Barátságos, napsütéses reggeli táj, a háttérben város sok gyárépülettel. Le s fel járkálva kötetlenül beszélget Benedictus, Capesius, Mária, Thomasius és Strader.

Capesius:

Ez az a hely tehát, hol Benedictus
A Hap szelíd fényében reggelenként
Tanítványoknak szenteli magát,
S ezek szent hangulatban hallgathatják
Szavát, mely bölcsességéből fakad.
Ott túl a város érzéketlenül
Szakítja el a lelkeket
Mindattól a csodálatos szépségtől,
Amelyben itt az isteni természet
Áldást hozóan részesít.
Kietlen városunk háztengerében
Benedictus jóságosan igyekszik
Szeretetéből fakadó tettekkel
Enyhíteni az emberek baját.
De amikor tanítványoknak ad hírt
Bölcs emberi szavakkal
A szellemi világról,
Oly szíveket akar találni,
Mélyeket napszerűen megnyitottak
A szabad teremtő hatalmak,
Amelyek lelkeket ébresztőn
Nyilatkoznak meg itt.
Most én is részesülhetek majd
A boldogságban, mit szava
Az embereknek adhat.
Jóságosán magára vette azt a terhet,
Hogy engem elvezessen
A szellemi világba.
Így hát ha itt lehetek közelében,
Úgy érzem, visszaadott önmagamnak.

Benedictus:

A tanítványaim körében
Te és a többiek szabad tettével
Meg kell hogy oldjatok majd egy csomót,
Amely olyan szálakból áll,
Miket az ember földi fejlődése
Során a karma fon.
Mindaz, amit átéltél,
Ezt kell hogy majd szolgálja.
Erőd segítséget találhat
Oly emberi szívekben, melyek híven
Követik azt az utasítást,
Melynek magam szolgálatában állok.
Ezekkel egyesülve
Viszed majd véghez azt a művet,
Melyre előkészültél
A szellemi világban.

Capesius:

Megismertem, s követni fogom önt.
Mikor a lelkemben magamba szálltam,
Miután a szavait lényszerűen
Meghallottam a szellemi világban,
S ez újra visszahozott önmagamhoz:
A szellem fényében szabad volt látnom
A célokat, melyek szolgálatába
Kell hogy majd állítsam az életem
A földi lét során. Most már tudom:
Ön az, akit kiválasztottak, arra,
Hogy általa nyilatkozzék meg nékem
A helyes út.

Benedictus:

Thomasius és Strader képes arra,
Hogy véled egyesülve, a jövőben
Sokat tegyen az emberiség érdekében.
Lelki erőik, melyek bennük élnek,
A földi kezdet óta
Olyan felkészülésen mentek, át,
Amely képessé tette őket arra,
Hogy a világ folyásának során
Most a te szellemeddel egyesülve
Erőteljes hármasságot alkossanak.

Capesius:

A szigorú sorshatalmaknak,
Melyek kezdetben érthetetlenek
Voltak számomra,
Eeklk köszönhetem tehát,
Hogy életemnek céljai
A kellő pillanatban
Feltárulták nekem.
(Szünetet tart, elgondolkozik.)
Milyen, csodálatosan vezetett ön;
Először úgy tűnt, hogy hiába küzdök
Azért, hogy szellememmel
A valóságban is belépjek
Azon. világokba, amelyek
Az ön szava nyomán lelkemnek
Már gondolati utón feltárultak.
Soká csak gondolatokat találtam,
Ha írásaiba mélyedten el,
S aztán egyszerre csak ott volt előttem
Saját mivoltában
A szellemi világ.
Alig volt érthető számomra többé
Korábbi, megszokott világom.

Benedictus:

Erős hatásával ez a világ
A szellem életét előled
Csak elrejtette volna,
Ha még erősebb lényével emez
Azt könnyű, árnyékszerű létig
Nem tompította volna le.
A szellemi látásnak teljes birtokában
Jutsz majd a küszöbön önismerethez,
Míg másoknak csak ott nyílik meg
A szellemi szeme.

(Capesius utolsó szavainál odajön Strader. Mindhárman elmennek, majd rövid idő múlva Benedictus Straderrel visszatér.)

Strader:

Mély fájdalom hatotta át bensőmet,
S nyomasztóan nehezedett lelkemre,
Midőn magamra ébredtem megint,
S ismét testemben voltam,
Amelyből kivezettek szavai.
A tompa lelki állapotból
Először csak a szenvedés maradt meg,
Ám ez nem volt csupán csak fájdalom,
Mivel ez szülte az emlékezést
Mindarra, mit átéltem mielőtt
Megláttam rémülettel
- Amint est Arimán színe előtt
Meg kellett tudnom -:
Ott megszűnik minden gondolkodás.
Azt kellett kérdeznem magamtól:
Benedictus engem szavával
Mért vezetett el ebbe a világba,
Ahol a lelkekkel csupán
Csak annyiban számolnak,
S mindegyik annyit ér csak,
Amennyiben használható
Azon célok szolgálatára,
Amelyeket magának Arimán
Művemmel kapcsolatban tűz ki.
Szándéka az volt, hogy az emberekből
Tizenkettőt kiválasszon magának
Munkájához, bölcsességteljesen.

