Életbevágó, jelentős, nagy feladatok állnak a jelenkor emberisége előtt. És a feladatok elvégzéséhez valóban arról van szó, hogy a léleknek erőteljes bátorságot kell felmutatnia. Aki ma látja a feladatokat, aki valóban keresi annak áttekintését, hogy az emberiségnek mi is a gondja-baja, az ilyen ember sokszor el kell, hogy gondolkozzon azon, milyen felületes könnyedséggel is veszik általában a külső körülményeket. Azt lehetne mondani, hogy csak úgy, a világba, a levegőbe politizálnak. Néhány emóció, indulat alapján, néhány egoista, nép-egoista szempont alapján politizálnak, így alkotják meg életszemléletüket, pedig eközben a jelenkor komolyságához csak a tényleges alapokból kiinduló, egészséges ítélet vágya lenne mérhető. Én itt az utóbbi hónapokban, sőt, években, előadásokat, fejtegetéseket tartottam; kortörténetről és korkövetelményekről is, és mindig azzal a céllal közöltem a tényeket, hogy a hallgatók abból saját ítéletet alkothassanak; nem akartam kész ítéletekkel szolgálni. Ma azon múlik a dolog, hogy az emberek vágyódjanak az élet megismerésére, alapos, egyre alaposabb megismerésre, hogy így ítéletük igaz alapokból fakadjon. Különösen azért kell ezt elmondanom, mert különböző kijelentéseimet, sőt, írásbeli közléseimet az úgynevezett szociális kérdés hármas tagozódásával kapcsolatban - ahogyan az jól látható -, valóban túlságosan könnyedén vették; ezekben a dolgokban túl kevéssé kérdeztek rá a súlyos, tényszerű alapokra. A mai kor emberei nehezen jutnak el a tényleges alapokhoz, mert, bár ezt nem akarják igazán elismerni, de az élet minden területén elméletiek, teoretikusok maradnak. Éppen akik leginkább praktikus, gyakorlati embernek képzelik magukat, éppen azok a legelméletibbek, mert a szokásos módon megelégszenek azzal, hogy néhány, igen kevés képzetet alkossanak az életről, és az életnek ebből a néhány képzetéből akarják megítélni magát az életet. Eközben ma szakszerű ítélethez jutni arról, hogy mi a szükséges az életben, csak az élet univerzális és átfogóan beható tanulmányozása alapján lehet. - Azt lehetne mondani, hogy, bizonyos értelemben legalább is intellektuális frivolitás, ha ma valaki szakszerű alapok nélkül, csak úgy belepolitizál a világba, vagy világnézeti fantáziálásba fog. Alapozásként szeretnék, ha a lelkekbe ma az élettel szembeni komolyság költözne be.

Ha a mi szellemtudományos törekvéseinknek a másik, a praktikus oldalát, a szociális organizmus hármas tagozódását is az elsőhöz hasonlóan a világ elé állíthatnánk, akkor az lenne a helyzet, hogy a hármas tagozódású szociális organizmus kidolgozásában működő egész gondolat- és képzetalkotás már maga is előítélettel, sőt elővételezett érzésekkel szembesülne. Honnan is származnak ezek az előítéletek, elővételezett érzések? Igen, az ember ma képzeteket alkot az igazságról - most mindig a szociális életről szólok - képzeteket alkot arról, hogy mi a jó, a helyes, a hasznos s így tovább. Miután bizonyos kész képzetei vannak, úgy véli, hogy képzetei mindig és mindenütt abszolút érvényűek. Vegyünk például egy társadalmi kérdésekben tájékozott embert Közép-, Kelet- vagy Nyugat-Európából. Egészen meghatározott, szociális módon kidolgozott, megformált ideái vannak. De mi van e szociális módon meghatározott, megformált ideák alatt, „alagsori” képzetként? Alagsori képzete ennek az embernek a következő: amiről azt kell képzelnie, hogy számára kielégítő, az minden ember számára e földön kielégítő kell, hogy legyen, és ennek vég nélkül, a Föld egész jövője számára érvényesnek kell lennie. Hogy minden, a szociális életre érvényes gondolat a hely és az idő alapkarakteréből kell, hogy megszülessen - ehhez a mai embernek kevés érzéke van. Ebből adódik az is, hogy az emberek nehezen jönnek rá, hogy milyen fontos lenne beleépíteni európai kultúránkba - beleértve e kultúra amerikai függelékét is, bár annak más az árnyalata - a szociális organizmus hármas tagoltságát. Ha ezt a hármasságot felállítanánk, akkor a térbeli árnyalatok, azaz a Föld árnyalatai a különböző területen élő népek szerint már magától megjelennének. Ezen felül annak az időnek az elteltével, amikor az emberiség fejlődése miatt „A szociális élet kérdései” könyvben megadott ideák már nem lennének érvényesek, megint újakat kell majd keresni.

