Ebben az előadás sorozatban olyan fejtegetéseket hallunk, amelyeket úgyszólván mindenki könnyen lelkébe fogadhat, mert felkelthetik érdeklődését. De olyan fejtegetésekre is ki kell térnünk, amelyek nélkül az egész érthetetlen lenne, és amelyek a teljesség és áttekinthetőség érdekében szükségesek, bár kissé nehezebbek, mint előadásaink tulajdonképpeni magja. Ma pl. arra lesz szükségünk, hogy pillantást vessünk azoknak a lényeknek a belső világába, akikről a két előző előadásban beszéltünk, vagyis a normális népszellemek világába.
Külső jellemzésükhöz már elmondtuk, hogy olyan lények, akik két fokkal állnak magasabban az embernél, és étertestük átalakításán dolgoznak, vagyis éppen ott tartanak, hogy étertestüket átalakítsák életszellemmé vagy buddhivá. Az ember ebbe a munkába bele van szőve. Amennyiben e lények fejlődése úgy halad előre, hogy az embert ebbe a fejlődésbe beleszövik, ezek a népszellemek magában az emberi individualitásban, az egyes emberi individuumok nemzeti jellegében tükröződnek.
Most kissé bele kell tekintenünk egy ilyen néplélek belső világába, ha be akarunk világítani a mai ember lényének belsejébe, akkor ezt a bensőt úgy kell elképzelnünk, hogy három részből áll: az érzőlélek - mintegy az ember benső lényének legalsóbb része; az érzelmi vagy kedélylélek - a középső rész; és a tudati-lélek - az emberi benső legmagasabb része, amelyben az emberi én először jut tulajdonképpen tudathoz.
A tudati lélekben van meg igazán az, amit emberi öntudatnak nevezünk. Az ember én-je azonban benső életének mind a három részében tevékenykedik - mind az érzőlélekben, mind az érzelmi- vagy kedélylélekben, és a tudati lélekben is.
Az érzőlélekben az én úgy tevékenykedik, hogy az ember a maga én-jét csak alig sejti. Ezért az ember az érzőlélekben ki van szolgáltatva ösztöneinek és szenvedélyeinek. Az én tompán szunnyad abban, amit érzőléleknek nevezünk, és csak az értelmi vagy kedélylélekben bukkan elő, csak ott lép színre, egészen világossá pedig csak a tudati lélekben válik. Ha az emberi benső három részét külön-külön akarjuk megvizsgálni, akkor azokat három változatnak, három résznek kell tekintenünk az asztráltesten belül. Mindenesetre igaz, hogy az asztráltestnek ez a három változata, e három része előkészítő jelleggel átdolgozza az asztráltestet, az étertestet, és a fizikai testet. De ezek az átdolgozások nem a tulajdonképpeni emberi bensőt, a lelkiséget jelentik. A három változat bizonyos eszközöket vesz igénybe. Ez az eszköz az asztráltesten az érzőlélek, az étertestben az érzelmi- vagy kedélylélek, és a fizikai testben a tudati lélek. Így tudjuk az emberi bensőt megkülönböztetni attól, ami burok-jellegű. Az ember benső természete tehát az asztráltest három változatából áll.
Ahogyan az embernél a benső, vagyis az, amiben az én dolgozik és magát kifejezésre juttatja, az asztráltestnek ebben a három változatában nyilvánul meg, úgy azoknál a szellemi lényeknél, akiket népszellemeknek nevezünk, a tulajdonképpeni benső, vagyis az, amit az emberi bensővel hasonlítunk össze, az étertest három részében, három változatában nyilvánul meg. Ahogy az emberben megkülönböztetünk érzőleiket, értelmi lelket és tudati lelket, az arkangyallényeknél, a szabályos népszellemeknél az étertestben kell a három változatot megkülönböztetnünk. Mivel azonban ez a három változat nem az asztráltestben van, ezért egészen más, alapvetően más, mint az ember lelki életében lévő három változat. Ezért ezeknek a népszellemeknek tudatformáját, egész lelki életét másként is kell elképzelnünk, mint az emberét. E külső jellemzés után most hatoljunk be a népszellemek lelkének belső világába.
Ez nem lesz egészen könnyű, de megkísérelünk ezen a rubikonon átlépni. Egy ismerős fogalomból indulunk ki, egy olyan fogalomból, amely a népszellemek benső életéhez hasonló valamit mutat fel. Ilyen nem sok van az ember szokványos életében, sőt saját tudatában rendkívül kevés van abból, ami a népszellemek tudatában él. Mégis fogalmat alkothatnak maguknak róla, ha a következő fejtegetéseket türelmesen követik.
