Hosszú időn keresztül beszéltünk azokról a karmikus viszonyokról, amelyek összefüggnek az antropozófiai mozgalommal, az Antropozófiai Társasággal, azokkal az egyes személyekkel, akik őszinte belső vágyat éreznek, hogy életútjukat az antropozófiai mozgalmon belül tegyék meg. És bár az ilyen irányú karmikus kapcsolatokról még sok mondanivalóm lesz Angliából való visszatérésem után, mégis szeretnék ma, az Angliába való elutazásom előtti utolsó órán - utam augusztus egész hátralévő részében tart majd - néhány dolgot mintegy befejezésként elmondani, amelyek alkalmasak lesznek ezekről a karmikus megfigyelésekről közölt gondolatok kikerekítésére.

Bizonyára mindnyájan észrevették, kedves barátaim, hogy az egyes antropozófusok karmája a korábbi földi életekben, valamint a halál és újabb születés között milyen sokrétű alakuláson ment keresztül. Különösen a két utolsó alkalommal utaltam már arra is, hogy ennek milyen jelentősége lehet az egyes antropozófusok karmájára. Láttuk, hogy az antropozófusok karmája összefügg azzal az egész fejlődéssel, amelyen a Michael princípium hosszú, időszakokon át keresztülment. Láttuk, egyelőre inkább absztrakt módon, hogyan hullott ki Michael hatalmából az, amit a kozmikus intelligencia irányításának nevezünk. Valóban úgy volt a régebbi időkben, ahogy mondottam, hogy az emberek nem maguknak tulajdonították az intelligenciát, hanem mindazt, amit intelligens formában nyilatkoztattak meg, magasabb erők inspirációjára vezették vissza. Ennek a területnek az ismerői tudták, hogy ezeket a magasabb erőket a keresztény terminológia michaeli erőknek nevezte. A VIII. és IX. évszázadot a civilizált emberiség fejlődésében olyan időpontnak neveztem, amelyben a kozmikus intelligencia lassan a Föld felé közeledett, mintegy cseppforma alakot vett fel, amelyek azután az egyes emberi lelkekben, mint személyes intelligencia éltek tovább. Jeleztem azt is, hogyan maradt fenn - tradicionálisan, de ugyanakkor bizonyos látás alapján is - a kozmikus intelligenciáról, vagyis a régi michaeli működésről való tudás. Ha megnézzük azokat a sok vonatkozásban kitűnő tudósokat, akik az arabizmusra támaszkodva, vagyis arra, amit Nagy Sándor hadjárataiból kiindulva Ázsiában, mint arisztotelizmus élt, majd áthatotta a kelet misztikáját és azt, - mondhatnám intelligenssé tette, .ha megnézzük mindazt, amit ebből átvittek Afrikán át Spanyolországba, és ott mór bölcsességként olyan kiváló személyiségen keresztül hatott, mint Averrhoes, akkor ezeknek a mór-spanyol tudósoknak a tanításaiban feltétlenül azon szemléletek visszfényét találjuk meg, amelyek még a kozmikus intelligencia alapján állnak.

Vegyük tüzetesen szemügyre, hogyan képzelték ezt el. E célból felvázolom Önöknek, mit tanítottak tanítványaiknak ezek a mór tudósok Spanyolországban a X. XI. XII. században, ugyanabban az időben, amikor Európa más részein olyan iskolák virágzottak, mint a Chartres-i iskola, amelyről már részletesen beszéltem.

Spanyolországban a mór tudósok, mindenekelőtt egy olyan személyiség, mint Averrhoes, azt tanították, hogy az intelligencia mindenütt működik az egész világ, a kozmosz, telítve van a mindenben működő intelligenciával. Az embereknek a Földön különböző tulajdonságaik vannak, de nincs saját személyes intelligenciájuk. Minden alkalommal, amikor egy ember a Földön tevékenykedik, az intelligencia egy cseppje, az általános intelligencia egy sugara mintegy az ember fejébe, testébe süllyed, betölti, úgy hogy a Földön élő emberben az egész általános kozmikus intelligenciának egy része van. Amikor az ember meghal, áthalad a halál küszöbén, akkor az általa birtokolt intelligencia visszatér, visszaömlik az általános intelligenciába. Így azok a gondolatok, fogalmak, eszmék, amelyek az emberben születésétől haláláig vannak, visszaömlenek az általános intelligencia általános tárházába, és nem beszélhetünk arról, hogy annak, amit az ember különös értékként lelkében hordozott - intelligenciájának- személyes halhatatlanság jutna osztályrészül.

