Ma még el kell mondanom egyet-mást arról, hogy a karmát előkészítő erők hogyan fejlődnek tovább az emberben, midőn a halál kapuján áthaladt. Úgy kell elképzelnünk, hogy a közönséges tudat számára a karma alakulása, egyáltalán az a kapcsolat a világgal, amelyet karmikusnak lehet nevezni, az emberben inkább ösztönösen játszódik le. Látjuk, hogy az állatok ösztönösen cselekednek. Éppen az ilyenféle szavakat, mint az „ösztön”, melyeket a tudomány keretein belül és kívül igen gyakran használnak, általában egészen bizonytalan módon alkalmazzák. Az ember nem veszi a fáradtságot, hogy világosabb képzetet alkosson róla. Tulajdonképpen mi is az, amit az állatoknál ösztönnek nevezünk?

Tudjuk, hogy az állatoknak csoportlelkük van. Az állat, úgy ahogyan van, nem lezárt lény, hanem mögötte ott áll a csoportlélek. Tulajdonképpen melyik világhoz tartozik a csoportlélek? Arra a kérdésre kell tehát választ találnunk, hogy hol találjuk meg az állatok csoportlelkét. A fizikai-érzéki világban nem találjuk meg, itt csak az egyes állati egyedek vannak. Az állatok csoportlelkeit csak akkor találja meg az ember, ha beavatással, vagy az általános emberi fejlődés folyamán halála és újraszületése között egy egészen más világba kerül, abba a világba, amelyet halála és újraszületése között él át. Itt azok között a lények között, akikkel együtt van, és akiket elsősorban úgy jellemeztem, hogy az ember velük dolgozza ki a karmáját, megtaláljuk az állati csoportlelkeket is. A földi állatok, ha ösztönösen cselekednek, ezen csoportlelkek teljes tudatából kifolyóan cselekednek.

Kedves barátaim, kíséreljék meg elképzelni, hogy hogyan hatnak abból a világból, amelyben halálunk és újraszületésünk között élünk, az állatok csoportlelkeiből kiinduló erők. Ezek is ebben a birodalomban vannak. És azután itt vannak a Földön az egyedi állatok, amelyek aszerint működnek, ahogyan őket bizonyos módon a csoportlelkekhez irányuló szálak mozgatják, akiket a halál és újraszületés közötti világban találunk. Ez az ösztön!

Természetes, hogy a materialista világszemlélet az ösztönt nem tudja megmagyarázni, mert az ösztön abból a világból származó impulzus, amelyet pl. a „Theosophie” és a „Geheimwissenschaft” c. könyveimben „szellemi világnak” neveztem. Az embernél ez másként van. Az embernek is vannak ösztönei, de amikor itt a Földön ösztönösen cselekszik, akkor ez nem az előbb említett világokból származik, hanem előző földi életéből. A múlt időkbe visszanyúló előző földi életei, bizonyos számú előző földi élete alapján cselekszik.

Ahogy a szellemi világ hat az állatokra, amikor ösztönösen cselekednek, úgy hatnak az embernél a korábbi inkarnációk a későbbi inkarnációkra. Így a karmát egyszerűen ösztönösen éljük ki, de ez szellemi ösztön, amely az énen belül működik.

Ha fentieket szemügyre vesszük, látjuk, hogy az ösztönnek ez a működése az emberi szabadsággal abszolút ellentmondásmentesen összeegyeztethető. Mert a szabadság abból a világból hat, amelyből az állatok ösztönszerűen cselekednek: a szellemi világból.

Ma azonban inkább arról lesz szó, hogy ez az ösztön hogyan készül elő akkor, amikor az ember a halál kapuján áthalad. Itt a földi életben a karma kiélése ösztönszerűen történik, úgyszólván a tudat felszíne alatt játszódik le. Abban a pillanatban, amikor a halál kapuján átlépünk, mindaz, amit a Földön átéltünk, néhány napig objektíven tudatossá válik számunkra: előttünk áll folytonosan növekvő képekben. Akkor mindabban, amit így áttekintünk, benne van az is, ami ösztönösen játszódott le a karmikus történésekben.