Mindnyájan tanultuk az iskolában, hogy a háromszög szögeinek összege 180°, és tudjuk, hogy valamilyen külső tapasztalat útján ezt sohasem tudnánk megtanulni. Gondoljuk el, mondjuk, egy vasból vagy fából készült háromszöget. Ha most egy szögmérővel megmérjük, mennyit tesz ki összesen a három szög, akkor ez a külső tapasztalat sohasem fog kioktatni bennünket arra nézve, hogy ez a háromszög 180°. De azonnal tudjuk - mindegy, hogy ezt a háromszöget felrajzoljuk-e vagy csak elképzeljük -, ha belülről tapasztaljuk, hogy a három szög együtt 180°. Ezt saját lelkünk erejével belülről kell megtudnunk. Ehhez csak a következőt kell gondolatban elvégeznünk. Amit most felrajzolok, csak a gondolat szimbolizálásra rajzolom fel.
Ezen az ábrán látható annak bizonyítéka, hogy a három szög összesen 180°. Ha ezt az ábrát valóban lelkük elé állítják, akkor az mindenesetre a bizonyosság erejével hat. Ezt a formát gondolatban létrehozhatjuk anélkül is, hogy külsőleg fölrajzolnánk. Akkor egy tiszta gondolati műveletet hajtunk végre saját belső erőnkkel; egyáltalán nem kell önmagunkból kilépnünk. Elképzelhetjük egy pillanatig, hogy nem létezik az, amit érzetvilágnak nevezünk, és ami a külső érzékek útján az emberbe belekerül. Gondolják el, hogy a külső világ egyáltalán nincs, a teret pedig gondolatban képzeljék el, akkor ebben a térben minden háromszög szögeinek összege 180° -ot mutat. Ahhoz, hogy egy mértani-számtani ismerethez jussunk el, nem kell egy külső tárgyat érzékelnünk; csak arra van szükség, ami belső átélés, ami magában a tudatban zajlik le.
Ezt a példát kellett használnom, ez a legegyszerűbb és legpraktikusabb, mert az emberek az iskolában megtanulták. Adhatnám a hegeli logika példáját is, akkor is kapnának egy csomó belső fogalmat, de abban sok ismeretlen lenne, mert a hegeli logika szélesebb körökben ismeretlen. Láthatják ebből, hogyan juthat az ember csak belülről kiindulva ismeretekhez, anélkül, hogy arra valami külső dolog indítékot adna.
Ha elképzelik azt, ami külsőleg csak matematikai-konstruktív módon érhető el a világban, akkor megértették egy részét annak, hogyan működik az arkangyalok tudata. Ok ugyanis nem észlelik a világot, amely külső színek és hangok képében lép a külső ember elé. Effajta érzeteket soha nem él át egy ilyen lény, soha sincs lehetősége arra, hogy tapintóérzékével valamihez hozzáérjen, és így észleleteket szerezzen. Ilyen élményei ezeknek a lényeknek soha sincsenek. De van olyan élményük, amit szavakban így fejezhetünk ki: egy engem inspiráló világból valami felém jön. Ez a világ átment tudatomon, kitölti tudatomat.
Az arkangyalok nem olyan lények, akiknek matematikai képzeteik vannak, inkább az ember annyira tökéletlen, hogy az angyalok tevékenységét csak olyan absztrakciókban tudja elképzelni, mint amilyenek a matematikai igazságok. A matematikai igazságokat mind az emberek, mind a népszellemek normálisnak tartják. Ebből azonban megérthetjük, hogy a külső fizikai világhoz, amelyet az ember érzékeivel fog fel, az arkangyaloknak nincs köze. Olyan módon tehát, ahogy a fizikai világ létezik az ember számára, ahogy az embernek az érzékek útján a fizikai világ megnyilvánul, olyan módon a világ az arkangyal számára nem létezik. Ha tehát világképünkből kiküszöböljük mindazt, ami csak fizikai észlelet, kivetünk mindent, amit külső észlelettel vettünk fel magunkba, akkor világképünkből éppen azt küszöböljük ki, amihez az arkangyalnak nincs köze. Tehát feltehetjük a kérdést: mi létezik az arkangyal számára abból, ami emberi tudattá is válhat? Mi van abból jelen a népszellemek számára? Mindaz, amit az érzőlélekben élünk át, a külvilág által előidézett öröm és bánat, a színek, a hangok, egyáltalán a külvilág érzéki észleletei ezeket a lényeket nem érdekű.
