Minthogy utolsó alkalommal vagyunk együtt, ezen az összejövetelen, amelyből antropozófiai mozgalmunk számára erőteljes és fontos dolognak kell kiindulnia, engedjék meg, hogy ezt az utolsó előadást úgy alakítsam, hogy belsőleg, aszerint az impulzus szerint, amelyet számunkra ez az előadássorozat adott, többféle szemponthoz is kapcsoljam, másrészt, bizonyos módon, mondhatnám, érzelmileg a jövőre, az antropozófiai törekvések jövőjére is utaljak.
Ha ma kitekintünk a világba, már évek óta rendkívül sok pusztító erővel találkozunk, amelyek úgy működnek, hogy sejtetni engedik, milyen szakadék felé vezetik a nyugati civilizációt. Azt mondhatjuk azonban, ha azokat az embereket nézzük, akik bizonyos módon külsőleg az élet különböző területein a szellemi vezetést gyakorolják, észrevehetjük, hogy valamiféle világméretű alvásban szenvednek. - Nagyjából úgy gondolják, hogy a 19. századig az emberiség szemléletmódja gyerekes és primitív volt. Aztán megjött az új tudományosság a legkülönbözőbb területeken, és ezzel olyasvalami jelent meg, ami örök időkre meghatározza az igazságot.
Akik így gondolkodnak, tulajdonképpen rendkívül gőgösek, csak nem tudják. Szemben ezzel, olykor a mai emberek között felbukkan ilyen vagy olyan sejtés, hogy a dolgok talán mégsem úgy vannak, ahogy azt a többség gondolja.
Amikor nemrég Németországban egy előadást tartottam, amelyen rendkívül nagy létszámú hallgatóság volt jelen, úgyhogy néhányan meg is jegyezték, hogy úgy látszik, az antropozófia kívánatos dolog, a sok ostoba, ellenséges hang között volt egy, ami tartalmilag nem volt sokkal okosabb, mint a többi, mégis egy sajátos sejtést képviselt. Az egyik újság megjegyzésén alapult, amely egy Berlinben tartott előadásomhoz kapcsolódott. Az újság ezt írta: ha az ember valami ilyesmit hall - már ahogy ezt az akkori berlini előadás tartalmazta - akkor felfigyel arra, hogy nemcsak a Földön - csak nagyjából idézem, ami a cikkben volt - hanem az egész kozmoszban történik valami, ami az embereket egy másfajta szellemiséghez szólítja, mint ahol korábban állt. Úgy látszik, hogy most mintegy a kozmosz erői is követelnek valamit az embertől, nem csupán a földi impulzusok; valamilyen forradalmat a kozmoszban, amely egy új szellemiségre való törekvést kell, hogy eredményezzen.
Vannak ilyen hangok, és ezek tulajdonképpen igen figyelemreméltóak. Mert teljesen igaz, hogy aminek megfelelő módon impulzálnia kell azt, aminek Dornachból kell kiindulnia, annak - ahogy ezt ezekben a napokban különböző szempontok szerint megvilágítottam - olyan impulzusnak kell lennie, amely nem a Földből, hanem a szellemi világból sarjad ki. Mi itt olyan erőket akarunk kifejleszteni, amelyek a szellemi világból jövő impulzusokat követik. Ezért a karácsonyi ülés folyamán ezekben az esti előadásokban különféle impulzusokról beszéltem, amelyek a történelmi fejlődésben megnyilvánulnak, hogy a szívek felemelkedhessenek a szellemi impulzusok átvételére, amelyeknek bele kell áramlaniuk a földi világba, és amelyeket nem a földi világból kell merítenünk. Mert mindaz, amit idáig a földi világ a helyes értelemben hordozott, az a szellemi világból származott. És ha a földi világ számára valami gyümölcsözőt akarunk létrehozni, ehhez az impulzust a szellemi világból kell merítenünk.
Ez, kedves barátaim, arra késztet bennünket, hogy azt az ösztönzést, amit további működésünk érdekében át kell vennünk ezekből az előadásokból, össze kell kapcsolnunk a legnagyobb felelősséggel.
