiaként akar hírt adni magáról a világnak. Kedves barátaim, tudjuk, hogy az emberiség fejlődésében az utolsó évtizedekben két fontos fordulópont jegyezhető fel. Az egyik fordulópont, amelyre már többször felhívtam figyelmüket, az úgynevezett sötét korszak lejárta a XIX. század végén, a XX. század elején. A sötét korszak után egy világos korszak vette kezdetét. Tudjuk, hogy ez a sötét korszak abba az emberi lelkiállapotba torkollott, amely az emberek szellemi szeme elől az érzékfeletti világot elzárja. Tudjuk, hogy az emberiség szellemi fejlődésének régebbi korszakaiban az általános emberi képességek olyanok voltak, hogy az emberek, ha csak álomszerűen is, ha csak többé-kevésbé ösztönszerűen is, de mégis beleláttak a szellemi világba. A szellemi világ valóságában való kételkedés az emberiség fejlődésének régebbi korszakaiban teljesen lehetetlen volt. Ha azonban ez az állapot tovább tartott volna, ha az emberiség ösztönösen továbbra is betekintett volna a szellemi világba, akkor nem került volna bele az emberiség fejlődésébe az, hogy az individuális, a személyes ember önállóan használja értelmét. Márpedig ezzel áll kapcsolatban az, ami az embert a szabad akarathoz vezeti. Az egyik a másik nélkül nem képzelhető el. A szellemi világ ösztönös, tompa átélésének állapotában, - ahogyan ez valamikor volt - az ember nem juthat el a szabadsághoz. Nem juthat el ahhoz az önálló gondolkodáshoz sem, amelyet az intelligencia egyes emberi individuumok által történő használatának nevezünk.

Egyszer mindkettőnek be kellett következnie: az intelligencia szabad, személyes használatának, és az emberi akarat szabadságának. Ezért kellett a szellemi világba való egykori ösztönös bepillantásának az emberi tudat számára elsötétülnie. Mindez, ha az egyes emberek számára nem is egészen világosan, de az emberiség számára általánosan végbement. Így a XIX. század végével ez a sötét korszak, amely elsötétítette a szellemi világot, ezzel szemben megnyitotta az utat az intelligencia és szabad akarat használatához, lejárt. Olyan korszakba lépünk, amelyben - olyan utakon, amelyeken lehetséges - ismét közelednie kell az emberekhez a valóságos szellemi világnak.

Igaz, azt lehet mondani, hogy ez a világos korszak nem nagyon fényteljes módon kezdődött. Mintha a XX. századnak éppen ezek az első évtizedei annyi rosszat hoztak volna az emberiségnek, amennyit ez, a történelem folyamán eddig valaha is átélt. Ez azonban nem akadályozza azt, hogy általánosságban megjelenjen az emberiség fejlődésében az a lehetőség, hogy a szellemi élet fényébe behatolhasson. De ezek az emberek, mondhatnám lustaságból, továbbra is megtartották a sötét korszak szokásait, úgyhogy ezek belenyúlnak a XX. századba, s mivel ma már megvilágíthatná a fény a szellemi igazságokat, ezek a szokások ma rosszabbnak tűnnek, mint azelőtt, a sötét korszakban, a Kali Jugában.

Azt is tudjuk, hogy az egész emberiségnek a fény-teljes korszak felé való fordulása azáltal készült elő, hogy a XIX. század hetvenes éveinek végén elkezdődött a michaeli-korszak.

Állítsuk most lelkünk elé, mit jelent az, hogy a XIX. század utolsó harmadában elkezdődött a michaeli-korszak.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy miként a fizikai világban a külső természet három birodalma vesz bennünket körül, - az ásványvilág, a növényvilág és az állatvilág - a szellemi világban magasabb birodalmak vesznek körül bennünket, amelyeket mint a Hierarchiák birodalmát már különféle összefüggésekben jellemeztünk. Ahogy az embertől lefelé a természet birodalmában az állathoz jutunk, úgy jutunk - ha felemelkedünk az érzékfeletti világba - az Angyalok birodalmába. Az Angyalok feladata az, hogy az egyes embereket vezessék, védelmezzék, miközben ezek földi életről földi életre haladnak. A szellemi világ tehát, az egyes emberekkel kapcsolatos feladatokat az Angyalok birodalmának lényeire bízta.

Ha azután az Arkangyalok birodalmába érünk, azt látjuk, hogy az Arkangyaloknak a legkülönfélébb feladataik vannak. Egyike ezeknek a feladatoknak az, hogy az egymást követő korszakoknak az emberre vonatkozó alaptendenciáit irányítsák és vezessék.

