Ugyanaz a táj, mint a második képben. Jobbról Magnus Bellicosus, Romanus, Torquatus és Hilarius jön. Megállnak és folytatják azt a beszélgetést, amit már séta közben elkezdtek. Olyan fontos témához érkeztek, hogy megállnak.

Magnus Bellicosus:

Ha ilyen önfejű hajlíthatatlan,
Hogyan fog sikerülni az a mű,
Mit Gottgetreu ajánl fel szeretettel
Az emberek szolgálatára!

Romanus:

Barátunk e hűséges munkatársa
Ellenvetését oly érvekkel indokolja,
Melyeknek nem csupán azok szemében
Van súlya, kik a véleményüket
Az élet külső kívánalmai
Alapján formálják meg. -
Valódi misztikusok véleménye
Nem áll-e szintén összhangban velük?

Magnus Bellicosus:

De mindez távol áll
Attól a szellemi körtől, amely
Szilárdan fogja át a céljainkat.
A misztikus tevékenység terén
Benedictus és tanítványai
Lették utódaink - s nekik akarja
Hilarius most megteremteni
A helyet, hol munkájukat kifejtik,
S hol szellemi gyümölcseik megérnek.
Bölcs sorshatalmak egyesítettek velük
A templomunkban; és barátunk
Csak azt az utasítást követi,
Mely templomunkban szellemi parancsként
Minékünk megnyilatkozott.

Romanus:

De biztos-e, hogy jól értelmezi
E szellemi parancsot?
Hisz kézenfekvőbb az a vélemény,
Hogy Benedictus, s tanítványai,
Akiket a szellemhez
A saját módján vezetett el,
Maradjanak még egyelőre
A templom belsejében,
Ne lépjenek még arra a göröngyös útra,
Hová Hilarius
Akarja őket elvezetni. -
Hisz nála is túl könnyen változik
A szellemi látása
Oly lelki alvássá, mely álmodik.

Magnus Bellicosus:

Nem hittem volna, hogy ezt hallom öntől.
Ezt Gottgetreu hű munkatársa
Mondhatta volna, ki tudását
Csak könyvekből szerezte.
És ez nem ér sokat.
De önnek már fel kell ismernie
A jeleket, amelyek misztikus
Úton mutatkoznak meg.
Világosan beszél lelkünkhöz az a mód,
Ahogyan Benedictus tanítványait
Mihozzánk elvezették.
Ők egyesültek vélünk, hogy kövessük
Mi is, ami a szellemi látásuk
Számára megnyilatkozik.

Torquatus:

Nyilvánvalóvá vált azonban 1
Egy második jel is, mely azt mutatja,
Hogy nem áldották meg túlságosan
A szellemi hatalmak azt a művet,
Mely templomunkban lelkünknek kínálkozott.
Capesius megvált Benedictustól,
És tanítványai körétől.
Az, hogy nem érzi még magában
Lelkének azt a teljes éberségét,
Amelyet Benedictus
Őbenne most keres már,
Sötét árnyékot vet a tanító
Saját megbízhatóságára is.

Magnus Bellicosus:

A látóképességtől én még távol állok,
De gyakran érzem azt,
Hogy némely esemény
Sejtés-szerű, tudást ébreszt lelkemben.
Mikor Capesiust a szent helyen
Először pillantottam meg körünkben,
Szorongatott a gondolat,
Hogy egyszerre helyezte őt a sors
A közelünkbe - és távol mitőlünk.

Romanus:

E sejtését meg tudom érteni.
De én magam abban a pillanatban
Misztériumbeli új társaink közül
Egyikről sem éreztem annyira.
Mint Straderről, hogy őt a sors hatalma
Milyen szoros egységbe fűzte vélem.
Az ily sejtés számomra jel csupán,
Mely lelkemnek irányt mutat,
Hogy értelmemmel hol kutathatok.
Mikor a tettek mezejére lépek,
Előbb elűzöm lelkemből a sejtést,
Mely gondolataimat áthatotta,
Mert engem erre utasítanak
A misztikának szigorú szabályai.
Az nem vitás, hogy a szellem területén
Erősen kapcsolódom Benedictus
Tanítványaihoz, de amikor
Meg kell keresnem azt az utat,
Mely a belső misztérium-körökből
A földi életembe visszahoz,
Ezt már csak Strader oldalán merem.

