Azokban, akik az antropozófiai mozgalomhoz tartoznak, fel kellene ébrednie egy érzésnek, amely annak a sajátos karmikus állapotnak az átérzése, amely magából az antropozófia ügyéhez való vonzódásból adódik. Be kell vallanunk, hogy az ember a mindennapi élet összefüggéseiben keveset érez meg karmájából, és úgy áll az élettel szemben, mintha azok a dolgok, melyek számára élménnyé válnak, véletlenek láncolatából adódnának. Kevéssé vesszük figyelembe, hogy amivel földi életünkben születésünktől halálunkig találkozunk, éppen a sorsszerű, karmikus kapcsolatokból adódik. Ha pedig figyelembe vesszük, akkor mindjárt azt hisszük, hogy ebben valami fatális fejeződik ki, vagy valami, ami kérdésessé teszi az emberi szabadságot, vagy ehhez hasonlókat.
Gyakran beszéltem arról, hogy éppen a karmikus összefüggések intenzív áttekintése állítja helyes megvilágításba a szabadság lényegét. Így nem kell attól félnünk, hogy a karmikus összefüggések pontosabb megfigyelése által elveszthetjük az ember szabad lényével szembeni elfogulatlanságunkat. Ismertettem már azokat a dolgokat, amelyek a Michael közösségébe belépők korábbi földi életével, valamint a halál és újabb születés közötti életével függenek össze. Látják ebből, hogy az ilyen embereknél - tehát alapjában véve Önöknél mind - karmikusan arról van szó, hogy a lélek egész belső alkatában nagy, jelentőségteljes szerepet játszik a szellemiség.
A mai materialista korban a nevelési és életkörülmények összességéből tulajdonképpen csak az, az ember juthat el becsületesen olyasvalamihez, mint az Antropozófia - különben nem őszinte vágyódásból jut oda - aki erre karmikus impulzust hord magában, amely őt a szellemiség felé tereli. Ez a karmikus impulzus mindannak eredménye, ami ebbe a földi életbe való leszállása előtt, az előzőekben ábrázoltak szerint végbement.
Az azonban, hogy az ember ilyen szorosan kapcsolódik a lelkére közvetlenül ható szellemi impulzusokkal, odavezeti, hogy a szellemi világból a fizikaiba való leszállásánál külső testiségébe kevésbé intenzíven illeszkedik bele, mint más emberek. Szinte azt mondhatnánk, hogy mindazoknak, akik az ábrázolt módon beleélték magukat a Michael-áramlatba, előírták, hogy bizonyos tartózkodással menjenek bele fizikai testiségükbe. Mindenképpen ez az alapja az antropozófus lelkek karmájának.
Azoknál, akik ma belső ösztönből egészen tudatosan és aggályoskodva távol tartják magukat az antropozófiától, mindenhol, a fizikai testiségben való teljes, szilárd benne élést találhatjuk. Azoknál, akik ma a felé a szellemi élet felé fordulnak, amit az antropozófia akar adni, legalább az asztráltestnek és az én-organizációnak lazább a kapcsolata, a fizikai és éter-organizációval.
Ezzel azonban az jár, hogy az ember az élettel nehezebben boldogul egyszerűen azért, mert több lehetőség között választhat, mint mások, mert könnyen kinő abból, amibe mások belenőnek. Gondolják csak el, egyik-másik ember ma milyen erősen azzá válik, amivé a külső élet-összefüggések tették, és tulajdonképpen azt mondhatnánk, hogy bár néha furcsa módon, mégis kétségtelenül beleillik az összefüggésekbe. Látunk hivatalnokokat, kereskedelmi tanácsosokat, építésvezetőket, gyárosokat és így tovább, akik teljesen magától értetődően azok, akik. Bizonyára köztük is akad, aki azt mondja: úgy tűnik, mintha valami jobbra születtem volna, vagy legalábbis valami másra - de ezt nem gondolják komolyan. Hasonlítsák ezt össze azokkal a végtelen nehézségekkel, amelyek azoknál találhatók, akiket belső ösztönzés hajt az Antropozófia spiritualitásához. Talán sehol sem mutatkozik ez meg olyan eklatánsán, olyan különös intenzitással, mint éppen a fiatalságnál, éspedig a legifjabb fiatalságnál.