Így mintegy 300 éven át, a múlt század 70-es éveinek végéig Gábriel gyakorolta az uralmat. Gábriel uralma - annak számára, aki nem csak a ma szokásos módon, felületesen nézi a dolgokat, hanem az emberiség fejlődésének mélyére tekint - abban nyilvánult meg, hogy az emberiségszintű történések szempontjából, rendkívül jelentős impulzusokat vitt azokba az erőkbe, amelyeket öröklési erőknek nevezhetünk. A generációkon át, ható fizikai átöröklés erői sohasem voltak olyan jelentősek, mint a XIX. század utolsó harmadát megelőző három évszázadban.

Ez abban jutott kifejezésre, hogy az öröklődési kérdés a XIX. században egyenesen sürgető problémává vált az emberiség úgy érezte, hogy az ember lelki és szellemi tulajdonságai az örökléstől függenek. Megtanulták még átérezni azt, ami a XVI. XVII. XVIII. századokban és a XIX. század nagy részében, mint természeti törvény működött az emberiség fejlődésében.

Ebben az időben az ember azokat a tulajdonságokat is belevitte szellemi fejlődésébe, amelyeket szüleitől és elődeitől örökölt. Ebben az időben különösen fontos volt minden fizikai szaporodással kapcsolatos tulajdonság. Ennek külső jele az, az érdeklődés, amellyel a XIX. század végén a szaporodás kérdését, és egyáltalán minden szexuális kérdést kísértek. A legfontosabb szellemi impulzusok az említett századokban úgy közeledtek az emberiséghez, hogy megvalósulásukat a fizikai öröklődésen keresztül keresték.

Ennek teljes ellentéte lesz az, a múlt század hetvenes éveiben kezdődő korszak, amelyben Michael irányítja és vezeti az emberiséget, amelyben ma benne élünk, és amely impulzusait egybehangolja azzal, amit a XX. században kezdődő világos korszaknak nevezünk. Ez a két impulzusfolyamat együttműködik. Ma főleg azt akarjuk megvizsgálni, mi a sajátossága egy michaeli korszaknak.

Azt mondom: egy michaeli korszaknak, mert a dolog úgy áll, hogy azt az irányítást és vezetést, amelyről az előbb szóltam, mintegy 300 éven át az Arkangyalok birodalmának egyik lénye, az emberiség fejlődésének azon a területén látja el, amely a civilizációban vezető szerepet játszik.

Mint mondottam, a XVI. XVII. XVIII. XIX. században Gábriel volt a vezető. Most Michael váltja őt fel. Hét ilyen Arkangyal van, akik úgy vezetik az emberiséget, hogy az egyes Arkangyalok vezetése ciklikusan ismétlődik. Mivel ma a michaeli korszakban élünk, indíttatva érezzük magunkat arra, hogy az emberiség vezetésében lezajlott utolsó michaeli korszakra emlékezzünk.

Az a michaeli korszak, amely még a kereszténység megalapítását, a Golgotai Misztériumot megelőzte, az ókorban Nagy Sándor tetteivel, Arisztotelész filozófiájának létrejöttével zárult le.

Ha követjük mindazt, ami Görögországban, és Görögország környezetében a kereszténység előtti időkben Nagy Sándor és Arisztotelész korát megelőző három évszázadon át, történt, akkor szintén egy michaeli korszak áll előttünk. Egy ilyen michaeli korszakot a legkülönfélébb körülmények jellemeznek, különösképpen azonban az, hogy ugyan a mindenkori michaeli korszak különleges adottságai szerint, de mindig az emberiség szellemi érdeklődése válik hangadóvá. Az ilyen korszakban egy kozmopolita, nemzetközi vonás húzódik végig a világon. A nemzeti megkülönböztetések megszűnnek. A nacionalista impulzusok éppen Gábriel korszakában alapozódtak meg az európai civilizációban és amerikai követőiknél.

A mi michaeli korszakunk három évszázada folyamán, teljesen le fogják ezt győzni. Minden michaeli korszakban egy általános jellegzetesség halad át az emberiségen, egy általános emberi vonás, túl az egyes nemzetek és emberi csoportok speciális érdekein.

A Golgotai Misztérium előtti michaeli korszakban, ez abban nyilvánult meg, hogy a Görögországban kialakult viszonyokból az a hatalmas tendencia keletkezett, amely Nagy Sándor hadjárataihoz vezetett. Ezek, a görög kultúrát és civilizációt zseniális módon elterjesztették egész Ázsiában és Afrikában, éspedig olyan népeknél, akik egészen mást vallottak addig. Az egész óriási tett, Alexandria megalapításával zárult le. Ez a kozmopolita áramlat arra törekedett, hogy a Görögországban tömörült szellemi erőket eljuttassa az egész akkori civilizált világba.