Benedictus:

Hisz jól tudod, hogy miért közeledtek
Hozzád a lelkek, kiket Arimán
Megmutatott teneked,
Amikor azt kutatta,
Melyik mire alkalmas.

Strader:

A fájdalom tudtomra adta ezt is,
Mert megmutatta, hogy mi volt az,
Ami a régmúlt földi életemben
A testvéri közösséghez fűzött,
Amelyet most a misztikus szövetség
Formájában találhatunk meg;
És megmutatta azt is, hogy miképpen
Viselkedtek velem az emberek,
Akiknek lénye megnyilatkozott.
És érezhettem azt, hogy Arimánnak
A terve az, hogy azt a köteléket
Használja fel, mely vélük engem
További életekre összekapcsol.

Benedictus;

A kozmikus hatalmak úgy vezérlik
Tetteiket, hogy a mérték s a szám
Törvényei szerint a működésűk
Világunk fejlődési menetével
Bölcsességteljesen fonódjon össze.
Annak jele, miként e rendszer megvalósul,
Érzékeinknek megmutatkozik
Világosan, ha a Napot követjük,
Amint a pályáján előre menve
Tizenkét csillagképen áthalad.
Ahogy e formákhoz viszonylik,
Az jelzi azt, hogy Földünk dolgai
Hosszú időkön át miként történnek.
Így óhajtotta Arimán
A hozzád kapcsolódott lelkeket
Olyan erőkké formálni, melyekből
Műved sugározhatja fényét.
A mértékek s számok szerint
Akarta lelki jellegükhöz
A tiedet kapcsolni.

Strader:

Minthogy megismertem a szám s a mérték
Értelmét, épp ezért képes leszek rá,
Hogy Arimán hatásköréből
Kiszabadítsam művemet
És Küldünk Isteneinek
Ajánljam fel gyümőlcshozóan.

Benedictus:

Hogy mit jelentenek a számok
A nagy világ mindenségében,
Azt véled Arimán hatalma
Kellett megismertesse,
Mert erre volt szüksége
Lelki irányzatodnak.
Hogy szellemi tanítvány lettél,
Ez vezetett birodalmába,
Amelyet meg kellett hogy ismerj,
Mert így tudnak csak alkotóerőid
Kellőképpen kibontakozni.

(Elmennek. A másik oldalról Mária és Thomasius jön.)

Mária:

Johannes, a te lelked immár
Kivívta a megismerést
Az igazság hideg birodalmában.
Már nem fogod többé képekbe szőni,
Amit testükben élnek át a lelkek
Csak úgy, mint hogyha álmodnának.
Mert az a gondolat,
Amely csak önmagából
Teremti meg magát,
A világfejlődéstől távol áll.

Thomasius:

És mindezt az önszeretet teszi,
Mely a tudásszomj köntösébe bújik.

Mária:

Aki hatékonyan akar az ember
Fejlődése szolgálatába állni,
S oly műveket akar teremteni,
Amelyek a múló idők során
Erőkként, lényszerűén hatnak,
Annak először rá kell bíznia
Magát azon hatalmakra, amelyek
A valóság mélyén mértéket s számot
Harcolva rendeznek és felkavarnak.
A valóságban a megismerés
Csak akkor válik életté, amely
A lélekben megnyilvánulni, képes,
Amikor ez a földi testben
Az emlékezetébe felidézi,
Amit a szellemi világban átélt.

Thomasius:

Ki van jelölve hát az életutam.
Kettősségnek kell ereznem magam.
Benedictus s a te segítségeddel
Oly lény vagyok, kinek külön
Önálló léte van, s kinek erői
Nem tartoznak saját magamhoz,
Aki még én vagyok.
Amit ti adtatok nekem,
Egy külön ember önmagában,
Aki más embereknek
Készséggel kell hogy nyújtsa azt,
Mit szellemi tanítványként kapott.
Szentelje a világnak ez magát
Amennyire csak tudja;
De nem szabad, hogy ebbe az emberbe
Bármi is zavaróan keveredjen
Abból a másik emberből, aki
Az önmegismerés valódi útján
Éppen csak hogy elindult.
Ez mint külön világ folytatja útját,
Ha segítségetek, s saját erői
Formálják majd a sorsát a jövőben.

Mária:

Járjál igazságban vagy tévedésben,
A kilátásod mindig megvan arra,
Hogy lelked végül is tovább hatol,
Ha mindent bátran elviselsz,
Mit a szellemvilág mivolta
Szükségszerűen ró reád.
(A függöny legördül.)