Tehát midőn az ember áthalad a halál kapuján és az élet egyre nagyobbodó képekben lejátszódik előtte, akkor ebben az is benne van, ami nem volt számára tudatos, ami csak ösztönszerű volt: az egész karmikus szövedék. Ezt ugyan nem látja a halált követő napokban, de mindenesetre eleven alakban látja mindazt, amit egyébként csak halvány emlékként tud áttekinteni; látja, hogy itt már valami más is van, mint a közönséges emlékezés.

Ha azután a beavatott tekinti át mindazt, ami az ember előtt áll, akkor a következőket mondhatja el. Az ember, akinek földi élete folyamán közönséges tudata volt, ha meghalt, földi életét hatalmas panorámában kiterítve látja. Ezt - mondhatnám - csak elölről látja, de iniciációs tekintettel a másik oldalról, hátulról is megnézhető: ott kisarjad belőle a karmikus összefüggések hálója. A beavatott látja ezt a hálót, melyben a karmikus összefüggések egyelőre még gondolatokban adódnak, de a földi létben az ember akaratában éltek... itt mindez előjön. De ehhez, kedves barátaim, mindjárt még valami más is csatlakozik.

Azok a gondolatok, amelyeket tudatosan élünk át földi életünkben, halott gondolatok; azok a gondolatok viszont, melyek a karmába vannak beleszőve - és amelyek itt előjönnek - elevenek. Úgyhogy az élet-tabló hátoldaláról eleven gondolatok sarjadnak.

És most rendkívül jelentőségteljes és lényeges az, hogy a harmadik hierarchia lényei azt, ami itt úgyszólván az élet-tabló hátoldaláról kisarjad, birtokukba veszik. Angyalok, Arkangyalok, Archék mintegy felszívják, belélegzik azt, ami itt kisarjad.

Ez az alatt az idő alatt történik, mialatt az ember egyre feljebb haladva beleéli magát a szellemi világba, egészen a Hold-szféra széléig. Azután belép ebbe a Hold-szférába, és elkezdődik a visszafelé vándorlás az életen keresztül. Ez annak az időnek az egyharmadáig tart, amíg az ember a Földön élt; ha pontosabban akarjuk mondani, tulajdonképpen olyan sokáig tart, amennyi időt az ember a Földön alvással töltött el.

Hogy ez a visszafelé élés hogyan történik, azt kedves barátaim már többször kifejtettem. Most azonban feltehetjük a kérdést: amikor az ember alszik, akkor ez milyen viszonyban van azzal az állapottal, amelyben közvetlenül a halál után van? Hát igen, ha az ember egyszerűen alszik, akkor mint szellemi-lelki lény csak énjében és asztráltestében van jelen. Nincs együtt étertestével - ez visszamaradt az ágyban - ezért ilyenkor gondolatai élettelenek maradnak, nincs hatóerejük, csak képek. Amikor azonban az ember átlép a halál kapuján, egyelőre magával viszi étertestét, amely azután kiterjed. Az étertest azonban nemcsak a fizikai test számára éltető elem, hanem a gondolatok számára is. A gondolatok csak azáltal tudnak elevenné válni, hogy az ember magával viszi étertestét, amely felbomlásakor a gondolatokat átviszi az embertől az őket kegyelemmel befogadó Angyalokhoz, Arkangyalokhoz és Archékhoz.

Ez úgyszólván az első felvonás, amely a halál és újraszületés közötti életben lejátszódik: a halál küszöbén átjutva, mindaz, ami az embertől elszakad, ami a feloldódó étertestre volt bízva, a harmadik hierarchiához kerül, átveszi a harmadik hierarchia. És mint emberek szép, jó, fenséges imát mondunk, ha az életnek a halállal való összefüggéséről gondolkodva, vagy akár egy halottra gondolva azt mondjuk:

Angyalok, Arkangyalok, Archék
fogadják az éteriségben
az ember sorshálóját.

Itt egy szellemi tényről van szó. Sok függ attól, hogy az emberek szellemi tényekre gondolnak-e vagy sem, hogy a halottakat csak olyan gondolatokkal kísérik-e, amelyek visszamaradnak a Földön, vagy pedig olyan gondolatokkal követik őket további útjukon, amelyek annak a világnak történéseit tükrözik, ahová a halott belépett.

