(A Naptemplom, a hierophantok rejtett misztériumhelye. Lucifer, Arimán, a három lelki erő megszemélyesítője. Strader, Benedictus, Theodosius, Romanus, Mária.)

Lucifer:

A vágy ura győztesként áll előtted.
Meg tudta hódítani azt a lelket,
Kinek a szellemi napfényben is
Rokonságban kellett magát éreznie
A mi birodalmunkkal.
El tudtam még a kellő pillanatban
Vakítani szemét a fény elől,
Melynek csak álmodozva adta át magát.
De most, hogy bajtársamhoz fordulok,
Ismét elvesztettem minden reményem,
Hogy a szellem terén a harcból
Egykor majd győztesként kerülhetünk ki.
Te nem tudtad legyőzni azt a lelket,
Ki munkánkat célhoz vezette volna. -
Így hát én azt a lelket,
Aki nekem magát megadta,
Rövid időre, s céltalan tudom csak
Birodalmunkban visszatartani.
Aztán megint csak az ellenfeleknek
Kell visszaadnom őt.

Arimán:

E kor nem kedvező munkám számára.
Alig tudok a lelkekhez férkőzni.
Már itt jön egy; feldúltam ezt erősen.
Még szellemi tudás nélkül van itt,
De értelme erővel kényszeríti,
Hogy az úton tovább haladjon.
így hát ki kell hogy térjek itt előle,
Hóvá csak öntudatlan léphetett be.

(A három lelki lény Straderrel.)

Philia:

Én telítem magam
A hitnek fényerőivel.
Belélegzem magamba
A bizalom életerőit,
Amelyeket a lélek
Törekvő kedve ad,
Hogy a szellemi alvót
A fény felébreszthesse.

Astrid:

A kinyilatkozást,
Amelyben részesült,
Alázatos lelki örömmel
Fogom majd összeszőni.
Remény sugarait
Megsűrítem.
A sötétségbe fény,
Fénybe homály vegyüljön,
Hogy a szellemi alvót
Erők hordozzák.

Luna:

Munkám nyomán
A lelki fényt
Melegség hassa át,
S a szeretet erői
Megszilárduljanak.
Mindkettő bátorodjon,
Váltsák meg önmaguk.
Emelkedve súlyt kapjanak,
Hogy a szellemi alvó
Világi terhei lehulljanak,
S felszabadítsa őt
Lelkének öröme.
Melyet a fényben lel.

Benedictus:

Hívattalak most, társaim,
Kikkel együtt keressük
A fényt, amely a szellemi világbél
Az emberi lelkek felé sugárzik.
Ismeritek a lelki Nap mivoltát;
Erős fényben ragyog nem egyszer,
Máskor csupán erőtlenül, derengve
Hatol az álmodó lélek ködébe.
És gyakran kénytelen
A sötétség elől kitérni.
Azoknak, kik a templomot szolgálják,
A szellemi tekintete
Be kell hatoljon oly lelkek mélyére,
Melyekbe erőteljesen sugárzik
Magas világokból a szellem fénye.
De pillantásuk rá kell hogy találjon
Azokra a sötét célokra is,
Amelyek a lélek homályos mélyén
Akarják öntudatlanul vezetni
Az emberi létesülés erőit.
A szellemlények, kik az emberlelket
Világerőkből származó
Szellemi táplálékban részesítik,
Most megjelentek templomunkban,
Hogy a szellemi éjszakából
A fény magasságos honába
Irányítsák egy férfi lelki célját.
Még a látszattudás álmát alussza,
De lénye öntudatlan mélyén
Felhangzott már a szellem hívó szózata;
S amit ez lelke mélyén mondott,
Az nemsokára hallható lesz
A szellemi hallás számára is.

Theodosius:

E lélek nem tudott még rátalálni
A szellem fényében saját magára;
E fényben, mely az érzékeknek szóló
Kinyilatkoztatáson át sugárzik,
És minden földi létnek
Értelmét megmutatja.
Ő Isten szellemét
Csak a természettől megfosztva látta,
És a természetet
Istentől idegennek.
Így hát sok földi életen keresztül
Idegenül kellett hogy szemben álljon
Az élet értelmével,
S ezért mindég oly testi burkokat
Találhatott csak lénye eszközéül,
Amelyek őt magát elválasztották
Mind a világtól, mind az emberektől.
A templomban majd oly erőre tesz szert,
Amely meg tudja éreztetni véle
A mások létét éppúgy mint sajátját.
Így megszerezheti azt az erőt is,
Amely ki fogja majd vezetni őt
A gondolatok útvesztőiből,
S az élet forrásához
Az utat néki megmutatja.

