Egyiptomi stílusú templom. Ősrégi beavató hely. - A Föld harmadik kultúrkorszaka. Egyelőre csak az Áldozó Bölcs, a küszöbőr és a misztériumbeli pap beszélget.

Áldozó Bölcs:

Méltón elő van-e készítve minden,
Mondd küszöbőröm, hogy az avatás
Az Istenek s az emberek üdvére váljon?

Küszöbőr:

Amennyire mint ember
Előre láthatom,
Elő van jól készítve minden; -
A termet több nap óta már
A beavatás levegője tölti be.

Áldozó Bölcs:

Misztériumbeli segítő társam,
Tudod-e azt, hogy a király
Tanácsadójának van kiszemelve
A pap, aki ma kapja meg
A titkos bölcsesség beavatását.
A próbát úgy intézted-e,
Hogy kiderüljön, ez a neophita
Nem annak a bölcsességnek tudója csak,
Mely távol minden földi gondtól
Csupán a szellemi tanításra figyel?
Ártalmas volna nékünk
Egy ily tanácsadó.

Misztériumbeli Pap:

Parancs szerint történt a próba,
A mesterek is helyesnek találták; -
Úgy látom, a jelöltnek
A földi gondokhoz kevés érzéke van;
A szellemi törekvéseknek,
S az önkibontakoztatásnak
Szentelte csak a lelkét;
Szellemi révületben látható.
És nem túlzás, hogy kéjes érzés hatja át,
Midőn a lelke érzi,
Hogy a szellemmel egyesült.

Áldozó Bölcs:

Többször is láttad hát ily állapotban?

Misztériumbeli Pap:

Valóban, gyakran látható ilyennek.
Szerintem sokkal inkább
Alkalmas a templomi szolgálatra,
Semmint tanácsadónak.

Áldozó Bölcs:

Elég. Most menj és lásd el dolgodat.
Gondoskodj róla, hogy beavatásunk
Sikerrel járjon.
Be te, őröm, hallgass tovább szavamra.
Tudod, hogy mennyire értékelem
A misztikus érzékedet;
Mint a bölcsesség hordozóját
Én sokkal többre tartalak,
Mint ami templomi fokodnak megfelel.
És szellemi látásod többször is
Felhasználtam saját látásom
Próbájaként. - Azt kérdezem most tőled,
Hogy milyen bizalomra késztet
Ez új jelölt szellemi érettsége?

Küszöbőr:

Ki kérdi az én véleményemet?
Az én szavam, az nem számottevő.

Áldozó Bölcs:

Az én szememben mindig az volt.
Ma is itt kell hogy állj az oldalamnál;
Lelki tekintetünkkel szigorúan
Kell hogy kövessük a beavatást,
S ha e jelölt szellemi átélése
Csekély mértékben bár, de nem felel meg
A szertartás magas céljának,
Megakadályozom, hogy őbelőle
Tanácsadó legyen.

Küszöbőr:

Mi az, ami az avatási ünnepen
Ez új jelölttel kapcsolatban
Nyilvánvalóvá válhat?

Áldozó Bölcs:

Tudom, nem méltó a kitüntetésre,
Amit a templom vezetői néki szántak.
Jól ismerem lényét, mint embert.
A misztika nem oly ösztön szívében,
Amely az emberben akkor fakad.
Hogyha a szellem fénye lelkét
Fentről kegyelmesen magához vonja.
A szenvedélyek még erősen dúlnak
A bensőjében, s az érzéki vágyak
Nem hallgattak el benne még.
Nem akarom Isten akaratát
Bírálni, mely a lét árjában
Az ösztönökbe és a szenvedélybe
Belesugározza szintén a fényét
Bölcsességteljesen.
De ha az ösztön elrejtőzik
Saját maga elől, s az áhítat
Maszkjában misztikusan kéjeleg,
Becsapja a gondolkodást,
És az akaratot meghamisítja.
Az ily lelkekbe nem hatol be
A szellemi világok fénye;
Mint misztikus köd gőzölög
Bennük a szenvedély.

Küszöbőr:

Ó áldozó bölcs, szigorún ítélsz te
Ezen ember felett,
Ki fiatal még és tapasztalatlan,
Nem ismerhette még meg önmagát,
S viselkedése is olyan lehet csak.
Ahogy az áldozat irányítói,
S e szent misztériumhely vezetői
A helyes lelki út célját leírják.

Áldozó Bölcs:

Ítéletemmel nem az embert,
Csak a tettet kívánom sújtani,
Mit e komoly, szent helyen elkövetnek.
Hiszen a szent beavatási műnek,
Amelyet itt véghezviszünk,
Nemcsak e helyen van jelentősége.
Világtörténések sors-áramlása
A komoly áldozó szolgálat
Szaván s tettén keresztül alakul.
Az, ami itt képekben játszódik le,
A szellemi világban
Örökké működő létet teremt. -
De most, őröm, menj és folytasd a munkád
Magad is megtalálod majd a módját,
Hogyan tudnál a szertartásnál
A legjobban segítségemre lenni.
(A küszöbőr balra távozik.)

Áldozó Bölcs (egyedül):

Nem ez ifjú jelölt hibája lesz,
Ki ma a bölcsességnek
Akarja itt áldozni önmagát.
Ha a következő órákban
Majd helytelen érzése,
Amely szívéből oly könnyen fakadhat,
Belesugárzik áldozó tettünkbe
És a jelképes tettben rejtett módon
Oly szellemi szférákba jut,
Melyekből később ártalmas hatása
Az emberi életbe visszaárad.
A vezetők, s irányítók a vétkesek.
Felismerik-e még ezek
A mágikus erőt,
Amely itt minden szót, s minden jelet
Titokzatos módon szellemmel áthat, -
S amely hat is, hogyha ezekbe
Oly lelki tartalom sugárzik,
Mely a világ fejlődésére káros?
Ahelyett, hogy ez ifjú neophita
Tudatosan áldozná
A szellemnek magát,
Tanítói most áldozatként
Vonszolják a beavatási helyre,
És öntudatlan módon adja át
A szellemnek a lelki létét,
Amelyet, ha tudatosan
Át tudna élni önmagában.
Valóban más utak felé vezetne.
Misztérium-közösségünkben
Az áldozatok legfőbb ismerője
Tudja csupán azt, hogy mit rejtenek
Az áldozati formák,
De ő oly hallgatag, mint a magány;
Ez méltósága szigorú parancsa.
A többiek teljes értetlenséggel
Néznek reám, ha nékik
Az áldozat komolyságáról szólok.

-

Így hát magam vagyok gondommal,
Mely bensőmben gyakran nyomasztóan hat,
Midőn az áldozó hely
Mély értelmét átérzem.
Mert itt aztán valóban
Egész mélységében megismerem
Az egyedüllétet, a szellem
E komoly hajlékában.
Miért vagyok magányos itt e helyen?
A léleknek meg kell kérdezni ezt; -
Ámde mikor fog majd a szellem
E lélek kérdésére válaszolni?
(A függöny lassan legördül.)