Ez az, ami a mai iniciációs tudomány számára oly rendkívül kívánatos: hogy a földi élet keretében olyan gondolatok jöjjenek létre, amelyek valamely szellemi történés képei, valódi szellemi történés képmásai. Pusztán elméleti gondolkodással, amikor csak afelől gondolkodunk, hogy az embernek magasabb rendű tagjai vannak és ezeket felsoroljuk, még nem teremtettünk kapcsolatot a szellemi világgal. Csak ha a szellemi világban lejátszódó realitásokra gondolunk, akkor létesül kapcsolat a szellemi világgal.

Ezért a szíveknek újból át kellene tudni élniük azt, amit a régi iniciációs időkben a régi misztériumokban éreztek, amikor a beavatandó felé nyomatékosan felhangzott a felhívás: Éljétek a halottakkal együtt az ő sorsukat! Ebből csak a többé-kevésbé absztrakt „mementó móri” maradt meg. Ez már azért sem tud megfelelő mélyen hatni a mai emberre, mert absztrakttá vált, mert a tudatot nem tágítja ki egy elevenebb életbe, mint ami itt az érzéki világban van.

Az emberi sorshálónak az Angyalok, Arkangyalok, Archék által való befogadása úgy történik, hogy az embernek az az érzése: ez egy ibolyakék éteri atmoszférában folyik. Eleven élet és tevékenység az ibolyakék éteri atmoszférában.

Azután, amikor az étertest feloldódik - vagyis amikor az Angyalok, Arkangyalok, Archék belélegezték a gondolatokat - akkor néhány nap múlva elkezdi az ember az elmúlt életében való visszafelé élést. Ekkor az ember tetteit, akarati impulzusait, gondolatainak irányait úgy éli át, ahogyan mindezek a másik emberben hatottak, akinek jót vagy rosszat okozott. Teljesen beleéli magát a másik ember lelkébe, nem saját érzésvilágában él. Annak teljes tudatában éli át a vele karmikus kapcsolatban lévő emberek lelke mélyén lejátszódó élményeket, akiknek egyáltalán valami jót vagy rosszat okozott, hogy ő az, akinek ezekkel a dolgokkal tennivalója van. Itt ismét megmutatkozik, hogy hogyan fogadják mindazt, amit az ember így átél. Teljes valóságként éli ezt át, olyan valóságként, amely valódibb még, mint a születés és halál közt átélt érzéki valóság.

Tehát olyan realitást él át, amelyben úgyszólván izzóbban benne él, mint a földi életben.

Ha, mármost ezt a beavatott szemével a másik oldalról nézzük, meglátható, hogy azt, amit az ember itt átél, hogyan veszik fel lényükbe, saját realitásukba a Kyriotesek, Dynamisok és Exusiák.

Felszívják magukba az emberi tettek negatívját. Áthatják vele magukat. És ez a tisztánlátás, ez a beavatott látás, amely erre a csodálatos dologra rátekint, midőn az Exusiák, Dynamisok és Kyriotesek felszívják az emberi tettek igazságossá alakított következményeit, ez az egész látvány olyan tudatállapotba helyezi azt, aki ennek részese, hogy a Nap középpontjában tudja magát, és ezzel egyben planétarendszerünk középpontjában is. A Nap nézőpontjából tekint arra, ami itt történik. Lilás színben látja ezt a történést, amint az Exusiák, Dynamisok és Kyriotesek felszívják magukba az igazsággá alakult emberi tetteket, és mindezt egy világos ibolya, lila színű asztrális atmoszféra életeként látja.

Az az igazság, hogy a Nap látványa úgy, ahogy a földi ember számára megmutatkozik, annak tulajdonképpen csak egyik oldala, a periféria. Középpontja felől szemlélve a Nap az Exusiák, Dynamisok és Kyriotesek szellemi hatásának és tetteinek színtere. Itt minden szellemi tett, szellemi történés. Itt megtaláljuk a születés és halál közt átélt földi élet képeinek mondhatnám a „hátoldalát ".

