Az érzékfeletti világok megismeréséhez vezető utat, (amelyet könyvünkben részletesen leírtunk) „közvetlen megismerési útnak” is nevezhetjük. Ezen kívül van még egy olyan út is, amely „érzésbeli útnak” nevezhető. Helytelen volna azonban azt hinni, hogy az első útnak az érzés kifejlesztéséhez semmi köze sincs; sőt éppen az érzésbeli élet lehető legnagyobb elmélyítéséhez vezet. Az „érzésbeli út” közvetlenül az érzéshez fordul és innen igyekszik a megismeréshez emelkedni. Az „érzésbeli út” azon alapszik, hogy az érzés, ha a lélek egy ideig teljesen átadja magát neki, megismeréssé, képszerű szemléletté változik. Ha pl. a lélek heteken, hónapokon vagy még hosszabb időn keresztül az alázat érzésével él, az érzésbeli tartalom szemléletté válik. Az ilyen érzések fokozatos átélésével is kiépítheti az ember az utat az érzékfeletti világ felé. A mai ember azonban a jelenlegi általános életfeltételek mellett ezt nem egykönnyen tudja megvalósítani. Ehhez szinte elengedhetetlen feltétel a magányosság, a mindennapi élettől való visszahúzódás. Mert a mindennapi élet benyomásai, különösen a fejlődés kezdetén, zavarják azokat az eredményeket, amelyeket a lélek bizonyos érzésekbe való elmélyedéssel elér. Ezzel szemben a könyvünkben leírt megismerési út a mai élet minden helyzetében járható.