Különösen az idősebb Waldorf-tanítványoknál, akik a Waldorf iskola magasabb osztályaiba járnak, a fiú és leány növendékeknél egyaránt azt találjuk, hogy szellemi-lelki fejlődésük viszonylag gyorsan halad, ezáltal azonban az élet belső megragadása már ezeknél a fiataloknál is nem könnyebbé, hanem mert többnyire bonyolultabb lesz, sokkal nehezebbé válik. A lehetőségek kitágulnak, a lehetőségek nagyobbak lesznek. És míg az élet mindennapi menetében - néhány kivételt leszámítva - nem túl nagy feladat a felnövekvő ifjúság oldalán álló nevelők és tanítók számára, hogy a helyes tanácsadás eszközeit és útjait megtalálják, addig azoknál a gyermekeknél, akiket úgy visznek előre, mint a Waldorf-iskolában, nehezebbé válik a tanácsadás, mert az általános emberi elem jobban előtérbe kerül náluk, mert az elsajátított szempontok távlata nagyobb lehetőségeket állít lelki szemük elé.
Ezért olyan fontos a Waldorf-tanároknál, akiket karmájuk ehhez a hivatáshoz vezetett, hogy látókörük széles legyen, ismerjék és érezzék a világot, pillantásuk messze terjedjen. A részletekbe menő pedagógiai szabályok sokkal kevésbé fontosak itt, mint a széles látókör. Azt lehet mondani, hogy az ilyen tanító karmáján újból megmutatkozik, milyen sok lehetőség áll előttük, mennyivel több, mint egyébként. Az ilyen fiatalember vagy gyermek nem meghatározott, hanem sokrétű, minden irányban differenciált talány a tanítói számára. Az Antropozófiához irányító valamennyi karmikus előfeltételt akkor lehet a legjobban megérteni, ha nem pedáns körvonalakban beszélünk, hanem inkább jelezzük a dolgokat, és inkább azt az atmoszférát jellemezzük, amelyben az antropozófusok kiélik magukat és fejlődnek.
Mindez azonban szükségessé teszi, hogy az antropozófus egy előfeltételre, karmájának éppen nála erősen meglévő előfeltételére figyeljen. A legkülönbözőbb dolgokra lehet rámutatni - és még sokféle okát is fogjuk adni - hogy az ilyen vagy olyan jellegű, ilyen vagy olyan vérmérsékletű embert a szellemi világ általam elmondott eseményei miért vezették az Antropozófiához, azonban mindazoknak az ösztönzéseknek, amelyek az egyes antropozófusokat az Antropozófiához irányítják, van egy ellenképe, amelyet a világszellem erősebbre festett, mint más embereknél.
Az élet sokrétegűségével kapcsolatos sok lehetőség az antropozófustól iniciatívát követel, megkívánja, hogy lelki életének belső iniciatívája legyen. Meg kell tanulnunk, hogy az antropozófusokra a következő mondat érvényes, hogy az antropozófusoknak így kell szólniuk magukhoz: Ha már karmám által antropozófus lettem, akkor az, ami engem az Antropozófiához irányított, azt kívánja tőlem, figyeljek arra, hogyan jelenik meg - többé vagy kevésbé mélyen - lelkemben az a szükségszerűség, hogy az életben lelki iniciatívával rendelkezzem, hogy valamit lényem legbensőjéből kezdeményezni tudjak, valamit meg tudjak ítélni, el tudjak dönteni. - Minden egyes antropozófus karmájába bele van írva: légy kezdeményező ember, és légy tudatában annak, hogy ha tested akadályai vagy egyéb előtted álló akadályok miatt, esetleg nem találod meg lényed középpontját, ahonnan az iniciatíva kiindul, szenvedéseid és örömeid, alapjában véve a személyes kezdeményezés megtalálásától, vagy meg nem találásától függenek!... Arany betűkkel kellene, hogy állandóan minden antropozófus lelke előtt álljon: az iniciatíva a karmájában van, és sok minden, amivel életében találkozik, attól függ, mennyiben tud benne ez az iniciatíva akaratlagosan tudatossá válni.