Arra, ami itt történik, akkor gondolunk helyesen, ha azt a szót, amelyet közönségesen csak az elenyészés, elmúlás, hervadás, megsemmisülés kifejezésére használunk, most a szó valódi értelmében alkalmazzuk. Van az a szó, hogy „Wesen” és van a „Geben” szavunk (létezni és adni). Ha azt mondjuk „vergeben”, ez azt jelenti, hogy odaadni; csak a kártyában jelent mást, de a természetes beszédben azt jelenti, hogy odaadni. Ha azt mondjuk: „verwesen”, ez azt jelenti, hogy „das Wesen hinleiten”, a létet vagy a lényt odavezetni. Ezzel a tudattal képezzük a következő mondatot:

Elvezettetnek az Exusiákba, Dynamisokba, Kyriotesekbe
a kozmosz asztrális érzésében
az ember földi életének igazságos következményei.

Amikor ez megtörtént, ha az ember a halál után földi életének ezt a harmadát leélte, visszafelé vándorolt és újból ott érzi magát a földi élet kiindulópontján, de most a szellemi térben, a földi életbe való belépést megelőző pillanatban - akkor a Nap középpontján áthaladva a tulajdonképpeni szellemi világba lép. Ebben a világban vétetnek fel az igazságossá alakított földi tettek az első Hierarchia tevékenységébe. Ekkor ezek a Szeráfok, Kerubok és Trónok körzetébe kerülnek. Itt az ember abba a világba lép, melyben érzi, hogy mindazt, ami a Földön általa történt, a Szeráfok, Kerubok és Trónok felveszik saját lényük tevékenységi körébe.

Fontolják meg, kedves barátaim, hogy akkor gondolkodunk helyesen mindarról, ami a halottal a halált követő életben történik, ha így gondolkodunk: mindazt, amit a halott itt a Földön mint sorshálót font, azt először az Angyalok, Arkangyalok és Archék fogadják. Ők a halál és újraszületés közötti időszak következő szakaszában mindezt elviszik az Exusiák, Dynamisok és Kyriotesek körébe. Ezeket körülfogják, körülfonják az első Hierarchia lényei. És a Trónok, Kerubok, Szeráfok ebben a körülölelésben, körülfonásban felveszik lényükbe, tevékenységükbe az ember földi tetteit.

Helyesen gondolkodunk újólag, ha az első két mondat mellé harmadikként hozzávesszük a következőt:

Feltámad a Trónok, Kerubok, Szeráfok
tevékenységében
az ember földi életének igazságos kialakítása.

Így, ha a beavatott tekintetét a szellemi világban folyó állandó történések felé fordítja, látja itt a Földön a tevékeny embereket karma-ösztönükkel, azzal, ami mint a sors szövedéke játszódik le. Ez a gondolat-szövedékhez többé-kevésbé hasonló szövedék. Ha tekintetünket a szellemi világ felé fordítjuk, akkor azt látjuk, hogy mindaz, ami egykor az emberek földi tette volt, az miután áthaladt az Angyalok, Arkangyalok, Archék, Exusiák, Dynamisok és Kyriotesek lényén, felvétetik a Trónok, Kerubok, Szeráfok világába, s ott mennyei tettekké válik.

1. Angyalok, Arkangyalok,
   Archék fogadják az éteriségben
   az ember sorshálóját.
2. Elvezettetnek az Exusiákba, Dynamisokba, Kyriotesekbe
   a Kozmosz asztrális érzésében
   az ember földi életének igazságos következményei.
3. Feltámad a Trónok, Kerubok, Szeráfok
   tevékenységében
   az ember földi életének igazságos kialakítása.

Ez, kedves barátaim, különösen a mostani időkben, jelentős, végtelenül jelentős, végtelenül magasztos ténysorozat, mert most, hogy beléptünk a Michael-korszakba, ebben a mondhatnám világ- történelmi pillanatban láthatjuk azoknak az embereknek a tetteit, akik éppen a Kali Juga lejárta előtt, a múlt század 80-as, 90-es éveiben éltek itt a Földön. Azt, ami annak idején az emberek között történt, most magukba fogadták a Trónok, Kerubok és Szeráfok. De ennek a ténysorozatnak szellemi fény kontrasztja sohasem volt olyan nagy, mint éppen a jelenben.