Maradjunk még pár percig annál, amit nagy felelősséggel ez az összejövetel kiszab ránk. Az utóbbi évtizedekben, akinek volt némi érzéke a szellemi világ iránt, néhány személyiségnél szellemileg megfigyelhette és keserű érzéssel tapasztalhatta a földi emberiség jövendőbeli sorsát. Meg lehetett figyelni ezt ezeknél a kortársaknál, amikor fizikai és étertestük aludt, és énjükkel és asztráltestükkel a szellemi világban tartózkodtak. Az alvó emberek énje és asztrálteste körüli szemlélődés az utóbbi évtizedekben alkalmat adhatott annak megtapasztalására, milyen nagy a felelősségük azoknak, akik ezekről a dolgokról tudhatnak. Ezeknél a lelkeknél, akik el alvástól felébredésig elhagyták fizikai és étertestüket, gyakran lehetett látni, hogy eljutnak a küszöb őréhez.
A küszöb őre a szellemi világban az emberiségfejlődés folyamán különféle módon jelenik meg az emberi tudat számára. Néhány legenda és monda utal arra - mert a legfontosabb dolgok ebben a formában maradtak fenn, nem a történelmi hagyományban hogy a régebbi korokban ez vagy az a személyiség hogyan találkozott a küszöb őrével, és milyen tanításokat kapott tőle arra vonatkozóan, hogy hogyan juthat a szellemi világba és aztán vissza a fizikai világba. Mert a szellemi világba való helyes eljutás mellett mindig meg kell, hogy legyen annak a lehetősége, hogy az illető bármikor visszatérhessen a fizikai világba, és ott szilárdan megálljon a lábán, mint gyakorlati és megfontolt ember, nem mint rajongó misztikus.
Ezt alapjában véve évezredeken át minden szellemi világ felé való törekvésnél á küszöb őre megkövetelte. Különösen azonban a 19. század utolsó harmadában alig lehetett látni olyan embert, aki éber állapotban elhaladt volna a küszöb őre mellett. Amennyire azonban korunkban az egész emberiségre történelmileg ki van szabva, hogy valamilyen formában elhaladjon a küszöb őre mellett, annyira az látható inkább, amit mondtam, hogy az alvó lelkek énként és asztráltestként haladnak el mellette. Ez az a jelentőségteljes kép, amit az ember ma kaphat: a komoly küszöb őre, és körülötte az alvó emberi lelkek csoportja, akiknek éber állapotban nincs erejük ahhoz, hogy a küszöb őréhez eljussanak, alvás közben jutnak el hozzá.
Amikor az ember látja ezt a jelenetet, ami itt lejátszódik, támad egy gondolata, ami avval kapcsolatos, amit egy szükséges, nagy felelősségérzet kialakításának lehet nevezni. Azok a lelkek, akik így alvó állapotban eljutnak a küszöb őréhez, olyan tudatállapotban vannak - éber állapotban ez öntudatlan marad - amellyel az ember alvás közben rendelkezik, a szellemi világba való bebocsátásukat, a küszöbön való átlépésüket követelik. És számos esetben hallani a komoly küszöb őrének hangját: saját érdekedben nem juthatsz át a küszöbön, nem szabad bejutnod a szellemi világba. Vissza kell menned. - Mert ha a küszöb őre ilyen lelkeket minden további nélkül beengedne, ezek úgy mennének át a küszöbön, úgy kerülnének a szellemi világba, azokkal a fogalmakkal, amelyeket a mai iskola, a mai képzés, a mai civilizáció nyújt, olyan fogalmakkal és eszmékkel, amelyekkel a mai embernek fel kell nőnie hat éves kora és alapjában véve egész életének befejezése között.
Ezeknek a fogalmaknak és eszméknek az a sajátosságuk, hogy ha az ember azokkal lép be a szellemi világba, úgy, amilyenné a jelenlegi civilizációban ezek útján vált, lelkileg béna lesz. És gondolati és eszmei ürességgel tér vissza a fizikai világba. Ha a küszöb őre először nem küldené vissza ezeket a lelkeket, ha a jelenlegi emberiség léikéiből nem küldene vissza sokat, ha beengedné őket a szellemi világba, akkor, ha felébredve újra visszatérnek, a döntő felébredésnél visszatérnek, ilyen érzésük lesz: nem tudok gondolkodni, agyam nem fogja fel a gondolatokat, gondolatok nélkül kell élnem a világban. - Mert az absztrakt eszmék világa, amelyekkel az ember ma mindenhez viszonyul, ilyen: be lehet menni velük a szellemi világba, de nem lehet azokkal kijönni onnan. Es ha az ember iiyen jeleneteket lát, amiket alvás közben valóban átél több lélek, mint általában gondolnánk, akkor azt mondhatja: bárcsak sikerülne ezeket a lelkeket megóvni attól, hogy amit alvás közben átélnek, azt ne kelljen haláluk után is átélni. - Mert ha az az állapot, amelyet így át kell élni a küszöb őre előtt, sokáig olyan maradna, ahogy azt ma az iskolákban felvesszük magunkba, ha ezt a civilizáció hosszasan megtartaná, akkor az alvásból valóság lenne. Az emberi lelkek átmennének a halál kapuján a szellemi világba, de az eszmék erejét nem tudnák a következő földi életbe újra magukkal hozni. Mert a mai gondolatokkal be lehet jutni a szellemi világba, de nem lehet velük újra visszatérni. Csak lelkileg bénultan lehet visszatérni.