Torquatus:

De Gottgetreu hűséges munkatársa
Nem látja biztosítva Strader szellemében,
Hogy az a külső életet
Hatékonyan szolgálná.
S ha én magam benső hangomra hallgatok,
Nyilvánvalóvá lesz előttem
Az, hogy Straderből teljesen hiányzik
A kellő lelki hangulat
A misztikához.
Erős kutató ösztönét az kelti fel,
Amit külső jelek mutatnak,
S amit a szellem életéből
Értelmével megért.
A szellem belső átélése,
Ez távol áll még tőle.
E férfiú szellemi alkotása
Mi lenne más, mint misztikus
Homályos álomszövedék?

Romanus:

Azon a szellemi úton,
Melyet barátai követnek,
Még nem haladt előre annyira,
Hogy oly erőkhöz kapcsolódjon,
Melyek a lélek ellenségei,
S melyek igen veszélyesek
Sok misztikus számára, hogyha őket
A fizikai létbe követik.

Magnus Bellicosus:

De hogyha önnek az a véleménye,
Hogy Strader mentes ezen ellenségek
Hatásától, akkor nincs akadálya,
Hogy munkájában őt segítse,
Hogy sikerüljön az a nagy mű,
Amelyet Gottgetreu őáltala
Szeretne létrehozni.
Hogyha barátunk munkatársa hallja,
Hogy mennyire tiszteli ön e férfit,
Kit ő lebecsülni merészkedik,
Ez biztosan megingatja ítéletében.
Kizárólag csak ön képes reá,
Hogy az ügy számára megnyerje őt.
Hiszen ő tudja jól,
Hogy ön a külső életében
Sikerre vitte mindazt,
Miben okos megfontolás vezette.

Romanus:

Nos, kedves Gottgetreu, ha Stradert
Maga mellé veszi, de elveti
Rögeszméjét és Benedictus
Egyéb tanítványát nem engedi
A műve közelébe,
Úgy nem fog majd egyedül állani -
Mert segítségül nemcsak azt ajánlom,
Mit Bellicosus tőlem most kíván,
De hajlandó vagyok mindazzal is,
Amit külső vagyonként
A magaménak mondhatok,
Strader szép tervének hatékonyan
Szolgálatába állni.

Hilarius:

Hogyan gondolhatja Straderről azt,
Hogy Benedictus tanítványai
Körétől elszakad, hogy egyedül
Saját szellemi céljait kövesse.
Hiszen a többiek éppoly közel
Állnak hozzá, mint ő saját maga.

Romanus:

Hogy emberileg közel állnak hozzá,
Az meglehet.
Ám azt képzelni önmagáról,
Hogy szellemileg szintén egyesült velük,
Lelkének csakis az a része képes,
Amely szellemileg még mélyen alszik.
De úgy hiszem, majd megmutatkozik
Hamarosan, hogy ez a része
Az éber életre hogy tud megérni.
(Mind a négyen távoznak balfelé.)

(Jobbról Capesius, Strader, Felix Balde és Baldené jön. Beszélgetés közben megállnak, mert fontos témához érnek.)

Capesius:

Most azt tudom csak tenni, hogy a szellemet
A belső lelki ösvényen kövessem.
Hogyha külső tevékenységgel
Terhelném meg magam azért, hogy ezzel
A szellemet életre keltsem
Az érzékek birodalmában, -
Úgy bátorságot kéne vennem arra,
Hogy felfogjam a lét alapjait
Olyan világokban, melyek mivolta
Énbennem eddig nem valósult még meg.
A világlétből annyit láthatok csak,
Amennyi bennem már
Belőle megvalósult.
Hogy alkothatnék én olyat,
Ami mások hasznára van.
Ha alkotásom közben
Önmagam élvezem csupán.

Strader:

Ha jól értettem önt, úgy véli ön,
Hogy mindenbe, amit csak létrehoz,
Saját énjének jellegét viszi,
És így munkájában a külvilággal
Saját létét közölheti csupán?

Capesius:

Ez így van addig, míg belső világom
Egy idegen lénybe nem ütközik.
Hogy abba a másikba
Már most milyen mélyen behatolok,
Fájdalmasan kellett megvallanom
Magamnak, amikor rövid időre
Teljes világossággal ébren voltam.

Felix Balde:

Ön úgy beszél,
Ahogy sosem hallottam önt beszélni.
S most mégis oly jól értem.
Ahogy sosem értettem még meg önt,
Mert nem beszél most semmi más,
Csupán csak ön maga.
És misztikus a hangulat,
Amely beszédéből kicsendül.
Ez az, amit sok éven át kerestem,
Ami egyedül képes arra,
Hogy felfogja a fényt, amelyben
Az ember szelleme a világ szellemében
Világos látás útján
Átéli - tudva - önmagát.