A spanyol-mór tudósok éppen azt tanították, hogy az embernek nincs személyes halhatatlansága. Tovább él, de számára az a legfontosabb - így mondták a tudósok - hogy életében intelligens tudást tudjon kibontakoztatni, ez azonban nem halad tovább lényével, tehát nem lehet azt mondani, hogy az intelligens lény személyesen halhatatlan. Látják, ez volt a skolasztikus dominikánusok harcának rugója, a „furor”, hogy érvényre juttassák az ember személyes halhatatlanságát. Abban az időben ez nem jelenhetett meg másképpen, minthogy ezek a dominikánusok kijelentették: az ember személye halhatatlan, és az, amit Averrhoes tanít, az eretnekség. Ma ezt másképpen kell mondanunk. Az akkori időkben, azonban érthető volt, hogy egy olyan embert, aki nem ismerte el a személyes halhatatlanságot, mint például Averrhoes, azt eretneknek nyilvánították. Ma a dolgot a valóságnak, a realitásnak megfelelően kell szemlélnünk, és azt kell mondanunk: olyan értelemben, ahogy az ember tudati lelke szerint halhatatlanná vált, személyiségének ezt a folyamatos tudatát, a halál küszöbén való áthaladása után azóta az idő óta küzdötte ki, amióta a tudati lélek kifejlődött a földi emberben. - Ha Arisztotelészt vagy Nagy Sándort megkérdezték volna, mit gondolnak a halhatatlanságról, vajon hogyan válaszoltak volna? Nem a szavak a lényegesek, de ha megkérdezték volna őket, és ők a keresztény terminológia szerint válaszoltak volna, akkor azt mondták volna: lelkünket befogadja Michael és Michael közösségében élünk tovább. - Vagy kozmológiaiig fejezték volna ki magukat az olyan közösségben, mint amilyen Nagy Sándoré vagy Arisztotelészé volt, kozmológiai alapon így szóltak volna és szóltak is: az emberi lélek a Földön intelligens, de ez az intelligencia csak cseppje annak a bőségnek, amelyet mint intelligencia esőjét, Michael árasztja az emberekre. Ez az eső a Napból származik, a Nap az emberi lélekkel saját lényét veszi újból vissza, a születés és halál között élő emberi lélek pedig a Napról sugárzik le a Földre. - Michael uralmát keresték volna a Napon. Így válaszoltak volna kozmológiai alapon.

Ez a nézet átkerült Ázsiába, majd Ázsiából vissza, és mint a mórok felfogása virágzott még Spanyolországban, abban az időben, amikor a skolasztikusok kiálltak a személyes halhatatlanság mellett. Nem kell azt mondanunk, amit a skolasztikusok mondtak, hogy ez tévedés, hanem azt kell mondanunk, hogy az emberiség fejlődése hozta az individuális, személyes halhatatlanságot. A személyes halhatatlanságot a dominikánusok skolasztikája hangsúlyozta először. A mórok által vezetett spanyolországi főiskolán egy régi, az emberi fejlődésre abban az időben már nem érvényes igazságot adtak elő. Ma nem csak az időszerűvel kell toleránsnak lennünk, hanem toleránsnak kell lennünk a régi tanok hirdetőivel szemben is. Az akkori időkben ez nem volt lehetséges és ezért fontos, hogy újból és újból így szóljunk magunkhoz: amit a dominikánus skolasztikusok személyes halhatatlanságnak neveztek, tulajdonképpen csak azóta igaz, amióta a tudati lélek lassanként behúzódott az emberiségbe. Ezt lehet - mondhatnám - teljesen imaginatív módon is ábrázolni. Ha ma egy ember meghal, akinek valóban lehetősége volt arra, hogy földi életében áthassa lelkét intelligenciával, igazi intelligenciával, majd áthalad a halál kapuján és visszanéz földi életére, akkor egy önálló földi életre tekint. Ha az előző évszázadokban az ember áthaladva a halál kapuján visszanézett földi életére, a kozmoszban feloldódó étertestére, arra, ahogy áthalad a lélekvilágon, és visszafelé menően átéli élményeit, akkor így szólhatott magához: így őrzi Michael a Nap segítségével azt, ami az enyém volt. - Ez a nagy különbség. Az ilyen fejlődést azonban csak akkor lehet megítélni, ha a lét kulisszái mögé nézünk, az anyagi lét mögötti szellemiségre tekintünk. Az a fontos, hogy úgy lássuk az emberiség külső eseményeit, ahogy azokat a szellemi világ kialakítja.