Benedictus:

Egy másik férfi is törekszik arra,
Hogy templomunk fényében részesüljön;
Csak később fog majd közeledni hozzánk,
Hogy szent helyünkre bebocsátást kérjen.
Komoly kutatással telt életében
Elültette a lelke mélyén
Már a gondolkodás csiráit,
Így lelke eljutott a szellemfényhez,
De templomunkon kívül
Kellett megérlelődnie.
Megláthatta, hogy földi léte
Egy másiknak következménye,
Amelyet a régmúlt időkben élt.
Teljés tudatossággal látja már
Előző létének hibáit,
S azok hatásait.
De nincsenek meg az erői hozzá,
Hogy Megtegye, amit kötelességként
Önismerete megkíván.

Romanus:

Capesius majd megtanulja
A templomunk erői által,
Hogy az embert egy földi életének
Következményeként
Olyan kötelességek terhelik,
Amelyeket teljes mértékben
Sok életnek zarándokútján
Lehet csak teljesíteni.
Így bátran megvallhatja önmagának,
Hogy a régmúlt hibák hatását
Magával kell még vinnie
Midőn a lelke a halálon átmegy.
Győztes lehet a harcban.
Amely a szellem kapuját kinyitja,
Ha bátran szembenéz az őrrel
A szellemi világ bejáratánál.
A küszöb őre megtanítja arra,
Hogy nem juthat a lét magaslatára,
Aki az élet sorskönyvétől retteg.
Bátran be fogja látni ekkor:
Szükségszerű, hogy az önismeret
Olyan fájdalmakat fakasszon,
Amelyekre vigasztaló szót
Önnönmagában nem találhat.
Az akarat fog társává szegődni
Mely a jövőnek bátran néz elébe,
S remény forrásából erőt merítve
Fogadja a megismerést.

Benedictus:

Testvéreim, kik templomunknak
Hűséges szolgálói vagytok.
Bölcsen terveztétek meg azt az utat,
Amelyen a szellem két keresőjét
Lelkük céljához elvezethetitek.
De van egy másik mű is még, amely
A templomunk szolgálatát igényli.
A vágy urát látjátok itt mellettünk;
E szent helyen azért jelenhetett meg,
Mert Johannesnek lelke megnyitotta
Az ő számára is az ajtainkat,
Melyek egyébként néki zárva vannak.
Testvérünknek, akinek szent tudásunk
Átadtuk, nincsen még ereje hozzá,
Hogy bátran ellenálljon oly szavaknak,
Amelyek a sötétségben születnek.
Az fogja megnövelni jó erőit,
Ha majd ellentétükkel szemben állva
Megérzik azt, hogy ők a helyesek.
Így hát a templomunkban nemsokára
Ismét testvéri szeretettel
Vehetjük őt körül.
De szelleme kincsét meg kell hogy óvjuk,
Mert most sötétségbe akar merülni.

(Luciferhez fordul.)

Most hozzád fordulok, ki nem sokáig
Uralkodhatsz ott, hol jelenleg állsz.
Most még nem tudják templomunk erői
Johannes lelkét tőled elszakítani;
De a mienk lesz újra, ha megértek
Nővérünk szellemi gyümölcsei,
Melyek virágukban már láthatóak.

(Megjelenik Mária.)

Szabad volt látnia, amint Johannes
Előző földi életében
Őhozzá kapcsolódott.
Már akkor is az ő nyomában járt,
Amikor ő még ellenállt a fénynek,
Amelynek most egészen híve lett.
Ha a lelki kötelékek oly erősek,
Hogy még a szellem átalakulása
Sem képes őket elszakítani,
Akkor szilárdságuk majd megtöri
A vágy ura hatalmát biztosan.

Lucifer:

Benedictus akaratának kellett
Johannesnek és Máriának lelkét
Egymástól elszakítani.
S ahol az sah erek elkülönülnek,
Ott a talaj számomra készen áll.
Mindég azt nézem, hol találom
A lelkek elkülönülését,
Hogy a szabad földlétet mindörökre
Megváltsam a kozmosz szolgálatától.
Mária lénye a barátcsuhában
Elfordította apjától a lelket,
Ki most Johannes testét élteti.
Ez is olyan csirákat szült nekem,
Miket majd biztosan megérlelek.

Mária (Lucifer felé):

Az emberlényben megtalálhatók
A szeretetnek oly forrásai,
Amelyekhez erőd el nem hatolhat.
Ezek megnyílnak, hogyha szellemünkkel
Meglátjuk régi életek hibáit,
Melyeket öntudatlan elkövettünk.
És egy későbbi földi életünkben
Szabad akaratunkkal, áldozatból
Olyan tettekre változtatjuk őket,
Melyek gyümölcse a valódi üdvét
Szolgálja majd az embereknek.
Megengedték a sorshatalmak nékem,
Hogy betekintsek a régmúlt időkbe;
S a jelek is feltűntek már előttem,
Amelyek meg fognak tanítani arra,
Akaratom miként irányíthassam
Az áldozatra, mely javára válik
Azon lelkeknek, kiknek életével
A földi létesülés áramában
Én állandóan összekapcsolódom.
Láttam: korábbi földi életében
Apjától elfordult Johannes lelke,
És láttam az erőket, melyek engem
Rábírtak arra, hogy a fiú szívét
Apja szívétől elidegenítsem.
Így áll most szembe vélem az apa,
Figyelmeztetve engem
A régi életem adósságára.
Világosan beszél
A kozmikus szavakban,
Melyek jeleiket
Az élet tetteiben megteremtik.
Mit a fiú és apja közé állítottam,
Meg kellett hogy jelenjen más formában
Ebben az életemben,
Melyben Johannes lelke az enyémhez
Ismét szorosan kapcsolódott.
Abban a fájdalomban,
Mit akkor éltem át, mikor Johannest
Magamtól el kellett választanom,
Felismerem most régi tetteimnek
A sorsszerű, következményeit. -
Ha lelkem hűséges marad a fényhez,
Amelyben őt
A szellemi hatalmak részesítik,
Erői fognak majd születni
Azokból a szolgálatokból, melyeket
Az élete nehéz zarándokútján
Capesiusnak megtehet.
És az így megszerzett erőkkel
Meglátja majd Johannes csillagát
Még akkor, is, ha őt a vágy béklyói
Eltérítik, s nem azt az utat járja,
Amelyre fény sugárzik.
A szellemi látás, mely elvezette
Egy régmúlt földi korba,
Majd megmutatja, hogyan alakítsa
A lelki kötelékeket most
Úgy, hogy az életnek azon erői,
Melyek a tompaságból megszülettek,
Hatékonyak maradjanak,
S az ember üdve származzon belőlük.

Benedictus:

Csomó képződött a régmúlt időkben
A szálakból, amelyeket
A karma font a világiét során.
Beleszövődött három ember léte.
E sorscsomóra rásugárzik
E megszentelt hely szellemfénye most.
Tehozzád fordulok most Mária;
Ezen lelkek közül e pillanatban
Egyedül csak te vagy jelen
Az áldozat helyén.
Üdvöt hozón munkálkodjon tovább
E fény Énedben az erőkön,
Amelyek egykor élted fonalát
Egy sorscsomóban az övékkel
Szorosan egybefűzték.
Korábbi életében az apa
Fia szívét nem tudta megtalálni;
De most a szellem keresője
Barátod Énjének hü társa lesz
Útján a szellemi világ felé.
Neked pedig az lesz feladatod,
Hogy Johannes lelkét megőrizd
Saját erőiddel a fény számára.
Ahogy hajdan láncoltad őt magadhoz,
Csak tompa állapotban
Követhetett.
Aztán szabadságát megadtad,
Mikor hozzád még elvakultan
Ragaszkodott.
Lelkére ismét rá fogsz majd találni,
Ha önmaga akar majd újra lenni.
Ha lelked hűséges marad a fényhez,
Amelyben őt
A szellemi hatalmak részesítik,
Akkor Johannes lelke
A te lelked után fog szomjúhozni
A vágy urának országában is.
S a szeretet, amely hozzád köti,
Útját majd újra megmutatja, melyen
Magas világok fényét megtalálja.
Mert elevenen tud már áthatolni
Sötétségen s a fényen egyaránt
Az olyan lény, akinek már szabad volt
A saját lelke mélyén tudva látni
A magas szellemi világokat.
Belélegezte világtávlatokból
A levegőt, amely örökre éltet, - - -
S felemeli az egész élő létet
A lélek mélységéből
A Nap magasságába.