Nincs itt szó abszolút gondolatokról, ezek a gondolatok a jelennek és az emberiség közeli jövőjének szólnak. De ahhoz, hogy teljes horderejében felfoghassuk, milyen fontos hármasan tagolni a szociális életet önálló szellemi életre, önálló jogi-állami életre és önálló gazdasági életre, egy elfogulatlan pillantást szükséges vetni a mi európai-amerikai civilizációnk keletkezésére. Ez a civilizáció a szellemi, az állami és a gazdasági élet egymásra hatásából jött létre. A szálaknak, a szellemi szálaknak, a jogi és állami szálnak, és a gazdaság szálának egybefonódását átlátni egyáltalán nem könnyű dolog. Kultúránk, civilizációnk egy gombolyag, fel van gombolyítva, de benne a három szál összekuszáló- dott, pedig eredetük egészen különböző. A mi szellemi életünknek lényegesen más a származása, mint a jogi-állami életnek, s a gazdasági élet eredete megint más. A három különböző eredetű áramlat kaotikusán össze van gabalyodva egymással. Ma mindez persze csak vázlatosan ábrázolható, de ha röviden is, mégis azt mondhatnám: ősforrásáig akarom követni a három áramlatot.

A szellemi életünk külsődleges megjelenését, kézzelfoghatóságát érzékelő ember előtt úgy tűnik, hogy amikor az emberek ezt a szellemi életformát elsajátítják, akkor a régi görög és latin kulturális életnek a folytatását engedik hatni magukra, ahogyan az belefolyt a később gimnáziumokká, egyetemekké alakult formákba. Mert az úgynevezett humán műveltségünk, egészen le a népiskoláig, nagyon is függ a görög elemet hordozó - mondjuk így: első áramlattól (lásd a későbbi rajzot: narancsszínű). Mert szellemi életünk, az európai szellemi élet mégis csak görög eredetű, a latinon csak áthaladt. A latin egy átmeneti stádium. Igaz, a legújabb időkben más is keveredett a görög földről származó szellemi életbe, s ez a más a technika különböző területeiről jön, ehhez a görögök már nem fértek hozzá. A mechanikus technika, a kereskedelmi technika stb. lényszerűsége ez. Azt mondhatnám: egyetemeink mellé felsorakoztak a technikai főiskolák, a kereskedelmi főiskolák stb., újkori elemet hozva ahhoz, ami a görögökre visszanyúló humanisztikus iskoláinkból a lelkekbe árad; nemcsak az úgynevezett művelt osztályok tagjainak a lelkébe, mert sok mai szocialista teória kísért még a proletár fejekben is, s ezek mind levezethetők az eredetileg görög szellemi életből származó áramlatból. Csak az különböző metamorfózisokon haladt közben át. Ám ez a szellemi élet még korábbi eredetében egészen Ázsiáig nyúlik vissza. Keletig megy vissza, amit Platónnál, Hérakleitosznál, Püthagorasznál, Empedoklésznél, sőt, Anaxagorasznál is megtalálunk. Amit Aiszkhülosznál, Szophoklésznél, Euripidésznél találunk, mind keletre vezethető vissza. Még amit Pheidiásznál találunk, az is a Keletre vezethető vissza. Az egész görög kultúra keleti, ám jelentős változáson ment át a Görögországig vezető úton. Mert Keleten ez a szellemi kultúra lényegesen spirituálisabb volt, mint a régi Görögországban, és ott abból fakadt, amit a Szellem misztériumainak, úgy is mondhatom: a fény misztériumainak nevezhetünk (rajzol). Már a görögök szellemi élete is hígabb, mintegy átszűrt, filtrált volt az eredetet adó keleti szellemi élethez képest. Az ugyanis egészen különös szellemi tapasztalatokon alapult. Hogy e szellemi tapasztalatokat le tudjam írni önöknek, a következő módon kell jellemeznem őket.

Természetesen történelem előtti időkbe kell visszamennünk, mert a fény misztériumai, vagy a Szellem misztériumai történelem előtti jelenségek. Ha e szellemi élet karakterét be akarom mutatni, azt, hogy hogyan is alakult ki, a következőt kell mondanom.

Tudjuk, hogy ha nagyon messze megyünk vissza az emberiség fejlődésében, ott egyre inkább azt látjuk, hogy az embereknek atavisztikus, álomszerű tisztánlátása volt, előttük ebben nyilatkoztak meg a világmindenség titkai. Helyesen szólunk, ha azt mondjuk, hogy a Golgotái Misztérium előtt a 7-től egészen a 3. évezredig egész Ázsiában a civilizált területeken élő emberek nagyon is természethez kötött látása előtt megnyilatkoztak a természet, a testi organizáció, a vér szellemi igazságai. Ilyen természetű volt bizonyos tágas körzetek elterjedt népessége. De e képességek már az Atlantisz utáni, leszálló fejlődési szakaszban voltak, egyre inkább dekadenssé váltak. Az atavisztikus szellemi látásnak ez a dekadenciába fordulása nem csak kultúrtörténeti jelenség, hiszen az emberek életében ugyanakkor szociális, társadalmi jelenség is volt.

Miért volt így? Mert a földet lakó embereknek ilyen, a kulturális központok körül élő tömegéből egy különös réteg emelkedett ki, emberek, különleges képességekkel. Náluk az atavisztikus szellemi látás mellett - mert az bizonyos értelemben náluk is megmaradt és belső, álomszerű lelki életükben ők is meg tudtak ragadni világtitkokat - az álomszerű szellemi világfelfogáson kívül még valami más is volt. Ok voltak az első ilyen emberek az emberiség fejlődésében, s ami náluk megjelent, azt mi gondolati erőnek nevezzük. Náluk jelent meg az intelligencia hajnali fénye.