Ilyesmi történik Michael impulzusára, és ez történt annakidején is a michaeli impulzus hatására. Azok az emberek, akik ebben a földi tettben, Michael szolgálatában részt vettek, nem voltak a Golgotai Misztérium idején a Földön. Mindazokat a lényeket, akik Michael körébe tartoztak, függetlenül attól, hogy olyan emberi lelkek voltak-e, akik a michaeli korszak után halálukkal a szellemi világba kerültek, - tehát testnélküli emberi lelkek voltak - vagy olyanok, akik sohasem testesültek meg a Földön, mindezeket közös élet fűzte össze az érzékfeletti világban akkor, amikor a Földön a Golgotai Misztérium lejátszódott.

Csak az szükséges, hogy helyesen állítsuk lelkünk elé azt, amiről itt tulajdonképpen szó van; fontos, hogy érzésben is átéljük. Ha a földi aspektust választjuk, így gondolkodhatunk: a földi emberiség eljutott a földfejlődés bizonyos pontjához, a magas Napszellem, Krisztus, lejön a Földre, megtestesül egy emberben, a Názáreti Jézusban. A Föld lakói átélik, hogy Krisztus, a magas Nap-szellem eljött hozzájuk. Nem sok olyat tudnak, ami arra ösztönözhetné őket, hogy ezt az eseményt megfelelő módon értékeljék.

Annál inkább tudták a Napról nézve, ezt a számukra más szempontból történő jelenséget azok a test nélküli lelkek, akik Michael körül voltak és a Nap körzetében, a Nap birodalmában éltek akkor, az érzékfeletti világban. Átélték, amint Krisztus - aki addig a Nap birodalmában működött, és csak a misztériumokból volt elérhető, ha felemelkedtek a Napszférába; - búcsút vett a Naptól, hogy egyesüljön a Földön a földi emberiséggel.

Ez hatalmas, óriási esemény volt éppen azok számára, akik a michaeli közösséghez tartoztak, mert ez a michaeli közösség, különösen kapcsolatban áll mindazzal, ami a Napból kiinduló kozmikus sorssal függ össze. Búcsút kellett venniük Krisztustól, akinek eddig a Napon volt a helye, de ettől kezdve helyét a Földön kellett elfoglalnia. Ez a másik nézőpont.

Ezzel azonban egyidejűleg valami más is kapcsolatban volt. Ezt csak úgy tudjuk helyes módon értékelni, ha figyelembe vesszük a következőket: úgy élni a gondolatokban, hogy ezek az ember bensőjéből törnek fel, a régi idők emberei még nem tudtak. Adott esetben bölcsek, sokkal bölcsebbek voltak, mint a későbbi emberiség, de nem voltak okosak olyan értelemben, ahogy ezt ma értik. Ma azt az embert nevezzük okosnak, aki a gondolatokat sajátmagából hozza létre, aki logikusan tud gondolkodni, az egyik gondolatot a másikkal összefüggésbe tudja hozni, és így tovább. Ez régen nem volt. Önállóan teremtett gondolatok nem voltak a régi időkben. A gondolatokat a szellemi világból jövő kinyilatkoztatásokkal együtt küldték le a Földre. Az emberek nem gondolkoztak valamiről, hanem a szellemi tartalmat, kinyilatkoztatáson keresztül kapták, mégpedig úgy, hogy benne voltak a gondolatok is. Ma gondolkoznak a dolgokon, akkor a lelki benyomások magukkal hozták a gondolatokat. A gondolatok inspirált gondolatok voltak, nem önállóan gondolt gondolatok. Az, aki az emberhez a szellemi kinyilatkoztatás útján eljutó kozmikus intelligenciát irányította, aki a kozmikus intelligencia felett úgyszólván uralkodott, az éppen az a szellemi lény, akit a keresztény terminológia Michael arkangyalnak nevez. Ő őrizte a kozmoszban a kozmikus intelligenciát.

Tisztáznunk kell, hogy ez mit jelent. Mert az olyan embereknek, mint például Nagy Sándor, ha más eszmei összefüggésben is, de világos tudatuk volt arról, hogy gondolataik Michael útján érkeznek. A megfelelő szellemi lényt természetesen másként nevezték. Mi most, a keresztény kifejezést használjuk, de nem a kifejezés a fontos. Olyan ember, mint Nagy Sándor, Michael küldöttjének, Michael eszközének tekintette magát. Nem is tudott másképpen gondolkodni, mint hogy „a Földön tulajdonképpen Michael cselekszik, és én vagyok az, akin keresztül cselekszik”.- Így fogták fel a dolgot.