Gondolják meg, hogy ezzel milyen rendkívül sokat mondtunk, mert a jelen korban rendkívül sok megtévesztő dolog van, ami a megítélést irányíthatja és vezetheti. Az életviszonyok világos megítélése nélkül pedig nem tud a kezdeményezés a lélek mélységéből kibontakozni. De mi vezet el bennünket éppen a jelenkorban az élet világos megítéléséhez?
Nos, kedves barátaim, vegyük szemügyre korunk legfontosabb jellemvonásainak egyikét, és válaszoljuk meg a kérdést, hogyan érhetjük el, hogy tisztán lássuk jelenkori életünk egyik legfontosabb jellemvonását.
Meglátják majd, hogy amit most mondani fogok olyan, mint Kolumbusz tojása. Kolumbusz tojásánál arról van szó, hogy valakinek eszébe jut, hogyan kell felállítani, hogy megálljon. Ennél is, amit most elmondok, arról lesz szó, hogy valakinek eszébe jusson a dolog.
A materializmus korában élünk. Hiszen mindaz, ami körülöttünk és bennünk sorsszerűen lejátszódik, az egyik oldalon a materializmus, a másik oldalon a mindenfelé szétszórt intellektualizmus jegyében folyik. Tegnap ezt az intellektualizmust a zsurnalisztikával és azzal a törekvéssel jellemeztem, hogy a világ ügyeit mindenhol népgyűléseken akarják előbbre vinni. Legyünk tudatában annak, hogy az ember milyen erősen áll ma ennek a két áramlatnak a befolyása alatt. Mert szinte lehetetlen kivonni magunkat az intellektualizmus és a materializmus koráramlatából, mint ahogy esőben sem lehet esernyő nélkül szárazon maradni. Ugyanis itt van körülöttünk mindenütt.
Gondoljuk csak el: egyszerűen nem tudhatunk meg dolgokat, amelyeket tudnunk kell, ha nem olvasunk újságot nem tanulhatunk meg bizonyos dolgokat, amelyeket meg kell tanulnunk, ha nem a materializmus jegyében tanuljuk. Hogyan legyen ma valaki orvos, ha nem akarja egyidejűleg a materializmust is magába fogadni. Nem tehet mást, tanulmányaival együtt a materializmust is el kell fogadnia, magától értetődően ezt kell tennie. Ha nem akarja a materializmust magába fogadni, akkor a mi korunk értelmében, nem válhat „valódi” orvossá. Ennek tehát, állandóan ki vagyunk téve. De ez a karmába mégis rendkívül erősen belejátszik.
Mindez azonban szinte arra született, hogy a lelkek iniciatíváját aláássa. Minden népgyűlésnek, amelyre elmegyünk, csak egy célja van: az egyes ember kezdeményezését aláásni kivéve azokét, akik ott vezetők és szónokolnak. Minden újság csak úgy tudja feladatát teljesíteni, ha „hangulatot” kelt, ha tehát az egyes emberek iniciatíváját aláássa.
Ezeket a dolgokat meg kell látnunk, és tudatában kell lennünk annak, hogy az ember mindennapi tudata alapjában véve igen kicsi kamrácska mindannak, ami az ember körül történik - mint ahogy ábrázoltam - óriási befolyása van tudatalatti mivoltunkra. Végül is nem marad számunkra más hátra, ha szabad magam így kifejeznem, azon kívül, hogy emberek vagyunk - vannak, akik azt hiszik, lehetetünk csak emberek valamely korban, de ez is romlásba vezet - kortársnak is kell lennünk. Természetesen rossz, ha csak kortársak vagyunk, de kortársnak is kell lennünk, vagyis át kell ereznünk, ami korunkban történik.
Persze némely antropozófus lélek kiszakad a korszak eleven átérzéséből, mert az időtlenségben akar lubickolni. Ebben a vonatkozásban az antropozófusokkal való beszélgetéseink során, a legkülönbözőbb élményeink lehetnek. Egész jól tudják ki volt Lykurgos, de kortársaik olykor annyira ismeretlenek számukra, hogy ez egyenesen megható.