Ha tehát az emberi érzőlélek egész tartalmától eltekintünk, tudnunk kell, hogy az arkangyalok számára nincs jelentősége annak, hogy az embernek érzőlelke van, erre nem hatnak. Sőt az értelmi lélek egy része sem az az elem, amely jelentőséggel bírna az arkangyalok számára, amennyiben azt a külső érzetek idézték elő. Ahhoz sincs közük az arkangyaloknak, amit külső inger idéz elő, amit az ember értelmével dolgoz fel, és kedélyével él át. De az ember értelmi lelkébe bizonyos dolgok mégis csak belejátsszanak, amelyeket az ember úgyszólván ugyanazon a területen él át, mint az arkangyalok. Egész pontosan észrevehetjük, hogy az ember értelmi és kedélylelkébe belejátsszanak bizonyos dolgok, mikor pl. életünkben morális ideáljainkkal találkozunk. Nem volnának morális ideáljaink, ha csak arról alkothatnánk magunknak érzeteket, csak az idézhetne elő bennünk örömet és fájdalmat, ha csak arról gondolkodnánk, ami a külvilágból, mint érzéki észlelet jön felénk. Akkor a rét virágai, egy szép vidék konfigurációja örömet okozhatna ugyan, de szellemünkben sohasem lelkesedhetnénk olyan eszményért, amely nem a külvilágból ragyog felénk, amelyet lelkünkbe beleírunk, és amelyért azután lángolunk. De nem csak lángolnunk kell, és az érzőlélekben éreznünk, hanem gondolkodnunk is kell erről. Az az ember, aki csak érez, de nem gondolkodik, lehet álmodozó, de nem lehet soha gyakorlati ember. Az ideálokat nem kívülről kell fölvennünk az érzőlélekbe, hanem hagynunk kell, hogy a szellemi világból belénk áradjanak, és azokat fel kell dolgoznunk az értelmi - vagy kedélylélekben. A művészi, az építészeti, stb. ideálok az értelmi- vagy kedélylélekben és a tudati lélekben vannak jelen. Azzal függnek össze, amit az ember kívülről nem észlelhet, s lényét mégis bensőleg áthatja, és betölti úgy, hogy életének egy részét alkotja.
Tekintsék végig a népek életét korszakról-korszakra, hogyan folyt le, hogyan jelentek meg benne mindig új elképzelések és világtitkok. Honnan vehették volna a görögök Zeuszról és Athénéről való fogalmaikat, ha csak a külső észlelésre bízták volna magukat. Belülről kelt életre az, ami a népek bölcsességében, mitológiájában, vallásában és tudományában rejlik. Azt kell látnunk, hogy belső lényünk fele, értelmi- vagy kedélylelkünk és tudati lelkünk fele belülről telik meg, és pedig éppen annyira, amennyire az ember magát bensőleg áthatja azzal, amit az imént jellemeztem. Idáig tudnak az arkangyalok előrehatolni az emberi bensőbe, és idáig terjed az arkangyalok tulajdonképpeni élete is. Tehát ki kell küszöbölnünk a belső életből azt, amit az érzőlélek útján felveszünk, és az értelmi- vagy kedélylélek útján feldolgozunk.
Van azonban még valami, amit énünknek nevezünk. Nekünk lényünk legmagasabb tagja az én. Morális tudatunkba az ideálokat, a morális, esztétikai és eszmei gondolatot visszük bele. Ahogy az ember elől a kilátás befelé mintegy el van zárva, de kifelé, a külvilág felé érzékei által megnyílhat, azt mondhatja, hogy színeket, hangokat, hideget és meleget észlel. De azt is tudja, hogy a színek, a hangok, a meleg és a hideg észlelése mögött még van valami énszerűség is. Ezek az állati, növényi és ásványi világ lényei. Ez van mögötte. Az ember tehát az említett módon a világot úgy gondolhatja el, hogy azon túl is folytatódik, amit észlel. Ebbe azonban a mindennapi ember nem láthat bele. Ha ez nem így volna, akkor nem is lehetne materializmus. Ha az ember szabadon kiláthatna arra a területre, amely az értelmi- és tudati lélektől fölfelé terül el, akkor éppen olyan ostobaság lenne a szellemi világot kétségbe vonni, mint amilyen ostobaság lenne ma az állati, növényi és ásványi világ kétségbevonása.
