Ugyanaz a szoba, mint az előző képben. Ott ül dr. Strader ápolónője és várakozik. Mikor a függöny felgördül, belép a titkár.

Titkár:

Mindjárt jön Benedictus, s átveszi
Személyesen az üzenetet öntől.
Úton volt, épp most érkezett meg. -
Nagy ember volt ő, ez a Strader doktor.
Először nem keltett bennem hitet
A Gottgetreru hatalmas munkaerve;
De miután ott voltam sokszor én is,
Amikor Strader megmutatta,
Mi minden szükséges a műhöz.
Ellenvetéseim
Rövidesen erőtlenekké váltak.
A szellemi gazdagság jellemezte,
S erős érzéke volt ahhoz,
Hogy mi az, ami lehetséges,
S a célhoz biztonsággal elvezet.
A végső célt emellett
Mindig a dolgokban magukban
Akarta értelemszerűen megtalálni,
Nem tűzte ki előre gondolatban.
Egészen úgy viselkedett,
Mint ahogy az a misztikushoz illő;
Mint az, aki a szép kilátást
A hegytetőn óhajtja megcsodálni,
S megvárja, míg a csúcsra feljutott,
Nem fest előre képet róla.

Ápolónő:

A férfi, akit ön
Az élet árjában megismert,
Nagyon tehetséges volt,
S erős volt szellemében;
Azon rövid idő alatt,
Míg teljesíthettem körében
A végső földi szolgálatokat.
Módomban állt, hogy megcsodáljam
Lelkét, amely oly magasrendű volt.
E kedves lelket,
Mely eltekintve hét év boldogságtól,
Egyedül rótta mindig földi útját.
A misztikusok bölcsességüket
Kínáltak fel neki;
Ő szeretetre vágyott; -
Hiszen tettvágya is csak szeretet volt.
A szeretet sokféle formát
Teremt magának életünkben
A megnyilvánulásra törve.
Arra, amit a misztikától várt e lélek,
Szüksége volt lénye nemes tüzének,
Mint alvásra a testnek
Tevékenység után.

Titkár:

Ez a misztériumbeli bölcsesség
Volt tevékenysége forrása is; -
Betöltötte egész mivoltát
A legszebb értelemben.

Ápolónő:

Mert természetszerűen kénytelen volt
Állandóan szeretni,
S lelkét mindazzal egyesíteni,
Mi élete tartalma volt.
Utolsó gondolata is még
Művének szólt, amelynek szeretettel
Áldozta életét. -
Ahogy az emberek
Olyan lényektől válnak el,
Kiket szerettek,
Úgy hagyta Strader lelke itt
Szeretett földi művét.

Titkár:

A szellemben valóban benne élt
És Theodóra mindig
Elevenen ott állt előtte; -
Valódi misztikusok lelke érez így.

Ápolónő:

Mert hozzáfűzte őt magánya.
Ott állt előtte még
Halála órájában is. -
Elhívta őt a szellemi világba,
Hogy művét ott fejezze be, -
Így látta Strader ezt.
Benedictus számára írt még pár sort
Néhány órával azelőtt, hogy meghalt,
Ezt kívánnám átadni most neki,
A szellemi vezetőjének.

-

Az életünk a földi létben
Tovább kell hogy folyjon - rejtélyesen;
Ám megvilágítják azt
Olyan Nap-emberek, mint ő is,
Kiktől más emberek
Planéták módjára kapják a fényt,
Amely felébreszti az életet.
(Benedictus belép a szobába, a titkár kimegy.)

Ápolónő:

E néhány sorral búcsúzott el Strader
Még mielőtt erői
Elhagyták volna végleg,
És én elhoztam őket
A szellemi barátnak.

Benedictus:

És mikor már e sorokat leírta,
Még utoljára lelke hol időzött?

Ápolónő:

Először élete utolsó terve
Foglalta el a gondolatait;
Majd Theodóra egyesült
A szellemével; és ezt átérezve
Lépett ki burkából szelíden lelke.

Benedictus:

Te hűséges lény, köszönöm neked
A szolgálatokat, amelyeket
Még itt a Földön tettél őneki.