Ha a múlt század 80-as éveiben a szellemi látó tekintetét felfelé irányította és látta, hogy a XIX. század közepétől a forradalmárok tetteit bizonyos szempontból hogyan fogadták be ott fent a Trónok, Kerubok és Szeráfok, akkor azt észlelte, hogy bizonyosfajta homály borul a XIX. század közepére. Csak kevéssé világosodott fel azután az, amit az ember látott, amidőn átment a Szeráfok, Kerubok és Trónok birodalmába.

Ha azonban most tekintünk vissza a XIX. század végén az emberek egymás közötti viszonyából létrejött tettekre, akkor - miután az ember még tisztán beleláthatott ebbe a lefutó Kali Juga időszakba, miután az ember még némiképp láthatta azt, ami itt lejátszódott, és mint elszálló gondolat-tömeget áttekinthette mindazt, ami a Kali Juga végének emberei között sorsszerűen végbement akkor ez eltűnik és az ember sugárzó, világos fényben látja azt, amivé mindez az ég felé haladtában vált.

Ez azonban csak azt igazolja, hogy milyen hihetetlen jelentősége van a jelenben annak, ami az emberi földi tetteknek lelki égi tettekké való alakulásakor történik. Mert az, amit az ember sorsaként, karmájaként átél, az számára, benne, körülötte játszódik le, földi életről földi életre. Mindaz viszont, ami az égi világ régiójában még lejátszódik annak következményeként, amit itt a Földön átélt és létrehozott, az állandóan tovább hat a földi élet történelmi kialakításában is. Ez azon a területen játszódik le, amely fölött az embernek mint egyedi embernek itt a Földön nincs hatalma.

Fogják fel ezt a gondolatot, kedves barátaim, teljes súlyával. Az egyes ember átéli sorsát. Ha már két ember működik együtt, egészen más jön létre, mint az egyik ember sorsának és a másik ember sorsának kiteljesedése. Kettőjük között lejátszódik valami, ami túlmegy azon, amit egyedenként átélnek. A mindennapi tudat számára egyelőre semmi összefüggés sem észlelhető aközött, ami két ember között lejátszódik, és ami fent a szellemi világban történik. Ilyen kapcsolat csak akkor létesül, ha szent szellemi cselekedeteket viszünk bele a fizikai-érzéki világba, ha az emberek fizikai-érzéki tetteiket tudatosan úgy alakítják, hogy ezek egyben szellemi világbeli tettek is legyenek.

Mindaz tehát, ami nagyobb körben történik az emberek között, még valami más is, mint amit az egyedi ember sorsaként átél. Mindaz, ami így nem egyedi emberi sors, hanem ami a Földön élő emberek együtt-gondolkodásából, együtt-érzékeléséből, együtt-érzéséből, együttes cselekedetéből fakad, az kapcsolatban van azzal, amit ott fenn a Szeráfok, Kerubok és Trónok cselekednek. Ebbe folynak bele az ilyen emberi összefüggésekből eredő emberi tettek és az egyes emberi földi életek.

A további látvány, amely a beavatott tekintete előtt feltárul, különösen fontos. Feltekintünk, s ott most megmutatkozik számunkra mindannak égi következménye, ami a múlt század 70-es, 80-as, 90-es éveiben itt a Földön lejátszódott. És akkor úgy tűnik, mintha egy finom eső, szellemi eső hullana a Földre, amely rápermetez az emberi lelkekre és arra ösztönzi őket, ami az emberek között mintegy történelmileg jön létre.

Itt most újra látható, amint eleven gondolat-tükörképekben a Szeráfok, Kerubok, Trónok kerülőútján mindaz él - mindaz ma él - amit a XIX. század 70-es, 80-as, 90-es éveiben itt a Földön az emberek cselekedtek.

Ha az ember mindezt áttekinti, akkor valóban sokszor úgy van, hogy egészen pontosan látja a következőket: az ember ma beszél valakivel, és amit az illető a közvélemény alapján mond, ami nem saját érzületéből, nem belső ösztönzésből fakad, hanem amit azért mond, mert éppen ehhez a korszakhoz tartozik, az sokszor úgy jelentkezik az ember számára, mintha összefüggésben állna azokkal az emberekkel, akik a múlt század 70-es, 80-as, 90-es éveiben éltek.