Ez adta az akaraterőt is a cselekvéshez. Az akkori idők gondolkodója csakis úgy gondolta, hogy Michael működik benne és adja neki a gondolatokat.

Krisztus Földre-szállásával kapcsolatban Michael és az övéi nemcsak Krisztusnak a Naptól való búcsúját látták, hanem mindenek előtt azt, hogy Michael uralma a kozmikus intelligencia fölött fokozatosan megszűnik. A Napból egészen világosan látható volt, hogy a dolgok intelligencia-tartalma nem a szellemi világból közelít majd az emberhez, hanem magának az embernek kell majd egyszer a Földön megszereznie saját intelligenciáját. Lényegbevágó, jelentős élmény volt annak látása, hogyan áramlik le a Földre az intelligencia. Lassanként, - ha szabad így kifejeznem - már nem az Égben volt található, lebocsátották a Földre.

Ez főleg az első keresztény évszázadokban ment végbe. Látjuk, hogy az első keresztény századokban még voltak olyan képességű emberek, akik legalább némileg bepillantottak abba, ami az intelligencia tartalmával feléjük áramlott az érzékfeletti kinyilatkoztatásokból.

Ez körülbelül a Krisztus utáni VIII.-IX. évszázadig tartott. Ekkor történt a nagy döntés. Ekkor jött létre az elhatározás, úgy hogy Michael és a hozzá tartozók - függetlenül attól, hogy éppen földi testben éltek vagy sem - azt kellett, hogy mondják: az emberek a Földön kezdenek intelligensek lenni, létrehozzák önmagukból saját értelmüket, Michael, nem uralkodhat már tovább a kozmikus intelligencián. Michael érezte, hogy a kozmikus intelligencia fölötti uralma eltűnik. És ha lenéztek a Földre, látták, hogy a VIII.-IX. századtól kezdődően megindult ez az intelligens korszak, és az emberek kezdték gondolataikat maguk létrehozni.

Ábrázoltam már, hogyan ápolták tovább egyes sajátságos iskolákban, például Chartres nagy iskolájában annak hagyományait, ami valaha a kozmikus intelligenciába merülve nyilatkozott meg az embereknek. Elmondtam, mi mindent tettek ebben a chartresi iskolában, különösen a XII. században, és megkíséreltem megmutatni azt is, milyen módon került át a kozmikus intelligencia földi őrzése a dominikánus rend egyes tagjaihoz. Nézzük csak meg azokat a műveket, amelyek a keresztény skolasztikából származnak, ebből a csodálatos szellemi áramlatból, melyet ma hívei és ellenfelei egyaránt félreismernek, mert nem a lényegére tekintenek. Nézzük meg, hogyan küzdöttek azért a felismerésért, hogy mit is jelentenek tulajdonképpen a fogalmak, mit jelent intelligens tartalmuk az emberiség és a világ dolgai számára. A nominalizmus és realizmus közötti nagy harc főként a dominikánus renden belül alakult ki. Egyesek az általános fogalmakban csak neveket láttak, mások pedig az általános fogalmakban, a dolgokban megnyilatkozó szellemi tartalmakat.

Az egész skolasztika az emberek küzdelme, a beáramló intelligencia tisztázásáért. Nem csoda, hogy a Michael körül lévők fő érdeklődése éppen a Földön kibontakozó skolasztikára irányult. Amit Aquinói Tamás és tanítványai, és más skolasztikusok érvényre juttattak, az a hajdani Michael-áramlat földi kifejeződése volt. Michael-áramlat: az intelligencia, a fényteljes, spirituális intelligencia irányítása.

Most a Földön volt az intelligencia, tisztázni kellett a lényegét. A szellemi világokból látni lehetett, hogyan bontakozott ki az, ami Michael szférájához tartozik, most lent a Földön Michael uralmán kívül, éppen Gábriel kezdődő uralma idején.

A beavatási bölcsesség, a rózsakeresztes bölcsesség, - amivé azután kiszélesedett - abban állt, hogy ezekből a viszonyokból megértettek valamit.

Igen jelentősen mutatkozik meg éppen ebben az időben az a mód, ahogy a földi lét az érzékfeletti léttel összefügg. Mert úgy látszik, mintha a földi dolgok bizonyos mértékig el volnának szakítva az érzékfeletti világtól, pedig összefüggenek egymással! Éppen az elmúlt előadásokon elmondottakból láthatjuk, miként függenek össze.