Fontos szociális jelenség volt ez. Mert a régi emberek, akik csak az álomszerűén felszálló látások útján tudtak a világ-titkokról, a területükre érkező bevándorlókat láttak, akiket még meg tudtak érteni, mert látásaik nekik is voltak - ám azoknak még olyasféle adottságuk is volt, ami az eredeti lakosoknak nem volt meg: a gondolkodás ereje. Ezért ők egy különleges emberfajtát alkottak. A leszármazottai voltak azoknak, akik az atavisztikus látást a gondolkodás erejével is összekötötték, az indiaiak a brahman kaszt tagjainak nevezték őket. És amikor ezek az emberek a magasabb északi régiókból leszálltak a déli tájakra, az árja nevet ruházták rájuk. Ez lett az árja népesség. Ősi jellemzőjük - ha a későbbi kifejezést használhatom - az volt, hogy az atavisztikus látás plebejus képességével összekötötték a gondolkodás erejét.

A Szellem vagy a fény misztériumait olyan emberek alakították ki, akik az atavisztikus látással összekötötték az intellektus első fellángolását, az ember belső fényét. Megvilágosító szikraként érkezett az intelligencia az emberiségbe, s annak egy függeléke, leszármazottja ez a mi szellemi műveltségünk, de éppen csak függeléke.

Az akkori kinyilatkoztatásból valami megmaradt az emberiségben. Ám meg kell gondolni, hogy már a görögök is látták, köztük főként a művelt személyiségek, ahogyan kialszik, kihuny az atavisztikus látás ajándéka, s csak a gondolkodási erő marad meg számukra. A rómaiaknál már csak a gondolkodási erő maradt. De a görögnek még a tudatában volt az, hogy a gondolkodás is ugyanabból a forrásból fakadt, ahonnan az atavisztikus tisztánlátás jött. Szókratész egyenesen kimondta, mint saját élményét, mikor daimonjáról szólt, aki az igazsághoz, bár a dialektika útján, de mégis intelligens igazsághoz juttatta lelkét.

A görögök művészileg is bemutatták, ahogyan az intelligens ember kimagaslik, helyesebben kinő az emberiség többi tagja közül: mert a görögök plasztikája, szobrászata - csak pontosan kell tanulmányozni - három erőteljesen különböző típust ábrázol. Az árja típust mutatja az Apolló fej, a Pallasz Athéné és a Héra fej. Hasonlítsák csak össze Apolló füleit egy Merkúr fej füleivel, Apolló orrát egy Merkúr orral, látni fogják, hogy menynyire más típusúak. A görög utalni akart rá, hogy a Merkúr-típus alacsonyabb műveltséget képvisel, az intelligencia összeolvadását a régi szellemi látás már csak babonaként tovább élő képességével. Régi kultúra alapjaira utalt ez, alacsonyabbra az árjánál, amit Zeusz és Pallasz Athéné művészileg formált feje mutat. Görögországban, illetve az ország perifériáin, peremén, még élt az egészen alacsonyan álló rassz, melyben a régi szellemi látásnak még megvolt egy zavaros maradéka, s a görögök érzékelték másságukat. Ok még egy másik plasztikus formában maradtak fenn: a szatír típusban, s ez megint nagyon különbözik a Merkúr típustól. Hasonlítsák csak össze a szatír orrát Merkúr orrával, fülét a Merkúréval, s így tovább. A görög összegyűjtötte művészetében, amit tudatában hordott a maga létesüléséről.

Ahogyan a Szellem, vagy a fény misztériuma Görögországon át lassú átszüremléssel az újkorba érkezett, a szellemi kultúra egy bizonyos sajátosságát hordozta. Ez a szellemi kultúra olyan belső hajtóerővel volt ellátva, hogy önmagától meg tudta alapozni az emberek jogi életét is. Ebből az erőből adódik egyik oldalon az istenek megnyilatkozása a misztériumokban, a másik oldalon pedig az istenektől kapott szellem beleplántálása a szociális, társadalmi organizmusba, a teokráciákba. Minden a teokráciákra nyúlik vissza. Nemcsak arra voltak képesek, hogy magából a misztérium mivoltából szőjék át a teokrata társadalmat törvényekkel, a politika lényszerűségével, de még a gazdasági élet szabályozása is a szellemből fakadt. A fény misztériumának papjai az ő területükön egyben a gazdaság, az ökonómia vezetői is voltak. A misztérium szabályai szerint gazdálkodtak. Ok építették a házakat, csatornákat és hidakat, gondoskodtak a talaj megműveléséről, és így tovább.

Az ősi időkben tehát létezett egy teljességgel a szellemből fakadó kultúra. De ez a kultúra elvont, absztrakt lett. Szellemi élet helyett egyre inkább az eszmék összegzésévé vált. A középkorban már teológia lett belőle, azaz a régi szellemi élet helyett fogalmak summázata, vagy arra volt utalva, hogy absztrakt állapotban, azaz hivatalos, latinos stílusban tartsák fenn, hiszen a szellemi élettel már nem függött össze. Mert ha visszatekintünk a régi teokráciákra, akkor látjuk, hogy ott a misztériumokban az istenektől kapta feladatát az, aki uralkodott. Utolsó, lefűződött maradványa ennek a nyugati uralkodó. Rajta már nem is látni, hogy a misztériumokban az istenektől rendelt teokrata uralkodónak a lefűződött utóda. Ami megmaradt, a korona és a koronázási palást, csak külső jelvény, később csupán rendjelekké alakult. A címekből is észre lehet még venni, ha valaki érti ezeket a dolgokat, hogy visszanyúlnak a misztériumi időkbe. De már minden külsődlegessé vált.