Láthatjuk, hogy a jelenlegi civilizációt meg lehetett alapozni a szellemi életnek ezekkel a formáival, amelyeket már meglehetősen régóta ápolnak, de az életet nem lehet ezzel megalapozni. Ez a civilizáció egy ideig még tovább tarthat. A lelkek éber állapotban nem sejtenék, hogy alvás alatt a küszöb őre visszaküldi őket, hogy ne bénuljanak meg, de végül is ez oda vezetne, hogy a jövőben olyan emberi nem születne meg, amelynek nem lenne meg az értelmi képessége, hogy eszméket alakítson ki ehhez a jövőbeli élethez, és a gondolkodás, az eszmékben való lét eltűnne a Földről. Egy beteg, pusztán ösztönös emberi nem népesítené be a Földet. Az eszmék irányt adó ereje nélküli gonosz érzések uralnák az emberi fejlődést. Igen, és nemcsak azáltal jön létre egy szomorú kép a szellemi látó számára, hogy szemléli azt a lelket, aki a küszöb őre előtt áll, és nem tud bejutni a szellemi világba, hanem más vonatkozásban is.
Vizsgáljunk meg egy olyan embert, aki nem a nyugati, hanem a keleti civilizációból származik, azzal a módszerrel, amit leírtam, tehát megfigyelve az alvó emberi lelket a küszöb őre előtt. Vizsgáljunk meg egy ilyen keleti embert, akkor tőle szellemi szavak formájában egy szörnyű szemrehányást hallhatunk az egész nyugati civilizációval kapcsolatban: látjátok, ha ez tovább folytatódik, akkor, ha a mai emberek ismét megjelennek egy földi inkarnációban, a Föld elbarbárosodik. Az embereknek nem lesznek eszméik, csak ösztöneik szerint fognak élni. Idáig jutottatok, mert elszakadtatok a régi keleti szellemiségtől.
Lényegében egy ilyen szellemi világba vetett tekintet, ahogy ezt leírtam, az ember feladatára nézve nagyfokú felelősségérzetet hív elő. És Dornachnak itt olyan helynek kell lennie, ahol azoknak az embereknek, akik ezt meg akarják hallani, beszélhetünk minden fontos, közvetlenül a szellemi világból származó élményről. Ennek olyan helynek kell lennie, ahol erőket lehet találni, nemcsak ahhoz, hogy a jelenkori töprengő, dialektikus-empirikus tudományokban utalásokat fedezzünk fel arra nézve, hogy itt vagy ott apró nyomai vannak a szelleminek, hanem, ha Dornach be akarja tölteni a maga feladatát, akkor nyitottnak kell lennie arra, hogy mi történik a szellemi világban, milyen impulzusok jönnek létre, amelyek aztán a természeti létbe beáramlanak, és uralják a természetet. Dornachban az embereknek a szellemi világ igazi eseményeiről igazi erőiről és igazi lényeiről kell hallaniuk. Itt kell lennie a szellemtudomány igazi főiskolájának. És ezentúl nem szabad meghátrálni a mai tudományosság következményei elől, amelyek az embereket alvás alatt a küszöb őre elé vezetik, ahogy ezt leírtam. Dornachban erőket kell kapnunk ahhoz, hogy - szellemi értelemben - szemtől szemben álljunk a szellemi világgal, hogy azt megtapasztalhassuk.
Most nem akarunk itt didaktikus szónoklatokat tartani a mai tudományos elméletek hasznavehetetlenségéről, hanem fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy milyen helyzetben van az ember a küszöb őre előtt a tudományos elméletek és annak származékai következtében, amiket a szokásos iskolázás nyújt. Ha itt most ezen az ülésen komolyan szembenézünk saját lelkűnkkel, akkor ez a karácsonyi ülés erőteljes impulzust fog kelteni a lelkűnkben, ami aztán a lelket meg tudja erősíteni. Olyan erőkkel látja el, amelyekre az emberiségnek ma szüksége van, hogy a következő inkarnációban az ember valóban találkozhasson a küszöb őrével, azaz, olyan legyen a civilizáció, hogy civilizációként állhasson a küszöb őre elé.