Nos, még egyszer bele kell, hogy helyezkedjünk mindabba, amit elmondtam. Éljék bele magukat abba a ténybe, hogy a IX. keresztény évszázadban eljön a krízis: a kozmikus intelligencia leszáll a földi emberekhez. Ez a lejátszódó objektív tény. És most helyezkedjenek bele a Nap-szférába, ahol Michael és az övéi őrködnek - mint ahogy azt már elmondtam - miközben észlelték, hogy Krisztus búcsút vesz a Naptól és a Golgotai Misztériumban, átköltözik a Földre, és átélték azt, hogy a kozmikus intelligencia egyre inkább leszáll, és emberi megismeréssé válik. Ez a fontos esemény mély benyomást tett e Michaelhez tartozókra, - legutóbb úgy mondtam: „michaelitákra”. Fontos, kimagasló jellegű esemény volt ez, amelyet a korábbi összefüggésekben már jellemeztem, ahogyan ez a Föld civilizációs fejlődésének folyamatában bekövetkezett. Most azonban úgy kell ezt jellemeznünk, ahogy a michaeliták aspektusából, magáról a Napról látszott, olyan perspektívából, mintha Michael birodalmából néznénk le a Földre. Ez a fontos, jelentős esemény 869-ben történt. Ez volt a 8. Általános ökumenikus zsinat Konstantinápolyban, amelyen dogmatikusan megállapították: a trichotómiáról való régi nézet - az, hogy az ember testből, lélekből és szellemből áll - eretnekség. Az embernek csak teste és lelke van, csupán a léleknek van néhány szellemi tulajdonsága. Miközben az intelligencia behúzódása az egyes emberekbe objektíven végbement, a Földön határozatot hoztak arról, - olyan megpecsételt módon, hogy az európai civilizációkban élők közül senki sem merészelhetett ennek ellentmondani - hogy a hármasság hamis, eretnek tan. Nem volt szabad arról beszélni, hogy az embernek teste, lelke és szelleme van, csak testről és lélekről volt szabad beszélni, és a léleknek szellemi tulajdonságokat és erőket tulajdonítani. Ezzel olyasmi történt a Földön, amiről Michael birodalmában csak így lehetett szólni: most majd, az a meggyőződés alakul ki az emberek lelkében, hogy a szellemiség lelki tulajdonság, hogy a szellemiség nem isteni elem, amely az emberiség fejlődésében működik. „Nézzetek le a Földre” - így szólt Michael - „a Földön eltűnik a szellemről való tudat”. De éppen a szellemről való tudatnak az eltűnésével kapcsolatos az, amiről elsősorban beszélni akarunk.

Mondtam, hogy eddig csak absztrakt módon jellemeztem, mi módon ment végbe Michael birodalmának fejlődése a földi lét kulisszái mögött. Azt mondtam, hogy a kozmikus intelligencia leszállt az egyes emberekhez. Ez azonban csak absztrakció. Mi is az intelligencia? Természetesen nem szabad úgy képzelni, hogy ha felérkeztünk a magasabb világokba, akkor ott az intelligencia úgy áll előttünk, mint ahogy itt a fizikai világban a fák és a bokrok. Mi az intelligencia? Az ilyen általánosságoknak természetesen nincs realitásuk. Intelligencia: a magasabb Hierarchiák egymáshoz való viszonyának kölcsönös magatartási szabályai. Amit tesznek, ahogyan egymáshoz viszonyulnak, amilyenek egymáshoz: ez a kozmikus intelligencia. És mivel nekünk embereknek a hozzánk legközelebb lévő birodalomra kell tekintenünk, számunkra a kozmikus intelligencia konkrétan az Angyalok Hierarchiájának összessége. Ha konkrétan akarunk beszélni, akkor nem beszélhetünk az intelligencia összességéről, hanem csak az Angyalok összességéről. Ez a realitás. Az, hogy az egyházatyák 869-ben arról tárgyaltak, hogy beszéljenek-e szellemről, annak a következménye volt, hogy az Angyal-lények egy része kivált Michael birodalmából, amelyhez korábban tartozott, és azt a nézetet tette magáévá, hogy most már csak a földi hatalmakkal lesz dolga, csak földi erőkkel kell az emberek vezetését ellátnia. Láthatják, milyen esemény volt ez a valóságban! Az Angyal-lények vezetik földi életről földi életre az embert. A szellemi világ fölöttünk lévő legközelebbi lényei ők, akik a halál és újabb születés közötti létben utunkon kísérnek, és újból a földi életbe irányítanak. Ők fűzik az egyes életeket az ember teljes életének összefüggő láncává. Az Angyal-lények egy csoportja, amelynek ez a feladata, és korábban Michael birodalmához tartozott, kivonult onnan, elhagyta Michael birodalmát. Ez a magatartás nem hagyhatta érintetlenül az emberek sorsát. Mert ki vesz részt elsősorban a karma kialakításában, abban, hogy földi tetteit, földi gondolatait, földi érzéseit miként dolgozza fel az ember halála és újabb születése között? Az Angyallények. Elképzelhetik, hogyha ezek az Angyal-lények egészen más helyzetbe kerülnek a kozmoszban, ha úgyszólván elhagyják a Napbirodalmát és égi Angyalokból, földi Angyalokká válnak, minek kell akkor történnie. Európa egész fejlődésében a külső tények mögött valóban nagy titok rejlik. - Bizonyos Angyalok persze Michael birodalmában maradtak. Abban a nagy iskolában a XV. század kezdetén voltak olyan Angyal-lények is, akik az akkori Michael birodalmában lévő emberekhez tartoztak. Azoknak az embereknek a lelkéhez, akik Michael birodalmában éltek, olyan Angyal-lények tartoztak, akik Michael birodalmában maradtak. A többiek azonban, akik kivonultak onnan, a Föld mivoltával azonosították magukat.

