Fantáziaformákból kialakított táj. Méltóságteljes az egésznek összetétele: egyik oldalon örvénylő víztömegek, melyek alakokká formálódnak, a másik oldalon lobogó tűzörvények. Középen, földszakadék, ebből tűz szikrázik, mely kapuszerűen feltornyosul egy tűzből és vízből formálódott hegyszerű alakulat előtt. A Küszöb Őre, Thomasius, Mária, később Lucifer, azután a másik Philia.

A Küszöb Őre:

Mily féktelen vágy hangzik el idáig!
Azok lelkében dúl ilyen vihar,
Kik el akarnak jutni hozzám
Mikor még nem vívták ki önmagukban
Lelkük teljes nyugalmát.
E lényeket azonban
A vágyuk űzi, s nem az az erő,
Amely teremtve már jogos beszélni,
Mert némán megteremté önmagát.
A lelkeket, kik így nyilatkoznak meg,
A Földre kell mind visszaküldenem.
Hiszen a szellemi világban ők
Csak zűrzavart tudnának kelteni
És akadályoznák a tetteket,
Amelyeket a kozmikus hatalmak
Készítenek elő
Bölcsességteljesen.
Saját lényüknek is csak ártanának.
A rombolás vad ösztönét
Teremtik meg magukban,
Melyet teremtő ösztönnek hihetnek.
Mivel a tévedést
Igaznak kell hogy tartsák,
Ha már a Föld homálya
Nem védi őket többé.
(Megjelenik Thomasius és Mária.)

Thomasius:

A küszöböd előtt nem az a lélek áll,
Aki Thomasiusként
Mint szellemi tanítvány
Gyakran közelgett hozzád,
Habár a Földön most is
Thomasius alakját
Kell még sajátjának neveznie.
Amazt tudásszomj hozta el tehozzád.
Közelséged nem tudta elviselni.
Sajátosságaiba burkolózott
Mikor téged megérzett,
És gyakran így tekintett
Azon világokba, amelyek néki
A létnek ősforrását
És minden, létezés értelmét
Látszólag megmutatták.
Ezen világokban ő megtalálta
A tudás boldogságát.
S erőket is talált, amelyek
A művésznek kezét és lelkét
Az alkotás ösvényén
Olyképp irányították,
Hogy ő valóban azt hihette,
Világerők működtek benne,
S hatásukat képekben rögzítették.
Nem tudta, hogy mindabban, amit akkor
Így alkotóan elgondolhatott,
Nem nyilvánult meg semmi más, csupán csak
Saját lelkének legbensőbb mivolta.
Miként a pók, mely önmagát
Szövi be hálójába,
Ő is magát formázta meg,
S világiak hitte önmagát.
Azt hitte egykor, hogy valóban
A szellemben áll szemben Máriával,
De csak a képet nézte, melyet ő
Hozott előbb lelkében létre,
S mely szellemként nyilatkozott meg.
De mikor aztán néhány pillanatra
Saját lényét valóban látta,
Csak menekülni vágyott önmagától.
Azt hitte, a szellemben él,
Pedig mint lény, csupán vérében élt.
Megismerte a vér hatalmát;
A valóság ez volt, s csak kép a másik.
Csupán a vére volt, amely megadta
Számára a valódi látást,
Ez lett valódi tanítója.
Ez megmutatta, hogy ki volt az apja,
S ki volt a drága húga
Egy régmúlt földi korban.
A vérrokonokhoz vezette vére.
Ekkor megtudta, mennyire csalódik
Az ember lelke, hogyha az anyagtól
Hivalkodón a szellemhez szeretne
Emelkedni. Az ily törekvés
Valóban jobban összefűzi
Az ember lelkét az anyaggal,
Mint ezt a mindennapi élet tenné,
Melyet mint tompa álmot
Él át az ember.
Midőn Thomasius lelkében mindezt
Mint saját helyzetét felismerhette,
Magát teljes erővel odadobta
Annak a hatalomnak,
Mely semmiképpen nem csalhatta meg,
Még akkor sem, ha látszatként jelent meg.
Hisz tudta jól: Lucifer akkor is
Saját maga, teljes valóságában,
Ha csak mint kép mutatkozhat meg.
Az Istenek az emberekhez
Csak a valóságon keresztül
Szeretnek közeledni,
De Lucifer az önmaga marad,
Legyen valóság az, vagy tévedés,
Ahogy meglátja őt az ember.
Ezért felismertem, hogy biztosan
A valóságot érzem, hogyha azt hiszem,
Meg kell találjam azt a lelket,
Kivel birodalmában összekapcsolt.
Mindazzal az erővel felvértezve,
Mely Lucifertől származik,
El akarok melletted menni
És Theodórához hatolni.
Tudom, hogy ott van abban a világban,
Mely a küszöb túloldalén van.