Gondolják csak el, hogy az én, az ember legfelsőbb tagja magába foglalja az érző-, értelmi és tudati lelket. Az arkangyal lelki élete az értelmi- vagy kedélylélek átélésénél kezdődik, azután fölmegy az énbe, amely azonban kiterjed a magasabb birodalmak világába, a szellemi lények birodalmába. Ebben úgy él, ahogy az ember él az állatok, növények és ásványok birodalmában. Azt mondhatjuk tehát, be kell ugyan látnunk, hogy ennek az arkangyali lénynek a lelki életében benne lehet az, amit mi emberi énnek nevezünk, mégsem mondhatjuk azt, hogy az arkangyal énje a mi énünkkel azonos jellegű. Az ember énjével tehát az arkangyal-én nem azonos. Az arkangyal-én két fokkal magasabban van, tehát énjével a magasabb világban gyökerezik. Ahogy az ember érzéki észleleteivel színeket lát, hangokat hall, úgy néz le az arkangyal arra a világra, amelyet az én objektív igazságként magába foglal; e körül az én körül valami még csoportosul az asztralitásnak azon részéből, amit mi emberek magunkban értelmi- vagy kedélyléleknek is nevezünk. Gondolják el ezeket a lényeket, amint belenéznek egy olyan világba, amely nem éri el az ásványit, a növényit és állatit, gondolják el, hogy ehelyett a tekintet, amely szellemi, az ő világképükre irányul, és ott középpontokat észlelnek. Ezek a középpontok az emberi ének, amelyek köré valami csoportosul, és ez aura-félének látszik. íme a kép, ahogy az arkangyal lény letekint a népéhez tartozó személyiségekre. Az ő világa egy asztrális észlelő területből áll, amelyben bizonyos központok vannak. Ezek a központok az egyes emberi személyiségek, az egyes emberi én-ek. Ahogy a színek, a hangok, a hideg és meleg a mi észlelési területünkhöz tartoznak és számunkra a jelentőséggel bíró világot alkotják, az arkangyali lények, a népszellemek számára belső életünk egy részével mi magunk vagyunk az ő észlelési területük.
Ahogy mi behatolunk a külvilágba és azt megdolgozzuk, átalakítjuk eszközökké, úgy vagyunk mi azok az objektumok - amennyiben ehhez vagy ahhoz a népszellemhez tartozunk -, akik az arkangyalok vagy népszellemek munkaterületéhez tartoznak.
Itt beletekintünk - bármilyen különösen hangozzék is - az arkangyalok magasabb ismeretelméletébe. Ez ugyanis egészen más, mint az embereké, mivel ez adott az arkangyalok számára. Az ember számára az adott, ami a térben helyezkedik el, ami az érzékek útján, mint szín, hang, hideg, meleg, keménység, puhaság tárul elénk. Az arkangyalok részére az az adott, ami belül, az emberi tudat területén jelenik meg. Ez számukra centrumok, középpontok sokasága, amelyek köré az emberek benső élményei fonódnak, amennyiben ezek az élmények az értelmi- vagy kedélylélekben játszódnak le. Az ő tevékenységük azonban a megfelelő esetben természetesen magasabb.
Hogyan is specializálódik az arkangyalok vagy népszellemek világképe? Az ember számára úgy specializálódik a világkép, hogy ha egy tárgyat a kezével megfog, azt hidegnek vagy melegnek érzi. Az arkangyal valami hasonlót él át, amikor az emberi individualitásokkal találkozik. Találkozik olyan emberekkel, akiket nagyobb benső aktivitás buzdít, gazdagabb lelki tartalommal bírnak - ezek intenzívebb benyomást tesznek rá. Másokat lomhának, letargikusoknak lát, lelki tartalmukat szegénynek találja. Ezek az emberek olyanok számára, mint az emberi lélek világképében a meleg és a hideg. így specializálódik az arkangyal világképe, ennek megfelelően tudja használni az egyes embereket, és tud értük dolgozni, amikor azt szövi, aminek az ő lényéből kiindulva az egész népet vezetnie kell.
Az arkangyal élete egyébként is összefügg az általa vezetett nép életével. Úgy, ahogyan az embernek az életben fejlődő és hanyatló periódusai vannak, viruló ifjúsága és az öregség hanyatló korszaka, úgy éli át az arkangyal egy nép fejlődő és hanyatló kultúrájában a maga ifjúságát és öregségét.