Ez abból ered, hogy - mivel a kezdeményezés hajlama megvan - az ilyen hajlamú embert karmája tulajdonképpen úgy állítja bele a világba - elnézést kérek a hasonlatért - mint a méhet, amelynek van fullánkja, de fél a megfelelő pillanatban szúrni. Az iniciatíva a fullánk, de félnek vele szúrni. Különösen félnek az ahrimáni elembe beleszúrni. Nem attól félnek, hogy kárt okoznak az ahrimáni elemben, hanem attól, hogy a fullánk döf, visszafordul, és saját testükbe hatol. Körülbelül ilyen ez a félelem. A kezdeményezés elmarad, mert általában félnek az élettől. Ezeket a dolgokat át kell látni.
Mivel elméletileg és gyakorlatilag mindenütt a materializmusba ütközünk, és mivel a materializmus hatalmas, iniciatívánkat megzavarja. Ha az antropozófus érzékeny erre, akkor az elméleti és gyakorlati materializmus mindenhol, egészen akaratának legintenzívebb impulzusáig megzavarja és visszaveti. Ez azonban sajátságos módon alakítja a karmát. Ha jól megfigyeljük önmagunkat, akkor meg tudunk róla valamit, a reggeltől estig folyó életünkben, mégpedig azt, hogy ebből egy általános életérzés jön létre: hogyan bizonyíthatnám be teoretikusan és praktikusan a materializmus helytelenségét? Sok antropozófus lelkében él az igyekezet, hogy valamiképpen bebizonyítsa a materializmus helytelenségét. Ez sokunk számára elméletileg és gyakorlatilag feladott élettalány: hogyan tudnám a materializmusnak bebizonyítani, hogy helytelen utakon jár?
Az olyan ember, aki iskolákat végzett, tudós lett, azután antropozófiai téren felébred, hihetetlen vágyat érez a materializmus megcáfolására, arra, hogy minden lehetőt elmondjon a materializmus ellen. Sok példa van erre az Antropozófiai Társaságban. Nos, hát el kezd harcolni a materializmus ellen, cáfolni kezdi, és talán azt hiszi, hogy ez által úgy igazán benne áll a michaeli áramlatban. Próbálkozása azonban a leggyakrabban rosszul sikerül, és mondhatjuk, hogy mindaz, amit a materializmus ellen elmondanak, jó szándékból hangzik ugyan el, de tulajdonképpen nem sikeres. Nem befolyásolja azokat, akik elméleti vagy gyakorlati vonatkozásban materialisták. Miért van ez? Éppen azért, ami a világos ítélet- alkotást megakadályozza.
Itt áll az antropozófus, és hogy ne akadjon el az iniciatívájával, tisztában akar lenni azzal, mit állít vele szembe a materialista. A materializmus helytelenségének hátterét akarja megtalálni, és rendszerint nem sokat talál. Azt hiszi, hogy megcáfolta a materializmust - ez azonban mindig újból feltámad. Miért van ez? Éppen az a Kolumbusz tojása.
Ez ezért van, - mert a materializmusnak igaza van! Ahogy ezt már többször mondtam, a materializmus nem téved, hanem igaza van. Az antropozófusnak különös módon kellene megtanulnia, hogy a materializmusnak igaza van: azt kellene megtanulnia, hogy a materializmusnak igaza van, de csak a fizikai testiségre érvényes. A materialisták csak a fizikai testiséget ismerik, vagy legalábbis azt hiszik, hogy ismerik. Ez a tévedés nem a materializmus. Ha materialista módon ismerjük meg az anatómiát, a fiziológiát vagy a gyakorlati életet, akkor az igazságot ismertük meg - de ez csak a fizikaiakra érvényes. És ezt az embernek legbensőjében kell elismernie: a materializmusnak a maga területén igaza van, és újabb időkben éppen az a nagyszerű, hogy a materializmus területén a helyeset találták meg. A dolognak azonban megvan a maga gyakorlati oldala, gyakorlati-karmikus oldala.