Küszöb Őre:

Gondold csak meg Thomasius,
Amit amúgy is jól tudsz,
Hogy az, amit a küszöbön túl átélsz,
Előtted ismeretlen.
De jól tudod, mit kell kívánnom tőled
Előbb, mintsem beléphetsz
Ezen birodalomba.
Először is el kell szakadnod
Jó egynéhány olyan erőtől,
Amelyet földi testedben szereztél.
Megtartanod csak azokat szabad,
Amelyek tiszta szellemi
Törekvésből születtek
És tiszták is maradtak.
De ezeket magadtól elvetetted
És Arimán tulajdonává tetted.
S mi megmaradt, azt megrontotta Lucifer,
A szellemi világban nem használható,
A küszöbön el kell vegyem tetőled
Ha jogosan akarsz belépni rajta.
Így hát tenéked semmid sem marad; -
Egy lény, kiben belülről semmi sincs:
Ilyen leszel.
Ha szellemileg rátalálsz magadra.

Thomasius:

De mégiscsak leszek
És megtalálom Theodórát.
Szánomra ő kell hogy legyen
A teljes fény forrása,
A fénynek, mely neki
A földi tudás nélkül is
Mindig bőségesen nyilatkozik meg.
És ez elég.
Hiába próbálsz nékem ellenállni,
Még hogyha az erő, amit magamnak
A Földön megszereztem,
Nem is felel meg azon véleménynek,
Amely a jó szellemről
Kialakult egykor tebenned.

Mária:

Te, ki e küszöb őrizője vagy
A földi kezdet óta,
Tudod, mivel kell rendelkezzenek
A korszakodhoz tartozó
Hozzád hasonló lények,
Ha át akarják lépni küszöböd.
S az emberek, akik elébed állnak,
Ha önmagukat hozzák el csupán,
S valódi szellemi értékeket
Nem tudnak felmutatni,
Úgyszintén vissza kell forduljanak
Innen a földi létbe.
De az, ki most itt áll előtted,
Elhozhatta magával küszöbödhöz
A másik lelket is, akit a sorsa
Vele szorosan összekapcsolt.
A magas szellemi hatalmak
Megbíztak téged azzal, hogy megállíts
Jó néhány embert, akik közelednek
E birodalom kapujához,
S csak pusztulást hoznának önmagukra,
Ha átlépnék e küszöböt.
De bebocsátást adhatsz tán azoknak,
Akik lényük sajátossága folytán
A szellemi világban
Oly szeretet felé hajolnak, s véle
Át tudják hatni egész lényüket,
Melyet az Isteneid szántak nékik
Mikor még Lucifer
Nem kezdte, meg a harcot.
Az ő trónjánál állva tette meg
Szívem, szigora fogadalmát:
Úgy áll e szeretet szolgálatában
Az eljövendő földi korszakokban,
Hogy a megismerés, mit Lucifer
Áraszt az emberek lelkébe,
Ne tudjon ártani e szeretetnek.
S mindig kell lenniük oly embereknek,
Akik egész lelkükkel,
S oly éber értelemmel
Hallgatják meg az Istenek
Szeretetének megnyilatkozását.
Mint hajdan a megismerés szavát.
Mely Lucifertől származott.
A földi testében Johannes
Most nem hallgat szavamra úgy mint régen,
Mikor a régmúlt földi életekben
Felfedhettem neki, amit magam
Hybernias szent helyein tanultam
Arról az Istenről,
Aki az emberben lakik,
S ki egykor a halált legyőzte,
Mert élni tudta azt,
Ami a szeretetnek
Valóságos mivolta.
Barátom ott a szellemi világban
Ismét hallhatja majd lelkem szavát,
Melynek meghallására Lucifer
A káprázat erőivel
A földi hallását most megzavarta.