Most tekintsünk bele ismét egy ilyen arkangyal belső életébe. Abból, amit elmondtam, már megfigyelhették, hogy amit az ember kívülről kap, azt az arkangyal belülről kapja; ezért keletkezik benne az az érzék - amikor a népi individualitások központokként megjelennek benne -, hogy amivel találkozik, bár tudatában belülről jelenik meg, neki az mégis valami idegen. Ami nála így megjelenik, az olyasvalami, mint a mi tudatunkban az ötletek. Azt is fordítva érzékeli, ami az embernél a fiatalság és az öregség. Az ember úgy éli át a fiatalságot, hogy tagjaiban frissnek érzi magát, azok alakulóban vannak, fejlődnek. Öreg korban az ember tagjai el- ernyednek, és felmondják a szolgálatot. Ez olyasmi, amit az ember belülről jövőnek érez. Az arkangyal mindent úgy érez ugyan, mint ami a belsejéből tör fel, mégis a nép felfelé ívelése és hanyatlása idegennek tűnik számára, olyasvalaminek, amiről az az érzése, hogy tőle független, ahhoz nincs közvetlenül köze, de ami őt mégis arra indítja, hogy valamelyik népben, meghatározott időben megtestesüljön. Ha a megtestesülésre alkalom nyílik, ha van egy nép, amely életének fölfelé ívelő periódusában, fölfelé törekvő teljes erejében él, akkor az arkangyal leszáll, egészen úgy, mint ahogy az ember alászáll, amikor leéli a halál és egy új születés közti életét. Éppen így jön le az arkangyal is egy népbe, amelyben megtestesül, és éppen így érzi a halálát is, annak szükségét, hogy az illető néptől visszavonuljon, ha az egyes észleletek, a központok, amelyeket észlel, kezdenek kevésbé produktívak, kevésbé aktívak lenni, ha tartalmuk csökkeni kezd. Akkor eljön az idő, amikor ezt a népközösséget elhagyja, és devachánjába, az ő halál és újabb születés közti életébe vonul, hogy később más módon keressen fel egy népközösséget.
Egy nép fiatalos, fölfelé ívelő élete tehát a népszellem fiatalságát jelenti, ezt frissen áradó elemnek érzi. A nép életének hanyatló periódusát pedig úgy érzékeli, mint észleleti területének, a központoknak kiszáradását. így zajlik le egy néplélek belső élete.
Ha szem előtt tartjuk az imént elmondottakat, azt mondhatjuk: bizonyos vonatkozásban egy ilyen néplélek az egyes ember életétől mégis csak eléggé távol áll, hiszen az egyes emberben az, ami érzőlelkében és értelmi lelkének alsóbb részében van, olyan terület, ahová a népszellem, az arkangyal nem ér el. Ez azonban az ember számára nagyon is reális. Itt igen erősen érzi az ember, hogy ez tulajdon életének legbensőbb, legintimebb részével függ össze. Az arkangyaltermészet, a vezető nép-természet olyasvalami, ami az egyes ember fölött lebeg. A népet vezető arkangyal idegenül áll azokkal a személyes dolgokkal szemben, amelyeket az ember azáltal él át, hogy érzékei útján észleletei vannak. De vannak közvetítők, és fontos megértenünk, hogy ilyen közvetítők léteznek. Ezek azok a lények, akiket angyaloknak nevezünk, és akik az arkangyal és az ember között állnak. Vegyék ezt a szavak legszorosabb értelmében: a népszellemek arkangyalok, olyan szellemek, akik asztráltestüknek szellem-énné, manasszá való átalakításával elkészültek, és most étertestüket alakítják át életszellemmé, buddhivá. E lények és az emberek között állnak az angyalok. Ok olyan lények, akik asztráltestüknek manasszá vagy szellem-énné való átdolgozásával foglalkoznak, de ezzel a munkával még nem készültek el. Az ember a jelenlegi korszakban ennek a munkának a kezdetén áll, az angyalok pedig a végéhez közelednek, de még egyáltalán nincsenek vele készen. Ezért ezeknek a lényeknek a területe is sokkal intimebb módon érintkezik azokkal a területekkel, amelyekben az ember áll és él. Azt mondhatjuk, hogy az angyallények egész lelkiségükkel afelé hajlanak, amit asztráltestnek nevezünk. Ezért vannak teljes megértéssel mindaz iránt, amit az emberi személyiség szenvedésen és örömön keresztül átélhet. Mivel azonban a másik oldalon messze túlhaladják az emberi ént, mivel magasabb énjük van, és a magasabb világok egy részét fel tudják fogni, ezért tudatviláguk fölér azokhoz a területekhez, amelyekben az arkangyal tudatvilága van. Ezért lehetnek igazi közvetítők az arkangyal és az egyes emberi individualitások között. Ők a maguk részéről megkapják a népszellemek parancsait, továbbítják azokat az egyes lelkek- be, és ennek a közvetítésnek az útján keletkezik az, amit az egyes ember véghez vihet, nemcsak saját előmenetele, saját fejlődése, hanem egész népe érdekében.