Most azt kérdezhetik: hogy is van ez voltaképpen, hogy a michaeli Angyalok egy csoportjának egyszer csak eszébe jut kivonulni Michael birodalmából? A többinek pedig nem jut eszébe a kivonulás. Be kell vallanom, hogy ez a felvethető legnehezebb kérdések egyike az emberiség újabb fejlődésében. Ez alapjában véve olyan kérdés, amellyel foglalkozva az embernek minden belső erejét mozgósítania kell. Ez olyan kérdés, amely mélyen és bensőségesen összefügg az egész emberi élettel.

Ennek hátterében valójában egy kozmikus tény áll. Előadásaimból tudják, hogy mindaz, amit fizikai bolygónak nevezünk, szellemi lények gyülekezete. Ha felnézünk egy csillagra, az, ami fizikailag megjelenik csak a külseje: valójában a szellemi lények együttesével van dolgunk. Nos, fennáll egy bizonyos ellentét - amely mindig is fennállt amióta csak Földfejlődés van - a planetáris intelligenciák és a Nap-intelligencia között. Az egyik oldalon ott van a Nap-intelligencia, a másik oldalon a planetáris intelligenciák. És mindig úgy volt, hogy a Nap-intelligencia főképpen Michael uralma alatt állt, ezzel szemben a többi planetáris intelligencia a többi Arkangyal uralma alatt. Tehát azt mondjuk:

De sohasem lehetett azt mondani, hogy Michael csak a Nap-intelligenciát irányította. Az egész kozmikus intelligencia a Nap-intelligenciára és a planetáris intelligenciákra differenciálódott. Merkúr, Vénusz, Mars intelligenciákra és a többi. A kozmikus intelligenciát az Arkangyalok Hierarchiája közösen őrizte, de mindnyájuk felett megint csak Michael őrködött, úgy hogy az egész kozmikus intelligenciát Michael őrizte. Természetesen minden ember régen is ember volt, amikor még Michael őrizte a kozmikus intelligenciát, és annak csak egy sugara jutott el az egyes emberekbe. Az ember a Földön mégiscsak embernek érezhette magát, nem csupán az általános kozmikus intelligencia burkának. Ez azonban a Napról származik, minden emberi intelligencia Michaeltől, a Napról származik.

Csak amikor a VIII. IX. X. évszázad elérkezett, akkor történt, hogy a planetáris intelligenciák számításba vették azt a körülményt, hogy a Föld is megváltozott, a Nap is megváltozott.

Igen, ami kívül történik, amit az asztronómusok leírnak, az csak a dolgok külső oldala. Tudjuk, hogy mintegy 11 évenként ismétlődnek a napfolt-periódusok. A Nap úgy süt a Földre, hogy bizonyos helyek sötétek, bizonyos helyek foltosak. A nagyon régi időkben a Nap, mint egyenletes korong ragyogott. Nem voltak rajtuk napfoltok. És évezredek múlva, lényegesen több foltja lesz a Napnak, mint ma - egyre foltosabb lesz. Ez külső megnyilatkozása annak, hogy a michaeli erő az intelligencia kozmikus ereje egyre inkább alábbhagy. A napfoltok sokasodása a kozmikus fejlődés folyamán, mutatja a Nap pusztulását. A Nap erőtlenebbé válása a kozmoszban egyre inkább megmutatkozik. A napfoltok elég nagyszámú fellépése következtében a többi planetáris intelligencia rájött, hogy többé már nem akarja a Nap uralmát. Elhatározták, nem hagyják, hogy a Föld a Naptól függjön, hanem közvetlenül az egész kozmosztól. Ez volt az Arkangyalok planetáris tanácskozásának végzése. A planetáris intelligenciának ez az emancipálódása a Nap-intelligenciától, főként Orifiel vezetésével történik. Az eddig összetartozó világhatalmak teljes szétválása volt ez. Michael Nap-intelligenciája és a planetáris intelligenciák lassanként kozmikus oppozícióba kerültek.

