A szín ugyanaz a templom, mint a hetedik képben; először egy elválasztó függöny takarja, mely előtt egy egyiptomi nő a következőket mondja. (Úgy kell elgondolnunk, hogy az egyiptomi nő Thomasius egyik előző inkarnációja.)
Egyiptomi nő:
Eljött az óra, amikor a létét
Az ősi szent bölcsesség
Szolgálatának szenteli,
S örökre el kell hogy szakadjon tőlem.
Azokból a fénylő magasságokból,
Melyek felé saját lelkével fordul,
Az én lelkem számára
Csak a halál sugárzik; -
Mert nélküle csak bánatot, lemondást,
És fájdalmat találok itt e Földön, -
Meg a halált.
-
Ha ő el is hagy ebben az órában,
É n mégis itt szeretnék lenni
Egész közel ahhoz a helyhez,
Hol a szellemnek adja át magát.
Hogyha szememmel nem is láthatom,
Hogy küzdi el magát a Földtől, -
Talán az álom megnyilatkozása
Megengedi, hogy szellememben
Sejtésszerűen ott legyek vele.
Az elválasztó függöny felmegy es látjuk, hogy minden elő van készítve a neophita beavatásához, akit Mária egyik előző inkarnációjaként kell elképzelnünk; az áldozó oltár egyik oldalán áll a legfőbb áldozó bölcs, Benedictus egyik előző inkarnációja; az oltár másik oldalán a szó őrzője, Hilarius Gottgetreu egyik előző inkarnációja; valamivel az oltár előtt a pecsét őrzője, Theodóra egyik előző inkarnációja; az oltár egyik oldalán elől a föld-elem képviselője, Romanus egyik előző inkarnációja; a levegő-elem képviselője, Magnus Bellicosus egyik előző inkarnációja; egészen közel a legfőbb áldozó bölcshöz, az áldozó bölcs, Capesius egyik korábbi inkarnációja; a másik oldalon a tűz-elem képviselője, Doktor Strader egyik előző inkarnációja; a víz-elem képviselője, Torquatus egyik előző inkarnációja. Elől Philia, Astrid, Luna és a másik Philia. Egészen elől Szfinx alakban Lucifer és Arimán. Lucifernél a kerub-jelleg, Arimánnál inkább a bika-jelleg van kihangsúlyozva. Négy másik pap elől áll. Mikor a templomterem a misztériumközösség tagjaival láthatóvá válik, egy ideig néma csend uralkodik, azután a küszöb őre, Felix Balde egyik előző inkarnációja, és a misztériumbeli pap, Baldené egyik előző inkarnációja, a baloldali kapun át bevezeti a neophitát. A belső körbe állítják, az oltár közelébe. Mindketten ott maradnak a közelében.
Küszöbőr:
Abból a látszat-szövedékből,
Mit tévedésed vak sötétségében
Világnak hívtál, elhozott most
Misztériumaik papja hozzánk.
A világ létből és a semmiből szövődött;
S amint szövődött, formálódott,
Számodra látszat lett belőle.
A látszat jó,
Ha a lét oldaléról nézzük;
De látszat-életedben
Te csak megálmodtad magadnak;
S a látszatból megismerve, a látszat
Kihull a mindenségből.
Te látszat látszata,
Ismerd meg önmagad.
Misztériumbeli Pap:
Így szól e templom küszöbének őre;
Éld át szavában a nehézkedés erőit.
A Föld-elem Képviselője:
A földi lét nehézségi erőiben
Ijedtség nélkül kell hogy megragadjad
Saját lényednek látszatát,
Hogy lesüllyedhess világok mélyére. -
Világok mélyén kell hogy megkeressed
A létet a sötétben;
Amit találsz, kösd össze látszatoddal;
S ez reád nehezedvén
Megadja néked majd a létet.
A Szó Őrzője:
Megérteni, hogy süllyedésed közben
Hová viszünk, akkor fogod csak,
Ha követed szavát.
Mi megkovácsoljuk lényed formáját;
Ismerd meg művünket, különben
Feloldódnál mint látszat, teljesen
A világ-semmiben.
Misztériumbeli Pap:
Így szól e templom szavainak őre,
Éld át szavában a nehézkedés erőit.
A Levegő-elem Képviselője:
Menekülj el a földi lét
Nehézségi erőitől.
Mezt éned létét megöli a süllyedésben,
A levegő könnyedségével fuss előle. -
Világok messzeségében
Fényben keresd a létet;
Amit találsz, kösd össze látszatoddal;
Röptödben adja meg neked a létet.
A Sző Őrzője:
Megérteni, hogy repülésed közben
Hová viszünk, akkor fogod csak,
Ha követed szavát.
Mi lényed létébe világítunk.
Ismerd meg művünket, különben
Feloldódnál, mint látszat, teljesen
A világnak súlyában.