Alig kisebb a külsődlegessége annak, amit szellemi kultúraként a gimnáziumok, az egyetemek hordoznak, mint a misztériumok isteni üzenetének utócsengését. Bár életünkbe a szellemi élet belejátszik, de teljesen absztrakttá válva, csupán képzetekből áll. Erről mondják végül a szocialista körök, hogy ideológia, amely szó a gondolatok összegét, csak gondolatot jelent. Valóban ilyen lett a mi szellemi életünk.

Ebben a szellemi életben fejlődött ki a mai társadalmi káosz - mert a szellemi élet ebben a leszűrt, absztrakt formában minden ütőerejét elvesztette. Arra vagyunk most ráutalva, hogy a szellemi életet saját alapjaira állítsuk, mert csak ekkor gyarapodhat. Meg kell találnunk az utat a pusztán elgondolt szellemtől a teremtő szellemhez. De ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha az állami szellemi életből ki próbáljuk fejleszteni a szabad szellemi életet. Ekkor erőhöz jut, s újra életre ébred. Mert sem az egyház pórázán vezetett, sem az államtól őrzött-védett szellemi élet, de az sem ami a gazdaság nyomása alatt kushad, egyik sem válhat termékennyé az emberiség számára, csak az, amely a saját lábán áll.

Igen, ma már itt az idő, hogy felszítsuk lelkűnkben a bátorságot és tisztán, egyenesen képviseljük a világ előtt mindazt, ami a szellemi életet saját talajára kell, hogy állítsa. Sok ember kérdezi ma: mit kell hát tennünk? Az első, amin a dolog múlik: az emberek felvilágosítása arról, hogy mire van szükség. Hogy minél több embert nyerjünk meg, akik belátják, hogy már nincs az emberiség üdvére az, amivé a népiskolák, a közép- és főiskolák váltak a XIX. század pedagógiájában, és hogy a pedagógiát a szabad szellemi életből kell újjáépíteni. A lelkek bátorsága még kevés ahhoz, hogy ezt igazán, radikálisan követeljék. De nem is lehet követelni, csak ha majd lehetőleg minél több embert meg fogunk nyerni, a viszonyok belátásához fogunk juttatni. Minden egyéb szociális munka csak provizórikus. Mert ez a legfontosabb: látni, dolgozni, minél több embert megnyerni, hogy az itt jellemzett viszonyokat, amelyek közül most egyet jellemeztünk, átlássák. Minden eszközzel felvilágosítani az embereket - ma ezen múlik a dolog.

Még nem váltunk a szellemi életet illetően produktívvá, de először ott fogunk azzá válni. Már itt vannak a kezdemények, mindjárt szólok róluk, de még produktívak nem vagyunk, ami a szellemi életet illeti. Produktívvá válnunk a szellemi élet önállósítása útján kell!

Minden, ami a Földön keletkezik, maradványokat hagy vissza. A mai keleti kultúrában a régi szellemi élet még nincs annyira átszűrve, mint nyugati életünkben, de már egyáltalán nem él abban az alakban, mint az említett ősi korban. Mégis, ha tanulmányozzuk a buddhisták, a hinduk mai hitét, megtaláljuk náluk annak utócsengését, amiből a mi szellem életünk is él, csakhogy Ázsiában életének egy más fokán annakidején megállt. De mi itt nagymértékben terméketlenek vagyunk, nem vagyunk produktívak. Amikor a Golgotái Misztérium híre elterjedt Nyugaton, honnan vették a görög, a latin tudósok a fogalmakat a Golgotái Misztérium megértéséhez? A kereszténységet nem a Nyugat hozta létre, a Kelettől vették át.

De nem csak erről van szó. Amikor az angolul beszélők tájain meglehetősen terméketlennek érezték a szellemi kultúrát, és annak megtermékenyítését óhajtották, akkor a teozófusok az elnyomott indiaiakhoz fordultak, és ott keresték az újkori teozófia forrását. Nem találtak a saját életükben termékenyítő forrást a spirituális élet megújítására: Keletre mentek. A nyugati szellemi élet termékenységének bizonyítására emellett a példa mellett még sok más bizonyítékot is találhatnánk. És mindegyik azt bizonyítaná, hogy a szociális organizmuson belül a szellemi életet kell önállóvá tenni.

Egy második áramlat a kusza gomolyagban az állami vagy jogi áramlat. Ez a mi kultúránk nagy terhe, púpja, ez a második. Ha külsőleg nézi meg az ember, úgy külsőleg ismerkedik meg vele, látja, ahogyan tiszteletreméltó bíráink az esküdtekkel az ő bírói székükön ülnek, és ítéletet mondanak a bűnösök, a vétkesek fölött, vagy ahogyan a hivatali tisztviselők az ő bürokráciájuk szerint működnek civilizált világunk felett, az alájuk rendeltek kétségbeesésére. Mindaz, amit jogtudománynak, jogászainak, államnak nevezünk, s mindaz, ami ebből politikaként keletkezik - ez a második áramlat (lásd a későbbi rajzot: fehér vonal). Ez a szellemi élet áramlata (narancsszínű), ez pedig a jogé (fehér).