Az emberi életben ez a két áramlat egymás mellett halad. Az egyik áramlat az, amely őt inkarnációról-inkarnációra előre viszi, ami az ő saját ügye, amit mindenekelőtt el kell intéznie, annak a kötelességnek teljesítése, amely alapjában véve a legfontosabb, mert ez az ő legsajátabb feladata. Nem szabad megállnia, mert a belehelyezett csírákat parlagon he- vertetné, ha nem törődne velük. Ez azonban az ő legsajátabb ügye, amellyel együtt halad előre megtestesülésről- megtestesülésre. Amit pedig népközösségének ad, ami közvetlen népközössége ügyeit illeti, az az angyal inspirációja révén történik, aki az arkangyal parancsait az egyes emberhez eljuttatja. így egészen jól elképzelhetjük, hogy a Föld valamely területén él egy nép, és e nép fölött lebeg a népaura, az éteraura, amelyre a népszellem erői hatnak, és módosítják az ember étertestét az erők három fajtája szerint. Ebbe a népaurába belenyúl az arkangyal tevékenysége. Magasrendű lénynek kell őt elképzelnünk, aki a fejlődésben két fokkal feljebb áll az embernél, az egész nép fölött lebeg, és parancsokat ad arra nézve, amit ennek a népnek nagyjából teljesítenie kell. Az arkangyal tudja, mit kell a fölfelé törekvő fiatalos frissességű népnek tennie, és tudja, mit kell végrehajtania a fiatalságból az öregség felé haladó népnek ahhoz, hogy az ő impulzusai helyesen tudjanak hatni.
Az arkangyal ezekben a nagy összefüggésekben működik, itt a fizikai síkon azonban az egyes embernek kell dolgoznia, itt az embernek kell gondoskodnia arról, hogy ezek a nagy célok megvalósuljanak. Ezért állnak az egyes ember és az arkangyal között az angyalok, mint közvetítőjük, akik az embert azután arra a helyre irányítják, ahol lennie kell, hogy a nép érzéseiben megtörténjék az, ami az arkangyal nagy rendelkezéseinek megfelel. Akkor alkotunk magunknak helyes képet a dologról, ha az elmondottakat nem puszta allegóriának, hanem valóságnak képzeljük el.
Abba a szövedékbe, amit az arkangyal sző, beledolgoznak azok, akiket a szabályostól eltérő arkangyaloknak nevezünk: a nyelv szellemei, abban az értelemben, ahogy tegnap jellemeztem. Azt is leírtam, hogyan hatnak a szabálytalan személyiségszellemek, az archék. Betekinthetünk arra a területre, ahol az arkangyal a parancsait közli, ahol missziókat oszt ki, amelyeket az angyalok továbbítanak az egyes emberekhez. De az arkangyal a szabálytalan személyiségszellemek területére is tud hatni, és az arkangyalnak szabálytalan személyiségszellemekkel való kölcsönhatásában ez utóbbiak - mivel más célokat követnek, mint az arkangyalok - bizonyos vonatkozásban keresztezhetik az arkangyal intézkedéseit. Ha ez megtörténik, ha ezek a szabálytalan személyiségszellemek keresztezik az arkangyal intézkedéseit, akkor észlelhetjük, hogy egy népen belül csoportok képződnek speciális feladatokkal. A személyiségszellemek működése külsőleg láthatóvá válik azáltal, hogy egy népen belül ilyen speciális feladatú csoportok képződnek. Ez századokon át tart. Éppen ezen a területen, amelyen most szellemtudományos módon működnünk kell, Németországban, századokon át láttuk a németek arkangyalának és a vele olykor ellenkező egyes személyiségszellemeknek ilyenfajta működését. Az egyetemes német nemzetnek kisebb néprészekre való szétforgácsolódásában szabálytalan személyiségszellemeknek az arkangyallal való együttes működését láthatjuk. Az ilyen népeknél kevés a centralizáltság, inkább az individualitások kifejlődését tartják szem előtt. Ennek bizonyos vonatkozásban meg van a jó oldala, mert ezáltal nagy a változatosság, a népnek sok színárnyalata jut kifejezésre.
De a másik esetet is szemügyre vehetjük, azt ugyanis, hogy nem szabálytalan személyiségszellem, hanem a szabályos személyiségszellem az, aki a korszellemben megnyilatkozik, és úgyszólván fontosabb lesz egy bizonyos időpontban, mint amilyen egyébként rendes körülmények között lenne.