Az érzékfeletti tényeket csak képekben, imaginációkban tudom összefoglalni. Absztrakt fogalmakkal ezt nem lehet megjeleníteni. Ezt csak ábrázolni lehet. Ezért kell ábrázolnom azt, hogy mi történt annak a korszaknak a kezdetén, amikor a tudati lélek, és ezzel együtt az intelligencia az emberbe költözött.

Néhány évszázada volt már annak, hogy Michael a Krisztus utáni IX. évszázadban megérkezni látta a Földre a korábbi kozmikus intelligenciát. És látta azt tovább áramlani a Földön a skolasztikában. Ez történt lent. Ő azonban a Nap szférájában összegyűjtötte azokat, akik hozzátartoznak. Összegyűjtötte őket, akár emberi lelkek voltak, akik a halál és egy újabb születés közötti létben éltek - és azokat is, akik sohasem fejlődnek emberi testben, de hozzátartoznak, és bizonyos összefüggésben állnak az emberiséggel. Gondolhatják, hogy különösen azok a lelkek voltak ott, akiket mint Chartres nagy tanítóit mutattam be. A legjelentékenyebbek egyike, akik akkor a XV. század kezdetén Michael seregében az érzékfeletti világban hajtották végre tetteiket, Alanus ab Insulis volt. De mindnyájan, akiket mint a Chartres-i iskolához tartozókat megneveztem, egyesültek azokkal a dominikánus rendbeliekkel, akik már újból a halál és újabb születés közötti időben éltek. A platóni áramlathoz tartozó lelkek itt bensőségesen egyesültek az arisztotelészi áramlathoz tartozó lelkekkel. Ezek a lelkek végigcsinálták mindazt, ami a michaeli impulzus. Közülük sokan nem földi aspektusból, hanem a Nap aspektusából élték át a Golgotai Misztériumot. Ekkor, a XV. század kezdetén, igen jelentős helyzetbe kerültek az érzékfeletti világban.

Michael vezetésével létrejött ott ekkor valami, amit - kénytelenek vagyunk földi kifejezést használni - érzékfeletti iskolának nevezhetnénk. Ami egykor Michael Misztérium volt, amit a régi Michael-misztériumokban a beavatottaknak hirdettek, aminek mássá kellett válnia, mivel az intelligencia a kozmoszból a Földre került, azt maga Michael foglalta össze óriási, jelentős vonásokban azok számára, akiket ebbe az érzékfeletti Michael iskolába a XV. század kezdetén egybegyűjtött. Mindaz, ami valamikor a Nap-misztériumokban, mint michaeli bölcsesség élt, az érzékfeletti világban újból életre kelt. Nagyszerű módon foglalta össze azt, ami a platonizmus arisztotelészi folytatása volt, és Nagy Sándor által eljutott Ázsiába és Egyiptomba. Magyarázatot nyert, miként élt abban még a spiritualitás. Mindazok a lelkek, akik ősi idők óta kapcsolatban álltak azzal az áramlattal, amelyről már néhány órán át, beszéltem mindazon lelkek, akik predesztinálva voltak arra, hogy az antropozófiai mozgalomhoz tartozzanak, karmájukat az antropozófiai mozgalomhoz alakítsák, részt vettek ebben az érzékfeletti iskolában. Itt mindent, abból a szempontból tanítottak, hogy a michaeli elemet az emberi fejlődésben odalent más módon, az emberi lélek saját intelligenciája segítségével kell kialakítani.

Itt megtudták, hogy a XIX. század végén, a XIX. század utolsó harmadában maga Michael veszi át újból az uralmat a Földön egy új michaeli korszak, veszi kezdetét - miután Nagy Sándor korától kezdve a másik hat Arkangyal gyakorolta a maga különböző uralmát - ez, azonban olyan michaeli korszak kell, hogy legyen, amely más, mint a többi volt. Mert a többi michaeli korszak olyan volt, hogy a kozmikus intelligencia mindig abban élt, ami általánosan emberi. Most azonban - ezt mondta Michael tanítványainak az érzékfeletti világban - a michaeli korszakban valami egészen másról lesz szó. Amit Michael eonokon át, őrzött az emberek számára, amit ő inspirált a földi létbe, az most elszakadt tőle. Újból meg fogja találni, amikor a XIX. század hetvenes éveinek végén földi uralma megindul újból meg fogja találni, amikor a spiritualitásától megfosztott intelligencia tért nyert az emberek között. Azonban sajátságos állapotban fogja újból megtalálni: úgy, hogy az a legnagyobb mértékben ki lesz téve az Ahrimáni erőknek. Mert ugyanakkor, amikor az intelligencia a kozmoszból lesüllyedt a Földre, egyre inkább erősödött az Ahrimáni hatalmak törekvése, hogy ezt a földivé vált kozmikus intelligenciát elszakítsák Michaeltől, és a Földön önmagában, Michaeltől függetlenül érvényesítsék.