Igen, ha az Angyalok Hierarchiájának egészen másfajta lelki erőt, belső állapotot tulajdonítunk is, el kell ismernünk, hogy ők is képesek elhatározásokra, a történések mérlegelésére. Mi emberek is oly módon döntünk, hogy a külsőleg lejátszódó dolgokat megnézzük, beszélni engedjük a tényeket, és a tények hatására ezt vagy azt tesszük. Számunkra azonban a születés és halál között a földi tények a mértékadók. Az Angyalok Hierarchiája számára olyan tények a mértékadók, mint az, hogy a planetáris életben hasadás jött létre. Az egyik sereg a földi intelligencia, és ezzel egyidejűleg a planetáris intelligencia felé fordul, a másik sereg hű marad a michaeli szférához, hogy ez által azt, amit Michael mint örökkévalót őriz, belevigye a jövőbe. Az a döntő, hogy Michael azt, ami működésében örökkévaló, bele tudja vinni a jövőbe, most amikor minden hatalom az embereknél van, amikor az, ami a fizikai Napban jelenik meg, sötétebbé válik, és lassacskán eltűnik.

Így tehát a kozmikus események következtében szakadást látunk azok között az Angyalok között, akik korábban a michaeli közösséghez tartoztak. Ezek a lények azonban közreműködnek a karmikus fejlődés alakításában. És most nézzék meg egészében azt, ami a halál és újabb születés közötti életben lejátszódik. Itt nem úgy van, hogy az egyes emberi lelkek külön utakon járhatnak, mint ahogyan az embereket vezető Angyalok sem járhatnak külön utakon. Az Angyalok Hierarchiája itt együttműködik. A karma az együttműködésben érvényesül. Amennyiben az egyik földi életemben kapcsolat fűz más emberekhez, és ennek a következő életben folytatása van, akkor természetes, hogy ilyenkor az egyik ember Angyalának találkoznia kell a másik ember Angyalával, és együtt kell, hogy működjenek. Ez igen sokszor meg is történt. - Rendkívül megrázó, mondhatni megsemmisítő az, ami a Földön 869-ben az ökumenikus zsinaton lejátszódik, jelzéseként valami szörnyű dolognak, ami itt fenn a szellemi világban történik. Az a megsemmisítő, - ha az ember a kozmikus intelligencia helyes alkalmazásával áll az ilyen hatalmas tény-összefüggésekkel szemben - az a megrázóan hatalmas esemény, ami már bekövetkezett és majd egyre inkább be fog következni, hogy két egymással azelőtt karmikus kapcsolatban lévő emberi lélek Angyala nem halad együtt. Két karmikusan összekapcsolt emberi lélek Angyalai közül az egyik Michaelnél maradt, a másik leszállt a Földre. Minek kell ebből létrejönnie? A kereszténység megalapítása és a tudati lélek korszaka között, melyet különösen a IX. század, a 869. év jelzett, az emberek karmájában rendetlenségnek kellett létrejönnie! Ezzel az egyik legjelentékenyebb mondat hangzott el, melyet az emberiség újabb kori történetére vonatkozólag ki lehet ejteni. Az újabb- kori emberiség karmájába rendetlenség került. Az ezt az időszakot követő földi életekben nem minden élmény került helyesen a karmába. Az újabb történelem kaotikussága, amely az újabb történelembe egyre több és több szociális és egyéb káoszt, kulturális káoszt visz, ami nem enged célhoz érni, az a karmába belekerült rendetlenség következménye, miután a Michaelhez tartozó Angyalok Hierarchiájában szakadás történt.

