(Ugyanaz a színhely, mint a negyedik képben. Az Elemek Szelleme ugyanazon a helyen áll.)
Balde asszony:
Hívattál.
Mit szeretnél tőlem hallani?
Elemek Szelleme:
A Földnek én két férfit adtam.
Mindkettőjüknek szellemi erői
Általad váltak termékennyé.
A te szavaidban találták
Lelküknek éltető erőit,
Ha a száraz okoskodás
Megbénította azt.
Az, amit nékik adtál,
Adósommá tesz téged is.
Az ő szelleműk túl szegényes
Ahhoz, hogy meg tudják fizetni
A nékik tett szolgálatom jutalmát.
Balde asszony:
Az egyik férfi évekig járt hozzánk,
Hogy tőlünk kapjon oly erőt,
Mely szavait áttüzesíti.
A másikat magával hozta később.
Így fogyasztották ketten a gyümölcsöt,
Amelyről akkor nem tudtam, mit ér.
De kevés jóban részesültem tőlük
Ellenszolgáltatásul.
Megajándékozták fiam
Megismeréssel az ő módjukon.
Jó volt a szándék, ámde gyermekünknek
Ez lelki pusztulást hozott.
A fényben nőtt fel, amit apja, Felix
A forrásokból, sziklákból, hegyekből
Felé hangzó szellemszótól kapott.
Ehhez járult mindaz, ami
Első gyerekkoromtól kezdve
Az én lelkemben kivirágzott.
Fiamnak szellemi érzéke elhalt
A sötét tudomány
Homályos árnyékában.
És vidám gyermekünk
Sivár lelkű, üres szívű
Emberré nőtt fel.
S te most még azt kívánod tőlem,
Helyettük én fizessek.
Elemek Szelleme:
Ennek már így kell lennie.
Ha egyszer földi részük
Szolgálatába álltál,
A szellem azt kívánja általam,
Hogy művedet bevégezd.
Balde asszony:
Nem szoktam megtagadni azt,
Amit megtenni tartozom.
De mondd előbb:
Hátrányom lesz-e abból,
E szeretet-szolgálatot
Ha vállalom.
Elemek Szelleme:
Mit először tettél a Földön értük.
Fiad lelki erőit vitte el.
Mit most majd szellemüknek adsz,
Önmagadból veszíted el.
S ami így életerőidből elvész,
Az testeden mint csúnyaság
Mutatkozik meg.
Balde asszony:
Elvették gyermekemtől
Erőit, melyek lelkében fakadtak,
S én szörnyetegként járjak
Az emberek között
Csak azért, hogy számukra
Gyümölcsök érjenek,
Mik nem sok jót ígérnek!
Elemek Szelleme:
De hogyha megteszed,
Az emberiség üdvét,
S saját javad szolgálod,
A gyermek élete
És anyjának szépsége
Magasabb rendűen
Virágzik újra ki,
Mikor az emberek lelkében kicsiráznak
Az új szellem-erők.
Balde Asszony:
Mit kell hát tennem?
Elemek Szelleme:
Az embereket gyakran inspiráltad,
A sziklák szellemeit inspiráld most.
Itt ebben az érában add elő
Meséid egyikét a szellemeknek,
Kik munkámban nekem szolgálnak,
Balde asszony:
Legyen ....
Volt egyszer egy lény,
Ki keletről nyugatra szállt
A Nap útját követve.
Átrepült tengereken, földeken.
S a magasságból nézegette,
Mit csinálnak az emberek.
Azt látta, hogy szeretik egymást,
S gyűlölködve üldözik egymást.
Nem állíthatta semmi meg
Repülésében ezt a lényt,
Mert szeretet és gyűlölet ezerszer is
Mindig csak ugyanazt teremti.
Ámde egyszer egy ház fölött
Meg kellett mégis állnia.
Egy fáradt férfi volt a házban,
Ki egyre csak elmélkedett
Az emberi szereteten,
Az emberi gyűlöleten.
A sok töprengés mély barázdát
Vont arcába, haja megőszült.
A bánatát meglátva, lényünk
Nap-vezetőjét elvesztette
És ott maradt a férfinél.
Szobájában maradt vele,
Mikor a Nap leszállt.
De mikor visszatért a Nap,
Lényünk újra követte őt
És újra látta, hogy az emberek
Szeretetben és gyűlöletben
Töltik el földi életük.
És mikor a Napot követve
Másodszor is a ház fölé szállt,
A pillantása ott egy
Halott férfit talált.
(Egy szikla mögül megszólal Germán, de ő maga láthatatlan marad.)
És volt egyszer egy férfi,
Ki keletről nyugatra ment
Tudásszomját követve.
Átvonult tengereken, földeken.
Bölcsességével nézte,
Mit csinálnak az emberek.
Azt látta, hogy szeretik egymást,
S gyűlölködve üldözik egymást.
S a férfi minden pillanatban
Bölcsességének végéhez jutott.
Törvénybe foglalni sehogy se tudta,
Hogy gyűlölet és szeretet
Miként uralkodik a Földön.
Felirt sok ezer esetet,
De hiányzott az áttekintés.
S a száraz kutató találkozott
Útján egy fényes lénnyel,
Kinek nehéz volt élete,
Mert örök küzdelemben állt
Egy sötét árnyalakkal.
Kik vagytok ti, kérdezte őket
A száraz kutató.
A szeretet vagyok,
Így szólt az egyik.
És én a gyűlölet,
Így szólt a másik.
De a két lény szavát
A férfi nem hallotta már.
Mint süket kutató folytatta útját
A férfiú, napkeletről nyugatra.
Balde asszony:
Ki vagy te, ki az én beszédemet
Ily kellemetlen módon elferdíti?
Úgy hangzik, mintha gúnyolódnál,
S a gúnyolódás, az nem kenyerem.
Germán:
A Föld agyának szelleme vagyok.
Az emberekben énbelőlem
Csak törpe képmásom található.
Olyan sok mindent gondolnak ki benne,
Mi önmagát gúnyolja ki,
Ha abban a nagyságban mutatom meg.
Ahogy az én agyamban jelenik meg.
Balde asszony:
Ezért gúnyolsz ki engem is!
Germán:
Sokszor kell ezt a mesterséget űznöm.
De legtöbbször nem hallanak.
Az alkalmat most megragadtam,
Hogy egyszer ott is megjelenjek,
Ahol meghallanak.
Johannes:
Ez az a férfi volt.
Aki magáról azt mondotta,
Hogy a szellemi fény szinte magától
Hatolt agyába.
És Felicia asszony úgy jelent meg
- éppúgy mint férje -
Ahogy az életben mutatkozik.
(A függöny legördül.)