Hasonlítsuk össze a mai civilizációt korábbi civilizációkkal. Minden korábbi civilizációban voltak olyan eszmék és fogalmak, amelyek mindenekelőtt az érzékfeletti világra irányultak, az istenekre, arra a világra, amelyik az alkotó, a teremtő, a létrehozó világ volt. Aztán ezekkel a fogalmakkal, amelyek mindenekelőtt az istenekre vonatkoztak, le lehetett tekinteni a földi világra, hogy azt ezekkel az istenekhez méltó fogalmakkal és eszmékkel meg lehessen érteni. Ha ezekkel az istenekhez méltó, isteni értékű fogalmakkal valaki a küszöb őre elé lépett, az ezt mondta neki: átjuthatsz, mert áthozod az érzékfeletti világba azt, amit már földi életed folyamán, fizikai testedben az érzékfeletti világ felé irányítottál. Ekkor, ha visszafordulsz a fizikai-érzéki világba, marad elég erőd, hogy ne bénulj le, ha az érzékfeletti világra tekintesz. - Ma az ember olyan fogalmakat és eszméket alakít ki, amelyeket a kor szellemének megfelelően csak a fizikai-érzéki világra akar irányítani. Ezek a fogalmak és eszmék minden lehetséges mérlegelhető és mérhető dologra vonatkoznak, és nem az istenekre. Ezek nem istenekhez méltóak, nem isteni értékűek. Ezért a léleknek, amely teljesen belesüllyedt a materializmusba, az istenekhez nem méltó és az istenek számára értéktelen eszmékbe, ezt mennydörgi a küszöb őre, amikor alvás közben elébe lép: ne lépd át a küszöböt! Olyan eszméid vannak, amelyeket rosszul használtál az érzéki világban. Ezért az érzéki világban kell maradnod velük, nem léphetsz be az isteni világba, ha nem akarsz lelkileg lebénulni.
Ezeket a dolgokat ki kell mondani, nem azért, hogy töprengjünk rajtuk, hanem azért, hogy kedélyvilágunkat átjárják és áthassák, és eljussunk a helyes hangulathoz, amelyet magunkkal kell vinnünk az Antropozófiai Társaságnak erről a komoly karácsonyi üléséről. Mert mindennél fontosabb, hogy amit magunkkal viszünk, az a hangulat legyen, ami megadja a bizonyosságot a szellemi világ számára: Dornachban a szellemi megismerés központja jött létre.
Ezért ma délelőtt valóban szépen hangzott, hogy egy olyan területről beszélhettünk, amit itt Dornachban kell ápolnunk, az orvoslás területéről, amiről dr. Zeylmans úgy beszélt, hogy ma már nem lehet hidat verni a szokásos tudomány és a között, amit itt Dornachban kell megalapítanunk. Ha azt, ami területünkről orvosilag kisarjad, úgy írjuk le, hogy becsvágyóan ezt mondjuk: a mi megbeszéléseink megállják a helyüket a jelenlegi klinikai követelmények előtt - akkor azokkal a dolgokkal, amelyek tulajdonképpeni feladatainkat jelentik, sosem fogunk célhoz érni, mert az emberek ezt fogják mondani: ez valami új szer, már új szereket is létrehoztunk.
Arról van szó, hogy az antropozófiai életbe ténylegesen bevonjuk az életnek egy olyan gyakorlati területét, mint az orvoslás. Ezt, mint dr. Zeylmans kívánságát, ma délelőtt teljes mértékben megértettem. Mert ezzel kapcsolatban ezt mondta: aki ma orvos lesz, azt mondja, orvos lettem, de vágyódik arra, hogy a világ valamely új sarkából impulzust kapjon. - És az orvoslás területén ennek a jövőben egyértelműen Dornachból kell jönnie, mint ahogy ez az antropozófiai tevékenység más ágazatainál is folyik, amelyek az antropozófia területén belül vannak. Dr. Wegman asszony, segítőtársam, kidolgozta azt a teljesen antropozófiai alapokon álló orvosi módszert, amire az emberiségnek szüksége van, és ami nemsokára nyilvánosságra kerül. Éppen így terveim között szerepel, hogy az arlesheimi, oly áldásosán működő klinikai-terápiai intézettel szoros kapcsolatot hozzunk létre, hogy a Goetheanum a lehető leghamarabb, a közeli jövőben bensőséges kapcsolatban legyen vele. Így tehát az, ami itt alakul, valóban az antropozófia irányvonalát követi. Dr. Wegman asszony szándéka is ez.