És most kimondhatunk valamit, ami összefügg az Antropozófiai Társaság karmájával, ami roppant nagyjelentőségű, ami mondhatnám, a helyes színezetet megadja. Mert végül is mindaz, amit a körülmények alapján jellemezhetünk, nem meríti ki azt, ami a kulisszák mögött, a szellemiségben történik. Gyenge és halvány az, amit a földi viszonyokból kiindulva gondolatilag kiválaszthatunk. Ez csak előkészítés, utána a tisztán szellemi történések jellemzéséhez kell nyúlnunk.

Azt kell mondanunk: mindaz, ami a lelkeket őszinte belső lelki vágyból közösségileg az Antropozófiai Társaságba vezette, az természetesen érvényes. De honnan erednek azok az erők, amelyeknek jelenléte létrehozza, hogy a mai világban egymásnak egyébként idegen emberek tisztán szellemi princípiumok alapján valóban egymásra találjanak? Honnan származnak ennek az egymásra találásnak az erői? Onnan származnak, hogy Michael uralma elkezdődött a michaeli korszakból származnak, amelyben élünk most, hogy Gábriel uralmát Michael váltotta fel, Michael elhozza azt az erőt, amely a vele együtt haladók karmáját ismét rendbe kell, hogy hozza. Így, ha azt kérdezzük: mi egyesíti az Antropozófiai Társaság tagjait A válasz rá: az egyesíti őket, hogy karmájukat rendbe kell hozniuk! Ha élete folyamán valaki észreveszi, hogy itt vagy amott olyan kapcsolatokba bonyolódik, amelyek nem egyeznek meg belső ösztönével, valamilyen módon kiesnek az emberben lévő jó és rossz közötti helyes harmóniából, másrészt viszont állandó vágy él benne az antropozófiában való állandó előbbre jutásra, akkor az a helyzet, hogy az ember újból törekszik vissza a karmához, a valódi kannához, a valódi karma kiéléséhez. Ez az a kozmikus sugár, amely a felismerők számára láthatóan átárad az antropozófiai mozgalmon: a karma igazságának újbóli helyreállítása.

Látják, itt sok minden összefügg azzal, ami az Antropozófiai Társaságban lévő egyes embereknek is, és az egész társaságnak is a karmája. És ez természetes, hiszen mindez egybeáramlik.

És most a következőket kell végiggondolnunk: azok az emberek, akik a Michael birodalmában maradt Angyalokkal vannak kapcsolatban, nagyon nehezen találnak intelligencia-formákat arra, amit meg kell érteniük. Hiszen arra törekednek, hogy úgy kapják meg a személyes intelligenciát is, hogy az kapcsolatban lehessen Michael tiszteletével. Azok a lelkek, akikről elmondtam, hogy részt vettek a XV. és a XIX. században, azokban a bizonyos előkészületekben a Földre történő lejövetelükkor, még mélyen vágyakoznak Michael és szférája után. Az emberiség fejlődési princípiuma szerint viszont magukba kell fogadniuk az individuális, személyes intelligenciát. Ez ellentmondást szül, de olyan ellentmondást, amelynek a spirituális fejlődés útján oly módon kell megoldódnia, hogy az individuális affinitásnak egybe kell esnie azzal, amit a szellemi világok lehoznak a mostani intelligencia korszakában. Azok, akiknek angyalai leszakadtak - ami természetesen a karmával függ össze, mert az Angyal akkor szakad le, ha egy ennek megfelelő emberi karmával áll kapcsolatban - szinte magától értetődően fogadják magukba a személyes intelligenciát, ez viszont ennek megfelelően automatikusan, a testiségen keresztül működik bennük. Úgy működik, hogy ezek az emberek gondolkodnak, de egyénileg nem mennek bele a gondolkodásba. A dominikánusok és ferencesek között hosszú ideig emiatt folyt a nagy vita. A dominikánusok csak a Michael szférájához való legnagyobb hűségben tudták az intelligencia-princípiumot kialakítani. A ferencesek, Duns Scotus - nem Scotus Erigena - hívei teljesen nominalisták lettek. Azt mondták, hogy az intelligencia nem egyéb, csak a szavak összessége. Mindaz, ami az emberek közötti vitákban lefolyt, valóban azoknak a hatalmas harcoknak a visszfénye, amely az Angyalok két serege között folyik.