Misztériumbeli Pap:
Így szól a templom szavainak őre;
Éld át szavának lendítő erőit.
A Legfőbb Áldozó Bölcs:
Fiam, a bölcsesség nemes ösvényén
Te követed majd értelemszerűen
Ezen papok szavát. -
Nem láthatod a választ önmagadban.
Bensődre ránehezedik még
A sötét tévedés,
S a balgaság az, ami benned
Világok messzeségébe törekszik.
Nézz hát ezért e lángba,
(a középen álló oltáron felgyullad a fényesen világító, lobogó áldozati láng)
Mely közelebb áll hozzád
Saját lényednek életénél.
A választ olvasd majd a tűzből.
Misztériumbeli Pap:
Így szól az, aki templomunkban
Az áldozatok vezetője;
Éld át az áldozatnak szent erőit.
A Tűzelem Képviselője:
Önzésed tévedését hagyd elégni
Az áldozat tüzében.
A tévedésed anyagéval együtt
Magad is égj el, -
Világ tüzében, ott keresd lángként a léted;
Amit találsz, kösd össze látszatoddal;
Ez égve adja meg neked a létet.
A Pecsét Őrzője:
Megérteni, hogy mért formálunk lánggá,
Akkor fogod, ha követed szavát.
Megtisztítjuk saját lényed formáját.
Ismerd meg művünket, különben
Világ vizébe vesznél forma nélkül.
Misztériumbeli Pap:
Így szél e templom pecsétjének őre.
Éld át a bölcsességnek fényerőit.
A Vízelem Képviselője:
A tűzvilági lángoknak ne engedd,
Hogy elpusztítsák ön-léted hatalmát.
A látszat nem lesz másképp létté benned,
Csak ha világvizek hullámverése
A szférák zengésével hathat át.
Világ vizében hullámként keresd a létet;
Amit találsz, kösd össze látszatoddal,
A hullámzásban adja meg a léted.
A Pecsét Őrzője:
Megérteni, mért formálunk hullámmá,
Akkor fogod, ha követed szavát;
Kialakítjuk lényednek formáját;
Ismerd még művünket, különben
Világ tüzébe vesznél forma nélkül.
A Legfőbb Áldozó Bölcs:
Fiam, hatalmas akaraterővel
Te helyesen fogod követni
Ezen papok szavát is.
Nem láthatod a választ önmagadban.
Erőd még gyáva félelem dermeszti meg;
A gyengeséget nem formálhatod
Hullámmá, hogy az téged a szférákban
Megcsendíthessen.
Hallgasd ezért, mit mondanak lelked erői
És ismerd fel szavukban
A saját hangodat.
Philia:
A tűzben tisztulj meg. -
A szellemszférák zengésébe
Világhullámként veszítsd el magad.
Astrid:
A szellemszférák zengésében
Formáld meg önmagad;
Repülj világok messzeségibe
Könnyen, miként a lég.
Luna:
Világok mélységébe süllyedj
Oly súlyosan, miként a föld;
Es éned nyerjen bátorságot
A nehézség erőitől.
A másik Philia:
Saját létedtől távolodj el,
És egyesülj az elemek erőivel.
Misztériumbeli Pap:
Így szól saját lelked a templomunkban,
Éld benne át ezen erők
Irányító hatalmát.
A Legfőbb Áldozó Bölcs:
Ím itt e lélek, áldozó bölcs társam,
Kit a bölcsesség ösvényére kell vezetnünk.
Mélységeit kutasd ki, - és jelentsd nekünk,
Jelenjeként mi az, mi benne látható.
Áldozó Bölcs;
Megtörtént immár minden.
Ami szükséges volt ez áldozathoz.
E lélek elfeledte már,
Mi volt ő ezelőtt.
Az elemek ellentmondásai
Kiirtották belőle
A tévedésék látszatszövedékét;
Tovább él ez az elemek harcában.
A lélek csak lényét mentette meg,
Olvassa el, ami lényében él,
A lángokból szóló Teremtő Szóban.
A Legfőbb Áldozó Bölcs:
Olvasd hát emberlélek, mit a lángok
Teremtő Szóként
Bensődben hírül adnak.
-
(Hosszabb szünet, mialatt a szín elsötétül, csak a láng és a jelenlévő személyek határozatlan körvonalai láthatók. A szünet után a Legfőbb Áldozó Bölcs folytatja):
És most ébredj világok látásából!
Add hírül, mi olvasható a Szóban.
(A neophita hallgat. A Legfőbb Áldozó Bölcs megdöbbenve folytatja):
Nern szól! - Eltűnik, amit láttál? - Szólj hát!
Neophita:
Az áldozat során elhangzott
Szigorú szavatok követve
E lángokba belemerültem,
S vártam, hogy felhangozzanak
A magasságos Teremtő Szavak.
-
(A jelenlévő misztériumbeli papok az áldozó bölcs kivételével egyre nagyobb ijedtséget matatnak.)