Capesius:

Mivel sejtettem, mily közel kerültem
Most önhöz, azért menekültem önhöz
Az élet nyüzsgéséből,
Mely meg akarta ölni
Belső világomat.

Strader:

Gyakran találtam érthetőnek,
Amit most ön mond - ;
Bölcsességnek tartottam akkor ezt -
De most beszédéből egy árva szót sem
Találok érthetőnek.
Capesius, s Felix Atya, mindketten...
Homályos értelmet rejtettek el
A világos szavak mögé ...

-

Nem élem-é azt át, hogy szavaik
Csupán ruhái az erőknek; -
Lelki erőknek, melyekkel maguktól
Olyan világokba száműznek engem,
Amelyek szellemi irányzatuktól
Ugyancsak távol állnak?
Nem akarom keresni e világokat,
Hisz lelkem legmélyén az önökét
Kell hogy szeressem.
Az ellenállást könnyű elviselnem,
Mely kívülről fenyegeti most művemet.
Sőt hogyha ez az ellenállás
Egész akaratomat összezúzná,
Még akkor is fenntartanám magam.
De az önök világát
Nem nélkülözhetem.

Felix Balde:

Az ember nem találja meg
A szellemi világot, ha keresve
Akarja azt feltárni önmagának.
Boldoggá tett ön akkor engem,
Mikor a mechanizmusáról szólt nekem, -
Mikor ön megvilágosult,
S ajándékképpen kapta meg,
Mit nem akart értelmes kutatással
Kivívni önmagának.
Ön akkor közel állt az igazi
Misztikus hangulathoz.

-

Nem törekedni semmire -
Békés nyugodtság töltse be a lelket,
A lélek mélyén csak várakozás van -
Ez a misztikus hangulat.
Ki ezt felkelti, bensőjét
Elvezeti a fény birodalmába.
Az ilyen hangulatot nem tűri
A külső munka.
Ha misztikus úton
Akarnánk ezt keresni,
A misztikus káprázat
Az életet megölné.

Strader:

Szükségem van önökre
De nem tudom önöket megtalálni. -
Nem értékelik azt a létet,
Amely bennünket összeköt.
Hogyan találják meg egymást az emberek
Ahhoz, hogy a világban munkálkodjanak,
Ha a misztikusok sosem hagyják el
Saját belső világukat?

Felix Balde:

Azon világba,
Hová tevékenyen akar belépni,
Nem viheti magával
A látásnak finom, törékeny létét,
Mert az ott nyomban semmivé lesz,
Amint átlépte e világ határát.
Vallásos, jámbor lelkülettel,
A szellem működése
Iránti tisztelettel,
És engedvén, hogy szellemi látása
A szívében pihenjen: -
Így közelíti meg a tett világát
A misztikus.

Capesius:

S ha másképp lép le ebbe a világba,
Úgy ez csak azt mutatja meg neki,
Hogy hogyan működik a tévedés,
De nem a bölcsesség fényes mivoltát.
Bepillanthattam egy ember lelkébe. -
Tudtam, hogy látásom nem csal meg engem.
De csak e lélek tévedését láttam.
Azért történt ez így, mert megrontottam
A szellemi látásomat
A külső tett iránti vággyal.

Strader:

Capesius beszél így, aki nálam
Jóval előbbre jár a lelki úton; -
A szellemi látás énbennem
Csak akkor kél életre,
Ha lelkem tettekről gondolkodik,
És oly reményben élhet, hogy hajlékokat
Építhet a szellem számára,
Melyekben ez majd felgyújthatja fényét;
A fényt, amely a szellemi világon
Melegítőn sugárzik át,
S az ember külső tettein keresztül
A földi létben új hazát keres.

-

A tévedés fia vagyok tehát
Nem a tiétek, bölcsességgel teljes
Hatalmas szellemi világok!  

(Strader egy pillanatra elfordul beszélgető partnereitől és a következő szellemi élményben van része: megjelenik előtte Benedictus, Mária és Arimán. Bár mint az ő gondolatformái jelennek meg, mégis valóságos szellemi érintkezésben áll velük; előbb Benedictus Arimánnal, majd Mária.)

Benedictus:

Sejtelmed súgja: a bölcsességteljes
Hatalmas szellemi világok
Enyhítik a kérdések kínjait,
Melyekkel lelki léted ősi titka
Földi gondolkodásod terheli.
Halljad tehát a választ,
Mit lelki mélységekből
A szellemi világok hangom által
Akarnak néked megnyilatkoztatni.
Tanuld meg érteni, mit tudni vélsz,
S amit gyakran ki is merészelsz mondani,
De lelki létedben mégis csak álmodsz.
Az álmodnak adj életet,
Amit a szellemi világból
Kötelességem néked nyújtani;
Változtasd álomlétté mindazt,
Amit érzékeidtől
Gondolkodásod által nyerhetsz.
Capesius s Felix Atya száműznek
A szellemfényből, melyet ők szemlélnek;
Szakadékot teremtenek közted s közöttük,
De ne panaszkodj, amiért ezt teszik,
Inkább tekints szakadékod mélyére.