Honnan jön ez? Mindenesetre ez is visszanyúlik a misztérium-kultúráig, az egyiptomi misztérium-kultúráig, majd Európa déli részén halad át. Aztán a józan, fantázia nélküli rómaiakon át, kapcsolódva egy keletre nyúló oldalággal, katolikus kereszténység, illetve katolikus egyház lett belőle (tovább rajzol). Ez a katolikus egyházi elem, ha radikálisan beszélünk, alapjában véve maga is jogtudomány. Mert az egyes dogmáktól egészen a hatalmas, nagy ítéletig, amit az egész középkoron át mint Utolsó ítéletet ábrázoltak, megváltoztatva a Kelet más jellegű szellemi életét, azáltal, hogy megkapta az egyiptomi tér-misztériumok hatását - alapjában véve a világbírák, világítéletek, a világok megbüntetésének, a bűnösöknek, gonoszoknak a társadalmává változott. Ez jogászat, jogtudomány. A mi szellemi gombolyagunkban tehát ez a második elem él, és a civilizációnak nevezett zűrzavarban egyáltalán nincs szervesen összekötve a többivel. Mindenki tapasztalhatja, hogy nincs összekötve, ha elmegy az egyetemre, és egymás után meghallgat egy előadást az államjogról, majd utána egy teológiait, mondjuk a kánonjogról. Egymás mellett beszélnek el. De ezek a dolgok ember-alakítók voltak. Még később is, mikor eredetüket már elfeledték, alakítják az emberek érzületét. A jogi élet hatása absztrakttá tette a későbbi szellemi életet, de a külső világban ez teremtően hatott az emberek erkölcseire, szokásaira, az emberi berendezkedésekre. És mi a dekadens keleti szellemi áramlatnak az utolsó nyúlványa, aminek eredetét már senki sem ismeri? Ez a feudális arisztokrácia (rajzol). A nemeseken már nem látszik, hogy a keleti teokratikus szellemi életből származnak, mert már mindent levetkőzött ez a világ, csak a társadalmi konfiguráció maradt meg. A zsurnaliszta intelligencia néha különös kísértet-jelenségeket produkál. Ilyen az újabb időkben kitalált érdekes szó, amire nagyon büszke: a „szellemi arisztokrácia”. Lehet ezt néha-néha hallani. Ami átment a római egyházi szabályokon, a teokratizáló jogtudományon, a joggal játszó teokrácia világává lett a középkori városi létben, az teljesen világivá vált az újabb korban - és mi ennek az utolsó maradványa, függeléke? Ez a burzsoázia (rajzol). És ebben a legutolsó függelékében aztán bizalmasan keverednek össze-vissza ezek a szellemi erők az emberek között.

Még egy harmadik áramlat is hozzájuk kötődik. Ha ma kívülről megfigyelik: hol mutatkozik külsőleg, érzékelhetően és nagyon jellemzően ez a harmadik áramlat (a rajzon piros) - igen, ott, ahol Közép-Európa számára egyenesen módszerré vált egyeseknél valami, azért, hogy az eredetileg másféléből ez a harmadik kibontakozhasson. Akkor történt ez, amikor a közép-európai ember a fiát Londonba vagy New Yorkba küldte, hogy ott tanulja meg a gazdálkodás szokásait. Az angol és az amerikai világnak népszokásaiból eredő utolsó következményeit láthatjuk a gazdasági életben. Ezek a szokások utolsó függelékei annak, amit a Föld misztériumainak szeretnék nevezni, s e Föld-misztériumoknak különleges változatai voltak például a druida misztériumok. A Föld misztériumai az európai népek ősi korszakában az életben való bölcsességnek sajátos fajtáját tartották fenn. Az európai népesség egészen barbár volt a keleti misztériumokkal, vagy a térmisztériumokkal szemben, majd azzal szemben is, ami később a katolicizmus lett; ez a népesség szembesült aztán a terjedő kereszténységgel. Az ő sajátos életbölcsességük teljes egészében fizikai volt. Amit történelmileg feljegyeztek, abból ennek az áramlatnak legfeljebb a legkülsőségesebb szokásait lehet tanulmányozni, azt, hogy hogyan függtek össze ezeknek az Angliát és Amerikát benépesítő embereknek az ünnepei azzal, amiből később a szokások lettek. Az ünnepélyek itt egészen más vonatkozásúak, mint Egyiptomban, ahol az aratás a csillagokkal függött össze. Itt is megtartották az aratás ünnepét, de az év nagy ünnepei mással, mégpedig a gazdasági élethez tartozó helyzetekkel voltak összefüggésben. Olyasmi van itt, ami visszavezethető a gazdasági életre. Ha ezt a dolgot egész lelki mivoltában meg akarjuk ragadni, azt kell mondanunk: Ázsiából és a délről hozták az emberek a szellemi és a jogi életet, azt felülről kapták, és levezették a földre. Itt, a harmadik áramlatból sarjadt ki a gazdasági élet, és annak felfelé kell fejlődnie, fel kell kapaszkodnia. Ennek a körnek az eredeti jogi szokásai és szellemi berendezkedése is teljesen gazdasági jellegű volt. Például különleges évi ünnepükön a nyájak megtermékenyülését ünnepelték az istenek tiszteletére. Volt még más hasonló ünnepük is, s mind a gazdasági életből kigondolt ünnep volt. Ha Észak-Oroszországba, Közép-Oroszországba, majd Svédországba és Norvégiába megyünk, a még nemrég Német-országhoz tartozó tájakra, Franciaországnak legalább is az északi tájaira, vagy mai Nagy- Britanniába - mindezeket a tájakat bejárva egy elterjedt népességre találunk, akiknél a kereszténység előtt a gazdasági életnek kifejezett kultúrája volt található. Ami a régi erkölcsökből, szokásokból megmaradt, jogi szokások ünnepeként, istentiszteleti ünnepként, - ezek mind a régi gazdasági kultúra maradványai. (A rajz most kész)