Ha tehát egy népre tekintünk, akkor a legfőbb hatalom az arkangyal. Őrá hat a korszellem, megadja parancsait az arkangyalnak, az továbbadja parancsait az angyaloknak, és ők közvetítik azokat az egyes emberekhez. Mivel általában csak azt látja az ember, aki hozzá a legközelebb áll, azért ebben az összetett működésben az arkangyal hatását látjuk a legfontosabbnak. De az is előfordulhat, hogy a korszellemnek súlyosabb, fontosabb parancsokat kell kiadnia, hogy úgyszólván kénytelen elvonni valamit az arkangyaltól, mert a nép egy részét ki kell szakítania ahhoz, hogy a kor feladata, a korszellem missziója teljesülhessen. Ilyen esetben népközösségek válnak le a népközösségekről. Ilyenkor a korszellem láthatóan fölülkerekedik az arkangyal hatásán. Ez történt, amikor a holland nép leszakadt a német néppel közös alapról. Hollandiának és Németországnak eredetileg közös arkangyala volt, és a leszakadás azáltal történt, hogy a korszellem egy bizonyos pillanatban egy részt elkülönített, és azután erre a részre átvitte a modern korszellem fontos ügyeit. Mindazt, amit a holland történelemben olvashatunk - a történelem csak külső kifejezése, mayája a belső folyamatnak - ennek visszatükröződése. így látjuk ebben az esetben, hogy külsőleg hogyan ment végbe a holland népnek a német népről való leválása. A belső mag azonban az, hogy a korszellemnek egy eszközre volt szüksége tengerentúli missziójának végrehajtására. A holland nép egész missziója a korszellem missziója volt. Abból a célból választották le, hogy a korszellem számára lehetővé váljon, hogy egy bizonyos időben ezzel a résszel valami fontos dolgot véghezvigyen. Amit a történészek írnak, csak külső maya, ami a valódi tényállást inkább eltakarja, mint feltárja.
Még máshol is találkozunk azzal, ami e tekintetben feltűnő módon lejátszódott, vagyis, hogy a nemzet egyik részének le kellett szakadnia a közösségből. Ez történt a portugál néppel is. Ebben az esetben is hiába keresünk más okokat, mert itt csupán a korszellemnek az arkangyal fölötti győzelméről van szó. Ha áttanulmányozzuk az egyes eseményeket, azt találjuk, hogy kihasználták az alkalmat egy külön nép kialakítására - sokféle alkalom nem is volt. A spanyol nép a portugál nép anyanépe volt. A külső okok talán azok, hogy a folyók csak a portugál határig hajózhatók jól. Más külső ok nincs.
Ezzel szemben áll a belső ok: végre kellett hajtani azokat a feladatokat, amelyek éppen a portugálok feladatai voltak, és amelyek mások, mint a spanyol nép feladatai. A korszellemek egy ideig intenzívebben tevékenykednek, mint egyébként. Látjuk, hogy az eddigi harmóniát egy másikkal helyettesítik.
Látjuk, hogy a korszellem ahelyett, hogy parancsait az arkangyallal közölné, egyenesen belenyúl a nép történelmébe, és látjuk, hogy más szellemek ezt az alkalmat felhasználják arra, hogy megtestesüljenek. Ha egy ilyen nép leválik, akkor egy ideig a korszellem az egyes embereket fűtő első lelkesedésben olyan hévvel látja el az arkangyal funkcióját, hogy a leválás alig egyéb, mint kapkodás és törtetés a népen belül. Azután létrejön annak a lehetősége, hogy egy szabályos és egy szabálytalan arkangyal megtestesüljön a leszakadt népben. Látjuk a holland és a portugál nép felemelkedését, amelyek aztán saját szabályos és saját szabálytalan arkangyalaikhoz tartoznak. Az egyes személyiségekben kifejezésre jutó eltérő temperamentumokban felismerhetjük az említett szellemi lények működését. Egészen sajátos módon láthatjuk ezeknek a szellemi lényeknek a tevékenységét, és akkor felismerjük, hogy a külsőleg lejátszódó történelem csak az ő működésük eredménye.
Egyre határozottabb jelentőséget kap az a tétel, hogy a külvilág csak maya vagy illúzió. Ami a külső történelemben lejátszódik, csak külső visszfénye a szellemi és érzék feletti lényeknek, éppen úgy, ahogy a külső ember is a belső embernek csak külső visszfénye. Ezért kellett azt mondanom - és ezt folyton hangsúlyoznom kell -, hogy milyen nagy jelentőségű ez a mondás: „A világ maya." De nem elég ezt absztrakt módon hangsúlyozni, hanem azt is tudnunk kell, hogy az egyes esetekben mit tegyünk.