Úgy van ez, hogy az Angyalok Hierarchiájának azok a lényei, akik a Föld princípiumával egyesültek, mintegy a IX.-X. század óta valójában a Földön élnek. És ez megint csak megrázó tény: a Földön növekszik a materializmus, éppen a legelőrehaladottabb, a legokosabb emberek tagadják a szellemiséget, gúnyolódnak azon, hogy környezetükben ugyanúgy vannak szellemi lények is, mint fizikai emberek. A materializmus elterjedésének ebben az időszakában egyre több Angyal száll le és él a Földön. Együttműködnek velünk. Éppen ők azok, akik az emberi tudat elhomályosulásának bizonyos időszakában inkorporálódnak, és a Földön hatnak. Az Angyal-lények közül sokan tartózkodnak ettől, de akik angyali karmájuk szerint legközelebb állnak az ahrimáni hatalmakhoz, azok nem tartózkodnak: bizonyos időkben inkorporálódnak, belemerülnek az emberekbe.

Ekkor jön létre az, amit a múlt alkalommal úgy jellemeztem, hogy itt a Földön van olyan ember, emberi képességekkel, emberi intelligenciával, amit használ, talán zseniálisan használ - de bizonyos időre, amikor tudata elhomályosul, egy ahrimáni Angyalintelligencia foglal benne helyet. És ekkor a következő jelenség jön létre: itt van egy ember, olyannak tűnik, mintha mindennapi ember volna, és a maga emberi mivoltából írná ezt vagy azt. Nos, az ahrimáni elem éppen azon át tud az emberhez közeledni, amit ma intelligens formában magunkba fogadunk. Az embernek érvényesítenie kell személyiségét, ha nem akarja, hogy mindaz, amit az előadások folyamán jeleztem, elárassza. Ezért léphet fel Ahrimán íróként - természetesen egy Angyal-lényt használ fel erre - ő maga tud íróként írni. Most, amikor a Karácsonyi Ülés jegyében vagyunk együtt, ne hallgassuk el az ilyen dolgokat. Ezért szeretném még elmondani a következőket.

Az utóbbi idők egyik legragyogóbb írójával, egyik legnagyobb írójával szemben egészen más álláspont volt lehetséges utolsó műveinek megjelenése előtt. Amikor a „Nietzcshe ein Kampfer gegen seine Zeit” című könyvemet írtam, a nyilvánosság a nagyszerű írót ismerte, aki emberi képességeit a legmagasabb fokra emelte. Csak ezután ismerték meg, amit Nietzsche hanyatlásának idejében írt, mindenekelőtt két művét, az „Antikrisztust” és az „Ecce Homo”-t. Ezt a két művet Ahrimán írta, nem Nietzsche, hanem a Nietzschében inkorporálódott ahrimáni szellem. Ekkor lépett fel először Ahrimán íróként a Földön. Folytatni fogja. Nietzsche ettől összeomlott. Gondoljuk el, milyen impulzusokkal állunk szemben, amikor azokkal az eszmékkel találkozunk, amelyek Nietzschében azokban az időkben éltek, amikor ennek a szellemnek a hatására az „Antikrisztus”-t és az „Ecce Homo”-t írta, a ragyogó, de ördögi műveket - intelligens műveket! Beszéltem Ahrimán nagy átfogó intelligenciájáról. Ha egy nagyszerű pompás művet ahrimáninak nevezünk, azzal nem becsüljük le, mint azt az együgyűek vélnék, akik nem tudják milyen nagyság, lehet Ahrimánban. Nem szidjuk, nem dicsérjük Ahrimánt, nagyon sok függ tőle a Földön. Aki vérzett - lelkileg értem - ahogyan én véreztem, amikor először olvastam Nietzsche írását a „Dér Wille zűr Macht”- ot, amit azután, úgy hoztak nyilvánosságra, hogy az emberek nem kaphattak helyes képet róla - és aki ugyanakkor beláthatott azokba a világokba, amelyeket Michael uralkodásától a múlt század 80-as éveitől kezdve csak egészen vékony fal választ el a földi világoktól - aki tudja, hogy ez a világ egészen közvetlenül érintkezik a fizikai világgal, és mondhatni, egészen hasonló ahhoz a világhoz, amelyben az ember halála után él, -, aki látja, milyen erőfeszítések történnek itt a jelzett irányban, az tudja, hogy milyen impulzálóan jutnak ezek kifejezésre az „Ecce Homo”-ban és az „Antikrisztus”- ban. Csak arra gondoljunk, milyen ahrimáni megjegyzések állnak az „Antikrisztus”-ban. Nem tudom, vajon az újabb kiadásokban ugyanúgy van-e. Van egy részlet, amelyben Jézusról ír - nem szó szerint idézem - és azt mondja, hogy Renan zseninek nevezte Jézust. Nietzsche nem tekinti zseninek, hanem azt mondja: „A pszichológusok szigorával szólva egészen más szó lenne helyénvaló”. A birtokomban lévő Nietzsche kiadványban ezen a helyen három pont van nem tudom, így van-e az újabb kiadványokban is. A kéziratban az áll itt, hogy „idióta”. Hogy Jézust idiótának nevezi, ebben Ahrimán keze van. És néhány ehhez hasonló dolog áll még itt. Ki ne hinné, hogy Nietzschében, amikor ezeket írta, lelkében a katolicizmus iránt érzett hajlamot - ez párhuzamosan ment, ezt ne feledjék - ki ne hinné, hogy itt mély talány rejtőzik Milyen szavakkal zárja az „Antikrisztus”-t? Körülbelül ezekkel a szavakkal - nem tudom szó szerint idézni - „Minden falra szeretném felírni messzire világító betűkkel, hogy mi is a kereszténység: a kereszténység az emberiség legnagyobb átka!” - így végződik a könyv. És itt egy nagy probléma mutatkozik. A látó kénytelen meglátni, hogy ez a mienktől csak vékony fallal elválasztott világ, amelyben a Kali Juga végén - sőt, valamivel még a Kali Jugán is túl mindezek a szellemi harcok lejátszódtak, mennyire be akar tömi a fizikai földi világba.