Egy antropozófus karmájában bekövetkezhet, hogy eljut a következő érzéshez: együtt élek emberekkel, méghozzá olyanokkal, akikkel a karma hozott össze - tegnap beszéltem erről - együtt élek olyan emberekkel, akik csak a materializmust ismerik, akik csak a fizikai élet helyességét ismerik. Nem közelednek az antropozófiához, mivel éppen annak helyessége zavarja meg őket, amit tudnak.
Ma Michael korszakában élünk, lelkünkben a Michaeltől elszakadt intellektualitással. Amikor maga Michael irányította a kozmikus intelligenciát, még másképpen álltak a dolgok. Akkor a kozmikus intelligencia mindig újból kiragadta a lelket a materializmusból. Más korszakokban is voltak természetesen materialisták, de nem olyanok, mint a mi korunkban. Ha más korszakokban valaki materialista volt, énjével és asztráltestével bele volt ágyazva fizikai és étertestébe, érezte fizikai testét.
De az, amit Michael mint kozmikus intelligenciát őrzött, mindig újból kiragadta ebből a lelkét. Ma olyan emberek mellett élünk, - gyakran karmikus kapcsolatban - akiknél a következő a helyzet: van fizikai testük, de mivel a kozmikus intelligencia elszakadt Michaeltől, és úgyszólván individuálisan személyesen él az emberben, az én, az egész lelki-szellemiség, benne marad a fizikai testben. Mellettünk élnek, miközben szellemi-lelki mivoltuk mélyen belemerül fizikai testükbe. Azt azonban, hogy nem-spirituális emberek mellett élünk, a valóságnak megfelelően kell szemlélnünk nem szabad, hogy ez csupán a mindennapi értelemben vett szimpátiát és antipátiát keltse fel bennünk, nem - ennek valami megrázót kell tartalmaznia. És ez lehet megrázó, kedves barátaim, csak azokra a materialistákra kell gondolnunk, akik gyakran nagy tehetségűek, akiknek ösztönös alapon egészen jó hajlamaik vannak, de nem tudnak a spiritualitáshoz eljutni.
Ami ebben megrázó, azt éppen akkor észleljük, amikor a materialisták nagy tehetségét nemes emberi tulajdonságait vesszük figyelembe. Mert arról szó sem lehet, hogy aki ma, a nagy döntések idején nem talál el a szellemiséghez, annak lelki élete ne szenvedne kárt a következő inkarnációban. Kárt fog szenvedni. És ma, amikor az emberek egy részében karmájuk alapján belső vágy él a szellemiség iránt, más részük nem jut el a szellemiséghez - ennek az ellentétnek szemlélése közben, az olyan emberekkel való együttélésnél, akiket jellemeztem, valami mélyen megrázót, lelkünket mélyen érintőt kellene éreznünk. Csak így jövünk rendbe saját karmánkkal, különben nem. Mert ha mindazt, amit - ha szabad ezt most így neveznem - a michaelizmusról mondottam, összegezzük, úgy azt találjuk majd, hogy a „michaeliták” lelkét olyan erő ragadja meg, amely a szellemiségből az egész emberben — a fizikaiban is hatni akar.
Tegnap ezt így jellemeztem: ezek az emberek levetik magukról azt, ami faji jellegű, ami az ember jellegét a természetes létből adja, azt, hogy ilyen, vagy olyan ember. Azáltal, hogy az embert a szellemiség ebben a földi inkarnációjában megragadja, azáltal, hogy most itt antropozófus lett, előkészül arra, hogy ne a külső jellegnek megfelelő legyen, hanem olyan, amilyen mostani inkarnációjában volt. A szellem majd megmutatja ezeken az embereken - legyünk ennek minden szerénytelenség nélkül tudatában - hogy fiziognómiát alakító, ember alakot formáló ereje lehet.