A gazdasági kultúra aztán találkozik a másik oldalról érkezőkkel. Először még nem vitte annyira, hogy önálló jogi és szellemi életet fejlesszen. Az ősi jogszokásokat levetette, mert beérkezett a római jog, a régi szellemi szokásokat is levetette, mert megjött a görög szellemi élet. A gazdasági élet először sterillé vált, és csak lassanként dolgozza fel magát, de csak akkor jut önmaga kifejezéséhez, ha az idegenként felvett szellemi és jogi élet kaotizáló hatását legyőzi. Nézzék meg csak a mai angol-amerikai szellemi életet. Két nagyon is különböző dolgot találnak benne. Egyrészt jobban, mint a földön bárhol, mindenütt megtalálják benne a meglehetősen erős hatást gyakorló titkos társaságokat, sokkal inkább, mint ahogyan az emberek tudnak róla. Ok a régi szellemi élet őrzői, és büszkék rá, hogy az egyiptomi, a keleti életet őrzik, bár egészen leszűrten, mert minden elillant belőle, csak a lenge szimbólumok maradtak, amelyeket már nem is értenek, de a felsőbb rendeknél mégis van bizonyos hatalmuk.

Ez azonban a régi szellemi élet, nem a saját talajból fakadt. Ott van mellette a saját gazdasági élet talajából kinőtt szellemi élet, de ez még csak egészen kicsike virágokat növeszt, ezek a kicsik burjánzanak a gazdaság talajából.

Aki tanulmányozza ezeket a dolgokat, és meg is érti, az jól tudja, hogy Locke, Hume, Mill, Spencer, Darwin és mások éppen ilyen virágocskái a gazdasági életnek. A gazdasági életből egészen pontosan levezethetők egy Millnek, egy Spencemek a gondolatai. Mindezt a szociáldemokraták emelték teóriává, és ők aztán a szellemi életet a gazdasági élet függvényének tekintik. Egyelőre ennyi van meg, mindent a tulajdonképpeni életrutinból merítenek, nem a valódi gyakorlati életből. Egymás mellett futnak olyan dolgok, mint a darwinizmus, spenglerianizmus, humeizmus, milleizmus, és a leszűrődött misztérium-tanok. Utóbbi folytatásra talál a különböző szektás alakulatokban, mint a Teozófiai Társaság, a kvékerek stb. A felfelé igyekvő gazdasági élet először kis virágocskákat hajt, még nem jutott messzire. Ami a szellemi életet és a jogi életet illeti, ezek ott idegen növények, és annál idegenebb egy ilyen növény - erre jól figyeljenek! - mennél inkább nyugatra megyünk az európai civilizációban.

Mert Közép-Európában mindig volt valami, mondhatnám: védekezés, mintegy küzdelem, egyrészt a görög szellemi élettel, másrészt a római katolikus jogi élettel szemben. Adva volt egyfajta vonakodás, lázadozás. Példa erre a közép-európai filozófia. Hegelt valójában nem is lehet angol nyelvre lefordítani, ez nem lehetséges. Angliában az emberek nem is tudnak róla semmit sem. Angliában germanizmusnak nevezik a német filozófiát, s ezzel olyasmire gondolnak, amivel egy értelmes ember nem foglalkozhat. De éppen ebben a német filozófiában láthatjuk a lázongás utórezgéseit - egy epizód kivételével, nevezetesen amikor Hume alaposan tönkretette Kantot, s ez a csúf Kant-Hume féle elem bekerült a német filozófiába; ez valóban gyógyíthatatlan kárt okozott a közép-európai emberek fejében. Tehát egy epizód kivételével mindenütt láthatjuk a lázadozásnak ezt az utóvirágzását, éppen Fichte, Schelling, Hegel esetében. A szabad szellemi élet keresését már Goethénél is láthatjuk, ő már tudni sem akart semmit a római katolikus jogrend utócsengéséről abban, amit természeti törvényszerűségnek neveznek. Érezhetik, ahogyan a jogi jelleg, éppen úgy, mint a ma már kopottá vált bírói talár és a furcsa föveg esetében - most készül a petíció, hogy letehessék - érezhetik a természet- tudományban is, a „természeti törvény”-ben, a jogi elemet. Az a kifejezés, hogy „természeti törvény” értelmetlen a goethei természettudomány számára, ahol ősjelenséggel, ős-tényekkel dolgoznak. Itt támadják meg először radikálisan, de ez itt még megmaradt a kezdeteknél. Ez volt az első előretörés a szabad szellemi élet felé: a goethei természettudomány. Közép-Európában megtörtént az első előrelépés az önálló jogrend, illetve az állami rend felé is. Olvassák el Wilhelm von Humboldt írását. Ez a férfi ráadásul porosz oktatásügyi miniszter volt. Olvassák csak el Wilhelm von Humboldt írását. Korábban 20 pfennigért volt kapható a Reklam-Universitas könyvtárában, most nem tudom, mennyibe kerül, - olvassák el „Gondolatok az állami hatékonyság határainak meghatározásáról” („Ideen zu einem Versuch, die Grenzen dér Wirksamkeit des Staates zu bestimmen”) című művét. Ott láthatják az önálló jogi és állami élet első kezdeményét, ott megszerkeszti az önálló politikai élet területét. Azonban a kezdeményezéseknél tovább nem jutottak; ezek a kezdetek messze, a XVIH század végén, a század elején jelentkeztek. De meg kell gondolni, hogy Közép-Európában, éppen ebben az irányban, mindenütt fontos impulzusok vannak, olyan impulzusok, amikhez kapcsolódni lehet, amiket figyelmen kívül hagyni nem szabad: beletorkollhatnak a hármas tagozódású szociális organizmus impulzusába.