Dr. Zeylmans ezzel olyan területre utalt, amelyet a dornachi vezetőség az antropozófiai tevékenység más területein is feladatának tekint. Ezért a jövőben tudni fogjuk, hogy állnak a dolgok. Nem ezt fogjuk mondani: oda euritmiát viszünk, mert ha az emberek először euritmiát látnak, és nem az antropozófiáról akarnak hallani, megtetszik nekik az euritmia. Aztán majd később, ha megtetszett nekik az euritmia, és megtudják, hogy az antropozófia áll mögötte, az antropozófiát is megkedvelik. - Vagy: az embereknek először a gyógyászati gyakorlatot kell megmutatni, azt kell megmutatni nekik, hogy milyen a helyes gyógyítás, akkor ezt elfogadják. Később majd megtapasztalják, hogy az antropozófia áll mögötte, és eljönnek az antropozófiához.
Kell, hogy bátorságunk legyen ahhoz, hogy az ilyenfajta eljárást hazugnak tartsuk. Csak ha megvan a bátorságunk ahhoz, hogy az ilyesmit belsőleg megvessük, akkor fogja az antropozófia a maga útját megtalálni a világba. Ebben a vonatkozásban az igazságra való törekvés az, amit a jövőben itt Dornachban fanatizmus nélkül, komolyan, a valóság szeretetével védelmezni kell. Talán éppen ezzel tesszük jóvá azt, amit az utóbbi években oly nagymértékben elmulasztottunk.
Nem könnyed, hanem komoly gondolatokkal kell ezt az ülést elhagynunk, amely az Általános Antropozófiai Társaság megalapításához vezetett. Úgy gondoltam azonban, nem szükséges, hogy bárki is abból, ami itt lejátszódott most karácsonykor, pesszimizmust vigyen magával. Bár minden nap elhaladunk a Goetheanum szomorú romjai mellett, úgy gondolom, hogy minden lélek, aki hogy részt vegyen ezen az ülésen, felkapaszkodott erre a dombra, és elhaladt a romok mellett, egyúttal azt is magába fogadta, amit itt megtárgyaltunk, amit itt, ahogy azt láthatóan észre lehetett venni, barátaink teljesen befogadtak a szívükbe. Mindebből az a gondolat alakulhatott ki, hogy a szellemi tűz lángjai loboghatnak itt, amelyek igazi szellemi életként az újra felépítendő Goetheanumból a jövőbeli emberiség üdvére fognak felbukkanni, meg fognak jelenni szorgalmunk és odaadásunk révén. És minél nagyobb bátorsággal megyünk el innen, hogy az antropozófiai ügyeket intézzük, annál inkább megértettük, hogy mostani együtt- létünkön milyen reményteljes szellemi áramlat húzódott végig. Mert ez a jelenet, amit ábrázoltam, és amit oly gyakran lehet látni: a dekadens civilizáció és iskolázás mai embere, aki alszik a küszöb őre előtt - ez tulajdonképpen az érző antropozófusok körében nem jön létre. Itt mégiscsak megvan a, aminek bizonyos körülmények között csak figyelmeztetésre van szüksége, ami így hangzik: a szellemi világból származó hang meghallásakor határozott bátorságot kell kifejlesztened, hogy ki is tudj állni e mellett a hang mellett, mert kezdesz felébredni. A bátorság ébren fog tartani, csak a bátortalanság tud az alvó állapotba visszavinni.
A bátorságra figyelmeztető hang, a bátorság útján az éberségre figyelmeztető hang a másik változat, az antropozófusok számára lehetséges változat a jelenlegi civilizációs életben. A nem-antropozófusok ezt hallják: maradj a szellemi világon kívül, rosszul használtad az eszméket, pusztán a földi tárgyakra, nem alakítottál ki olyan eszméket, amelyek az istenekhez méltóak, amelyek isteni értékűek. Ezért bénává válnál, amikor újra visszatérsz a fizikai világba. - Az antropozófus lelkek azonban ezt hallják: nektek még ki kell állnotok a bátorság próbáját, hogy hitvallói legyetek annak, amit kedélyvilágotok és szívetek hajlama útján meghallhattok.