Ez volt a XV. századtól a mai napig tartó nagy krízis. A krízis, amelyben még benne állunk, a krízis, amely mint Ahrimán harca Michael ellen jut kifejezésre. Ahrimán mindent elkövet, hogy a földivé vált intelligencia felett Michael uralmát vitássá tegye - Michael azon fáradozik, hogy miután az intelligencia felett uralmát elvesztette, azt 1879-ben kezdődő földi uralmával a Földön újra visszaszerezze. Ennek eldöntése jegyében folyt az emberiség fejlődése a XIX. század utolsó harmadában. Ekkor vált földivé az azelőtt kozmikus intelligencia, ekkor akarta Ahrimán ezt az intelligenciát egészen földivé tenni, hogy az úgy éljen tovább, ahogy a Gabriel-korszakban elkezdődött. Hogy teljesen földivé váljon ez az intelligencia, kizárólag az emberiség vérközösségi ügye legyen, a generációk egymásra következésének ügye, a szaporodási erők ügye: ezt akarta Ahrimán.

Michael leszállt a Földre. Azt, aminek időközben létre kellett jönnie, ahhoz, hogy az emberek intelligenciához és szabadsághoz jussanak, csak a Földön találhatta meg újból, úgy hogy Michael most, a Földön kell hogy megragadja, a Földön kell újból uralkodóvá válnia a most, már az emberiségben működő intelligencia fölött. Ahrimán szemben áll Michaellel, és Michael kénytelen megvédeni azt, amit eonokon át igazgatott az emberek érdekében. Ebben a harcban áll benne az emberiség. Antropozófusnak lenni többek közt azt jelenti, hogy ezt a harcot legalább bizonyos fokig megértjük. Ez a harc mindenben megmutatkozik. Valódi alakja a történelem alakulásának kulisszái mögött van, de minden nyilvánvaló tényben megmutatkozik.

Kedves barátaim, mindazok a lelkek, akik annak idején Michael érzékfeletti iskolájában jelen voltak, részesültek az imént röviden vázolt tanításokban. Ezek a tanítások, ismétlései voltak annak, amit a Nap-misztériumokban régi időktől fogva tanítottak, de egyben az új michaeli korszak kezdetén bekövetkezendő események profetikus elővételezései is voltak. Magukkal ragadó buzdítások voltak ezek arra, hogy akik Michael köréhez tartoznak, vessék bele magukat a michaeli áramlatba, kövessék impulzusait, hogy az intelligencia újra egyesüljön Michael lényével.

Miközben a Michael által irányított érzékfeletti iskola csodálatos és nagyszerű tanításai eljutottak a megfelelő lelkekhez, ezek a lelkek egy hatalmas élményben részesültek, amely csak nagy időközökben ismétlődik meg a mi kozmoszunk fejlődésében. Már rámutattam egyszer arra, hogy amikor az isteni világról beszélünk, felmutatunk az érzékfeletti világba. Ha azonban a halál és újabb születés közötti világban vagyunk, akkor tulajdonképpen a Földre mutatunk le - de nem a fizikai Földre - és itt valami hatalmas nagyszerű isteni-szellemi jelenség mutatkozik meg. Éppen, a XV. század kezdetén, amikor elkezdődött ez az iskola, amelyről beszéltem, és Michael birodalmából számos lélek vett részt ebben az iskolában, ezzel egyidejűleg valami olyat lehetett látni, ami - mint mondottam - a kozmikus teremtésben csak hosszú-hosszú évszázadok eltelte után ismétlődik meg: a Földre való letekintésnél bizonyos módon látni lehetett, hogy a Szeráfok, Kerubok, és Trónok, tehát az Első, a legmagasabb hierarchia lényei hatalmas tettet hajtanak végre. A XV. század első harmadában volt ez, abban az időben, amikor az újkori fejlődés kulisszái mögött megalapították a rózsakeresztes iskolát. Ha egyébként a halál és újabb születés közötti létből letekintünk a földi létre, a Szeráfok, Kerubok, és Trónok, folyamatosan végbemenő tetteit láthatjuk. Azt látjuk, hogy a Szeráfok, Kerubok és Trónok a szellemiséget, az Exusiai, Dynameis, és Kyriotetes hatásköréből leviszik a fizikai világba, hatalmukkal beleültetik a fizikaiságba. Attól, ami a létesülés folyamatában így általánosan észlelhető, nagy időközökben valami grandiózusán eltérő mutatkozik meg. Utoljára az Atlantiszi-korban mutatkozott meg ilyesmi érzékfeletti szempontból. Ami itt az emberiségben történik, az a szellemi világban úgy mutatkozik, hogy most a Föld területein villámok cikáznak át, miközben hatalmasan dübörgő mennydörgés hallható. Ez, mondhatni, a világviharok egyike volt. A földi emberek számára olyan volt, mintha aludva élték volna át, a Michael körül lévő szellemek számára azonban, hatalmasan megnyilatkozott.