Arimán:

Tedd csak meg! Majd meglátod ott,
Mi az, amit méltónak tartasz
Az ember szelleméhez
Mindvégig a világfolyás során.
Javadra válna ez,
Ha tompa lelki álomba merülve
Más szellemek mutatnák meg neked.
De minthogy Benedictus éber állapotban
Mutatja meg neked,
Látásod közben megölöd a választ.
Igen, csak tedd meg ezt!

Strader:

Én hajlandó vagyok. De nem tudom, hogyan? -
Alakok zűrzavaros kuszasága -
Változnak - huzakodnak -
Harcolnak - egymást ráncigálják -
Az árnyak vadul egymásra rohannak, -
A pusztítás uralkodik
Sötétséget teremtve.
A sötétségtől most más árnyak kelnek.
Köröttük éterfény világít
Vörösbe hajlón;
Világosan kiválik egy alak,
Hozzám jön, - a szakadék küldi hozzám.
(Mária előlép a szakadékból.)

Mária:

Démonokat látsz; - szedd össze erődet;
De ők valójában nem ilyenek,
Előtted nem mutatkoznak meg
Igaz valóságukban.
Hogyha képes leszel
Lelked előtt őket megtartani,
Míg árnyvalóságuk el nem kezd fényleni,
Úgy állnak akkor majd előtted.
Hogy meglátod, mit érnek
A világfejlődésben.
De látásod kialszik mielőtt még
Kibontakozna bennük az erő.
Mely fénylővé tehetné őket.
Sugározd őket be saját fényeddel.
Hol a fényed? - Sötétséget sugárzol. -
Ismerd fel sötétséged, mely körülvesz, -
Te vagy magad, aki a fényben
E zavaros sötétséget teremted.
A sötétséget érzed,
Mikor magad körül azt megteremted,
De aztán sosem érzed,
Hogy te vagy az, ki létrehozta.
Mohó teremtő vágyadat
Feledni akarod, de öntudatlan
Uralkodik a lényeden,
Mivel túl gyáva vagy ahhoz,
Hogy fényedet sugározd,
Élvezni akarod a saját fényedet
És benne csak magadat élvezed.
A feledésben keresed magad.
Álmodva önmagadba süllyedsz.

Arimán:

Igen, hallgasd csak őt -
Rejtélyeid meg tudja fejteni,
De megfejtését nem tudod
Magadnak majd megfejteni,
A bölcsességet nyújtja néked, hogy vele -
A balgaság felé haladhass.
Jó volna ez neked, - de más időkben,
Ha megjelent számodra már a szellem
Világos nappala.
Ám hogyha Mária, midőn tanácsot ad,
Hozzád így álmodásod közben szól,
Már meg is ölte a megoldást.
Igen, hallgasd csak őt.

Strader:

Mit akarhatnak e szavak?
Ó Mária, mondd a fényből születtek?
Az én fényemből? - Vagy sötétségemből
Hangzottak fel? - Ó szólj hát Benedictus
Ki az, ki hozzám felemelkedett
A szakadékból, hogy tanácsot adjon?

Benedictus:

A szakadékodnál keresett Mária,
Így keresnek fel embereket szellemek.
Hogy védjék őket oly lényektől,
Kik a lelkeknek árnyakat mutatnak,
S a világszellem működését
Előlük így sötétséggel takarják,
Hogy csak saját létüknek hálójában
Legyen valódi tudatuk magukról.
Tekints még a szakadékodba.

Strader:

Mi él most még a szakadékom mélyén?

Benedietus:

A kékesvörös árnyakat nézd jobbra,
Felixet csábítgatják - s nézd ott balra
A többiek, melyek vörös színe
Szelíd világossárga színbe hajlik,
Capesius felé tolonganak.
Mindketten érzik ezen árnyak hatalmát;
De magányukban fényt teremtenek,
S e fény megbénítja az árnyakat,
Kik megcsalják az emberlelkeket.

Arimán:

Jobban tenné, ha saját árnyaid
Mutatná meg néked,
De ezt aligha tudja tenni;
Bár ez a jóakaratán
Valóban nem múlik,
Csak azt nem vette észre,
Hogy hol keresse őket.
Mögötted, állnak, nagyon is közel, -
De őelőle eltakarod őket.