(Az ápolónő elmegy, Benediotus Strader utolsó sorait olvassa):

„Barátom, mikor szinte összezúzva
Megtudtam, hogy tevékenységemet
Nemcsak kívülről sújtja ellenállás,
Hanem az alapgondolatban lévő
Belső hiányosságok állnak
Munkám útjában, - akkor újra láttam
A képet, melyről önnek már beszéltem.
De ekkor másként végződött a kép.
Nem Arimán állt harcba vélem;
Helyébe szellemi követ jelent meg.
Melynek alakját látván
Világosan éreztem azt, hogy nem más,
Mint a saját téves gondolkodásom.
Emlékeznem kellett ekkor szavára,
Melyekkel intett, hogy növeljem
Lelkem erőinek hatalmát.
De ekkor eltűnt hirtelen
A szellemi követ.” -
Még néhány szó következik, -
De képtelen vagyok olvasni őket -
Káosz takarja okét el,
Mely gondolatfátylat sző énelébem.

(Megjelenik Arimán, Benedictus megpillantja.)

Ki vagy te, aki káoszomból
Árnyként életre kelsz
A lelkem körzetében?

Arimán (magában):

Bár lát, de fel nem ismer engem,
Így még nem hozza el nekem
A rémület fájdalmait,
Midőn itt működött az oldalán.

(Benedictushoz):

Folytathatom neked, hogy mit akar még
Strader közölni véled
Saját magad és tanítványaid
Szellemi útja érdekében.

Benedictus:

E misztikus kör mindig tudni fogja,
Hogy kapcsolatban áll Strader lelkével
Még akkor is, ha az érzéki lét
Nem ver hidat többé közöttünk.
De hogyha szellemi követ közeleg felénk
Az ő világából és szólni kivan,
Előbb bizalmunkat szerezze meg.
És ez csak úgy lehet,
Hogyha egészen felismerhetően
Mutatkozik szellemi látásunknak.

Arimán:

De hisz ti csak önismeretre törtök;
Akkor pedig egy idegen szellemlény,
Ki szolgálatotokra kíván lenni,
Csak éneteknek részeként
Adódhat számotokra,
Ha kizárólag felismerhetően
Szabad mellétek állnia.

Benedictus:

Akárki légy, nem szolgálhatsz a jónak,
Hogyha csak önmagadban kívánsz hatni;
A jót akkor szolgálhatod csak,
Ha elveszted magad
Az emberi gondolkodásban,
S megújultan feltámadsz
A világfejlődésben.

Arimán:

A leggyorsabban el kell tűnjek inneni
Amint látása képes arra is,
Hogy elgondoljon engem
Igaz valóságomban,
Gondolkodásában hamarosan
Megszületik azon erők egy része,
Amelyek lassan elpusztítanak.
(Arimán eltűnik.)

Benedictus:

Most ismerem fel Arimént.
Ki bár maga menekül innen,
Ámde énemben gondolatilag
Hírt ad lényéről.
Az emberi gondolkodást
Igyekszik megzavarni,
Mert szenvedései forrását
Egy régi tévedése folytán
Ott véli megtalálni.
Nem tudja még, hogy megváltása
Csak arkkor történhet meg a jövőben,
Ha lényét újra megtalálja
Az emberi gondolkodás tükrében.
Ezért ő megmutatkozik
Ugyan az embereknek,
De lényét nem mutatja meg olyannak,
Mint amilyen valóban.
Meglátván, hogy most kedvező a helyzet,
Megkísérelte ezt a maga módján
Félig kinyilvánítva önmagát,
Félig meg elrejtőzve,
Stradernél felhasználni.
Szándéka az volt, hogy Straderrel együtt
Barátaira is lesújtson.
A misztikus munkámban résztvevő
Tanítványok előtt azonban
Már nem leplezheti magát ezentúl. -
Midőn majd látásukban hat reájuk,
El is kell hogy gondolják éberen. -
Meg kell hogy fejtsék a sokféle formát,
Melyek mind őt takarják,
Ha meg kell nyilvánuljon
Az emberek lelkének.
De te, Stradernek Nap-érlelte lelke,
Ki szellemi erődet
Úgy meg tudtad növelni,
Hogy kényszerinti tudtad
A követet, ki tévedést hozott,
Hogy tűnjön el előled,
Mint szellem-csillag fogsz majd fényleni
Barátaidnak; Mária s Johannes
Létét fényeddel mindig áthatod majd.
Segítségeddel még nagyobb erővel
Készülhetnek szellemi munkájukra
És gondolat-erőik által
A szellemfény majd megnyilatkozik
Még akkor is, ha sötét Arimén
A bölcsességet eltompítva
Az éber szellemi látásra
Kaotikus homályt akar borítani.
(A függöny legördül.)