A mögött, ami az emberi lelkekben a XV. század kezdetén történelmileg lejátszódott, valami hatalmas dolog áll. Ez a hatalmas valami éppen azalatt mutatkozott, mialatt Michael tanítványai a tanításokat az érzékfelettiségben magukba fogadták. Utoljára Atlantiszban történt ilyesmi, amikor a kozmikus intelligencia még kozmikus maradt, azonban birtokába vette az emberek szívét. Most ehhez hasonló történt, ami a mostani földi terület számára, szellemi villámokban és mennydörgésekben robbant ki. Igen, ez így történt. Ebben a korszakban, amely a földi megrázkódtatásokat megélte, melyben a rózsakeresztesség elterjedt, amikor mindenféle sajátságos dolog történt, ami történelmileg is követhető, ebben a korszakban a Föld, az érzékfeletti világokban lévő szellemeknek hatalmas villámok és mennydörgések tombolása közepette mutatkozott meg. A Szeráfok, Kerubok és Trónok ekkor vezették át a kozmikus intelligenciát az emberi szervezetbe, az idegek és az érzékelés szervébe: a fej organizmusba.

Újból olyan esemény történt, amely ma még nem mutatkozik meg tisztán, majd csak évszázadok és évezredek múltával fog megmutatkozni, és amely abból áll, hogy az ember teljesen átalakul. Az ember azelőtt szívember volt, ezek után fejemberré lett. Az intelligencia saját intelligenciájává vált az érzékfeletti létből nézve, ez hallatlanul jelentős. Itt megnyilatkozik mindaz a hatalom és erő, ami az Első Hierarchia, a Szeráfok, Kerubok, és Trónok hatáskörébe tartozik. Ők azáltal nyilatkoztatják meg hatalmukat és erejüket, hogy a szellemiséget nem csak a szellemiségben kormányozzák, mint Dynameis, Exusiai és Kyriotetes, hanem a szellemiséget beleviszik a fizikaiságba, a szellemiséget a fizikaiság alkotójává teszik. Ezek a Szeráfok, Kerubok és Trónok olyan tetteket hajtottak végre, amelyek - mint mondottam - csak eonok elmúltával ismétlődnek meg. Azt lehetne mondani: amit Michael az akkori időkben övéinek tanított az, lent a földi világban villámlás és mennydörgés közepette jelent meg. Meg kell ezt érteni! Mert ezeknek a villámlásoknak és mennydörgéseknek, kedves barátaim, lelkesedéssé kell válniuk az antropozófusok szívében és lelkében!

Aki valóban vágyik az antropozófiára, annak lelkében - ma még nem tudatosan, az emberek még nem tudnak róla, de majd tudni fogják - mindannak utóhatása él, amit egykor Michael körében magába fogadott, mint égi antropozófiát, amely a földit megelőzte. Mert Michael tanításai olyanok voltak, hogy előkészítették azt, aminek a Földön antropozófiává kellett válnia.

Így a Földön létrejövő antropozófiát kétféleképpen készítették elő: a XV. századtól kezdve a nagy érzékfeletti iskolában, és a XVIII. század végén, XIX. század elején az érzékfeletti létben megjelenő imaginatív kultuszban. Itt hatalmas imaginatív képekké formálódott az, amit a michaeli tanítványok annak idején az érzékfeletti iskolában tanultak. Így készítették elő a lelkeket, akik azután leszálltak a fizikai világba, és akik mindezen előkészítések révén ösztönzést kaptak arra, hogy afelé haladjanak, aminek a Földön antropozófiaként kell hatnia.