Ez még eddig sohasem mutatkozott meg a világtörténelemben. Az emberek eddig a népiségben gyökerező fizikaiságból alakították ki fiziognómiájukat. Az emberek fiziognómiája ma még megmutatja, honnan származnak, különösen, amíg fiatalok és az élet gondjai vagy örömei és a felemelő érzések, az élet isteni oldala még nem szántott barázdákat benne. Lesznek majd egyszer olyan emberek, akiknek arcvonásai csak azt mutatják, milyenek voltak előző inkarnációjukban, amikor a szellemiséghez eljutottak. S majd ott élnek mellettük a többiek vajon mit fog még akkor a karma jelenteni? A karma akkor majd megszünteti a szokásos karmikus vonzódásokat.
Ebben a vonatkozásban az, aki komolyan érti az életet, ezt mondhatja: sokakkal voltunk karmikus kapcsolatban, vagy még vagyunk is, akik nem tudnak eljutni a szellemiséghez - és az ilyen életközösségben talán mély elidegenedést érzünk, egészen jogos elidegenedést: mert az életben egyébként érvényesülő karmikus kapcsolat megszűnik, elmúlik. - És mondhatnám, hogy egy materializmus talaján álló, és egy másik, a spiritualitás talaján álló ember között semmi más karmikus kapcsolat nem marad, csak az az egy, hogy az előbbinek néznie kell az utóbbit, különösen figyelnie kell őt. Bepillanthatunk az eljövendő időkbe, amikor majd azok, akik a XX. század folyamán egyre inkább szellemi életet éltek, olyanok mellett élnek, akik velük, előző földi életeikben karmikus kapcsolatban voltak. A karmikus affinitások, karmikus rokonságok ebben a jövőben, kevéssé érvényesülnek már, megmarad azonban, a karmikus rokonságokból az, hogy a materializmus síkján élőknek nézniük kell a spiritualitás síkján élőket. A jövőben a mai materialistáknak, nézniük kell majd a mai spiritualistákat. Ez marad meg a karmából.
Ez is megrázó tény, kedves barátaim. És vajon miért történik ez? Ez egy nagy isteni világ-tervvel kapcsolatos. Mivel lehet ma a materialistákat meggyőzni? Azzal, amit szemükkel látnak, kezükkel megfognak. A materializmus talaján állók majd szemükkel láthatják, kezükkel foghatják azokat, akikkel régebben karmikus kapcsolatban voltak: az ő fiziognómiájukon, egész kifejeződésükön látni fogják, hogy mi a szellem, mert ez most, fiziognómiailag alkotóvá vált. Így nyer magán az emberen szemmel látható bizonyítást, hogy a szellem, alkotóan működik a világban. És az antropozófusok karmájához fog majd tartozni, hogy azok számára, akik ma a materializmus talaján állnak, demonstrálják, hogy van szellem, és a szellem az Istenek elhatározásából magán az emberen bizonyítja be önmagát.
Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk, az szükséges, hogy ne ködösen, tisztázatlanul álljon előttünk az intellektualizmus: ne menjünk ki esernyő nélkül az esőbe. Itt most a két említett áradatra gondolok - az újságcikkek és szónoklatok áradatára - melyeknek ki vagyunk téve. Azt mondtam: ahogy esernyő nélkül az esőben megázunk, ugyanúgy éri mindez az embert - nem tehetünk ellene. Legzsengébb gyermekkorunktól egészen 20-24 éves korunkig materialista művekből kell megtanulnunk - azt, amit meg kell tanulnunk. Igen, fogékony gyermekkorunkban, még 20-24 éves korunkban is, a dolgok tanulmányozása közben valósággal preparálódunk a materializmus számára a mondatfűzés, a mondatok plasztikus formálása által. Hiába védekezünk ellene, attól még preparálódunk.