Nietzsche egyik első könyvében írta le azokat a szavakat, amelyeket Nietzsche-könyvemnek mindjárt az első oldalán én is idéztem, és e szavakban szinte felhangzik a német szellemi élet tragikumának sejtelme. ,Dávid Strauss, a hitvalló és író” című könyvében Nietzsche a Német Birodalom 1870-71-es megalapításának eseményét a következő szavakkal jellemzi: német szellem kiirtása a Német Birodalom érdekében”. Azóta alaposan elvágták a német szellem torkát. És amikor az utóbbi öt-hat évben a világ egyharmada nekiment a valamikori Németországnak - nem akarok okokról és vétkesekről beszélni, csak a konfigurációt, a világhelyzetet adom meg - ott már alapjában csak a holttestét találták a német szellemi életnek. De ha úgy beszél az ember, mint én tegnap, elfogulatlanul karakterizálva a tényeket, akkor mégis kihallani e szavakból: „már nincs sok ebben a német szellemben, ami előjöhetne belőle”, hogy a cigány jelleg ellenére is ki kell még jönnie, amit figyelembe kell venni, mert ki akar jönni és figyelmet akar kapni. Mert mi tette tönkre a németeket? Elfogulatlanul kell egyszer felelni erre a kérdésre. A németek azért mentek tönkre, mert együtt akartak dolgozni a materializmussal, pedig nincs tehetségük a materializmushoz. Másoknak jó tehetségük van a hozzá. Hermann Grimm kitűnően jellemezte a németeket, mert tényleg megvan ez a tulajdonságuk: a németek akkor húzódnak vissza, amikor előre menetelni lenne számukra üdvös, és akkor rohamoznak előre nagy erővel, mikor számukra a visszavonulás lenne üdvösebb. - Igen, ez találó megállapítás, éppen a német nép belső karakterének jellemzésére. Évszázadokon át mindig volt is bennük átütő erő, de a fenntartásra már nem volt kitartásuk. Goethe elérte az ősjelenséget, de a szellemtudomány kezdeteihez nem jutott el. Ki tudott fejleszteni egy szellemiséget például a Faustban, vagy a Wilhelm Meisterben, ami forradalmasíthatta volna a világot, ha a helyes utat megtalálta volna. Ezzel szemben ennek a zseniális embernek a külső személyisége csak odáig jutott, hogy Weimarban zsírt szedett föl magára, és kettős tokájú titkos tanácsos lett belőle, aki bár miniszterként is rendkívül szorgalmas volt, mégis ötödfokon volt kénytelen maradni, ahogyan mondják - éppen a politikai életben.

A világnak be kellene látnia, hogy olyan jelenségek, mint Goethe és Humboldt, valóban kezdeményezők, és a világ igazán a saját kárára és nem a hasznára volt képes figyelmen kívül hagyni azt, ami a német fejlődésben él, és még egyáltalán nincs felépítve, még elő kell, hogy bújjon. Hiszen a németeknél még az alapadottságok sincsenek meg ahhoz, ami másoknál, mennél nyugatabbra megyünk, annál inkább megvan, olyan adottság, amely eljuttat a legvégsőbb absztrakcióhoz. A világ absztraktnak nevezi azt, ami a németek szellemi életében benne van, mert átélni nem tudja, és mivel maga szorítja ki belőle az életet, azt hiszi, hogy mások számára sincs benne élet. De a németeknél hiányzik a teljes absztrakcióig jutás adománya. Különösen állami életükben látszik ez, ebben a mind között legszerencsétlenebb állami életben. Hiszen ha a németeknek nagy tehetségük lett volna a monarchizmushoz - amit a franciák a mai napig ragyogóan megőriztek -, sosem estek volna a „wilchelminizmus”-ba. Ezt a különös, karikatúraszerű monarchia-formát nem kellett volna hagyniuk, illetve felépíteniük. Bár a franciák republikánusoknak vallják magukat, mégis titkos monarchia tartja össze náluk az állam rendjét, és a lelkeket is félelmetesen kordában tartja. Alapjában még XIV Lajos szelleme van náluk jelen, természetesen már dekadenciában, de jelen van. A francia nép egy titkos monarchiát tart fenn, ez minden kulturális megmozdulásukból kitűnik. És a Woodrow Wilsonban megjelenő absztrakciós tehetség politikai síkon a legnagyobb talentumot mutatja. A világ-tanítómester 14 pontja minden szavában a legkevésbé praktikus, a legkevésbé végrehajtható képet mutatja fel, ez csak olyan szellemből fakadhatott, mely teljesen az absztrakciókból épült, és az igaz valósághoz semmi érzéke sincs.