Éreztem, hogy a föld nehézségétől
A levegő könnyedségével
Meg tudtam szabadulni. -
Világ tüze szeretve vitt magával,
S ott éreztem máris magam
A szellemi hullámverésben.
Láttam, hogy földi életem formája
Más lényként, kívülem van. -
És bár boldogság vett körül,
Szellem fényében érezvén magam,
Érdeklődéssel néztem mégis,
És vággyal telten, földi burkomat. -
Magas világok szellemlényei
Sugározták rá fényűket; -
Mint pillangók közeledtek felé,
Fénylően, csillogón,
Azok a lények, akik életéről
Serényen gondoskodtak.
A test e lények csillogását
Szikrázó fényjátékként verte vissza,
És ez közelről ragyogónak,
Távolról izzónak mutatkozott,
Míg végül szétporladva
Veszett bele a térbe.
És lelkem szellemi létében
Csírázott már a vágy,
Hogy a föld súlya süllyesszen burkomba
És ott az élet melegében
Ismét örömmel tudjak élni.
Burkomba így vidáman elmerülve
Érzékeltem az ébredésre szólító
Szigorú felhívásotok.
A Legfőbb Áldozó Bölcs (maga is megrendülten a megrendült misztériumbeli papokhoz):
Nem szellemével látta ezt, ez földi érzés, -
Amely ez ifjú jelöltből kitört
És áldozatként szállt fel
A fényes szellemi magasságokba. -
Micsoda bűn! Micsoda vétek!
A Sző őrzője (haragosan az áldozó bölcshöz):
Sosem történhetett ez volna meg,
Ha a tisztségednek mint áldozó bölcs
Az ősi szent feladat értelmében
Eleget tettél volna.
Áldozó Bölcs:
Azt tettem, mit kötelességemül
Ez ünnepi órában
A magasabb világok róttak énrám.
Csak visszatartottam magamat attól,
Hogy elgondoljam azt a szót,
Melyet a hagyomány parancsol,
S amelynek a neophitára
Az én gondolkodásomból indulva
Szellemi módon hatni kellett volna.
Így ez az ifjú ember
Nem idegen gondolkodásról,
Hanem saját lényéről adhatott hírt,
Így az igazság győzött.
Megbüntethettek, de meg kellett tennem,
Mit félelemmel éltetek ti át.
Már érzem közeledni az időt,
Amely megszabadítja
A csoportszellemtől az ént,
S megindítja az önálló gondolkodást.
Lehet, hogy most ez ifjú elszakad
A ti beavatási utatoktól,
Későbbi földi léte
Majd megmutatja biztosan neki
Azt a beavatást,
Melyet a sorshatalmak néki szántak.
Misztériumbeli Papok:
Ó bűn, - amely engesztelés után -
És büntetés után kiált. -
(A szfinxek egymás után megszólalnak mint Arimán és Lucifer; eddig szoborként mozdulatlanul álltak; - beszédüket csak az áldozó bölcs, a legfőbb áldozó bölcs és a neophita hallja; - a többiek még izgalomban vannak az előbb történtek miatt.)
Arimán mint Szfinx:
Saját területem számára
Zsákmányul kell hogy ejtsem azt,
Ami itt jogtalanul tör a fényre.
Sötétségben kell gondozzam továbbra is,
Hogy szellemileg megteremtse
Magában az alkalmasságot arra,
Hogy helyesen kibontakozva
Majd hasznosan szövődjön a jövőben
Az ember életébe.
De míg alkalmassá nem válik erre,
Addig az én művemnek fog szolgálni,
Mi itt a szent beavatás számára
A Föld terhének bizonyult.
Lucifer mint Szfinx:
Az én területemre csábítom
Mindazt, mi itt szellemi vágyként
A látszatnak örül, hogy ez a látszat
Csak hadd ragyogjon vidáman a fényben,
S a szellemben magát
A szépségnek szentelje,
Melyet a földi súlynak terhe most
Még távol akar tőle tartani.
A szépségben a látszat - létté válik,
S a jövőben a Földnek fénye lesz,
Mi itt lenyugvó fényként eltűnik.
A Legfőbb Áldozó Bölcs:
A szfinxek szólnak, - kik csak képek voltak
Mióta csak a bölcsek
Szolgálatokat teljesítik itt.
A holt formát a szellem megragadta; -
Te szólalsz meg, sors, mint világige! -
(Az áldozó bölcsön és a neophitán kívül az összes jelenlevő csodálkozik a legfőbb áldozó bölcs szavain.)
Áldozó Bölcs (a legfőbb áldozó bölcshöz):
A szent beavatási műnek,
Amelyet itt véghezviszünk,
Nemcsak e helyen van jelentősége.
Világtörténések sors-áramlása
A komoly áldozó szolgálat
Szaván s tettén keresztül alakul.
(A függöny legördül.)