Itt éppen arról van szó, hogy ne csak formaságokkal jöjjünk elő. Nem lehet ma egy embert megmenteni attól, hogy ne legyen kitéve az intellektuális materializmusnak. Mert ha ma nem materialista könyveket írnának a botanikáról és anatómiáról, az nem menne, az élet összefüggései ezt nem engedik meg. Arról van szó, hogy ezeket a dolgokat a maguk realitásában lássuk. Meg kell értenünk, hogy mivel Michael a fizikai testiségből lelki-szellemi mivoltunkat nem emeli úgy ki mint azelőtt, Ahrimán a testiségben lévő lelki-szellemi mivoltunkkal űzi játékait. És éppen ha az ember lelki-szellemi mivolta tehetséges, akkor van leginkább kitéve Ahrimánnak. Éppen a legtehetségesebb embereket választja Ahrimán zsákmányául, hogy elszakítsa Michaeltől az intelligenciát, hogy eltávolítsa őket Michaeltől. Ekkor következik be az, ami sokkal nagyobb szerepet játszik a mi időnkben, mint általában hiszik. Inkarnálódni nem tudnak az ahrimáni szellemek, de tudnak inkorporálódni, időnként át tudják hatni az emberi lelkeket, emberi testeket. Ilyenkor az ahrimáni intelligencia briliáns, ragyogó, kimagasló szelleme erősebb annál, mint ami az egyes emberekben van - sokkal, de sokkal erőseb. Lehet az egyes ember még olyan intelligens, tanulhatott bármilyen sokat, ha fizikai testét a tanultak teljesen megragadták, egy ahrimáni szellem inkorporálódhat benne időnként. Ilyenkor Ahrimán néz a szeméből, Ahrimán mozgatja az ujjait, Ahrimán az, aki orrát törli, Ahrimán az aki jár.
Az antropozófusoknak nem szabad az ilyen megismerésektől visszariadniuk. Csakis ez állíthatja az intellektualizmust a maga realitásában a lélek elé. Ahrimán nagy, kimagasló intelligencia, aki átütő sikert akar elérni a földi fejlődésben. Minden lehetőséget felhasznál, ahol a szellemiség erősen megragadja a testiséget és ez a tudatot, bizonyos módon letompítja. Ilyenkor megtörténhet az - ami a mi korunkban lehetségessé vált - hogy egy ragyogó szellem benne van az emberben, de az emberi személyiségen túlnyúlik. Ekkor ez az emberben lévő és személyiségén túlnyúló szellem működni tud a Földön éppen úgy, mint ahogy az emberek működnek.
Ahrimán mindenekelőtt erre törekszik, erősen küzd ezért. Beszéltem arról, hogy azok, akik ma szívből és intenzív módon eljutnak a szellemiséghez, majd újra megjelennek a Földön az évszázad végén. De az Ahrimáni szellemek éppen ezt az időszakot akarják legerősebben felhasználni, mert az emberek az őket megszálló intelligenciával szemben olyan elfogultak, mert az emberek olyan hihetetlenül okosak. Ma már szinte fél az ember, ha egy okos emberrel találkozik, de állandóan félnünk kell, mert majdnem mindenki olyan okos, hogy az emberek okossága miatti félelemből, ki sem jutunk. És ez a kitenyésztett okosság az, amit Ahrimán felhasznál. Ha azután a test is különösen alkalmas arra, hogy a tudat letompuljon, akkor megtörténik az, hogy maga Ahrimán jelenik meg emberi alakban inkorporálódva. Bebizonyítható, hogy Ahrimán már kétszer jelent meg ilyen módon, mint író. Éppen annak lesz a feladata, hogy ilyen esetben ne tévessze össze a kettőt, aki mint antropozófus az életet tisztán és pontosan akarja megfigyelni.
Mit használ az, kedves barátaim, ha valaki valahol megjelentet egy könyvet, ráírja a nevét - de egyáltalán nem ő a szerző? Akkor összetévesztik az igazi szerzőt valaki mással. Ha valamely könyvnek Ahrimán a szerzője, hogyan vezessen jóra, ha másvalakit tartunk szerzőnek, miközben Ahrimán az, aki a maga ragyogó képességével úgy belehelyezkedik mindenbe, hogy még egy ember stílusát is át tudja venni! Hogyan legyen abból valami jó, ha Ahrimán az író, és a könyvet emberi műnek vélik. Ezen a területen, kedves barátaim, feltétlenül szert kell tennünk a megkülönböztető képességre.
Ma általánosságban akartam rámutatni korunk egyik jelenségére. Következő előadásomban pontosabban részletezem majd az ilyen jelenségeket.