Két dolog lesz majd, amit a jövő kultúrtörténete nehezen bír felfogni. Az elsőt Hermann Grimm szavaival gyakran jellemeztem: ez a Kant-Laplace féle teória, ebben néhány ember még ma is hisz. Hermann Grimm olyan szépen mondja „Goethé”-jében: „egyfajta betegség az, amit az emberek ma tudománynak hívnak, és a Kant-Laplace féle elméletben jelenik meg, mely szerint egy kozmikus ködből összehúzódás útján keletkezett minden körülöttünk e világban. Ez addig fog folytatódni, amíg vissza nem hull minden a Napba. Egy dög csontja körül keringő éhes kutya étvágygerjesztőbb kép, mint a kozmosz fejlődésének ez a fantáziaképzete”. így gondolja Hermann Grimm. És igaz, egyszer nagyon nehéz lesz majd a Kant- Laplace féle elméletet a XIX. és XX. század őrületéből megmagyarázni. A másik hihetetlen dolog az lesz, hogy hogyan is adódhatott nagy számban olyan ember, aki Woodrow Wilson 14 pontját komolyan vette, épp egy társadalmilag oly komoly, nehéz korszakban.

Tanulmányozzuk a világban egymás mellett álló dolgokat, ahogyan sajátságos módon egymásba gabalyodik a gazdasági élet, a politikai-jogi élet és a szellemi élet. Ha nem akarunk elpusztulni a végső degenerációhoz érkezett szellemi és jogi élet alatt, akkor a társadalom hármas tagozódása felé kell fordulnunk. A gazdasági életet önálló gyökeréből kell felnevelni, ez akar előjönni már, de feljönni mégsem tud, ha nem jön elébe, nem nyúl felé szabadságban a jogi és szellemi élet. A gyökere ezeknek a dolgoknak az egész emberiség-fejlődésben, az emberek együttélésében van. Meg kell keresni a gyökereket. Az emberek előtt érthetővé kell tenni, hogy ott lenn, a talajon kúszik a gazdasági élet, behálózva az angol-amerikai gondolati szokásoktól, és ha majd összhangban az egész világgal fel tud emelkedni, akkor együtt fog dolgozni azzal is, ami a mások képessége, mások adottsága. Különben világhatalma csapássá válik.

Ha a világ sora továbbra is így megy, ahogyan eddig, a degenerálódó Keletről származó szellemi élettel, akkor ez a szellemi élet - bár kezdetben magasztos igazság volt -, belezuhan a legfélelmetesebb hazugságba. Nietzschének be kellett mutatnia, hogy már a görögök is művészetükkel kellett, hogy megvédjék magukat az élet hazugságaitól. Alapjában véve a művészet az az isteni gyermek, amely a hazugságba süllyedéstől védi meg az embert. Ha egyoldalúan követik a kultúrának ezt az első ágát, akkor az hazugságba fog torkollni. Az utóbbi öt-hat évben a világtörténelem minden éve közül a civilizált emberiség most hazudott a legtöbbet. Egyáltalán, szinte semmi igazat nem mondtak a nyilvános életben, a világba kikürtölt szavak között alig volt egy is igaz. Amíg ez az áramlat a hazugságba fut (lásd a rajzot), a középső áramlat az önzésbe vezet. Az olyan gazdasági élet pedig, amilyen az angol-amerikai, mely világuralom felé halad, ha nem hatja át az önálló szellemi élet és az önálló állami élet, akkor ez az emberi élet harmadik szakadékába vezet; a három közül a harmadikba. Az első szakadék a hazugság, az emberiség elfajzása Ahrimán által. A második az önzés szenvedélye, az emberiség elfajulása Lucifer által. A harmadik a fizikai síkon betegséget és halált hoz, kulturális téren a kultúra betegségét és halálát.

Az angol-amerikai világ megszerezheti a világuralmat: a hármas tagozódás nélkül ez a világuralom a kultúra betegségét és a kultúra halálát zúdítja a világra, mert az ugyanúgy adománya az azuráknak, ahogyan a hazugság Ahrimán adománya, az önzés pedig Luciferé. Ezt a harmadikat méltán helyezhetjük a másik kettő mellé, mint az azurikus hatalmak ajándékát!

Ezekből a dolgokból lelkesedést kell merítenünk, amely feltüzel minket, hogy lehetőleg sok ember felvilágosításához találjuk meg az utat. Akik belátók, azoknak ma az a feladatuk, hogy felvilágosítsák az embereket. Minden lehetőt meg kell tenni, hogy a magát bölcsnek tartó botorsággal, amely azt hiszi, hogy olyan pompásan sokra vittük, igen, ezzel a bolondsággal szembe tudjuk állítani azt, ami az antropozófiailag orientált szellemtudomány gyakorlati aspektusából nyerhető.

Ha szavaimmal egy kissé is felébreszthettem önökben azt az érzést, hogy a mai helyzet milyen mélységesen komoly, - akkor talán elértem valamit abból, amit éppen ezekkel a szavakkal el szerettem volna érni. Ha néhány hét után megint látjuk egymást, továbbra is hasonló dolgokról akarok beszélni. Ma csak egy érzést kívántam felkelteni önökben, annak megérzését, hogy ma valóban a legfontosabb szociális munka az emberek széles körben való felvilágosítása.