Thomasius (mint akinek szellemi látomása van):

Ó látod Mária te is amott
Az aggastyánt, méltóságteljesen,
Hosszú ruhában, komoly arccal,
Nemes a homloka.
Tekintete ragyog.
Az utcán megy, mely telve emberekkel,
De mind kitérnek tisztelettudóan,
Hogy a nyugalmát ne zavarják,
Hogy gondolatainak fonalát
Ne tépje semmi durva módra szét.
Mert látható: erős gondolkodásba
Egészen elmerülve,
Valami lényeges dologról
Elmélkedik. Ó látod, Mária?

Mária:

Látom, ha a te lelki szemeiddel
Nézek reá. Egyedül csak neked
Akar most képben megjelenni,
Sokat jelentő módon.

Thomasius:

Én most az ő lelkébe látok.
Jelentős az, mi ott él lelke mélyén,
Emlékezés a nemrég hallottakra.
Egy bölcs tanító áll szeme előtt,
S lelkében elvonulnak a szavak,
Amelyeket az mondott. Éppen tőle jön.
Gondolkodása arra jár,
Ahol minden létnek forrása van.
Ahogyan egykor még az az erek
Egy régi földi korban
A szellem látásához közel álltak,
Bár lelki életük csak álmodó volt:
Úgy követi az aggastyán lelkében
A gondolatmeneteket, miket
Most hallott a magasztos tanítótól
De lelki szemelő elő most eltűnt.
Ó bárcsak láthatnám továbbra is!
---
A néptömegből férfiakat látok,
Beszélgetnek, hallom mit mondanak.
Az aggastyánról szólnak tisztelettel.
---
Vitéz harcos volt ő ifjú korában,
Lelkében becsvágy égett
És a dicsőség vágya izzott;
Első legyen, a harcosok sorában.
Ez volt a legfőbb vágya.
S a fegyverek szolgálatában
Kegyetlenségeknek egész sorát
Követte el, mivel csillogni vágyott.
Volt életének több oly korszaka,
Amikor sok vért ontott.
Eljött aztán az az idő, mikor
Elpártolt tőle a hadiszerencse.
A harcból csúfosan, megszégyenítve
Vonult honába vissza.
És ettől kezdve gúny és csúfolódás
Volt osztályrésze és vad gyűlölet
Töltötte el lelkét, mely büszkeségét
És dicsvágyát még nem vesztette el.
A honfitársait csak ellenségnek
Tekintette, s az volt a vágya,
Hogy pusztulást hozzon reájuk
Amint csak erre alkalom adódik.
De mert a férfi büszke lelke
Hamarosan be kellett lássa,
Hogy bosszút állni ellenségein
Ez életében néki nem lehet,
Ezért legyőzte - önmagát.
Leküzdötte dicsvágyának büszkeségét.
És bár elérte már az aggastyán kort,
Elszánta rá magát még, hogy belépjen
A tanítványok kis körébe,
Mely városában akkor alakult.
A férfi, ki e kört vezette,
Lelkében hordta mind a bölcsességet,
Melyet a mesterek régmúlt korokból
A beavatottakra átruháztak. -
Ezekről hallom a népet beszélni.
---
Meleg szeretet hatja át a lelkem
Midőn szemével rátekint az aggra,
Aki a sok-sok győzelem után,
Amelyet a dicsvágya szerzett,
Kivívhatta a legnagyobbat,
Amit az ember csak kivívhat:
Győzelmet önmaga felett.
Miért pillantom őt meg itt e helyen,
Ez embert, kinek teljes híve lettem,
Ámbár csak képben látom őt?
Az ily érzések, melyek
Belőlem most feltörnek, nem lehetnek
A pillanat szülöttei;
A régmúlt életekben
Kellett hogy összekapcsolódjam azzal,
Kit úgy kell most szeressek, mint e lelket.
Nem most szítottam fel magamban
Egy ily hatalmas érzést,
Mint ez a szeretet, mely áthat engem.
Régmúlt idők emléke ez;
Bár gondolatokat még nem fakaszt,
De az érzéseket kiváltja bennem.
Talán tanítványa lehettem egykor
És bámulattal néztem fel reá.
Ó mennyire vágyódom arra,
Hogy azt a lelket újra megtaláljam,
Ki hajdan ezt a testet
Magáénak nevezte,
Éljen a Földön most, vagy bárhol is.
Erős szeretetem
Tanúsítanom kell neki;
Ez csak megújíthatja bennem
A jó erőket, melyek egykor
Méltóan hoztak létre köztünk
Komoly emberi kötelékeket.