Láttuk, hogy a világban más szellemek és hierarchiák is tevékenykednek. Beszéltünk a szabályos és rendellenes arkangyalokról. A rendellenes arkangyalokat úgy ismertük meg, mint olyan tulajdonképpeni formaszellemeket vagy hatalmasságokat, akik fejlődésük folyamán tulajdonságaik egy részéről lemondtak. Azután feltehetjük a kérdést, mi van akkor a szabályos formaszellemekkel? A szabályos formaszellemek az embernél négy fokkal magasabban állnak. A későbbi fejtegetésekben ezekről a normális formaszellemekről még egyet s mást el kell majd mondanunk. Ok tehát olyan lények, akik négy fokkal magasabban állnak, mint az ember. De a hierarchiák tegnap említett sora nem merül ki fölfelé a formaszellemekkel. Náluk magasabban állnak a mozgás szellemei, a dynamisok, és még magasabban a kyriotetes, az uraságok vagy bölcsességszellemek. Ezekről a különböző szellemi lényekről bővebben olvashatnak mind a „Geheimwissenschaft", mind az „Akasha-Chronik" című műveimben.
Érthető, hogy a lemondás, a visszamaradás törvénye a magasabb szellemekre is érvényes, tehát bizonyos tulajdonságokra nézve a mozgás-szellemei is visszamaradhatnak. A mozgás szellemei öt fokkal vannak feljebb az embernél, de vannak a mai emberiségfejlődésben olyan mozgásszellemek is, akik olyanok, mintha csak formaszellemek lennének. Ok bizonyos tulajdonságokra nézve tulajdonképpen mozgásszellemek, más tulajdonságokat illetően pedig, amelyekről lemondtak, formaszellemek. így vannak szabályos formaszellemek, akik négy fokkal állnak feljebb az embernél, és ugyanazon a területen, ahol a formaszellemek vannak, más szellemek is hatnak, akik azonban tulajdonképpen mozgásszellemek. Ez tehát egy olyan terület, amelyen a szabályos és rendellenes formaszellemek - akik visszamaradt mozgásszellemek - együttműködnek, mint ahogy már említettünk egy ilyen területet, ahol szabályos és rendellenes arkangyalok működnek együtt. De ezzel az együttműködéssel történik valami, ami az embert közvetlenül érinti. Ez alakítja ki az emberi fajokat, amelyeket meg kell különböztetnünk a nemzetektől.
Ha a dolgokat így szemléljük, nem zavaros fogalmakat kapunk, hanem mozgékonyakat; nem szabad mindent egy kalap alá venni. Egy nemzet, egy nép nem faj. A népfogalomnak nincs köze a fajfogalomhoz. Egy faj a legkülönbözőbb népekre tagozódhat. A fajok más közösségek, mint a népközösségek. Joggal beszélhetünk német, holland, norvég népről, de csak egyetlen germán fajról. Mi működik hát a fajfogalomban? Azok a lények működnek itt együtt, akiket szabályos formaszellemeknek nevezünk, és a rendellenes formaszellemek, akik tulajdonképpen formaszellemek misszióját teljesítő mozgásszellemek. Ezért szakadtak az emberek fajokra. Ami az embereket az egész földkerekségen egyenlővé teszi, ami minden embert bármely fajhoz tartozik is, emberré, az egész emberiség tagjává tesz, azt szabályos formaszellemeknek köszönhetjük. Ami pedig az egész Földön arra irányul, hogy az egyetemes emberiséget fajokra tagolja, azt a rendellenes formaszellemek idézik elő, akik visszamaradtak annak érdekében, hogy ne egyetlen emberi faj legyen a Földön, hanem az emberek sokfélesége.
Ez úgyszólván az alapja annak, amiből aztán az egyes népindividualitások kiemelkednek. Áttekinthető lesz az egész Földgolyó, amelynek az a rendeltetése, hogy a szabályos formaszellemek révén egy emberiséget hordozzon, és látjuk aztán, hogy a visszamaradt mozgásszellemek behatolnak erre a területre, és mint rendellenes formaszellemek fajokra tagolják az emberiséget az egész Földön. Ha beletekintünk abba, amit ezek a szellemek tulajdonképpen akarnak, ha belemélyedünk a szabályos és rendellenes formaszellemek céljába és feladatába, akkor megértjük, mit akarnak az emberi fajokkal; hogyan akarnak alapot teremteni annak számára, ami ebből kiemelkedik. Ha azután egy bizonyos népet veszünk szemügyre, akkor fogjuk azt is megérteni.