Ezek azok a dolgok, amelyeket látnunk kell, ha meg akarjuk érteni, hogy az emberiség tulajdonképpen hogyan viszonyulhat ahhoz, aminek a michaeli korszak kezdetén a civilizációban fel kellett lépnie. Aki jellemezni akarta azt a hangulatot, amelyet a szellemiséggel és az anyagisággal szemben éreznünk kell, mint a- hogy én tettem ezt a „Mystik im Aufgange des neuzeitlichen Geis- telebens” című könyvem előszavában, annak a Kali Jugából való átmenetnél, a sötét korszakból a világos korszakba való átmenet idején valóban egyszerre kellett bepillantást nyernie a szellemi és a fizikai világba. Valóban úgy van, hogy az ember szeretné mindenhonnan összehozni a lehetőségeket a michaeli korszak kezdetén lévő grandiózus átmenet jellemzéséhez. Az antropozófiai mozgalomhoz kötődő minden érzésünkkel benne kell magunkat éreznünk ebben a korban. Mert mindez a nagyszerűség, ez a nagyság egyelőre a rendetlenségbe került emberi karmában éli ki magát. Ha meggondoljuk, hogy a karmikus összefüggésekben egy általános igazság fejeződik ki, és hogy a világ olyan, hogy magukba ezekbe az általános karmikus összefüggésekbe évszázadokon át kivételek kerülhettek bele, és hogy honnan jelentkezett az a követelmény, hogy a kozmikus kivételeket újból a maguk szabályai közé visszavezessék, akkor érezni fogunk valamit az antropozófiai mozgalom nagy jelentőségéből és horderejéből, mert az antropozófiai mozgalomnak ez a feladata, a missziója.

Ez éljen lelkünk mélyén kedves barátaim, amikor így szólnak: azok, akik ma ilyen meggondolásból vágyat éreznek arra, hogy részt vegyenek az antropozófiai életben, a XX. század leteltével újból hivatva lesznek arra, hogy a kulminációs ponton részt vegyenek az antropozófiai mozgalom lehető legnagyobb elterjedtségének elérésében. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mindez élni tud bennünk, ha látjuk azt, ami kozmikus-szellemi módon belenyúlik a földi-fizikai létbe, ha magába a földi intelligenciába, az emberek szemléletébe behatol Michael jelentőségének felismerése.

Ez az impulzus kell, hogy az antropozófiai törekvés lelke legyen: a léleknek magának kell akarnia, hogy benne álljon az antropozófiai mozgalomban. Ezáltal találjuk majd meg annak lehetőségét, hogy a nagy horderejű gondolatokat ne csak megőrizzük egy időn át lelkünkben, hanem hogy azokat elevenné is tegyük. A lelkek az ilyen gondolatok révén antropozófus módon tovább alakulhatnak, a lélek igazán azzá válhat, amivé válnia kell. Így az antropozófiához való eljutás öntudatlan vágyán keresztül a lelket megragadhatja az antropozófia missziója. Hogy ezt egyszer nyugalomban engedjék magukra hatni, ezért mondtam el ezen az utolsó órán ezeket a komoly szavakat. Folytatjuk majd ezeket a szemlélődéseket, ha szeptember első napjaiban újból találkozunk. A közbeeső időre mindannyiuk szívébe szerettem volna helyezni azt, amit el kellett mondanom ma este az egyes antropozófusok és az Antropozófiai Társaság karmájának összefüggéséről.