Mária:

És biztos vagy-e abban, mondd Johannes,
Hogy ez a lélek, hogyha most
Közeledik feléd.
Ugyanolyan fényes magaslaton van,
Mint ekkor volt, a régi korban,
Melyben lelkednek megmutatkozott?
Lehet, hogy oly érzések rabja most,
Amelyek egykori
Mivoltához méltatlanok.
Hány ember jár a Földön,
Aki csak szégyenkezne, hogyha látná,
Milyen kevéssé méltó ő jelenleg
Az élethez, amelyet egykor élt.
Lehet, hogy most e férfiúban
Vad ösztönök és szenvedélyek dúlnak,
S te mélyen megrendülnél
És fájna csak neked,
Ha megpillantanád.
Thomasius:
Miért beszélsz így, Mária?
Nem értem, mi indíthat erre.
A gondolatok itt másképp fűződnek,
Mint ott, ahol ez ember otthonos?
A Küszöb Őre:
Johannes, ami itt most megnyilvánul,
A lelked próbatétele.
Lényednek legmélyén figyeld meg,
Mi ssp mit úgy akarsz, hogy nem tudod,
De mégis képes vagy reá, hogy megtedd.
Mindaz, mi lényed mélyén rejtve volt
Ameddig vak lélekkel éltél
(Megjelenik Lucifer)
Elébed lép most, s elrabolja tőled
A sötétséget, mely védelmezett.
Ismerd fel hát, ki az az emberlélek,
Kihez forró szeretettel hajolsz,
S ki abban a testben lakott, amit látsz.
Ismerd fel, hogy kinek tudod
A legerősebb szeretetet adni.

Lucifer:

Merülj le lényed legmélyére;
Ismerd meg lelked hatalmas erőit,
S tanuld meg, hogy az erős szeretet
A világlétesülés folyamán
Mindig meg tud majd tartani.

Thomasius:

Igen, most érzem már a lelki lényt,
Ki meg akart mutatkozni előttem.
Ó… Theodóra volt az, ő maga,
Ki nékem megnyilatkozott.
Ő állt előttem, mert őt fogom látni,
Ha e kapu majd megnyílik nekem.
Szabad szeretnem őt,
Hisz az ő lelke állt itt énelőttem
Abban a másik testi formájában,
Mely megmutatta, hogy szeretnem kell őt.
Benned szeretném újra megtalálni
Magam, s erőddel vívom meg jövőmet.

A Küszöb Őre:

Én most már tőled nem tagadhatom meg,
Mit meg kell tenned. Képben láttad immár
A lelki lényt, kit legjobban szeretsz.
Lásd meg hát őt magát,
Ha majd átléped ezt a küszöböt.
Ismerd meg őt és éljed át,
Hogy oly üdvöt hozó lesz-e valóban,
Amint ezt álmodod.

A másik Philia:

Ó csak ne hallgass a szigora Őrre!
Az életnek kietlen pusztasága,
Ahova ő vezet,
S lelked melegségétől megrabol.
Csak szellemlényeket tud látni ő,
Nem ismeri az ember szenvedését,
Mit az a lélek tud csak elviselni,
Akit a földi szeretet megóv
A kozmosz hideg messzeségétől.
A szigorúság hozzá tartozik,
A szelídség, az messze fut előle,
S a vágy erőit gyűlöli
A földi kezdet óta.