Valóban úgy van, hogy némely mai embert úgy látunk, mintha egy szellemi gyülekezetben volna, bizonyos emberekkel körülvéve, akik ott fáradoznak körülötte, pedig ezek csak az égből esőként permetező képmásai mindannak, amit az emberek a XIX. század utolsó harmadában megéltek.

Így valóban szellemi módon járnak a kísértetek, egy későbbi korszakban a korábbi korszak - mondhatnám - nagyon is reális kísértetei. Ez egyike azoknak a finom, általános karmahatásoknak, amelyek jelen vannak a világban, de amelyeket gyakran a legokkultistább okkultisták sem vesznek figyelembe.

Az ember szeretné némelyeknek, akik valami nem személyeset, hanem sztereotip dolgot mondanak, a fülébe súgni: ezt a múlt század utolsó harmadában ez és ez mondta neked!

Csak így válik az élet egésszé. És újból el kell mondani erről a korszakról, a Kali Juga végeztével induló korszakról, hogy különbözik minden eddigi korábbi történelmi kortól. Mégpedig oly módon különbözik, hogy a múlt század utolsó harmadának emberi tettei valójában az elgondolható legnagyobb hatással vannak a XX. sz. első harmadára.

Kedves barátaim! Azt mondom, és egyben jelezni akarok vele valamit, ami távol áll mindenfajta babonás szóhasználattól, úgy mondom, mint valamit, amit teljes tudattal egzakt tényként mondok: még sohasem jártak az elmúlt korszak kísértetei oly érzékelhetően közöttünk, mint most. Ha a mai emberek nem érzékelik ezeket a kísérteteket, ez nem azért van, mert sötét korszakban élünk, hanem azért, mert az embereket még elvakítja a világos korszak fénye. Ezért van az, hogy ami a múlt század kísértetei által történik, oly hallatlanul gyümölcsöző az ahrimáni emberek számára.

Az ahrimáni emberek - anélkül, hogy az emberek észrevennék - ma különösen károsan hatnak. Megpróbálnak a múlt század kísérleteiből minél többet, mondhatnám ahrimáni módon, galvanizálni és a jelenkor emberei felett befolyáshoz juttatni.

Évszázadunk ezen irányzatának semmivel sem nyújthatunk nagyobb segítséget, mint éppen azzal, hogy a múlt tévelygései számára - melyek a belátással rendelkező emberek szemében már régen letűnt ideák - népszerű egyesületeket alakítunk. A laikusok még soha, egy korszakban sem népszerűsítették ennyire az előző korszak eltévelyedéseit, mint a mi korunkban. Elmondhatjuk, hogy ha az ahrimáni tettek lényegét meg akarjuk ismerni, akkor azt manapság a közönséges tudatból fakadó összejöveteleken mindenütt megtehetjük. Manapság sok lehetőség kínálkozik arra, hogy az ahrimanizmust a világban megismerjük, mert rendkívül erősen hat. Ez az, ami a ma jelzett kerülő úton az embereket visszatartja attól, hogy befogadják szívükbe-lelkükbe azt, aminek újként kell felszínre kerülnie - amely a múltban még nem volt meg - például azt, ami az antropozófiában jelentkezik.

Az emberek elégedettek, ha az, ami az antropozófiában újként kerül a világ elé, valamilyen régi kijelentéssel megegyezik. Csak látnunk kell, milyen elégedettek az emberek, amikor egy-egy előadásomban találnak valamit, amire azután azt mondhatják: na lám, ez egy régi könyvben is megtalálható. Ez azonban egészen másként áll abban a könyvben, egészen más tudati indokok alapján. De az embernek olyan kevés a bátorsága ahhoz, hogy magáévá tegyen valamit abból, ami a jelen talajából sarjad, hogy már az is megnyugtatja, ha a múltból elő tud szedni valami hasonlót.

Éppen ez igazolja azt, hogy a múlt impulzusai milyen erősen hatnak a jelenkor emberére, és milyen megnyugtatónak érzik, ha a múlt impulzusai hatnak rájuk. Ez pedig azért van, mert a XX. században oly erősen jelentkezik a XIX. sz. hatása.

Akik a jövőben a jelenlegi emberiség történelmét fogják kutatni, akik majd szellemileg fogják ábrázolni azt, amit mi csak okmányok alapján tudunk, azoknak mindenekelőtt azt kell majd kifejteniük, amit a következő szavakban foglalhatunk össze: Ha a XX. sz. kezdetére, első három évtizedére tekintünk, akkor általában minden olyan, mintha valójában a XIX. századvégi emberek tetteinek árnyképei vitték volna véghez.

Ha szabad valamit mondanom, amit nem politikai értelemben óhajtok kifejteni - hiszen a politikának teljes mértékben az antropozófiai társaságon kívül kell maradnia - de ha szólhatok egy szót, kedves barátaim, amely egyszerűen csak a tényeket akarja jellemezni, ez a következő: rátekinthetünk a világot átformáló tettekre - itt történésekre, eseményekre gondolok, mert tettek ugyan nem voltak - tehát a világot átformáló történésekre, nevezetesen a XX. század második évtizedében. Már oly sokszor kifejtettük, hogy szinte triviálissá vált, hogy mióta történelmet írunk, ilyen világot átformáló események tulajdonképpen nem történtek. De alapjában véve az emberek nem úgy állnak-e benne ezekben a világot átformáló tettekben, mintha nem állnának benne? Akármerre megyünk, úgy tűnik, mintha ezek a világot átformáló történések az emberektől függetlenül játszódnának le, mintha az embereknek semmi részük sem volna bennük. Az ember szeretné szinte minden embernek, akivel találkozik, feltenni a kérdést: vajon te részt vettél a XX. sz. második évtizedében? És csak ha más szempontból vizsgáljuk a dolgot, akkor látjuk, mily tehetetlennek látszanak ezek az emberek, mily végtelenül tehetetlennek, mily tehetetlenek a véleményezésben, az elhatározásban, mily tehetetlenek a cselekvésben. Soha nehezebb körülmények között nem töltöttek be miniszteri posztokat, mint ebben az időben. Gondolják csak el, milyen különös, ami ezen a téren tulajdonképpen történik, mily tehetetlenek az emberek mindabban, ami itt lejátszódik. És akkor bizony felvetődik a kérdés: vajon ki tesz itt egyáltalán valamit? Ki vesz benne részt egyáltalán?

Hogy kik vesznek részt mindebben, kedves barátaim? Hát a XIX. század utolsó harmadának emberei sokkal inkább részesei a történéseknek, mint a jelenkor emberei. Azoknak az árny-erői hatnak mindenben.

Látják, ez a titka a mi korunknak. Mondhatnám, soha a halottak oly hatalmasak nem voltak, mint a XIX. század utolsó harmadának halottai. Világviszonylatban nézve a dolgokat ez is egy szempont.

Ha azután egyes esetekben bizonyos dolgokat szellemi tartalmuk szempontjából vizsgálunk, egész figyelemreméltó dolgokra jövünk rá.

Felmerült számomra a kérdés, hogy a múlt század 70-es, 80-as, 90-es éveiben készített írásaim új kiadásainál ezt vagy azt megváltoztassam-e. A jelenkor egyszerű filiszterei azt mondják, hogy minden megújul, a tudományos teóriák, hipotézisek rég túlhaladottak. Ha azonban a dolgokat reális szempontok szerint vizsgáljuk, akkor semmit sem lehet változtatni, mert valójában mindenki mögött, aki ma könyvet ír, vagy aki ma a tanári katedráról szól, ott áll árnyképében valaki. Itt még mindig a Dubois-Raymondok, a Helmholzok, a Hackelek szólnak, azok, akik annak idején szóltak; az orvostudományban az Oppolzerek, Billirothok, stb. Ez is olyan valami, ami a jelen idők titkaihoz tartozik.

A beavatás tudománya ezért azt mondja: sohasem voltak a halottak oly hatalmasak, mint a mi korunkban.

Ez az, amit most ezekhez a karma-vizsgálatokhoz hozzá akartam fűzni.