Kedves barátaim, ahogy tegnap évforduló volt, és visszatekintettünk a lobogó lángokra, amelyek a régi Goetheanumot elpusztították, ma már szabad remélnünk - minthogy amikor kívül égtek a lángok, ez nem zavart meg bennünket abban, hogy folytassuk munkánkat egy éven át -, szabad remélnünk, hogy amikor majd a fizikai Goetheanum itt fog állni, úgy dolgozunk, hogy a fizikai Goetheanum csak külső szimbóluma a szellemi Goetheanumnak, amit eszmeként magunkkal viszünk, amikor most kilépünk a világba.
Az alapkövet tettük le most itt. Erre az alapkőre kell az épületet felállítani, amelynek egyes kövei fejezik majd ki azt a munkát, amit csoportjaink egyes tagjai végeznek kint a világban. Erre a munkára akarunk most tekinteni, és tudatosítjuk a felelősséget, amiről ma beszéltünk, a felelősséget a küszöb őre előtt álló mai emberrel szemben, akinek a szellemi világba való bejutását meg kell akadályozni.
Kétségtelen, hogy csak a legmélyebb fájdalmat és szomorúságot tudjuk érezni azzal szemben, ami egy évvel ezelőtt történt. De azt is meg keli gondolnunk, hogy minden, ami a világban egy bizonyos nagyságra tett szert, a fájdalomból született. És ezt a fájdalmat arra kell fordítanunk, hogy abból, munkánk révén, kedves barátaim, egy erős, fényt sugárzó antropozófiai társaság jöjjön létre.
E cél érdekében mélyedjünk bele azokba a szavakba, amelyekkel elkezdtem, és amelyekkel szeretném befejezni ezt a karácsonyi ülést, amelynek egyfajta karácsony-éjnek, egyfajta avatási ünnepnek kell lennie számunkra, nemcsak egy új év kezdetének, hanem egy világ-fordulópont kezdetének, amelynek a szellemi élet odaadó ápolásával akarjuk szentelni magunkat.
Emberi lélek!
A végtagokban élsz.
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek:
Gyakorold a szellemre emlékezést.
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én Az Isteni Énben él;
És akkor igazi életet élsz
Az emberi világban.
Mert uralkodik az Atya-szellem, a Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, Kerubok, Trónok,
Ti erő-szellemek
Hangozzék a magasságokból,
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ok ezt mondják:
Ex Deo nascimur.
(Istentől születünk)
Ezt hallják az elemi szellemek Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek.
Emberi lélek!
A légzésben és a szívverésben élsz.
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold az elmélkedést a szellemről,
A lélek egyensúlyában,
Hol hullámzó és Világot teremtő tettek
A saját Ént
A világ-Énnel egyesítik;
És valóban érzel majd
Az ember-lélek működése során.
Mert Krisztus akarata működik körülötted
A világ ritmusában kegyelmet osztva a telkeknek.
Ktiriotészek, Dünamiszok, Exuziák,
Ti fény szellemek,
Hadd töltse be a tűz keletről,
Amit a nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur.
(Krisztusban halunk meg)
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen,
Hallják meg az emberek.
Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világ gondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol az örök isteni célok
Világ lények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák.
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.
Mert a szellem Világgondolatai könyörögnek
A fényért a Világlétben.
Archék, Arkangyalok, Angyalok,
Ti a lélek szellemei,
Kérjétek ki a mélységekből azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ok mondják:
Per Spiritum Sanctum reviviscimus.
(A Szent Szellemben feltámadunk)
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen,
Hallják meg az emberek.
Az idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe:
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény támadt
Az emberi lelkekben;
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét,
Fény,
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.
Isteni fény,
Krisztus nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket,
Hogy jó legyen
Amit
Szívünkből alapítunk,
És értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.
Így tehát, kedves barátaim, tárják ki meleg szívüket, amelybe itt most belehelyezzük az Antropozófiai Társaság alapkövét. Tárják ki ezeket a meleg szíveket, hogy erőteljesen gyógyító erővel tudjanak működni a világban. És segítségükre lesz, meg fogja világosítani fejüket az, amit most mindnyájan a cél érdekében tenni akarnak. Ehhez akarunk ma minden erőnkkel hozzálátni. Meg fogják látni: ha méltónak mutatkozunk, egy jó csillag fog hatni arra, amit most akarunk. Kövessék, kedves barátaim, ezt a jó csillagot. Meg fogják látni, hogy a csillag fénye útján hová fognak elvezetni bennünket az istenek.
Isteni fény,
Krisztus nap
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket.