(Annak a várnak egyik szobája, amely az előző képben kívülről volt látható. A szobát mindenütt egy misztikus testvériség szimbólumai díszítik. A szellem lovagjainak gyűlése, majd a szerzetes az egyik lovaggal; később megjelenik Benedictus szelleme, aki mintegy ötven évvel azelőtt halt meg. Lucifer és Arimán. - A nagymester négy testvérrel egy hosszú asztalnál ül.)

Hegymester:

Kik társaimmá lettetek, hogy vélem együtt
Kutassátok az emberek jövendő céljait,
Amelyeket a szellemi világból
A földi munkásság honába hozni
Szövetségünk alapszabálya
Feladatunkul tűzi ki,
Hűséggel álljatok mellettem
E súlyos gondokkal terhelt időkben is.
Azóta, hogy magasztos vezetőnk
Sötét hatalmak áldozatja lett,
Kik a gonoszból merítik erőiket,
Hogy a maguk módján az ellenállás
Erőivel szolgálják
A bölcsesség tervét, amely
Rosszból is tud jót létrehozni -
Reménytelenné vált azóta
Minden törekvésünk a földi síkon.
Már elfoglaltak ellenségeink
Jó egynéhányat váraink közül,
S a drága testvérek közül sokan
Követték harcolva nagy mesterünket
Az örökkévalóság
Fényes honába.
Rövidesen üt majd az óra,
Midőn e falak is leomlanak,
Melyek ma még megvédenék bennünket.
Máris fürkészik ellenségeink,
Hogyan rabolhatnák el birtokunkat,
Melyét nem saját hasznunkért szereztünk,
Hanem csak arra szolgál eszközül,
Hogy embereket gyűjthessünk magunk köré,
Akiknek lelke mélyén
Csirákat ültetünk el
Jövő idők számára.
Ezek akkor fognak kibontakozni,
Midőn ezek az emberek
A szellemi világból visszatérnek
Legközelebbi földi életükbe.

I. Ceremóniamester:

Hogy rendünknek meg kell hajolnia
A sors-tervnek homályos
Szándékai előtt,
Azt érthetőnek kell tekintenünk.
De hogy közösségünk bukása
Magával rántja oly sok testvér
Egyéni életét is,
Ez a világtörvény szerint
Igaztalannak látszik.
Nem akarom panaszra nyitni számat,
Hisz önként haltak meg testvéreink. -
De lelkem még szeretné érteni,
Miért ez áldozat,
Amit akkor, midőn a sorshatalmak
Egy egész pusztulását kell okozzák,
Annak kell hoznia,
Ki ehhez az egészhez kapcsolódott.

Nagymester:

Az egyes ember élete
A világtervvel bölcsen összefügg.
Testvéreink sorában
Sokan vannak, akik már képesek
Rendünket szellemi erőikkel szolgálni,
De foltok vannak még az életükben.
Szívük tévútjai miatt vezeklés
A szenvedés, mit az egésznek
Szolgálatában elviselnek,
S ki ném saját hibája folytán kénytelen
A rend karmájából adódó
Tövises úton járni,
Annak a fájdalom erőt ad arra,
Hogy egy magasabb rendű életútra
Emelkedjék fel.

I. Ceremóniamester:

Rendünk tehát megtűrhet
Soraiban oly embereket is.
Akik nem a legtisztább lelkülettel
Szolgálják magas céljait?

Nagymester:

A lelkekben lévő jót méri csak le,
Ki egy magasztos műnek
Szolgálatában áll
És hagyja, hogy mindannak, ami rossz,
A kozmikus törvények
Szabják ki büntetését.
Testvéreim, azért hívattalak most,
Hogy gyászos napjainkban
Emlékeztesselek komoly szavakkal:
Örömmel halni céljainkért,
Amelyeknek szentelni életünk
Hűséggel megfogadtuk -
Ez illik hozzánk.
Akkor vagytok testvéreim
A szó valódi értelmében,
Ha lelketekben bátran csendül újra
Szövetségünk jelmondata:
„Külön létét és életét
Fel kell áldoznia
Annak, aki a szellem céljait
Érzéki megnyilatkozásban
Akarja látni;
Annák, aki saját akaratába
A szellemek akaratát
Meri árasztani.”

I. Preceeptor:

Magasztos mester, hogyha megvizsgálnád
Minden egyes testvérünknek szívét,
A legtisztább visszhangját hallanád ott
Jelmondatunknak,
De hallani szeretnénk tőled,
Hogy értsük azt, hogy ellenségeink
Birtokainkkal, életünkkel együtt
A lelkeket is elrabolják tőlünk,
Akikkel mi szeretettel törődtünk.
Hisz napról-napra megmutatkozik
Mindég világosabban az,
Hogy ím az emberek a győzteseknek
Nemcsak kényszerből adják meg maguk,
De gyűlölni is megtanulják
A szellemi utat,
Amelyet nékik megmutattunk.

Nagymester:

Amit lelkükbe így elültetünk.
Az meghalhat jelen korunk számára,
De visszatérnek majd az emberek,
Kik szellemünk fényét belélegezték
És műveinket a világnak adják.
Ezt mondja a halál birodalmából
Nagy vezetőnk oly gyakran szellememnek,
Ha csendes óráimban
Lemerülök lelkem mélyére,
S erők ébrednek bennem,
Hogy ott időzzem a szellemvilágban.
Ilyenkor mesterünk
Jelenlétét megérzem
És úgy hallom szavát,
Amint gyakran hallottam
Még földi életében.
Nem művünk végéről beszél,
Csak arról szól, hogy céljaink
Majd egy későbbi földi korban
Fognak valóra válni.

(A nagymester és két testvér elmegy, kettő ottmarad.)

I. Preceptor:

Éppúgy beszél a szellemi világról,
Mint mások falvakról és városokról. - -
Nyomasztónak találom,
Ahogy egyes testvéreink,
A legnagyobb beavatottak,
Más létformák világáról beszélnek.
Pedig egyébként földi céljainkhoz
Szorosan kapcsolódom én is.

II. Ceremóniamester:

Tartom magam mestereink szavához:
Annál, aki nem tudja elfogadni
Teljes hittel a szellemi világról
És a szellemről szóló híradást, -
Nem képessége az, ami hiányzik
Ahhoz, hogy fogni tudja ő is
Az ily kinyilatkoztatást.
Egészén másban szenved ő hiányt.
Nem méltó arra még,
Hogy magasabb világok
Tagja legyen, jól sejti ezt,
De önmaga előtt is eltakarja.
A lelket, hogyha nem tud meghajolni
A szellemről való tudás előtt,
Titokban foltok szennyezik,
De nem akarja ezt
Magának sem bevallani.

(Mindkettő elmegy.)

(Megjelenik a szerzetes, odalép hozzá a második preceptor.)

II. Preceptor:

Mi hozta önt e házba,
Amely az ön szemében
Az ellenség lakóhelye?

Szerzetes:

Barátaimhoz kell sorolnom
Mindenkit, aki emberarcot öltött.
Ezt így kívánja szigorú szabályunk.
De ellenségesnek tűnhet bizonnyal
A kívánság, amellyel
Önökhöz kell fordulnom.
Feletteseim megbízása folytán
Vagyok most itt jelen.
Szeretnék békés úton visszakapni
A birtokot,- mely régi írások szerint
Az egyházunkat illeti.
A birtok, melyből most bányát csináltak,
Egyházunknak jogos tulajdona.
A mód, ahogy azt önök megszerezték,
Nem számíthat jogosnak.

II. Preceptor:

Hogy jogos-e vagy jogtalan
Az, hogy magunkénak tekintjük,
Arról a bírók hosszasan vitázhatnának.
De biztosan a mi tulajdonunk
Egy magasabb jog értelmében.
A földbirtok kihasználatlan föld volt.
Mikor rendünk megvásárolta azt.
Önök semmit sem tudtak arról,
Mily gazdag kincset rejt a föld magában.
Mi tettük hozzáférhetővé
A szorgos emberi kezek számára.
Elvándorolnak most e kincsek
Legtávolabbi országokba is,
S előmozdítják emberek jólétét.
Sok derék ember dolgozik
A föld aknáiban.
Melyet önök vadonként birtokoltak.

Szerzetes:

Ön nem tartja tehát helyénvalónak,
Hogy a rendjénél keresztülvigye,
Beszéljük meg békésen,
Miként tudnánk jogunkat
Érvényesíteni?

II. Preceptor:

Minthogy tudtunkkal nincsen tartozásunk,
Sőt biztosak vagyunk az igazunkban,
Így hát kivárhatjuk nyugodtan,
Az igazságtalanságot vajon
Ez ügyben is az önök oldalára
Akarják-e fordítani.

Szerzetes:

Konokságukkal arra kényszerítnek,
Hogy más eszközöket vegyünk igénybe.

Il. Preceptor:

Csak harcok árán engedjük magunkat
Megfosztani jogunktól.
Ezt rendünk becsülete így kívánja.

Szerzetes:

Így hát bevégeztem a küldetésem;
Felesleges minden további szó.
Lehetne-e a főnökkel beszélnem,
Ki itt rendelkezik?

II. Preceptor:

A mester majd szolgálatára áll bizonnyal.
De kérnem kell, hogy várjon egy kicsit,
Azonnal nem fog tudni jönni. (Elmegy.)

Szerzetes:

Megbízatásom mért is kényszerit
A gyűlölt rend szobáiba belépni. Tekintetem mindenfelé
Csak ördögi jelekkel
És bűnös képekkel találkozik.
De szinte rettegés fog el. . .
Minden recseg -
Jaj kísértet jár a szobában,
Úgy érzem, mintha mindenünnen
Gonosz hatalmak vennének körül.

---

Minthogy tudtommal semmi bűn se terhel,
Dacolnom kell az ellentéterőkkel.
Most már egész félelmetes lett minden ....
Ó ---

(Megjelenik Benedictus szelleme.)

Segítsetek jó szellemek!

Benedictus:

Fiam, térjél eszedre!
Gyakran fordulhattam tehozzád,
Midőn imád mélységes áhítattal
A szellemi, világba ragadott.
Bátran hallgasd meg hát e percben is,
Azt, amiről tudomást kell szerezned,
Hogy sötétség helyett a szellem fénye
Uralkodjék lelkedben.

Szerzetes:

Midőn jelentékeny ügyekben
Világosságért esdekeltem,
S alázatos imám
A szellemi világokban
Meghallgatásra lelt,
Megjelentél nekem, nagy mesterem,
Ki rendünk dísze voltál,
Míg földi testben élted életed.
Magas világokból beszéltél hozzám
És megvilágosítottad értelmemet
És megerősítetted erőimet.
És lelki szemeimmel láttalak,
Szellemi hallással hallottalak.
Most ebben az órában is
Alázatosan hallgatom
Kinyilatkoztatásodat,
Amely belőled
Lelkembe árad.

Benedictus:

E ház egy testvéri közösség háza,
Melyet lelkedben
Eretnekséggel vádolsz.
Úgy látszik, mintha gyűlölettel néznék
Amit mi szeretünk,
És tisztelnék, amit mi bűnnek tartunk.
Testvéreink feladatuknak érzik,
Hogy közreműködésükkel segítsék
A szellemi bűn pusztulását.
Ezt oly szavakkal támasztják alá,
Amelyeket én mondtam
Még földi életemben.
Nem sejtik, hogy ezen szavaknak
Csak úgy lehet érvénye maradandó,
Ha munkáim folytatói képesek
A helyes értelemben
Tovább képezni őket.
Engedd tehát, hogy lelked mélyén
Az új kor szellemében
Támadjon újra fel,
Mit földi létem idején
Szabad volt elgondolnom.
A rendet, amely céljait
A misztika szféráiból meríti.
Olyan fényben tekintsd,
Amelyben én magam tekinteném ma,
Ha sorsom azt juttatná részemül,
Hogy földi testben munkálkodjam köztetek.
A rend magas célok felé törekszik.
Azok, kik néki szentelik maguk,
Megsejtve érzik jellegét
Későbbi földi korszakoknak;
És vezetőik már előre látják,
Milyen gyümölcsök érnek a jövőben.
Az élet módja és a tudomány
Megváltoztatja majd a célokat
És a formákat is.
Mindaz, miről a rend,
Amelynek, üldözésében segítesz,
Úgy érzi, hogy amit ma meg kell tennie,
E változás szolgálatában áll.
Csak hogyha hajlandó lesz
Egy békés műben egyesülni
A két cél: mit testvéreink szolgálnak
És melyet az eretnekek követnek,
Akkor fakadhat üdv belőlük
A földi lét számára.

Szerzetes:

De hogy tudjam ez intést megfogadni,
Amelyre méltónak találtál? ---
Hiszen mindattól oly erősen eltér,
Mit eddig helyesnek találtam.

(Megjelenik Arimén és Lucifer.)

De más lények is közelednek!
Te melletted ők mit keresnek?

Arimán:

Más helyről kapsz további utasítást.
Nem találhatod könnyűnek,
Hogy engedelmeskedjél
Elődöd intésének.
Gondold meg: ő a boldogság honában él.
Mit ott a törvény s kötelesség megkíván,
Csak zűrzavart okozhat
A Földön, ahol ti vagytok jelenleg.
Emeld fel hozzá pillantásodat,
Ha épülést akarsz keresni
Abban a boldogságban,
Amelyben a kozmikus szellemek
Majd a legtávolabbi földi korban
Az emberekét részesítik.
De hogyha azt kívánod,
Hogy munkád már most is helyes legyen.
He hagyd, hogy más vezessen,
Mint az, amit az értelem
És az érzékeid tanítanak.
Sikerrel felkutattad
A rendtársaknak bűneit,
Melyeket rejtegetnek
A nagyvilág előtt.
És megmutatják bűneik neked,
Hogy a jövőre szóló
Alap szabályaik
Milyen jól megférhetnek
Bűnös lelkekben is.
És hogyha ezt tudod,
Hogyan akarhatnál ezentúl
A renddel békességben élni?
A tévedés az rossz talaj,
Sosem teremhet jó gyümölcsöt.

Lucifer:

Jámborságod a jó utat matatta néked.
Igaz, hogy a célok változnak az idővel,
De nem szabad, hogy az eretnekek
Szabják meg, hogy az ember merre menjen.
E szellemi rendnél az a veszélyes,
Hogy az, mit mond, igaz.
De az igazat úgy csavarja ki,
Hogy az veszélyesebb a tévedésnél.
Ki nyíltan szólna hazugságot,
Annak bolondnak kéne lennie,
Hogy azt hihesse, bárki is
Hajlandó lesz vezetését követni.
De a szellem lovagjai nem ily buták; -
Ők Krisztusról beszélnek,
Mert jól tudják, e név
Megnyitja a kaput
Az emberek lelkéhez.
Krisztus ellenképének
A legtöbb hívet úgy szerezzük,
Hogyha a képet
Krisztusnak nevezzük.

Szerzetes:

Oly zavaróan csengenek fülembe
Ezek a hangok a lélekvilágból.
E hangokat gyakran hallottam én,
De eddig mindig ellenezték,
Amit a jámborság parancsol.
Hogyan találjak rá a jó utakra,
Ha most meg a gonosz hatalmak
Dicsérik őket.
Már majdnem úgy tűnik nekem, ---
De nem, erre gondolnom sem szabad. -
Bölcs vezetőm majd úgy vezérel engem,
Hogy megtaláljam értelmét szavának,
Amely előttem most még oly homályos.

Benedictus:

A helyes utat megmutathatom,
Ha lelkedet egészen áthatod
Azzal, amit a Földön mondtam egykor.
S ha annak értését, mi benne él,
Azon világban próbálod kivívni,
Amelyben most láthatsz meg engem,
A helyes út megadatik neked.

(A függöny legördül, mialatt a szerzetes, Benedictus szelleme, Lucifer és Arimán még a teremben van.)