Strader:

Így hallom hát most itt e szakadéknál
A szavakat, miket badar beszédnek
Tartottam én, mikor még Gottgetreru
Tanácsadója mondta nékem őket!

Mária:

Felix Atya már edzi fegyverét,
Mely a veszélyektől megmenti őt.
Más fegyverekre van szüksége annak.
Ki a te lelked útját járja.
S a kard, melyet Capesius formál magának
A harchoz, melyet bátran folytat
A lelki ellenségek ellen,
Strader számára árnyékkarddá válna,
Ha avval akarná elkezdeni
Szellemi harcát, mit a sors hatalma
Előre elrendelt azok számára,
Akiknek az jutott feladatul,
Hogy tettre érett szellemi mivoltukat
A földi munkásság során
Erősen átformálják.
Számodra minden fegyverük használhatatlan,
De meg kell ismerd őket,
Hogy saját fegyvereidet
Bölcsen kovácsold majd meg
A lélek anyagából.

(Benedictus, Arimán és Mária alakja eltűnik, azaz külsőleg nézve Strader visszatér szellemi látásából; körülnéz, hogy merre van Capesius, Balde és Baldené; ezek ismét odalépnek hozzá; Strader leül egy sziklapadra.)

Felix Balde:

Nem űzte önt el messze tőlünk
Imént a szellem, kedves Strader?
Nekem úgy tűnt, hogy így volt.

 (Szünetet tart várván, hogy Strader mondjon valamit, de minthogy ez hallgat, folytatja)

Felix Balde:

Én nem akartam szeretetlenül
Elűzni önt a mi körünkből,
S az élet más útjára küldeni,
Csak meg akartam attól óvni önt,
Hogy a jövőben még továbbra is
A tévedésnek adja át magát,
Mely megzavarja.
Mit szellemünk a szellemi világban lát,
Lelkünknek azt csapán szellemileg
Szabad fogadnia, s átélnie.
Milyen bolondság volna,
Ha azt akarná most Felicia,
Hogy bábszínházakban táncoljanak
A mesebeli lények,
Amelyeket lelkében átél,
S amelyek azt akarják,
Hogy lelkileg éljük csak őket át.
Minden varázsuk szertefoszlana.

Baldené:

Elég soká hallgattam már, valóban.
De meg kell szólalnom, ha még
A mesebeli szellemeket is
Misztikus hangulattal
Akarjátok most boldogítani.
Ők szépen megköszönnék,
Hogyha erőiket előbb kiszívnák,
Aztán meg misztikával
Akarnák őket újra feltáplálni!
Minden tiszteletem a misztikáé,
De csak maradjon távol
Meséim világától.

Capesius:

Hát nem az ön meséi voltak-e,
Felicia, melyek a szellem útját
Nekem először megmutatták?
A levegő- és a vízszellemek,
Kiket olyan gyakran hívott elő
Szomjas lelkem számára,
Követe volt mind annak a világnak,
Amelybe most a bebocsáthatásom
A misztikusok útján
Próbálom megtalálni.

Baldené:

De amióta újabb módján
Mint misztikus jár hozzánk,
Nem igen kérdi már, hogy mit csinálnak
Az én szépséges varázslényeim.
Sokszor hajlandó elfogadni még
Azokat közülük, akiknek
Méltóságteljes és komoly az arca,
De azokat, akik vidám őrömmel
Járják a táncot,
Valódi misztikus módjára
Már kényelmetlennek találja.

Capesius:

Nem kétlem én, Felicia, hogy egykor
Feltárul majd előttem
Azon csodás lényeknek
A mély értelme is,
Akiknél a komolyság
Vidám álarc mögül nyilatkozik meg.
De most még nem tart itt az én erőm.

Felix Balde:

Tudod, Felicia, hogy szeretem
A mesebeli lényeket,
Kik megmutatkoznak neked;
De technikával mozgatott babákba
Megtestesülve - ellenszenvesek.

Baldené:

Neked sosem mutattam így be őket;
Ehhez te - túl magasan állsz;
Örömmel hallottam azonban
Strader tervéről, s arról, hogy Johannes
Szintén arra törekszik,
Hogy érzékelhetően ábrázolja
Anyagban is a szellemet.
Már láttam szellememben,
Milyen vígan járják a táncot
A mesebeli hercegek
És meséim tűzlelkei
Ezernyi bábjátékban,
Hol minden csupa szépség és művészet,
Így hát nagy boldogan már gondolatban
Buzgón kerestem az utat
Számukra a gyerekszobákba.
(A függöny legördül.)