Gondoljanak mindazokra, akik részt vettek ebben az érzékfeletti iskolában. Részt vettek Chartres nagy tanítói is. Mint utóbbi előadásaimból tudják, ők még nem szálltak le újból. Előreküldték azokat a lelkeket, akik főleg a dominikánus rendben működtek, miután előzőleg a XII. és XIII. század fordulóján bizonyosfajta megbeszélést tartottak velük.

Azután mindezek a lelkek újra összekerültek: azok, akik Chartres-ban lángoló szavakkal hirdették az ősi tanokat és azok, akik a skolasztikában a leghidegebb, de szívből jövő munkával küzdöttek az intelligencia értelméért. Akik az ismertetett iskolában tanultak, mindannyian Michael seregéhez tartoztak.

Itt van tehát Michael iskolája. Itt van a XIX. század kezdetén, a már ismertetett imaginatív kultusz. Itt van az a jelentékeny tény, hogy a hetvenes évek végén újból megkezdődött Michael uralma, hogy Michael felkészül arra, hogy a Földön újból birtokába vegye az intelligenciát, amely időközben, lesüllyedt tőle. Ennek az intelligenciának michaelivé kell válnia. Meg kell értenünk az új michaeli kor lényegét. Akik ma olyan spiritualitásra vágynak, amely már tartalmazza az intelligenciát, - ahogy ez az antropozófiai mozgalomban van - azok olyan lelkek, akik kannájuk szerint vannak itt a mai korban, hogy figyelembe vegyék azt, ami a kezdődő michaeli korszakban a Földön történik. Kapcsolatban állnak mindazokkal, akik még nem jöttek le újból, mindenekelőtt azokkal, akik a platóni áramlatból Bemardus Sylvestris, Alanus ab Insulis és mások vezetésével még fent maradtak az érzékfeletti létben.

Azok azonban, akik ma igaz belső szívbéli odaadással tudják befogadni az antropozófiát, össze tudnak kapcsolódni az antropozófiával, azokban abból, amit az érzékfeletti létben a XV. században, és a XIX. század kezdetén átéltek, az az impulzus él, hogy azokkal együtt, akik, azóta még nem jöttek le a Földre, a XX. század végén megjelenjenek a Földön. Addig az antropozófiai spiritualitás előkészíti azt, amit a két csoportnak közösen kell majd megvalósítania, mint teljes kinyilatkoztatását annak, amit az említett áramlatokban érzékfeletti módon előkészítettek.

Kedves barátaim, az antropozófusnak fel kell vennie tudatába, tisztában kell lennie azzal, hogy már most elő kell készítenie azt a spiritualitást, melynek egyre inkább el kell terjednie, amíg eljön a kulmináció, a XX. század végén, melynél az igazi antropozófusok újból lent lesznek a többiekkel együtt. Az igazi antropozófusnak tudnia kell, hogy ma miről van szó: felismerni az Ahrimán és Michael között folyó harcot, és részt venni benne. Csak akkor fogja megtalálni Michael azokat az impulzusokat, amelyek őt a földivé vált intelligenciával - amely tulajdonképpen az övé - újra egyesíteni fogják, ha az a szellemiség, amely az antropozófiai mozgalomba áramlik, a többi szellemi áramlattal egyesül.

Feladatom lesz még, hogy megmutassam, milyen agyafúrt eszközökkel akarja ezt Ahrimán megakadályozni, milyen éles harc folyik ebben a XX. században! Mindezekből tudatossá válhat bennünk, hogy milyen komoly időket élünk, és milyen bátorság szükséges ahhoz, hogy helyesen kapcsolódjunk a szellemi áramlatokhoz. Miközben mindezt tudatosítjuk magunkban és így szólunk: te emberi lélek, ha ezt megérted, hivatott lehetsz arra, hogy közreműködj Michael uralmának biztosításában, ugyanakkor létrejöhet az, amit az emberi lélek odaadó, belső ujjongásának nevezhetnék afölött, hogy ilyen erőteljes lehet. Meg kell találnunk ennek a bátorsággal teljes erőnek, ennek az erős bátorságnak a hangulatát. Mert érzékfeletti betűkkel áll fölöttünk: váljon bennetek tudatossá az, hogy vissza fogtok jönni a XX. század vége előtt, és a XX. század végén, melyet azonban ti készítettetek elő! Tegyétek tudatossá magatokban, hogyan fog alakulni az, amit előkészítettetek.

Tudni, hogy benne állunk ebben a harcban, ebben a döntésben, Michael és Ahrimán között, ez olyan valami kedves barátaim, amit antropozófus lelkesedésnek, antropozófus enthuziazmusnak nevezhetünk!